Bloginterjú a magyar krimiről
Beszélgetés Cserhalmi Dániel és N. Nagy Zoltán krimiírókkal
A márciusban újra indult Bloginterjú rovat ezúttal a hazai krimi két nagyszerű szerzőjét látta vendégül.
Cserhalmi Dániel az ÁVH-krimik szakavatott szerzője, történetei egy sötét történelmi korszakba vezetnek vissza, ahol a félelem sokszor nemcsak a bűnből, hanem magából a rendszerből fakad.
N. Nagy Zoltán A nagy sikerű Keselyű-trilógia és a Lelkek őrzője szerzője, a rendőrnyomozói munka után fordult az írás felé. Most szinte egyszerre jelentkeznek vadonatúj krimivel! Cserhalmi Dániel A vörös báró kötete május végén érkezik, míg N. Nagy Zoltán Fekete labirintus krimije június elején kerül a boltokba. Mindkettőjük stílusára jellemző az igényesség, hitelesség és a jó történetfelépítés. Közös bennük, hogy mindketten a feszültség mesterei, és olyan igényes krimiket írnak, amelyek nem hagyják nyugodni az olvasót. A magyar krimi jelenéről, az új regényekről és egyebekről is faggattam őket. Olvassátok szeretettel!
Előbb néhány közös, majd jönnek a személyre szabott kérdések. Elsőnek N. Nagy Zoltán válaszait olvashatjátok.
.jpg)
A krimi mindig is népszerű volt világszerte. Ez alól Magyarország sem kivétel, azaz, szerintem az igények mindig is megvoltak, csak valamiért az olvasók nem találkoztak az írókkal. Az utóbbi években ennek a változása okozhatta a magyar krimi térhódítását.
Mit gondolsz a cosy krimikról?
Nagyon érdekes alműfajnak tartom, bár tőlem nagyon távol állnak ezek a történetek.
Hogy álltok a klasszikus szerzőkkel? Mattyasovszky Jenő, Kristóf Attila, Szamos Rudolf, Mág Bertalan..
Ahol lehet, megemlítem, hogy szerintem Kristóf Attila volt a legjobb magyar krimiíró (ma is az). Elképesztően szellemes, csavaros történeteket vagy épp lélektani thrillereket (A menyét éjszakája) írt, amelyek talán nem is annyira ismertek az olvasóközönség előtt.
Szerintetek a krimi elsődleges feladata a szórakoztatás, vagy a társadalmi tükör tartás?
Szerintem egyértelműen kiderült a korábbi válaszaimból, hogy mindkettő.
Mennyire fontos, hogy az olvasó jól érezze magát egy sötét történet végén? azaz: meg kell a gonosznak bűnhődnie?
Ez megint nagyon jó kérdés. Régebben ez a krimi egyik alapvetése volt, mára azonban szerintem
árnyaltabb a kép. Én ezt úgy válaszolnám meg, hogy a teljes igazság nem biztos, de az emberek igazi jelleme mindig a felszínre kell, hogy kerüljön egy sötét történet végén.
A kiindulópont nálatok inkább a bűn vagy az áldozat? Ki a fontosabb? Az áldozat vagy az
elkövető, a tettes indítéka?
A legfontosabb, mindig a történet szereplőinek motivációja, legyen szó elkövetőről vagy áldozatról.
Néhányan azt mondják, hogy az ingerküszöb egyre magasabban van és egyre extrémebb történetekre van szükség, de szerintem a kellően jól felépített, feszült – akár vértelen - krimi soha nem fog kimenni a divatból.
A diktatúra vagy a modern társadalom termel jobb bűnügyi történeteket?
A modern társadalom.
Melyik a félelmetesebb? Amikor mindent megfigyelnek, vagy amikor senki sem figyel?
Amikor senki sem figyel. Az emberi közöny a gonoszság előszobája.
Írás közben terv szerint haladtok, vagy hagyjátok, hogy a történet vezessen?
Régebben jobban kötődtem az előregyártott tervekhez, de mostanában jobban hagyom, hogy a történet magát vezesse.
Volt olyan, hogy egy karakter átírta a történetet?
Inkább olyan volt, hogy a karakter továbbfejlődött, mint szándékoztam az elején. Lásd Gálfi Csaba,
aki az Idegen tollakban csak mellékszereplő volt, most viszont már a Lelkek őrzője és a Fekete labirintus is – többek között – róla szól.
Írnátok egymás műfajában?
Nem valószínű, hogy le tudnám cserélni a kortárs közeget.
.jpg)
Cserhalmi Dániel válaszai a közös kérdésekre:
Az utóbbi években fellendülőben van a magyar krimi. Szerinted ez mitől van, miért lett ennyire népszerű a műfaj?
Szerintem mindig is népszerű volt, csak talán nem volt ennyire szem előtt. Persze a szocialista krimikről sok rosszat hallani és olvasni, de ez sem igaz. A krimi a szórakoztatásról szól, és az olvasót jobb esetben közös gondolkodásra készteti. Szerintem ez ma is vonzó lehet, így ha valakinek épp csak egy kevés ideje van lefekvés előtt, akkor könnyedebb műfajra vágyik, és ebből a szempontból a krimi jó választás.
Mit gondolsz a cosy krimikről?
Nemrég olvastam erről egy cikket a KönyvesMagazin oldalán. A műfaj persze már régóta velünk van, ugyanis az igazán klasszikus cozy crime számomra Christie Miss Marple regényei. A nagymamám amúgy jobban is szerette, mint Poirot-t. Ebben is sokat beszélgettek, teáztak, de maga a bűntény, annak a logikája, és az írónő ötletei annyira jók voltak, hogy még ma is megállják a helyüket. Persze tőlem egy kicsit távol áll ez a zsáner, de ha megfelel a történet a fenti kritériumoknak, akkor önmagában nincs baj a cozy crime-al. Ha viszont maga a nyomozás veszik el a történetben, a közös gondolkodás, akkor sajnos elég hamar elmegy tőle a kedvem.
Hogy álltok a klasszikus szerzőkkel? Mattyasovszky, Kristóf Attila, Szamos Rudolf, Mág Bertalan..
Biztos vagyok benne, hogy Zoli többet olvasott tőlük. Épp most olvastam el egy Hód történetet, ami kicsit megmosolyogtató, elvégre az állambiztonsági munkát próbálja jó színben feltüntetni. A regény szereplői persze pont azt teszik, mint a belügyesek tették, csak míg az előbbi csak egy regény, a valóságban elég sok fiktív összeesküvést és kémkedést ötöltek ki az elvtársak a saját honfitársaik kárára. Szita György regényeit olvastam, azok kifejezetten tetszettek, Mág Bertalan pedig rajta van a képzeletbeli bakancslistán.
Írás közben terv szerint haladtok, vagy hagyjátok, hogy a történet vezessen?
Régebben jobban kötődtem az előregyártott tervekhez, de mostanában jobban hagyom, hogy a történet magát vezesse.
Volt olyan, hogy egy karakter átírta a történetet?
Inkább olyan volt, hogy a karakter továbbfejlődött, mint szándékoztam az elején. Lásd Gálfi Csaba,
aki az Idegen tollakban csak mellékszereplő volt, most viszont már a Lelkek őrzője és a Fekete labirintus is – többek között – róla szól.
Írnátok egymás műfajában?
Nem valószínű, hogy le tudnám cserélni a kortárs közeget.
.jpg)
Az utóbbi években fellendülőben van a magyar krimi. Szerinted ez mitől van, miért lett ennyire népszerű a műfaj?
Szerintem mindig is népszerű volt, csak talán nem volt ennyire szem előtt. Persze a szocialista krimikről sok rosszat hallani és olvasni, de ez sem igaz. A krimi a szórakoztatásról szól, és az olvasót jobb esetben közös gondolkodásra készteti. Szerintem ez ma is vonzó lehet, így ha valakinek épp csak egy kevés ideje van lefekvés előtt, akkor könnyedebb műfajra vágyik, és ebből a szempontból a krimi jó választás.
Mit gondolsz a cosy krimikről?
Nemrég olvastam erről egy cikket a KönyvesMagazin oldalán. A műfaj persze már régóta velünk van, ugyanis az igazán klasszikus cozy crime számomra Christie Miss Marple regényei. A nagymamám amúgy jobban is szerette, mint Poirot-t. Ebben is sokat beszélgettek, teáztak, de maga a bűntény, annak a logikája, és az írónő ötletei annyira jók voltak, hogy még ma is megállják a helyüket. Persze tőlem egy kicsit távol áll ez a zsáner, de ha megfelel a történet a fenti kritériumoknak, akkor önmagában nincs baj a cozy crime-al. Ha viszont maga a nyomozás veszik el a történetben, a közös gondolkodás, akkor sajnos elég hamar elmegy tőle a kedvem.
Hogy álltok a klasszikus szerzőkkel? Mattyasovszky, Kristóf Attila, Szamos Rudolf, Mág Bertalan..
Biztos vagyok benne, hogy Zoli többet olvasott tőlük. Épp most olvastam el egy Hód történetet, ami kicsit megmosolyogtató, elvégre az állambiztonsági munkát próbálja jó színben feltüntetni. A regény szereplői persze pont azt teszik, mint a belügyesek tették, csak míg az előbbi csak egy regény, a valóságban elég sok fiktív összeesküvést és kémkedést ötöltek ki az elvtársak a saját honfitársaik kárára. Szita György regényeit olvastam, azok kifejezetten tetszettek, Mág Bertalan pedig rajta van a képzeletbeli bakancslistán.
Ez alapvetően a zsánertől függ. Agatha Christie maga is azt vallotta, hogy csak szórakoztatni akart. Nála különösen igaz volt az együtt nyomozás élménye, a társadalmi problémák csak mérsékelten foglalkoztatták, illetve nem volt hangsúlyos. Aztán ahogy változott a kor, úgy nőtt meg ez utóbbi szerepe. A skandináv krimi ettől is vonzó, hogy a nyomozás mellett egy-egy társadalmi jelenséget állít a középpontba. Valószínű mindkét irányzatnak van ma helye a polcokon, de személy szerint jobb szeretem, ha a nyomozáson túl elmesél valamit a regény. Amitől én, mint olvasó okosabb leszek.
Mennyire fontos, hogy az olvasó jól érezze magát egy sötét történet végén? azaz: meg kell a gonosznak bűnhődnie?
Ez a kérdés ennél összetettebb, és nem tudom, belefér-e a keretek közé. Már azt is érdemes boncolgatni, hogy az elkövető biztos, hogy gonosz, vagy az adott cselekményben a tettei relativizálhatók-e? A Vadászat részben ezt a kérdést feszegeti, és a kötet végén én adtam is rá egy megoldást, de ez csak abban a történetben igaz. Alapvetően szerintem fontos, hogy a bűnnek következménye legyen, és az olvasók többsége is ezt gondolja, tehát akkor van igazi katarzis, ha a cselekmény megnyugtatóan zárul. A Vadászatban, és A vörös báróban viszont pont ezeket a kereteket próbálom feszegetni, és majd meglátjuk, mit kezdenek vele az olvasók.
A kiindulópont nálatok inkább a bűn vagy az áldozat? Ki a fontosabb? Az áldozat vagy az elkövető, a tettes indítéka?
Zoli regényei sokkal jobban követik a krimi írott szabályait. A Vadászat esetében az volt a kiindulópont, hogy teremtsek egy sorozatgyilkost, aki az ötvenes években államvédelmi nyomozókat öl. Ebben a történetben az indíték volt a fontos, amivel el tudtam mesélni valamit a történelem egy fejezetéről. A vörös báró esetén, és tudom, ezt fura kimondani, valójában egyik sem volt fontos. Egyedül az motivált, hogy úgy tudjam kifuttatni a nyomozást egy adott pontra, ami elég meghökkentő lehet az olvasóknak, de nem túl mesterkélt és illeszkedik a korszakhoz is. Tudom, ez nagyon talányos, de ez az igazság.
Változott szerinted a krimiolvasók ingerküszöbe az elmúlt években?
Ha az erőszakra gondolsz, akkor szerintem ma már sok olvasónál ez elég magas. Egy Chris Carter-féle vérengzésre sokan csak legyintenek, és olvasnak tovább. Ha a regények minőségére, az más kérdés. Ma nagyon széles a választék, szinte túlkínálat van, azért az emberek az olvassák, ami szembe jön velük. És ha a közösségi médiában azt látják, hogy ez egy jó könyv, és tetszik egy ismerősnek, akkor hajlamosak vagyunk úgy gondolni és érezni, hogy az nekünk is tetszik. Ezt nem gondolom így, hanem Barabási-Albert László A képlet című könyvében olvastam.
Épp ezért lehet egy regény nagyon rossz, megfelelő tálalás segítségével nagyon sok emberhez jut el, és ebből a többség egyet fog érteni. És nem az irigység beszél belőlem, mert az én regényeim mindig
is egy szűkebb közösségnek íródnak.
Nem akarok semmiféle aktuálpolitikát belevinni a válaszba, de sajnos gyakran volt olyan érzésem, hogy a modern társadalomban elé sokszor visszaköszön a diktatúra egy-egy apró szelete. A bűnözők motivációja nem sokat változott az elmúlt száz évben, csak a környezet. Így szerintem nincs jobb vagy rosszabb, csak a háttér más. Érdekes gondolatkísérlet lenne, ha megírnánk ugyanazt a történetet két eltérő
korszakban. Talán egyszer...
Melyik a félelmetesebb? Amikor mindent megfigyelnek, vagy amikor senki sem figyel?
Mindkét társadalom kitermeli a maga áldozatait. A kommunizmus idején a hétköznapi paranoia általános volt, sok család ment tönkre, ha nem is ettől, de a diktatúra más vonatkozásaitól. Ha viszont valaki magára
marad a társadalomban, befelé fordul, és elveszti a lába alól a talajt, az gyakran okozhat pszichés zavarokat, és már csak apró lépés egy iskolai vérengzés, vagy egy gyilkosság felé. Ez persze erősen torzított kép. Épp ezért újra csak azt tudom mondani, hogy minden rendszer tud áldozatokat termelni, csak más a kontextus, a díszlet.
Írás közben terv szerint haladtok, vagy hagyjátok, hogy a történet vezessen?
Vannak a kényszeres excel táblával dolgozók. Zoli szokta mondani, hogy még van 13 jelenete, amire csak vakarom a fejem, hogy tudja ezt így megtervezni. Az első két regényt sok tervezéssel írtam, a harmadikban már kevesebbet használtam, az utolsó kettő pedig impulzívabb volt: tudtam, honnan indulok, és hova akarok elérni. Volt egy-két sarokpont, néhány köztes állomás, de úgy tűnik, lett annyi gyakorlatom, hogy a részletes jegyzet anyag nélkül is tudjak írni,
Volt olyan, hogy egy karakter átírta a történetet? Írnátok egymás műfajában?
Szerintem nem. Valószínűleg tudnánk. Én viszont elég keveset tudok a modern rendőrség rutinjáról, ebben Zoli profi. Én sokat tanultam az ő könyveiből. Valószínűleg ha elég sokat foglalkozom a témával, tehát felkészülök rá, akkor tudnék írni egy tűrhető regényt. Nála gondolom az ÁVH, vagy az ötvenes évek megismerése járna sokkal több befektetéssel. Szóval elméletben igen a válasz, de a gyakorlatban ez nem lenne logikus: elvégre mindenki azt írja meg, amiben jó.
.jpg)
Kérdések N. Nagy Zoltánhoz:
Mitől lesz számodra hatásos, igazán jó egy krimi?
A többrétegű, komplex krimiket szeretem, amelyek egyrészt reflektálnak társadalmi kérdésekre, másrészt gondolkodásra késztetik az olvasókat. Az igazán jó krimi olvasása közben folyton jár az agyam, hogy ki lehet a tettes, mi lehet a megoldás. A krimi mindig egyfajta játék is az olvasó és az író között, ezért szerintem akkor hatásos egy krimi, ha az írónak sikerül egészen a végéig „az orránál fogva vezetnie” az olvasót.
Mit kell tudni a Fekete labirintusról az olvasónak ?
A Fekete labirintus a legújabb könyvem, amely a Könyvhétre jelenik majd meg. Önállóan is olvasható kortárs krimi, de tekinthető a Lelkek őrzője c. regényem folytatásának is. A szereplőkkel hosszabb sorozatban gondolkodom, a terveim szerint a Hosszú Lejáratú Ügyek Alosztályának még számos feladata lesz. A Fekete labirintus középpontjában egy tíz évvel korábban, a rendőrség falai között elkövetett gyilkosság áll, amelynek nyomozása közben a Lelkek őrzőjéből ismert Gálfi Csaba és csapata egy olyan szörnyeteg nyomára bukkan, amelyiknek még az áldozatait sem találták meg soha.
A szövegben számos rejtvény és feladvány van elrejtve, amelyek – többek között József Attila versein
keresztül – az olvasók agytekervényeit is megdolgoztathatják.
Mennyire fontos a tempó, a korszak, a háttér, és mennyire a lélektani mélység?
Szerintem ezek mind elengedhetetlen kellékei egy jó kriminek. Arra viszont nagyon kell vigyázni, hogy a megfelelő arányban legyenek jelen a szövegben.
Hogyan építed fel a feszültséget: inkább információ-adagolással vagy sokkoló fordulatokkal?
Ez nagyon jó kérdés. Én elsősorban a történet atmoszféráját igyekszem úgy megteremteni, hogy a
feszültség szinte mindig jelen legyen. Ha ez sikerül, akkor az újabb információk, a sokkoló fordulatok
vagy akár a párbeszédek is tovább növelhetik azt.
Karakterteremtésnél mi az, ami segít?
Szerintem nagyon fontos, hogy minden karakternek ki legyen dolgozva kellő mélységben a háttértörténete. Ez az, ami mozgatja és beszélteti őket. Soha nem szabad abba a hibába esni, hogy
szükség van egy ’töltelék’ vagy ’feláldozható’ karakterre és akkor mindegy, mit csinál vagy mit mond.
Ha nincs megfelelően kidolgozva, az olvasó úgyis tudni fogja.
Fontos, hogy hihető legyen a sztori. Ezt hogyan éred el?
Mindennek, de tényleg mindennek utánajárok, minden helyszínre elmegyek, illetve, ha kell, az adott
téma szakértőivel is beszélek. Nekem ez a munkamódszerem része. Az első hónapokban csak információt gyűjtök.
Volt olyan, hogy egy karakter átírta a történetet? Írnátok egymás műfajában?
Szerintem nem. Valószínűleg tudnánk. Én viszont elég keveset tudok a modern rendőrség rutinjáról, ebben Zoli profi. Én sokat tanultam az ő könyveiből. Valószínűleg ha elég sokat foglalkozom a témával, tehát felkészülök rá, akkor tudnék írni egy tűrhető regényt. Nála gondolom az ÁVH, vagy az ötvenes évek megismerése járna sokkal több befektetéssel. Szóval elméletben igen a válasz, de a gyakorlatban ez nem lenne logikus: elvégre mindenki azt írja meg, amiben jó.
.jpg)
Mitől lesz számodra hatásos, igazán jó egy krimi?
A többrétegű, komplex krimiket szeretem, amelyek egyrészt reflektálnak társadalmi kérdésekre, másrészt gondolkodásra késztetik az olvasókat. Az igazán jó krimi olvasása közben folyton jár az agyam, hogy ki lehet a tettes, mi lehet a megoldás. A krimi mindig egyfajta játék is az olvasó és az író között, ezért szerintem akkor hatásos egy krimi, ha az írónak sikerül egészen a végéig „az orránál fogva vezetnie” az olvasót.
Mit kell tudni a Fekete labirintusról az olvasónak ?
A Fekete labirintus a legújabb könyvem, amely a Könyvhétre jelenik majd meg. Önállóan is olvasható kortárs krimi, de tekinthető a Lelkek őrzője c. regényem folytatásának is. A szereplőkkel hosszabb sorozatban gondolkodom, a terveim szerint a Hosszú Lejáratú Ügyek Alosztályának még számos feladata lesz. A Fekete labirintus középpontjában egy tíz évvel korábban, a rendőrség falai között elkövetett gyilkosság áll, amelynek nyomozása közben a Lelkek őrzőjéből ismert Gálfi Csaba és csapata egy olyan szörnyeteg nyomára bukkan, amelyiknek még az áldozatait sem találták meg soha.
A szövegben számos rejtvény és feladvány van elrejtve, amelyek – többek között József Attila versein
keresztül – az olvasók agytekervényeit is megdolgoztathatják.
Mennyire fontos a tempó, a korszak, a háttér, és mennyire a lélektani mélység?
Szerintem ezek mind elengedhetetlen kellékei egy jó kriminek. Arra viszont nagyon kell vigyázni, hogy a megfelelő arányban legyenek jelen a szövegben.
Hogyan építed fel a feszültséget: inkább információ-adagolással vagy sokkoló fordulatokkal?
Ez nagyon jó kérdés. Én elsősorban a történet atmoszféráját igyekszem úgy megteremteni, hogy a
feszültség szinte mindig jelen legyen. Ha ez sikerül, akkor az újabb információk, a sokkoló fordulatok
vagy akár a párbeszédek is tovább növelhetik azt.
Karakterteremtésnél mi az, ami segít?
Szerintem nagyon fontos, hogy minden karakternek ki legyen dolgozva kellő mélységben a háttértörténete. Ez az, ami mozgatja és beszélteti őket. Soha nem szabad abba a hibába esni, hogy
szükség van egy ’töltelék’ vagy ’feláldozható’ karakterre és akkor mindegy, mit csinál vagy mit mond.
Ha nincs megfelelően kidolgozva, az olvasó úgyis tudni fogja.
Fontos, hogy hihető legyen a sztori. Ezt hogyan éred el?
Mindennek, de tényleg mindennek utánajárok, minden helyszínre elmegyek, illetve, ha kell, az adott
téma szakértőivel is beszélek. Nekem ez a munkamódszerem része. Az első hónapokban csak információt gyűjtök.
Természetesen egy-egy ötlet származhat megtörtént esetekből, de alapvetően nem támaszkodom valós bűnügyükre, a könyveimben olvasható események mindig a fantáziám szüleményei. Ugyanígy
Keselyű Richárd karaktere is, akihez hasonló emberrel még nem találkoztam. Tapasztaltam már meg az emberi gonoszságot (és ez lehet, hogy visszaköszön néhány karakterben), de remélem, hogy a
Keselyűben megjelenő sötétséggel nem találkozom majd a valóságban soha.
Miért éppen ezt a műfajt választottad?
Tulajdonképpen a krimi választott engem. Gyerekkorom óta szeretem a rejtvényeket, rejtélyeket amelyek valahogy összefonódtak a korábbi nyomozói munkám során szerzett tapasztalatokkal, így
nem volt kérdés, hogy krimit fogok írni.
Volt olyan krimiszerző, aki erősen hatott rád?
Sok ilyen volt, elsősorban Donato Carrisi, Thomas Harris vagy Jo Nesbo könyvei.
Ma mi inspirál írás közben, hogyan lehet újat mondani a krimiben?
Újat nem biztos, hogy lehet mondani, viszont másképpen mindig lehet. Ráadásul mivel szerintem egy
jó krimi mindig reflektál arra a társadalomra, amelyikben játszódik, csak az írón múlik, hogy mit és
hogyan ír meg.
Cserhalmi Dániel kérdései:
Hogyan kutatod fel a rettegett ÁVH működésének részleteit, van még olyan része a történelmünknek, ami nem publikus?
Azt gondolom, minden publikus, csak épp a megfelelő módon lehet hozzájutni a megfelelő információhoz. Az Állambiztonság Szolgálatok Történeti Levéltára (és persze az összes többi levéltár) is kutatható.
Én is általában így járok el, majd a megfelelő engedély birtokában dolgozom fel az engem érdeklő dossziékat. Természetesen most már van egy kisebb történészi hálóm, akikhez fordulhatok, ha valami apró részletre vagyok kíváncsi. Biztos vannak olyan anyagok, amikor ugyan publikusak, csak épp még senki nem vette a fáradtságot, hogy az adott témát kutassa, és publikálja.
Mi az amit a legtöbb olvasó még mindig nem tud erről az időszakról? Avagy: éppen ettől izgalmas ez a korszak háttérnek?
Hogy mit nem tud az olvasó, az örök rejtély. Az viszont biztos, hogy a többség leginkább csak az általános dolgokat ismeri a korszakról, néha azt is tévesen. Előbbivel nincs is gond, elvégre az olvasók kisebb része történész. És talán tényleg ebben van a könyveim értéke, hogy megpróbál elmesélni valamit egy korszakról, amiről keveset tudunk.
Mennyire érzed korlátozónak a történelmi hűséget a cselekményvezetésben? A fikció és a valóság aránya mennyire fontos tényező?
A történelmi hűséget a legfontosabbnak gondolom a regényeim esetében, mert az olvasóknak is ez az elvárása. Ugyanakkor be kell látni, hogy egy fikciós művet akarok létrehozni, és nem egy történelemkönyvet, épp ezért kell néha elengedni a korhűséget, de csak annyira, amennyire indokolt. Ezt a történészi korrektúra szerencsére kézben tartja. Meg szoktam kérdezni már a legelején, hogy egy ötlet teljesen abszurd, vagy megengedhető-e, és általában találunk valami közös nevezőt. Ha mégis valahol azt követeli meg a cselekmény, hogy kicsit "csúsztassak", azt minden esetben jelzem az utószóban, hisz pont ezt a lényeg: az olvasó egy valós történelmi képet kapjon, ne egy hamisat.
A rendszer működése vagy az egyéni sorsok érdekelnek, hol a hangsúly?
Szerintem a kettő erősen összefügg. A rendszer működését leginkább az egyéni sorsokon keresztül lehet bemutatni. A Csengőfrász szereplői mind kárvallottjai voltak a rendszernek, ahogy a Szibériai csapda Csonka ezredese is csak egy tipikus példa volt arra, hogyan lehetett valakiből ellenség. Ebben a tekintetben számomra a mellékszereplők is
fontosak, akik néha épp csak egy apró szeletét tudják bemutatni a korszaknak, egy színfoltot, ami élőbbé teszi a cselekményt.
Ezt elég nehéz elmesélni anélkül, hogy mesélnék a cselekményről, de megpróbálom. Egy olyan gyilkossági ügyet kerestem, ami valahogy összekapcsolódott a korabeli ÁVH-val. Ezt meg is találtam Zákányszéken. A korábban Lengyelkápolnaként ismert faluban megölték a helyi párttitkárt. Aztán ezt egy kicsit tovább gondoltam, és összekapcsoltam azzal az ötlettel, ahova a regény végül kifut. Erről tényleg csak annyit tudok elmondani, hogy egy olyan befejezést akartam adni a történetnek, ami nem szokványos a (magyar) krimiben.
Nehéz volt kiadót találnod?
Annak idején igen. Kb. mindenhol jártam a Csengőfrász kéziratával, és többnyire választ sem kaptam. Aztán az AtlanticPress meglátta ebben a fantáziát, bár hozzá kell tenni, hogy addigra jelentős anyagi támogatást is szereztem. Utána az Alexandra szinte varázsütésre vett át, de az előtte lévő út borzasztó hosszú volt.
Hálás köszönet a két szerzőnek az interjúért! További sikereket kívánva, izgatottan várom a két új magyar krimit! Dedikálás az Ünnepi Könyvhéten!
N, Nagy Zoltán a Fekete labirintus krimije a GABO Kiadónál ITT előrendelhető!
Cserhalmi Dániel A vörös báró ÁVH-krimije az Alexandra Kiadótól ITT rendelhető! Előrendelés a Líra oldalán ITT !
