2021. október 1., péntek

Ezentúl lesz banán!

Ezentúl lesz banán! (szerk: Kovács Eszter)
Novellák a rendszerváltásról



                                                               




"Egyszer tutira vége lesz. És március 15-e piros betűs ünnep lesz. Október 23-a is. Egyszer majd ki lehet mondani, hogy ötvenhatban forradalom volt."



A rendszerváltás harmincadik évfordulójára született antológiának már a kifejező címe és borítója ígéretessé tette a könyvet. Az, hogy mit is jelentett ez akkor, ma már elképzelhetetlen érzés. A novellák többoldalú megközelítéseket, különböző élethelyzeteket, átélt, valós tapasztalatokat állítanak a történetek középpontjába. Ettől hihetőek, életszagúak. Meglepően hajszálpontos szociografikus írás egyik másik, de hű képet mutat az adott évről, illetve az előzményekről, hogy jutottunk el 1989 eseményeihez. Az, hogy mennyiben ad valós képet az akkori Magyarországról úgy érzem jól sikerült ábrázolni. Persze az írások sokszínűek, de a 15 novella színvonala, ahogy egy válogatás estében mindig, most is vegyes. Kettő volt, aminél kisült az agyam, ezekkel nem igazán tudtam mit kezdeni. Az egyik ilyen borzalom Laboda Kornél Amerika írása, másik a záró novella volt. Többségében hangulatilag is tökéletesen működnek. Örültem, hogy egyáltalán nem pátoszos, merev politikai szempontokat mutat az összeállítás.




      
Jellemző és emlékezetes pillanatokat emelnek ki a szerzők, az eseményeket és a hangulatot életszerűen jelenítik meg, többször vicces formában. Már a kezdő írás, ami egy vers Vörös István tollából. A szerző anyja a rendszerváltozáskor Arany János Mátyás anyja című balladájának humoros és mai változata, remek kezdést ad. Kiss Noémi novellája a Papucsok címet viseli. Az NDK-magyar barátság a téma, tökéletes gyermeki látásmóddal. Az első rész egyik legjobbja szerintem Mészöly Ágnes: A Budapest-München-Berlin-tengely írás. A berlini fal leomlásának pillanata egy pályaudvaron, népek kavalkádjának körében. Izgalmas írás, az egyik legerősebb novella.

Egyáltalán nem volt zavaró, hogy a román diktátor és áltudós neje, azaz a Ceaușescu házaspár kivégzése több novellában is felbukkan. Akkoriban hetekig ment a tv-ben az a pár filmkocka a sortűzről, ahogy a találgatás is, valóban őket végezték ki? Egy nép végtelen tehetetlensége és elkeseredettsége ért ott véget. A román helyzetről keringő rémhírek igazak voltak, szerencsére nálunk nem volt már jegyrendszer, üres boltok, akadozó víz és gázszolgáltatás. Erősen igaz lett a "legvidámabb barakk" jelző Magyarországra. Jellemző élmény a Balatoni nyaralás, SZOT-beutalóval, vonattal is. Megjelenik maga Kádár János alakja is. Az ő és a rendszer haldoklása erősen összecseng. Ez is már a múlt, ahogy elfújta a szél a szocializmust és a kötelező kisdobos vagy úttörőmozgalmat a KISZ-tagsággal együtt. Mi is elképesztően lelkesedtünk, talán kissé naivan reménykedtünk, hittünk és borzongtunk. Aztán, hogy a rendszerváltás mit is hozott nekünk, most ne menjünk bele... (Anyám, én nem ilyen lovat akartam). Bár azóta valóban akár minden nap van banán.

"Életem első tíz évét egy viszonylag jól átlátható szabályok mentén működő, ám megfélemlített országban töltöttem el, én speciel azt hittem, szabadon."


Jó volt Karafiáth Orsolya és Győri Hanna története, de kiemelném még Gerőcs Pétertől az Elgurult a tízforintos, Gévai Csilla, Komolyan mondom, Mán-Várhegyi Réka: Egy lista néhány eleme novelláit. Ezek igényes szórakoztató és lendületes írások a korszakról.

Számomra legerősebb a már említett Mészöly Ágnes történet mellett Bendl Vera írása Apám, én meg a rendszerváltás mozaikképeivel, Kiss Judit Ágnestől A lánchídi csata és Magyari Péter Sztrájk című novellái voltak. Ezek irodalmi színvonala magasan kiemelkedő. Ha nem is éppen hiánypótló, de hasznos kötet a tananyag kiegészítésére, főképpen mert gyerekek, kamaszok élményei alapján állít fel egy valós képet. A novellákat Baranyi (b) András rajzai illusztrálják, ezek a kötet hangulatát meghatározzák, jól illeszkednek. A novellák négy témakört ölelnek fel, a szerkesztő Kovács Eszter volt.

Harminc év távlatából ez a gyerek - kamasz szemszög kifejezetten szórakoztató, nosztalgikus volt számomra. Emlékek idéződtek meg bennem is, furcsa volt elmerengenem a közelmúlt eseményein.  Még nem volt Facebook, nem volt Instagram vagy Youtube, de Google sem. Mégis nyugodtan éltünk a langyos-békés vízben. Sajátos lenyomata annak a néhány mozgalmas és várakozástól feszült évnek, ami az 1989-es eseményekben csúcsosodott ki. Mindezek gyerekeink, unokáink számára már csak tananyag a történelemkönyvben. 

2019-ben, a rendszerváltás harmincadik évfordulóján felkértünk néhány szerzőt, akik a nyolcvanas-kilencvenes években voltak gyerekek vagy kamaszok, és saját, személyes élményük van ebből az időszakból, meséljenek arról, milyen volt nekik 1989.

A kötet szerzői: Bendl Vera, Gerőcs Péter, Gévai Csilla, Győri Hanna, Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Kiss Noémi, Laboda Kornél, Lackfi János, Magyari Péter, Mán-Várhegyi Réka, Mészöly Ágnes, Molnár T. Eszter, Szabó Borbála és Vörös István.






Tilos az Á Könyvek, 2019
252 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634104865 · Illusztrálta: Baranyai (b) András

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése