Hjalmar Bergman: Jac, a bohóc
Hjalmar Bergman a 20. századi svéd irodalom egyik legfontosabb alakja; Jac, a bohóc az utolsó regénye1930-ban jelent meg. Ezzel a harmadik regénnyel zárul a wadköpingi történetek.
Széles körben a legjobbnak tartják, talán az önéletrajzi elemek, afféle önvallomásként értelmezhetőek.
A főhős, Jac, a bohóc alakja felbukkant már a Nagymama és az Úristen című regényben a család különc tagjaként. A bohóc ugyebár úgy él képzeletünkben, hogy egy vidám, mókás figura. Nos, Bergman bohóca elég megkeseredett, kiábrándult alak. A címbéli „bohóc”, Jac Tracbac, azaz Jonathan Borck, egyben Bergman alteregója is. Érdekes, hogy a történetet a látogatóba érkező rokon szemszögéből ismerjük meg. Jonathan már régen elmenekült Svédországból, karriert épített bohócként az Egyesült Államokban, és dekadens életet él Kaliforniában.
A hollywoodi forgatókönyvíróként szerzett saját tapasztalatokból táplálkozó, tragikomikus hangvételű regény Benjamin „Benbé” Borck történetét meséli el, aki azért utazik Amerikába, hogy meglátogassa híres művész unokatestvérét – az ismert bohócot. A történet tehát Amerika svéd szemmel, azaz a Hollywoodban élő, világhírű bohócról, Jac Tracbacról szól. A Svédországból érkező távoli rokon látogatása, és az idősödő bohóc találkozása furcsa érzelmeket indít el mindkettőjükben. Jac újra átéli ifjúságát és gyermekkorát az óhazában. Nosztalgiával átitatott érzések törnek elő. Bergman nyelvezete rendkívül tiszta és gyönyörű, jó volt olvasni, elbeszélésmódja viszi az olvasót.
A regényben Bergman „a szindikátus” kifejezést használja azokra az ügynökökre akik arra törekszenek, hogy Jac Tracbacot újabb és újabb turnékra küldje, hogy a lehető legtöbb pénzt zsebeljék be. A mű az 1920-as évekbeli amerikai dekadencia, a mértéktelenség, pénzhajszolás és a korai Hollywood megfigyeléseinek keveréke, mindez egy fiatal svéd úriember szemüvegén keresztül. A kor társadalmának részleteibe is betekintést nyerhetünk.
A cselekményt nagyrészt egy titok mozgatja, amely Jac Svédországban maradt, hagyott szerelméhez kapcsolódik. Mindeközben a nagy visszatérő turnéját is szervezik, ám az egész vállalkozás végül csúfos kudarcba fullad. Jac sem akarja igazán, belefáradt, elvesztette motivációját.
Bár akadtak érdekes pillanatok, nekem néhol kissé szétesőnek hatott a történet, és hiányoztak belőle azok a magával ragadó fordulatok, amik a Nagymamás történetben ott voltak. A fanyar humora inkább már keserű, meghasonlott, nem találja önmagát a főhős. Megfáradt, kiábrándult a világból, és az emberekből. Talán nem véletlen lett ez az utolsó regénye Hjalmar Bergmannak.
Érdemes Hjalmar Bergman világával, szereplőivel megismerkedni, végigolvasni a három regényt. Kivételes élményben lehet részünk. Ezért is vagyok hálás az @ampersand kiadónak, hogy megismerhettem Bergman munkásságát, szélesítve a skandináv szépirodalmi ismereteimet.
Kedvezménnyel ITT rendelhető a kiadótól!
Hjalmar Bergman 1883-ban született Örebróban és 1931-ben halt meg Berlinben. Svéd regény- és színműíró, akit a skandináv regény megújítójaként tartanak számon. 1926-ban De Nios-díjat kapott. A Wadköpingi történetekkel saját írói univerzumot teremtett. Hjalmar Bergman több regényét is színpadra adaptálták.
A sorozat részei: Nagymama és az Úristen, Merkurellék, Jac, a bohóc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése