Bíró Szabolcs az Anjouk sorozatával a legismertebb hazai krónikása ennek a korszaknak. Első néhány könyvét még Francis W. Scott álnéven írta, emellett újságíróként, rockénekesként, könyvkiadóként is tevékenykedik. A szakmai hírnevet a többféle kiadásban is piacra bocsátott Non nobis Domine c., először 2012-ben megjelent történelmi regénye hozta meg számára. A tizenöt részesre tervezett, Anjouk c. történelmi regénysorozatát az Athenaeum Kiadó gondozza. A sorozat legújabb, hetedik része nemrégiben került a boltokba. Olvassátok szeretettel a vele készült beszélgetést!
Az Anjouk-sorozat előző kötete, a Királyok éneke megjelenése óta eltelt két esztendő, mi történt ezalatt Veled? Időközben aktualitást nyert a Lázár evangéliuma című 2020-as regényed, mesélnél erről a kötetről, és ennek keletkezéséről?
Döbbenetes belegondolni, de a Királyok éneke mintha még egy másik világban jelent volna meg: 2019 júniusában, a koronavírus-világjárvány előtt. Ugyanezen a nyáron láttam vendégül a házunkban az Athenaeum Kiadó akkori igazgatóját, Szabó Tibor Benjámint, akinek előadtam az ötletemet egy olyan középkori történetről, ami alapjait tekintve teljesen autentikus, viszont a pestis helyett élőholtak özönlik el benne Európát – és persze az Anjou-kori Magyar Királyságot. Tibor nagyon ráharapott az ötletre, a Lázár evangéliuma cím egyenesen tőle származik. Szóval ezúton is szeretném eloszlatni az ezzel kapcsolatos legendákat: a Lázár evangéliumát nem a Covid-vírusjárvány ihlette, hiszen vagy fél évvel előtte született meg az ötlet. Csak hát éppen úgy alakult, hogy mire összeállt a fejemben (és a jegyzetfüzetemben) a történet, addigra a járvány már kitört, és mire befejeztem a regényt, már meg is érkezett hozzánk. Méghozzá ugyanazon az útvonalon, mint a XIV. századi pestis, illetve a regényemben az élőholtak: Kínából eljutott a Közel-Keletre, onnan Itáliába, onnan pedig egész Európába. Szerintem már csak emiatt is hiszik azt sokan, hogy a koronavírus-járványt modelleztem le a regényemben, de hát ez esetben én lennék a világ leggyorsabb regényírója: a Lázár evangéliumát 2020. március 15-én fejeztem be, és nálunk, Szlovákiában másnap bezárták az iskolákat, a boltokat, jött az önkéntes karantén, az első teljes körű lockdown.
Igen, alapvetően a középkor a kedvencem, mert kalandos, számos részletében ismeretlen, és regénytémaként ugyanúgy teret enged a mesének, mint az erőszaknak, tehát óriási távlatokat lehet általa bejárni. Igazi aranybánya egy regényíró számára. Régi és hosszú sztori, de az Anjou-kor nálam adta magát: az első történelmi regényemben a magyar templomos lovagokról akartam írni, és hát a lovagrend alkonya egybeesik Magyarországon az Árpád-ház kihalásával, a trónharcokkal, illetve az Anjou-ház felemelkedésével. Röviden ennyi a történet. Időközben beleszerettem a XIV. századi magyar történelembe, így született meg az Anjouk-sorozat ötlete.
Olvasói kérdés: ha tehetnéd, melyik korszakba mennél vissza hosszabb távra?
Pusztán kíváncsiságból töltenék el néhány hetet itt-ott, elsősorban persze az Anjou-kori Magyarországon, de csakis azért, hogy a saját szememmel lássam a világot, amelyről a könyveimben írok. És persze megnézném az ókori Rómát, a birodalom teljes pompájában. De élni mégiscsak a 21. században szeretek: ha tehetném, körbe-körbe cirkuláltatnám a 2012 és 2019 közötti időszakot, és ebbe az időhurokba „utaznék vissza” a családommal együtt – ezekre az évekre különösen nagy szeretettel emlékszem vissza. Történelmi korokba nem kívánkozom: a magam részéről szeretem, hogy van egyéni szabadság, modern orvostudomány, internetes bevásárlás, rockzene, filmkészítés és könyvkiadás.
Annyiban tudatos, hogy világéletemben arra törekedtem, a következő könyvem valamiben mindig jobb legyen, mint az előző. A folyamatos progressziót igyekszem elérni a munkámban. És ha belegondolsz, az Anjouk első részét még huszonhat évesen írtam, míg a legújabbat már harminchárom évesen. Idősebb, érettebb lettem magam is, és persze rengeteget olvastam: a szépirodalmi művek a stílusomra, a tényirodalom a történelmi tudásomra gyakorolt hatást. Azt hiszem tehát, hogy inkább az lenne a meglepő, ha nem lehetne érezni a korábbi regényeim és a legújabb közt minőségbeli különbséget.
Azt hiszem, ugyanúgy, mint egy férfi karaktert: leginkább intuíciók alapján. Nem igazán szoktam „karakterlapokat” készíteni, nem dolgozom ki előre a szereplők jellemét – inkább hagyom, hogy az adott szituációk alakítsák őket. A történelmi alakokról persze kijegyzetelem, amit tudni lehet róluk, de akkor sem alkotom meg előre a jellemüket, hiszen azt legjobban a cselekmény tudja formálni. Régebben meglehetősen kevés női szereplővel dolgoztam, szerintem kicsit féltem is, hogy mennyire tudok női karaktereket formálni. Aztán mostanra kiderült, hogy cseppet sem nehezebb, mint férfi- vagy épp gyerekszereplőt írni. De lehet, hogy ez is az érettebb alkotói énem számlájára írható.
Nekem nagyon tetszett az új részben, hogy felbukkant Toldi Miklós, tervezed az ő szerepét tovább vinni?
Természetesen. Toldi Miklós szerves része a XIV. századnak, bár a kollektív tudatunkban sokkal inkább legendabeli alak, mint történelmi figura. A valódi Toldiról alig maradtak fenn történelmi dokumentumok, az alakját szinte mindenki Arany János műveiből ismeri, aki meg Ilosvai Selymes Péter művéből merített inspirációt – de hát már Ilosvai is kétszáz évvel Toldi után élt, és az ő hőse is mesebeli alak. Az Anjouk VII. részében felbukkanó Toldi hibrid figura: személyes története ugyanúgy indul, mint Aranynál (akinek idézem is bizonyos sorait), de abban a tekintetben a valósághoz közelebb álló karakter, hogy az ő ifjúkorában még nem Lajos, hanem Károly volt a király – és hogy nem a Budára, hanem a Visegrádra vezető utat mutatja meg azzal a bizonyos rúddal. Aztán a menekülése után már egy teljesen általam megírt fiktív karakterként működik. Nem titok, én Toldit nem főhősként, hanem egy izgalmas mellékszereplőként kezelem. Magam sem tudom, pontosan mi minden fog még vele történni, de az biztos, hogy ami történelmi adat fennmaradt róla, azt mindenképpen beépítem majd a sorozatba.
Milyen munkamódszerrel dolgozol? Történelmiregény-íróként mennyire tudsz a mai világból meríteni? Tudunk-e tanulni a történelmünkből?
Nem szeretek direkte meríteni a jelenünkből, persze ez annyiban óhatatlanul előfordul, hogy itt, a mában élek, és ebből a világból tekintek vissza arra a sokszor és sokféleképpen félreértelmezett régire. A korábbi regényeimben előfordult, hogy kikacsintottam a jövőre, de erről hamar leszoktam: az ilyen reflexiók helyett már sokkal jobban szeretek elmerülni az adott korban, amennyire csak lehetséges. Sőt: ott van az Elveszett csillagok című ifjúsági kalandregényem, ami a jelenben játszódik, mégis inkább a múltból merít. És hogy tudunk-e tanulni? Sajnos úgy látom, hogy mindig csak az intelligens kevesek képesek erre, az abszolút többség viszont folyamatosan elköveti ugyanazokat a hibákat. Van egy nagyon kellemetlen alapélményem és egy borzasztóan negatív véleményem ezzel kapcsolatban, de nem akarom ebbe az irányba vinni a beszélgetést. A hatalom általi jellemtorzulás esélye pedig, úgy gondolom, valós veszélyként állt fenn minden történelmi korban – de mégis más kérdés egy olyan embernél, akit születése óta királynak neveltek, mint egy olyannál, aki egyenjogú állampolgárból válik egy ország vezetőjévé, azaz hirtelen kap akkora hatalmat, amekkorához hasonlóval addig nem rendelkezett. És akkor itt, ezen a ponton álljunk is meg: nem szeretnék aktuálpolitikával foglalkozni.
Anyaggyűjtés során van esetleg olyan, hogy ellentmondásokra bukkansz? Ilyenkor mire támaszkodsz, hogy megőrizd a hitelességedet?
A történelemtudomány tele van ellentmondásokkal. Az ilyesmit kétféleképpen tudom kezelni regényíróként: vagy kiválasztom a nekem legszimpatikusabb változatot, vagy egy ügyes húzással összeolvasztom a többféle verziót eggyé. Mindkét megoldásra volt már példa a könyveimben.
Szerinted miért van szükségünk legendákra (Szent Grál, Excalibur, Frigyláda stb.), erősítik bennünk a történelembe vetett hitünket?
Talán inkább az önmagunkba, az emberiségbe vetett hitünket erősítik. Szükségünk van a mesékre, hogy elviseljük az élet megpróbáltatásait, és időnként hatalmas segítség tud lenni, ha hiszünk valamiben, ami túlmutat a megszokott, hétköznapi tapasztalatainkon. Időnként le kell tennünk a terhet, hogy ne roppanjunk össze alatta, és hogy ezt megtehessük, szükség van valami misztikusra, valami elvontra vagy magasztosabbra. Ugyanezért van szükségünk a vallásokra is.
Sorozatod most a felénél jár, körvonalazódott már benned az egész regényfolyam koncepciója? Mi alapján döntesz egy-egy regény kifutásáról? Vannak vázlataid egy-egy újabb részről, hogy mekkora időszakot ölel majd fel az adott regény?
Természetesen már az elején körvonalazódott a teljes regényfolyam koncepciója: a második rész óta tudom, hogy a teljes sorozat tizenöt kötetből áll majd, és hogy ezt dramaturgiai szempontból öt trilógiára lehet majd felosztani. Hogy az adott történelmi korszakon belül pontosan mettől meddig tart egy-egy nagyobb tartalmi egység, azt először trilógiánként szoktam pontosan belőni, és aztán kezdek el gondolkodni rajta, hogy akkor a soron következő regény pontosan mekkora időszakot öleljen fel. Egy-egy trilógián belül még írás közben is alakulhat, hogy az adott regény a tervezetthez képest korábban vagy később fejeződjön be, de magának a trilógiának pontosan kell illeszkednie az előre meghatározott keretbe. Nagyon alapos vázlatok mentén dolgozom, külön füzetben vezetem pusztán a történelmi eseményeket, és külön füzetben illesztem ezeket össze a fiktív cselekménnyel. Ez a munkamódszer jelentősen megkönnyíti a feladatot.
A népi humor, a vicces megjegyzések egyedibbé, életszerűbbé teszik a történeteidet. Hogyan egyensúlyozol a humor, a romantika és a véres csatajelenetek között? Hogy találsz középutat a valóság és a fikció között?
Erre ugyanazt tudom válaszolni, mint a női karaktereket érintő kérdésedre: intuíció alapján. Nem mérem ki patikamérlegen ezeken az arányokat, egyszerűen csak megpróbálok jó szövegeket írni. Ha az arányok jók, és a történet beszippantja az olvasót, akkor jó érzékkel dolgoztam.
Írtál ifjúsági regényt és gyerekkönyveket is, tervezel-e hozzájuk folytatást? Hogyan próbálod olvasó emberré nevelni a gyerekeidet? Mi a tapasztalatod a magyar olvasási szokásokról: mennyivel másabb gyerekeknek írni, mint felnőtteknek?
Nagyon jó élmény volt ifjúsági kalandregényt írni, és a meseírásba is élvezettel kóstoltam bele. A kellemes emlékek miatt sokszor eszembe jut, hogy jó lenne mindkét világba vissza-visszatérni, de ezzel kapcsolatban nem tervezek olyan tudatosan, mint a történelmi regényeimmel. Nem szabad túl nagy kitérőket tennem, mert az már az Anjouk-sorozat kárára menne, így teljesen meglepetés-szerűen szoktam jelentkezni egy-egy más témájú könyvvel. A gyerekeimet nem ezekkel, azaz nem íróként nevelem olvasó emberré, hanem úgy, mint bárki más: a házunk tele van könyvekkel, a feleségemmel állandóan olvasunk nekik, és ők is azt látják, hogy mennyire fontos tevékenység az olvasás. Bence fiam már maga is szokott olvasni, több könyvsorozatból van saját gyűjteménye, Dani pedig egyelőre a színes képeskönyveknél tart, amiket nagyon szeret, és általában ő választja ki, hogy melyiket lapozgassuk. Ami a kérdésed utolsó szakaszát illeti: szerintem gyerekeknek is ugyanolyan nehéz írni, mint felnőtteknek – legalábbis, ha jól akarjuk csinálni, akkor nem szabad félvállról venni a kihívást.
Jövőbeli terveidről megtudhatunk valamit? Mikorra várható az Anjouk következő része?
Nem merek pontos dátumot mondani, de igyekszem, hogy a Dél pörölye című nyolcadik részre már ne kelljen túl sokat várni. Közben a Non nobis Domine „végső változatát” készítem elő, azaz amennyire kell, kipofozom a szöveget, és konzultálok Várai Artúrral, aki illusztrációkat és új borítót is készít majd hozzá. Egyre többet gondolkodom a Lázár evangéliuma lehetséges folytatásán, 2023-ban az Elveszett csillagok egy speciális változatát szeretném piacra dobni, 2024-ben pedig a Ragnarök jubileumi kiadása érkezik majd. Valamikor jövőre jelenik meg a Hősök tere című történelmi képregény-antológia, ebben szerepel majd a Várai Artúrral közös, Akit háromszor koronáztak című képregényünk, és ahogy már az interjú elején említettem, érkezik Az utolsó vörös barát rádiójáték-adaptációja, illetve zenekarom, a HaddelHadd klasszikus hard rock nagylemeze. Mindezek közben pedig természetesen folyamatosan számítani lehet majd az Anjouk soron következő köteteire is – és ki tudja, mi mindenre még.
Szabolcs kötetei a Líra webáruházában mind a papír alapú, mind az elektronikus kiadásokban megtalálhatók: ITT!
Természetesen. Toldi Miklós szerves része a XIV. századnak, bár a kollektív tudatunkban sokkal inkább legendabeli alak, mint történelmi figura. A valódi Toldiról alig maradtak fenn történelmi dokumentumok, az alakját szinte mindenki Arany János műveiből ismeri, aki meg Ilosvai Selymes Péter művéből merített inspirációt – de hát már Ilosvai is kétszáz évvel Toldi után élt, és az ő hőse is mesebeli alak. Az Anjouk VII. részében felbukkanó Toldi hibrid figura: személyes története ugyanúgy indul, mint Aranynál (akinek idézem is bizonyos sorait), de abban a tekintetben a valósághoz közelebb álló karakter, hogy az ő ifjúkorában még nem Lajos, hanem Károly volt a király – és hogy nem a Budára, hanem a Visegrádra vezető utat mutatja meg azzal a bizonyos rúddal. Aztán a menekülése után már egy teljesen általam megírt fiktív karakterként működik. Nem titok, én Toldit nem főhősként, hanem egy izgalmas mellékszereplőként kezelem. Magam sem tudom, pontosan mi minden fog még vele történni, de az biztos, hogy ami történelmi adat fennmaradt róla, azt mindenképpen beépítem majd a sorozatba.
Nem szeretek direkte meríteni a jelenünkből, persze ez annyiban óhatatlanul előfordul, hogy itt, a mában élek, és ebből a világból tekintek vissza arra a sokszor és sokféleképpen félreértelmezett régire. A korábbi regényeimben előfordult, hogy kikacsintottam a jövőre, de erről hamar leszoktam: az ilyen reflexiók helyett már sokkal jobban szeretek elmerülni az adott korban, amennyire csak lehetséges. Sőt: ott van az Elveszett csillagok című ifjúsági kalandregényem, ami a jelenben játszódik, mégis inkább a múltból merít. És hogy tudunk-e tanulni? Sajnos úgy látom, hogy mindig csak az intelligens kevesek képesek erre, az abszolút többség viszont folyamatosan elköveti ugyanazokat a hibákat. Van egy nagyon kellemetlen alapélményem és egy borzasztóan negatív véleményem ezzel kapcsolatban, de nem akarom ebbe az irányba vinni a beszélgetést. A hatalom általi jellemtorzulás esélye pedig, úgy gondolom, valós veszélyként állt fenn minden történelmi korban – de mégis más kérdés egy olyan embernél, akit születése óta királynak neveltek, mint egy olyannál, aki egyenjogú állampolgárból válik egy ország vezetőjévé, azaz hirtelen kap akkora hatalmat, amekkorához hasonlóval addig nem rendelkezett. És akkor itt, ezen a ponton álljunk is meg: nem szeretnék aktuálpolitikával foglalkozni.
Anyaggyűjtés során van esetleg olyan, hogy ellentmondásokra bukkansz? Ilyenkor mire támaszkodsz, hogy megőrizd a hitelességedet?
A történelemtudomány tele van ellentmondásokkal. Az ilyesmit kétféleképpen tudom kezelni regényíróként: vagy kiválasztom a nekem legszimpatikusabb változatot, vagy egy ügyes húzással összeolvasztom a többféle verziót eggyé. Mindkét megoldásra volt már példa a könyveimben.
Szerinted miért van szükségünk legendákra (Szent Grál, Excalibur, Frigyláda stb.), erősítik bennünk a történelembe vetett hitünket?
Talán inkább az önmagunkba, az emberiségbe vetett hitünket erősítik. Szükségünk van a mesékre, hogy elviseljük az élet megpróbáltatásait, és időnként hatalmas segítség tud lenni, ha hiszünk valamiben, ami túlmutat a megszokott, hétköznapi tapasztalatainkon. Időnként le kell tennünk a terhet, hogy ne roppanjunk össze alatta, és hogy ezt megtehessük, szükség van valami misztikusra, valami elvontra vagy magasztosabbra. Ugyanezért van szükségünk a vallásokra is.
Természetesen már az elején körvonalazódott a teljes regényfolyam koncepciója: a második rész óta tudom, hogy a teljes sorozat tizenöt kötetből áll majd, és hogy ezt dramaturgiai szempontból öt trilógiára lehet majd felosztani. Hogy az adott történelmi korszakon belül pontosan mettől meddig tart egy-egy nagyobb tartalmi egység, azt először trilógiánként szoktam pontosan belőni, és aztán kezdek el gondolkodni rajta, hogy akkor a soron következő regény pontosan mekkora időszakot öleljen fel. Egy-egy trilógián belül még írás közben is alakulhat, hogy az adott regény a tervezetthez képest korábban vagy később fejeződjön be, de magának a trilógiának pontosan kell illeszkednie az előre meghatározott keretbe. Nagyon alapos vázlatok mentén dolgozom, külön füzetben vezetem pusztán a történelmi eseményeket, és külön füzetben illesztem ezeket össze a fiktív cselekménnyel. Ez a munkamódszer jelentősen megkönnyíti a feladatot.
A népi humor, a vicces megjegyzések egyedibbé, életszerűbbé teszik a történeteidet. Hogyan egyensúlyozol a humor, a romantika és a véres csatajelenetek között? Hogy találsz középutat a valóság és a fikció között?
Erre ugyanazt tudom válaszolni, mint a női karaktereket érintő kérdésedre: intuíció alapján. Nem mérem ki patikamérlegen ezeken az arányokat, egyszerűen csak megpróbálok jó szövegeket írni. Ha az arányok jók, és a történet beszippantja az olvasót, akkor jó érzékkel dolgoztam.
Nagyon jó élmény volt ifjúsági kalandregényt írni, és a meseírásba is élvezettel kóstoltam bele. A kellemes emlékek miatt sokszor eszembe jut, hogy jó lenne mindkét világba vissza-visszatérni, de ezzel kapcsolatban nem tervezek olyan tudatosan, mint a történelmi regényeimmel. Nem szabad túl nagy kitérőket tennem, mert az már az Anjouk-sorozat kárára menne, így teljesen meglepetés-szerűen szoktam jelentkezni egy-egy más témájú könyvvel. A gyerekeimet nem ezekkel, azaz nem íróként nevelem olvasó emberré, hanem úgy, mint bárki más: a házunk tele van könyvekkel, a feleségemmel állandóan olvasunk nekik, és ők is azt látják, hogy mennyire fontos tevékenység az olvasás. Bence fiam már maga is szokott olvasni, több könyvsorozatból van saját gyűjteménye, Dani pedig egyelőre a színes képeskönyveknél tart, amiket nagyon szeret, és általában ő választja ki, hogy melyiket lapozgassuk. Ami a kérdésed utolsó szakaszát illeti: szerintem gyerekeknek is ugyanolyan nehéz írni, mint felnőtteknek – legalábbis, ha jól akarjuk csinálni, akkor nem szabad félvállról venni a kihívást.
Nem merek pontos dátumot mondani, de igyekszem, hogy a Dél pörölye című nyolcadik részre már ne kelljen túl sokat várni. Közben a Non nobis Domine „végső változatát” készítem elő, azaz amennyire kell, kipofozom a szöveget, és konzultálok Várai Artúrral, aki illusztrációkat és új borítót is készít majd hozzá. Egyre többet gondolkodom a Lázár evangéliuma lehetséges folytatásán, 2023-ban az Elveszett csillagok egy speciális változatát szeretném piacra dobni, 2024-ben pedig a Ragnarök jubileumi kiadása érkezik majd. Valamikor jövőre jelenik meg a Hősök tere című történelmi képregény-antológia, ebben szerepel majd a Várai Artúrral közös, Akit háromszor koronáztak című képregényünk, és ahogy már az interjú elején említettem, érkezik Az utolsó vörös barát rádiójáték-adaptációja, illetve zenekarom, a HaddelHadd klasszikus hard rock nagylemeze. Mindezek közben pedig természetesen folyamatosan számítani lehet majd az Anjouk soron következő köteteire is – és ki tudja, mi mindenre még.
Szabolcs kötetei a Líra webáruházában mind a papír alapú, mind az elektronikus kiadásokban megtalálhatók: ITT!
Amennyiben Anjouk-relikviát szeretnél (póló, bögre, hűtőmágnes) IDE katt!
Bíró Szabolcs hivatalos honlapját ITT találod, ahol további hírek, érdekességek várnak.
Bíró Szabolcs a rock-énekes: Így szólt a Fegyverkovács című dal a HaddelHadd 2021. október 8-i koncertjén Dunaszerdahelyen, a Soul Hunter Music Clubban...https://youtu.be/ymDXmSHnwEw
Bíró Szabolcs 1988-ban született a felvidéki Dunaszerdahelyen. A moly. hu adatbázisa szerint 28 könyv fűződik nevéhez, de 5 antológiát is szerkesztett. Ismerhetjük íróként, újságíróként és rockénekesként is. Fő témái a középkor és a magyar történelem, ám időnként más területekkel is foglalkozik. 2016-ban, a Szent György Lovagrend alapításának 690. évfordulóján Visegrádon lovaggá ütötték. 2017 nyarán Eger Kulturális Nagykövete lett. Bíró Szabolcs szerető férj és büszke édesapa. Kamaszkora óta kerekesszékben él, ám határokat nem igazán ismer.
Képek Bíró Szabolcs székirodalom Facebook oldal ITT találod.
Bíró Szabolcs a rock-énekes: Így szólt a Fegyverkovács című dal a HaddelHadd 2021. október 8-i koncertjén Dunaszerdahelyen, a Soul Hunter Music Clubban...https://youtu.be/ymDXmSHnwEw
Képek Bíró Szabolcs székirodalom Facebook oldal ITT találod.
Szia! Gratulálok az újabb interjúhoz, igazán méltó darabja ezen beszélgetések sorának, talán még nem is olvastam ilyen minden téren kimagasló kérdezz-feleleteket. Ez nem pusztán interjú, ezek igazán elgondolkodtató, megfontolt válaszok, amikből sokat lehet tanulni és továbbszőni a gondolatokat! Látszik, hogy Szabolcs nem vette félvállról a kérdéseket, és ez így van rendjén! Nem is tudom mit emeljek ki közülük.. Tetszik a hozzáállás, miszerint Szabolcs törekszik arra, hogy minden könyve több, jobb legyen mint az előző, a fejlődés fontos, és észrevehető. Milyen fantasztikus távlatokat ígér ez nekünk, olvasóknak! Alig várom a beharangozott köteteket! Toldi Miklós.. Nagyon izgalmas mellékszereplő, várom a sorsát, az új távlatokat amiket megismerhetünk róla! A legendákkal kapcsolatos válasz pedig azért volt érdekes számomra, mert én úgy tekintettem a vallásokra többek között, mint lehetséges magyarázatok az emberiség számára a megmagyarázhatatlan jelenségekre. De valóban, igaz lehet, hogy más okból is szükség lehet rájuk , kellenek a mesék, a misztikum, a terhek elviselésének könnyítése.. További hasonló intuíciókat, fejlődést, felnőtt és gyermek-regényeket, sok boldog írással, zenével töltött időt kívánok Szabolcsnak, akinek köszönöm ezeket a szép és okos válaszokat! Gabónak pedig, hogy közelebb hozta hozzánk Bíró Szabolcsot!
VálaszTörlés