Bloginterjú a magyar krimiről

 

Bloginterjú a magyar krimiről

Beszélgetés Cserhalmi Dániel és N. Nagy Zoltán krimiírókkal




                                                          

A márciusban újra indult Bloginterjú rovat ezúttal a hazai krimi két nagyszerű szerzőjét látta vendégül.

Cserhalmi Dániel az ÁVH-krimik szakavatott szerzője, történetei egy sötét történelmi korszakba vezetnek vissza, ahol a félelem sokszor nemcsak a bűnből, hanem magából a rendszerből fakad.

N. Nagy Zoltán A nagy sikerű Keselyű-trilógia és a Lelkek őrzője szerzője, a rendőrnyomozói munka után fordult az írás felé. Most szinte egyszerre jelentkeznek vadonatúj krimivel! Cserhalmi Dániel A vörös báró kötete május végén érkezik, míg N. Nagy Zoltán Fekete labirintus krimije június elején kerül a boltokba. Mindkettőjük stílusára jellemző az igényesség, hitelesség és a jó történetfelépítés. Közös bennük, hogy mindketten a feszültség mesterei, és olyan igényes krimiket írnak, amelyek nem hagyják nyugodni az olvasót. A magyar krimi jelenéről, az új regényekről és egyebekről is faggattam őket. Olvassátok szeretettel!

Előbb néhány közös, majd jönnek a személyre szabott kérdések. Elsőnek N. Nagy Zoltán válaszait olvashatjátok.


 

           

Az utóbbi években fellendülőben van a magyar krimi. Szerinted ez mitől van, miért lett hirtelen ennyire népszerű a műfaj?

A krimi mindig is népszerű volt világszerte. Ez alól Magyarország sem kivétel, azaz, szerintem az igények mindig is megvoltak, csak valamiért az olvasók nem találkoztak az írókkal. Az utóbbi években ennek a változása okozhatta a magyar krimi térhódítását.



Mit gondolsz a cosy krimikról?

Nagyon érdekes alműfajnak tartom, bár tőlem nagyon távol állnak ezek a történetek.

Hogy álltok a klasszikus szerzőkkel? Mattyasovszky Jenő, Kristóf Attila, Szamos Rudolf, Mág Bertalan..

Ahol lehet, megemlítem, hogy szerintem Kristóf Attila volt a legjobb magyar krimiíró (ma is az). Elképesztően szellemes, csavaros történeteket vagy épp lélektani thrillereket (A menyét éjszakája) írt, amelyek talán nem is annyira ismertek az olvasóközönség előtt.

Szerintetek a krimi elsődleges feladata a szórakoztatás, vagy a társadalmi tükör tartás?

Szerintem egyértelműen kiderült a korábbi válaszaimból, hogy mindkettő.

Mennyire fontos, hogy az olvasó jól érezze magát egy sötét történet végén? azaz: meg kell a gonosznak bűnhődnie?

Ez megint nagyon jó kérdés. Régebben ez a krimi egyik alapvetése volt, mára azonban szerintem
árnyaltabb a kép. Én ezt úgy válaszolnám meg, hogy a teljes igazság nem biztos, de az emberek igazi jelleme mindig a felszínre kell, hogy kerüljön egy sötét történet végén.

A kiindulópont nálatok inkább a bűn vagy az áldozat? Ki a fontosabb? Az áldozat vagy az
elkövető, a tettes indítéka?

A legfontosabb, mindig a történet szereplőinek motivációja, legyen szó elkövetőről vagy áldozatról.

                                    

Változott szerinted a krimiolvasók ingerküszöbe az elmúlt években?

Néhányan azt mondják, hogy az ingerküszöb egyre magasabban van és egyre extrémebb történetekre van szükség, de szerintem a kellően jól felépített, feszült – akár vértelen - krimi soha nem fog kimenni a divatból.

A diktatúra vagy a modern társadalom termel jobb bűnügyi történeteket?

A modern társadalom.

Melyik a félelmetesebb? Amikor mindent megfigyelnek, vagy amikor senki sem figyel?

Amikor senki sem figyel. Az emberi közöny a gonoszság előszobája.

Írás közben terv szerint haladtok, vagy hagyjátok, hogy a történet vezessen?

Régebben jobban kötődtem az előregyártott tervekhez, de mostanában jobban hagyom, hogy a történet magát vezesse.

Volt olyan, hogy egy karakter átírta a történetet?

Inkább olyan volt, hogy a karakter továbbfejlődött, mint szándékoztam az elején. Lásd Gálfi Csaba,
aki az Idegen tollakban csak mellékszereplő volt, most viszont már a Lelkek őrzője és a Fekete labirintus is – többek között – róla szól.

Írnátok egymás műfajában?
Nem valószínű, hogy le tudnám cserélni a kortárs közeget.



   

Cserhalmi Dániel válaszai a közös kérdésekre:

Az utóbbi években fellendülőben van a magyar krimi. Szerinted ez mitől van, miért lett ennyire népszerű a műfaj?

Szerintem mindig is népszerű volt, csak talán nem volt ennyire szem előtt. Persze a szocialista krimikről sok rosszat hallani és olvasni, de ez sem igaz. A krimi a szórakoztatásról szól, és az olvasót jobb esetben közös gondolkodásra készteti. Szerintem ez ma is vonzó lehet, így ha valakinek épp csak egy kevés ideje van lefekvés előtt, akkor könnyedebb műfajra vágyik, és ebből a szempontból a krimi jó választás.

Mit gondolsz a cosy krimikről?

Nemrég olvastam erről egy cikket a KönyvesMagazin oldalán. A műfaj persze már régóta velünk van, ugyanis az igazán klasszikus cozy crime számomra Christie Miss Marple regényei. A nagymamám amúgy jobban is szerette, mint Poirot-t. Ebben is sokat beszélgettek, teáztak, de maga a bűntény, annak a logikája, és az írónő ötletei annyira jók voltak, hogy még ma is megállják a helyüket. Persze tőlem egy kicsit távol áll ez a zsáner, de ha megfelel a történet a fenti kritériumoknak, akkor önmagában nincs baj a cozy crime-al. Ha viszont maga a nyomozás veszik el a történetben, a közös gondolkodás, akkor sajnos elég hamar elmegy tőle a kedvem.

Hogy álltok a klasszikus szerzőkkel? Mattyasovszky, Kristóf Attila, Szamos Rudolf, Mág Bertalan..

Biztos vagyok benne, hogy Zoli többet olvasott tőlük. Épp most olvastam el egy Hód történetet, ami kicsit megmosolyogtató, elvégre az állambiztonsági munkát próbálja jó színben feltüntetni. A regény szereplői persze pont azt teszik, mint a belügyesek tették, csak míg az előbbi csak egy regény, a valóságban elég sok fiktív összeesküvést és kémkedést ötöltek ki az elvtársak a saját honfitársaik kárára. Szita György regényeit olvastam, azok kifejezetten tetszettek, Mág Bertalan pedig rajta van a képzeletbeli bakancslistán.

    

Szerintetek a krimi elsődleges feladata a szórakoztatás, vagy a társadalmi tükör tartás?

Ez alapvetően a zsánertől függ. Agatha Christie maga is azt vallotta, hogy csak szórakoztatni akart. Nála különösen igaz volt az együtt nyomozás élménye, a társadalmi problémák csak mérsékelten foglalkoztatták, illetve nem volt hangsúlyos. Aztán ahogy változott a kor, úgy nőtt meg ez utóbbi szerepe. A skandináv krimi ettől is vonzó, hogy a nyomozás mellett egy-egy társadalmi jelenséget állít a középpontba. Valószínű mindkét irányzatnak van ma helye a polcokon, de személy szerint jobb szeretem, ha a nyomozáson túl elmesél valamit a regény. Amitől én, mint olvasó okosabb leszek.

Mennyire fontos, hogy az olvasó jól érezze magát egy sötét történet végén? azaz: meg kell a gonosznak bűnhődnie?

Ez a kérdés ennél összetettebb, és nem tudom, belefér-e a keretek közé. Már azt is érdemes boncolgatni, hogy az elkövető biztos, hogy gonosz, vagy az adott cselekményben a tettei relativizálhatók-e? A Vadászat részben ezt a kérdést feszegeti, és a kötet végén én adtam is rá egy megoldást, de ez csak abban a történetben igaz. Alapvetően szerintem fontos, hogy a bűnnek következménye legyen, és az olvasók többsége is ezt gondolja, tehát akkor van igazi katarzis, ha a cselekmény megnyugtatóan zárul. A Vadászatban, és A vörös báróban viszont pont ezeket a kereteket próbálom feszegetni, és majd meglátjuk, mit kezdenek vele az olvasók.

A kiindulópont nálatok inkább a bűn vagy az áldozat? Ki a fontosabb? Az áldozat vagy az elkövető, a tettes indítéka?

Zoli regényei sokkal jobban követik a krimi írott szabályait. A Vadászat esetében az volt a kiindulópont, hogy teremtsek egy sorozatgyilkost, aki az ötvenes években államvédelmi nyomozókat öl. Ebben a történetben az indíték volt a fontos, amivel el tudtam mesélni valamit a történelem egy fejezetéről. A vörös báró esetén, és tudom, ezt fura kimondani, valójában egyik sem volt fontos. Egyedül az motivált, hogy úgy tudjam kifuttatni a nyomozást egy adott pontra, ami elég meghökkentő lehet az olvasóknak, de nem túl mesterkélt és illeszkedik a korszakhoz is. Tudom, ez nagyon talányos, de ez az igazság.

Változott szerinted a krimiolvasók ingerküszöbe az elmúlt években?

Ha az erőszakra gondolsz, akkor szerintem ma már sok olvasónál ez elég magas. Egy Chris Carter-féle vérengzésre sokan csak legyintenek, és olvasnak tovább. Ha a regények minőségére, az más kérdés. Ma nagyon széles a választék, szinte túlkínálat van, azért az emberek az olvassák, ami szembe jön velük. És ha a közösségi médiában azt látják, hogy ez egy jó könyv, és tetszik egy ismerősnek, akkor hajlamosak vagyunk úgy gondolni és érezni, hogy az nekünk is tetszik. Ezt nem gondolom így, hanem Barabási-Albert László A képlet című könyvében olvastam.
Épp ezért lehet egy regény nagyon rossz, megfelelő tálalás segítségével nagyon sok emberhez jut el, és ebből a többség egyet fog érteni. És nem az irigység beszél belőlem, mert az én regényeim mindig
is egy szűkebb közösségnek íródnak. 

      

A diktatúra vagy a modern társadalom termel jobb bűnügyi történeteket?

Nem akarok semmiféle aktuálpolitikát belevinni a válaszba, de sajnos gyakran volt olyan érzésem, hogy a modern társadalomban elé sokszor visszaköszön a diktatúra egy-egy apró szelete. A bűnözők motivációja nem sokat változott az elmúlt száz évben, csak a környezet. Így szerintem nincs jobb vagy rosszabb, csak a háttér más. Érdekes gondolatkísérlet lenne, ha megírnánk ugyanazt a történetet két eltérő
korszakban. Talán egyszer...

Melyik a félelmetesebb? Amikor mindent megfigyelnek, vagy amikor senki sem figyel?

Mindkét társadalom kitermeli a maga áldozatait. A kommunizmus idején a hétköznapi paranoia általános volt, sok család ment tönkre, ha nem is ettől, de a diktatúra más vonatkozásaitól. Ha viszont valaki magára
marad a társadalomban, befelé fordul, és elveszti a lába alól a talajt, az gyakran okozhat pszichés zavarokat, és már csak apró lépés egy iskolai vérengzés, vagy egy gyilkosság felé. Ez persze erősen torzított kép. Épp ezért újra csak azt tudom mondani, hogy minden rendszer tud áldozatokat termelni, csak más a kontextus, a díszlet.

Írás közben terv szerint haladtok, vagy hagyjátok, hogy a történet vezessen?

Vannak a kényszeres excel táblával dolgozók. Zoli szokta mondani, hogy még van 13 jelenete, amire csak vakarom a fejem, hogy tudja ezt így megtervezni. Az első két regényt sok tervezéssel írtam, a harmadikban már kevesebbet használtam, az utolsó kettő pedig impulzívabb volt: tudtam, honnan indulok, és hova akarok elérni. Volt egy-két sarokpont, néhány köztes állomás, de úgy tűnik, lett annyi gyakorlatom, hogy a részletes jegyzet anyag nélkül is tudjak írni,


Volt olyan, hogy egy karakter átírta a történetet? Írnátok egymás műfajában?
Szerintem nem. Valószínűleg tudnánk. Én viszont elég keveset tudok a modern rendőrség rutinjáról, ebben Zoli profi. Én sokat tanultam az ő könyveiből. Valószínűleg ha elég sokat foglalkozom a témával, tehát felkészülök rá, akkor tudnék írni egy tűrhető regényt. Nála gondolom az ÁVH, vagy az ötvenes évek megismerése járna sokkal több befektetéssel. Szóval elméletben igen a válasz, de a gyakorlatban ez nem lenne logikus: elvégre mindenki azt írja meg, amiben jó.


           

Kérdések N. Nagy Zoltánhoz:

Mitől lesz számodra hatásos, igazán jó egy krimi?

A többrétegű, komplex krimiket szeretem, amelyek egyrészt reflektálnak társadalmi kérdésekre, másrészt gondolkodásra késztetik az olvasókat. Az igazán jó krimi olvasása közben folyton jár az agyam, hogy ki lehet a tettes, mi lehet a megoldás. A krimi mindig egyfajta játék is az olvasó és az író között, ezért szerintem akkor hatásos egy krimi, ha az írónak sikerül egészen a végéig „az orránál fogva vezetnie” az olvasót.

Mit kell tudni a Fekete labirintusról az olvasónak ?

A Fekete labirintus a legújabb könyvem, amely a Könyvhétre jelenik majd meg. Önállóan is olvasható kortárs krimi, de tekinthető a Lelkek őrzője c. regényem folytatásának is. A szereplőkkel hosszabb sorozatban gondolkodom, a terveim szerint a Hosszú Lejáratú Ügyek Alosztályának még számos feladata lesz. A Fekete labirintus középpontjában egy tíz évvel korábban, a rendőrség falai között elkövetett gyilkosság áll, amelynek nyomozása közben a Lelkek őrzőjéből ismert Gálfi Csaba és csapata egy olyan szörnyeteg nyomára bukkan, amelyiknek még az áldozatait sem találták meg soha.
A szövegben számos rejtvény és feladvány van elrejtve, amelyek – többek között József Attila versein
keresztül – az olvasók agytekervényeit is megdolgoztathatják.

Mennyire fontos a tempó, a korszak, a háttér, és mennyire a lélektani mélység?

Szerintem ezek mind elengedhetetlen kellékei egy jó kriminek. Arra viszont nagyon kell vigyázni, hogy a megfelelő arányban legyenek jelen a szövegben.

Hogyan építed fel a feszültséget: inkább információ-adagolással vagy sokkoló fordulatokkal?

Ez nagyon jó kérdés. Én elsősorban a történet atmoszféráját igyekszem úgy megteremteni, hogy a
feszültség szinte mindig jelen legyen. Ha ez sikerül, akkor az újabb információk, a sokkoló fordulatok
vagy akár a párbeszédek is tovább növelhetik azt.

Karakterteremtésnél mi az, ami segít?

Szerintem nagyon fontos, hogy minden karakternek ki legyen dolgozva kellő mélységben a háttértörténete. Ez az, ami mozgatja és beszélteti őket. Soha nem szabad abba a hibába esni, hogy
szükség van egy ’töltelék’ vagy ’feláldozható’ karakterre és akkor mindegy, mit csinál vagy mit mond.
Ha nincs megfelelően kidolgozva, az olvasó úgyis tudni fogja.

Fontos, hogy hihető legyen a sztori. Ezt hogyan éred el?

Mindennek, de tényleg mindennek utánajárok, minden helyszínre elmegyek, illetve, ha kell, az adott
téma szakértőivel is beszélek. Nekem ez a munkamódszerem része. Az első hónapokban csak információt gyűjtök. 

         

Használsz, esetleg támaszkodsz valós bűnügyekre vagy inkább teljesen fikcióban gondolkodsz? Találkoztál már a Keselyűvel?

Természetesen egy-egy ötlet származhat megtörtént esetekből, de alapvetően nem támaszkodom valós bűnügyükre, a könyveimben olvasható események mindig a fantáziám szüleményei. Ugyanígy
Keselyű Richárd karaktere is, akihez hasonló emberrel még nem találkoztam. Tapasztaltam már meg az emberi gonoszságot (és ez lehet, hogy visszaköszön néhány karakterben), de remélem, hogy a
Keselyűben megjelenő sötétséggel nem találkozom majd a valóságban soha.

Miért éppen ezt a műfajt választottad?

Tulajdonképpen a krimi választott engem. Gyerekkorom óta szeretem a rejtvényeket, rejtélyeket amelyek valahogy összefonódtak a korábbi nyomozói munkám során szerzett tapasztalatokkal, így
nem volt kérdés, hogy krimit fogok írni.

Volt olyan krimiszerző, aki erősen hatott rád?

Sok ilyen volt, elsősorban Donato Carrisi, Thomas Harris vagy Jo Nesbo könyvei.

Ma mi inspirál írás közben, hogyan lehet újat mondani a krimiben?

Újat nem biztos, hogy lehet mondani, viszont másképpen mindig lehet. Ráadásul mivel szerintem egy
jó krimi mindig reflektál arra a társadalomra, amelyikben játszódik, csak az írón múlik, hogy mit és
hogyan ír meg.


                       

Cserhalmi Dániel kérdései:

Hogyan kutatod fel a rettegett ÁVH működésének részleteit, van még olyan része a történelmünknek, ami nem publikus?


Azt gondolom, minden publikus, csak épp a megfelelő módon lehet hozzájutni a megfelelő információhoz. Az Állambiztonság Szolgálatok Történeti Levéltára (és persze az összes többi levéltár) is kutatható.
Én is általában így járok el, majd a megfelelő engedély birtokában dolgozom fel az engem érdeklő dossziékat. Természetesen most már van egy kisebb történészi hálóm, akikhez fordulhatok, ha valami apró részletre vagyok kíváncsi. Biztos vannak olyan anyagok, amikor ugyan publikusak, csak épp még senki nem vette a fáradtságot, hogy az adott témát kutassa, és publikálja.

Mi az amit a legtöbb olvasó még mindig nem tud erről az időszakról? Avagy: éppen ettől izgalmas ez a korszak háttérnek?

Hogy mit nem tud az olvasó, az örök rejtély. Az viszont biztos, hogy a többség leginkább csak az általános dolgokat ismeri a korszakról, néha azt is tévesen. Előbbivel nincs is gond, elvégre az olvasók kisebb része történész. És talán tényleg ebben van a könyveim értéke, hogy megpróbál elmesélni valamit egy korszakról, amiről keveset tudunk.

Mennyire érzed korlátozónak a történelmi hűséget a cselekményvezetésben? A fikció és a valóság aránya mennyire fontos tényező?

A történelmi hűséget a legfontosabbnak gondolom a regényeim esetében, mert az olvasóknak is ez az elvárása. Ugyanakkor be kell látni, hogy egy fikciós művet akarok létrehozni, és nem egy történelemkönyvet, épp ezért kell néha elengedni a korhűséget, de csak annyira, amennyire indokolt. Ezt a történészi korrektúra szerencsére kézben tartja. Meg szoktam kérdezni már a legelején, hogy egy ötlet teljesen abszurd, vagy megengedhető-e, és általában találunk valami közös nevezőt. Ha mégis valahol azt követeli meg a cselekmény, hogy kicsit "csúsztassak", azt minden esetben jelzem az utószóban, hisz pont ezt a lényeg: az olvasó egy valós történelmi képet kapjon, ne egy hamisat.

A rendszer működése vagy az egyéni sorsok érdekelnek, hol a hangsúly?

Szerintem a kettő erősen összefügg. A rendszer működését leginkább az egyéni sorsokon keresztül lehet bemutatni. A Csengőfrász szereplői mind kárvallottjai voltak a rendszernek, ahogy a Szibériai csapda Csonka ezredese is csak egy tipikus példa volt arra, hogyan lehetett valakiből ellenség. Ebben a tekintetben számomra a mellékszereplők is
fontosak, akik néha épp csak egy apró szeletét tudják bemutatni a korszaknak, egy színfoltot, ami élőbbé teszi a cselekményt. 

                

Honnan az új regényed, A vörös báró ötlete?

Ezt elég nehéz elmesélni anélkül, hogy mesélnék a cselekményről, de megpróbálom. Egy olyan gyilkossági ügyet kerestem, ami valahogy összekapcsolódott a korabeli ÁVH-val. Ezt meg is találtam Zákányszéken. A korábban Lengyelkápolnaként ismert faluban megölték a helyi párttitkárt. Aztán ezt egy kicsit tovább gondoltam, és összekapcsoltam azzal az ötlettel, ahova a regény végül kifut. Erről tényleg csak annyit tudok elmondani, hogy egy olyan befejezést akartam adni a történetnek, ami nem szokványos a (magyar) krimiben.

Nehéz volt kiadót találnod?

Annak idején igen. Kb. mindenhol jártam a Csengőfrász kéziratával, és többnyire választ sem kaptam. Aztán az AtlanticPress meglátta ebben a fantáziát, bár hozzá kell tenni, hogy addigra jelentős anyagi támogatást is szereztem. Utána az Alexandra szinte varázsütésre vett át, de az előtte lévő út borzasztó hosszú volt.




Hálás köszönet a két szerzőnek az interjúért! További sikereket kívánva, izgatottan várom a két új magyar krimit! Dedikálás az Ünnepi Könyvhéten!

N, Nagy Zoltán a Fekete labirintus krimije  a GABO Kiadónál ITT előrendelhető!

Cserhalmi Dániel A vörös báró ÁVH-krimije az Alexandra Kiadótól ITT rendelhető! Előrendelés a Líra oldalán ITT ! 

"A Valhalla vár!"

 

"A Valhalla vár!"

Bloginterjú - Reggő Dániel íróval



                                              

Amikor megjelent a Vazul fiai (Viking vér) kötet, azonnal felkeltette a figyelmem. A gyönyörű kivitele és az izgalmas, egyedi történet mellett a fiatal szerző első, bemutatkozó regénye, amely a Libri Talent program nyerteseként lép a közönség elé. Mindemellett a kortárs magyar történelmi regények nagyágyúja, Bán Mór író a mentora. A Vazul fiai jóval több, mint egy szimpla történelmi kalandregény. A vikingek, mint témaválasztás és a tehetséges szerző új hangja nagyon kellett a kínálatba. Aki már olvasta az tudja, az egész regény egyszerűen egy mestermű, nagyon rendben van tartalom és próza, az igényes kivitel. Bán Mór a következőt írta róla: “A Viking vér − Vazul fiai nemcsak egy új regénysorozat nyitánya, hanem hazánk legígéretesebb történelmiregény-írójának bemutatkozása is.

Kérdéseimmel Reggő Dánielt kerestem meg, aki örömmel válaszolt. Fogadjátok szeretettel az interjút!

Miért éppen ezt a korszakot választottad?

  

                              

„Vikingek Magyarországon!” Szerintem ez önmagában egy nagyon izgalmas állítás, hiszen tíz emberből kilenc felkapja rá a fejét, és megkérdezi magától: „Na jó, de mit kerestek itt
Magyarországon vikingek?” Ráadásul pont 1046-ban, amikor a Magyar Királyságnak még saját tengerpartja sem volt? Csakhogy a vikingek, vagy ahogyan Közép-Európában ekkoriban inkább hívták őket, varégok nemcsak a tengeren, hanem a folyókon is sokat
hajóztak, és még az sem volt számukra akadály, ha a folyó véget ért. Egyszerűen fogták a hajóikat, kiemelték a vízből, és zsírozott gerendákon átgörgették azt egy másik folyóhoz.
Kevesen tudják, hogy vikingek alapították az első orosz városokat is. Kijev és Novgorod ilyen kereskedelmi telepek voltak legelőször. De a Prágában őrzött Szent István kard is egy viking kard valójában, ugyanis a kora Árpád-kori királyainknak viking/varég testőrsége volt. Ezért hívták Szent Imre hercegünket „Dux Ruizorum”-nak, vagyis a „Ruszok hercegének”, mert feltehetőleg Imre volt a királyi testőrség parancsnoka.


Mennyire fontos a hitelesség a történet írásakor?


Szerintem egy írónak annyira kell hitelesnek lennie, hogy az ne menjen a szórakoztatás rovására, és annyira kell szórakoztatónak lennie, hogy az ne menjen a hitelesség rovására. A történelmi regény műfaja miatt megvan azért jócskán kötve a kezünk. Amiről tudunk, hogy megtörtént, azt nem másíthatjuk meg. De ahogyan megtörtént, az már egy egészen másik kérdés! A regénykarakterek fiktív szereplők, tehát vagy teljes mértékben kitalált karakterek, vagy olyan személyek, akikről ugyan rendelkezünk történelmi feljegyzéssel, hogy valamikor éltek és valamit csináltak, de fogalmunk sincs, hogy valójában milyen személyiséggel rendelkeztek, mit gondoltak, mi motiválta őket, kiket szerettek és gyűlöltek, tehát a fehér vásznat minden egyes esetben az írónak kell megfesteni.


Milyen forrásokra tudtál támaszkodni a regény írásakor?


Nagyon-nagyon sok szakirodalmat olvastam olyan középkorászoktól és kutatóktól, akik az életüket tették fel ennek a korszaknak a megismerésére, és sokat jegyzeteltem magamnak. Természetesen szükséges egy alaptudás, hogy az ember el tudja dönteni, melyik szakirodalmat használja fel és melyiket ne, hiszen a tudósember is tévedhet, és nem kell messzire mennünk, mikor a történelmünket még az osztályharc elve alapján tanították.
Azonban a középkorban sem osztályharc, sem nacionalizmus nem létezett még. Ebben a korban az egyént a vallása és a társadalmi hovatartozása határozta meg legfőképpen, ami a mai embernek talán már egy kissé idegenül hathat. Ha meg kellene nevezni néhány forrást: Kristó Gyula, Makk Ferenc, Font Márta, őket talán hívhatjuk „tévedhetetleneknek”, kis költői túlzással persze, hiszen a történelemről alkotott képünk a tudomány fejlődésével napról- napra változik-fejlődik, és ami tegnap még helytálló megállapítás volt, az holnapra talán már idejétmúlt lehet. Az alaptézisek azonban hosszú ideje változatlanok a magyar történelemkutatásban, mert szilárd alapra épülnek, tehát elmondható: inkább a kis részletek változnak, a nagy egész már nem.

Hogyan idézed fel a hétköznapi emberek életét szokásait, ruházatát egy adott korban?
Mi a legnehezebb a korszak hangulatának visszaadásában? Fontosak számodra az
apró részletek hitelessége, pl. a ruházatok, ételek, hagyományok, a mindennapi
élet eseményei? 

             

                              

A régészeti feltárások alapján írt történészi munkák nagyon sok támpontot adnak egy író kezébe, hogy akkoriban a hétköznapi ember hogyan ruházkodott, mit evett, milyen szokások alakították az életét. Egyébként ezek a tanulmányok is folyton változnak, mert a történészek sem értenek egymással sok mindenben egyet, de van, hogy egy újkeletű régészeti feltárás

cáfolja meg azt, amit korábban valamilyen viseletről gondoltak. 

Például régen úgy hitték, hogy a honfoglaló síroknál aszerint lehet beazonosítani az eltemetett személy társadalmi hovatartozását, hogy milyen gazdag leletanyag maradt a sírban utána: fegyverek, ékszerek

vagy pénzérme. Aztán amikor megtalálták az első holttestet, aki mellett ugyan semmit nem találtak (tehát szegénynek kellett volna lennie), ellenben a selyemmaradványokból arra lehetett következtetni, hogy gyolcs helyett drága selyemlepelbe tekerve temették el, akkor ez meg is cáfolt mindent.

Visszatérve az írásra, a valóság és a fantázia folyton keveredik ebben a műfajban. Vegyünk egy egyszerű példát: az ételeket. Én találom ki, hogy az adott jelenetben mit esznek a szereplőim, de azt már nem írhatom le, hogy paprikás krumpli fölött tanácskoztak egymással, hiszen a paprikát és krumplit is Amerika felfedezése után hozták csak be Európába. Utána kellett olvasnom annak is például, hogy ekkoriban volt-e már bab. Meglepő, de lóbab a középkori Európában is volt, a ma babként használatos növényt ellenben Amerika felfedezése előtt biztos nem találhattuk meg az ebédlőasztalnál. A másik kedvelt példám egy ma is használt kifejezésünk: a „hétágra süt a nap”. Kevesen tudják, de ez a

mondás még a régi pogány világból, az „ősmagyar” korszakból ragadt velünk, amikor eleink úgy hitték, hogy a nap olyan fényesen süt, hogy beragyogja nemcsak a négy égtájat (észak, kelet, dél, nyugat), de még a fenti, lenti és evilágot is (mennyet, poklot, földet), vagyis „a hét égtájat”, a „hét ágat”.


A szereplők gondolatait nehéz a mai olvasó kedvéért aktualizálni? Hogy lehet egy több
száz éve élt ember gondolkodását visszaadni, leképezni?

Én azt gondolom, hogy egy jó történet mindig a mai embernek kell szóljon. Ha íróként nem tudom közel hozni az olvasómhoz a könyv témáját és világát, ha a szereplőim kétségeit, problémáit nem érzi át, nem izgul értük, akkor elidegenítem őt a történettől. Ez pedig a lehető legrosszabb, amit egy szerző elkövethet.
Természetesen többféle írói stílus létezik a történelmi regények műfaján belül is. Van olyan szerző, aki jobban szeret archaizálni, és nála nemcsak a beszélgetések, hanem a karakterek gondolkodása is „középkoribb”. Már amennyiben elhisszük neki, hogy valóban ilyen volt az akkori emberek beszéde és gondolkodásmódja, hiszen ezt igazándiból senki se tudja megmondani. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a krónikaírók egyházi személyek voltak, cölibátusban éltek, nem káromkodhattak és nem paráználkodhattak, véres csatákat, falvak felégetését a saját szemükkel nem láthattak, legfeljebb olvashattak róla. Emiatt nehezen hiszem, hogy a köznép tagjai egytől-egyig hozzájuk hasonlóan gondolkodtak. Márpedig a középkori írásos forrásokat a tanult krónikaírók tollából ismerjük, nem a közemberekéből.  

Milyen segítséget adott a Libri Talent program, amit megnyertél? Mentorod a népszerű

író Bán Mór volt. Milyen volt vele együtt dolgozni? A borító és a grafikák adnak egy
hangulatot a regényedhez. Kinek az ötlete volt, hogyan jött ez?

A Libri Talent Kezdősor program során 351 jelentkezőből tízünket választottak ki 2024
novemberében, és abban a kiváltságos helyzetben lehetek, hogy tízünk közül elsőként végül
az én könyvem jelent meg 2025 novemberében, de néhány hónapon belül olvashatjuk Cserháti Lenke, Földváry Gergely és Horváth Adél könyvét is, amit már alig várok, mert mindhárman nagyon tehetséges írók.

A Libri Talent program tulajdonképpen két fő részből állt: egyrészt kaptunk képzést minden hónapban kortárs magyar íróktól (Lackfi János, Karády Anna), egyetemi oktatóktól (dr. Aczél Petra) és egyéb könyvkiadással foglalkozó szakemberektől (Gorácz Anikó), illetve minden mentorált kapott egy saját mentort. A korosztályi besorolás miatt volt köztünk négygyermekes családapa és egyetemi hallgató is, de az írás szeretete összekötött minket, így hamar kialakult az összhang köztünk. Bele-beleolvastunk egymás munkáiba is, én például Boross Boldizsárral dolgoztam a legszorosabban együtt, hiszen mindketten Bán Mór mentoráltjai voltunk, és Boldi éleslátása sokat segített a mű tökéletesítésében. Csepely- Sulyok Gigi és Cserháti Lenke szintén sokat segítettek, amiért mindig hálás leszek nekik. 

                

Mivel kész kézirattal érkeztem a programba, így Bán Mórral inkább finomhangolás zajlott. A prológust formáltuk a legtöbbet, hogy már az első oldal „rárúgja az ajtót az olvasóra”. Ebben elég sokat segített a mentorom. A közös munka során fontosnak tartottuk Bán Mórral, hogy a saját stílusom maradjon érvényben, annak ellenére, hogy a Hunyadi könyvek nemcsak inspirációs forrásként szolgáltak számomra, hanem a történetem egyfajta tisztelgés is Bán Mór munkássága előtt. És hogy milyen érzés volt vele a közös munka? Felfoghatatlan élmény, mintha egy álomban ébredtem volna. A Hunyadi-könyvek ugyanúgy meghatározták a fiatalkoromat, mint a Harry Potter könyvsorozat. Amikor bekerültem a Libri Talent programba, és kiderült, hogy Bán Mór lesz a mentorom, és hogy a kedvenc kortárs magyar írom nemcsak elolvassa a kéziratomat, de segít jobbá tenni, az életem egyik legboldogabb pillanata volt.

Rengeteg szép, ősi magyar név szerepel a Vazul fiaiban. Hogyan választod ezeket a
neveket?

A magyar neveket főként fennmaradt oklevelekből, településneveinkből, illetve régi magyar nemesi családfa gyűjteményekből próbáltam rekonstruálni, de néhányról a történelmi forrásaink is megemlékeznek, mint például a pogánylázadást szító Vata nagyúrról. A regényemben egyébként értekezek erről a problémáról a Függelékben, ugyanis ekkoriban még nem igazán léteznek azok a típusú nevek, amiket a késő középkorban majd használni fognak a nemesi családok. Vagyis Aba Petre, Borsa Kolozs neveket nem igazán használtak ekkoriban, legföljebb olyanokat, hogy Sámuel fia Petre az Aba nemzetségből vagy Borsa nembeli Kolozs. A történet könnyebb befogadhatósága végett itt tehát anakronizmussal éltem, és igyekeztem a nemzetségneveket családnevekként alkalmazni.
Kis érdekesség, hogy a történetemben egyébként már most felbukkannak a későbbi kiskirályok ősei: az Abák, Csákok, Gutkeledek, Ákosok, ezzel is azt segítve, hogy az olvasó ne vesszen el a rengeteg nemzetségnév között.



Illeszkedjen a szereplő személyiségéhez a külseje? Magad elé képzeled őket, és
ez a kép él a fejedben írás közben? Van kedvenc karaktered?

Számomra nincsenek archeotípusok, a szereplőim a történettel együtt élnek (és néha halnak). A fontosabb karaktereknek természetesen leírom a kinézetét, de az már az olvasón múlik, hogyan képzeli el őket. Vegyük Zotmundot: ő egy harmincas éveiben járó kékszemű, medvetermetű harcos szőkésvörös hajjal és szakállal, de mikor az egyik hölgy olvasóm megkérdezte tőlem, hogy „de azért jóképű?”, akkor hirtelen nem tudtam rá a választ, mert az én fejemben ez nem volt lényeges. Mondhatjuk tehát, hogy mindenkinek a fejében a saját kis filmje pereg, mikor a Viking vér – Vazul fiait olvassa.

Természetesen van kedvenc karakterem! A neve Varjúlábú Vilöngard, és egy olyan viking harcosról van szó, aki folyton viccelődik, kommentálja az eseményeket, és még a karddal is félelmetesen jól bánik. Emiatt nem igazán merik csöndre inteni a bajtársai, akkor sem, ha éppen az agyukra megy. Talán egy kicsit magamra emlékeztet a karakter (félelmetes kardtudás nélkül), ezért kedveltem meg írás közben annyira. A legkíváncsibb talán arra vagyok, hogy az olvasóim hogyan fognak majd viszonyulni hozzá. Én mindenesetre nagyon jól szórakoztam a megírásánál.


Tervezel esetleg másik korszakról is írni?


Vannak terveim, de most talán még túl korai ezekről beszélni. Annyit azért elárulhatok, hogy az Árpád-kor 300 évig tartott, tehát elég nagy a merítés.

A könyvedet a szüleidnek ajánlod. Édesanyádnak a rengeteg szeretetéért, és Édesapádnak, mert megmutatta az olvasás csodáját. Mesélnél erről? Hogy képzeljük ezt el? Hogyan tereltek az olvasás felé? Vannak meghatározó olvasásélményeid?

Szerintem egy gyerek mindig szereti azt csinálni, amit a szüleitől elles. Én még szerencsés időben születtem, nem voltak okostelefonok, tehát azt láttam, hogy apu meccset néz vagy olvas, amikor éppen nem velem játszik. Mivel a foci untatott, nekem maradt az olvasás. Egyébként nemcsak neki, de anyukámnak is köszönhetem ezt a dolgot, mert kisgyerekként minden este mesét olvasott nekem. Amint megtanultam magamtól olvasni, elkezdtem magazinokat és ismeretterjesztő könyveket kérni a szüleimtől: Vili Világa, enciklopédiák, stb. Hamar kiderült, hogy mit szeretek a legjobban: a történelmet! Általános iskolás koromban már egy II. világháborús heti magazint, a Hadi Krónikát olvastam emiatt. A regények világa a Harry Potterrel szippantott be, aztán tizennyolc éves fejjel találkoztam a Hunyadi könyvsorozattal, és onnantól fogva a történelmi regény műfaj szerelmese lettem.

Végül, de nem utolsósorban. Hogyan tovább? Mik a további terveid, mikor érkezik a
folytatás?

2026 év végén jön a folytatás: a Viking vér – Istenek bajnoka. Ezenkívül készül még egy ifjúsági regény a Báthoryak felmenőjéről, akitől a sárkányfogas címert kapták, és aki a legendárium szerint végzett az ecsedi-lápi sárkánnyal! Ez egy nyomozós, humorosabb hangvételű történet lesz, ami bátran odaadható gyerekeknek és nagymamáknak is. Akik pedig figyelmesen olvassák a Viking vér – Vazul fiait, azok rejtett utalást is találhatnak rá a végén, hogy az ötrészes könyvsorozatom után merre kalandozunk tovább majd.


Sok sikert a továbbiakhoz. Köszönöm a beszélgetést!

Beleolvashattok a regénybe IDE kattintva! 

                             

Reggő Dániel (született: Varga Gergő Dániel, Siófok, 1992. március 4. –) balatoni író a Libri Talent Kezdősor tehetséggondozó programjának legelső felfedezettjeként 2025-ben robbant be könyvével a kortárs magyar irodalmi közegbe. 

A Balatonon nőtt fel, Siófokon töltve gyermek- és ifjúkorát, majd a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott, a következő esztendőkben pedig elvégezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar közbeszerzési szakjogász képzését.
Munkája mellett kezdett el írni: 2018-ban Andrzej Sapkowski 70. születésnapjához kapcsolódó Vaják-novellaíró pályázaton Vaspiramis című műve különdíjban részesült.

Ezt követően az írás több évre teljesen háttérbe szorult az életében, mígnem 2023-ban a Gold Book kiadó történelmi fikció témában meghirdetett novellaíró pályázatán Tetemfa című írásával bekerült azon tíz szerző közé, akiknek a kézirata nyomtatásban is megjelenhetett a Sebzett Lelkek című novellás gyűjteményben.

Saját YouTube csatornáján, a Reggő Könyvek Produkción rendszeresen oszt meg felolvasásokat, részleteket a könyvével és könyvbemutatóival kapcsolatosan.

Bloginterjú Sigríður Hagalín Björnsdóttirral

Bloginterjú Sigríður Hagalín Björnsdóttirral





                                                       

Az őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron járt hazánkban a népszerű izlandi írónő. A Cser Kiadónak köszönhetően jött létre az alábbi interjú, amiért külön is köszönet Patat Bence fordítóak.

Az idén már másodszor találkozhatnak veled a hazai irodalombarátok. Érezhető volt a nagy érdeklődés, ez a magyar siker amikor legelőször 2019-ben érkeztél Magyarországra?

Ötödször jövök Budapestre, könyvekkel kapcsolatban, úgyhogy nagyon örülök, és imádom Budapestet, örülök, hogy újra itt lehetek. Semmiképpen nem számítottam ilyenre, országonként változó, hogy milyen a fogadtatás, siker lesz-e a könyv. Én nem is készültem különösebben írónak, 42 éves koromban kezdtem el írni, akkor született meg a Sziget, és azt igazából magamnak írtam, nem azért, hogy ki legyen adva, úgyhogy nem számítottam ilyen sikerre. Mindig le vagyok nyűgözve, hogy van valaki, aki el akarja olvasni, amit én írok, teljesen ámulatba ejtő. Nagyon boldoggá tesz engem a hosszasan dedikálásra váró sor.


Három könyved jelent meg nálunk, mindhárom más témában, van egy disztópia (Sziget), egy krimiszerű, kalandos (Szent szó), és most a Tüzek, ami egy szerelmes kasztrófatörténet. Igen fontos téma van mögötte, ez a párhuzam nekem nagyon tetszett. A szerelmet minden korban, vagy korszakunkban másként éljük meg? Más egy tini szerelem, és más egy szerelem negyven körül?


                         

Tulajdonképpen mindegyik könyvem a szeretetről szól, ha nem is feltétlen a szerelemről, hanem a szeretetről, és ez lehet gyerek és szülő között, felnőttek között, vagy bármi más módon, tehát, mindegyik mögött ez a szál húzódik meg, azt gondolom, hogy a szeretet mindent legyőz.

És még egy dolog, ugye én alapvetően újságíróként dolgozom, ez a főmunkám, a másik főtevékenységem, és mindegyik könyvem egy olyan szálból indult el, egy történésből vagy hírből, amivel kapcsolatban úgy döntöttem, hogy tovább kidolgozom fikciós formában. Nem az életkoron múlik a szeretet minősége, hanem különféle szeretetek, vagy szerelmek léteznek, és ez már nagyon régi gondolat, már Platonra visszavezethető, tehát már ő is azt vallotta, hogy többféleképpen lehet szeretni, és ez életünk során több szakaszban, többféleképpen is megvalósulhat, és megnyilvánulhat ez a szeretet. A szeretet egy konstruktív, építő jellegű dolog, bár nem mindig ilyen, és pont ezért úgy döntöttem, hogy ebben a könyvben a szeretetet egy ilyen destruktív, romboló dolognak ábrázolom.

De amikor ezt a könyvet írtam, akkor nem sokkal előtte olvastam az Anna Kareninát, már ott, Tolsztoj is megpedzegette, a romboló és az építő szerelem közötti különbséget. Ha egy mai regényt írunk, akkor nem lehet egy ilyen felsőosztálybeli hölgyről írni, akit elcsábítanak és aztán tönkreteszik az életét, ezért végül is egy tudós lett ez az alak, akit az Anna Kareninával párhuzamba lehet állítani, és ez a tudós hisz, és amiben hisz az a logika, és a tudomány.

A Tüzekben, és a Szigetben is a természeti háttér nagyon erős, míg a Szent szóban benne van a könyvek szeretete, és amit előtte említettél, a bensőséges emberi kapcsolatok. Volt-e más meghatározó könyv az életedben, az Anna Kareninán kívül?

Nagyon sok könyv van amiket szerettem, de mindig nehezemre esik kiválasztani a kedvenceim, igazából minden, mert szerintem a könyvek a legfontosabb dolgok a világon, és minden amit olvasunk, abból mindenféle ötletet, gondolatot magunkba szívunk, és felhasználjuk, és így egy ötletbank, gondolatbank épül fel bennünk a könyveknek a hatására. Ha egyet lenne muszáj megnevezni, akkor Bulgakov, Mester és Margaritája lenne.



      

A Szigetben és a Tüzekben sok a megtörtént esemény. Hogyan lehet az arányokat jól kiegyensúlyozni, milyen volt megélni Izlandon ezt a helyzetet, tényleg ennyire döbbenetes erősen jött le ez a világvége hangulat? Nagyon erős atmoszférát adott a történetnek.

Én egy kísérletnek fogtam fel, hogy mi történne akkor, hogy Izland teljesen elszakadna külvilágtól, akkor ez volt az alapfelállás, nem tudtam, hogy hova fog ez kifutni, vagy mi lesz ennek a vége, akartam látni, hogy ez hogy alakul. Amik igazából történnek a könyvben, azok Izlandon nem történtek meg, viszont a Föld másik részein igen, akár Kongóban vagy Ruandában, vagy más helyeken a világban. Én azt szerettem volna elképzelni, hogy mi lenne, ha Izlandon mások lennének a feltételek, mint amilyenek most. Egy nagyon védett, óvott, nyugodt és biztos környezetben élünk, de mi lenne, ha ezek nem lennének adottak. Mindegyik a valóságon alapul, csak nem Izlandon érvényes valóságon.

A Tüzekben és a Szigetben is meghatározó a természeti közeg és a klímakatasztrófa, mennyire fontos, hogy erre felhívd a figyelmet?

Fontos dolog, de nem erről írunk a könyvekben. Bár a könyveimben nincs konkrétan ezekről a kérdésekről szó, valahogy mégis próbálják mögöttes módon feltárni azokat az érzéseket, hogy hogyan viszonyulunk ezekhez a nagy változásokhoz.

Nagyon kedvelem egy finnországi svéd írónő Tove Jansson Jön az üstökös című meseregényeit, nem tudom, hogy ezeket a könyveket olvassák-e Magyarországon, a történet lényege, hogy jön az üstökös és tönkreteszi a világot. Nyilván szokatlan egy gyerekkönyvben ilyenről írni, hogy vége a világnak, de felszabadítónak éltem meg, hogy olyan kérdéseket vet föl, amik felmerülnek az emberben, gyerekként mindentől féltünk, az atomháborútól és minden ilyesmitől, és felmerül, hogy ilyenkor elmehet-e valaki bulizni, táncolni, amikor vége lesz a világnak? Hálás vagyok, hogy ezek a kérdések felmerültek ezekben a történetekben. A Tüzek nemcsak a szeretetről szól, hanem a tudományról, a természetről, az ember és a természet kapcsolatáról. Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy mindig a világvégéről írok.

Említetted, hogy újságíróként is dolgozol. Ha megvan a jó ötlet, különleges hír, akkor milyen az alkotás folyamata, mire abból regény lesz? Jelenleg dolgozol valamin? Milyen két írónak együtt létezni, dolgozni, a saját életüket összeegyeztetni az alkotással?


                            

Hosszú ideig, sokáig csak tényekről írtam, mint újságíró, így aztán, amikor csak fikciót írok, kitalálok dolgokat, jobban meg tudom érteni a történéseket, meg az életet, mint ha csak a valóságot mutatnám be, akkor is, ha csak ugyanarról írok, mint ami a valóság, de nyilván más színezetet kap így, egy fiktív történetben. Nem én irányítom, hogy mi történik a regényben, a történetnek magának kell alakulnia, és ezt nem lehet erőltetni, nem lehet eldönteni, hogy márpedig ez ilyen irányba menjen. Pl a Tüzek végét legalább ötvenszer újraírtam, de mindig valahogy ugyanide lyukadt ki. Én magam is sírtam miközben írtam.
Most fejeztem be az ötödik regényemet, éppen ma ment nyomdába, Deux a címe, Istenről és a Mesterséges intelligenciáról szól.

Lehet, hogy más szerzővel vagy íróval együtt élni nehéz, de Jón Kalmannal nem. Négy tinédzserrel, két macskával és egy öreg kutyával élünk együtt, úgyhogy nagy a háztartás, de van két elkülönülő dolgozószobánk, így tudunk nyugodtan dolgozni. Nagyon jó, hogy van valakivel beszélni, mert az írói tevékenység jobbára magányos elfoglaltság, de így van, akivel meg lehet beszélni a gondolataimat, nagyon szerencsés vagyok, hogy ez így van.

Hogyan lehet úgy belehelyezkedni egy történetbe, hogy megírod Izlandon, és ahol csak kiadják, az olvasó magáénak érzi az egészet?

Nagyon jó a magyar fordító! (Egyébként igen.)

Az irodalom és a költészet abszolút egyetemes dolog, ami mindenütt működik és ha jó a fordítás, akkor ugyanazt a levegőt fogjuk szívni, mint a másik. 

Tehát a könyvek is segítenek abban, hogy szeressük egymást, megértést, elfogadást biztosítanak, hogy jobbá tegyük a világot valamelyest?

Tudományosan bizonyított tény, hogy a könyvek olvasása az empátiát fejleszti, és jobb emberek leszünk általuk. Legalábbis érdekesebbek.

Még egy kérdés, szabadidődben mit olvasol? Izlandi vagy külföldi szépirodalom? Az izlandi krimi nálunk még igazán most kezd tért hódítani, a szépirodalom kaput nyitott ennek a műfajnak is.

Nem nagyon olvasok krimit, igyekszem lépést tartani, az izlandi szépirodalommal amik megjelennek, azokat olvasom, ezek mellett sok történelmet olvasok, újságírással kapcsolatosakat és a szakácskönyveket is szeretem.




A Tüzek kedvezményesen megrendelhető ITT!

 Dedikálva, limitált példányszámban ITT lehet a tiéd! 

     

    

Sigríður Hagalín Björnsdóttir: ( 1974. 02.11.)

Az Izlandi Televízió újságírója. a spanyolországi Salamancában és New Yorkban, a Columbia Egyetemen tanult, majd mielőtt visszatért volna Izlandra, Koppenhágában élt és dolgozott.
A Tüzek Sigríður Hagalín Björnsdóttir harmadik regénye. Korábbi kötetei, A sziget és a Szent szó komoly figyelmet váltottak ki Európa-szerte, és számos nyelvre lefordították őket.




                                                                                                               

Patat Bence műfordító: (1975)
2000-ben végzett az ELTE skandinavisztika-finn szakpárján. A skandináv nyelvek mellett finnül, észtül, angolul, németül, franciául és olaszul beszél.
Többek között Karl Ove Knausgard, Maja Lunde, Jón Kalman Stefánsson és Lars Saabye Christensen vagy Jussi Valtonen könyveinek is fordítója.

Bloginterjú Kapa Mátyás íróval, a TRT elnökével

Bloginterjú Kapa Mátyás íróval, a TRT elnökével






                                  

Sok történelemrajongó olvasó kapta a napokban kézhez a TRT legújabb novelláskötetét. Az írások összeállításának apropója sajnálatos, szomorú tény, nehéz és fájdalmas időszak áll a TRT mögött. Négy nagyszerű szerzőt, barátot, alkotó embert veszítettünk el egy év leforgása alatt. Sajnálatosan korán távozott körünkből Rozsnyai János, Csikász Lajos, Urbánszki László és Iván Katalin. Munkásságuk előtt tisztelegve született a Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer című válogatás. A TRT elnökét, Kapa Mátyást kerestem meg kérdéseimmel.

Olvasás után állíthatom, méltó megemlékezés ez a novelláskötet az elhunytak emlékéhez. Össze tudnád foglalni ezt az évet, hogy élte meg a TRT a felfoghatatlant, hogyan sikerült megvalósítani a terveiteket, mire számíthatunk a jövőben? 

            

Ahogy magad is említetted a felvezetőben, egyetlen év alatt négy barátunkat, tagtársunkat veszítettük el. Csikász Lajos, Rozsnyai János, Iván Katalin, és Urbánszki László halála mindenképpen komoly nyomot hagyott a 2022-es esztendőn. A távozásukkal ugyanakkor egy – korábban fel sem merült –, új misszió is kirajzolódott a Társaság előtt: feladatunk lett az elhunyt tagtársak emlékének megőrzése, munkásságuk, hagyatékuk ápolása. Nem szeretnénk, ha ezeknek a remek szerzőknek, kiváló embereknek a varázslatos személye, értékteremtő munkássága kikopna az emlékezetből. Ennek a küldetésnek a részeként döntöttünk úgy, hogy az idei novelláskötetünket az ő emléküknek szenteljük. 

Az itt maradottak – így vagy úgy – őket idézték meg a megjelent írásokban, a könyv végén pedig függelékben mutattuk be eltávozott tagtársaink rövid életrajzát és megjelent műveit. Ezen kívül a kötetben szerepel két elhunyt barátunk: Csikász Lajos és Urbánszki László egy-egy olyan írása is, amely ebben a formában még soha nem jelent meg.

Ami a jövőt illeti, a 2023-as esztendőben egy igazi különlegességgel készülünk, olyan dolgot fogunk az olvasók elé tárni, amit talán még soha. sehol, senki nem láthatott. Nem szeretnék túl sok részletet elárulni, legyen most elég annyi, hogy tizenkét regényíró közösen készít el egy monumentális családregényt, amelynek a következő évben még különös aktualitása is lesz.
Nem győzöm ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a TRT elsősorban baráti társaság: a hasonló, szakmai szervezetekhez képest igazi különlegessége, hogy itt a tagok szeretik, támogatják egymást. Így a jövőben is az lesz a legfontosabb feladatunk, hogy osztozzunk örömben és bánatban, és minél több olyan programot hozzunk tető alá, ahol együtt lehetünk.    

     

Miért döntöttetek úgy, hogy ezt az idei novellásköteteteket boltokban nem lehet beszerezni, hogy juthatnak még hozzá az olvasók, segíts ebben! 

Őszintén szólva ez egy különleges kísérlet a részünkről. Úgy döntöttünk, hogy az új kötetünket eleinte csak könyvbemutatókon vagy kampányszerűen meghirdetett közvetlen megrendeléssel lehet beszerezni. A cél itt elsősorban az volt, hogy ezáltal közvetlenebb, meghittebb formában osszuk meg az olvasókkal ezt a személyes hangvételű könyvet. Ugyanakkor biztos kevesen tudják, de a könyvpiacon a terjesztés, a nagy- és kiskereskedelem egyáltalán nem kedvez sem a szerzőknek, sem a könyvkiadóknak. Teljesen ki vagyunk szolgáltatva a nagyobb terjesztő cégeknek, akik a hatalmas túlkínálatban az értékesítés során bizony a termékek egy meghatározott körét részesítik előnyben. Nehéz így kitűnni a tömegből, nehéz észrevehetővé válni. A különleges, alkalmi értékesítés talán jobban ráirányítja a figyelmet a műre. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy ez valamiféle zseniális üzleti fogás, amivel a TRT vagy a szerzők meggazdagodnak, gyorsan szögezzük le: a kötet árának megfizetésén felül a házhoz szállítás ingyenes volt, annak a költségét tehát mi álltuk, ráadásul minden megrendelőnek karácsonyi ajándékként egy további olyan kötetet adtunk, amiben szintén olvashatók nemcsak a jelenlegi, de az elhunyt szerzőink korábbi művei is. Egyetlen író sem kapott jogdíjat, a kiadást pedig gyakorlatilag a saját tagdíj-befizetéseinkből, és a rendkívül szerény pályázati támogatásainkból finanszíroztuk. Később a kötet kapható lesz a nagyobb könyvesboltokban is, de sajnos a realitás az, hogy ott bizony nem kapja meg az őt megilleti rivaldafényt, keresni kell, mert szerényen meghúzódik majd a hivalkodóbb kötetek mögött.

       

   

Már tavasszal olvashattunk az általad írt Budai Krónikákban tisztelgést Csikász Lajos és Urbánszki László előtt. Ezt a regényt is nagy szeretettel fogadtuk, igazi csemege a várostörtének kedvelőinek. Érdekelne, hogy mekkora kutatómunka áll a kötet mögött, nyitottak voltak-e akikhez segítségért fordultál, mennyire voltak fellelhető, hiteles dokumentumok elérhetőek, illetve egyáltalán amelyek fennmaradtak? Tervezed-e folytatni a hasonló városregényeket, melyikre esik majd a következő választás?

Aki esetleg ismeri az írói munkásságomat, tudhatja, hogy az elmúlt években több magyar településről is írtam városregényt: valós eseményeket feldolgozó, kalandos-romantikus történeteket. Nagyon szeretem ezt, igazán felemelő, hogy Cegléd, Kőszeg, Balassagyarmat és immár Budapest második kerülete történetének egy-egy jelentősebb korszakát, eseményét feldolgozhattam. Ezek a könyvek azóta helyet kaptak a helyi közösségek identitásának építésében. Az eddig megszületett kötetek elkészítése során mindig jelentős segítséget kaptam helyi könyvtáraktól, helytörténeti gyűjteményektől, sőt közvetlenül lokálpatrióta polgároktól is. Mindenképpen szeretném folytatni a városregények sorát, ugyanakkor jelenleg várom, keresem azokat a helyi közösségeket, akik szívesen fogadnának ilyen olvasmányt.

A 2022-es esztendőben új szerzőket is köszönthettünk a Történelmiregény-írók Társaságában. Mesélnél róluk kicsit?

Négy új tagtársunk van. Idén vettük fel sorainkba Cseke Lajost, a Kárpátok farkasai című trilógia szerzőjét, Pusztai Andreát, neki köszönhetjük a Bizánc trilógiát, Jezsó Ákost, aki – többek között – a Megyek túlra, a Mécses a ködben és a Vörös mágus című köteteket jegyzi, és Náray Miát, a Bíborfelhők Savaria felett íróját. Nagy öröm, hogy ezáltal bővült a baráti társaság, gazdagodott, színesedett a szakmai közösség.

Erre az adventi időre esett a születésnapod. Hogy élted meg ezt a két ünnepet ilyen közel egymáshoz, főleg gyermekkorodban? Vannak családi hagyományaitok az ünnepekre, olyan élmények melyekre szívesen emlékszel vissza, esetleg megosztanál velünk?


Nekem a december mindig is igazi, végtelennek tűnő fiesta volt: Mikulás, születésnap, karácsony, szilveszter. Az év utolsó hónapja iránti meghitt érzéseim csak tovább erősödtek a kislányom megszületésével, mert neki pedig a névnapja esik december 13-ra. Nálunk hosszú évtizedek óta édesanyám tartja össze a családot, ő a fő motorja és szervezője az összejöveteleknek. Most is nála tartjuk a nagy, kibővített család közös karácsonyát december 24-én: a közös fadíszítés, játék, ajándékozás, éneklés, vacsora mindannyiunknak maga a csoda, az ünnep kvintesszenciája. Ami még eszembe jut, hogy szintén évtizedek óta nem nagyon múlik el szilveszter anélkül, hogy be ne szaladnánk édesanyámhoz az este folyamán gombás melegszendvicset enni. Anélkül, hogy meg lenne beszélve: anyu hatalmas mennyiséggel készül, a családtagok pedig valamikor arra fordulnak.

Volt szerencsém ismerni, barátomnak tudni három írót, akiknek munkássága sajnálatosan korán lezárult. Így csatlakoznék a gondolatodhoz: olvassunk tőlük, ápoljuk az elhunytak emlékét. Írásaik, gondolataik a könyveikben velük maradnak. A novelláskötetről hamarosan bővebben olvashattok a blogon.



Köszönöm, hogy az ünnepi forgatagban időt szakítottál erre a beszélgetésre! Minden jót kívánok a TRT tagjainak az elkövetkezendő évekre.




     

Kapa Mátyás: Budapesten született 1975-ben. Ügyvéd, egyetemi oktató, emellett történelmi tárgyú regények szerzője. Nevéhez fűződik a "Félhomály" című sorozat. Ennek részei: Római hajnal, Ködös Frankhon, Árnyak Bizánc felett. 2016-ban Izzik a parázs címmel jelent meg első városregénye Ceglédről, ezt követte a Harangszótól harangszóig, Kőszeg regénye 2017-ben. Egy évvel később Maradj meg magyarnak címmel írta meg Balassagyarmat regényét, majd 2021-ben a Budai krónika következett.

2015 óta a Történelmiregény-írók Társaságának elnöke.

Bloginterjú - Kordos Szabolcs

Bloginterjú - Kordos Szabolcs




                                         

Kordos Szabolcs író, szerkesztő-újságíró és kommunikációs szakember, a népszerű Hungary című tényfeltáró könyvsorozattal lett kedvelt az olvasók körében. Most megjelent újdonsága izgalmas városnéző felfedezésre viszi az olvasót. Az Egy város titkai Budapest legendás épületeit és lakóit mutatja be titkokkal, érdekességekkel, történelmi háttérrel. Őt kerestem meg kérdéseimmel az új könyvéről, de a kezdetekről és a népszerű sorozatról is mesélt.


1. Nem lehet kihagyni a pályakezdésed, amikor diákújságíróként, a kilencvenes évek közepén Andy Vajnával készítettél interjút, amire a szakma is azonnal felfigyelt. Mesélj erről, hogyan emlékszel erre vissza?

Tizennégy-tizenöt éves lehettem - másodéves gimis - és a fejembe vettem, hogy újságíró leszek. A szüleim - látva és támogatva az elhatározást - beírattak egy újságíró iskolába, ahol csak még elszántabbá váltam a pályaválasztásomat illetően. Készítenünk kellett egy interjút egy híres emberrel és úgy döntöttem, hogy nem aprózom el. Azokban a hetekben Budapesten forgatták az Evitát Madonnával és Antonio Banderasszal, teljes volt az őrület a városban és a médiában. Letáboroztam az egyik belvárosi luxushotel lobbijában és szuggeráltam a forgóajtót, hogy lépjen be rajta Andy Vajna. Tizenkét óra várakozást követően meg is érkezett, meglepetésemre villamossal jött. Mondtam, hogy diákújságíró vagyok, interjút szeretnék vele. Felsóhajtott - valószínűleg úgy kellettem mint egy púp a hátára -, de fogadott a lakosztályában és elmondott mindent a filmmel kapcsolatban. Pár napra rá olvastam az újságban, hogy a stáb elutazott, Vajna senki másnak nem nyilatkozott, úgyhogy édesapámmal bevittem az írást a Mai Nap szerkesztőségébe. A cikk nemsokára megjelent, engem pedig behívtak nyárra gyakornoknak. Itt kezdődött minden.

2. Ha most választhatnál interjúalanyt, ki lenne az akivel szívesen beszélgetnél?

Gordon Ramsay. Nagy rajongója vagyok évek óta. Én magam nem vagyok nagy séf, enni viszont szeretek és szerintem kimondottan jó vendégnek számítok. Mindent kipróbálok, imádom a gasztrokalandokat, az új fogásokat. Ramsay kicsit hatásvadász produkcióiban mégsem az ételek izgatnak elsősorban, hanem az emberi történetek. Miként alakulnak a viszonyok a családi étteremben? Miért lázad fel a személyzet a tulajdonos ellen? Hogyan jut csődbe az amúgy kimondottan jó ételeket kínáló kifőzde a főnök alkalmatlansága miatt? Imádtam az étterem átalakítós történeteket.

3. A Hungary-sorozat elgondolkodtató, szórakoztató görbe tükör rólunk magyarokról. Honnan jött az ötlet, eleve sorozatnak tervezted? Utazáskor valóban „Ferihegyen hagyjuk az agyunkat”?

A luxushotelek iránti vonzódásról már Vajna kapcsán beszéltem, kezdő újságíróként órákat szobroztam a lobbiban sztárokra várva. Lenyűgözött, hogy egy-egy épület falai között mennyi titok, érdekesség és hányféle ember fut össze, milyen módon kapcsolódnak az életeik. Ismerni akartam a recepciósok, bárpultosok, londinerek mindennapjait. Elmentem az egyik legelegánsabb szállodába, fogadott is az igazgató, sok információval gazdagodtam az elnöki lakosztály berendezéséről, ám keveset az igazi titkokról. Minden második kérdésemre az volt a válasz, hogy ez bizalmas információ. Éreztem, hogy ez így nem megy, ezért anonim módon faggattam a riportalanyokat, akik így nyíltan beszélhettek a tapasztalataikról. Fogalmam sem volt, hogy sorozat lesz a dologból, ám az első kötet, a Luxushotel, Hungary hatalmas sikere egyértelművé tette, hogy kíváncsi a közönség a kulisszák mögé betekintő, olvasmányos riportokra. Az utasok többsége tényleg Ferihegyen hagyja az agyát - ahogyan azt a Turista from Hungary-ben megírtam. Gyorsan hozzáteszem, hogy ezt nem én állítom, hanem a turizmusban sok-sok évet lehúzó szakemberek. Ha van túravezető, akkor ez fokozottan igaz, mert az utasok felmentve érzik magukat a gondolkodás alól: egy hétig robotpilóta üzemmódban működnek. 

     

4. Mennyire fogadtak bizalmukba a szakmák képviselői, volt, olyan amibe beavattak, de kértek, hogy ezt ne írd meg? Milyen új élményeket adott neked ez a riportsorozat?


Témája válogatta. A taxisok nagyon nyitottak voltak, ám rettentő sokat panaszkodtak. A luxushotelesek egyértelműen paranoiásak voltak, amit megértek, hiszen kicsi a szakma és az ő életükben a diszkréció mindennél fontosabb. A második kötet írásakor már tudták, hogy senki sem került bajba mert nyilatkozott nekem, ezért sokkal könnyebben a bizalmukba fogadtak. A vendéglátósokkal egyszerű dolgom volt, ám amikor a magyar szupergazdagok szórakozásáról kérdeztem őket, bezárkóztak. Féltek válaszolni. 

Merem azt feltételezni, hogy egy kicsit másként működöm, használom az agytekervényeimet nyaralás közben is. Amúgy pedig szívom magamba a tapasztalatokat, hangulatokat. Gyaloglási kényszerem van.


       

5. Térjünk rá az új könyvedre, amely rendkívül informatív, igényes kivitelű album. Évek óta írod a Palotanegyed blogot, innen az ötlet, hogy könyv formában is az olvasók elé tárd az ismereteket? Mi alapján választottad ki, hogy mely épületek és történetek kerüljenek bele a kötetbe? Mennyi kutatómunkát igényelt utánajárni a történetek hitelességének? Budapest melyik korszakát találtad a legérdekesebbnek?


Összeírtam egy kétszázas "szűk" listát, hogy mely épületek, építmények, városnegyedek sztorijáról lenne érdekes írni, ezekből kellett aztán 45-öt kiválasztani. Az épületek helyett az emberi történetek foglalkoztattak igazán. Budapest "Atlantiszáról", a ma már nem létező Fürdő-szigetről éppúgy szó esik a könyvben mint a Titanic orvosának lakásáról, a híres hírhedt Arizona mulatóról, a lehallgató készülékekkel teli budai kuplerájról, egy volt miniszterelnök meggyilkolásának részleteiről, vagy egykori nagy mágnások történeteiről. Budapest minden korszaka elvarázsol. Szívesen utánajárnék még alaposabban például a Gellért-hegy környékén élő ősi eraviszkusz népnek éppúgy, mint a mai rejtélyeknek. Régi álmom volt bejutni az Anker-palota kupolájába, a könyv segítségével sikerült is, egy kis családot találtam ott, akik boldogan élnek 18 méteres belmagasságú kupola lakásukban. Számomra az volt a könyv legnagyobb hozadéka, hogy hihetetlen helyekre jutottam be, rengeteget tanultam a városról és remélem, hogy ebből a tudásból egy keveset meg tudok osztani az olvasókkal. Szerintem sokan lesznek, akik a könyv elolvasása után nem tudnak majd leszegett fejjel gyalogolni a városban, hanem folyamatosan a homlokzatokat fürkészik majd.

A kutatómunka sok időt igényelt, főleg, hogy a sajtó - már 100-150 évvel ezelőtt is - egymásnak homlokegyenest eltérő információkat osztott meg. Igyekeztem az archívumok mellett élő szakértőket is megszólítani. Az Anker családján kívül felkerestem a Haris köz névadója, Haris Gergely távoli rokonát, a mágnás Weisz Manfréd Amerikában élő leszármazottját, a Titanic katasztrófa magyar orvosa, dr. Lengyel Árpád unokáját, de szerepel építészmérnök, színháztörténész, kutató is a könyvben. Fontos volt számomra, hogy a múltat ne múzeumként kezeljük. A város él, mi pedig együtt élünk a múlt emlékeivel - akkor is, ha fogalmunk sincs róla.


  

6. Nagyban hozzájárul az olvasás élményéhez Huszár Dávid pazar fotóival. Hogy sikerült elérni, hogy ilyen különleges helyszínekre is bejutottatok fényképezni, mint pl az Anker-palota kupolája, Astoria szálló, vagy az elnöki lakosztály, ahol fél Hollywood megfordult?


Huszár Dávid egy zseni. Sok esetben újra és újra visszatért a helyszínekre, hogy más-más fényekben vizsgálja meg az épületeket. Sokáig szerveztük, hogy bejussunk például a Four Seasons Grasham palota elnöki lakosztályába, ám azt vettük észre, hogy ezt a projektet mindenki szereti, így végül mindig megnyíltak előttünk az ajtók. Ahova be akartunk menni, oda be is mentünk.



7. Neked melyik épület története a személyes kedvenced és miért?

Tauffer Vilmos története mindenki megérint, aki olvas róla. A szülés nőgyógyász hihetetlen életutat járt be, kórházakat alapított, nők és gyerekek életének ezreit mentette meg, módszereit a mai napig használják az orvoslásban. A mostani Brody House-ban lakott a Nemzeti Múzeum mellett, a homlokzaton a mai napig láthatók a babafejek és a bölcsességre utaló baglyok, hirdetve az egykori lakó szakmáját. Tauffer a saját konyhaasztalán műtötte meg Blaha Lujzát, a nemzet csalogánya örökre hálás volt neki ezért. Az agg orvos a saját halálos betegségét nem tudta feldolgozni: palotája falai között lett öngyilkos. Hihetetlen, hogy nincs szobra, utcája, ezen szeretnék változtatni.

8. Volt olyan helyszín, ami most kimaradt, illetve tervezel-e folytatást?

Az első visszajelzések nagyon jók, óriási az érdeklődés a könyv iránt. Ez a könyv azok számára is elhozza a városi titkokat, akik amúgy kevésbé érdeklődnek az építészet, vagy a várostörténet iránt. Amolyan igaz mesék gyűjteménye ez. Most úgy látom, hogy lesz második rész - témát bőven találok. Kapásból tudok mondani két tucat olyan helyet, amelynek páratlanul izgalmas a története és hiába megyünk el ezen épületek előtt nap mint nap, keveset tudunk róluk.

    

A könyv kedvezménnyel ITT rendelhető!


További sikereket kívánok és köszönöm a válaszokat!
Köszönet illeti az interjú létrejöttében nyújtott segítségért a 21. Század Kiadót!

Bloginterjú - Stefan Ahnhem

Bloginterjú - Stefan Ahnhem



                                                        

A svéd krimi- és forgatókönyvíró az Animus Kiadó meghívására érkezett az őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásárra hazánkba. Stefan Ahnhem a Fabian Risk nyomozó főszereplésével készült krimisorozat szerzője, az utóbbi évek egyik legnagyobb meglepetéseként robbant be a köztudatba, lett az olvasók kedvence. Most először járt Magyarországon, két napot töltött nálunk. Az Animus Kiadó által kapott lehetőséget köszönve, egy negyven perces, oldott hangulatú, közvetlen beszélgetést folytathattam a népszerű szerzővel.

      

Mi a véleményed a magyar kiadásokról?

Profi a magyar kiadás. Szeretem őket, letisztultak, kifejezőek. Gondot fordítottak arra, hogy jól illeszkednek a történeteimhez. A Mínusz 18 borítója a kedvencem, nagyszerű munka. Máshol úgy látom, nincs erre igazi ötlet, mintha nem is olvasták volna a könyvet. Talán még a magyar fordítás is jobb, mint az angol.

Miért éppen krimit írsz? Forgatókönyvekkel kezdted, ebből ered a krimiírás?

Eredetileg sit-comot, vígjátékot írtam, illetve a Mankell történeteiből készült sorozathoz írtam forgatókönyveket. Moziban a Hetedik, vagy a Bárányok hallgatnak-típusú filmek a kedvenceim. Ha ezeket szeretem, miért ne írnék krimit, thrillert? A producerek meglepődtek, de azt mondtam, hogy miért ne írhatnék mást? Izgalmas kihívásnak éreztem, hogy bizonyítsak más műfajban. Norvégiában adatott meg először a lehetőség, amikor Karin Fossum egyik regényét filmre írtam. Ez hatalmas siker lett, ekkor meglátták, hogy tudok ilyet is írni. Ez egy mód arra hogy feltegyem az élet nagy kérdéseit, élet és halálról, erkölcsi morálról. Amikor minden egy bizonyos ponthoz érkezik, hogyan reagál erre az adott karakter, egy bizonyos helyzetre, így lehet érzéseket kelteni, amikor a kis dolgok is fontosak, ki mit hoz ki egy helyzetből. Egy lapra tenni fel mindent! A gyilkosság módja nem annyira érdekel, hanem a háttere, a miértek, az odavezető út.

Ha igazán érezni akarod a könyvet, az érzelemkeltés a fontos: boldogságot vagy reményt adni, megijedni, mérgesnek lenni! Ezt kell nekem elérni, kapcsolódást a karakterekhez, ami beszippantja az olvasót, az élet halál szituációkban ez nagyon magnetikus. A lényeg, hogy az olvasóban is felmerüljenek ezek a kérdések.

"Csak arra vágyott, hogy összekuporodjon a takaró alatt egy csésze gőzölgő teával, és folytathassa Jussi Adler-Olsen Palackpostáját." (Kilencedik)


Olvasod a kortárs kollégákat? A Kilencedik című krimiben név szerint említed Jussi Adler-Olsen nevét és a Palackposta krimijét, amit az egyik szereplő olvas. Csupán kikacsintás, vagy tényleg olvasod magad is?

Mielőtt elkezdtem krimit írni, több időm volt olvasni. Most kevés, hiszen sokáig tart írni, tovább mint olvasni. Nem igazán olvasok krimit, hiszen én is ezt írok. Amikor írok, főleg nem ugyanazt a műfajt olvasom. Maradok a saját buborékomban. Kollégáktól nem komplett könyvet, max 100 oldalt szoktam, hogy megérezzem a stílust, hangulatot. Kikapcsolódásnak Stephen Kinget, szépirodalmat olvasok.

A sorozat egyik fő vonala a korrupció. Mi a helyzet a rendőrségi korrupcióval? Ennyire elterjedt, ilyen súlyos a probléma?

Skandinávoknál nem igazán jellemző: kifizeted az adódat, és a politikusok teszik a dolgukat. Ám a rendőrségen, ez más, kérdés az is, miért lesz valaki rendőr? Jót akarnak tenni, elkapni a gonoszokat, és bizony vonzó a sötétség. Amikor a határok közelében vagy, csupán egy lépés választ el, amit könnyű átlépni. Ha tűzoltó vagy, oltani, menteni akarsz, ám kell egy tűz. Ha 30 évig vagy tűzoltó, és nincs tűz, unatkozol, akarod azt a tüzet! A korrupció szorosan kötődik a hatalomhoz, ha magas pozícióban vagy sérthetetlennek érzed magad, és talán úgy érzed, nincs kockázat. A hatalom torzítja a személyiséget. Nem feltétlenül, de előfordul. Erre példa Kim Sleizner alakja.

"Sokan vagyunk, akik abban reménykedünk, hogy a jó végül győzedelmeskedik." (A verem)


         

Másik fontos elem ezekben a krimikben a zene. A könyvben szóló zenék a saját kedvenceid?

Igen, imádom a zenét, állandóan hallgatom. Természetesen amikor írok, csend van, arra van szükségem. Amikor ébren vagyok, mindig zenét hallgatok, jól ismerem ezeket a zenéket. Fabiannak nincs ideje koncertre járni, de szeretem, hogy bele tudom szőni a zenét a történetbe. Bele is szoktam hallgatni én is. Nem csak Fabian ízlése jelenik meg, a többi szereplő is hallgat zenét, akár rosszat is, ami a személyiséget tükrözi. Jön majd Malin, akinek más a zenei ízlése. A karakterek zenei ízlését is meg kell alkotni, ez sem könnyű feladat, kifejezőnek tartom.

Ki inspirálja az erős női karaktereket, van erre minta?

Új karakternél nem a nemtől függ, hanem a személyiségtől, trükkös dolog férfiként, sikeres emberként, nőkről írni, sok a hibalehetőség. A személyiség a lényeg, egy karakternél sincs speciális minta, nem nőt vagy férfit írok, hanem a személyiséget. Mit tenne ez a karakter abban a bizonyos helyzetben. Mellékes a neme. A németek azt hitték, hogy a feleségem írja a női személyeket illetve ötletel, de ő csupán olvassa és reagál. Úgy döntöttem, hogy nem félek nőket alkotni.

Az új generációs skandináv krimik egyik legnagyobb tehetségének tartanak, Nesbo és Kepler szintjén említenek. Számítottál ekkora sikerre?

Nem. Kiadó nélkül kezdtem írni, négy éven keresztül: két hónapig írtam a könyvet, utána ismét keményen dolgoztam, hogy újra írhassak. Azt sem tudtam, be tudom-e fejezni a könyvet, nem volt határidő, csak írtam. 35 nyelvre van jelenleg lefordítva, berobbant a piacra. Bevallom, ijesztő erre gondolni, ha nem sikerül, akkor ez elveszett idő. Nagy élmény volt írni, még ha nem is a siker vezérelt, élveztem a munkát, nem sajnáltam az időt rá. Álmodtam persze a sikerről, de nem hittem benne, a siker sok emberen múlik. A bloggerekre is szükség van, nagy szerepük van a sikerben. Neked is. Emberekre, akik olvasnak, véleményt mondanak, hírét viszik a kötetnek.

        

Lehet a siker nyomasztó egy újabb könyv írásánál?

A második volt nagyon nehéz, az első hatalmas sikere után. Minden jó kritikának nagyon örültem, de volt egy kritika, talán Hollandiában, ami azt mondta, hogy a Fantom a lehető legjobb kezdete egy krimisorozatnak, hogyan lehet ezt felülmúlni? Ez számomra nagy nyomás volt, és azon kaptam magam, hogy a negatív kritikáknak is örültem. Ez inspirált, hogy megmutassam, tudok még jobbat is írni. Már nyugodtabb vagyok e tekintetben.

Miért döntöttél úgy, hogy lezárod Fabian Risk történetét? Ez egy inspiráció az újra, de bátor döntés szerintem. Késznek érezted? Gyakran kérdezték eleinte, hogy mennyi könyv lesz, de nem tudtam előre, csak annyit mondtam, majd meglátjátok. Nem akartam ismételni, a helyzet az ezzel a hat könyvvel, a történet lezárja azt, amit az elsőben elkezdtem. Gondoltam a sorozat kötetei olvashatóak külön-külön is, de mind egy közös történetszálra fűződik fel. Ezt lezártam, aztán meglátjuk.


Az új könyvemet most fejeztem be, hétfőn ment a nyomdába. Ez egy mellékszál Malin karakterének, aki humoros, életteli nő, remélem szeretni fogják az olvasók. A verem kötetben minden karaktert egy helyre akartam hozni, hogy együtt megoldják a bűncselekményt. Elég vaskos lett, hatszáz oldal körül, így Malin történetét kivettem, ez kb: 180 oldal. Fél évvel később az ügynököm kíváncsi lett rá és elolvasta, ami nagyon tetszett neki, így lett belőle egy külön könyv. Megírtam Malin történetét, ami 300 oldal körül lett. Ez a Verem eseményeinek egy másik oldala. Szeretem Malin karakterét, ő nagyon eltér Fabiantól, de hatással van mindenre. Ez novemberben jelenik meg Svédországban. Persze lehet, hogy később még újra találkozunk Fabiannal, mondjuk 12 év múlva, az események után, már ennyivel idősebb lesz. Hamarosan befejezek egy pszicho-thrillert, ami nem krimi. Decemberben kell leadnom és várhatóan tavasszal jelenik meg svédül. Két könyvem is érkezik így gyors egymásutánban, kivételesen párhuzamosan dolgoztam a könyveken.

                  

Szerinted mitől ennyire népszerű a skandináv krimi? A magyar piac tele van velük, itt nálunk talán A tetovált lánnyal indult ez a hatalmas, robbanásszerű siker.

Gyakori kérdés, de helytálló. Sok válasz van, Svédország nagy feltaláló, az igazi krimi olyan mint egy találmány. Pontosan kell működnie, mint egy Rubik kockának, vagy svájci órának. A svédek nagyon logikusak, letisztultan gondolkodnak, jó mesélők, elég Astrid Lindgren nevét említenem.

Sikeres íróink voltak, talán így működik, hogy a siker, sikert hoz. Említhetném még a skandináv mitológiák világát is. de akár Steinmar, vagy Björn Borg nevét. Akkoriban mindenki sielő vagy teniszező akart lenni. Svédország kicsi, naponta legalább egy új krimi jelenik meg. Ez 380-400 új svéd krimi évente. Ha ilyen sok van, sok benne a jó is, de a rossz is természetesen. Keményen dolgozunk a sikerért. Talán még a kifacsart, beteg sötétség, és a meseszép természet különleges egyensúlyát említeném. A nap állandóan süt, az én könyveim - egy kivételével - nyáron játszódnak, az ég kék, süt a nap, ez a legfélelmetesebb, ilyen időben nem történhet baj, biztonságban érezzük magukat. Éjjel készülsz és félsz, de nyáron nem. Sötétben el tudsz bújni, a világosban nem. Ez a kontraszt furcsa, de izgalmas, sok lehetőséget rejt magában.



    

Hálás köszönet az Animus Kiadónak a kivételesen ritka alkalomért! Bízzunk benne, ellátogat még hazánkba Stefan Ahnhem, akinek további sikereket kívánunk! Izgatottan várjuk Malin történetét, a további krimiket.

Köszönöm Hajdu Ildikó remek tolmácsolását, közreműködését az interjú létrejöttében.