2021. október 4., hétfő

Jöttünk, láttunk, elegünk van

Anne Helen Petersen: Jöttünk, láttunk, elegünk van
A fiatal felnőttek és a kiégés



                                                             




Anne Helen Petersen könyve számomra meglepő és néhol döbbenetes módon mutatta be az Y generáció problémáit. A kiégés a modern kor alapértelmezett sajátossága, már-már elkerülhetetlenül áll az út végén. Anne Helen Petersen azt állítja, hogy a kiégés az "ezredfordulós" generáció számára szinte az életük velejárója.


                  
Jelenleg hat generáció él együtt a világban. Az Y generáció jellemzően az 1980 és 2000 között születettekből kerül ki. Ezért is „ezredfordulós” generációnak nevezik őket. Anne Helen Petersen alapos kutatásokkal, tényekkel alátámasztott könyve az útról szól, azaz: hogyan és miért jutnak oda a mai harmincasok, hogy besokallnak, korán kiégnek. A generáció jellemzői, hogy a számítógépek elterjedésével, a technikai fejlődéssel együtt nőttek fel. Ők már iskolás korukban tudtak számítógépezni és mobiltelefont használni, így a modern technika és a számítógép nélkül el sem tudják képzelni az életüket. Az Y generáció már a kommunikációs eszközök fejlődésével és gyorsaságával egyre több információhoz jut, és ezeket máshogy dolgozzák fel. Ezek mellett rengeteg meghatározó kulturális változás is történt a világban.

A nyolcvanas évek fogyasztói társadalma is hatalmas változásokon ment keresztül. Míg a X generáció gyakran nehezen, kemény munka árán küzdötte fel magát. Az tökéletesen természetes, "tanulj, különórák árán is, a gyerek vigye többre, mint a szülő". Az Y generáció számára a tanulás és az egyre több követelmény már természetes elvárásnak tűnt. Azonban ezek a szaporodó kihívások, feladatok napi terhei alatt hamarabb is roppannak össze. Ez a fajta kiégés, amelyet Petersen leír, túlmutat a puszta kimerültségen, ami legalább mulandó. Inspiráló, könnyen olvasható könyv, ami több témát felölel, amelyek a saját életünkben is jelen vannak.

A szerzőnő vizsgálja a jelenséget, hogy a kiégés hogyan befolyásolja az életüket minden területen. A téma jó, a megközelítése is tetszett. Az Y generáció meghatározó állapota a fásultság. Mi húzódik ennek a hátterében? Teljesítménykényszer, bizonyítási vágy? A munkahelyen vagy a szülőkkel való kapcsolatuk alakulását, az életben való boldogulásukat mi befolyásolja, mit és hogyan ronthatunk el az előrejutás érdekében? A szocializálódás a társadalomtörténeti keretek, és a részletes elemzések kombinációját felhasználva mutat sorsokat, életutakat. Ezekkel a történetekkel könnyen talál azonosulási lehetőséget az olvasó. A példák és a vizsgálatok ugyan Amerikára korlátozódnak, de a jelenség világméretű. Persze van amit nem lehet átültetni két ennyire különböző társadalomból. Mégis tanulságos és érdekes olvasmány, sőt, határozottan hasznos is lehet a generáció számára. Egy-egy fontos döntésnél mérlegeli, mit nyerhetünk és mit veszíthetünk. Megtalálni az arany középutat, fontossági sorrendet az életben, párkapcsolatokban, munkában. A szabadidőről és a közösségi médiáról szóló részeket kifejezetten hasznosnak találtam. Sokak számára Petersen könyve felkavaró önreflexióhoz vezethet. Érdemes elolvasni, átértékelni életünket. Nem csak magyarázatot, de megoldást is lehet találni saját sorsunk irányítására. Mindenkinek ajánlom, akit egy kicsit is érdekel, szeretne elmerülni lélektani dolgokban.


ITT megvásárolható a kötete kedvezménnyel! 

           
Anne Helen Petersen 2019 januárjában írt cikket a kiégett milleniálokról a Buzzfeeden. Pár nap alatt több mint hétmillióan kattintottak rá, és hatására világszerte születtek írások a témában, köztük magyar lapok hasábjain is. Ezek után Petersen összeállított egy kérdőívet az 1980 és 2000 között születettek számára. Ezek az interjúk alapozták meg elgondolkodtató és provokatív sikerkönyvét. Ez az első megjelenése Magyarországon




Athenaeum, Budapest, 2021
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635431045 · Fordította: Tóth Enikő Mária

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése