2020. július 4., szombat

Az öreg halász és a tenger

Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger  






                                                                 




"Szamárság feladni a reményt"





Úgy gondolom, hogy ez a kisregény valóban egy igazi klasszikus, amit mindenki ismer. Hemingway életművének is egyik fontos sarokköve, hiszen az 1952-ben megjelent kötetért kapta meg előbb a
Pulitzer-díjat, majd 1954-ben az irodalmi Nobel-díjat. Két közismert filmes feldolgozást is megért, ahol Spencer Tracy (1958) és Anthony Quinn (1990) alakítja a főszerepet.




Most a XXI. Század Kiadó gondolt egy merészet és lecsapott az életműre, ami évek óta nem volt elérhető a könyvesboltokban. 19-re lapot kérni merészségnek tűnik, de az igényes kiadás és a kiváló fordítás együtt egy nagyszerű alkalom feleleveníteni a klasszikus amerikai irodalom alakját. Hemingway életének is meghatározója volt ez a kisregény. Előző, még 1950-ben kiadott regényét (A folyón át a fák közé) nem fogadta túl lelkesen a kritika. Előző nagy sikere óta így már tíz év telt el, nagyon kellett egy újabb kiemelkedő alkotás. Ez lett Az öreg halász és a tenger, ami akár Hemingway küzdelmét is szimbolizálhatja.



"Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni."


A könyv és film párbajából legtöbbször a könyv kerül ki győztesnek, itt talán azonban az első feldolgozás eléri, vissza tudja adni a könyv lényegét, történetét. Kiskamaszként, egy hideg és havas téli éjszakán találkoztam először az öreg halásszal. Spencer Tracy Santiago alakítását lenyűgözve figyeltem. Talán nem kell mondani mekkora élmény volt azt látni, hogy "nem történt semmi" és mégis. Az öreg kitartó és heroikus küzdelme a tengerrel, a hallal való beszélgetése, majd a cápák támadásait látva egy éltre rögzültek a képek. Meghatározó emlék lett, ahogyan később a könyv is.Érdekes, hogy egy másik filmes-könyves élményem is fordítva esett, ami szintén Hemingway-hoz kötődik, ez A Kilimandzsáró hava volt.



Egy kis halászfaluban indul a történet. Santiago, az öreg halász nyolcvannégy napja zsákmány nélkül maradt, de nem adta fel a reményt. Optimizmusa lehengerlő, amikor kihajózik, még nem tudja mekkora küzdelem vár rá, hogy élete hala már ott várja a tenger mélyén. A címből három szó kap mélyebb magyarázatot, súlyozottan emelkedik ki a történetből. Az öregség, elmúlás, beletörődés fázisai tökéletesen adják vissza Santiago testi és lelki állapotát. Csodás karakterfelépítést kapunk.
A tenger adja az alapot ehhez a kitartó harchoz, ahol az élet és a halál szimbóluma a tenger. A halászat pedig az egyik legősibb mesterség. A tenger tele van rejtéllyel, még a jó ismerője sem tudhatja, mi van a mélyben, mekkora hallal viaskodik. Ember és természet párharca ez, ahol most mindkettő győztes lesz.

Igaz, a kifogott hatalmas marlint a cápák felzabálják, de Santiago erkölcsi győzelmet arat. Lenyűgöző és fájdalmasan szép pillanatok ahogyan a magányát oldva beszél a fregattmadárhoz, a halhoz, aki két napon át húzza magányos csónakját. A természeti jelenségek ismerete itt elkerülhetetlen a tájékozódáshoz is. A sikeres fogás után irány vissza Kubába, ám a vért megérezve megjelennek a cápák. Ami újabb elkeseredett harcot eredményez, menteni a menthetetlent, ami a cápák eledele lesz. Hiába a hite és kitartása, becsülettel harcol, ám esélye sincs, amit pontosan érzékel. Haza már csak a nagy hal csontvázával tér. A partra érve teljesen legyengült, sérülésekkel, sebekkel borított, meggyötört ember.



Hemingway Santiago alakjában önmagát alkotta meg. A bátor, férfias küzdelem és kitartás elképesztő. Ábrázolásában a természet is nagy szerepet kap, mennyire kiszolgáltatottak lehetünk mi, emberek. Talán minden életkorban másképp lehet olvasni. Számomra először a kaland és a küzdelem adott élményt, most újraolvasva a kitartó harc mellett az öregedés fokozatai is megindítóak lettek. Mennyire átértékelődnek, máshová kerülnek a hangsúlyok. Nem derül ki, hány éves is Santiago, csak, hogy öreg és szikár, ez is a fiú elmondásából derül ki. Santiago egy magányosan élő, szegény halász, aki mára bölcsebb, megfontoltabb lett. Egyetlen segítője egy fiatal fiú, Manolin, aki öt éves kora óta járja a férfivel a tengert. Az emberek egymásrautaltságára is ez jó példája.

Santiago tanítja a fiút, hogy a sikerek elérése sok kitartást igényel, adott esetben pedig kockázatot és veszélyeket is kell vállalni. Santiago (és Hemingway) számára jár a tiszteletet, hiszen ő maga is egy őszinte lélek, aki tiszteli a halat és a tengert. Hemingway csodálatos író, aki számtalan mélységet írt ebbe a látszólag egyszerű és rövidke történetbe.


"Nem volna szabad egyedül maradnia az embernek öregségére – gondolta. – De hát hiába, ezen már nem lehet segíteni."

Somogyi Péter borítóival indul a Hemingway-életműsorozat, aminek következő kötete a Búcsú a fegyverektől hamarosan megjelenik. ITT tudod kedvezménnyel megvásárolni a kiadótól a regényt!



Ernest Miller Hemingway: 1899. július 21. (Oak Park, Illinois, USA) – 1961. július 2. (Ketchum, Idaho, USA) amerikai, irodalmi Nobel-díjas regényíró, novellista, újságíró. Az elveszett nemzedék jeles tagja.





XXI. Század, Budapest, 2020
110 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155955907 · Fordította: Ottlik Géza



2020. július 2., csütörtök

Gyerekvonat

Viola Ardone: Gyerekvonat



                                                                                 














Nem csupán Olaszországban, de a második világháború után sok család élt szélsőséges szegénységben, nehéz körülmények között. A regény most az olasz történelembe enged egy kis szelet erejéig bepillantanunk. A pusztító háború utóhatása különösen délen nehezítette az ország életét. A Kommunista Párt kidolgozott egy projektet ezeknek a szegény családoknak a segítésére, és olyan vonatokat szervezett, amelyek a szegény családok gyermekeit északra vitték. Ott helyi családok fogadták be és látták el ezeket a gyerkőcöket. Tették mindezt a szolidaritás nevében.

A történet ezen gyermekek egyikéről, Amerigoról szól, az ő szemével látjuk az eseményeket.
A mese középpontjában az anya és a fia közötti kapcsolat van, ami bizony elég szikár, szeretet nélküli. Az anya karaktere végig furcsa, számomra érthetetlenül viselkedik több helyen, egyáltalán nem szerethető, anyának megbukott. Nem mentség számomra sem a szegénysége, sem a tudatlansága, ahogy a fiával viselkedik. Kiábrándító karakter, bár van ilyen "anya" biztosan.


Amerigo így kerül Nápoly szegénynegyedében lévő lakásukból, ami egy sikátorban van, északra egy szerető, törődést és tanulást biztosító családhoz. Amerigo-nak még soha nem volt saját cipője és ágya, napjait az éhség és a félelem befolyásolta. Korán elhalt bátyja árnyékában élt, akit anyja istenített. Anyja egy olyan nő, aki az életét nagyon durva eszközökkel terelgette. Az elutazás mégis fájdalmas, hiszen az előítéletek és a félelem az ismeretlentől munkálkodik a gyermeki lélekben.

Ám a gyermek talál egy családot, amely készen áll arra, hogy szeresse, sok mindent megtanítson neki, amit még soha nem látott, megismeri az iskola, az étel és a zene iránti szeretetet, a munka hasznát. Egy új, merőben másféle világ nyílik ki előtte, ami számtalan új élményeket, lehetőségeket hordoz. Egy szörnyű gyermekkor, az apa hiánya után felfedez egy másféle életet. Ennek a kisfiúnak a lelki világát bizony jól meggyötörték már, amiben a saját édes jó anyja is bűnös. A szeretethez nem kell pénz.


Amikor itt az ideje hazamenni, egy év után Amerigo rádöbben, hogy ez már nem az ő világa, és elkezdi szégyellni, ami volt. Gyermeki lélek szempontjából ez egy érdekes történet. Amerigo szemén keresztül láthatjuk a korábbi életét, barátait és a felnőtt szereplőket.
A fiú ajándékot, egy lehetőséget kapott az élettől. A lelkében a zene hozza a legnagyobb változást, amit az anyja úri furcsaságnak tart, gyakorolni sem engedi, mert sérti a fülét a hegedűszó.... majd egyszer váratlanul eltűnik otthonról az ajándékba kapott hegedű. Anyu eladta... na, itt véget is ért a történet számomra. Amerigo elszökik, hátrahagyva menekül régi életétől, az anyjától. Évtizedekkel később látjuk újra, a negyedik részben, amikor a temetésre érkezik vissza gyermekkora színhelyére. Hogyan és hol élt, lett hegedűművész az nem derül ki, lyukak akadnak a mesében bőven.. Ez a visszatérés egy olyan út, ahol leszámolhat és megbékélhet a múltjával. A kezdetektől ott lappang egy titok, amiről lehull a lepel, (végig sejthető) kiderül ez bizony anyu hazugsága volt csupán.



Lehet, elég szigorú vagyok a csillagozással, de sajnos az írónő jó ötlete megmarad a középszerűnél, szerintem nem tudott az átlag fölé emelkedni. Ez egy tökéletes könyv lehetett volna, hiszen van benne lehetőség. Nem tudott megfogni sem a szereplők, sem a cselekmény, vagy a lélektannak szánt része kevés volt. A fülszöveg alapján többet vártam. A gyermeki hangot és éleslátást, a koravén bölcsességet és a humort nagyon hiányoltam. Nem élt a történet.

Kellő érzelmeket ébreszt az olvasóban, de a papírmasé karakterek, a beépített kötelező sztereotípiák nem adnak újat. Nem igazán tudott meglepni, nem lett egy Előttem az élet vagy Kisdarázs, azok közelébe sem jut. Pedig a cuki borító és a fülszöveg szerint lett volna ebben a könyvben elég potenciál. A könyv végén viszont kaptunk egy életszerű lezárást, ami nagy pozitívum volt. Nem lett rózsaszín, ömlengő cukormáz.





A könyv ITT rendelhető!




Viola Ardone 1974-ben Nápolyban született, bölcsészdiplomát szerzett, jelenleg olasz nyelv és irodalmat, valamint latint tanít Giuglianóban, egy Nápoly környéki város reálgimnáziumában. Gyerekkorában kezdett történeteket, versikéket, meséket fabrikálni, de saját bevallása szerint nem „grafomán típus”, csak akkor ír, ha valóban van mondanivalója. Írói sikerei ellenére esze ágában sincs felhagyni a tanítással.
A Gyerekvonat a szerző harmadik regénye.
Érzékeny prózája egy félárva gyermek szemén keresztül láttatja egy kalandos, ellentmondásos, érzelmekkel teli utazás történetét: a nagy illúzióktól a mélységes csalódásig. Egyéni hangvételű prózája a 20. századi olasz irodalom – a Malaparte, Natalia Ginzburg és Italo Calvino nevével fémjelzett – legjobb vonalát követi.













Athenaeum, Budapest, 2020
240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632938790 · Fordította: Todero Anna

2020. július 1., szerda

A varsói protokoll

Steve Berry: A varsói protokoll





                                                                                                         





"Malone utálta, ha kettő meg kettő öttel volt egyenlő."







Szeretem Berry történelmi fikcióit, ami egyszerre izgalmas és szórakoztató. Ez is egy jól megírt kalandregény, lendületes kezdéssel.
Főhősünk Cotton Malone jelen akciója Belgiumban, Lengyelországban és Szlovákiában zajlik. Olvasóként egyszerre tanulunk a történelemről, a vallásról és a politikáról, az elképesztő és meglepő összefonódásukról, ami a világpolitikát irányítja. Az elnyomó politikai gépezet nem kegyelmez.

Miközben Berry jól adagolja az izgalmat, fordulatos kalandokat és feszültséget tapasztalunk olvasás közben. A történelmi háttér ez esetben egészen alapos és bőséges. Lengyelország sorsa valóban talán a legkeményebbek közé tartozik itt Kelet-Európában. Nem csupán a második világháború utáni, a szovjet testvér erőszakos módon való behatása, a hetvenes-nyolcvanas évek forrongó katonai hatalma miatt, de évszázadokra visszanézve is a világtörténelemben a lengyelek sorsa több mint drámai volt. Erről kapunk bőséges képet, sok színes és valós mozzanat elevenedik meg Malone 15. kalandja során.

A karakterek és a helyzet emlékezetes, a történet izgalmas és szórakoztató, ahogyan azt Berrytől már megszokhattuk. Olvasás közben elevenen idéződött meg a hidegháború utolsó évtizede, a lengyel katonai hatalom borzalmai, amiről mi alig tudtunk akkoriban. Lech Walessa személye és szerepe azonban végig erős és pontosan megrajzolt. A nyolcvanas évek elején indul a regény, a hírhedt Mokotów nevű lengyel börtönben egy vallatás szemtanúi lehetünk. Ez már tökéletesen felvezeti a regény magvát: Valami egészen meglepő, meghökkentően sötét titok van a múlt történései között, ami mára bizony igen kínos lehet valakinek.



"Az egész országot erővel és propagandával tartották egyben."


Innen egy nagy ugrással napjainkban, a belgiumi Brugge-ben folytatódik a kalandok sora. Malone,
az Igazságügyi Minisztérium egykori ügynöke, egy könyvvásárra érkezik ide, azonban akaratán kívül egy rablás szemtanúja lesz. Ebben a történetben a Krisztus keresztre feszítésével kapcsolatos vallási emlékek gyűjteményét lopják el egymás után. Ez a gyűjtemény, az Arma Christi elnevezésű külön emlékgyűjtemény az európai egyházakban.
A történet arra vezet, hogy a világ vezető hatalmai megpróbálják zsarolni Lengyelország elnökét. Ahogy a cím is sejteti, a történet nagy része Lengyelországban zajlik, ahol a lengyel történelmi múlt kap kiemelten fontos szerepet.

Amerika rakétákat akar telepíteni az országba, ám a lengyel elnök ellenzi. Ahogyan az oroszok és az irániak sem nézik jó szemmel. Természetesen mindenkinek más-más okból akad kifogása a művelet ellen. Egy titkos politikai aukció szerveződik, ahol kiderül mi is az a súlyos titok, amit valóban érdemes volt évtizedekig titkolni. Ez a váratlanul felbukkanó múlt, most az egész világpolitikára nézve veszélyes lehet. A háttérben sokkal nagyobb dolgok indulnak be, mint sejtenék. A törtető hatalomvágy, politikai játszmák és a múlt titkainak szövevényes elegye.


Berry nem okozott csalódást, és egyesítette a jelenlegi geopolitikát a lengyel kommunista korszakkal, szemléletes képekkel megjelenítve azt. Az amerikai elnök alakjában erős politikai nézeteiről tesz vallomást a szerző. Amíg Danny Daniels korábbi elnök pozitív karakter volt, most Fox alakjában a jelenleg regnáló elnök tűnik fel, egyáltalán nem hízelgő képben. Van olyan, amikor az ellenségnek drukkol az olvasó. Ahogyan mindig, ezúttal is érdemes a szerző kiegészítő jegyzeteit elolvasni. Berry előző regényeihez hasonlóan több valós történelmi tény és adat van mesterien beépítve ebbe a fajsúlyos kalandba is.

A varsói protokoll vérbeli kalandregény, kiszámíthatatlan fordulatokkal, színes és izgalmas helyszíneken. Berry szokásához híven remek politikai cselszövést, sok történelmet és akciót mixelt nekünk. Ügyesen megtalálta a tökéletes egyensúlyt az egész történetben. Lengyelország a szovjetek oldalán volt kénytelen játszani, ahogyan a kelet-európai blokk országai közül talán itt volt a legerősebb az elnyomás. Amikor a vasfüggöny ledőlt, Lengyelország Európában való elhelyezkedése tette érdekessé az amerikai háborús elképzeléseknek az országot. Mindezt persze a lengyelek megkérdezése nélkül, hatalmukkal befolyásolva. Az olvasó bizonyos kulcsfigurák révén sok mindent megtudhat Lengyelországról. Berry regényeiben megszokott, hogy a történelmi múlt kiemelten fontos. Most a Wawel pazar épülete mellett egészen az évszázados sóbányáig jutunk. A titok itt a sóbánya mélyén nyer feloldást egy izgalmas hajsza keretében. A történet számomra jól működött, és sok mindent megtanított, különös tekintettel Lengyelország megítéléséről a vasfüggöny mögött, valamint arról, hogy Amerika hogyan folytatta a politikai elnyomást visszaélve a hatalmával.

Cassiopeia Vitt alakja most nem szerepel, ám egy régi szerelem némi romantikát is megcsillant Malone életéből. A Magellán Ügyosztály egykori ügynöke mellett a régi szereplők közül csupán a főnökasszony, Stephanie Nelle bukkan fel most. A regény bővelkedik történelmi oknyomozásban, némi fikcióval vegyítve, de persze mozgalmas kalandban sincs hiány. Tetszett, hogy a történet a közelmúltunkat tette meg főszereplőnek, a szereplők kiléptek Amerikából. Izgalmas, lebilincselő.
A történelmi vonatkozások hatásosan működnek. Mindenkinek ajánlom!

ITT tudod kedvezménnyel megrendelni a regényt! 




Steve Berry: (1955) amerikai író, professzor és volt ügyvéd.

A New York Times bestsellerszerzője. Regényeit 40 nyelvre fordítják, 51 országban, több mint húszmillió példányban. A Cotton Malone-sorozat néhány előző kötete: A templomosok öröksége, Alexandria link, A velencei árulás, Nagy Károly nyomában, Vérbosszú Párizsban, A császár sírja, A Jefferson-kód, A királyi fortély, Lincoln-mítosz, A tizennegyedik gyarmat, Elveszett parancs, A püspök embere, Máltai csere.



GABO, Budapest, 2020
474 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634069478 Fordította: Komló Zoltán



2020. június 28., vasárnap

Rabolt szerelem

Dacia Maraini: Rabolt szerelem 




                                                                       













A mai olasz irodalom nagyasszonya, Dacia Maraini immár második magyar nyelvű kötetével jelentkezik a Jaffa Kiadó jóvoltából. A tavaly megjelent regénye a Végállomás Budapest a családi összetartozás, a szeretet ereje és a régi emlékek hatásait, szálait boncolgatta.
Ez az elbeszéléskötete 2012-es megjelenése óta semmit nem veszített aktualitásából. Sajnos, teszem hozzá csendben. A novellák erős érzelmeket mozgatnak meg az olvasóban. Világszerte fontos, égetően szívszorító problémát tár elénk ez a nyolc történet.




Fájdalmas női sorosok kerültek a novellák középpontjába. Rengeteg nő esik áldozatul az erőszaknak és a bántalmazásnak, nem csak hazánkban. Elképesztő statisztikai adatokat találtam a téma után kutakodva. Átlag havonta két nő esik áldozatul hazánkban családi erőszaknak...
A legfájóbb, hogy a statisztikák szerint kevesen merik jelenteni az eseteket. Megadóan tűrnek, fásulttá válnak, beletörődnek, elfogadják sorsukat. Ami valóban kilátástalan sok esetben. Ezeknek a kapcsolatoknak a mélyére pillanthatunk be Dacia Maraini segítségével.
A kötet nem kevesebbre vállalkozik, hogy ráirányítsa a figyelmet ezekre az egyéni sorsokra, döbbenetes valós történetekre. Felkavaró életképekről olvashattam, utána napokig a hatása alatt voltam. Igazából néha érthetetlen volt, ami történt, illetve a miért? A környezet legalább annyira bűnös sok esetben.

A nyolc novella összekötő eleme a bántalmazás, a testi-lelki erőszak számtalan formában jelenik meg. Az írónő tényszerűen ábrázolja a történeteket, továbbgondolásra mindegyik alkalmas. A megjelenő karakterek sokszínűek, valósak, itt élnek közöttünk.
Úgy próbál az erőszakot tevő lelkének mélyére hatolni, hogy az olvasónak is sikerül azonosulni a kialakult helyzettel. Az áldozatokat a szerelem sem tudja menteni ezekben a kizsákmányoló, lélekölő kapcsolatokban. Lényegre törő, sallangoktól mentes történetek ezek, amik súlyos gondolatokat hordoznak. Nem könnyed olvasmány, hiszen kegyetlenül mai novellákat kapunk. A merítés is sokféle, a társadalom minden rétegét érinti. A nőkkel szembeni erőszak valóban globális probléma.



Talán azok a novellák a legdurvábbak, ahol gyerekek az áldozatok. A kislány, akit Velencének hívtak közismert történetet mesél el. A régóta várt gyermek sztárolása, a médiasiker áldozata lett kislány esete nem hétköznapi. Általában egy hosszú folyamat eredménye, mégis drámai.

Kiemelkedik és társadalmi képet, ítéletet is mond az Egy csoportos erőszak krónikája. Ez a legerősebb novella a kötetből számomra. Egy eldugott olasz falucska zárt közössége áll a középpontban. Ahol lassan az áldozat lesz a hibás... A másik igen drámai novella A titkos feleség volt. Nem tudom megérteni az ilyen anyát, nem igaz, hogy nem veszi észre, mi zajlik a szeme előtt. Amikor tények vannak is kételkedik, pedig már késő. Az erőszak megöli az áldozat lelkét, képtelen később a normális, kiegyensúlyozott felnőtt életre. A dráma borítékolhatóan ott lebeg mindannyiuk felett.

A nők kiszolgáltatottsága elképesztő helyzeteket eredményez. A testi bántalmazáson kívül rengetegen érintettek a lelki bántalmazásban is. A féltékenységből pedig hamar átfordulnak a dolgok erőszakos végkifejletbe. Legtöbb esetben ezek a férfiak kedvesek, önzetlen segítők, intelligens emberek. Ilyenek is akadnak a bántalmazók között, tévhit, hogy csak alkoholista vagy lecsúszott emberek az elkövetők. Erre számtalan példát adnak ezek a novellák. Vajon, meg lehet menteni valakit, ha ő maga nem akarja? Erre is akad példa, a záró történet erről mesél.

Elgondolkodtató, figyelemfelkeltő írásaival Dacia Maraini a nők védelmében, érdekében megírt kötetét mindenkinek olvasni kellene. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a bántalmazások gyakoriságára, az áldozatokra és a lehetőségeikre, erőt adjon, bátorítsa őket merjenek kilépni addig, amíg nem késő.


ITT tudod a kiadótól megvásárolni kedvezménnyel a könyvet! 


Dacia Maraini: 1936. november 13-án született Fiesolában, olasz író.

Művészcsaládból származik, Maraini családja 1938-ban Japánba költözött az olasz fasizmus elől. A háború után a család visszatért Olaszországba, és Szicíliában telepedett le. 1962-1983 között Alberto Moravia felesége volt.





Jaffa, Budapest, 2020
216 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634752479 · Fordította: Lukácsi Margit



2020. június 26., péntek

Fleishman bajban van

TaffyBrodesser-Akner: Fleishman bajban van 




                                                                                     











Taffy Brodesser-Akner éles és pontos képekben tárja fel debütáló regényében egy házasság végnapjait. Szókimondóan őszinte, valós helyzeteket jelenít meg, sok humorral és szívvel ábrázolja szereplőt, azok lelkivilága, gondolatai adnak képet mi is történt az évek során. Az eredmény egy őrült rohanás, egy nyugtalanító történetfolyam, és igen, csak a végén az utolsó 100 oldalon áll össze a kép.




Már a kiindulóhelyzet bizarr és pikáns. A szokásos események itt éppen fordítva történnek. Ez a regény végigkíséri életüket a megismerkedéstől a válásig, a válaszok megtalálása érdekében döbbenetesen mélyre ás a szereplők lelkében. Toby Fleishman a 41 éves, elég alacsony zsidó orvos azt hitte, hogy tudja, mire számíthat, új élete során, amit élvezettel építget a válása után. Szabadsága elég látszólagos, randioldalakra regisztrál, kihasználva a sok magányos nőt, alkalom pedig nem kevés akad. Kamaszos hevülettel veti magát bele az élvezetek világába.

Toby Fleishman élete mégis itt áll fejre, rájön, hogy Rachel-t a feleségét 15 év házasság után egyáltalán nem ismerte. Amikor ex neje éjjel becsempészi a lakásába a két gyerkőcöt és lelép, azaz eldobja a gyerekeket, és nem tér vissza a megbeszélt időre, hetekre elérhetetlenné válik. Ez elég váratlan és számtalan problémát vet fel a gyerekek és Toby számára is. Hannah dacos, kamaszodó 11 éves, a szerény és szeretetre vágyó öccse, Solly 9 éves.


Taffy Brodesser-Akner meglepő magabiztosan építi a cselekményt, merészen írja meg Toby gondolatait, érzelmeit.
A narratíva jellemzően vicces, nyelvezete mai és szókimondóan őszinte. A hirtelen nyakába szakadt szülői feladatok nem csak a randevúit borítják fel, hiszen Toby orvos, munkahelyén is helyt kell állnia. Ha Toby valaha azt akarja, hogy valóban megértse, mi történt Rachel-lel és mi történt a házasságukkal, akkor át kell gondolnia, hogy talán nem látott mindent egyértelműen. Néha bizony az orrunk előtt történő dolgokat nem vesszük észre, nem tulajdonítunk jelentőséget a jeleknek. Csak utána csodálkozunk. Rachel karrierista, Toby nyugodt és családcentrikus, sikeres orvos. A két gyerek karaktere jól példázza, ahogy a viták és maga a válás lecsapódik a gyerekek lelkében. Fleishman bajban van, miközben mindent elkövet, igyekszik a gyerekeket megvédeni a házasság romjaitól. Rachel és Toby egyszer nagyon szerették egymást, most pedig minden átértékelődött, megváltozott. 

Az írónő éles betekintést nyújt a nemek közötti egyenlőtlenségekbe és a ki nem mondott értékítéletekbe, amelyek a keretet adják ehhez a modern városi elit látszatboldogságáról. Maga az ügyvédnő is elismeri, kedves Toby, itt te vagy a nő, a szerepek véglegesen felcserélődtek. Ez pedig igen káros hatással bír. A regény végig olyan, mint egy hullámvasút, szenvedéllyel, haraggal hajtva, és az olvasó csak kapkodja a fejét. Egy szatirikus regényt olvashattam a házasságról, a válásról és a modern szerelemről, az amerikai álom változásáról, újszerű, izgalmasabb hangon.




Néha nehezen tudtam azonosítani, ki beszél, ki a narrátor. Ez igazán a végére derül ki, még egy meglepetés az olvasónak. Szarkasztikus és kritikus egyszerre, valóban olyan problémákat tár fel,
ami ritka szépirodalmi regényeknél. Updike Nyúl-sorozatában olvasható ennyire mély és alapos kép
a házasságról. A szerelemről, a vágyról és a házasság felbontásáról van szó, mégis a szülői háttér az, ami sokban hozzájárul a megoldáshoz. Rachel Fleishman gyermekeként árva lett, és nagyanyja nem szerette őt. Ez mély nyomokat hagyott a kislány lelkében, ami nő és anyaképét meghatározta. Rachel a legérdekesebb főszereplő, de úgy, hogy gyakorlatilag alig van jelen, csak a regény utolsó részében tűnik fel. Mégis mindet ő irányít, róla szól a többi karakter élete. Ennek a regénynek a különlegessége a történetmesélés módjában és a szókimondásában rejlik. A vázolt helyzet azért korántsem olyan egyszerű, mint elsőre látszik.

Valahol mindet a jó szex határoz meg, az mozgatja a világot, ez jött le a regényből. Fontos és meghatározó, az tény, hogy sok kisebb bajt elsimithatunk vele. Mégis komoly helyzeteket eredményez, nem beszélve a gyerekek iránti szülői felelősségről. Egy társadalmi komédia, aminek azért van mélysége, árnyaltan valós képet fest napjainkról. Legtöbbször vicces, mégis szívszorító. Igazi ínyencfalat a KULT-könyvek sorozatban.


ITT tudod a regényt megrendelni kedvezménnyel a 21. Század Kiadótól! 





XXI. Század, Budapest, 2020
464 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155955945 Fordította: Kepes János





2020. június 24., szerda

Ne haragudj, véletlen volt

Háy János: Ne haragudj, véletlen volt 





                                                                                               


"Feltámad a szél, feltámad a tenger, de nem támad fel egyetlenegy ember sem."








Nagy érdeklődéssel álltam a könyv olvasásának, hiszen kedvelem a szerzőt, érdekelt az új helyzetre való gyors reagálása, véleménye. Az Európa Kiadónál frissen megjelent karanténnapló újszerű, eredeti vállalkozásnak mondható. Szükségnapló, ahogy az alcím meghatározza a keretet egy hónapnyi időt ölel fel a pandémia kezdetétől. Ezekben a naplószerű felvillanásokban, életpillanatokban ott van Háy János, az ő szemén át mégis mindenki kicsit magára ismerhet. Döbbenten konstatáltam, legalább három alkalommal igen, ez én vagyok, velem történt pontosan úgy, ahogyan a szerző megírta. Volt ahol kínosan mosolyogtam, de akadt ahol hangosan hahotáztam.



"A második kávét iszom, amikor eszembe jut, hogy nem vettem be a vérnyomáscsökkentőt."



Magát az elbeszélői formát telitalálatnak tartom, akár egy alkotói megújulásnak is tekinthetjük. Háy leírja ugyan, nem kedveli a naplóformát, ám olvasni egészen más. Hasonlóan éreztem én is, ráadásul a valós helyzet szülte megváltozott életmorzsákból kikerekedik a világ egy kicsinyke darabja, ami rólunk mesél. Érzékenyen ábrázolt pillanatokkal teszi mindezt úgy, hogy a vírust alig említi, nem "előtte-utána" képekkel operál. Filozófikus merengése az élet minden helyzetére kiterjed. Már egy egyszerű, mindennapi rutinnak számító reggeli kávéfőzés is gondolatok sorát indítja be. Nem csak a szerzőben, az olvasóban is.

Vannak benne jó jelenetek az öregedésről, a magányról, a könyörtelen elmúlásról, arról, hogy az öregek is voltak fiatalok. Megjelennek a régi kedves családi emlékek, a múlt hatása jelen életünkre, gondolkodásunkra. Milyen is volt a nagypapa fiatalon? Mit rejt az ő múltja, milyen kulcsot ad ez az unoka életéhez? Kedvenc jelenetem amikor egy kisfiú fakardozik az apjával. Ez a képletes harc a játék öröméről szól, de átvitt módon bizony előrevetíti a jövőt. Amikor apuka már idős, beteg, öregszagú, problémái vannak a vizelettartással, mégis akkor kell igazán szeretni. A különböző életkorokból élethelyzetekből bemutatott képek hatásosak, pontosak. A gyerekből felnőtt lesz, családot alapít, majd... elválnak. A szülők végig ott vannak a háttérben, meghatározóak a családi kapcsolatok. Minden élethelyzet fontos, még az is lehet, évek múlva kap hangsúlyt egy-egy régebbi történés. Néha bizony nem is érzékeljük azonnal a változások hatásait. A nyelvi leleménnyel, irónikus humorral megírt napló tökéletesen adja vissza az ember lelkiállapotát, végig kísérve a gyerekkortól az öregségig az életen. Mindezt pszichológiai pontossággal, egyszerű, közvetlen stílusban teszi.


A demens nagymama mellett az öregségszag érezhetően jelen van ezekben a jelenetekben.Ez is az élet része, méltón befejezni, búcsúzni. Ilyenkor valóban együtt sírt a szívem a szerzőével. Ráadásul néhány hét alatt több novellában is belefutottam ebbe a témába. Az elengedés, a gyász fájó és nehéz pillanat. A számunkra fontos, meghatározó tárgyak és emlékek bizony másoknak semmit nem jelentenek, lomok, kidobni való kacatok. Az összegyűjtött kedves emlékek, másnak már nem bírnak értékkel. A múlt átértékelődik, bár tagadhatatlan a hatása. Ahogyan a vírus okozta zűrzavarra sem voltunk felkészülve, úgy a hirtelen jött családi összezártság is szült néhány izgalmas pillanatot. Jó együtt lenni, de heteken át bezárva, kötelező jelleggel már már az őrület határait feszegettük.



"A család, ez a megbonthatatlan egység, alig várja, hogy megbontsák."


Bepillanthatunk az író alkotói tevékenységébe is. Ebben az időszakban (miért is ne?) akár pizsamában is lehet alkotni. Az írás kihívás, munka, feladat. Készül, őszre várható az új Háy János regény A Cégvezető!
Barna Imre írja az előszóban: “Kedves olvasó, Háy János könyve ez. Vagy legalábbis a szövege, és róla magáról, Háy Jánosról szól. "
Ezek az életképek ismerősek lehetnek néhány korábbi Háy-regényből, bár itt fikciós formában elevenednek meg a valósággal. Ettől sajátos, mindeközben az olvasó a fakardozó kisgyerek, a váláson merengő férj, a magánytól rettegő már elvált férfi vagy a demens nagypapa egyszerre. Lehet akár a szeretőt tartó, lebukott feleség, (tetszettek ezek a "házasságon innen és túl" pillanatok)
vagy lehet a közértben csoszogó, fáradt öreg néni, aki alig érti már a körülötte lévő, felgyorsult világot. Aki tökfőzeléket főz, majd reménykedve csodát vár. Az összetartozó, de néha mégis széteső családi pillanatok múlandósága ez a napló. Korszakhatárhoz értünk, ami rendkívüli helyzeteket hozott. Ez jó alkalom volt a szerzőnek elmerengeni az élet dolgai felett. A regényei mellett verseket, dalokat is jegyző Háy János kor- és kórrajza ez a pillanat szülte állapotról.



ITT megvásárolható a regény! 





Háy János (Vámosmikola, 1960. április 1.) magyar író, költő, képzőművész.



Európa, Budapest, 2020
232 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635042920






2020. június 22., hétfő

Férfiak az én helyzetemben

Per Petterson: Férfiak az én helyzetemben 






                                                                       











Napjaink skandináv szépirodalma évek óta egyre nagyobb teret hódít idehaza is. Jón Kalman Stefánsson, Tore Renberg, Karl Ove Knausgård, Kim Leine mellett Per Petterson is több könyvével jelen van a magyarországi kínálatban.
Pettersonnak ez éppen az ötödik magyarul megjelent könyve, amit nem tudtam, nem lehet kihagyni. Már a téma is azonnal érdekelt, érintettségem okán. Igaz, anno már a Lótolvajok-kal megvett kilóra.


A férfilélek érző és néha zavaros, tétován háborgó mélységeibe merülhetünk el könyörtelen őszinteséggel. Főhősünk Arvid Jansen író, aki már feltűnt az Átkozom az idő folyamát regényben is.
Számára az élet éppen fejtetőre állt. Válás után vagyunk, ami elég mindennapos helyzet. Végtelenül szomorú és csalódott, hiszen felesége Turid "kiszeretett belőle", így elköltözött. Van ilyen, azonban a következmények minden szereplő életére hatnak. A három közös lányukéra is, akiket természetesen magával vitt. Arvid hirtelen kiszakadt a családi fészekből, egyedülálló és kétségbeesett ember lett belőle. Okokat keresve elemzi a múltat, ki mit hol ronthatott el. A válás kiszolgáltatottá teszi, bűntudat és önreflexiónk kínozzák lelkét. Oslo éjszakai életét éli, iszik, nőzik, az autójában alszik, depresszió kínozza. Az emlékek ködfátyolából kibontakozik a múlt. Ezek a szembenézős pillanatok adnak alkalmat, hogy megismerjük Arvid mentalitását, a történésekhez való viszonyát. Per Petterson stílusosan és eleganciával ábrázolja főhőse életét, gondolatait, középpontba állítva a férfiak magányát. Ábrázol egyfajta életmódot és melankóliát, amelyek valószínűleg mindenkit érinthetnek, de igazán mégis kifejezetten férfiak értenek. Akik már átélték a válás gyötrelmét, egy kapcsolat halálát. Arvid fusztrált és önbizalomhiányossá, zárkózottá vált. Beleragadt ebbe az állapotba, amit pontosan érzékel, kimászni azonban képtelen egyedül. Férfi és nő ezen harcában ő a kiszolgáltatott, csak vesztes lehet. Lehet lelki békét találni a magányban és az életünk elmúlt pillanatain merengeni? Az olvasó szinte lapról lapra jön rá, hogyan és miért alakult éppen úgy a szereplők élete, ahogy történt. Érzékletesen finom belső történések, mély érzések tanúi lehetünk.



Per Petterson olyan intenzíven, pontosan és nyelvi szempontból finoman ír, hogy a történet rögtön megragad, ezzel kizárja a menekülést. Még az elolvasás után sem tudtam "letenni" a történéseket, napokig ott maradt a lelkemben. Ha mindez nem lenne elég, egy néhány évvel korábbi dráma is nyomja még Arvid lelkét. Egy szerencsétlen hajóbalesetben elvesztette szüleit, testvérét. Ez is további komor felhőket eredményez élete egén. A váratlan halál, veszteség feldolgozás komoly kihívás. A skandináv távolságtartás, hűvös és zord eredményre vezet. Írói munkájára is ezek mind kihatnak, a válság tetőzik mindenütt. Arvid nem ura a saját életében történő változásoknak.
Arvid Jansen igazán emberi karaktere közel került hozzám minden hibájával, esendőségével.

A regény nem önéletrajz, ám ez a valóságból merített esemény sajnálatosan megtörtént Petterson életében is 1990-ben. Már a hajó nevének említésekor pánik tör rá. Pontos és erős a regény története, nem önsajnálatban tocsog, a volt feleséggel szembeni kiszolgáltatottságról és a magány elleni harcról mesél. A meghozott döntéseink súlya hogyan hat mai életünkre. A gyerekek közül Vigdis, az elsőszülött sérül legjobban lelkileg, bár kiderül Turid sem boldog egyedül. A gyerekláthatásos hétvégék, a múlt képei mellé sok irodalmi emlék is befért. Ezek színesítik a cselekményt.


Petterson nyelve szuggesztív és hiteles. Petterson gyengéd humorral is rendelkezik, ami néhol megcsillan. Egy puha, meleg takarót hajtogatott ezzel a regényével minden magányos, elveszett férfi lelkére. Az utolsó pillanat előtt mégis elindul valami, közeledés, törődés egy reményteli új élet fénye dereng fel. Biztatást adva, hiszen egy váratlan esemény mindent sarkából fordíthat ki, ami itt eredményt ígér.




ITT tudod kedvezménnyel megrendelni a Scolar Kiadótól Petterson regényét!




Per Petterson norvég regényíró 1952-ben született Oslóban.

1987-ben debütált Aske i munnen, sand i skoa (Hamu a szájban, homok a cipőben) című novelláskötetével. 1990-ben egy szörnyű tragédia során elveszíti szüleit, egyik testvérét és egy unokatestvérét. A baleset motívuma, a fiú szüleihez fűződő kapcsolata áll ezután prózájának homlokterében. Az 1996-ban megjelent Til Sibir (Szibéria felé) az anya életének azt a szakaszát beszéli el, mikor még szinte kislányként a német megszállás során Dániából Norvégiába települt. A regényt jelölték az Északi Tanács irodalmi díjára – a legrangosabb skandináv irodalmi díjra – és az IMPAC Dublin nemzetközi irodalmi díjra.




Az igazi siker Petterson számára a Lótolvajok 2003-as norvégiai megjelenése után érkezett el. A regényt többek között angol, német és francia nyelvre is lefordították. Norvégiában elnyerte a Könyvkereskedők Díját, a Kritikusok Díját, megkapott több francia díjat, és elnyerte az IMPAC díját, megelőzve olyan neves írókat, mint Salman Rushdie és J.M. Coetzee. A könyvet 2007-ben a New York Times az év öt legjobb szépirodalmi műve között tartotta számon. A Jeg forbanner tidens elv (Átkozom az idő folyamát) című 2008-ban megjelent regényének központi témája a fiú-anya kapcsolat. A mű elnyerte az Északi Tanács irodalmi díját és a neves norvég Brage-díjat.
Magyarországon kiadott könyvei: Lótolvajok, Átkozom az idő folyamát, Megtagadom, Irány Szibéria és a frissen megjelent Férfiak az én helyzetemben.






Scolar, Budapest, 2020
304 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635091096 · Fordította: Pap Vera-Ágnes