2020. június 28., vasárnap

Rabolt szerelem

Dacia Maraini: Rabolt szerelem 




                                                                       













A mai olasz irodalom nagyasszonya, Dacia Maraini immár második magyar nyelvű kötetével jelentkezik a Jaffa Kiadó jóvoltából. A tavaly megjelent regénye a Végállomás Budapest a családi összetartozás, a szeretet ereje és a régi emlékek hatásait, szálait boncolgatta.
Ez az elbeszéléskötete 2012-es megjelenése óta semmit nem veszített aktualitásából. Sajnos, teszem hozzá csendben. A novellák erős érzelmeket mozgatnak meg az olvasóban. Világszerte fontos, égetően szívszorító problémát tár elénk ez a nyolc történet.




Fájdalmas női sorosok kerültek a novellák középpontjába. Rengeteg nő esik áldozatul az erőszaknak és a bántalmazásnak, nem csak hazánkban. Elképesztő statisztikai adatokat találtam a téma után kutakodva. Átlag havonta két nő esik áldozatul hazánkban családi erőszaknak...
A legfájóbb, hogy a statisztikák szerint kevesen merik jelenteni az eseteket. Megadóan tűrnek, fásulttá válnak, beletörődnek, elfogadják sorsukat. Ami valóban kilátástalan sok esetben. Ezeknek a kapcsolatoknak a mélyére pillanthatunk be Dacia Maraini segítségével.
A kötet nem kevesebbre vállalkozik, hogy ráirányítsa a figyelmet ezekre az egyéni sorsokra, döbbenetes valós történetekre. Felkavaró életképekről olvashattam, utána napokig a hatása alatt voltam. Igazából néha érthetetlen volt, ami történt, illetve a miért? A környezet legalább annyira bűnös sok esetben.

A nyolc novella összekötő eleme a bántalmazás, a testi-lelki erőszak számtalan formában jelenik meg. Az írónő tényszerűen ábrázolja a történeteket, továbbgondolásra mindegyik alkalmas. A megjelenő karakterek sokszínűek, valósak, itt élnek közöttünk.
Úgy próbál az erőszakot tevő lelkének mélyére hatolni, hogy az olvasónak is sikerül azonosulni a kialakult helyzettel. Az áldozatokat a szerelem sem tudja menteni ezekben a kizsákmányoló, lélekölő kapcsolatokban. Lényegre törő, sallangoktól mentes történetek ezek, amik súlyos gondolatokat hordoznak. Nem könnyed olvasmány, hiszen kegyetlenül mai novellákat kapunk. A merítés is sokféle, a társadalom minden rétegét érinti. A nőkkel szembeni erőszak valóban globális probléma.



Talán azok a novellák a legdurvábbak, ahol gyerekek az áldozatok. A kislány, akit Velencének hívtak közismert történetet mesél el. A régóta várt gyermek sztárolása, a médiasiker áldozata lett kislány esete nem hétköznapi. Általában egy hosszú folyamat eredménye, mégis drámai.

Kiemelkedik és társadalmi képet, ítéletet is mond az Egy csoportos erőszak krónikája. Ez a legerősebb novella a kötetből számomra. Egy eldugott olasz falucska zárt közössége áll a középpontban. Ahol lassan az áldozat lesz a hibás... A másik igen drámai novella A titkos feleség volt. Nem tudom megérteni az ilyen anyát, nem igaz, hogy nem veszi észre, mi zajlik a szeme előtt. Amikor tények vannak is kételkedik, pedig már késő. Az erőszak megöli az áldozat lelkét, képtelen később a normális, kiegyensúlyozott felnőtt életre. A dráma borítékolhatóan ott lebeg mindannyiuk felett.

A nők kiszolgáltatottsága elképesztő helyzeteket eredményez. A testi bántalmazáson kívül rengetegen érintettek a lelki bántalmazásban is. A féltékenységből pedig hamar átfordulnak a dolgok erőszakos végkifejletbe. Legtöbb esetben ezek a férfiak kedvesek, önzetlen segítők, intelligens emberek. Ilyenek is akadnak a bántalmazók között, tévhit, hogy csak alkoholista vagy lecsúszott emberek az elkövetők. Erre számtalan példát adnak ezek a novellák. Vajon, meg lehet menteni valakit, ha ő maga nem akarja? Erre is akad példa, a záró történet erről mesél.

Elgondolkodtató, figyelemfelkeltő írásaival Dacia Maraini a nők védelmében, érdekében megírt kötetét mindenkinek olvasni kellene. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a bántalmazások gyakoriságára, az áldozatokra és a lehetőségeikre, erőt adjon, bátorítsa őket merjenek kilépni addig, amíg nem késő.


ITT tudod a kiadótól megvásárolni kedvezménnyel a könyvet! 

E-könyvért IDE katt! 


Dacia Maraini: 1936. november 13-án született Fiesolában, olasz író.

Művészcsaládból származik, Maraini családja 1938-ban Japánba költözött az olasz fasizmus elől. A háború után a család visszatért Olaszországba, és Szicíliában telepedett le. 1962-1983 között Alberto Moravia felesége volt.





Jaffa, Budapest, 2020
216 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634752479 · Fordította: Lukácsi Margit



2020. június 26., péntek

Fleishman bajban van

TaffyBrodesser-Akner: Fleishman bajban van 




                                                                                     











Taffy Brodesser-Akner éles és pontos képekben tárja fel debütáló regényében egy házasság végnapjait. Szókimondóan őszinte, valós helyzeteket jelenít meg, sok humorral és szívvel ábrázolja szereplőt, azok lelkivilága, gondolatai adnak képet mi is történt az évek során. Az eredmény egy őrült rohanás, egy nyugtalanító történetfolyam, és igen, csak a végén az utolsó 100 oldalon áll össze a kép.




Már a kiindulóhelyzet bizarr és pikáns. A szokásos események itt éppen fordítva történnek. Ez a regény végigkíséri életüket a megismerkedéstől a válásig, a válaszok megtalálása érdekében döbbenetesen mélyre ás a szereplők lelkében. Toby Fleishman a 41 éves, elég alacsony zsidó orvos azt hitte, hogy tudja, mire számíthat, új élete során, amit élvezettel építget a válása után. Szabadsága elég látszólagos, randioldalakra regisztrál, kihasználva a sok magányos nőt, alkalom pedig nem kevés akad. Kamaszos hevülettel veti magát bele az élvezetek világába.

Toby Fleishman élete mégis itt áll fejre, rájön, hogy Rachel-t a feleségét 15 év házasság után egyáltalán nem ismerte. Amikor ex neje éjjel becsempészi a lakásába a két gyerkőcöt és lelép, azaz eldobja a gyerekeket, és nem tér vissza a megbeszélt időre, hetekre elérhetetlenné válik. Ez elég váratlan és számtalan problémát vet fel a gyerekek és Toby számára is. Hannah dacos, kamaszodó 11 éves, a szerény és szeretetre vágyó öccse, Solly 9 éves.


Taffy Brodesser-Akner meglepő magabiztosan építi a cselekményt, merészen írja meg Toby gondolatait, érzelmeit.
A narratíva jellemzően vicces, nyelvezete mai és szókimondóan őszinte. A hirtelen nyakába szakadt szülői feladatok nem csak a randevúit borítják fel, hiszen Toby orvos, munkahelyén is helyt kell állnia. Ha Toby valaha azt akarja, hogy valóban megértse, mi történt Rachel-lel és mi történt a házasságukkal, akkor át kell gondolnia, hogy talán nem látott mindent egyértelműen. Néha bizony az orrunk előtt történő dolgokat nem vesszük észre, nem tulajdonítunk jelentőséget a jeleknek. Csak utána csodálkozunk. Rachel karrierista, Toby nyugodt és családcentrikus, sikeres orvos. A két gyerek karaktere jól példázza, ahogy a viták és maga a válás lecsapódik a gyerekek lelkében. Fleishman bajban van, miközben mindent elkövet, igyekszik a gyerekeket megvédeni a házasság romjaitól. Rachel és Toby egyszer nagyon szerették egymást, most pedig minden átértékelődött, megváltozott. 

Az írónő éles betekintést nyújt a nemek közötti egyenlőtlenségekbe és a ki nem mondott értékítéletekbe, amelyek a keretet adják ehhez a modern városi elit látszatboldogságáról. Maga az ügyvédnő is elismeri, kedves Toby, itt te vagy a nő, a szerepek véglegesen felcserélődtek. Ez pedig igen káros hatással bír. A regény végig olyan, mint egy hullámvasút, szenvedéllyel, haraggal hajtva, és az olvasó csak kapkodja a fejét. Egy szatirikus regényt olvashattam a házasságról, a válásról és a modern szerelemről, az amerikai álom változásáról, újszerű, izgalmasabb hangon.




Néha nehezen tudtam azonosítani, ki beszél, ki a narrátor. Ez igazán a végére derül ki, még egy meglepetés az olvasónak. Szarkasztikus és kritikus egyszerre, valóban olyan problémákat tár fel,
ami ritka szépirodalmi regényeknél. Updike Nyúl-sorozatában olvasható ennyire mély és alapos kép
a házasságról. A szerelemről, a vágyról és a házasság felbontásáról van szó, mégis a szülői háttér az, ami sokban hozzájárul a megoldáshoz. Rachel Fleishman gyermekeként árva lett, és nagyanyja nem szerette őt. Ez mély nyomokat hagyott a kislány lelkében, ami nő és anyaképét meghatározta. Rachel a legérdekesebb főszereplő, de úgy, hogy gyakorlatilag alig van jelen, csak a regény utolsó részében tűnik fel. Mégis mindet ő irányít, róla szól a többi karakter élete. Ennek a regénynek a különlegessége a történetmesélés módjában és a szókimondásában rejlik. A vázolt helyzet azért korántsem olyan egyszerű, mint elsőre látszik.

Valahol mindet a jó szex határoz meg, az mozgatja a világot, ez jött le a regényből. Fontos és meghatározó, az tény, hogy sok kisebb bajt elsimithatunk vele. Mégis komoly helyzeteket eredményez, nem beszélve a gyerekek iránti szülői felelősségről. Egy társadalmi komédia, aminek azért van mélysége, árnyaltan valós képet fest napjainkról. Legtöbbször vicces, mégis szívszorító. Igazi ínyencfalat a KULT-könyvek sorozatban.


ITT tudod a regényt megrendelni kedvezménnyel a 21. Század Kiadótól! 





XXI. Század, Budapest, 2020
464 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155955945 Fordította: Kepes János





2020. június 24., szerda

Ne haragudj, véletlen volt

Háy János: Ne haragudj, véletlen volt 





                                                                                               


"Feltámad a szél, feltámad a tenger, de nem támad fel egyetlenegy ember sem."








Nagy érdeklődéssel álltam a könyv olvasásának, hiszen kedvelem a szerzőt, érdekelt az új helyzetre való gyors reagálása, véleménye. Az Európa Kiadónál frissen megjelent karanténnapló újszerű, eredeti vállalkozásnak mondható. Szükségnapló, ahogy az alcím meghatározza a keretet egy hónapnyi időt ölel fel a pandémia kezdetétől. Ezekben a naplószerű felvillanásokban, életpillanatokban ott van Háy János, az ő szemén át mégis mindenki kicsit magára ismerhet. Döbbenten konstatáltam, legalább három alkalommal igen, ez én vagyok, velem történt pontosan úgy, ahogyan a szerző megírta. Volt ahol kínosan mosolyogtam, de akadt ahol hangosan hahotáztam.



"A második kávét iszom, amikor eszembe jut, hogy nem vettem be a vérnyomáscsökkentőt."



Magát az elbeszélői formát telitalálatnak tartom, akár egy alkotói megújulásnak is tekinthetjük. Háy leírja ugyan, nem kedveli a naplóformát, ám olvasni egészen más. Hasonlóan éreztem én is, ráadásul a valós helyzet szülte megváltozott életmorzsákból kikerekedik a világ egy kicsinyke darabja, ami rólunk mesél. Érzékenyen ábrázolt pillanatokkal teszi mindezt úgy, hogy a vírust alig említi, nem "előtte-utána" képekkel operál. Filozófikus merengése az élet minden helyzetére kiterjed. Már egy egyszerű, mindennapi rutinnak számító reggeli kávéfőzés is gondolatok sorát indítja be. Nem csak a szerzőben, az olvasóban is.

Vannak benne jó jelenetek az öregedésről, a magányról, a könyörtelen elmúlásról, arról, hogy az öregek is voltak fiatalok. Megjelennek a régi kedves családi emlékek, a múlt hatása jelen életünkre, gondolkodásunkra. Milyen is volt a nagypapa fiatalon? Mit rejt az ő múltja, milyen kulcsot ad ez az unoka életéhez? Kedvenc jelenetem amikor egy kisfiú fakardozik az apjával. Ez a képletes harc a játék öröméről szól, de átvitt módon bizony előrevetíti a jövőt. Amikor apuka már idős, beteg, öregszagú, problémái vannak a vizelettartással, mégis akkor kell igazán szeretni. A különböző életkorokból élethelyzetekből bemutatott képek hatásosak, pontosak. A gyerekből felnőtt lesz, családot alapít, majd... elválnak. A szülők végig ott vannak a háttérben, meghatározóak a családi kapcsolatok. Minden élethelyzet fontos, még az is lehet, évek múlva kap hangsúlyt egy-egy régebbi történés. Néha bizony nem is érzékeljük azonnal a változások hatásait. A nyelvi leleménnyel, irónikus humorral megírt napló tökéletesen adja vissza az ember lelkiállapotát, végig kísérve a gyerekkortól az öregségig az életen. Mindezt pszichológiai pontossággal, egyszerű, közvetlen stílusban teszi.


A demens nagymama mellett az öregségszag érezhetően jelen van ezekben a jelenetekben.Ez is az élet része, méltón befejezni, búcsúzni. Ilyenkor valóban együtt sírt a szívem a szerzőével. Ráadásul néhány hét alatt több novellában is belefutottam ebbe a témába. Az elengedés, a gyász fájó és nehéz pillanat. A számunkra fontos, meghatározó tárgyak és emlékek bizony másoknak semmit nem jelentenek, lomok, kidobni való kacatok. Az összegyűjtött kedves emlékek, másnak már nem bírnak értékkel. A múlt átértékelődik, bár tagadhatatlan a hatása. Ahogyan a vírus okozta zűrzavarra sem voltunk felkészülve, úgy a hirtelen jött családi összezártság is szült néhány izgalmas pillanatot. Jó együtt lenni, de heteken át bezárva, kötelező jelleggel már már az őrület határait feszegettük.



"A család, ez a megbonthatatlan egység, alig várja, hogy megbontsák."


Bepillanthatunk az író alkotói tevékenységébe is. Ebben az időszakban (miért is ne?) akár pizsamában is lehet alkotni. Az írás kihívás, munka, feladat. Készül, őszre várható az új Háy János regény A Cégvezető!
Barna Imre írja az előszóban: “Kedves olvasó, Háy János könyve ez. Vagy legalábbis a szövege, és róla magáról, Háy Jánosról szól. "
Ezek az életképek ismerősek lehetnek néhány korábbi Háy-regényből, bár itt fikciós formában elevenednek meg a valósággal. Ettől sajátos, mindeközben az olvasó a fakardozó kisgyerek, a váláson merengő férj, a magánytól rettegő már elvált férfi vagy a demens nagypapa egyszerre. Lehet akár a szeretőt tartó, lebukott feleség, (tetszettek ezek a "házasságon innen és túl" pillanatok)
vagy lehet a közértben csoszogó, fáradt öreg néni, aki alig érti már a körülötte lévő, felgyorsult világot. Aki tökfőzeléket főz, majd reménykedve csodát vár. Az összetartozó, de néha mégis széteső családi pillanatok múlandósága ez a napló. Korszakhatárhoz értünk, ami rendkívüli helyzeteket hozott. Ez jó alkalom volt a szerzőnek elmerengeni az élet dolgai felett. A regényei mellett verseket, dalokat is jegyző Háy János kor- és kórrajza ez a pillanat szülte állapotról.



ITT megvásárolható a regény! 





Háy János (Vámosmikola, 1960. április 1.) magyar író, költő, képzőművész.



Európa, Budapest, 2020
232 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635042920






2020. június 22., hétfő

Férfiak az én helyzetemben

Per Petterson: Férfiak az én helyzetemben 






                                                                       











Napjaink skandináv szépirodalma évek óta egyre nagyobb teret hódít idehaza is. Jón Kalman Stefánsson, Tore Renberg, Karl Ove Knausgård, Kim Leine mellett Per Petterson is több könyvével jelen van a magyarországi kínálatban.
Pettersonnak ez éppen az ötödik magyarul megjelent könyve, amit nem tudtam, nem lehet kihagyni. Már a téma is azonnal érdekelt, érintettségem okán. Igaz, anno már a Lótolvajok-kal megvett kilóra.


A férfilélek érző és néha zavaros, tétován háborgó mélységeibe merülhetünk el könyörtelen őszinteséggel. Főhősünk Arvid Jansen író, aki már feltűnt az Átkozom az idő folyamát regényben is.
Számára az élet éppen fejtetőre állt. Válás után vagyunk, ami elég mindennapos helyzet. Végtelenül szomorú és csalódott, hiszen felesége Turid "kiszeretett belőle", így elköltözött. Van ilyen, azonban a következmények minden szereplő életére hatnak. A három közös lányukéra is, akiket természetesen magával vitt. Arvid hirtelen kiszakadt a családi fészekből, egyedülálló és kétségbeesett ember lett belőle. Okokat keresve elemzi a múltat, ki mit hol ronthatott el. A válás kiszolgáltatottá teszi, bűntudat és önreflexiónk kínozzák lelkét. Oslo éjszakai életét éli, iszik, nőzik, az autójában alszik, depresszió kínozza. Az emlékek ködfátyolából kibontakozik a múlt. Ezek a szembenézős pillanatok adnak alkalmat, hogy megismerjük Arvid mentalitását, a történésekhez való viszonyát. Per Petterson stílusosan és eleganciával ábrázolja főhőse életét, gondolatait, középpontba állítva a férfiak magányát. Ábrázol egyfajta életmódot és melankóliát, amelyek valószínűleg mindenkit érinthetnek, de igazán mégis kifejezetten férfiak értenek. Akik már átélték a válás gyötrelmét, egy kapcsolat halálát. Arvid fusztrált és önbizalomhiányossá, zárkózottá vált. Beleragadt ebbe az állapotba, amit pontosan érzékel, kimászni azonban képtelen egyedül. Férfi és nő ezen harcában ő a kiszolgáltatott, csak vesztes lehet. Lehet lelki békét találni a magányban és az életünk elmúlt pillanatain merengeni? Az olvasó szinte lapról lapra jön rá, hogyan és miért alakult éppen úgy a szereplők élete, ahogy történt. Érzékletesen finom belső történések, mély érzések tanúi lehetünk.



Per Petterson olyan intenzíven, pontosan és nyelvi szempontból finoman ír, hogy a történet rögtön megragad, ezzel kizárja a menekülést. Még az elolvasás után sem tudtam "letenni" a történéseket, napokig ott maradt a lelkemben. Ha mindez nem lenne elég, egy néhány évvel korábbi dráma is nyomja még Arvid lelkét. Egy szerencsétlen hajóbalesetben elvesztette szüleit, testvérét. Ez is további komor felhőket eredményez élete egén. A váratlan halál, veszteség feldolgozás komoly kihívás. A skandináv távolságtartás, hűvös és zord eredményre vezet. Írói munkájára is ezek mind kihatnak, a válság tetőzik mindenütt. Arvid nem ura a saját életében történő változásoknak.
Arvid Jansen igazán emberi karaktere közel került hozzám minden hibájával, esendőségével.

A regény nem önéletrajz, ám ez a valóságból merített esemény sajnálatosan megtörtént Petterson életében is 1990-ben. Már a hajó nevének említésekor pánik tör rá. Pontos és erős a regény története, nem önsajnálatban tocsog, a volt feleséggel szembeni kiszolgáltatottságról és a magány elleni harcról mesél. A meghozott döntéseink súlya hogyan hat mai életünkre. A gyerekek közül Vigdis, az elsőszülött sérül legjobban lelkileg, bár kiderül Turid sem boldog egyedül. A gyerekláthatásos hétvégék, a múlt képei mellé sok irodalmi emlék is befért. Ezek színesítik a cselekményt.


Petterson nyelve szuggesztív és hiteles. Petterson gyengéd humorral is rendelkezik, ami néhol megcsillan. Egy puha, meleg takarót hajtogatott ezzel a regényével minden magányos, elveszett férfi lelkére. Az utolsó pillanat előtt mégis elindul valami, közeledés, törődés egy reményteli új élet fénye dereng fel. Biztatást adva, hiszen egy váratlan esemény mindent sarkából fordíthat ki, ami itt eredményt ígér.




ITT tudod kedvezménnyel megrendelni a Scolar Kiadótól Petterson regényét!




Per Petterson norvég regényíró 1952-ben született Oslóban.

1987-ben debütált Aske i munnen, sand i skoa (Hamu a szájban, homok a cipőben) című novelláskötetével. 1990-ben egy szörnyű tragédia során elveszíti szüleit, egyik testvérét és egy unokatestvérét. A baleset motívuma, a fiú szüleihez fűződő kapcsolata áll ezután prózájának homlokterében. Az 1996-ban megjelent Til Sibir (Szibéria felé) az anya életének azt a szakaszát beszéli el, mikor még szinte kislányként a német megszállás során Dániából Norvégiába települt. A regényt jelölték az Északi Tanács irodalmi díjára – a legrangosabb skandináv irodalmi díjra – és az IMPAC Dublin nemzetközi irodalmi díjra.




Az igazi siker Petterson számára a Lótolvajok 2003-as norvégiai megjelenése után érkezett el. A regényt többek között angol, német és francia nyelvre is lefordították. Norvégiában elnyerte a Könyvkereskedők Díját, a Kritikusok Díját, megkapott több francia díjat, és elnyerte az IMPAC díját, megelőzve olyan neves írókat, mint Salman Rushdie és J.M. Coetzee. A könyvet 2007-ben a New York Times az év öt legjobb szépirodalmi műve között tartotta számon. A Jeg forbanner tidens elv (Átkozom az idő folyamát) című 2008-ban megjelent regényének központi témája a fiú-anya kapcsolat. A mű elnyerte az Északi Tanács irodalmi díját és a neves norvég Brage-díjat.
Magyarországon kiadott könyvei: Lótolvajok, Átkozom az idő folyamát, Megtagadom, Irány Szibéria és a frissen megjelent Férfiak az én helyzetemben.






Scolar, Budapest, 2020
304 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635091096 · Fordította: Pap Vera-Ágnes



2020. június 20., szombat

A 2117. áldozat

Jussi Adler-Olsen: A 2117. áldozat 
(A Q ügyosztály esetei 8.)


                                                                       





"Assad velük ellentétben remegett. Élő példája volt annak, hogy az ember csak akkor él igazán, amikor valami szokatlan történik vele."







Jussi Adler-Olsen az egyik kedvenc skandináv krimiszerzőm. A Q-ügyosztály 8. esete a szokásostól eltérő könyv, szerintem a sorozat egyik legerősebb darabja lett. Jussi feltette arra a bizonyos "i" betűre a pontot. Amiért szeretem a skandináv krimiket itt különösen érezhető. Több mint krimi ez, kegyetlenül valós és fájó, napjaink égetően fontos kérdésével, a menekültáradattal. Mellé személyes sorsok, emberi drámák társulnak. Nehéz szavakba önteni az érzéseimet, kerülve a spoilert is, de simán az év krimije eddig. 


A dán szerző újra egy összetett és izgalmas, eredeti történetet írt, amit a rajongók lélegzet visszafojtva vártak. Érdemes volt türelemmel várni, Jussi új alapokra helyezte a skandináv krimit, ahogyan mesterien ötvözte a politikai thrillerrel. Hihetetlen mennyire mai a történet,
az ábrázolt helyzet megrázóan drámai.Végig a lélektani háttér az, ami dominál az erős  társadalomkritika mellett.


Az előző krimi (Szelfik) Rose története volt, most pedig végre az egyik legkiválóbb karakter, Assad élete került a középpontba. A drámai történet minden várakozásom felülmúlta. Két fő szálon mozog a krimi, Assad múltja tárul fel és egy napjainkra jellemző, a számítógépes játékok világában élő, sérült lelkű fiatal fiú esete adja a hátteret. Ő is a társadalmon akar bosszút állni.

Jussi remekül szövi a szálakat, ahogyan egy múltba nyúló macska-egér játék részesei lehetünk. Hamar kiderül, megtudjuk ki a hunyó, mégis izgalmas és fordulatos a regény. Az arab nyomozó, Assad múltja a sorozat előző részeiben csupán felvillant, érezhetően több súlyos titkot rejtett az élete. Jellemfejlődése jól nyomon követhető. Szeretjük Assadot, de valóban nem tudjuk ki ő, honnan származik, és milyen szörnyű titkokat terhelik életét. Eddig Assad egy jóindulatú, a társairól gondoskodó, vicces figura, aki kávét főzött és a tevés poénjaival megnevettette az olvasókat is. Most is hangosan felnevettem Assad belépőjén.

Assad története önmagában durva és nem utolsósorban kegyetlen.
Most különleges képességei és magányos alakja reflektorfényt kap. A fokozatosan feltáruló múlt sötét és megrázó, ami magát Assadot is megviseli lelkiekben. Kikerülhetetlenül újraéli a múltat, a régi sebeket tizenhat év után feltépik. A kollégák is döbbenten hallgatják sorsának alakulását. Az olvasó, Carl Mørck és társai számára Assad múltja a rejtély. A sorozat nyolcadik része valójában Assad története. Ez a krimi fő vonala. Így a narratíva és a történet felépítése egészen megújult.
Rose legyőzi a depresszióját, visszatérése üde színt hoz az események menetébe, ahogy Gordon nyomozó alakja is tovább rajzolódik az olvasó előtt. Carl Mørk kevéssé morgós most, az ő élete fordulóponthoz érkezik Monával, de akad még néhány egyéb színes mellékszál.


A 2117. áldozat a Ciprus partjainál felborult, menekülteket szállító csónakból kerül ki. Az ő személye indítja be a lavinát. Egy szabadúszó újságíró, Joan Aiguader kideríti, ki is a szíriai nő, a fotók és a történet bejárják a világsajtót. Nem sejti, ezzel kiszabadítja a szellemet a palackból. Az iraki végrehajtó Ghaalib képviseli a gonoszt. Benne testesül meg a fanatikus gyűlölet, ez vezeti, nem csak a Nyugat, hanem Assad ellen is. Szaddam börtöneibe is beleshetünk, a rezsim kegyetlen eszközei megdöbbentőek.

Jussi igen érdekes és reális témákat szőtt bele ebbe a mesébe: menekültek, a terrorizmus, a fanatikus, öngyilkos merénylők mellett a szerelem, a barátság, a szülő - gyermek kapcsolat, a bosszú, múlt - jelen párharca ad izgalmakat. Carl és Assad Németországba utazik, hogy segítsen megakadályozni egy terrortámadást, ami ártatlan emberek életét követeli. Az emberi élet megmentése és az Assad traumatikus dilemmájának megoldása érdekében Carl Mørck is mindent megtesz.

A háttérben zajló emberi drámáktól még intenzívebb a feszültség. Jussi Adler-Olsen célja az, hogy az emberek kinyissák a szemüket az őket körülvevő világ borzalmaira. Letaglózó volt olvasni, többször megálltam pihentetni, pedig vitt a történet izgalma. Félelmetes, jól megírt, elgondolkodtatóan valós lett a 8. eset. Bátran ajánlom a sorozat kedvelőinek és mindenkinek, aki tartalmas krimire vágyik.



ITT tudod megrendelni az Animus Kiadótól a könyvet, kedvezménnyel.




JUSSI ADLER-OLSEN (1950.08.02.) Koppenhága, dán író.

Négygyermekes család legkisebb tagja, egyetlen fiú. A pszichiáter édesapát követve a család Dánia különböző részein élt. Ez az élményanyag is felbukkan könyveiben. Mozgalmas élete során dolgozott nyomdászként, antikváriumot nyitott, írt forgatókönyveket, magazinokat szerkesztett.1997-ben megjelent első regénye már sikeres volt. A Q ügyosztály történetei 2007- től jelennek meg, negyven országban, sikerrel.

Több krimijét megfilmesítették. A 2010 -ben 3 rangos díjat elnyerő Nyomtalanul volt a Q-ügyosztály első története. 2010-ben a Palackposta regénye megkapta az év legjobb dán thrillerének járó Harald Morgensen-díjat és a Skandináv Krimiírók Egyesületének elismerését, az Üvegkulcs-díjat. 2011-ben a sorozat negyedik részét, a 64-es betegnapló-t a dán Könyvforgalmazók Klubja De Gyldne Laurbær-díjjal jutalmazta.


Animus, Budapest, 2020
440 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633247716 Fordította: Sulyok Viktória








2020. június 18., csütörtök

A szakállas Neptun

Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun



                                                                                           



"Két jóbarát így nem hallgat. Így csak egy pár hallgat."










A verseiről, nagyszerű drámafordításairól is ismert szerző először jelentkezik prózával. A 12 novellát tartalmazó kötet éppen olyan, mint Nádasdy Ádám versei. Mély gondolatisága mögött ott az egész élet.
Jó és rossz tapasztalatok adják a kerek egészet. Érzékeny és finoman érzéki lírája prózában is remekül működik. Sosem ítéltem el a mássága miatt senkit, illetve nem ez alapján ítéltem meg. Némi bepillantásom akad erre a világra, hiszen vannak vállaltan meleg barátaim. Mégis, egy egészen új perspektívát adott a témához nekem is. Itt a történések és az érzelmek hangsúlyosak.
Szeretem Nádasdyt, több verseskötetét, tárcáit is olvastam. Valami olyan élmény volt elmerülni ezekben a novellákban, mintha velem szemben ülne és beszélgetnénk. Könnyedén, lazán jönnek a történetek sorban.

"Ja képzeld, még nem is mondtam."

- kezd bele az első novellába, ahol két kamasz ébredező vágya, szerelme és egymásra találása a történet. A novella a hatvanas években játszódik, amikor ez különösen nehéz pillanatok elé állította a két fiút. Akár némi kordokumentum, háttérként is olvashatóak ezek a prózák, hiszen a további sztorik a hetvenes, nyolcvanas éveken át napjainkig vezetnek.

Végigkövetjük a férfivá érés folyamatát, a kínzó lelki gyötrelmet, az első felismeréstől a beteljesedésig. Ami sok érzékeny, érzéki, helyenként húsba vágóan ismerős esetet villant fel. Nádasdyt olvasni élmény, nem csak érdekes, de élvezhetően jól ír. Hétköznapi szereplői itt vannak, itt élnek velünk. Ő a szomszéd, a volt osztálytárs, a menő fogorvos vagy a diák, egyetemista srác a buszról. A történetek egyszerre elgondolkodtatóak és őszinték, egészen mindennapos esetek villannak fel. Ettől hiteles és valós.


Visszafogott, emberi, sok helyen érezhetően személyes élmény is lehet az alap. Az idióta helyzetek, szorongások, a kiszolgáltatottság miatti félelem, a kényszer hazugságok labirintusában járunk. A vágy titokzatos tárgyait megkapni egyszerűbb, mint vállalni. A döntéseinknek súlya van. A páncélt, amit kényszerből kell növeszteni, kockázatos, nehéz levetni. A finoman árnyalt írások szellemesen mesélnek a meleg élet minden nehézségéről. Humorral sok mindenen átsegíthetjük egymást.

Őszintén ír a felmerülő akadályokról, problémákról. Családi balhék, az elfogadás sajnos nehéz eseteket eredményez. Az elegáns, cseppet sem pikáns írások, finom erotikát tartalmaznak. Nem akar meggyőzni arról, hogy melegnek lenni „baj” és arról sem, hogy melegnek lenni „jó”. Melegnek lenni elsősorban nehéz. Bátor dolog a coming out, azonban kétségtelenül nehéz lépés.


"gyerekek maradtunk, hogy lesz ebből élet?"


Nádasdy Ádám történeteiből képet kaphatunk, ki hogyan éli meg a melegségét, milyen nehézségek várnak azokra, akik erre az útra kerülnek. Mekkora helyzeti előnye van egy olasznak, angolnak, mint a szocializmusból kiránduló hazánkfiának. A rendszerváltás előtti állapotok közismertek, a mai helyzet némileg már egyszerűbb. Társadalmi portré is ez egyben.


"Nagyon remélte, hogy nem látszik rajta a szocializmus. Most járt először Londonban, izgatta, hogy milyen lesz a határtalan szabadság."


Nem emelnék ki egyetlen novellát sem, hiszen egyben egy kerek egészet ad, és mindegyiket szerettem olvasni, hol ezért, hol azért. Színes karakterei életszerű helyzetei megkapóan emberi pillanatok gyűjteménye. Még olvastam volna további történeteket. Azért a címadó novella mellett még két kedvenc született: a Családban marad és a kötetet záró, Ha egyszer kibillen írás.
Szerintem jó, hogy megszületett ez a könyv! A tanulsága egyértelműen az, hogy el kellene fogadni: a melegek ugyanolyan emberek, mint bárki más. Joguk van a boldog kapcsolatra nekik is. Szerintem ezt a könyvet mindenkinek el kéne olvasnia. Az ábrázolt helyzetek nagyjából mindenki életébe behelyettesíthetőek, nemi hovatartozástól függetlenül. A félelmek a reakcióktól, szerelmek, szakítások és az újrakezdés.
A melegek csak annyiból „mások”, amennyiben a többiek annak akarják látni őket. Ez a könyv azért fontos, mert mindenki megtalálhatja benne azt, ami róla szól. A kamaszoktól indulva eljutunk az érett férfikor állapotához, itt zárul a novelláskötet.

Nádasdy Ádám novellái ITT megrendelhetőek! 


Nádasdy Ádám: Költő, nyelvész, műfordító. 1947. február 15-én Budapesten született.
1970-ben szerzett diplomát az ELTE angol-olasz szakán. 1972 óta az ELTE Angol Tanszékének munkatársa. Shakespeare különböző műveit több színházban az ő fordításában állították színpadra.

A Magvető Kiadónál megjelent művei: Elkezd a dolgok végére járni. Versek. (1998), Shakespeare: Drámák. Műfordítások (2001), A rend, amit csinálok. Versek (2002) Ízlések és szabályok. Írások nyelvről, nyelvészetről (2003), Soványnak kéne lenni. Versek (2005), Az az íz. Versek (2007), Shakespeare: Drámák II. Műfordítások (2007), Prédikál és szónokol. Írások nyelvről, nyelvészetről (2008), Verejték van a szobrokon - válogatott és újabb versek 1976-2009 (2010), Shakespeare: Három dráma - Nádasdy Ádám fordításai (2012), A vastagbőrű mimóza (2015), Dante: Isteni Színjáték - Nádasdy Ádám fordítása (2016), Nyírj a hajamba (2017) Jól láthatóan lógok itt (2019)

Díjai többek közt
Déry Tibor-jutalom (1990), Graves-díj (1993), Füst Milán-díj (2000), Üveggolyó-díj (2010), Artisjus Irodalmi Nagydíj (2017) Aegon-díj (2020)



Magvető, Budapest, 2020
200 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631440195

2020. június 15., hétfő

Kopp-kopp

Anders Roslund: Kopp-kopp 
A névtelen lányok 1.






                                                       










Hatalmas öröm töltött el, amikor a 21. Század Kiadó nyári újdonságai között felfedeztem Anders Roslund krimijét. Az író eddig minden idehaza megjelent könyvét olvastam, kiemelkedően jó élmény volt mindhárom. Nálunk kissé mostoha sorsa volt a szerzőnek, ez talán most a negyedik megjelenéssel  jóra fordul, révbe érni látszik. Hazánkban Roslund regényei már a harmadik kiadó kínálatában tűnnek fel éppen.
Ez a tavaly megjelent nagysikerű krimi egy háromrészes sorozat első kötete. Színesítve ezzel most a 21. Század Kiadó ajánlatát, így már náluk is találunk skandináv krimit.


Roslund tudja, hogyan kell egy lélegzetelállító és fantasztikus történetet írni. Érdekesség, hogy eddig szerzőtársakkal dolgozott, ez az első önálló krimije. A lenyűgöző karaktereket felvonultató skandináv krimi és a politikai thriller ötvözete. A téma fontos és aktuális napjainkban is. Ragyogó és szövevényes a bűncselekmény minden tekintetben. A kezdeti születésnapi zsúr drámai véget ér... egy nagy ugrással innen folytatódik bő tíz évvel később. A helyszín ugyanaz a lakás. Ewert Grens bűnügyi felügyelő kapja meg az ügyet, ő nyomozott a korábbi gyilkosságban is.


A titokzatos betörés mögött azonban a sötét múlt kopogtat. Nyomozónk alig fél évvel a várva várt nyugdíj előtt kapja meg újra ezt a régi-új ügyet. Ami mögött politikai érdekek, az albán maffia és a fegyverkereskedelem áll. A piac egyeduralma véres drámákon át vezet el a megdöbbentő és váratlan megoldásig. A skandináv krimik sosem csak krimik, ez sem egy átlagos történet, a könyv fontos kérdéseket és társadalmi problémákat tárgyal.


A részleteken nem elmélkednék a spoiler miatt. Igazi pszichológiai thriller, egy ötéves kislány sorsán át, aki az egyetlen túlélője (és tanúja) a mészárlásnak. Ez a gyerekkori sorsfordító esemény az alapja mindennek. A tanúvédelem és egy gonosz bosszú áll a háttérben a hatalom mellett, igazán sok apró részlet csak a végén érthető meg teljesen. Grens attól tart, hogy valaki most az egyetlen tanú végleges elnémítását akarja. Elkezdődik a versenyfutás az idővel, ugyanis a nyomozó sem tudja mi lett a lányka sorsa. Időközben a város alvilágában több fegyvercsempészt kivégeznek, ezzel kényszerítve és súlyos veszélybe sodorva a volt rendőrségi informátor, Piet Hoffman családját. Piet Hoffmann titkosügynök a Három másodperc krimiből ismerős lehet a hazai olvasóknak.

A látszólag különálló események lassan bontakoznak ki, de természetesen közük van egymáshoz. A cselekmény nem kiszámítható, kellően bonyolult, ezt garantálom.
A kibontakozó borzalom nem kíméli a szereplőket, menet közben csak kapkodtam a fejem, hol járunk, mi lesz most, az események sodortak magukkal. A tények és a fikciók keveréke optimálisan működik. Igazi "pasi krimi" lett ez a történet érzésem szerint. Mi zajlik Albániában és Stockholmban az félelmetes háttérrel bír. 
A díjnyertes újságíró hatalmas erővel ábrázolja a szervezett bűnözést, a politika összefonódását, ad izgalmas betekintést ebbe a világba. Alapos kutatást végzett, pontos és elgondolkodtató a háttér. A feszültség teremtéshez is ért, ez lapról lapra növekszik. Drámai fordulatok, a töredezett, zaklatottan rövid mondatai emelik a hatást. A családi kirakós darabjai csak a végére adnak ki egy egész képet. Roslund rendkívül ügyesen ábrázolja a belső intrikákat, hozza be a krimibe a félrevezető szálakat. Nem csak lélegzetelállítóan izgalmas, de szívszorító a történet. Egészen új oldaláról mutatkozik most be az olvasóknak.

Mindent összevetve, ez egy mesterien sötét thriller a szervezett bűnözésről és a bosszúról, ahol a bizalom és a hűség mellett a gyászfeldolgozás is szerepet kap.




ITT tudod a kiadótól kedvezménnyel megrendelni a krimit!



Anders Roslund: 1961. január 1. (Jönköping, Svédország) –

Nyolc regényt publikált a Roslund és Hellström, valamint kettőt a Roslund és Thunberg szerzőpáros tagjaként. Börge Hellström sajnos 2017. február 17-én elhunyt. Ezt a közös sorozatukat is jó lenne magyarul olvasni. Könyvei harminc nyelven jelentek meg, és számos rangos nemzetközi díjat elnyertek. Roslundnak ez az első önálló krimije.



XXI. Század, Budapest, 2020


464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156122063 · Fordította: Papolczy Péter

2020. június 14., vasárnap

Utolsó befutók

Mick Herron: Utolsó befutók



                                                                           
                                                                                 
                             













A kémek világa mindig izgalmas és népszerű téma, számtalan író fantáziáját megmozgatta már. Filmen talán James Bond a legismertebb alakja ennek a milliőnek. Milyen is a tökéletes kém? Elsősorban, aki nem bukik le. Akiről nem tudunk, nem sejtünk semmit. Néha még saját kollégái sem...


Ez a történet, mint egy jó film, megragadja az olvasót az első oldaltól, hiszen azonnal egy emberrablásnak lehetünk tanúi. A szerző végig ügyesen trükközik, érezhetően ismeri, tudja miről ír.
Igaz, kissé megfontoltabb, lassúbb folyású történet, ahol nyomasztó döntések, árulók és elárultak, múlt és jelen találkozása a regény alapkoncepciója, semmi sem fekete vagy fehér. A témaválasztásban újdonság, hogy nem csak egy „klasszikus” kémtörténetet kapuk, hanem a kémek utóéletébe is bepillanthatunk. Olyan, hogy nyugdíjas, visszavonult kém nem létezik...ez így nem a megszokott élményt adja. Itt és most leszerelt kémek a saját szakállukra nyomoznak. A miértre és a ki mozgatja a szálakat csak a végén kapunk választ.


A téma nagyon érdekelt, mégis bevallom, néha kicsit unatkoztam, talán több izgalom, akció, több feszültebb pillanat jót tett volna a regénynek. Nekem kicsit túl sterilnek, moralizálósnak tűnik a történet, hiányzik a regényből a cselekmény íve. A rettentően alapos háttér, aprólékos történetszövés mellé, több bravúros és izgalmas pillanat kellett volna. A szereplők ábrázolása és esendőségük bemutatása mellett a könyv szokás szerint elég sok erkölcsi kérdést is boncolgat.



Az egyedi történetmesélési stílus és fogalmazás elemző, leíró. Az író stílusa egyébként megkapó, tetszett néhány mondata és szófordulata, karakterei közül kiemelkedik Jackson Lamb, igazi antiszociális figura, viselkedése gyakran elég durva, még saját beosztottjaival szemben is.
Kémregény az igényesebb fajtából, jól kidolgozott, érdekes, amikor a belső dolgokról mesél. Sok az infó, elég kuszák a szálak és a viszonyok, kapcsolati rendszer összetett. A szereplők erkölcse, jelleme is mérlegre kerül. Tetszett a hangulata, a kémek világának ábrázolása, végig húzódik a regényen egyfajta morbiditás, ami kellő pikantériát ad a cselekménynek.



Elkerülhetetlen Mick Herron összehasonlítása Le Carre-val, bár valójában összehasonlíthatatlanok.
Vannak regények, melyek nem váltják meg a világot, csak egyszerűen egyben vannak. Az utolsó befutók is ide tartozik, ahol a filmes alap adja magát. A könyv egy sorozat első része, ami Gary Oldman főszereplésével kerül vászonra. Gary tökéletes választásnak ígérkezik Lamb szerepére.
Okosan felépített cselekménye, igazi karakterei filmen fognak valójában éltre kelni. Szépen írt, bonyolult intelligens kém-thriller, amely a végére adja meg magát az olvasónak. Akad tanulság is, ami elég meglepő lesz. Jól felépített szituációk, kidolgozott háttér, érdekes karakterek jellemzik, már-már tényregényként is olvasható. A hangulat, a sötét tónus is remekül működik.

Mégis, semmivel sem világlik ki a kémregények közül, de félre értés ne essék, nem rossz ez, csak nincs benne az, ami az egésznek a sava-borsa: a fantasztikus útvesztők, a csavaros fordulatok, a hazugságok és az izgalom. Persze azért a kis mozaikokból minden a helyére kerül végül. Kíváncsian várom a folytatást. A regényt az Acéltőr díjra jelölték.


ITT megvásárolható a regény! 

Eredeti megjelenés éve: 2010.



Mick Herron: angol regényíró
Idehaza ez az első megjelent regénye.









General Press, Budapest, 2020

380 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634524076 · Fordította: Abrudán Katalin

2020. június 12., péntek

Bloginterjú - Kálmán Gábor íróval

Bloginterjú - Kálmán Gábor íróval




                                                                                   




"az ember soha nem felnőtt eléggé ahhoz, hogy mindenre fel legyen készülve."




Amikor néhány hete elolvastam a frissen megjelent A világ legvidámabb embere című kötetét, valami olyat éreztem: igen, tudom hogy ezek Kálmán Gábor történetei, mégis valahol az enyémek is. Ez eléggé meglepett, ritkán éreztem ilyet, ami arra ösztönzött, hogy az előző könyveit is beszereztem és elolvastam. Olyan pazar mondatok, hasonlatok és képek villantak fel a kisregényben, ami mélyen érintett, ott voltak ezek a tapasztalatok az én saját életemben is. Adott volt a lehetőség, és megkerestem a szerzőt egy kötetlen beszélgetésre. Íme a négy regény esszenciája, a gyerekkor emlékei, az íróvá válás folyamata, barátság és utazások, azaz maga az élet Kálmán Gábortól.
Kövessétek őt további versekért, információkért a Facebook szerzői oldalán itt, vagy a saját blogján ide kattintva!

1: Versekkel indultál, többet olvastam én is, majd jött a próza. Mikor írtad az első novellát?

Igen, eredetileg versekkel kezdtem, bár hozzá kell tennem, hogy a költő megnevezéstől feszengek. Máig írok verseket, van is készen egy kötetem, egyszer majd talán az is kikerül, addig a blogomon olvashatók, bár egy kötet az persze más. Ennek is hosszú a fejlődési folyamata, nagyon kevés szöveget tartok meg. Kicsit könnyebb, kicsit nehezebb műfaj. Könnyebb, mert automatikus. A szöveg beugrik, aztán teszi a dolgát. Épp a minap írtam valamit, felötlött, hosszúra terveztem. Aztán a verstest közepéből a valahányadik versszakba visszahívott egy sort a szöveg és befejezte magát. Arról nem is beszélve, hogy aztán később kiderül, nem is olyan jó, és kuka. De van fordítva is. Megjelent egy versem, évekig szekunder szégyenérzetem volt miatta, ha láttam. Aztán egy szép napon elém került és rácsodálkoztam, milyen jó. Ugyanakkor épp ezért nehezebb műfaj, mert ha nem kapcsol be ez az automata rendszer, megette a fene, nem érdemes leülni a billentyűzet elé.




Az, hogy író szeretnék lenni, jóformán a tudatommal egyidős dolog. Valamiért ez nagyon korán beakadt. Ha szigorúan akarjuk venni, a legelső novellámat, mi több „regényemet” valamikor 7-8 évesen írtam, máig megvan a féltett emlékeimet őrző mappában az a piros napló, amibe belekörmöltem pocsék magyarsággal és helyesírással (ekkor még a szlovák óvoda után szlovák iskolába jártam, nem ismertem a magyar helyesírást) az első szövegeimet. Egy ősemberes történet volt, amit Eduard Storch 1955-ös Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó által kiadott Mammutvadászok című regénye ihletett.


Mivel egy eldugott szlovák zsákfalu mellett nőttem fel egy erdei házban a Selmeci-hegység lábainál, túl sok szórakozásom a nyolcvanas években nem lehetett, olvasmányélmények mentén éltem. Ha ősemberes könyvet olvastam, azt játszottam, készítettem kőbaltát, kőlándzsát, pattintott köveket kerestem a hegyi patakban, nyúlbőr ágyékkötőt készítettem, bekentem magam sárral és úgy grasszáltam az erdőben, halálra is rémisztettem egyszer egy városi gombászó családot, ahogy átfutottam mellettük a réten. Ha a Huckleberry Finnt olvastam, tutajt építettem kérgekből, faágakból és a patak duzzadtabb szakaszain meg a közeli tavon kísérleteztem vele. Ha a Tarzan sorozatot olvastam, köteleket tettem az erdőben a fákra, és így tovább.
A szociális interakciókat már ekkor sem szerettem, engem csak le kellett tenni egy helyre és elszórakoztattam magam. Volt egy hatalmas dán dogunk, később egy kuvaszunk, ők jöttek a sarkamban, míg az erdőben bóklásztam. Szóval az első szövegem egy ősemberes történet volt 7-8 évesen. Felnőttként a legelső novellámat felkérésre írtam a Csillagszállónak, de az nem túl erős szöveg, nem számolom.
Végül is a legelső hivatalosan általam is elismert novellám a későbbi Nova zárófejezete az Ujo Fero, a hegyi erdész halálának története, amire végül is felfűztem az egész Novát. A szöveg az Élet és Irodalomban jelent meg, ha jól emlékszem 2008-ban.

2: A szocializmus végórái mennyire voltak meghatározóak a gyerekkorodban, illetve mi volt az, ami neked a nyugatot jelentette, ami ott volt, itt nem?

Fel is tűnt, meg nem is. Maga a rendszerváltás nem volt túl látványos Szlovákiában, inkább az azt követő évek.
Ami feltűnt, hogy már nem kell „Cseszty práci”-val köszönni (a munka nemesít, avagy tisztelet a munkának, ilyesmi a jelentése) így köszöntünk a tanároknak, hivatalos helyzetekben addig. Levették a hungarocell-békegalambokat, a Lenin arcképeket az iskolákban, megszűntek a gázálarcos-esőkabátos atomtámadásra felkészítő gyakorlatok, a piros nyakkendős dobos felvonulások.

Később aztán jöttek a Délszláv háború, Jugoszlávia feloszlásának rémhírei, megjelentek az első nyugati reklámok, ha jól emlékszem a Rama margarin volt az első. Megszűnt az egyes termékek hegemóniája. Addig mindenből egyfajta létezett. Amikor egy lány az osztályból behozott egy Mars-csoki papírt (csak a papírt) sorban álltunk az osztálytársakkal, hogy megszagolhassuk. Illetve megjelentek az első Van Damme-filmek, alámondásos cseh szinkronnal, VHS-en. Egy homályos, alul elmosódó filmen ment angolul az eredeti, és egy szenvtelen cseh hang mondta alá, minden érzés nélkül, monoton hangon, hogy például „jaj, fáj, ne ölj meg” és így tovább.

3: Mennyiben volt más a Budapestre kerülés, a beilleszkedés?

Budapest teljesen beszippantott már a legelején. Tökéletesen hülyének és vidékinek éreztem magam eleinte. Pápán végeztem a gimnáziumot, addigra legalább a felvidéki akcentusomat-szóhasználatomat levetkőztem, erről a gimnáziumi internátusban a szobatársak hamar gondoskodtak, annyit gúnyolódtak a kiejtésemen, hogy egy hét alatt újratanultam inkább magyarul. Egészen új dolgokkal találkoztam. Például, amikor ki volt írva a menzán, hogy lesz kakaós csiga, komolyan azt hittem egy pillanatra, hogy csigát fogunk enni kakaóval.

Mindenesetre ezek teljesen lekoptak, mire Budapestre értem. A gimnázium, ahol tanultam, a kilencvenes évek egyik legkonzervatívabb iskolája volt (Pápai Református Kollégium Gimnáziuma). Napi 24 órában felügyelet alatt álltunk, szombaton is volt tanítás, vasárnap templom, kirúgás apróságokért stb.

Budapesten a nyakamba szakadt a szabadság, de még így is a hátam mögé kaptam a cigarettát tartó kezemet, ha valamelyik ELTE-s tanár jött szembe velem. Rohadt nehéz volt az elején Budapesten. Főleg, hogy külföldiként nem járt kollégium, így az első évben az akkori lakhelyem, Komárom és Budapest között ingáztam egy évig, hogy bejárhassak az órákra. Később, mikor Budára kerültem a későbbi feleségemmel, elkezdett otthonos lenni a város. Budát hamar megszerettem a kicsit kevésbé sűrű közeg miatt, nem volt akkora a zsúfoltság, mint a pesti oldalon, amit máig nem szeretek. Nincs semmi bajom a pesti oldallal, nálam ez nem elvi kérdés. Csak nem állhatom a tömeget, a nyüzsgést, zajt, és így tovább. Budán otthonra leltem, 10 évig éltünk Annával Virányoson, a Budagyöngye közelében, egészen a válásunkig.





A másik része az volt, hogy mikor Budapestre jöttem a teljes vagyonom egy kordzakó volt, amit egy turkálóban vásároltam még Szlovákiában. Munkát kellett találnom az egyetem mellett, hogy ne haljak éhen. Egy videotéka és egy borszaküzlet hirdetése futott elém, persze a borszaküzletbe jelentkeztem. Eleinte kartonokat vagdostam, később kiderült, hogy van érzékem a borokhoz, sőt, bölcsész alkatom ellenére egész jó rendszerező vagyok, így egyre több feladatot bíztak rám, az egyetem mellett végig dolgoztam, összeköltöztünk Annával. Ezzel kezdődött a budapesti élet. Aztán tíz év telt el, míg kikötöttem Vízivárosban.

4: Irodalomhoz való viszonyod, milyen meghatározó olvasmányaid voltak?

Erre itt nincs is elég hely. A legelső olvasmányélményem a Huckleberry Finn volt, majd Verne Nemo kapitánya, utána viszont egyből mély víz, Vu Cseng-En Nyugati utazása, amiről máig nem hiszi el nekem senki, hogy ez egy létező regény. Egy 16. századi kínai misztikus utaztató-kalandregény, imádtam gyerekkoromban, pár éve sok rohangálás után sikerült beszereznem mindhárom kötetet. Később aztán jöttek a felnőtt olvasmányélmények. Általános iskola utolsó éveiben Poe, Lin Ju-Tang, gimnáziumban akkoriban nagy divatja volt Kunderának, Hrabalnak, Herman Hesse-nek, és persze befutottak a magyar nagyágyúk, Esterházy, Nádas, Parti Nagy Lajos. Nagy olvasmányélményeim közé tartozik még Spiró Fogsága és a Messiások, de még sorolhatnám a végtelenségig. 



5: 2011-ben megjelent az első regényed a Nova. Könnyen találtál kiadót?

A Kalligram nekem mindig is egyértelmű volt. Lévén eredetileg pozsonyi székhelyű kiadó, ebben nőttem fel, hogy a Kalligram egy fogalom. Valamikor 2001 körül oda vittem be az első kéziratomat, akkor még verseket. Mészáros Sándor vette át, zavarban voltam szügyig a helyzettől, szabadkoztam, máig megvan, amit mondott, és ahogy mondta: „Persze, ez teljesen természetes” – értsd, hogy valaki bead egy kéziratot. Persze visszadobták, kaptam egy korrekt levelet, hogy még nem állok készen íróként. Vártam úgy tíz évet, és bekopogtam a Novával. Rágtam a körmöm hetekig, mi lesz a vége, nem sok reményt fűztem hozzá. Aztán jött a levél, hogy kiadják a könyvet, ennyi a rövid története.

6: A szlovák kiadás, Bródy-díj mit jelentett neked?


Teljesen váratlanul ért a Nova sikere. Azt hittem felkerül a polcra és elfelejtődik. A Bródy-díj nagy meglepetés volt. Illetve áttörésként éltem meg. Egészen addig egyetlen irodalmi díjam volt, a miskolci Deák-poézis pályázaton nyert megosztott különdíj, egy világító földgömb még 1998-ban. Érdekessége a dolognak, hogy akivel a díjat megosztottam Jászberényi Sándor volt, ő egy kosár kenyeret kapott. Nem ismertük egymást, csak egy fazont láttam, aki kimegy a díjért, egy szót sem váltottunk. Később, az egyetemen találkoztunk és barátkoztunk össze, és csak sok-sok évvel később esett le mindkettőnknek, hogy ugyanazt a megosztott díjat kaptuk anno. Ő tulajdonképpen az egyetlen ember, akivel a barátság mellett 20 éve műhelyviszonyban vagyok, a szövegeimet ő látja először – meg természetesen a kiadóm.


A szlovák kiadáson, fordításon is nagyon meglepődtem. Óriási megtiszteltetés volt, hogy Karol Wlachovsky, sok egyéb munkája, Grendel és Mikszáth fordításai mellett időt szán egy elsőkötetes író könyvére és hobbiból lefordítja, majd kiadót keres neki Szlovákiában. Ráadásul nagyon jó a fordítás, hiszen el tudtam olvasni, úgy éreztem egyes pontokon, szlovákul még inkább helyére került a szöveg.






7: Kőrösi Zoltán mentorált ennél a regénynél, milyen tanácsokat, ötleteket adott?
Zoltánnal nem, vagy alig voltunk ilyen típusú műhelyviszonyban, például ha jól emlékszem egy sort sem látott a Novából, amíg meg nem jelent, talán részletet valamelyik folyóiratban. A főszerkesztőm volt a Literánál, így ismertem meg, nagyjából egy időben kerültünk oda, és jöttünk el. Később persze olvasta a szövegeimet és véleményezte. Kedveltem főnökként is, később, mikor jóban lettünk, barátként. Ráadásul Jászberényivel is jóban lettek, pedig az ismeretség úgy indult, hogy bent ültem a szerkesztőségben, dolgoztam a gépemen, balra tőlem Zoltán, szokásos munkanap. Jászberényi megérkezett valamilyen ügylet miatt, éppen naplót írt azt hiszem a Literának. Benézett a szobába, látta, hogy dolgozom, beszólt, hogy a Kálmánt elrabolhatom? Zoltán erre mondta, hogy persze, vissza se hozd. (Nagyon szerethető, élcelődő humora volt Zoltánnak.) Erre Jászberényi végigmérte Kőrösit, visszanézett rám, majd megszólalt: ez meg ki a fasz? Mondanom sem kell, Zoltán nevetett legjobban. Így lett az, hogy például később kikötöttünk hármasban Szegeden felolvasni, ahol te is ott voltál, és hasonló közös aktivitások.


8: Öt évvel később jött A temetés. Most hogyan tekintesz erre vissza? 2018-ban jelent meg Janega Kornél szép élete. A megélt élmények nélkül nem az lehetne senki, ami most. A múlt lezárása, cipelése (kiírása) mennyire változtatta meg a múlthoz való viszonyod?


A temetéssel rengeteget nyűglődtem, ahogy írtad, öt évig tartott felköhögnöm, ezerszer futottam neki, töröltem, kezdtem újra, írtam át. Mint említettem, a Nova sikere meglepett, nem voltam rá felkészülve, hogy a következő regénnyel meg kell majd felelnem bárminek. Persze nem is kell, de ez önkéntelen reakció. Ezt a nyűglődést érezni is a szövegen. Eleve egy nehéz, nyomasztó szöveget terveztem, de a kelleténél is jobban sikerült, volt olvasóm, aki üzent, hogy a felénél le kellett tennie, mert pánikrohamot kapott. Többek szerint eddig ez a legjobb munkám, bár én a Janega Kornélt mondanám, mert ott sikerült egy kristálytiszta szöveget hoznom, míg A temetés a sűrű atmoszférája mellett zaklatott szöveg, és a sok nyűglődés rányomta a bélyegét a viszonyunkra. De ez ilyen. (A legújabb, A világ legvidámabb embere még friss, de érdekessége, hogy nem vagyok elégedetlen vele, ez új helyzet, mindig van valami bajom a kifutó könyveimmel.) Ehhez képest a Janega Kornélt kétszer egy hét alatt írtam meg, mondjuk abban a kétszer egy hétben nem lehetett hozzám szólni. A múlthoz való viszonyom ettől a két regénytől még nem változott meg. A terápiás írást meghagynám másnak, nem ez volt a célom. Kornél és Zsivotzky (A temetés főszereplője) sem elemeznek, nem filozofálgatnak, nem vonnak le tanulságokat. Pusztán szembenéznek a dolgokkal és kijelentik, hogy hát igen, ez van.


9: A múlt emlékei írják a regényt, vagy más alapkoncepciód van? Szándékod szerint ezek kordokumentumok is vagy lenyomatok, illetve mennyire kell újraélned ezeket a történeteket, a fantázia mennyire változat rajtuk, hogyan születtek a regényeid? Néhány mondatban mesélnél róluk?

Alapvetően persze az emlékek. Minden szövegnek van alapja, még egy fantasy regénynek is. Tapasztalás, emlékek nélkül nincs gondolkodás, nincs írás, fikció ide, fikció oda, hiszen ez az alapja mindennek. Szóval igen, a múlt emlékei, minden azokból indul ki. Az esetemben a fikció csak árnyalás, kiegészítés, az életem utánozza a szövegeimet. Persze, megformálni minden szöveget meg kell, érthető helyzetbe emelni, keretet adni neki, nem lehet csak úgy odarittyenteni a papírra. Ha a koncepciót kérdezed, az nagyjából ennyi. Kordokumentum? Ezt majd az idő eldönti. Igyekeztem mindent, amit az elmúlt 39 évben tapasztaltam, láttam magam körül plasztikusan lejegyzetelni ebben a négy kötetben. Nálam talán az a különbség, hogy minden baromságot megjegyzek. Itt nem olyasmire gondolok, hogy el kell menni szombat délben találkozóra, vagy egy telefonszámot megjegyezni. Inkább, hogy emlékszem egészen ostoba apróságokra, hogy például 1985-ben az érsekújvári panellakásunk konyhájában gömbcsillár-lámpa volt és éjszakánként a szobámból kinézve (rossz alvó voltam egész életemben) mindig azt hittem, forog.

10: A legújabb könyvedben, A világ legvidámabb emberében, számomra egyik legeredetibb és szimpatikus eset az volt, amikor a főhős csapot-papot hátrahagyva elutazik Kazahsztánba. Jó lehet így kilépni a mindennapokból, átértékelni saját életünket, amikor közel-távol sehol egy ismerős, rokon...Te is sokat utazol, milyen élményeid vannak, amit fel tudsz használni írásaidban?

Nehéz lesz erről úgy beszélni, hogy ne spoilerezzek. Bár országot is váltottam (Csehszlovákiával együtt kettőt) egy ideig alig tettem ki a lábam Kelet-Közép-Európából. Voltam pár helyen, szomszédos országok, munkaügyekben borvidékeken, vagy hátizsákos utazóként – egyedül szeretek utazni, ilyenkor nincsenek igényeim, száraz kenyéren elvagyok. Champagne, Burgundia, Velence, Varsó, Koper (Ez utóbbi kettőbe éjszakai vonattal jutottam, A temetés című második regényemhez is gyűjtve anyagokat, hiszen a regény első fele egy többnapos vonatút.)


Aztán 2017-2018-ban kezdett el ez a dolog jobban érdekelni. Kijutottam Európából, Izlandot és Izraelt látogattam meg. Utóbbiba meghívtak az akkori barátnőm révén, az előbbi meg régi álmom volt, meggyőződésem, hogy Izlandon kellene élnem, annyira hozzám illik.

Nehéz szavakkal leírni (pedig ez lenne a szakmám), milyen Dél-Izland szélén ácsorogni szemben az Észak-Atlanti óceánnal, egy meredek sziklán. Azzal a félelmetes erővel szembesülni. A hangja úgy morajlik, hogy nem is a füledben, hanem a tüdődben érzed. Fogékony embernek veszélyes játék: szembesülsz vele, mennyire jelentéktelen vagy. Ráadásul Dél-Izlandon fut egy tektonikus törésvonal, az Eurázsiai és Észak-Amerikai lemeztörés szépen látszik, ha a „másik” oldalán vagy Észak-Amerikában jársz, ha az „innensőn” akkor Európában.
Vagy Észak-Izlandon, ahol több órányi földúton autókázás után, a világ jóformán szó szerinti végén, szemben a Grönlandi tengerrel (a parton fókák hevernek), a fjord csücskében egyszer csak találsz egy éttermet, ami nagy meglepetésedre nyitva is van.
A helyiek életmódját megfigyelni mindig izgalmas. Velencében persze megnéztem a fontos látványosságokat, de aztán beültem a dokkmunkások közé egy sikátorban. Varsóban a fiatalokkal kevert, szlovák-lengyel nyelven beszélgettünk.


Izlandon beültem a legegyszerűbb, helyiek által látogatott bárba, ahol hosszúszakállú matrózok ittak és nyerőgépeztek. Izlandon szinte mindenkinek kettős élete van. Van munkájuk, de közben valami kreatív dologgal is foglalkoznak. Beszélgettem az ország legjobb backgammonosával például. Hozzátette, hogy ő a második, de az első most Norvégiában él. Egy Ragnar nevű melósfickó, munka után betévedt a hostel bárjába, ceruzával egy skiccpapírra rajzolt egy arcot, a kontúrokat a sörébe mártogatott ujjával kente szét absztrakt festménnyé. A végén szólt, hogy fordítsam meg a lapot: két külön arc elevenedett meg a képen. A pultoslányról, akiről kiderült, hogy ő Izland szépe, (az asztalon ott volt egy naptár, ő volt az első oldalán) már ne is beszéljünk.


2018 decemberében jött egy komolyabb ámokfutás, ott volt egy törés az életemben. Eleget tettem Jászberényi évek óta halogatott meghívásának, kimentem Egyiptomba. Mindketten ugyanúgy állunk hozzá az utazáshoz. A piramisokat nem láttam.
De láttam Kairót és Egyiptomot testközelből. A nyomornegyedek, Iszlám Kairó, a piacok Iszlám Kairóban. Ettem kézzel olyan utcai éttermekben, ahova bejártak a kecskék, egy rozsdás vashordóban lehetett kezet mosni, a mosdó pedig egy függöny volt, mögötte a téglafalban egy lyuk, a függöny előtt pedig ájultan hevert egy ember. Kisbusszal, iránytaxival jutottunk el Alexandriába, ahova mindenféle népség felszáll, nem ritka, hogy viszik közben magukkal a tyúkokat. Visszafelé vonaton, ahol mellettem egy vélhetően szudáni fickó migréntől fetrengett orvosért kiabálva.
Hazaértem, üresnek éreztem magam. Kimentem a reptérre és a legolcsóbb, legmesszebbre tartó gépre ültem, így jött Kazahsztán.

Napokig bolyongtam a nappal -18 éjjel -30 fokos dermesztő hidegben, jégbordás utakon. A helyiek hülyének néztek, nem értik az utcán mászkálás fogalmát télen, és viszonylag kevés európaival találkoznak. Ismerkedtem a hostelben lakó tádzsik és kazah lányokkal (nem turisták, munkaügyekben jöttek a fővárosba).


Rettegett minden ismerősöm mikor kiutaztam, hogy bajom esik. Bennem nem volt semmi félelemérzet. Hazafelé a reptéren sokáig az egyetlen várakozó voltam. Na ott tudtam meg, milyen az igazi egyedüllét. Ötezer kilométerre mindentől, amit ismerek, egy posztszovjet ország, vezetőjükről elnevezett repterének fojtó ürességétől kongó, neonfényes magányában.
És ezután volt az, hogy megnéztem a decemberi Izlandot is. Azt már láttam, milyen, ha sosem megy le igazán a nap, meg akartam nézni, milyen, amikor sosem kel igazán fel. De a többi benne van a kötetben.

     
11: Írói munkád mellett a borászat hogy fér el?

Most nem a borkereskedelemben dolgozom, bölcsészmunkám van, bár még vannak boros aktivitásaim és nem is szeretném hagyni elkopni ezt a tudást, ha már egyszer tizenhat év alatt beletanultam és a bölcsészet mellett lett egy másik szakmám is. Megfértek egymással remekül. Dolgoztam, tettem, ami kell, munkaholizmusra hajlamos vagyok, szerettem is, jó is vagyok benne, csak a súlypontok átbillentek. Illetve minden erőmmel azon voltam, hogy a két dolog (írás és munka) ne találkozzon, de egy idő után úgyis megtudja mindenki, hogy írsz. Minden szövegem éjszaka született, mert napközben dolgoznom kellett. A céges kultúra megint egy külön dolog.Nem vagyok helyezkedő típus: ide letesztek, ezt fogom csinálni, de hogy bíbelődni azzal, hogy taktikázzak, meg versengjek, az engem nem szórakoztat és bosszant, ha én szembesülök mástól ilyen magatartással. Ugyanakkor 16 év után kicsit elfásultam. Szabadidődben írsz, amúgy dolgozol, közben kellene társas életet élni, lakás, rezsi, új előszobaszőnyeg a bejárati ajtóhoz, elromlott a bojler, válás, költözés, új barátnő, megint költözés. De ez még új erőre kaphat bennem, vannak ilyen energiagyűjtő időszakok, mikor ki kell szakadni. Egy idő után az ember energiaszintje lezuhan. És akkor jön az, hogy mindent felrúg a fenébe, lesz, ami lesz alapon, és felszáll egy gépre, ami a lehető legkevesebb pénzért a lehető legmesszebbre viszi. Így kötöttem ki Kazahsztánban, Izlandon és Jászberényinél Egyiptomban.

12: A könyvfesztivál-könyvhét dedikálások elmaradtak, hogyan élted meg a karantént, mennyire hatott rád?

A dedikálásokat nem bánom, hogy megúsztam, a tömegrendezvényektől viszolygok. A karantént remekül éltem meg. Nem állítom, hogy nem voltak mélypontjaim, de amúgy jól elvoltam. Rendszerekben szeretek gondolkodni és erre a karantén tökéletes volt. Szeretem, ha a toll mindig ugyanott van az asztalon, ha a dolgaimat ugyanott találom. Ezt muszáj magamra erőltetnem, mert hajlamos vagyok elbambulni. Eszembe jut valamilyen szövegötlet, vagy másvalaki szövege, vagy eltöprengek és szorongani kezdek valami megtörtént dolgon, amit már nem lesz esélyem soha másképp/újra csinálni, és puff, a tudatom máris máshol van. Ilyenkor jó, ha az ember körül minden a szokott helyén található, ha van egy rendszer, napi ritmus-rutin, amit lehet követni. Erre a karantén tökéletes volt. Olvasgattam, írogattam, sütöttem kenyeret, mint az egész ország, nem kellett emberekkel találkozni, néha kell ez.


13: Terveid, min dolgozol, készül valami vagy most az anyaggyűjtés, ötletelés ideje, pihenés van?
Bevetem a szokásos klisét: erről most még korai beszélni, később térjünk vissza rá.

Gábor legújabb könyve A világ legvidámabb embere ITT dedikálva beszerezhető!! 

Köszönöm a beszélgetést és a fantasztikus képeket!
A fehér inges portré Valuska Gábor, míg az arab ünneplőruhás Jászberényi Sándor fotója.


Kálmán Gábor. 1982., Érsekújvár
Nova című első regénye olvasmányos, élvezetes történet. 2011-ben jelent meg a Kalligram Kiadónál. 2012-ben Bródy Sándor díjat kapott érte, szlovák fordításban is kiadták.
A temetés (2016) Janega Kornél szép élete (2018) és A világ legvidámabb embere (2020) című regények szerzője.

2020. június 11., csütörtök

Az írók titkos élete

Guillaume Musso: Az írók titkos élete





                                                       






"Tudomásul kell vennünk, hogy az irodalom pusztulófélben van. Manapság mindenki írni akar, de már nincs, aki olvas."




Guillaume Musso új regényében egy lendületes, krimielemekkel feldúsított irodalmi betekintést ad az írók életébe. Sajnos a történet kevésbé erős, mint az eddig általam tőle olvasottak (Ott leszek, Holnap, Angyal hív), viszont az előző, Az éjszaka és a lányka regénytől jobban sikerült. Végig izgalmas, gyorsan olvasható és szórakoztató a könyv. Az utolsó fejezettel számomra agyonvágta a sztorit, érzésem szerint azt nem kellett volna már. Sok lett.. csavarból, fordulatból is elég lett volna kevesebb is. Az író utóbbi regényei roppant megosztóak. A rajongók, rózsaszín szemüvegen át olvasók még imádják, feltétel nélkül, míg akadnak fanyalgók is szép számmal. A stílusváltás nem rossz gondolat, kell némi kreatív megújulás, ezt is elismerem.




Ez a 16. regénye Musso-nak, aki jelenleg a legnépszerűbb kortárs francia író. Regényeit 40 nyelvre fordították le. Profi, az biztos, már az első perctől kezdve megragadja és végig leköti az olvasó figyelmét. A témaválasztása kifejezetten ötletes, megkapó. Az írók titkos élete cím mindent elárul, amit az olvasó tudni szeretne. Hogyan élnek, alkotnak kedvenceink, hogyan élik meg a sikert és kudarcot, mi motiválja őket egy-egy regény megalkotásban? Erre is válaszokat kapunk. Hősünk Nathan Fawles három sikerregénnyel a hátamögött végleg leszámol az írással, elege lesz a médiából. Végleg visszavonul a Földközi-tenger partján álló villájába, a csodálatos és vad Beaumont-szigetre. Meg kell vallani, az író alakjában én Salingert vélem felfedezni. A Zabhegyező után, Salinger 1965-től kezdve nem publikált, majd 1980-tól fogva már interjút sem adott. Nos, Musso regényének főhőse is ezt teszi. Ám feltűnik egy fiatal írópalánta, Raphael Bataille, aki mindent elkövet, hogy találkozzanak és rávegye Fawlest olvassa el első regényét. Teszi ezt néhány tanács, ötlet reményében. A világtól elvonult íróban némi szimpátia ébred, elolvassa Raphael irományát. A könyvben két nagy rejtély okoz komoly feszültséget az olvasóknak. A történet során az olvasó kíváncsisága ugyanolyan sebességgel növekszik, ahogyan a titkok száma emelkedik.


Egy váratlan gyilkosság után színre lép egy ellenállhatatlan nő, Mathilde Monney. A fiatal svájci újságírónő a szigetre utazik, hogy megfejtse a bűntényt és a titkot Fawles körül. Ezzel lavinaszerűen indulnak be az események. Fordulatos, pörgős krimi, talán egy kicsit még több is. Hasznos ötleteket ad Musso Fawles alakjában kezdő íróknak. Mikor KELL abbahagyni.



Ez egy jól és gyorsan olvasható, romantikus elemeket is felvonultató, szórakoztató krimi, ahol a délszláv háborúig minden felmerül. Kicsit túl is tolta az egészet, az alig 230 oldalon a cselekmény egyre szövevényesebbé válik, bár elismerem karakterei vagányak és titokzatosak. Mégis, érzésem szerint a kevesebb több lehetett volna. Ennek a regénynek az erőssége a szórakoztatás mellett abban rejlik, hogy több téma összefonódik egy központi cselekményben.




ITT tudod megvásárolni a regényt!




Guillaume Musso a legnagyobb példányszámban eladott kortárs francia író. 1974-ben született Antibes-ban. Már tizenévesen sokat olvasott, és biztos volt abban: egyszer ő is író lesz. A középiskolát elvégezve 19 évesen New Yorkba ment, ott élt néhány hónapig, aztán visszatért Franciaországba, ahol közgazdászdiplomát szerzett.

Regényeit – köztük Az angyal hív és a Holnap címűt – 40 nyelvre fordították le. Művei a világ minden táján vezetik az irodalmi sikerlistákat, kiadók és filmproducerek versengenek értük. Az És azután… című thrillerből Romain Duris és John Malkovich főszereplésével készült nagy sikerű film.

a könyv fülszövege:
Felejthetetlen olvasmány, szenzációs irodalmi kirakó, amely akkor válik igazán ördögivé, amikor az író az utolsó darabot is a helyére illeszti.
1999-ben, három kultuszregénnyé vált művel a háta mögött a híres író, Nathan Fawles végleg leszámol az írással, és visszavonul a Földközi-tenger partvidékének közelében fekvő, csodálatos és Nathan Fawles végleg leszámol az írással, és visszavonul a Földközi-tenger partvidékének közelében fekvő csodálatos és vad Beaumont-szigetre.
2018 ősze. Fawles az elmúlt húsz évben egyetlen interjút sem adott. Regényei azonban változatlanul rabul ejtik az olvasókat. Mathilde Monney, egy fiatal svájci újságírónő a szigetre utazik, hogy megfejtse a titkot.
Ugyanaznap egy női holttestet sodor partra a víz, és a hatóságok megtiltják a ki- és beutazást a szigetre. Veszélyes párharc kezdődik Mathilde és Nathan között, ahol néma igazság és makacs hazugság áll szemben egymással, a szerelmet és a félelmet pedig csak egy hajszál választja el egymástól…

Park, Budapest, 2020
236 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633556344 · Fordította: Sárközy Éva

2020. június 9., kedd

Második látásra

Jodi Picoult: Második látásra 



                                                                               




"Bátornak lenni nem azt jelenti, hogy az ember nem fél, hanem azt, hogy hiába fél, attól még megteszi, amit meg kell tennie."








Az Athenaeum Kiadó Jodi Picoult könyveinek hazai gondozója egy kivételes csemegét hozott az olvasóknak, rajongóknak. Az írónő tizedik kötete 2003-ban jelent meg eredetileg, de semmit nem vesztett aktualitásából a bemutatott téma. Még számomra is, sok-sok olvasott könyve után okozott váratlan meglepetést Jodi. Egy erőteljes és provokatív, gondolkodásra inspiráló történetet ad olvasóinak.


Ez az itthoni újdonsága talán az egyik legkomolyabb témát ábrázolja, történelmi hűséggel, mélységgel. Az összetett történet szereplői ugyan kitaláltak, de egy hitelesen megírt keretben mozognak. A Vermonti Eugenika Program valóban létezett, ami később egy megalomán, világuralomra törő náci szobafestőnek is adott rémséges ötleteket. Nehéz itt igazságot tenni, hiszen a probléma valós, napjainkban is létezik... az adott társadalom szabályait mi alkotjuk. Azonban az egyén szabadsága, illetve annak korlátozása több etikai problémát vet fel. Azt, hogy kinek mi a jó, illetve egy valóságos fajelméleti kérdést a regény középpontjába állítani merész. Mindezt a lélekvándorlással, szellemvilággal megspékelve egy lenyűgöző történetet kapunk. Jodi a jól bevált módszerét követve több szempont alapján, az időben is ugrálva meséli el az eseményeket, ám ez egyáltalán nem zavaró, jól követhetőek az események.


Jodi szereplői számtalan lelki problémával küzdenek. Elképesztő, mennyire befolyásolja életünket egy rossz döntés, egy elhallgatott, sötét titok, vagy egy meghatározó esemény. Egyedülálló nyomozásnak lehetünk tanúi, egy hetven éves bűntény nyomait kutatjuk fel. Ez a további szereplők sorsára gyakorol nagy hatást.
A titkok bizony kiderülnek, ha lassan is.
 Jodi érzelmileg keményen megdolgozza az olvasóit, ahogyan a szereplők élete, sorsa feltárul előttünk. Kiemelném a két gyerekszereplőt, a felnőttek közül Ross, Meredith, Szürke Farkas alakját.


Az eugenika az önfenntartási, szülői ösztöneink tudományos kifejezése. Ami állatok esetében fajta-nemesítést jelent... A történet magva erős
és fontos, jelentőséggel bír. Fehérek, feketék, indiánok vagy cigányok, illetve testi-szellemi képességeikben korlátozott, fogyatékkal élőknek is joga van az élethez. A negatív eugenika kérdései döbbenetesek, elgondolkodtatóak. Hogyan lehetne kiküszöbölni, egyáltalán van jogunk ebbe beleszólni, orvosilag beleavatkozni? A korlátozások, kényszer sterilizálást jelentenek. Ezt a regényét az Életszikrák és Apró csodák mellé sorolnám Jodi munkásságában. Igazából nem meglepő most sem, hogy rázós, megosztó témát választott.

Talán aki még nem olvasott Jodi-regényt, ne ezzel kezdjen ismerkedni. Az első kétszáz oldalon csak kapkodtam a fejem a sok szereplőn, változatos élethelyzetek bemutatásán. Itt megismerjük ki kicsoda, milyen viszonyban állnak egymással. A fokozatosan kibontakozó drámák sora szinte elsodort, letehetetlenné tette a regényt. Olvasás közben rengeteg érzés kavargott bennem, Jodi ügyesen szőtte a szálakat egybe, jól tud írni ez tény.

                                                                                                                       
A többi könyvéhez hasonlóan, itt sem volt könnyű állást foglalni. A súlyos kérdések mellett, komoly társadalmi problémákat vet fel. A szellemvilág, hiedelmek beépítése is számomra hihető volt. Kell, hogy legyen átjáró a két világ között. A gyászmunka, veszteség és szerelem, betegségek és érzelmek hullámzása jellemzi az eseményeket, ahogy az életben is van. A krimiszál nem csak izgalmakat adott, de elképesztő fordulata lenyűgözött. A végkifejlet is tetszett, rendben volt. Egy szépen lezárt, elgondolkodtató és kerek történetet kaptam Joditól. Alapos és gondos a háttérmunka, ez érezhető, érdemes elolvasni a szerzői jegyzetet is a könyv végén.



ITT tudod kedvezménnyel megvásárolni a regényt! 



Jodi Picoult: 1966. május 19-én született amerikai írónő. A New York Times bestseller szerzője, milliós nagyságban fogynak világszerte regényei.

A Harvard és a Princetoni Egyetemeken végzett. Kreatív írást tanult. Több mint húsz kötet szerzője, irodalmi díjakkal elismert, a New York Times bestseller szerzője. 1992 óta jelennek meg regényei, idehaza kizárólag az Athenaeum Kiadó gondozza könyveit. Legismertebb regényei: A nővérem húga, Szívtől szívig, Házirend, Elrabolt az apám, Vezeklés, Sorsfordítók, Tizenkilenc perc, Apró csodák.

Athenaeum, Budapest, 2020
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635430055 · Fordította: Novák Petra