2020. április 4., szombat

Az elveszett férfi

Jane Harper: Az elveszett férfi 




                                                                                       













Nagy várakozással vettem kézbe Jane Harper legújabb, harmadik regényét. A szerző már első kötetével, az Aszály című krimivel levett a lábamról, amit sajnos a másodikkal már nem igazán tudott megismételni. Tény, hogy elsőre magasra tette azt a bizonyos lécet.

Nos, örömmel jelentem Harper visszatért! Egy ragyogó első regény után, kevesebb vérrel, de megismételte a csodát.
Azt egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy Az elveszett férfi jobb-e, mint az Aszály, de nálam kedvenc lett. Mesteri narratívája az olvasókat ismét az elhagyatott, forró sivatagi ausztrál táj közepére helyezi. Ez már-már annyira távoli és idegen nekünk, mint a Hold felszíne.
Itt a hosszútávú elszigeteltség hatása, na és az eszméletlenségig ható hőség ad okot nem kevés aggodalomra. Cameron Bright halálának rejtélye egy kibontakozó, sötét és szövevényes családi dráma, amely az olvasókat végig izgalomban tartja, leköti. Előre szólok, ez inkább egy többgenerációs családregény, mint igazi krimi. Annak viszont pazar. Azt adja, amit ígér. Élveztem ezt a veszélyes túrát a forró  ausztrál sivatagban.




Az író kiemelkedő tehetségére utal, hogy az első néhány oldal után kivert a víz. Megelevenedik egy régi, titokzatos legenda, és megismerjük Cam halálának körülményeit, Harper ezeket állítja párhuzamba. Éreztem a perzselő forróságot olvasás közben, átéltem a szenvedését, amikor egyszerűen nincs hová elbújni a kietlen sivatagban a tűző nap elől. Víz nélkül egyszerűen felforrt a szerencsétlen, könyörtelen halála lett.
A történet lassan indul, és fokozatosan felgyorsul, a regényből semmi sem kiszámítható. A karakterek lenyűgözőek, a cselekmény izgalmas, és a vége annyira meglepett, hogy ilyennel ritkán találkozok. Szeretem az olyan krimiket, ahol a múltbeli dolgok lassan kiderülnek és átírják a jelent.


A történet három testvér életét meséli el. Nathan, Bub és Cameron (Cam) sorsa egy erőszakos apa árnyékából bontakozik ki. Nagyok az elvárások, mindig kemény kézzel bánt a fiúkkal. Bub életét nehezíti, hogy jóval később, nem várt gyerekként született, amit apja folyamatosan éreztetett vele. Nathan élete is kudarcot vallott. Lám, lám, nem érdemes gazdag farmer lányát elvenni, kemény árat fizetett Ő is a válás után. Az áldozattá vált Cam lesz a családi birtok gondozója apjuk halála után. A sorsszerűség ismétlődik, a családi minták öröklődnek.

A jelen és a múlt különböző idősíkjai váltakozva tárják fel a léleknyomorítóan sötét családi múltat. Megrajzolja Harper, milyen is az élet a gyilkos éghajlat alatt. A tikkasztó hőségtől szenvedő emberek lelkéből a levegő perzselő izzása, már az érzelmeket is kisütötte. A por finoman rátelepszik, megül mindenen. Az emberek lelkén is, az érzelmek kiüresedtek, a csend, az egész élet küzdelme, az ember és állat kiszolgáltatottsága elképesztő. Ennek a szürreális környezetnek van valami álomszerű furcsasága, ami lassan de biztosan szétfeszíti a szálakat.


A könyv hangulata pontosan hozza az Aszály feszültségét. A szereplők tipikus kisemberek. A történetben nincsenek extra csavarok, mégis magával ragadja az olvasót. Főhősünk Nathan, válása után saját démonjaival küzd. Ezt a belső lelki feszültségét oldja a kamasz fia, aki éppen nála tölti a karácsonyi szünetet. Xander alakja okos, kiváló karakter, finoman rajzolt. A családi béke és az apjával való nyomozásban nagy szerepet vállal a fiú. A történet olyan családregény, amely egyben a traumák feldolgozásának remekül megkomponált leírása .



A szereplők kénytelenek most az évtizedes, ki nem mondott fájdalmaikkal, megalázó sérelmeikkel szembenézni. Ezeket fokozatosan feltárják, kirajzolódik a gyerekkor és felnőtté válásuk folyamata, egymáshoz való viszonyuk. Nathan lesz az, aki elgondolkodik és érzi valami nincs rendben az öccse halála körül. Igazi nyomozás nincs, hiába vártam egyre Aaron Falkot, nem jött. A családi titkok apró mozaikjaiból kerekedik ki az életük, a regény története. Kiderül egymás előtt is álarcot viselünk, nem igazán ismerjük saját családunk tagjait sem. Ez elég borzongató és nyugtalanító, ahogyan a regény és a történet is sok titkot rejt. A bonyolult családi puzzle tökéletesen illeszkedik egymáshoz. A vége és a megoldás hirtelen érkezik, meglepő lezárást ad.



ITT tudod kedvezménnyel megszerezni ezt a regényt!





Jane Harper
az Aszály és A természet ereje című nemzetközi bestsellerek szerzője. A világszerte 34 országban kiadott Aszály megfilmesítési jogát Reese Witherspoon és Bruna Papandrea vásárolta meg, és a regény számos rangos díjat elnyert, köztük az angol CWA Arany Tőrt a Legjobb bűnügyi regény kategóriában, egy Ned Kelly- és két Davitt-díjat, az Ausztrália legnevesebb irodalmi díjának számító Victorian Premier's Literary Awardot a Kiadatlan kézirat kategóriában, valamint az Indie-díjat az Év könyve kategóriában és az Ausztrál Könyvipar díját az Év ausztrál könyve kategóriában. Jane 13 évig dolgozott nyomtatott lapok újságírójaként Ausztráliában és Angliában egyaránt. Jelenleg Melbourne-ben él.









GABO, Budapest, 2020


416 oldal · ISBN: 9789634069324 · Fordította: Roboz Gábor

2020. április 1., szerda

Vadászkutyák

 Jørn Lier Horst: Vadászkutyák





                                                                                                   












A norvég szerző idehaza második felnőtt skandináv krimije a Vadászkutyák. A Fekete nap után sem okozott csalódást nekem, továbbra is szívesen olvasnék még tőle újabb krimiket. A szerző korábban nyomozóként dolgozott a rendőrségen, ami érezhető a háttér, a nyomozás szakaszainak leírásában, valamint a címválasztása is igen jól sikerült. Nem csupán az áldozatnak van egy kutyája, ami jelentőséggel bír, de ez egy csillagkép neve is. Ezzel talán nagy titkot nem árultam el, átvitt értelemben a nyomozócsoportra is utal, von párhuzamot, akik mint a vadászebek loholnak a gyilkos után.


A Fekete nap egyik erőssége volt, ami engem nagyon megfogott, a kiváló hangulat, a norvég táj, ami  továbbra is meghatározó jellemző itt is. Az időjárás, a kies vidék mellett a szereplők apró rezdülései, a drámai események, sötét titkok különös egyvelege ez a krimi. Van itt bosszú, kapzsiság, szex és elemi indulatok szabadulnak el ebben az elgondolkodtató krimiben.
Horst nem csupán csak ábrázolja szereplőit vagy a történteket, hanem emberi sorsokat mesél el, érzelmeket tár fel az olvasó előtt. A régi bűneset és az újak természetesen kapcsolódnak. Az olvasó egy nagyszabású sakkjátszma részese lehet, ahol a rejtély fojtogató légkört teremt.


William Wisting nyomozó ismét a főhősünk, körülötte kavarognak az események. A mára elismert nyomozó első kiugró sikeréhez kanyarodunk vissza. A tizenhét évvel korábbi bűntény elkövetője ártatlanságát hangoztatva kiszabadul, és megvádolja a nyomozót bizonyítékhamisítással. Érdekes hátteret ad a média világa, akik a szenzációra lecsapva címlapon hozzák a sztorit. A dolog pikantériája, az emberi oldal jól ábrázolt: ugyanis Wisting lánya, Line az újság bűnügyi tudósítója. Apa és lánya jó páros, akik mind szakmai és személyes módon összhangban vannak.


A történet fokozatosan bontakozik ki, pörög fel a krimi. A fordulatos és az utolsó oldalakig izgalommal teli regény szakmai önvizsgálatra készteti a felfüggesztett nyomozót. Miközben felfedezi a saját, titkokkal teli múltját Line mellett akad más segítője is. A régi ügy szereplői első látásra mind gyanúsak. A hangsúly itt van, a nyomozás szinte újra indul sok-sok év távlatából. Miközben egy újabb fiatal lány is nyomtalanul eltűnik. A szereplők kellően kidolgozottak és hitelesek, személyes tragédiájuk végig érzékletesen ábrázolt. Wisting gondolkodó, intelligens nyomozó, engem Wallender-re emlékeztet. Szimpatikus főhős, végre egy olyan, akinek nincsenek sötét múltbéli démonai vagy szenvedélybetegségei. Ennek a kriminek van tartalmi mélysége.


Hiába sejti mindenki, hogy feltételezhetően hamis bizonyítékok adják a gyanús hátteret, az igazság lassan kerül napfényre. A szövevényes úgy háttere mindinkább összekuszálódik, miközben az emberi lélek legsötétebb bugyraiban járunk. A három eltűnt lány sorsa igazi karakterdrámát ad. Egy meglepő történet, egy régi hiba, amely a feje tetejére állítja a nyomozást, és az összes érintett életére erő hatással bír. A megváltozott játékszabályok és a technika fejlődése meghökkentő eredményt produkál, mire a valódi bűn és elkövető személye kiderül.
Erre a végkifejletre és indítékra bevallom nem számítottam. A feszes, véres thriller helyett ugyanis, inkább egy szomorú történetet, egy krimibe fojtott drámát kaptam. Jól megírt, fokozatosan izgalmassá váló, felkavaró bűnügyi regény, egy színvonalas norvég krimi, amit csak ajánlani tudok a lélektani drámákat kedvelőknek. Remélem olvashatok még a szerzőtől, aki ezzel feliratkozott a kedvenceim közé.




ITT tudod a kiadótól beszerezni ezt a krimit!




A könyv fülszövege:
Tizenhét évvel ezelőtt Cecilia Linde, a gazdag családból való tinilány elrablása és meggyilkolása egész Norvégiát megrendítette. Gyilkosa most szabadul, és azonnal ügyvédet is fogad, ugyanis azt állítja, hogy ártatlanul ítélték el. Érvei olyan meggyőzőek, hogy William Wistinget, aki annak idején a nyomozást vezette, hamarosan felfüggesztik bizonyítékhamisítás vádjával. És mintha ez nem lenne elég, a történelem megismétli önmagát: egy újabb fiatal lány tűnik el, ugyanolyan rejtélyes körülmények között, mint egykor Cecilia.
Wisting lánya, Line, aki bűnügyi tudósítóként dolgozik, úgy határoz, hogy kerül, amibe kerül, segít apjának tisztázni a nevét.


Jørn Lier Horst:
1970. február 27. Norvégia, Bamble

A Vestfoldi rendőrség nyomozó tisztje volt. 2004-ben jelent meg első krimije. A Wisting nyomozó történeteiből TV-sorozat is készült. Több gyerekkönyvet is írt.






Animus, Budapest, 2020
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633247426 · Fordította: Török Ábel

2020. március 31., kedd

Halotti versek

Preston - Child: Halotti versek 





                                                                     












Douglas Preston és Lincoln Child főhőse, Pendergast nyomozó nagyjából Sherlock Holmes és Hercule Poirot mai modern reinkarnációja.  A sorozat rajongóinak kedvelt figurája, igazi egyéniség.


A történet több olyan, a klasszikus irodalomból vett idézettel van megtűzdelve, (T. S. Elliot, Poe, Shakespeare) ami egyedi színt ad ennek a résznek. Ami nem mellesleg a sorozat 18. története, ám
ez most bátran olvasható önálló kriminek. A cselekmény különösen sokrétű és összetett. Egy pszichopata sorozatgyilkos után nyomozunk, aki Miami Beach partvidékén gyilkol. Magányos nők az áldozatok. A múltba nyúló titkok azonban meghökkentő eseményekről mesélnek a nyomozóknak.




Először is a különleges természetű, különleges ügynök, Pendergast új főnököt és társat kap. Ez önmagában meglepő kihívás elé állítja főhősünket, amit sztoikus nyugalommal fogad... Ez a nyitó jelenet drámája után jól megalapozza a további történéseket. Coldmoon ügynök jó karakter, méltó társak lesznek. A humorról is ő gondoskodik, róla fokozatosan egyre több érdekesség is kiderül a kötet végére. Coldmoon ügynök a nyomozáson belül még titkos feladatot is kap az új főnökétől. Érdekes, hogy minden új főnök, magas rangú személy igazi idióta módra tud viselkedni.

Pendergastnak a bűncselekmények megoldásának egyedi megközelítését nagyon értékeltem. Természetesen semmi nem az, aminek elsőre látszik. Némi anatómiai ismeretekre is szert tehet az olvasó. Ezek izgalmas és érdekes részek voltak, miket meg tudnak állapítani a modern technika segítségével. Nem mellékesen mekkora szerepe van egy jó boncolóorvosnak a nyomozásban. Fokozatosan lendült be a krimi, a feszültség lapról lapra emelkedik, izgalmas, fordulatos krimi lett belőle.

A romantikus lelkületű sorozatgyilkosunk az áldozatok szívét régen elhalt, öngyilkos nők sírjára teszi, verses idézettel. Innen pörög fel a krimi, a válasz meglepő lesz a miértre, hiszen az egyértelmű, nem véletlen a kiválasztott nők sírja. Pendergast nem mindennapi módszereivel hamar kapcsolatot talál az esetek között. Izgalmas, szívbemarkoló, meglepő lesz. Érdekes volt végigkövetni és megismerni egy sorozatgyilkos hátterét. A régi öngyilkosságok és az új gyilkosságok között eleinte nincs kapcsolat, ám Pendergast nem így gondolja. Ez a rész visszatérés a klasszikus krimivonalhoz. A cselekményben feltűnő egyéb új szereplők friss lendületet adnak a történetnek. Kedvencem a nyugdíjas pszichológus volt.


Szerettem magát az ügyet, drámaisága ellenére nem volt vele semmi baj, a végére igazán szépen megoldották. A Preston-Child szerzőpáros újfent magával ragadó történetet tár elénk, amely elképesztő fordulatokkal kecsegteti az olvasókat. A két szerző lényegében a megszokott színvonalon íródott története a Pendergast-ciklus újabb darabja. A különc FBI ügynök továbbra is remek karakter, akinek újabb és újabb vonásait is megismerhetjük. Aloysius ​​Pendergast nem csupán az FBI különleges ügynöke, de különleges ember is. Erről a végén tesz ismét tanúbizonyságot.



ITT tudod megvásárolni a krimit!  ITT E-könyvben is kapható! 




Douglas Preston: 1956-ban született: Cambridge, Massachusetts. Tanított a Princetoni Egyetemen.


Lincoln Child: 1957-ben született Westportban. Évekig dolgozott szerkesztőként, majd az írás felé fordult, több önálló kötete is megjelent. Szerzőtársával alkották meg állandó hősüket, Pendergast különleges ügynököt.


General Press, Budapest, 2020
336 oldal · ISBN: 9789634523871 · Fordította: Kajsza Krisztina

2020. március 28., szombat

Legvégül

Anne Griffin: Legvégül 




                                                                                             













Ritka, különleges alkalom, hogy egy elsőkönyves ír író regényére bukkanjak a könyves megjelenések között. Azonnal lecsaptam erre az életmesére, ami Írországba repíti el az olvasót.


Szívszorítóan szép történetet mesél el olvasóinak Anne Griffin. Lenyűgözően magabiztos történetvezetésével, lendületes debütáló regény. Szerelmi történet, középpontban egy régi rejtéllyel, életrajz, ami hol szellemes, hol pedig melankolikus, humorral és szomorúsággal, ahogyan az élet is. A lapokon megelevenedő életsors elbűvöli és ragyogóan szórakoztatja az olvasót az elejétől a végéig. Egy mostanra magányos, idős ember története az életéről, amibe boldogság és szomorúság, öröm és szeretet, fájdalom is belefért.



Főhősünk, a 84 éves Maurice, hosszú életének az öt legfontosabb emberére gondol, őket idézi meg egy szálloda bárjában üldögélve. A szálloda is fontos helyszín, ahogy ez kiderül a regényből. A bevezetőből megtudjuk, hogy felesége, Sadie két éve meghalt, egyetlen fiuk Kevin, az USA-ban él, elismert, díjnyertes újságíró. Neki szól ez a múltidéző önvallomás. Kiemelkedik a történetből egy VIII. Edward-érme, ami egybefogja és alakítja Maurice életét. Ez egy valós epizód, az érme tényleg létezik.


Maurice egy szeretetreméltó és összetett karakter, őszintesége megható és az olvasót is némi önvizsgálatra készteti. Hosszú és eseménydús életéről Maurice Hannigan kendőzetlenül vallott. Úgy éreztem, mintha mellette ülnék a bárban, együtt poharazgatnánk, amikor elkezdett beszélni. Különlegessége volt a regénynek, hogy minden szereplőhöz egy-egy italt választva idézte fel emlékeit.


Ezek az emlékek kapcsolódtak egymáshoz, az öt történet Maurice életét rajzolta fel. Természetesen a gyerekkorral kezdtünk, egy üveg barna sör mellett emlékeztünk meg az imádott és fiatalon elhalt testvérre, Tonyra. Kibontakozik előttünk a testvéri összetartozás ritka példája, a korabeli Írország helyzete, szokásai. A fiú halálának körülményei és ennek komoly hatása Maurice életére. Csodálatos, megható történet, hiszen nem volt könnyű élete. A semmiből teremtette meg, építette fel későbbi gazdaságát, a vagyonát. Maurice Hannigan egyike azoknak a ritka és felejthetetlen szereplőknek, akik olvasás után is velünk maradnak. A látszólag egyszerű élet felszínén lenyűgöző történeteket olvashatunk a szerelemről, egy titokzatos, kincset érő érméről, szívfájdalomról, reményről, tragédiákról, megbánásról és legfőképpen az emberi kapcsolatok sokszínűségéről. Olvasás közben néhol Ove alakja jutott eszembe vagy az Elveszett nevek füzete. Csupán ez némileg izgalmasabb és kevéssé szomorú, nem lehangoló regény, mint a füzetek volt.

A második pohárköszöntő Mollynak, a kislányuknak szól. A 21 éves, hordóban érlelt Bushmills ír whiskey tökéletes választás egy régi lelki sebre.
Maurice és felesége, Sadie mindössze tizenöt percig tarthatták kezükben a lányukat, ám életük hátralévő részében azért velük maradt. A fiatal szerelmespár élete, gyermekvállalási harcai megindítóak. Kevin a későbbiekben született, kiteljesítve, bearanyozva életüket.

Harmadik köszöntő a sógornőjének, Noreen-nek szól. A családi titkok egyszer kiderülnek. Sorsfordító erejük meglepő. Elgondolkodtató, menyire megváltoztatja az ember jellemét, gondolkodását egy betegség. Itt a családtagok összetartó szeretete sokat tud segíteni. Kevin következik a sorban. A fiú életéről és a családi háttér meghatározóságáról olvashattam. Hogyan és miként vált sikeres újságíróvá, került el az államokba. Utolsó pohárköszöntő természetesen az elveszett szerelem emléke, a feleség alakja idéződik meg. Sadie és Maurice megismerkedése, példás és kitartó, küzdelmes életük foglalja keretbe a mozaikokat.

A záró epizód költői prózában az élettől való búcsú. A férfi megnyugodva és sorsát elfogadva írja meg utolsó levelét fiának. Önként elrendezve a sorsát, lezárja az öregség magányos idejét, a számvetés véget ér. Nem mondom, hogy nem érintett meg a végső lezárás, bár várható, mégis meglepő. Megértem és átérzem Maurice döntését a reményt keltő találkozás őszinte vágyát, örömét. Boldog, de mindenképpen elégedett lezárása ez egy életnek. Maurice Hannigan édes-bús meditációja elkíséri az olvasót.

Anne Griffin első regénye egy megkapó életmese, ami mély érzelmekkel írja le mindazokat az élettapasztalatokat, amelyeket egy idősebb ember magában hordoz. Egy édes-bús élettörténet, sorsokról, meghatározó pillanatokról, személyek és helyekről. Egy őszinte, megrendítő lelki utazásra viszi el olvasóit a szerző. Szól az élet töviseiről, a küzdésről, a vágyakról. A szeretet erejéről, az öregségről, a magányról és a búcsúzásról. Léleksimogató regény.

ITT tudod megrendelni kedvezménnyel a kiadótól! E-könyvben s kapható. 







Anne Griffin: 1969-ben született Dublinban.
Főiskola és egyetem után 8 évig egy könyves-bolthálózatnak dolgozott. 2013-ban kezdett el írni. Novelláival több rangos díjat nyert. Ez az első megjelent regénye.






Pioneer Books, Budapest, 2020
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155435690 · Fordította: Alexovics Ingrid

2020. március 26., csütörtök

Bukottak

David Baldacci: Bukottak




                                                                                               













A Bukottak egy újabb nagyszerű thriller az Amos Decker sorozatban. Baldaccival nem lehet melléfogni, ő az egyik legbiztosabb kezű író, akinél a könnyed kikapcsolódás és a szórakozás, 
az izgalmak garantáltak.
Baldacci csodálatos mesemondó, és igazán tökéletes karaktereket épít be a néhol zavarba hozóan szívszorító újabb összeesküvésbe. Az egykor virágzó amerikai kisvárosi helyszín a jó és a rossz elemek örök párharcának ad teret. Megmutatja, miért érdemes ezeket a kisvárosokat megtisztítani a gonosztól, friss levegőt és lehetőséget biztosítani az ott élőknek. A történet feszessége, folyamatos feszültsége mellett jutott hely Decker fanyar humorának, és most az érzelmek is nagyobb teret kaptak. Valóban fordulatos, emberi sorosokat ábrázoló, élvezetes akciókrimit olvashattam.


Több utalás is található az első kötetre, de önálló műként is jól megállja a helyét a Bukottak.
Baldaccitól már megszoktam, hogy elképesztően csavaros, több elméletet felvonultató, pörgős krimit kapok, meglepő befejezéssel. Az élmény most sem maradt el.
Amos Decker és FBI-os kollégája, Alex Jamison Baronville-ben tartózkodnak, Alex nővére és családja mellett. Decker alig néhány órát van ott, amikor egy szörnyű kettős gyilkosságba botlik. Nem kell messzire menjen, rögtön a szomszédban lesz a helyszín...Hamarosan kiderül, rövid időn belül nem ez az első gyilkosság a városkában. A rendőrség tehetetlen, nem tud, vagy nem is akar igazán nyomozni, nem úgy Decker és Alex. A duó hamar rájön, hogy a kis Pennsylvania városban semmi sem olyan, mint amilyennek elsőre látszik.


A lecsúszott, komor kisváros, ami egykor a bányászatból élt, amit mára bezártak több más üzemmel együtt jó háttér. A lemorzsolódás, a romló gazdasági helyzet, a reményvesztett emberek és a munkanélküliség az alap a burjánzó kábítószer-függőségnek, ami elég meglepő kifutást ad a kriminek. A Bukottak cím többértelműen kiolvasható a történésekből. A városka névadó családja
ad érdekes hátteret, az utolsó élő Baron-leszármazott igazán egyéni karakter. A történet több szála hozzá vezet, ám az eredményes nyomozás valahová a messzi múlta nyúlik vissza. Van itt balesetnek álcázott gyilkosság, korrupció és biztosítási csalás, gyilkosságok sora, eltűnt családi kincs, vagyon.
A lecsúszott nyugdíjasok különösen érdekes szereplők lesznek, a kihalt, sötét házak, utcák mélyén lapuló titok egészen magasra vezet.

Baldacci gondosan és alaposan jellemzi a főszereplőt, lelkének mélyére hatol. Decker elméje 
úgy működik, mint egy korlátlan mennyiségű merevlemezzel rendelkező biztonsági kamera, ami most felmondja a szolgálatot. Feltűnik egy gyerekszereplő, Zoé, aki Decker lelkét megnyitja. Ez adja a romantikusabb érzelmeket a krimihez. Decker fájó emlékei és Zoé sorsa sok egyezést mutat. Sebeket tép fel a férfi lelkében, de gyógyítja is azokat. Azt nem mondhatom el, hogy Baldacci meglepett volna, vagy az újdonság varázsával hatott volna, ám neki éppen ez az erőssége. Érdemes elolvasni ezt az új krimit, vagy megismerkedni Deckerrel.


A tempó fokozatosan felgyorsul, amíg az elkerülhetetlen és meghökkentő befejezésig érünk. David Baldacci mesterien építi fel a szövevényes történetet. Ez a krimi annak példáját szemlélteti, hogy Decker és Alex egy epikus és mozgalmas nyomozáson át, néhány meglepő következtetésre jutva, hogyan érnek el az igazságig. Azt gondolhatnánk, hogy már mindenre fény derült, ám az utolsó lapokon is lesz még váratlan fordulat.
Érdeklődve várom, merre kanyarog tovább Decker története, hogyan alakul további sorsa. Nem tudok elmenni szó nélkül a sorozat külleme mellett. Igazán tökéletes borítói hangulatában egységet alkotnak, ami kivételesen ritka egy sorozatnál. Ez külön jó pont a General Press Kiadónak, ezzel is emelve a színvonalat.





ITT tudod megszerezni a krimit! Ha e-könyvben érdekelne IDE kattints! 



David Baldacci (1960. augusztus 5. )
Könyveit több mint 50 nyelven és 80 országban olvassák rajongói.

Első nemzetközi sikere az Absolute Power (Államérdek) című könyve volt 1996-ban. Ebből remek filmet is forgatott Clint Eastwood.

Az Amos Decker-sorozat előző részei: Emlékek börtönében, Végső fázis, Kiút.



General Press, Budapest, 2020

440 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634523895 · Fordította: Kiss Ádám

2020. március 24., kedd

Magamról többet

Grecsó Krisztián: Magamról többet 



                                                                                                     














Mindig is szerettem a verseket, azonban verseskötetről talán a legnehezebb írni. Kell egy hangulat is hozzá, hasonlóan megélt élethelyzet, ami segíti az olvasót, hogy a közös hullámhossz működni tudjon. Itt és most ez rögtön kialakult. Grecsó Krisztián érző és fájó, megrázóan őszinte kitárulkozásait olvasva azonnal éreztem a férfilélek minden titkát, rezdülését, fájdalmát és örömét.



19 év után tért vissza ehhez a műfajhoz a szerző ezzel a kívül-belül szépséges kötettel. A súlyos betegségét legyőzve kerültek ide ezek a versek. Életének drámai pillanati jelennek meg, amikor átértékelődik, máshová kerül a hangsúly. Nem túlzok, egy ország féltette, izgult és drukkolt neki. Grecsót jó olvasni, nem csak regényeiben. Léleksimogatóan őszinte, egyszerűségével hatásos. Tudja és meri vállalni ezeket az átélt kínokat. Pedig nem könnyű szembesülni azzal, mennyire picik, sérülékenyek és múlékonyak vagyunk. Cseppet nem csoda, hogy egynémely vers karcos, darabos, fájón szíven üt. A pokol után jön a lebegés és a megnyugvás, az élet öröme. Kevesen képesek erre a lelki lemeztelenedére. Tetszik a kötet koncepciója, felépítése.


Az első három vers a szerelemről énekel. A hűséges társnak szól, ahogy belépett az életébe, elhozva
a fényt. "Abból vagy, amiből nekem kellene lennem" Szoros összetartozásról olvashatunk ezekben a versekben.


A második szakasz a betegség komor és halálközeli élményét sem nélkülöző Balázsolás ciklus. Felfoghatatlan ez, hogy miért kényszerül egy alig negyvenéves ember az élet összegzésére, visszatekintésre, búcsúzásra. Ebbe nem lehet belenyugodni, szerencsére a kezelések eredményesek lettek. Ahogy Babits is számvetést készített ebben a helyzetben az életéről, és segítségért fohászkodott benne szent Balázshoz, úgy Grecsó Krisztián is ezt teszi. Döbbenetes, átérezhető a fájdalom a néma sikoly. Mindenek felett pedig ott van az élet szeretete, a remény. A Magánapokrif és az Arctalan ima verseit emelném ki innen - valami gyönyörűségesen fájó, őszinte érzések kavarognak bennük.




Személyes élményem volt a 2019-es könyvfesztivál forgatagában véletlenül találkozni vele. Nem volt éppen dedikálása sem, csak kijött a párjával, megmerítkezni ebben a légkörben, megmutatta magát, itt vagyok. Bevallom férfisan, elérzékenyültem, nagy élmény volt néhány percet beszélgetni, kezet fogni vele. Egyáltalán: jó volt látni, hogy itt van köztünk. A kötet az életkori változásokat is körbejárja. Hogyan és miként alakul változik az életünk, személyiségünk, gondolkodásunk. Mennyire más volt már júniusban a szegedi könyvhéten viszontlátni a megerősödött, életvidám Krisztiánt. Nem véletlen, az újrakezdés versei ezek.


„Mindent őrzöl, ami hozott anyag bennünk, ami a másé.Hogy az a kevés jövő elférjen majd nálunk valahogy.”



A kötet erőssége éppen az, hogy ezek az érzések könnyen átélhetőek, megrázóak és félelmetesen őszinték. Ahogy halad előre a kötet is egyre reménytelibb, boldogabb lesz. Az utolsó három szakasz lett a kedvencem: Legjobban nélküled, Régi önarckép, és a címadó apaverseket tartalmazó Magamról többet. Végre, lett valaki, aki fontosabb önmagánál is, akinek felolvashatja a költő a Bóbitát. Hatalmas boldogság,élmény apává lenni. Lányos apukának lenni pedig különösen szép. Ez az eltéphetetlen lelki kapcsolat már a kezdettől érezhető. Mennyire hat, változtatja meg a férfit az apaság. Erről az érzésről, örömről szólnak ezek a versek. Saját nyomok mellett a Két kiló hetven deka vers lett a kedvencem.
Olvassátok, hiszen a nagy elődök nyomdokain haladva nem csak Babits, de Kassák Lajos, Pilinszky, József Attila szellemisége is megidéződik.


ITT tudod megrendelni a verseskötetet! 


Az új kötet a Magamról többet címet kapta, ajánlója így hangzik: "Hogyan alakítják a történeteink azt, akik vagyunk? A Magamról többet versei erre a kérdésre keresik a választ, a magyar költészet nagy hagyományú számvetéseit – többek között Babits, Pilinszky, József Attila verseit – felidézve. Csakhogy a kötet tanulsága szerint soha nincs jó alkalom a számvetésre, a leltárakat mindig újra és újra el kell készíteni. Hogyan tudunk úrrá lenni az élettörténetünkön, ha sem a rossz, sem a jó életeseményekre voltaképpen nincsen ráhatásunk, ha a szerencse és a balszerencse egyaránt megjósolhatatlan? Grecsó Krisztián megrázó Balázsolás-ciklusa és felemelő apaság-versei az olvasót saját életének kérdéseivel is szembesítik."
A Mellettem elférsz és a Vera szerzője ezzel a kötettel tizenkilenc év után tér vissza pályakezdő műfajához, a vershez.


(Két kiló hetven deka)

Nem tudtam, hogy van benne a szerelemből is.
A vaksága, az oktalanság.
Ahogy hevülni tud.
A rumliban vasalt pelenkavásznak,
Hímzett huzatok, vadvirágos plédek.
Minden illatos és kaotikus,
Az érkező embert várja.
Az érzés folyékony,
Simává feszül, mint a táblaüveg.
Negyvenhárom évig rettegtem,
Hogy nincs a lelkemben
Efféle halmazállapot.
A kórházi folyosón
Szent Péter kulcsa csörgött,
Remegett az állam.
Apám halálakor engedtem
El magam utoljára így.
De csak a kezelhetetlen
Pillanat volt idegen,
A rettegve remélt érzés szinte régi.
Otthonossága önzőn
És kizárólagosan természetes.
A sors töménységétől
Kamaszosan húzódoztam,
Mintha lúgos lenne
Vagy émelyítően édes.
Nem illett a helyzethez:
Zavarban voltam.
Az isteni kegyelemre
Úgy reagálni, mint egy bókra?
Hogy másból vagyok,
Le sem játszódott.
Sosem voltam annyira fáradt,
Ahogy a gyerekágyat szereltük,
De ébren tartott az erre emlékezni fogok
Törhetetlen odaadása.
Az apaság mindenestül vagyok,
Nem csak a viszonyom egy
Két kiló hetven dekával
Született kislányhoz.


A vers a Jelenkor 2019. októberi számában jelent meg először.
Grecsó Krisztián portréját Fényes Gábor készítette



Magvető, Budapest, 2020
176 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631439915

2020. március 22., vasárnap

Bloginterjú - Dr. Dobosi Beáta

Bloginterjú - Dr. Dobosi Beáta fordítóval






                                                               











Maradva az északi vonalon, most Camilla Läckberg magyar hangjával az Animus Kiadó kiváló fordítójával, Dr. Dobosi Beátával beszélgettem. Kiderül kiket fordított még, hogyan kezdte és jelenleg min dolgozik, Ő miben látja a skandináv krimik sikerét. Vágjunk bele, nem lesz rövid!

1. Hogyan kezdted, honnan jött a skandináv-északi vonal, az érdeklődés? Mi volt az első fordításod?

Talán nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy egy szerencsés véletlen folytán csöppentem bele ebbe az egészbe. Az ELTE magyar–német szakán végeztem, és miután megszűnt a hallgatói jogviszonyom az egyetemmel, sürgősen állásra (és főleg társadalombiztosításra) volt szükségem. Egy ideig egy nyelviskolában dolgoztam, de mivel sosem éreztem hivatásomnak a tanítást, az első adandó alkalommal elhagytam a pályát. Pár hónapos útkeresés és a legkülönfélébb állások megpályázása után szerkesztő lettem egy könyvkiadóban. Semmit sem tudtam a kiadói munkáról és a kiadók működéséről, az azonban hamar világossá vált, hogy könyvcsinálással akarok foglalkozni az előttem álló néhány évtizedben. 2010-ben kerültem kapcsolatba az Animus Kiadóval, ahol szintén szerkesztő lettem, de ekkor már fordítottam is. Egy stockholmi út alkalmával annyira beleszerettem a nyelvbe, a kultúrába, az egész miliőbe, hogy elhatároztam, megtanulok svédül. Innen pedig egyenes út vezetett idáig. Az első fordításom az Andersen-díjas Christine Nöstlinger ifjúsági regénye volt, amely magyarul Szép kis család címmel jelent meg 2011-ben az Animus Kiadó gondozásában.

2. Van kedvenc saját fordításod, amire különösen büszke vagy, vagy más ok miatt szereted, fontosnak érzed?

Több ilyen is van, és mindegyiket más okból szeretem. Szokták mondani, hogy az első mindig első marad, és ezt nehéz lenne vitatni. Ezért (is) szeretem Christine Nöstlinger regényét. Nagyon közel áll a szívemhez Mischa-Sarim Vérollet Miért félek a nőktől című műve, amely a volt NDK-ba kalauzolja el az olvasót, és Jan Guillou Könyörtelenekje is, amelyet egész Svédország ismer. Eddigi pályafutásom legnagyobb kihívását Steve Sem-Sandberg Kiválasztottak című regénye jelentette, amely 2018-ban jelent meg a Jelenkornál. Nagyon nehéz volt, úgy nyelvileg, mint lélektanilag. Büszke vagyok rá, hogy meg tudtam csinálni.


3. Fordítás közben kapcsolatban vagy az írókkal, kérdezhetsz tőlük, ha nem világos valami az eredeti szövegben? Van ilyen, volt már ilyen alkalom?

Amennyiben élő szerzőről van szó, természetesen van rá lehetőség. És az internet korában nem is különösebben bonyolult. Tavaly például két szerzővel is konzultálnom kellett. Mindketten rendkívül kedvesnek és segítőkésznek mutatkoztak, örültek, hogy legalább virtuálisan megismerkedhetünk.

4. A fordításokhoz az adott ország életét, történelmét, szokásait is érdemes ismerni. Mennyire mélyedtél el egy-egy ország folklórjába, hagyományaiba? Kialakul az északi kultúra, gasztronómia iránti érdeklődésed?

Jól látod. Végtére is nemcsak nyelvet fordítunk, hanem kultúrát is közvetítünk. Egy irodalmi mű lefordítása több, mint puszta átkódolás. A tradíciók, a gasztronómia, a vallás, a történelem, a népművészet (és még hosszan folytathatnám) ismerete elengedhetetlen része a fordító munkájának. Ha valamit nem ismerek, nem értek, azt nem is tudom megfelelően tolmácsolni a magyar olvasónak. Számomra ez folyamatos kutatómunkát és tanulást jelent, mert mindig kerülnek elő olyan kulturális jelenségek, amelyekkel korábban nem találkoztam. Szerencsére ma már semmi akadálya annak, hogy anyanyelviektől kérjünk segítséget. Van egy igen kedves svéd ismerősöm, akit rendszeresen bombázok a kérdéseimmel Messengeren. Még nem jelezte, hogy elege lenne belőlem meg az állandó nyaggatásomból.
                                                                                                                               

5. Szabadidődben mivel foglalkozol szívesen?

Frappáns válasz lenne, hogy a munkám a hobbim, és még csak nem is hazudnék. De persze szabadidőmben nem fordítani szoktam, abból elég a munkaidőben elvégzendő mennyiség. Szeretek olvasni és utazni, ha megtehetem. Novellákat írok különböző irodalmi lapokba. Ezenkívül ugyanazt csinálom, mint bárki más: színházba megyek, barátokkal találkozom, a telefonomat nyomogatom, popcornt pattogatok a mikróban egy jó szombat esti filmhez (amibe aztán belealszom).


6. Van érezhető különbség női és férfi írók szövegei között? Azt tartják, az írók beleírják önmagukat is, Läckberg nekem, mint olvasónak igazi nő, aki nem fél a kihívásoktól, a személyisége érezhető a szövegekben? Igazán örültem, amikor átvetted a Fjällbacka-sorozatát.

Örülök, hogy örülsz. Ami a női és férfi írók szövegei közötti különbséget illeti, ez egy irdatlanul nehéz kérdés. Nem vindikálnám magamnak a jogot, hogy eldöntsem a vitát, létezik-e női irodalom, ezt inkább meghagynám azoknak, akik nálam jobban értenek hozzá, de ezen a ponton borzasztóan nehéz megkerülni a témát. Érteni vélem azokat is, akik elfogadják ezt a különbségtételt, és érteni vélem azokat is, akiket kiráz tőle a hideg. Ha a krimikre vonatkoztatjuk a kérdést, akkor mindenképpen meg kell említeni az úgynevezett femikrimit. Ennek írója és főszereplője nő, és a szerző kendőzetlenül szól a nők problémáiról, terhességről, vetélésről, anyaságról, családon belüli erőszakról, vagy úgy általában arról, hogyan boldogul egy nő a bűnüldözés férfiak uralta világában. Camilla Läckbergnél keresve sem találnánk jobb példát erre. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy egy remekmű megírásához elsősorban jó írónak kell lenni – nemtől függetlenül. A regényalakok hiteles ábrázolása nem nemi hovatartozás, hanem kompetencia, műveltség és tehetség kérdése. Egy nő is írhat kőkemény krimit (és véletlenül sem femikrimit), vegyük például Kristina Ohlsson vagy Yrsa Sigurðardóttir regényeit, és egy férfi is otthon lehet a női lélek rejtelmeiben. Ez utóbbira jó példa Anders de la Motte, aki az Évszak-sorozatában nagyon hitelesen ábrázolja a hősnőit.

   
                                                                                                   

7. Min dolgozol most? Figyeled a kollégák fordításait? Kihívás egy új, még általad nem ismert, nem fordított szerzővel dolgozni? Ahnhemre gondolok most. Van esetleg kedvenced akit szívesen fordítasz? Mennyire megterhelő egy-egy skandináv krimi története számodra?

Jelenleg Anders de la Motte Évszak-sorozatának utolsó darabját, a Kegyetlen tavaszt fordítom, amely a tervek szerint augusztusban fog megjelenni a General Pressnél.

Új szerzőt fordítani persze mindig kihívás, akkor is, ha én kezdem a sorozatot, és akkor is, ha mástól veszem át, és a szerző csak nekem új. Ez utóbbi esetben nem vagyok rest, és elolvasom az előzményeket, hiába függetlenek esetleg egymástól a kötetek. Jó tudni, hogy a korábbi könyveket fordító kolléga, hogyan oldotta meg a tegeződés-magázódás problémáját, hogyan fordított bizonyos rendfokozatokat, intézményneveket, ételneveket, földrajzi neveket, és a többi, és a többi. Hosszan sorolhatnám. Sorozatot fordítani bizonyos szempontból kényelmes, vagy inkább praktikus. A „nagy döntéseket” az elején meghozza az ember (l. a fenti példák), és utána már legalább ezekkel nem kell foglalkozni. Ráadásul idővel az ember „megtanulja a szerzőt”: a jellegzetes szófordulatait, a stílusát, a cselekményszövését. Ha elolvasok egy megszólalást, néha meg sem kell néznem, melyik szereplő mondta, mert ki tudom találni. Mindent tudok a regényhősökről, mintha a barátaim vagy családtagjaim lennének. Tudom, mi a kedvenc ételük, milyen ruhákat hordanak, hány évesek, milyen testalkatúak, mi a családi állapotuk, hogy hívják a gyerekeiket, hová jártak iskolába, hogy néz ki a lakásuk, van-e háziállatuk, fogyókúráznak-e éppen, egészségesek-e vagy betegek, milyen színű a szemük, mitől félnek, mire vágynak… Pedig nem is léteznek.


Egyre inkább hajlok arra, hogy nem feltétlenül ugyanazokat a szövegeket élvezetes olvasni, mint fordítani. Persze ez is egyéni megítélés kérdése, de feltűnően sokszor találkozom olyan olvasói véleményekkel, hogy a hosszas tájleírás vagy a lassan hömpölygő cselekmény unalmas. Pedig én pont ezek miatt élveztem fordítani Stina Jackson Ezüstút című regényét. A plasztikus tájleírások igazi kihívást jelentettek. Hasonló okból szeretek Anders de la Motte regényeivel is dolgozni. Az ő szövegeit egyébként az első perctől kezdve magaménak éreztem, rögtön tudtam „beszélni a nyelvén”. A krimik nagyon ritkán viselnek meg igazán, bár néha álmodom a szereplőkkel vagy az eseményekkel. Talán megedződtem az évek alatt, vagy egyszerűen csak ügyesen teszek különbséget fikció és valóság között. Az orvos sem engedheti meg magának, hogy minden páciense szenvedését teljes egészében átérezze, mert nem bírná. Az ember kidolgozza a maga mentálhigiéniás stratégiáit. Ami nagyon megviselt lelkileg, az a már emlegetett Sem-Sandberg-regény volt. De ez nem krimi, és mellesleg igaz történetet dolgoz fel. Talán pont ezért volt pszichésen megterhelő.
Mivel úgy általában is figyelemmel kísérem a megjelenéseket, természetesen a kollégák fordításait is. Sőt, sokukat személyesen ismerem, néhányukkal kifejezetten jó barátságban vagyok. Ez egy kis szakma, itt nehéz elbújni.
                                                                                                                       
                                                                   

8. Találkoztál már általad fordított szerzővel személyesen?
Többekkel is. Például Kristina Ohlssonnal, Jan Guillouval, Mats Strandbergjel.


9. Van olyan szerző, akit szívesen elhoznál a magyar olvasóknak? Figyeled a kinti trendeket, sikerlistákat?


Rengeteg krimi jelenik meg, a teljes paletta áttekintéséhez valószínűleg lényegesen több időt kellene rászánnom, mint amennyit megengedhetek magamnak. De mivel a kiadók is folyamatosan monitorozzák a könyvpiacokat, én igyekszem a „másik oldalról” megközelíteni a kérdést: tagja vagyok egy svéd olvasói csoportnak a Facebookon, amiben az a jó, hogy látom, mit szeret az „egyszeri olvasó”. Felettébb tanulságos tud lenni. Ahhoz viszont nem vagyok elég agilis, hogy ajánlatokkal bombázzam a kiadókat. Felkérésre dolgozom. Talán hiba, és változtatni kellene rajta.


10. Hosszú évek óta főleg az Animusnak dolgozol, ez egy gyümölcsöző, sikeres együttműködés. Hogyan kerültél kapcsolatba velük?


Főleg, de nem csak. A történet egyébként kiábrándítóan prózai: amikor az első kiadómtól eljöttem, fogtam magam, megnyitottam a Magyar könyvkiadók listája című Wikipédia-oldalt, amely ábécérendben sorolja fel a kiadókat, és írtam első hétnek. Nem tudom, most mi a helyzet, de akkor az Animus beleesett a szórásba. Négy helyről kaptam választ, három kiadótól próbamunkát is, és mindhármon megfeleltem. Az Animus akkori tulajdonosa, Balázs István volt az első, aki bizalmat szavazott nekem, és rám bízta egy regény fordítását. Nagyon sokat köszönhetek neki. Ha ő nem lett volna, akkor most valószínűleg nem beszélgetnénk.


11. Patat Bencét is megkérdeztem, érdekelne Te miben látod a skandináv krimik elképesztő sikerét?

Ezt már többen elmondták, és én sem tudok sok újdonságot hozzátenni. A műfajnak kétségtelenül az az egyik legnagyobb érdeme, hogy úgy tud fontos kérdésekről szólni és társadalomkritikát gyakorolni, hogy közben megmarad egy könnyed zsáner keretei között. Ez tény. Mondok inkább valami mást, amit talán nem szívesen ismerünk be. Miközben a skandináv krimi arra a kérdésre keresi a választ, milyen szociális és pszichés tényezők vezetnek a bűnözővé vagy áldozattá váláshoz, betekintést enged a szereplők magánéletébe, és úgymond „kiteregeti a szennyest”. És hát kit ne érdekelne, mi zajlik mások otthonában a zárt ajtók mögött? Tagadhatjuk körömszakadtáig, de szerintem igenis szeretünk belesni mások privát szférájába, borzongani és szörnyülködni, vagy éppenséggel szeretjük különbnek érezni magunkat másoknál. És a probléma ilyetén megközelítésének magától értetődő következménye a merész és ezért izgalmas témaválasztás: van itt családon belüli erőszak, migráció, pedofília, terrorizmus. Hosszú a lista. Csupa aktuális és/vagy mindenkit foglalkoztató kérdés. Persze ez nagyon sommás válasz, mert ennél sokkal több tényező játszik szerepet a sikerben, de meglátásom szerint ez is hozzájárul.



12: Több ifjúsági könyvet is fordítottál, most a Te tolmácsolásodban érkezik májusban Kristina Ohlsson új gyerekkönyve a Zombiláz. Másabbak az északi gyerekek illetve a skandináv krimikben erős társadalomkritika is van. Milyen üzenete lehet egy jó gyerekkönyvnek?

Az általam fordított svéd ifjúsági és gyerekkönyvekről nyugodtan elmondható az, ami a skandináv krimikről: szívesen nyúlnak kényes témákhoz. Mats Strandberg pár hete megjelent Amíg élünk című ifjúsági regényében például szerepel bevándorló, leszbikus lelkész, homoszexualitását elfogadó kamasz fiú. Kristina Ohlsson A kastély titka című gyerekregényében pedig találkozhatunk egy homoszexuális párral, és a főszereplő gyerekek szüleinek válásáról is sok szó esik. Az általad is említett Zombiláz központi karaktere egy árva kisfiú, akit a gyámügy el akar venni a nagypapájától. Mivel a svéd gyerekek már nagyon fiatalon találkoznak ezekkel a témákkal, úgy gondolom, általában sokkal érzékenyebbek, nyitottabbak és elfogadóbbak. De némi általánosítással ez az egész társadalomra is igaz.


Köszönöm szépen a beszélgetést! További sikereket kívánok!


Áprilisban is jelentkezik a Bloginterjú, tartsatok velem akkor is! Ha van esetleg valaki, akiről szívesen olvasnátok, jöhetnek a tippek!


Köszönöm a figyelmet!