Billeg ​a csónak

 

Nádasdy Ádám: Billeg ​a csónak





                                                

„Az összegzés, a számvetés mindig lehetetlen, hiszen útközben vagyunk.”







Színvonalas verseskötet a mindennapok hangulatával, életképeivel. Nádasdynak sajátosan őszinte stílusa minden versben megcsillan. Hangulatában merengő, filozofáló, emlékezős. Rövid, de hatásos könyv, 72 vers egy csokorban. Nem kevés ez, elgondolkodtató és kivételes pillanatok részesei lehetünk.  

                      

Nádasdy Ádám a bölcsességgel megélt, élettapasztalattal írta meg ezeket a verseket. Témáikban ezek a személyes tapasztalatok, az emlékek édes vagy éppen keserű pillanatai jelennek meg. Derűs számvetés, élet és az elmúlás, szerelem és a vágy keveredik a versekben. 

Nádasdy versei jellemzően mindig önazonosak és hitelesek. Jó volt belemerülni, megtalálni a kapcsolódási pontokat, értékelni, újra átélni a történteket. Ettől volt megható és találó, hiszen jó néhány helyen a saját helyzetemre, életemre ismertem. „Nádasdy Ádám versei az emberélet útjának felén túlról szólnak” – jelzi a fülszöveg. Nos, emberi számítás szerint ezen már én is túl vagyok... A versek letisztultak, azoknak szólnak, akik egy közvetlen, mégis elmélyült, filozofálós verseskötetre vágynak. Az elmerengés az életről, a rácsodálkozás élménye mindenkinek adott sok esetben. A 21. századi versírás remekei ezek az életképek, bepillantást adnak a férfilélek mélyére.

Van ezekben a versekben némi számvetés, valami csendes szomorúság, melankolikus visszatekintés. Tudomásul venni, az életünk sajnos véges. Ez a merengő összegzés itt mégis életigenlő, boldog érzetet, megnyugvást kelt az olvasóban. Valóban, kis csónakunk meg-megbillen az élet tengerén, ez a kép nagyon megfogott, találóan szemléletes. Néhány versben megidéződnek nagy elődök, rájuk emlékezik Nádasdy: Petri, Pilinszky és Petőfi alakja, hatása elismerést sugall. Ahogy a fiatal költőkre is gondol az utolsó versben, nekik üzen.

Kedvenceim a kötetből: Csalán, Menj és játsz, Más cipője talpát, Fűszer, Cukorszag, A felnőttkor nem vicces, Billeg a csónak, Ezüstfehér hold, Érzem, hogy zavarok, Mostantól minden más lesz. Jó elővenni, hangulattól függően beleolvasni, elidőzni ezeknél a verseknél.

"Ne szánalmasan és nevetségesen távozzunk, hanem egy bizonyos méltósággal" - nyilatkozta egy interjúban Nádasdy Ádám. Nos, ez neki sikerült. Halála nagy veszteség az irodalomnak.



ITT rendelhető a kötet kedvezménnyel, akár Ekönyvben is! 





    

Nádasdy Ádám (Budapest, 1947. február 15-  2026. március 29.) magyar nyelvész, költő, műfordító, esszéista, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Angol- Amerikai Inzézet oktatója volt.

Édesapja Nádasdy Kálmán világhírű magyar rendező, édesanyja csehországi osztrák Birkás Lillian opera-énekesnő. Anyai nagyanyja adria születésű, unokáihoz németül beszélő olasz–osztrák származású volt. Két lánya és öt unokája van. Párjával, a baleseti ortopédsebész Márkkal élt, Angliában házasodtak össze.


Fotók: Stekovics Gáspár, Libri






Magvető, Budapest, 2024
80 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631444131

A ​másik mozaik

 

Krusovszky Dénes: A ​másik mozaik




                                                      

Krusovszky prózájának szépsége és stílusa azonnal megfogott. Érdeklődve vártam ezt a tíz új novellát a regényei után. Nem kell nekünk északra rohanni, akad a mi (középkorú férfiak) életében is válság, családi probléma, depresszió, magány... 

Lírai módon, elgondolkodtatóan tálalt a történetekben felvetett problémák sora. Összetett, mély, a miénk minden történet. Kiforrott, alapos, afféle jelen állapotokat tükröző, mentális problémákat felvonultató történetek, jellemzően mai, férfiközpontú novellák. Lehetne az alcíme: (Megfáradt) Férfiak országa. Jellemzően sajátos atmoszférateremtés jellemzi a szövegeket. Témáit a mindennapokból meríti. Megúszni vagy túlélni az életet nem mindegy. 

          

Nehéz kedvencet választanom, hiszen legalább a fele lesöpört lábról. A kötet novellái között bőven akad egészen kiemelkedő. Volt kettő, amit többször újraolvastam, nagyon magaménak éreztem. (Fent a hegyen, Hikikomori). Nézzük sorban, néhány gondolat mindegyik novelláról.

Drónok: A felnőttkor közepének bizonytalanságai fogtak meg. Amikor már nem vagyunk fiatalok, de még öregek sem. Azonban az egészségi és családi problémák, az egzisztenciateremtés körüli fárdalmak kiütköznek. Az élet már megrágta, kissé bedarálta főhősünket. Osztálytársa temetéséről hazafelé egy stoppos lányt vesz fel, ám a közös utazás váratlan fordulattal zárul.

Bronzszínű foltok: Apa-fiú kapcsolat mélyére leshetünk bele. A problémák csak elodázódnak, a kibeszélés, feloldozás még várat magára. Apa igyekszik, segítséget kér a fiától, aki kissé közömbös, érzésem szerint nem tud mit kezdeni a lehetőséggel.

A halott fiú anyja: Gyászfeldolgozásnak olvastam, ami nehéz minden esetben. Anya és a fia történetét a kisebb fiú meséli el, hogyan változott meg az életük a tragédia után. Milyen lelki nyomokat hagyott, hogyan lehet ezeken túl lépni, ha egyáltalán lehetséges. Van, hogy nem. Érzékeny írás ez is. 

Fent a hegyen: Itt is egy középkorú férfi menekül el a saját élete elől. Fel a hegyre, egy eldugott vityillóba, számvetésre. A néhány napban akad kaland, lehetőség, és egy kutya, "aki" akár a férfi hullámzó lelkének alteregója is lehetne. A szabadság vagy a póráz? Hősünk próbál rendet tenni a lelkében, kiutat, megoldást találni, merre tovább a házassági válságból. Mai és közelről érintett. Néha félünk, nem merjük meglépni azt sem, ami egyértelmű. Marad a biztos, nyugodt langyos víz.

A másik mozaik: Egy társasutazás a cimadó történet, ahol furcsa kalandok esnek meg. A cím kimondottan figyelemfelkeltő, meglepő utazás részesei lehetünk.

Autófikció: Talán a legvidámabb, legszórakoztatóbb ez a novella. Egy író-olvasó találkozó története, valahol vidéken. Az olvasó számonkéri az írói fantázia és a valóság találkozását. A hasonlóság biztosan nem a véletlen műve. Élmény volt olvasni.

Halászok: A másik kedvencem. Itt egy kamaszfiú ismerkedik az élettel, kezdi megérteni a felnőttek világát, annak mozgatórugóit. A magány, menekülés és a halál itt is főszerepet kap. A hétköznapok csendes hőseiről mesél. Lehet néha a nyugalom is elég a boldogsághoz. 

Hikikomori: Ez annyira betalált, meglepett. A téma japán, ott már van ilyen... azt éreztem feltaláltam, szinte gyakorlom a magyar változatát. Kivonulni a társadalomból, magányra ítélve, lelki békét keresve egy fura hangulatú és szomorú látlelet ez a kispróza.

Rage Room: Izgalmas szövegvilágú próza, az egyetlen női főhőssel. Az anyaság élménye egy életre szól.

Mnémoszüné klinika: Izgalmas, már-már sci-fibe hajló novella az emlékekről. Kissé szürreális világa elkepsző és izgalmas szöveget eredményezett. A szegedi bemutatón több háttér információ mellett elárulta a szerző, majdnem ez lett a címadó. Visszük, cipeljük az emlékeinket, néha jó lenne cserélni, letenni kicsit. Az emlékezés, felejtés talán itt jön elő leginkább. 

Alig 200 oldal a tíz novella, mégis erős, az év fontos megjelenése. Zavarbaejtően mai, valóságos minden történet. Az emberi kapcsolatok összetettsége, ezen viszonyok boncolgatása megkapó. Jó volt megismerni, visszatérni ezekhez. Krusovszky egyedi látásmóddal jeleníti meg ezeket az ismerős pillanatokat. Kevés irodalmi alkotás adja meg azt az érzést, ezek tényleg rólam szólnak, az enyémek. Itt előjött több esetben is. Élmény volt olvasni.Tetszett, hogy Krusovszky kellően színes, sokszínű és érzékeny világot tárt elénk. Várom a beígért új regényt. Amíg megérkezik újra olvasom az Akik már nem leszünk sosem című első könyvét.

 

Kedvezménnyel ITT rendelhető a könyv!





     

Krusovszky Dénes: (Debrecen, 1982. április 15. –)

Költő, író, műfordító, a Magyar Narancs munkatársa, a Versum világirodalmi portál szerkesztője. Egy éve Oszakában él.

Díjai: 
Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj (2008), Junior Prima díj (magyar irodalom, 2008), Artisjus irodalmi díj (2010), József Attila-díj (2012), Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj (2013), Zelk Zoltán-díj (2017), Libri irodalmi közönségdíj (2019)

Fotók: Valuska Gábor és Szántó Bence





Magvető, Budapest, 2026
216 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631446722

Három könyvről röviden

 

Három könyvről röviden

Vegyes vágott




                                                      

Cecilie Enger: A fehér térkép 

     

Éppen 10 éve olvastam az írónő első itthon megjelent regényét az Anyám ajándékai címűt. Nagyon szerettem, nyomot hagyott bennem. Ez a regénye régóta várt olvasásra a polcomon.

Cecilie Enger valós események alapján Bertha Torgersen és Hanna Brummenæs történetét meséli el, akik Norvégia első női hajótulajdonosai voltak. Addig azonban hosszú és kanyargós út várt rájuk.

A két nő 50 évig élt együtt, és mind a munkában, üzletben, mind a szerelemben társak voltak. A „Fehér Térkép” visszafogott narratív stílusával egy furcsa szerelem története egy olyan időszakból, amikor kevesen gondolták volna az 1800-as évek végén, hogy az ilyen szerelem nők között lehetséges. Az emberek hozzáállása, tudatlansága elég elképesztő volt, pedig semmi különöset nem tett a két nő, csupán finoman érezték a lelkük mélyén, ők nem akarnak feleségek, anyák lenni, ez volt a tipikus női életút akkoriban. Ők ketten férfi nélkül is remekül boldogultak - derül ki a lassan kibontakozó történetből. Előbb főleg Bertha élete, gyerekkora és családi háttere kerül elénk. Tetszett a két karakter, az egész hangulata, és a mondanivalója. Jól megírt és lebilincselő történet.

A boldogságukat sem tették a kirakatba, együtt éltek csendben, ahogy "vénkisasszonyokhoz" illő volt. Zárt ajtók mögött voltak boldogok. Úttörők és sikeresek voltak minden téren. Bátran mondtak nemet a hagyományos nemi szerepekre és a több évszázados szokásoknak. A két barátnő küzdelme az első és második világháború idején látványosan kel életre a második részben. A közös ruhabolt, majd hajózási vállalat alapítása, a szerelmük itt kap szárnyra. A körülmények viharosak, nem tud ezzel mit kezdeni sok ember. Ma sem, nemhogy akkoriban. Az érzelmeik nem tolakodóan, finoman árnyaltan jelennek meg. A történelmi háttér érzékletes, a kor társadalmának bemutatása üdítő élmény az olvasónak. Megrendítő lírai történet a valóságról. Minél több embernek el kellene olvasnia, hiszen aktuális ma is.

Cecilie Enger 1963. február 21-én született Oslóban.Több díjban is részesült, 1994-ben a Nota Bene díjat nyerte el, 2013-ban a Norvég Könyvkereskedők Díjával ismerték el Anyám ajándékai önéletrajzi regényéért. Kötetei közül A fehér térkép, a Lélegezz és az Anyám ajándékai és az Egy perc csend jelent meg magyar nyelven a Typotex Kiadónál, Petrikovics Edit fordításában.









Claire Keegan: A csendes lány 

                   

Alig 85 oldal, szikár, mégis tele elfojtott érzelemmel, remek karakterekkel. Film is készült 2022-ben a KULT-könyvek sorozatban megjelent kisregényből. A lenyűgöző érzelmi mélységű történet ismét bizonyítja Claire Keegan tehetségét. Idehaza ez a harmadik megjelenése. A kortárs ír irodalom egyik legfigyelemreméltóbb kisregénye. Hatásos, lényegretörő mondatai művészien kidolgozottak, minden részletnek megvan a maga jelentősége. A prózája szűkszavú, ahogyan ezt már megszokhattuk tőle. Egy kislány megrendítő sorsa kerül elénk, akit apja a rokonoknál hagy, mivel édesanyja sokadik gyermekét várja. Nem tudni meddig kell maradnia, köszönés nélkül távozik az apja.

Mindeközben képet kapunk a társadalomról, az ír vidéki életről, gyászról és szegénységről, emberi sorsokról. A kislány nincs nevesítve, rácsodálkozik olyan dolgokra a rokonoknál, amit eddig otthon nem tapasztalt. A szeretet és törődés, az összetartozás erejét fedezi fel Kinselláéknál. A nyári néhány hónap gyorsan elrepül. Hazatér, mert megszületik a kisöccse a meglévőek mellé. Az is csak véletlen derül ki, hogy a rokonok milyen személyes tragédiát igyekeztek túlélni, amihez a lányka volt nekik a lelki vigasz. Rövid terjedelme ellenére is sokatmondó, elgondolkodtató történet. XXI. Század Kiadónál jelent meg Nemes Anna fordításában.







Szabó T. Anna: Erősebb nálam


         

Karácsonyi ajándékként került hozzám ez a könyv. Az előző, Szabadulógyakorlat novellái nem hagytak bennem túl jó emlékeket, halogattam az olvasást. A borító sem volt hívogató, túlságosan emlékeztetett az előző kötet sötét, komor, érfelvágós hangulatára. Bajban is vagyok ezzel a kötettel, most is vegyesek az érzéseim. Hullámvasút-élmény maradt a kötet után. Van benne néhány igazán remek írás, hiszen Szabó T. Anna érzékenyen, gazdagon ír. A verseit ismerve ezek a költői képek érthetőek. Főleg nőkről szólnak az írások. Fiatal kamaszlánytól az idős asszonyig felbukkan mindenféle karakter a negyven novellában. 

Jól indul a könyv, az első két novella megadja a kötet hangulatát. Szerelem és vágy, szenvedély van ezekben az írásokban. Különösen a Körhinta epizódjai tetszettek. Az anyaság is megjelenik a továbbiakban többféle módon. Innen A faunfejes fotel, Nem repül, Sírket, Szüret, Édesanyám rózsafája emelkedik ki. Jó volt még az Amit apádról tudok, és az Egyenesen át írás. A következő néhány novella számomra nem adott kapcsolódási pontot. Majd a záró szakaszból tetszett a Tücsök és Hó, ami a kötet legátfogóbb, leghosszabb írása. Összességében azonban a legtöbb történet nem nyűgözött le. Kétségtelenül sokszínű, változatos novellák sora található a kötetben. Nem bánom, hogy elolvastam, de számomra még mindig a Törésteszt vagy a Határ novellái sokkal jobban megtaláltak.

Amikor ​nagyapám átsíelt Finnországba

 

Daniel Katz: Amikor ​nagyapám átsíelt Finnországba




                                                         

A finn-zsidó szerző első kötete rögtön nagyot szólt, amikor 1969-ben megjelent. Egy zsidó család fantáziadús és kissé szövevényes történetét olvashatjuk, amely Finnországba és a Szovjetunióba, különféle csataterekre és városokba repíti az olvasót. Egy könnyed történet komoly dolgokról.

Nekem olvasás közben afféle Münchhausen báró és Háry János reinkarnálódott alakjaként jelent meg főhősünk, Benno nagypapa, aki helyszíntől függetlenül szinte mindig szivarozik, és gyakran az események középpontjában is áll. Benno sorsa eleve elrendeltetettnek tűnik.

"Szegény nagyapának volt baja elég: először is ő volt a legkisebb, másodszor zsidó volt, harmadszor pedig ő volt a legkisebb zsidó. Csúnyán elbántak vele."



A narrátorunk azonban Benno unokája, aki anekdotikusan mesél a nagyapjáról és családjáról, nem feltétlenül kronologikusan vagy akár igazmondóan, de mégis szívvel és keserédes humorral. Rejtő Jenőt idézte nekem ez a humor, kellemesen abszurd, félreértéseken alapuló, általában mindig jól végződő kalamajkák részesei lehetünk. Az egyik csúcspoén, amikor a háborús forgatagban Beno az ellenséges német csapatoktól vesz petróleumot... de az unoka körülmetélése is nagyszerű helyzetkomikummal kerül elénk. Sírva vigadós helyzetek, ahol csak a szilvapálinka segíthet. Ami okozhat függőséget, mint tudjuk. Anekdotázós pillanatok keverednek, ahol a fájó valóság is felsejlik persze. A zsidók sorsa, nézetei, maga a háborús háttér komor képekkel jelenik meg, de mégis fogyaszthatóan van tálalva. Benno nagyapó átsíel az egész történelmen, nem csak Finnországon. A századelőtől az ötvenes évek végéig ível a történet. Cinikus, öniróniával átitatott kisregény, ami gondolkodóba is ejti olvasóját. Ismét bebizonyosodik, mennyire szükség van az életben a humorra, még a túléléshez is fontos.

Meglepetésemre még a magyar irodalom (Szabó Magda és Petőfi) is felbukkan az egyéb irodalmi alkotások, utalások között.

„Akinek humora van mindent tud,
Akinek nincs, az mindenre képes,
Akinek humora van minden bír,
Akinek nincs, az mindenre kényes. „


A Nagyapa síelése Finnországba nem csak férfiakról szól, hiszen a család női tagjai is meghatározóan jelen vannak a háttérben és az eseményekre erős hatással bírnak. Wera nagymama karakterét gondolkodása kiemelkedő karakterré teszi. Gördülékeny, fordulatos, jól kidolgozott cselekménye ma is okoz kellemes pillanatokat.  

                

A Katz család krónikája egyedülálló olvasmányélmény volt. A varázslat és a különcségek megfelelően keverednek a nagyapa történeteiben, amitől vidám, mulatságos az egész történet, miközben tragédiák sora kerül elő. A három részre osztott történetben szereplő események nem feltétlenül alkotnak világos vagy akár igaz képet a család történetéről, de nem is ez a szándék. A cél egy jó történet elmesélése, ráadásul briliánsan. Azt pedig maradéktalanul megkapjuk. A szerzőnek ezen kívül még két kötete jelent meg idehaza. Ezt nálunk először 1972-ben a Kozmosz Könyvek adta ki. A kisregény most a Magvető Kiadónál jelent meg újra a Zsebkönyvtár sorozatban.

A kisregény  ITT kedvezménnyel rendelhető!

Magvető, Budapest, 2025
256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631445855 · Fordította: Gombár Endre

[18:48: ​telefon]

 

Szilasi László: [18:48: ​telefon]



                                    

"Anyám 2022. december 5-én halt meg."




A generációkon átívelő, egyedülálló szépséggel megírt gyásztörténet megható és felzaklató. Szilasi végig nyilvánvalóan önéletrajzi elemekből építkezik, róla szól, az érzéseit, gondolatait ismerjük meg az élet dolgaiban. Jó volt olvasni a letisztult mondatait, néhol zaklatott sorait. Személyes és hétköznapi, amely mindannyiunkkal megtörténhet. Egyfajta számvetés az életről, visszatekintés, de a fő téma az elengedés, a gyászfeldolgozás. 

           

Számomra már Szilasi előző könyve a Saját élet is telibe talált. Igazi kortársak vagyunk, édesanyáinkat is szinte egyszerre, alig egy év különbséggel veszítettük el. A gyász folyamata egyéni mindenkinél. Az hogy meddig tart... érzésem szerint egy életen át ott van az ember lelkében, viszi, hurcolja a hiányt, ha nem is zuhan már össze nap mint nap. A fiúknak különösen meghatározó az édesanya az életükben. A halál misztériuma pedig mindig ott lebeg az életünkön. Megismerjük a régmúlt gyerekkort, honnan is származik az édesanyja. Ezekből a felidézett emlékszilánkokból és a jelen történéseiből kerekedik ki a gyásznapló.


"nem tudom, milyen ember lettem volna, ha te nem vagy ilyen"

Sajnos az élet véges. A minden esti 18:48-as telefonhívások szokása, a beidegződések működnek a halál után is. Úgy felhívnám, elmondanám neki az adott nap eseményét, váratlan örömét, bánatát, csak már nincs kit felhívni. Marad az üresség, a kapaszkodók keresése a továbbéléshez. Az író számára adott a gyásznapló írása. Talán az segíti a végleges búcsút, ha kiírja magából ezeket az emlékeket. A stílus és a rövid fejezetek megkönnyítették az olvasást. Nekem nagyon érdekes volt Békéscsabáról, a gyerekkorról olvasni vagy később a felnőtt lét pillanataiba belesni Szegeden. A nosztalgiafaktort, a Kádár-korszak életképei hozzák el az olvasónak. A család élete, titkokkal, emlékekkel felidézett múltja remek hangulatot ad a jelen valóságához, ahol a magány, betegség, az idő múlása a főszereplő. Mindezzel szembesülni, néha egészen váratlanul, nem egyszerű.

Szilasi és az ő sajátos univerzuma ledarált, majd összerakott. Bár számítottam rá, mégsem volt ez az olvasás könnyű menet. A sok hasonló életesemény, a megidézett nosztalgikus múlt adott néhány váratlan gyomrost. Ez a mély őszinteség egyszerre váratlan és megható. A fájdalom és a hiány, a szeretett édesanya elvesztése végig ott lappang a sorokban. Szilasi egy ügyesen felépített, többrétegű könyvet alkotott. Mindezt úgy teszi, hogy közben szépirodalom tud maradni.

Ez manapság nem csak idehaza, de a világirodalomban is egyre több szerzőnél jelenik meg. Kérdés, hol a határ, meddig lehet érdekes, mennyiben tartozik a családtagok sorsa, története az olvasóra? Megjelennek betegségek, szerelmek, válások, exek, gyerekek és testvérek, kollégák a történésekben. Ez a szűk és zárt kisközösség az életet viszi tovább, segít a mindennapokban. Remek az a dramaturgiai fogás, hogy egy -egy bejegyzés egy végtelenített mondattá vált. Többnyire személyes és szomorú dolgokról van szó. A prózája tiszta, közérthető az írás. 

        

Akaratlanul is önvizsgálatra késztet, nálunk ez hogyan is történt, milyen emlékeket idézett meg bennem Szilasi története. A megfogalmazás végig gyöngéden bensőséges, szeretettel fordul a környezete felé. Ezek az egyszerű, hétköznapi életpillanatok lendületesen sorjáznak, fonódnak egybe. Minden ember élete kész regény. Hatásosan felépített, egy idő után engem teljesen magával ragadott és elgondolkodtatott. A vallásos édesanya szerepét egyszerre az olvasó veszi át, a szerző gondolatait, érzéseit mi kapjuk. Az öregséggel, elmúlással kapcsolatban hasonlóan vélekedünk. Tetszett, ahogy a végére megjelenik valamiféle belenyugvás, elfogadás. Ezt talán a remek borító is sugallja. Eltelt két év. Félelmetes és szívszorító ez a feloldás, az élet valóban megy tovább.

Már több Szilasi-könyvet olvastam, szerintem kiváló író, ez nem kétséges. Ez az elmélkedésekkel megspékelt emlékezés témájában és nyelvezetében is hatásos, érezhetően őszinte. Talán éppen ez az erőssége a regénynek. Örülök, hogy ezt is olvashattam.




A kötet kedvezménnyel  ITT  rendelhető!



                

Szilasi László (Békéscsaba, 1964. január 1. –) József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, egyetemi docens. A 90-es évektől meghatározó kritikusi és esszéírói tevékenysége, 2010-től jelennek meg a Magvető Kiadónál szépirodalmi regényei.
Szentek hárfája (2010), A harmadik híd (2014), Amíg másokkal voltunk (2016) Luther kutyái (2018) Kései házasság, Tavaszi hadjárat, Saját élet (2023).

Díjai: Rotary Irodalmi Díj (2010), Déry Tibor-díj (2013), Mészöly Miklós-díj (2015) Szépíró Díj (2018)

Fotó © Szilágyi Lenke



Magvető, Budapest, 2025
272 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631446050

Az ​utolsó egyed

 

Sibylle Grimbert: Az ​utolsó egyed





                                        

Igazi meglepetés lett számomra ez a könyv. Olyannyira, hogy az idei első félév egyik kedvence lett nálam, pedig bevallom, hezitáltam, akarom én ezt olvasni? A fülszöveg rémisztő, nem is recenzió, ám a rövidsége és a belső kíváncsiságom győzött. Tartottam tőle, csak azt olvashatom, amit amúgy is tudok, azaz: mekkora nagy állat az ember, aki tekintet nélkül kipusztítja maga körül a világot és egyéb más benne élőket. Aztán a történet lassanként beszippantott, bekúszott a szívemig, megtalált. Gus és a Prospnak elnevezett nagyalka története jóval többről mesélt.




Történetünk 1835-ben kezdődik, Eldey szigetén, Izland partjainál. Augustin, egy fiatal zoológus, egy sérült szárnyú nagyalkát ment meg egy őrült, véres vadászat során, amely teljes pusztulást hoz a madárkolóniára. Tudatában annak, hogy ez a madár az egyetlen túlélője ennek az esztelen, véres vadászatnak, megvédi, gondoskodik róla, és megmenti a tengerészek kapzsiságától. A regény ennek a fiatal tudósnak és a nagyalka valószínűtlen, mégis meghatóan emberi barátságát meséli el. Az állat és az ember kapcsolata megható, vicces és elgondolkodtató. Néhol egyenesen felkavaró. Hosszú éveket ölel fel ez a kapcsolat, alakul barátsággá. Gus egy idő után felelősséget érez az utolsó madár életben tartására, ha már megmentette. Az ember és természet kapcsolata meghatározó, jól tetten érhető a csendes folyású történetben. 

   

Megismerjük életüket Izlandon, a Feröer-szigeteken és Dániában. Érdekes, hogy nem vették akkoriban olyan komoly tragédiának egy-egy állatfaj eltűnését, kipusztulását. Konkrétan nem is hitték el, hogy van ilyen. A különleges fajok kitömött formában, múzeumban való mutogatása elég visszataszító számomra is. Gus és Prosp kalandjaik részletein keresztül reflektál a történet az emberek és az állatok közötti kölcsönös kötődésre, valamint a fajok evolúciójának és kihalásának fogalmára, amely a 19. század közepén hevesen vitatott téma volt. Az állatról alkotott, szinte etnológiai nézetet empatikus és részletes módon írja le a könyv, így a történet könnyen és érdekesen vetül ki az olvasó elé. Olvasás közben a tehetetlen düh mellé lelkiismeret-furdalás is ébred az olvasóban.


Egyre kíváncsiabb voltam a végkifejletre, mi lesz a lezárása a mesének. Egyetértünk abban, egészen a végkifejletig, amely azt bizonyítja, hogy Prosp valószínűleg "fajtájának utolsója" volt. Sibylle Grimbert regénye megkapó írás, tisztelgő emlékezés erről a szimbiózisban töltött időről. Kissé ugyan zavaró volt, hogy szinte végig lepingvinezték a madarat, holott a nagyalka és a pingvin fajtársak lehetnek csak. A remek és szemet gyönyörködtető borító és a különleges történet maradandó és felemelő élményt ad az olvasónak. Az utolsó egyed 2022-ben elnyerte Goncourt des lycéens-díjat és a Magvető Kiadó 70 éves születésnapjára jelent meg.



A regényt ITT lehet rendelni kedvezménnyel! Akár Ekönyvben is!








Magvető, Budapest, 2025
240 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631445428 · Fordította: Kiss Kornélia

Angyal ​a lépcsőn

 

Frank McCourt: Angyal ​a lépcsőn
Önéletrajz 19 éves koromig




                                              

A regény a gyermeki szemszög visszaemlékezésén alapul. Szomorú és gyötrelmes valóságot elmesélő nagyívű történet. Egyszerre gyönyörű és megindító könyv, erősen drámai történet, ami zsigerig hatol az olvasó lelkében.

Kétségtelen, hogy akad humoros elem is, de az egyik legnyomasztóbb könyv, amit valaha olvastam. Ennek ellenére lenyűgöző, szívszorító, és kíméletlenül őszinte a narráció, amelyet a mélyszegénység és az alkoholizmus alapozott meg. A gyönyörűen megírt, fájdalmasan őszinte beszámoló Frank McCourt gyermekkoráról szól az írországi Limerickben. Maga McCourt New Yorkban született, de az 1930-as években történt gazdasági válság mindenkit és mindenhol sújtott, különösen a bevándorló íreket. Szüleivel és testvérével Frank családja visszatért Írországba.

Ez a teljesen magával ragadó memoár egy fiú történetét követi nyomon, aki a nagy gazdasági világválság és a háborús évek alatt vált felnőtté egy olyan országban, amelyet a katolikus egyház, a hagyományok, a féktelen szegénység és munkanélküliség, valamint az írek látszólag mindenütt jelenlévő átka, az alkohol nehezített. Sok helyen emlékeztetett a történet Shuggie Bain és Az ifjú Mungo regényekre, ami nem véletlen. A szerző ott is ír származású, bár a két történet között legalább 50 év van. 

A fiatal Frank McCourt alig öt hónappal szülei házassága után születik Amerikában. (Természetesen később a fiú rákérdez majd erre). Apja a család keresetét kocsmákban szórja el, és hamarosan a család (a rendszeresen érkező új gyerekekkel) visszaköltözik Írországba. Frank és családja nyomornegyedről nyomornegyedre vándorol, Minden gyermek halála után az anya, Angela depressziós lesz, és a család egy másik házba költözik. Minden költözés egyre rosszabb körülmények közé kényszeríti őket.

Miközben apja céltalanul sodródik egyik munkahelyről a másikra, kocsmáról kocsmára, éjfélkor hazaérve, fiait felkeltve az ágyból, hogy megígértesse velük, ha kell, majd meghalnak Írországért. Frank és öccse számára mindenhol nyomorúság van: az iskolában, otthon, Limerick sivár körülményei között és a vadidegen ájtatos lakosság körében. A gyerekek és az anya folyamatosan éhesek, egyszerűen nem tudnak jól lakni, annyira nincs pénzük. Limerick nyomornegyedeiben az élet elviselhetetlen. Betegségek, gyermekhalál, kiszolgáltatottság, elviselhetetlen elegye. Hihetetlen, és talán ma már elképzelhetetlen ez a mélyszegénység, a tehetetlen kiszolgáltatottság.

                   

            

A regény nemcsak azért hihetetlenül szívszorító, mert igaz, hanem azért is, mert rávilágít a milliók által elszenvedett, döbbenetesen pusztító körülményekre. A mű az alkoholizmus csípős vádirata is egyben. Felidézi az elbeszélő családjának mindennapjait, apja ivászatának hatását, az állandó éhezést, kiszolgáltatottságot, a segélyért való megalázkodást. McCourt 66 évesen vetette papírra történetét, aminek legfőbb erőssége abban rejlik, hogy a könyvet fiatalabb énje szemszögéből meséli el, felnőttként nem kommentálja szülei viselkedését, tetteit. Fájdalmasan szép, bölcs, elgondolkodtatóan tanulságos élet bontakozik ki előttünk. A könyv hatása maradandó. Frank alig várta, hogy felnőtt legyen, családfenntartóként táviratkihordó lett, majd 19 évesen elhagyta Írországot és New Yorkba ment a jobb élet reményében.

"Természetesen nyomorúságos gyerekkorom volt- a boldog gyerekkor egy hajítófát sem ér. A szokványos nyomorúságnál persze rosszabb a nyomorúságos ír gyerekkor, de még ennél is sokkal rosszabb a nyomorúságos ír katolikus gyerekkor”

A könyv 1996-ban jelent meg, és 1997-ben Pulitzer-díjat nyert életrajz vagy önéletrajz kategóriában. A folytatás De! címmel, 1999-ben jelent meg, majd ezt követte 2005-ben A tanárember regény.



Kedvezménnyel  ITT rendelhető! 


    

Az ír származású McCourt 66 éves volt, mikor megírta első regényét, amely rövid idő alatt hatalmas világsiker lett – többek között Pulitzer-díjat is nyert, sőt film is készült belőle.

A gyermekkoráról szóló Angyal a lépcsőn című első kötetet három év múlva követte a De!, az Amerikába való beilleszkedés regénye, amely szintén nagy visszhangot váltott ki világszerte. A tanárember című önéletrajzi művében McCourt finom eleganciával és fergeteges humorral eleveníti fel azokat az eseményeket, amelyek a tanítás közben őt és a tanítványait érték, s amelyek mindannyiuk számára életre szólóak maradtak. McCourt tanári módszerei finomak, irigylésre és követésre méltók, legyen az iskola és az osztály bárhol a világon. Merthogy a középiskolai tanár McCourt szerint egyszerre őrmester, rabbi, váll (amelyre a diák ráborulhat, hogy kisírja magát), fegyelmező erő, énekes, másodrangú tudós, irodai adminisztrátor, bíró, bohóc, tanácsadó, divatdiktátor, karmester, sztepptáncos, kollaboráns, tökfej, pszichológus, sőt az utolsó csepp a pohárban. 2009 júliusában, Manhattanben hunyt el.

A Magvető Kiadónál megjelent művei
Angyal a lépcsőn (1999), De! (2001), A tanárember (2007)







Eredeti megjelenés éve: 1996
Magvető, Budapest, 2025
400 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631445220 · Fordította: Barabás András

A ​harmadik birodalom

 

Karl Ove Knausgård: A ​harmadik birodalom
(Hajnalcsillag 3.) 





                                              

Ez a harmadik rész a Hajnalcsillag című sorozatban, színhely ismét Norvégia. A könyv különböző részekre oszlik, amelyek mindegyikében egy főszereplő szemszögéből ismerhetjük meg a történéseket. Knausgård visszatér az első könyvhöz, és egyfajta folytatást ad arról, ahol az egyes szereplők története abbamaradt, de ezt valaki más szemszögéből teszi. Több szereplő visszatér, folytatódik illetve ugyanazt az eseménysort más szemszögből mutatja be a szerző.

Olvastam már Karl Ove Knausgård minden idehaza megjelent könyvét, de ez teljesen összezavart. Sokáig nem fogott meg, nem vonzott be a történések sora. Olyan darabos, szaggatott volt, mintha ugyanazt olvasnám, picit másképp. A brutalitás részletezését feleslegesen hatásvadásznak éreztem, az első részben rituálisan legyilkolt zenekar tagjai esetében. A lelkésznő és Syvert részei, valamint Line kalandja kifejezetten tetszettek. Egy fényes csillag jelenik meg az égen, és úgy tűnik, lehetetlenné teszi, hogy bárki meghaljon... Talán az utolsó 180-200 oldal lett érdekes, de ez nekem nem mentette az egészet. Ez a másféle nézőpont zavart, nem tudtam befogadni. Menet közben teljesen elvesztettem az érdeklődésem. A norvég sztáríró elérte, hogy egyáltalán nem érdekel tovább a folytatása... Érdekes és egyben zavaró könyv az életről, a halálról, a fényről és a sötétségről. KOK úgy tűnik megszállottja az angyaloknak, démonoknak és a Bibliának. Sokféle értelmezési lehetőséget kínál a szerző, a cím is érdekes értelmet kap.

Van néhány új szereplő is, akik segítenek fókuszba helyezni a történetet, új megvilágításba helyezik a dolgokat, és számos nyitott kérdésre választ adnak. Néhány, a második könyvből származó szereplő is felbukkan. Habár továbbra is sok mindenre hiányzik még a válasz, a könyv elolvasása után már nem érzek további kíváncsiságot, pedig nagyon vártam ezt a részt is. Kicsit úgy érzem, most én vagyok az a bizonyos autós, aki szembe megy a forgalommal. A hiba természetesen az én készülékemben lehet... 

Az évek során Knausgårddal úgy tűnik megromlott a kapcsolatom...most tökéletesen elérte, kicsit sem érdekelnek a továbbiakban a filozofálgatásai, a karaktereinek sorsa. 

Bár olvasmányos, és az előző két részhez képest sokkal rövidebb is ez a rész, lakonikus megfogalmazásaival néhol képes lenyűgözni, stílusa ugyanakkor nagyon egyszerű és időnként banális. Összességében kicsit csalódottan tettem le a könyvet.

 

Kedvezménnyel  ITT  rendelhető a könyv! 


    

Karl Ove Knausgård: norvég író, Oslo, 1968. december 6-án született; legismertebb műve a Harcom (Min Kamp) című hatrészes önéletrajzi regénysorozat. Ez a norvég irodalom egyik legkiemelkedőbb teljesítménye: az alig ötmilliós országban a Min Kamp-ciklus több mint 450 000 példányban kelt el.
Knausgård tanácsadóként közreműködött a Biblia norvég újrafordításában is.
Díjai: Norvég Kritikusok Irodalmi Díja (1998), Brage-díj (2009), NRK P2 Hallgatók Díja (Norvég közszolgálati rádió) (2009), Év Könyve Díj, a Morgenbladet című norvég hetilapban (2010), Welt-Literaturpreis – a Die Welt nemzetközi szerzőknek ítélt díja (2015)




Magvető, Budapest, 2025
512 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631445268 · Fordította: Kúnos László

Londoni ​levelek

 

Nádasdy Ádám: Londoni ​levelek



                                          

Aki picit is ismeri a Tanár Úr életét, munkásságát, az a fülszöveg nélkül is tudja, jó ideje kétlaki életet él London és Budapest között. Ezen utazási tapasztalatok, látogatások élményei, megfigyelései sorakoznak a kis kötetben 30 levél formájában.


Érdekes és szórakoztató ezeket olvasni, hiszen igazi háttérinformációkat, történelmi és nyelvi érdekességeket kapunk a levelekből, afféle londoni életképeket. Nádasdy stílusa olvasmányos és jó megfigyelőként izgalmas képet fest nekünk. Az uniós kilépéssel indul, majd felbukkan többször is a Brexit és annak hatása, és természetesen a covid helyzetről is olvashatunk. Meglepően színes és hagyományokra épülő, őszinték és elgondolkodtatóak ezek a levelek, amik természetesen a finom humort sem nélkülözik. Őszinte, érzékeny megfigyelések, helyenként húsba vágóan ismerős pillanatokkal. Utazásra inspiráló szépirodalom ez, egy széleslátókörű, jó humorú ember tollából.

"London egy nagy piac" - írja Nádasdy. Kereskedő nemzet az angol, ez vitathatalan. Az angol szokások, hagyományok is megjelennek, sok történelmi háttérrel. Jó és meglepő volt egyszerre az élő, beszélt angol nyelvről olvasni, ami különös hatással írt első találkozásnak. A nyelv tényleg bonyolult, de izgalmas is egyszerre. A nyelv története valójában inkább kultúrtörténet is egyszerre. Mivel másabb az órai, tanult angol, mint a városi, beszélt? Kiderül az egyik levélből, hiszen angol tanárként ez is ad meglepetéseket. Ahogyan azt is megtudjuk miért London vagy Anglia és nem Skócia vagy éppen Írországot kell mondani. Több évtizedes utazási emlékek bukkannak fel a szocializmus idejéből, amikor bizony még trükközni kellett a kinti élethez. Az is kiderül, hogyan lehetett szőlőprést kivinni a nyolcvanas években Angliába, vagy miért nincs keverőcsap az angol fürdőszobákban. Az élmények mellé kapunk a bosszantó dolgokból is kis ízelítőt. Természetesen Arany János remek balladája is megidézésre kerül, de érthetően Shakespeare sem maradhatott ki.

Az első utazás emléke is felidéződik, ahogyan az angol szokásokról is jó volt olvasni: hagyománytisztelőek, még mindig szeretik az újságokat, virágokat. Kiderül az is, mi a kert és az angol park közötti különbség. Tetszett a keresztnév dilemmája is. A kétlaki életmód összehasonlításai  elgondolkodtatóak. Egy másik kultúra kel életre előttünk, saját tapsztalatok alapján. Érdekességnek számtalan közismert épület, színházi élet pillanatai vagy történések bukkan fel a közelmúltból. Az élettapasztalatok elkerülhetetlen összehasonlításai és a politikai háttér adott és azt gondolom nem ad sok meglepetést. Sosem leszünk ott, ahol az angolok már rég vannak, elértek.

A vírushelyzet is ad érdekes információkat, amit visszaolvasni négy év távlatából elég meglepő. Ez ott is hatással volt az egész életre. Üzletek, bankok, a kintlét, az utazás és az élet változott meg alaposan, kényszerűségből. Jó, hogy ezen túl vagyunk. Négy év élményei vannak a levelekben, de sokkal több emlék bukkan fel. Igazi világpolgárként Nádasdy Ádám tapasztalatai a hazai olvasónak is gondolkodtató és szórakoztató élmény egyszerre.

Ajánlom mindenkinek a kötetet, hiszen tetszett. Számomra Nádasdy közvetlen, megunhatatlan jó stílusában megírt levelei sok tanulságot is hordoznak.




Kedvezménnyel ITT megrendelhető a kötet!







  

Nádasdy Ádám 1947-ben született Budapesten. Költő, nyelvész, műfordító, az ELTE Angol Tanszékének egyetemi tanára.

Fontosabb díjai

Déry Tibor-jutalom (1990), Graves-díj (1993), Füst Milán-díj (2000), Üveggolyó-díj (2010), Artisjus Irodalmi Nagydíj (2017), Aegon irodalmi díj (2020)
Fotó: Valuska Gábor

Magvető, Budapest, 2025
230 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631445329

Anyám tenyere

 

Kollár-Klemencz László: Anyám tenyere






                               

Sejtelmes és filozofikus, történelmi háttérrel bíró regény, ahol az ember természetközelisége áll a középpontban.

Maga a történet a középkorba nyúlik vissza, ami már ad egy izgalmas alaphangulatot. Az év egyik legjobb, legérdekesebb könyve eddig, ez a karácsonyra kapott regény. Élmény volt már kézbe venni is az igényes borítóval megjelent könyvet. Katartikus élmény olvasni, tele szépséges metaforákkal, látványos képekkel megelevenedő, lírikus leírásokkal. A nyelvezete, gondolatisága azonnal beszippantott. Tetszett ez a pilisi erdőségben, a Duna-kanyarban játszódó, mondákat, regéket idéző történet. Az élet értelmét megfejteni nehéz és egyszerű egyszerre. Létezni, élni a világban, örömöt találni, jó kapcsolatot ápolni az élet egyéb szereplőivel. Összhangban lenni önmagunkkal és a természettel, nagyon aktuális gondolat. Sajnos a történet ideje sem volt egy békés és idilli időszak. Vad és vadászok, keresztények és pogányok vívják harcaikat. A karakterek jól kidolgozottak, egyáltalán nem sablonosak. Vadászok, a király és emberei, favágók és szénégetők, pogányok és asszonyaik adját a hátteret.

Számomra a Rousseau-i gondolatot idézte, arra épült a szöveg, ami bennem is vágyként él régóta. "Vissza a természethez." Kifejezetten tetszett ez a természetközeliség a regényben.

Ami a valóságban tudom, kissé másképp működhet, de jó lenne néha elszakadni, elbújni, elmenekülni napjaink valóságától, magamra utalva létezni az erdő mélyén, csupán néhány állattal körülvéve. Ez a kapcsolat, ember és természet, állatok között meghatározó módon hatja át a regényt gondolatiságát. Aki picit is ismeri a szerző életét, hátterét nem lepődik meg ezen. A helyszínt vagy a ló motívumot is tekinthetjük önéletrajzi ihletésű elemnek. Kollár-Klemencz László most is, ahogyan korábbi könyveiben is különös tehetséggel ábrázolja az eseményeket és azok hatásait. A történet gondolatisága, katartikus hatása megható volt, bár a szöveg nem mindig adja könnyen magát. A regény képi világa, hangulata azonban elvarázsolt.

A regény központi figurája Pomuk, a családját elvesztett remete, aki a falutól elvonultan, az erdő mélyén egy barlangban él. Kibontakozik élete tragédiája, lelkében hordozott mély sebeinek eredete. Néha bemegy az emberek közé, de társasága csak egy szarvastehén és egy farkas. A másik szereplőnk a lováról leesett királylány lesz. Kettejük kapcsolata erős lelki szövetsége elgondolkodtató. Melankolikus hangulata rávezeti az olvasót, érdemes lassítani és figyelni az élet szépségeire, a természet varázsára. Élvezni ezt a földi létet, ami adatott nekünk. A természet nyugalmával és Isten keresésével szembeállított ember mindig megfogja a képzeletem. Honnan jön a lelki béke? A fák, lombok susogják a választ. A ma embere mennyire másabb, mint a középkori ember, aki ennyire kiszolgáltatott. A mai ember gyorsan elveszne, életképtelenebb lenne azt éreztem. Hiába kapcsolódna szorosan a természethez, sokkal tisztábban láttam az élet nehézségeit, ami a középkorban sem volt egyszerű próbatétel.

A regény stílusa jól passzolt a korhoz, misztikus, mesés, balladisztikus sejtelmessége meghatározó élményt ad az olvasónak. Igazán szerethető, ahogyan a szerző korábbi könyvei is. Érdemes nyitott szívvel és lélekkel olvasni. Kollár-Klemencz László leleményesen ötvözi regényíró klasszikusaink legnemesebb hagyományait a modern próza költői, elbeszélő módjával. Nagyon profi, megkapó regény, a nyelvezete, a narrációja is. Hamarosan újraolvasós az biztos.


A regény ITT rendelhető kedvezménnyel! 

     

Kollár-Klemencz László (Budapest, 1966. március 26. –) magyar tájrendező-kertépítő mérnök, filmrendező, forgatókönyvíró, énekes, dalszerző zenész. A Kistehén zenekar énekeseként, dalszerző szövegírójaként vált ismertté.

Megjelent kötetei a Magvetőnél: Miért távolodnak a dolgok?  (2015), A műanyag kerti székek élete (2018), Öreg banda (2021).

Fotó: Révai Sára 


Magvető, Budapest, 2024
228 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631444056

Apám ​üzent

 

Grecsó Krisztián: Apám ​üzent



                                              

Aki ismeri az eddigi regényeit, novelláit a szerzőnek, az tudja az apa alakja mindig hangsúlyos, fontos volt. Most egy egész regényt kapott, ahol Grecsó Krisztián ok és okozatok összefüggéseit vizsgálja, a múlt történéseit igyekszik megfejteni. Fontos és nagy lépés a megértés, elengedés felé. Ami tudjuk, nem könnyű.

Nem szeretnék nagy szavakat használni, de olvasás közben többször jutott eszembe a norvég Knausgård Harcom sorozata, annak is az első kötete. Ekkora őszinteséggel, feltáró mélységgel és érző tisztelettel megírt sorokat ott olvashattam legutóbb.

Új a regény stílusa, az eddigiekhez képest keményebb, megrázóbb, érezhetően őszinte. El is gondolkodtam rajta, vajon fel mertem volna vállalni ezt, ha így is történt? Nem is tudtam, nem is lehet, de nem is érdemes gyorsan olvasni, mert néha bizony nagyon fáj. A mindennapi élet realista ábrázolása ez.
Egy nagyon részletes és személyes beszámolót olvashattam, ami bizony több mozzanatában húsba vágóan ismerős... nem csupán az alkohol pusztító ereje...Mikor elmúlik egy élet, és már csak az egykori otthon, a tárgyak, emlékek maradnak a család tagoknak, bizony az idő gyógyító ereje fontos. 

    

Apró megfigyelések, családi anekdoták, legendák a világ rezdüléseiről, ebből áll össze a családi mese, amit autofikcióként aposztrofálnak, de aki ismerni az írói életmű eddigi darabjait, fontosabb állomásait tudja és érzi a szereplők jól beazonosíthatóak. A szereplők sorsa él, ismerős, előttünk kel életre. Sok megdöbbentő, megható és sorsfordító pillanatból áll össze a regény cselekménye. 

Jó volt Juszti mamával, Domos tatával és Márta mamával újra találkozni, bevillan Benedek és Sadi sorsa is. 

Ez külön érzékenyen, illendően simul a történetbe, ahol Ignác, az apa tettei, sorsa állnak a középpontban. Kiemelten hangsúlyos a nők szerepe, (Jusztika sorsa, Márta mama vagy a lánya ellentéte), akik a családot viszik a hátukon. A háborúk, katonaság, vagy '56 már csak a viharsarki élet hozadékai. Családi élet anno, a rendszerváltás előtt és után. A helykeresés, kitörés izgalmas lehetőségével. Ki hogyan élte meg, miért is alakult ez így? Szól az élet hullámairól, rossz döntésekről, emberek mélybe hulló, de magasba törő pillanatairól mesél a szerző. Ezeket a reménytelennek ítélt próbálkozásokat bizony környezet szenvtelenül figyeli. A kamaszkor és az apa leépülése, halála erős hátteret kap, meghatározza az apa-fiú viszonyt.

Izgalmas kirakós ez. Alaposan próbára tett lélekben, rég volt ilyen élményem. Eszembe jutott sok saját életpillanatom, ami akaratlanul is összecseng a történésekkel. Nem tudom mi lehetett nehezebb: megélni ott és akkor ezeket az eseményeket, vagy utóbb megírni, lélekben feldolgozni. Több megható és eleven képből kettőt emelnék ki: amikor Ignác, minden előre megbeszélt egyesség ellenére átveszi a fia katonai behívóját..."én is kibírtam" jelszóval. Ez mindig meghatározó volt akkoriban egy ifjú ember életében a katonaság. Sajnos Ignác sorsa itt pecsételődött meg. 

"Nem hagyta nyugodni a múlt, de nem hagyta élni sem."

A másik, számomra fontos pillanat a regény végén van. Erik, a fiú a sokadik kórházi kezelés alatt bemegy apjához, és megnyírja a haját. Nem ám csak úgy. Gondosan, odaadó törődéssel frizurát készít. Visszaadva az elveszett emberi méltóságából egy kis darabot. Az apa korai halála, az odáig vezető út, a hozzá való viszony több erős pillanatot eredményez.

Hosszan tudnám elemezni, mélyen érintett, fontos regénynek tartom az idei megjelenésekből. Nagy élmény volt olvasni, lenyűgöző és elgondolkodtató az egész regény. Olyan élveboncolós, lélekbe markoló, komor és súlyos valóság, ami az életük. Grecsó Krisztián elképesztő precizitással fejti fel emlékeit, értelmezi a múltat. Tudja, hogy ez fáj, de kell az üzenet megértéshez, az elengedéshez. Ez a mély, őszinte kitárulkozás teljességgel szokatlan a hazai irodalomban. Elismerésem, csak gratulálni tudok! 

A nehéz téma ellenére többször szórakoztató és idilli igyekszik lenni, hiszen voltak szép, jó pillanatok is a család életében. Ilyen a záró kép, a családi kukoricatörés is. Együtt, énekelve dolgoznak, lám ilyen is lehetettt volna az egész életük. Ignác elbiciklizik, integet... az élet megy tovább. A halál is egy állomás, aki elment, mégis itt marad velünk, a lelkünkben, emlékeinkben. Végig fontos dolgokról beszél, izgalmas hangon. Eredeti tud lenni, magunkra ismerhetünk benne, hiszen rólunk is szól. 


ITT kedvezménnyel rendelhető a könyv! 





      

Grecsó Krisztián 1976-ban született Szegváron. Volt a Bárka folyóirat szerkesztője, a Nők Lapja vezető szerkesztője és a Szépírók Társaságának alelnöke. 2009-től vezeti az Élet és Irodalom prózarovatát, Újlipótvárosban él, egy kislány édesapja.
Fontosabb díjai
Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj (1999), Bródy Sándor-díj (2002), Déry Tibor-díj (2004)

József Attila-díj (2006), Márciusi Ifjak Díj (2008), AEGON Művészeti Díj (2012), Bárka-díj (2018), Libri irodalmi közönségdíj (2020)
Fotók: Falus Kriszta

Magvető, Budapest, 2024
576 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631444919

Kérődző ​Kronosz

 

Szvoren Edina: Kérődző ​Kronosz




                                              

Szvoren Edina új kötetére már a megjelenése idején felfigyeltem. Idehaza elég meglepő módon, négy különféle borítóval jelent meg. A kortársak, kollégák stílusában megírt novellák kifejezetten Karinthy Frigyes ikonikus kötetét juttatta eszembe. Az Így írtok ti műhöz hasonló irodalmi stílusparódiák most is ötletesek és találóak. Bár tartottam a kötettől, de az év egyik legkiemelkedőbb novelláit olvashattam.


                                

Szvoren alkotásaiból négyet olvastam eddig a hat megjelent kötetéből. Egyedi és sajátos stílusa megkapó, figyelmet érdemlő. Kedvenceim: Az ország legjobb hóhéra, Mondatok a csodálkozásról.
Szeretem az ilyen kihívásokat, megismerni Szvoren látószögéből a kollégákra jellemző szófordulatokat, írói stílusjegyeket, hangulatokat. Valljuk be, a megidézett kortársak stílusában írni nem könnyű, de mégis működik, él a szöveg. Szerintem kifejezetten vicces és zseniális lett, minden bántó szándék nélkül megírt, szórakoztató irodalmi stílusparódia ez a könyv. Ami elismerő tisztelgés is a kiválasztott írótársak előtt. Megkövetel valamekkora tájékozottságot a témában, jó, ha olvastunk a megidézett szerzőktől. A tíz szerző munkássága ismert volt előttem, csupán kettő az, akitől nem olvastam eddig. (Bognár és Nádas Péter)


A Kérődző Kronosz szórakoztat és meglep, az olvasó felismerés közben rácsodálkozik a nyelvi sajátosságaira, játékosságára. Bizonyos szerzők paródiája kiemelkedő, fantasztikus volt számomra.
A szvoreni próza saját könyveinél is kiemelkedő, itt tökéletesen csúcsra jár. Ugyanaz másképpen. Így írnak ők, a kortárs írótársak, Szvoren szemüvegén át, az Ő olvasatában. Bodor Ádám és Oravecz Imre "stílusbeli utánzata" volt a két kedvencem. Szív Ernő tárcáinak hangulata, képei is remekül sikerültek.
A legutolsó novellában önmagát utánozva ír a szerző, ez igazi csavar, a hab a tortán, az i-betűn a pont. Az írói bravúr elismerést érdemel, olvasásra erősen ajánlott. A tartalom és minőség összhangja, ahogy a négyféle borítóterv is ötletes. Nem mellékesen kedvet ad az említett szerzők műveinek mélyebb megismeréséhez is. A kötet a kortárs irodalom kedvelőinek kihagyhatatlan élményt ad.

A kötetben szereplő alkotók: Bartók Imre, Bodor Ádám, Szív Ernő, Oravecz Imre, Bognár Péter, Nádas Péter, Tompa Andrea, Tolnai Ottó, Krasznahorkai László, Szvoren Edina.





      

Szvoren Edina: Budapest, 1974.-

2005-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját, 2019-ben a Libri irodalmi díjat. Novelláit számos nyelvre lefordították.
Kötetei: Pertu (2010), Nincs és ne is legyen (2012), Az ország legjobb hóhéra (2015), Verseim (2018), Mondatok a csodálkozásról (2021).

 
Fotó: Valuska Gábor

Magvető, Budapest, 2024
232 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631444094

A ​királynő olvas

 

Alan Bennett: A ​királynő olvas




                                                

"Minden könyv gyújtószerkezet, arra való, hogy felgyújtsa a képzeletünket."







Kedves és szórakoztató történet a királynőről, aki váratlanul a könyvek megszállottjává válik, miután véletlenül találkozik egy mozgókönyvtárral. A történet követi ennek a megszállottságnak a királynőre, háztartására és tanácsadóira gyakorolt ​​hatásait, azok következményeit. Bizony, kissé a munkája is a háttérbe kerül az új hobbija miatt.


"Olvasni annyit jelent, mint visszavonulni a nyilvánosságtól. Mint hozzáférhetetlenné tenni magunkat."


             

Tényleg minden a kutyákkal kezdődött. Amikor corgijai a Buckingham-palota közelében parkoló mobilkönyvtárhoz tévednek, II. Erzsébet kötelességének érzi, hogy kölcsönözzön egy könyvet. Ezzel indul el a "lavina". A királynő egyre növekvő szenvedélye az olvasás iránt hirtelen támad fel, teljesen beszippantja, magával ragadja a könyvek világa. Mondhatni, kinyílik előtte egy ajtó, ami új felfedezések felé viszi őt.

Számos érdekes háttér villan fel a gyorsan olvasható, rövidke történetben, idéz meg jellemző pillanatokat a királyi család életéből. Remek karakterek bukkannak fel, legkedvesebb Norman a konyhásfiú volt, míg legellenszenvesebb a királynő személyi titkára, Sir Kevin alakja. Meglepő volt az udvar reakciója, azaz a királynő "leszoktatása" az olvasásról, még Norman elhelyezésétől sem riadtak vissza. Ez sokat elárul az angol királyi udvar működéséről, az intrikáiról.

Maga a királynő természete részletgazdagon kerül bemutatásra. Érdekes volt megismerni, ahogyan titkárnőjét, sofőrjét, minisztereit faggatja, vagy épp a francia elnök olvasási szokásairól érdeklődik, ajánl nekik olvasnivalókat. Bájos, igazi angol humora van a sztorinak. Ügyesen teszi szimpatikussá II. Erzsébet királynő személyét, emeli ki az olvasás fontosságát.

Számos szerző, könyv, életrajzi téma és vers szerepel a novellában, köztük természetesen Shakespeare, Dickens, Jane Austen, Proust és Philip Roth, vagy éppen Alice Munro, hogy csak néhányat említsek érdekességként. Bennet írásstílusa rendelkezik azzal a képességgel, hogy lehetővé tegye az olvasó számára, hogy érzelmileg és vizuálisan is lássa, átélje a cselekményt. Az utolsó mondat pedig igazán felteszi a "koronát" az ironikusan elegáns történetre, furcsa, meglepő végkifejlettel zárul a kötet. Örülök, hogy sok-sok év után ismét kiadta a Magvető Kiadó ezt a könyvet.

Könyvmolyként különösen az olvasás természetéről és funkciójáról szóló elmélkedés tetszett még a sorok között. Az olvasásnak valóban elképesztő ereje van, egyik könyv valóban hozza a másikat. Új szerzők, műfajok felfedezése, az olvasás iránti szenvedély szórakoztató himnusza a kisregény. Jó szívvel ajánlom minden könyvet szerető olvasónak ezt az élményt.

"Az ember nem beleteszi a könyvekbe az életét, hanem bennük találja meg."



 ITT kedvezménnyel rendelehető a könyv! 



     

Alan Bennett 1934-ben született Leedsben. Író, dráma- és forgató-könyvíró, színész. Nagy-Britanniában a hatvanas évektől kezdve rendkívül népszerű, ám a nemzetközi hírnevet a Beszélő fejek című monológsorozat hozta meg számára, melynek televíziós és színpadi változata is létezik. Ez az első könyve magyarul.

Fotó: Hugo Glendinning




Eredeti megjelenés éve: 2007
Magvető, Budapest, 2024
152 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631443110 · Fordította: Rakovszky Zsuzsa

Az ​öröklét farkasai

 

Karl Ove Knausgard: Az ​öröklét farkasai






                                               

Knausgård mesterien ír, ehhez nem fér kétség. Nagy kedvencem, mindent ovastam tőle, ami elérhető, megjelent magyarul. De most be kell vallanom, hogy kissé csalódott voltam a Hajnalcsillag önálló folytatása után. A kérdés továbbra is az, hogy Knausgård valaha befejezi-e a bokszot a saját démonaival, apja árnyékával?

Még mindig kíváncsi vagyok erre a sorozatra, de a második rész után őszintén szólva nagyon tanácstalan vagyok, hogy mire számítsak a továbbiakban. Ez egy olyan folytatás, ami az első rész nélkül is érthető, olvasható. Az öröklét farkasai 1977-ben kezdődik Norvégiában, ahol Helge az első elbeszélő elmeséli az olvasónak, hogy gyerekként szemtanúja volt egy tragikus kimenetelű közlekedési balesetnek, amelybe nem avatott be másokat. Ez úgy általában csak úgy ott van, lóg a semmiben nekem, nem érzem, hogy kapcsolódna bárhová. De legalább rövid felvezetés. Mert úgy általában nem érzem indokoltnak a 834 oldalt sem, bár tagadhatalanul olvastatja magát, visz magával a regény.

A következő nagyobb és összefüggő rész a tizenkilenc éves Syvert Løyning és családja életébe enged bepillantást. 1986-ban járunk, a fiú helyét keresi az életben, próbálja megtalálni a kapcsolódási, beilleszkedési pontokat a kötelező katonai szolgálatának befejezése után. Van néhány gyönyörű ábrázolás a szereplők mindennapi valóságáról, küzdelmeikről, törekvéseikről, valamint az ön- és egymás felfedezéséhez vezető útjukról. Egy igazán remek felnövéstörténet tanúi lehetünk. Sok részlet ismerős lehet az olvasónak a Harcom sorozatból.

Az öccsével, Joarral való kapcsolata kifejezetten tetszett, emberközeli. Sajnos kiderül, hogy anyjuk halálos betegséggel küzd. Az apa hiánya és az anya betegsége teszi hangsúlyossá az első részt. Ez határozza meg a két fiú életét. A munkahelykeresés, a pénz ami meghatározó vonal a felbukkanó szerelem mellett.

Syvert szerethető figura, laza, tapasztalatlanul naív gyerek, aki felnőttet igyekszik játszani. Édesanyjával és testvérével él a gyermekkori otthonában, ahol megrohamozzák az emlékek.Tízévesen elvesztette édesapját egy balesetben. A garázsban kutakodva bukkan apja régi holmijaira. A váratlan felfedezés az oroszul írt levelek formájában alapjaiban rázza meg, írja át az emlékeiben élő múltat. Tény, hogy mélységesen lélegzetelállító, ahogy visszamenőleg válaszokat kapunk. A levelek hoznak fordulatot az eseményekbe, lendületet adva a történetnek. Az apa hiánya, keresése ismét felbukkan és meghatározza, átírja a jelent. A levelek felkeltik a fiatal fiú érdeklődését, anyjához fordul válaszokért. Több száz oldalon keresztül követjük őt, és kutatunk a múlt titkaiban. A levelekből kibontakozik egy másik élet, ami nem tudott kiteljesedni. Mindehhez érdekes hátteret ad a csernobili atomerőműben történt robbanás története.

A könyv második részében Oroszországba utazunk, ahol megismerjük a másik főszereplőt, Alevtyina Kotovot. Ő biológus, és Syvert féltestvére. A nő megszállottan kutatja a halhatatlanság témáját.

A nő sorsát is több száz oldalon át ismerhetjük meg, követjük a második részében. A szálak lassan érnek össze, mégis alig van válasz a kérdésekre. Felnőttként találkoznak, és további kérdéseket vet fel a történet. 

Meg kell mondanom visszatekintve a Hajnalcsillag jobban tetszett. Ez most nem egy olyan regény, amely tökéletes és kerek. Ily módon hiányos, több kérdés válasz nélkül marad, ami végső soron frusztrálhatja a regény olvasóit. Egy jó szemű, erős kezű szerkesztő jót tett volna a terjedelemnek. 

Karl Ove Knausgård által kedvelt írásmód olvasmányos. Az orosz filozófusok töprengéseit olvasva hosszasan merenghetünk az élet és halál nagy kérdéseiről. Mi az élet értelme? Mi a halál? Ezeket már megírta, olvashattuk korábban is. A titokzatos égitest a regény végére bukkan elő, további kérdéseket vetve fel az olvasóban. A regény kitűnően precíz és képileg csábító, mégis valami "ezt már olvastam" érzést hagy. Tetszett, és a kialakult hiányérzet miatt is várom a továbbiakat.


ITT rendelhető a regény kedvezménnyel! 

                 

Karl Ove Knausgård

1968-ban született Oslóban. Már első regénye, az 1998-as Ute av verden (A világon kívül) elnyerte a Norvég Kritikusok Díját. Világhírűvé önéletrajzi regényfolyama, a Min Kamp (Harcom) tette, amely 2009-2011 között jelent meg, és azóta számos nyelvre lefordították. 2010-ben saját kiadót alapított Pelikanen néven.












Magvető, Budapest, 2024
834 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631443974 · Fordította: Kúnos László

Találkozunk ​augusztusban

 

Gabriel García Márquez: Találkozunk ​augusztusban


                               

Az irodalmi vitába nem mennék bele. Valóban töredékben maradt ez a könyv, olvashatjuk posztumusz megidézve a kolumbiai író szellemiségét. Érthető az is, hogy nem tudta befejezni, így nem akarta, hogy megjelenjen. Azonban az örökösök döntése számomra mégis elfogadható. Kár lett volna veszni hagyni, a fiókban porosodni. A történet ígéretes, a témaválasztás izgalmas. Marquez világának eszenciája a kisregény. Fogjuk fel úgy, ajándék az olvasónak, váratlan találkozás García Márquezzel, tíz évvel halála után. Aki kedveli a szerzőt, biztosan el fogja olvasni. 

Tetszett ez az utolsó próbálkozás, hogy García Márquez regényt akart írni. Sajnálatosan több akadályba is ütközött, így ez töredékben maradt, nem tudott nagyregény lenni. Nagyon élveztem az olvasást, a történet rövid, könnyen olvasható, a cselekmény nem bonyolult, de leköti az olvasót. Öt rövid történetet kapunk egy Ana Magdalena nevű asszonyról, aki minden augusztusban elutazik egy szigetre édesanyja sírjához. Az is fontos, hogy mindig egy csokor kardvirágot visz. A szigeten történtekből kerekedik ki az események sora. A leírás gazdag és részletes, a nyelvezet tökéletes, a narratíva fordulatos, néhol meglepő.


Rövid a könyv, bőven elolvasható egy óra alatt, de erős tartalommal bír, egy erős nő a főszereplője. Mindenképpen érezhető Gabriel García Márquez keze nyoma, hangulatisága. Tetszett, bár nyilván nem sorolnám a nagy munkái közé. Megéri megismerni a kolumbiai író sajátos prózáját. Azt leszögezném, aki mélyreható tanulságokat szándékozik keresni az írásban, jobb, ha ki sem nyitja a könyvet: ilyenek nincsenek. Fontos, meghatározó pillanatai, kérdései villannak fel az életnek, amit a szerelem mozgat. A szerző játszik az idő múlásával, és azzal, hogyan formálja érzéseinket és legmélyebb emlékeinket. Nagy ajándék, hogy Gabriel Garcia Marquez újabb könyvét olvashattam. Elragadó kisregénynek találtam, látszólagos egyszerűséggel, meglepő véggel. Semmit sem von le García Márquez által írtakból. Bár számomra a vége elég furcsa volt, nem gondoltam, hogy ide fog kifutni a történet. Meglepő volt az a képessége, hogy továbbra is lenyűgöző világokat és karaktereket hozott létre. A történetben rengeteg lehetőség rejlett, és "Gabo" zseniális keze érezhető, fellelhető. Valóban kár, hogy az idő és a betegség megakadályozta, hogy igazi nagyregény legyen. A magyar kiadás igényes, gyönyörű, és a világpremierrel egy időben jelent meg magyarul.


ITT rendelhető a kisregény. 


   

Gabriel García Márquez (1927–2014) kolumbiai író. Pályafutását újságíróként kezdte, a Száz év magány (1967) megjelenése tette világhírűvé. 1982-ben kapott Nobel-díjat.

A fotón García Márquez és két fia, Gonzalo és Rodrigo látható 2008-ban. Fotó: Steve Pyke

Magvető, Budapest, 2024
84 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631443813 · Fordította: Scholz László