Jac, a bohóc

 

Hjalmar Bergman: Jac, a bohóc




                                                   

Hjalmar Bergman a 20. századi svéd irodalom egyik legfontosabb alakja; Jac, a bohóc az utolsó regénye1930-ban jelent meg. Ezzel a harmadik regénnyel zárul a wadköpingi történetek.
Széles körben a legjobbnak tartják, talán az önéletrajzi elemek, afféle önvallomásként értelmezhetőek.

A főhős, Jac, a bohóc alakja felbukkant már a Nagymama és az Úristen című regényben a család különc tagjaként. A bohóc ugyebár úgy él képzeletünkben, hogy egy vidám, mókás figura. Nos, Bergman bohóca elég megkeseredett, kiábrándult alak. A címbéli „bohóc”, Jac Tracbac, azaz Jonathan Borck, egyben Bergman alteregója is. Érdekes, hogy a történetet a látogatóba érkező rokon szemszögéből ismerjük meg. Jonathan már régen elmenekült Svédországból, karriert épített bohócként az Egyesült Államokban, és dekadens életet él Kaliforniában.

A hollywoodi forgatókönyvíróként szerzett saját tapasztalatokból táplálkozó, tragikomikus hangvételű regény Benjamin „Benbé” Borck történetét meséli el, aki azért utazik Amerikába, hogy meglátogassa híres művész unokatestvérét – az ismert bohócot. A történet tehát Amerika svéd szemmel, azaz a Hollywoodban élő, világhírű bohócról, Jac Tracbacról szól. A Svédországból érkező távoli rokon látogatása, és az idősödő bohóc találkozása furcsa érzelmeket indít el mindkettőjükben. Jac újra átéli ifjúságát és gyermekkorát az óhazában. Nosztalgiával átitatott érzések törnek elő. Bergman nyelvezete rendkívül tiszta és gyönyörű, jó volt olvasni, elbeszélésmódja viszi az olvasót.

A regényben Bergman „a szindikátus” kifejezést használja azokra az ügynökökre akik arra törekszenek, hogy Jac Tracbacot újabb és újabb turnékra küldje, hogy a lehető legtöbb pénzt zsebeljék be. A mű az 1920-as évekbeli amerikai dekadencia, a mértéktelenség, pénzhajszolás és a korai Hollywood megfigyeléseinek keveréke, mindez egy fiatal svéd úriember szemüvegén keresztül. A kor társadalmának részleteibe is betekintést nyerhetünk.

A cselekményt nagyrészt egy titok mozgatja, amely Jac Svédországban maradt, hagyott szerelméhez kapcsolódik. Mindeközben a nagy visszatérő turnéját is szervezik, ám az egész vállalkozás végül csúfos kudarcba fullad. Jac sem akarja igazán, belefáradt, elvesztette motivációját.

Bár akadtak érdekes pillanatok, nekem néhol kissé szétesőnek hatott a történet, és hiányoztak belőle azok a magával ragadó fordulatok, amik a Nagymamás történetben ott voltak. A fanyar humora inkább már keserű, meghasonlott, nem találja önmagát a főhős. Megfáradt, kiábrándult a világból, és az emberekből. Talán nem véletlen lett ez az utolsó regénye Hjalmar Bergmannak.

Érdemes Hjalmar Bergman világával, szereplőivel megismerkedni, végigolvasni a három regényt. Kivételes élményben lehet részünk. Ezért is vagyok hálás az @ampersand kiadónak, hogy megismerhettem Bergman munkásságát, szélesítve a skandináv szépirodalmi ismereteimet.




Kedvezménnyel ITT rendelhető a kiadótól! 

    

Hjalmar Bergman 1883-ban született Örebróban és 1931-ben halt meg Berlinben. Svéd regény- és színműíró, akit a skandináv regény megújítójaként tartanak számon. 1926-ban De Nios-díjat kapott. A Wadköpingi történetekkel saját írói univerzumot teremtett. Hjalmar Bergman több regényét is színpadra adaptálták.

A sorozat részei: Nagymama és az Úristen, Merkurellék, Jac, a bohóc

&, Budapest, 2026
352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156402530 · Fordította: Dió Dávid

A ​belső évad

 

Kaszás V. Sándor: A ​belső évad




                                                  

Kifejezetten szórakoztató, könnyed hangvételével, jól felépíttt sztorival, szarkasztikus humorú krimi, ahol a helyzetkomikumok kapnak hansúlyt. Ebben az őrült nyárban éppen olyan üde, friss hangon szólalt meg, ami felért egy üdítően hűs szellővel. Kifejezetten jó volt olvasni az elborult-elfuserált szereplőkről, akik megidéztek néhány régebbi olvasmányomat. (Pokoli hétvége, Ponyvaregény, Mire jók a rosszfiúk? Fillenbaum néni).

Már a kezdő oldalak megadják az alaphangulatot. A félreértések, tévedések sorozata viszi előre és mozgatja a cselekményt. Amolyan őrült agymenésnek tűnő, szórakoztató helyzetek és karakterek kerülnek elénk. Ugyanakkor kerek, kidolgozott az egész történet, meglepően alapos és jó lezárással. Egy jellegzetes korszakot-közeget idéz fel, a pesti éjszakai élet figuráival. Remek zenékkel, filmekkel, mozgalmasan, sok kikacsintással, tökéletes hangulatot ad. A szerző érezhetően kifejezetten élvezettel lubickol ebben a világban. Az összhatás remek, igazi élményolvasás volt. Az idei év legeredetibb olvasmánya, még ha némi nyitottság szükségeltetik is az olvasáshoz. Nem akciókrimi, nem vérgőzös, igazi szórakoztató olvasmány ínyenceknek. A sztori egy percig nem ül le, ezerrel kanyarog a múlt sötét titkai közé.


A történet rendkívül eredeti és humorban bővelkedő, a klasszikus krimi szabályrendszerét tiszteletben tartva nyújt valami meglepőt. Főhősünk a 38 éves, szabadúszó (munkanélküli) újságíró, Kléner Dávid. Igazi életművész, szerethetően idióta figura, igazi antihős. Régi ismerőse, Markó András magánnyomozó kéri segítségét, a lehetőséget megragadva lesz botcsinálta segédnyomozó. A feladat, megtalálni egy alig húsz éve eltűnt férfit... az ügy fokozatosan bonyolódik, a nyomozás néhány őrült napját meséli el. Az események sodrában kanyarog a történet és felbukkan egy régi könyv. Itt jegyezném meg, roppant jó a címválasztás!

A jelek, az ezotéria irányába mutatnak. A belső évad és háttere színes, érdekes, messze nyúlik vissza, mire kikerekedik a mai valóság. Koncertek, házibulik, drog és rock and roll, csajozás ezerrel, kocsmák hangulata fokozza a hangulatot, miközben Kléner mindennapjait az uzsorás Brúnó bácsi, és a Depeche Mode -rajongó pénzbehajtók nehezítik. Brúnó bácsi egy váratlan fordulattal az események fősodrába kerrül a mellékszerepből. Akadnak benne szerencsés véletlenek, erkölcsi dilemmák, és egy kis korabeli látlelet erről a világról. Persze az eltűnt fickó sorsát sem veszítjük szem elől, igazán meghökkentő megoldás kapunk.

Általában végig nagyon filmszerű a történet, a megoldás pedig kifejezetten forgatókönyvre vált a végén. Amikor olvastam, többször feltűnt egy igazi mellékszereplő, aki talán csak díszlet az eseményekben, de mégis ott volt. Aztán egy ponton felvillant bennem a felismerés a megoldásra. És lőn! Érdemes figyelmesen olvasni, mert a részletekben van az ördög elrejtve. Rém büszke voltam magamra, hogy legalább két fejezettel korábban tudtam a megoldást. Simán mehetnék segédnek Kléner mellé. 

Miután lekapcsoltam a fejemben a zenelejátszót, a végtelenített Depeche Mode zenéket, még talán a Bolondos Dallamok főcímzenéjét eldünnyögöm, és zárásnak, tiszteletem jeléül idézem a nagy klasszikust: "Olvasnék még a szerzőtől!"




Kedvezménnyel ITT rendelhető a regény!









&, 2026
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156402783

A főherceg selyempongyolája

 

Natalka Sznyadanko: A főherceg selyempongyolája




                                             

Az írónő magával ragadó regénye egyszerre élvezetes és bonyolult olvasmány, terjedelmét tekintve is nehéz olvasmánynak tűnik, de nem az. Az elbeszélésmód, a narráció különleges, viszi az olvasót a sok egymásba fűződő családi emlék, anekdota és a történelmi háttér. A visszaemlékezésekből kibontakozó történet adja ezt a különös narrációt. Natalka a különböző motívumokat, témákat ügyesen egy kompakt egységbe szőtte.


Ez aztán a családfa! Olvasás közben többször is ez fogalmazódott meg bennem. A Főherceg selyempongyolája egy hihetetlenül nagyívű mese, amely Vilmos főherceg visszaemlékezése életére, kalandjaira. Akad itt súlyos titok, bűntudat, vágy és szerelem, családi kapcsolatok és fontos döntések, azok hatásai, amelyek a karakterek későbbi életére hatással vannak. A regény központi motívuma természetesen a történelem forgataga. Ez a történetfolyam egy nagyívű tabló a világról, a történelemről, az emberi gyarlóságról. Teljesen magával ragadott, végig olvasmányos, kifejezetten élveztem a sokféle történést, és azt, hogy végül mindegyik összekapcsolódott. Több idősíkon halad előre a mese, ugrálunk is rendesen az időben, ez eleinte idegesítő volt, de elengedtem hamar. Az eseményekre koncentráltam, nem arra, mikor is történik, hol járunk éppen. Azért szépen lassan csak belelendültem a történetbe, és amikor a főszál is elérte csúcspontját, már alig tudtam letenni. A szokatlan elbeszélői stílust az olvasó hamar megszokja, gyorsan belerázódik. Van egy egyedi atmoszférája a történetnek, ettől is kiváló regény. A szerteágazó történetek egy komplex egészet alkotnak. Egészen különleges élményt nyújt a könyv.

Nem akármilyen életrajz ez, csodásan részletes, kalandos és fordulatos. A családtagok és felmenők összes ágának apróságokra kiterjedő ismertetése teszi ki eleinte a regény jelentős részét. Azonban ez cseppet sem zavaró, vagy unalmas, és nem érezzük feleslegesnek. Élmény elveszni ebben a színes forgatagban, amit ezek a nagyszerű emberek jelentenek Vilmosnak. Hol vidám, hol mélyen megrázó a történet, amely a generációs traumák súlyát is bemutatja.

Kitűnő jellemrajzokat olvashatunk, miközben jól szórakozunk, és próbáljuk észben tartani, hogy ki kinek a nagymamája, fia-lánya, testvére, milyen rokonsági kapcsolatban vannak egymással a szereplők. Ez nem is olyan nehéz, de ha nem sikerül, az sem baj, egyszerűen csak élvezni kell, hogy ennyi ember sorsába bepillanthatunk. A regény egyik legerősebb része éppen az emberi oldal, a szereplők közötti kapcsolatok. Élvezetes kalandok, döntések és maga a történelem hatása az emberek életére keveredik ezekben az életképekben.

Ez a regény még ennél is több, nyelvek, kultúrák ízek kavalkádja, Európa színes forgataga a 20. században. Az első világháború árnyéka mindenki életére rávetül, és mégis valamiféle nyugalom hatja át a sorsokat, az emberek mindennapjait. Hiszen ugyanúgy jelen voltak a mindennapok gondjai, bajai,
tennivalói, mint napjainkban. Gyereknevelés, az ünnepekhez tartozó régi hagyományok, szokások megtartása, a háziasszonyi teendők mind-mind az élet részei, akármilyen is az év, amelyet írunk. Életigenlő történet ez. 

Szerettem a nagymamákat benne, jópofák és életrevalóak, olyan érzékletes leírásokat kaptam róluk, hogy úgy éreztem, felismerném őket az utcán. Telis tele van a regény anekdotákkal, némelyik szinte novellának is beillene, kifejezetten színes, érdekes képek kerültek elém. A Habsburg főnemesek életét is megismerhetjük, több nézőpontból is, amolyan betekintést nyújtó morzsák a „hírességek” mindennapjaiból.

Unokájának, Halina életének egy szakaszát is követhetjük, és az ő szemén keresztül is megismerjük a nagyapját. Fájóan aktuális Ukrajna viszontagságos történelméről olvasni, ahogy az emberek próbáltak boldogulni. A háború, meg úgyis gyorsan véget ér. Vagy nem. Vilmos élete lenyűgöző, mintha ezer életet élt volna, nagyon megszerettem lelkierejét, kalandokra vágyó kisfiú korától, idős koráig kísérhetjük nyomon napjait, éveit. Vele együtt haladt a történelem, melyet ezúttal dalmáciai szemmel figyelhetünk, és rengeteget tanulhatunk róla. Elgondolkoztam, hogy ha mindenki végigélhetné az életét, ahogy könyvünkben Vilmos, akkor mennyi gazdag életút várna az emberekre!

Bátran vesszünk el a részletekben, a mellékszálak is fenntartják az olvasó érdeklődését, nem számít kiről van éppen szó, mindenki élete regényes és tanulságos. Ahogy ez a vagány idős Herceg mesél, el-elkalandozik, kitérőket teszünk, de aztán visszatér a fősodorba, és újra az események részesei vagyunk. Régen olvastam ilyen nagy hatású és nagyszabású regényt, amely még szórakoztat is. Elismerésem a szerzőnek és a fordítónak.

Akárhányszor elkezdtem olvasni, mindig gyorsan belefeledkeztem ebbe a könyvbe, ahol meghallgatták egymást az emberek, velük sétáltam az utcákon, tereken, és szerettem ezt a kiterjedt családot minden tagjával együtt. Különleges regény egy viharvert századról, a benne élőkről, jókról, rosszakról, szegényekről, gazdagokról. Senkinek sem volt könnyű, de az állhatatosság, és az akaraterő segített a nehéz helyzetekben. A túlélési ösztön működött bennük. Róluk szól ez a színes és mozgalmas kaleidoszkóp.




Kedvezménnyel a kiadótól  ITT rendelhető a regény!






&, Budapest, 2026
466 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156402554 · Fordította: Bárász Péter

Lepke ​és láng

 

Stig Dagerman: Lepke ​és láng





                                                       

Dagerman intenzív regénye könnyedén magával ragadja az olvasót, emlékezetes olvasmány marad. Rövid fejezetek, többségében súlyos, komor mondatokat olvashatunk. Filozofikus gondolatok, depresszív hangulatok jellemzik a regényt. Régmúlt idők, fontos életpillanatok villannak fel. Egy anya emléke, hatása a két férfi életére. A fájdalom és a magány keveredik a veszteségfeldolgozással, a férfivá válás különös folyamatával. 

Az Ampersand Kiadó ismét egy irodalmi különlegességet hozott olvasóinak. 
Minden főszereplő komoly önértékelési vagy jellemhibákkal küzd, az erőszakos, zavart Bergttől kezdve kissé sótlan barátnőjén, Beriten át, a kicsapongó apján, Knuton és erkölcstelen szeretőjén, Gunon át.

Egy fiatalember édesanyja váratlanul meghal, az apa elveszíti feleségét. A gyász, az elhagyatottság és az önmagunkba zárkózás pusztító hatásairól szól a történet, a veszteség feldolgozása vár erre az alig húsz éves, kissé gyámoltalan fiatalemberre. Az apát nem érinti túl mélyen a gyász, ez adja meg az alapot, éppen az anya temetésére készül apa ás fia. A közöttük lévő feszültség végig jól érezhető, ott lappang a történet mélyén. A hangulat nyomasztó, súlyos teher a két férfinak, kapcsolatuk eklektikus, a kényszerű összezártság fojtogató nekik. Egy téves telefonhívás végleg összezavar mindent, nem csak Bengt lelkében. A lélektani mélység és két férfi közötti szakadék egyre mélyül. A történetet megszakítják a fiú levelei, amit önmagának vagy szerelmének ír. Ezek a belső vallomások adják a történet lelki mélységének hullámzását, letisztult, őszinte fájdalmát. 

A feszes, visszafogottan minimalista stílusban megírt Lepke és láng (eredetiben a megégett gyermek) Annus Ildikó remek fordításában kerül most először a hazai olvasók elé. A szívfájdalom és a düh, a kétségbeesés és a tiltott szenvedély intenzív feltárása komoly lelki sebet okoz a fiúnak. Stockholm dermesztő téli hidege a lelkükre is rátelepszik, Svédország távoli vidékeinek árnyékai adják a borzongató hátteret.


                 

Miután a fiú megtudta, hogy apja szeretőt tartott már anyja életében, nem igazán kell semmit titkolni. Bonyolult viszony kezd kialakulni hármójuk között. Egy évvel az anya halála után az apja úgy dönt, hogy újra megnősül. A fiúnak felül kell vizsgálnia a kapcsolatát az apjával, saját fiatal menyasszonyával, mostohaanyjával és önmagával. Bengt és Gun kapcsolatát mérgező és megszállott dinamika jellemzi. Ingadozik aközött, hogy éket próbál verni apja és Berit közé, illetve aközött, hogy ellenállhatatlanul vonzódni kezd az idősebb nőhöz, beleszeret. Ez a megszállottság fokozatosan átveszi az irányítást az élete felett, kihatva másokkal való kapcsolataira, beleértve barátnőjét, Beritet is. Gun iránti megszállottsága egyre fokozódik. Bengt belső konfliktusát tovább súlyosbítja anyja halála miatti feldolgozatlan gyásza, amellyel soha nem tudott igazán megbirkózni. Érzékeny, lelki utazás ez a sajátos gyászfeldolgozás története. 

Az apa és fia a másik létezését betolakodásként élik meg. Gyötrelmes társas magányuk, elveszettségük a valósággal való szembesüléseket kudarcnak élik meg, nem tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel. Felszínre kerülnek a legkevésbé kimondható érzések, a legmélyebb titkok, az emberi természet legsötétebb mélységébe jutunk. Ezek a lelki folyamatok megrázóak és ettől lesz drámai a történetük. Mindketten másképp éli meg az anya elvesztését, a továbblépés senkinek nem könnyű.

Dagerman a második világháború utáni időszak egyik legkiemelkedőbb svéd szerzője volt, és ma is széles körben olvassák. Rövid munkássága (alig 31 évesen, 1954-ben öngyilkos lett) négy regényt foglal magába. Ez a könyv először 1948-ban jelent meg Svédországban.


Kedvezménnyel ITT rendelhető a kiadótól! 

      

Stig Dagerman (1923–1954) a 20. századi svéd irodalom egyik legnagyobb mítosza: villámgyorsan berobbant, kultikus alakká vált, majd tragikusan korán elhallgatott. A svéd „egzisztencialista próza” egyik úttörőjeként tartják számon, aki mindössze harmincegy évet élt, mégis maradandó életművet hagyott maga után. Íróként a második világháború utáni morális válság, a bűntudat, a félelem, a választás szabadsága és az emberi kapcsolatok törékenysége foglalkoztatta. Életét depresszió és alkotói szorongás kísérte; 1954-ben öngyilkosságot követett el. Művei ma reneszánszukat élik: tiszta, lényeglátó írásmódja és morális kérdésfeltevései a kortárs olvasók számára is elementáris erejűek. Nevét 1996 óta Svédországban a nagy presztízsű Stig Dagerman-díj is őrzi.

&, Budapest, 2026
256 oldal · ISBN: 9786156402882 · Fordította: Annus Ildikó

Leonora

 

Elena Poniatowska: Leonora

Leonora Carrington regényes élete







                                   

Leonora Carrington angol festő és szobrász, író, mesésen varázslatos és különleges, kissé szürreális élete kel életre a lapokon.

Végig jól átérezhető az az egyedi és különös varázslat, ami körülvette, nem véletlen lett a XX. század egyik legmeghatározóbb női alkotója. Leonorát már kisgyerekként is az a vágy hajtja, hogy értelmet adjon belső valóságának, elkülönülve a nagybetűs valóságtól, amelyet merev és sznob neveltetése elvárna tőle. Ebből számtalan probléma adódik, az apácák nevelési elvei sorra csődöt mondanak a fiatal lány esetében. Konkrétan nem tudják kezelni, mentális betegnek hiszik, pedig csak lázadó volt. Carrington művészete a későbbiekben gyakran ábrázol lovakat, ami már meghatározó volt gyerekkorában is számára.

"Én tudom, hogy ló vagyok, mami, belülről lónak érzem magam."

              

A saját belső világa komoly gondokat okozott életében már gyerekként is. Vad, betörhetetlen, nehezen kezelhető kancaként élte később is életét. Apja angol-ír származású jómódú textilgyáros, gyönyörű édesanyja szigorú katolikus, ír származású. Három fiútestvére van. Az életrajz igazi kalandregény, történelmi kordokumentum, cseppet sem a szokványos formában eleveníti fel a művész életét. Bizonyos értelemben a történet inkább a valóság természetéről szól.

A regény cselekménydús, és érzékletes, kronológiai sorrendben végigköveti a gazdag pályafutását, nem elhallgatva annak mélypontjait, zaklatott kitérőit. Az olvasó rögtön érzi, már a gyerekkor eseményeiből, hogy Leonora igazi vibráló egyéniség. Határozott, erős elképzeléseit nehéz kordában tartani, soha nem is próbál megfelelni a kor elvárásainak. Magánélete mellett természetesen a művészete kap nagy hangsúlyt a regényben. Leonora Carrington szabad, lázadó, korlátok nélküli, összetett nő volt, ami már a gyerekkorában is megmutatkozott.

    

A szerző Poniatowska végig viszi az olvasót Leonora  Crookhey Hallban töltött gyermekkorától a mexikóvárosi haláláig, ami 94 éves korában következett be. Hosszú és különleges életét látványos képekkel kelti életre. Leonorát kiváltságos, luxus életre szánták, de kreativitásának feláldozása árán. Mindössze 20 évesen úgy döntött, elhagyja otthonát, Párizsba megy festeni. Itt megismeri azt a férfit, aki megváltoztatta számára a világot. A német festő, Max Ernst lesz az, aki mély nyomot hagy életében nem csak a szerelem miatt. Ernst bevezette őt a szürrealizmus, a művészet, mint a létezés őszinte, brutális megnyilvánulásának világába. Több éven át saját világot teremtettek maguk körül, saját szabályaik szerint éltek, és nagy művészeti örökséget hagytak ránk. 

Novelláiban is jól érzékelhető egyéni gondolkodása, látásmódja, világhoz való viszonya. Nem árt elolvasni, megismerni ezeket is a kötet mellé kiegészítésképpen. A Leonora által megteremtett világ megismerése kihagyhatatlan a ma emberének.

A második világháború tragikus fordulópont Leonora életében – Ernstet letartóztatják és koncentrációs táborba küldik német származása miatt, művészetét a nácik "elfajzottnak" tartották. A nő beleőrül a veszteségbe. Annyira összetörik, hogy elmegyógyintézetbe kerül. Ez volt a másik fontos esemény, életének mélypontja. Be kell vallanom, hogy a regénynek ezt a részét élveztem a legkevésbé. Carrington életének az a szakasza, amely mind életében, mind munkájában fordulópontot jelent érthető és drámai. Poniatowska szándékait értem, de olvasni is nyomasztó ezen időszakról. A nő a kezelések, gyógyszerek bódulatában vegetál, ahonnan nehéz kitörnie. 

      

Leonora maga mondta, hogy "minden szerelem más" . Ez segít most is rajta. Érdekes információ, hogy a magyar származású fotós, Weisz Imre lesz életének további társa, gyermekei apja. A kötetben szinte minden meghatározó, fontos művészeti ág képviselője felbukkan. Sajnos, de nem meglepő módon családjával hullámzó kapcsolata van, csak édesanyja áll mellette. Mexikó ad megnyugvást neki, a második világháború elől kalandos módon ide menekül, ez segíti későbbi művészi kiteljesedését. Mexikóba sok európai művész menekült, menedéket keresve.

Poniatowska barátként jól ismerte Carrington színes, egyéni sorsát, és egy olyan történetet alkotott, amely jól nyomon követi és bemutatja elképzeléseit, feltárja egyéniségét. Megrázó milyen irreális lehet a valóság, az őrület, és hogy a művészet az, ahol a képzelet szabadon létezhet. Carrington harcos feministaként különösen fontosnak tartotta a női művészek szabadságát, önkifejezési módját, ami egy száműzött, különc művészcsoport esetében meghatározó. A regény cselekménye több évtizedet átölelő, országokon átívelve tárja elénk Leonora Carrington valóban mozgalmas, kivételesen kalandos és egyéni sorsát. Carrington végig lázadó, határokat feszegető regényes élete során a kreatív tehetsége és különös, de nőies látásmódja, érzelmei erős hatást hagytak az utókornak is.





















&, 2024


498 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156402394 · Fordította: Greilinger Szonja

Markurellék

 

Hjalmar Bergman: Markurellék
Wadköpingi történetek




                                      

A wadköpingi történetek második része különleges olvasmány, hol erősen ironikus, hol szatírába hajló. Egyetlen nap eseményeiről olvashatunk, ami kiemelkedik a városka mindennapjaiból. Az emberek életének és sorsának mélyreható és árnyalt ábrázolásával a szerzőnek sikerül erős kapcsolatot teremtenie az olvasó és a cselekmény szereplői között. 

Egy család történetét ismerjük meg, de ezen át belelátunk a város történetébe, látjuk, milyen a korabeli svéd társadalom, az emberek gondolkodása, a személyes kapcsolatok összefonódása. Ezek a belső viszonyok végig meghatározóak, a hierarchia működik itt is. A történések mellé erős karaktereket kapunk, a szerző alapos betekintést enged a 19. századi polgári társadalom összetettségébe. Wadköping kitalált városában játszódó hangulatos, alkalmanként vicces eseményeivel Bergman az első oldaltól az utolsóig megragadja az olvasóit. Ezúttal is egy erőteljes és eredeti figura áll a középpontban.

Hjalmar Bergman mesterien építi fel a Pléhkas fogadósa, Markurell úr sorsát, ami szorosan fonódik egybe a városka életével. 1913. június 6-a, az a nap, amikor Harald Hilding Markurell, Wadköping egyik legfontosabb emberének életét egy sor leleplezés megrázza. Ez a nap az, amikor egyetlen fia érettségi vizsgát tesz. A lassanként kibontakozó hazugságok szövevénye Wadköping egész pénzügyi életét is fenyegeti.

Apa és fia között elég furcsa kapcsolat van, talán nem is különbözhetnének jobban egymástól. Markurell kívülről durva, kissé faragatlan, míg Johan jólelkű fiatalember, akárcsak legjobb barátja, Louis. Markurell lelkében felsejlik, hogy van oka gyötrődni, talán nem csak Johan tanulmányi eredménye, a vizsga kimenetele miatt. Így támad egy ötlete, hogy meghívja az iskola vezetőségét egy finom ebédre.

Miközben megismerjük a városka életének múltját, titkait, ami még rosszabb, egy másik titokra is fény derül. Olyan titok ez, amit szinte mindenki tudott, sejtett, csupán az érintett nem... Ez Markurell egész létezését felforgatja, alaposan felkavarja az állóvizet. Markurell úr egész világa hirtelen fenekestül felfordul. Minden átértékelődik, más értelmet kap. Fanyar, kissé kesernyés lesz a cselekmény, amiben a szerelem is szerepet kap. Tény, hogy a végig gátlástalan Markurell úrnak egyetlen jó tulajdonsága a fia iránti szeretet. Ami romokba hever, lelkével egyetemben. Bergman családi történetében a szereplők szembesítése elkerülhetetlen. Van-e, létezik megbocsátás? Ha igen, kinek mit tartogat ez a megváltás. Egészen különleges atmoszférájú regény. Az egyik legszívszorítóbb apa- és fiú kapcsolat ábrázolása, amit eddig olvastam. A kispolgári társadalmi réteg felszíne alatt megbúvó, már-már görög sorstragédia lapul. Sokféle kérdést vet fel a szerző, ami választ keres. Már a kezdet kezdetén kiderül, hogy a főszereplő, Markurell úr 1916 októberében vérmérgezésben fog meghalni. A lezáró novellából ennek körülményeit ismerjük meg. Kíváncsian várom a Wadköpingi történetek további részeit.




Jelentős kedvezménnyel kapható a kiadó webshopjában, IDE katt!



                      

Hjalmar Bergman 1883-ban született Örebróban és 1931-ben halt meg Berlinben. Svéd regény- és színműíró, akit a skandináv regény megújítójaként tartanak számon. 1926-ban De Nios-díjat kapott. A Wadköpingi történetekkel saját írói univerzumot teremtett. Hjalmar Bergman több regényét is színpadra adaptálták.A regény- és színműíráson kívül a film világába is belekóstolt, még Hollywoodba is kiutazott, de nem találta meg a számításait. Egyre inkább eluralkodó depressziója, alkoholizmussal és a narkotikumok iránti szenvedélyével súlyosbítva, önpusztító életmódba sodorta, míg végül egy berlini szállodai szobában valószínűleg önkezével vetett véget az életének.


&, Budapest, 2024
288 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156402431 · Fordította: Dió Dávid

Nagymama ​és az Úristen

 

Hjalmar Bergman: Nagymama ​és az Úristen
Wadköpingi történetek



                                                  

Egy izgalmas és érdekes sorozat indult útjára az Ampersand Kiadónál. A nagymama és Úristen Hjalmar Bergman leghíresebb és legnépszerűbb regényei közé tartozik, ahogy utánaolvastam a szerzőnek.

Mint a legtöbb története, ez is a wadköpingi miliőben játszódik, és ahogy Bergman esetében gyakran előfordul, egy erőteljes és eredeti figura áll a középpontban. Lenyűgöző és megkapó a nagymama alakja, jó volt megismerni az erős akaratú Agnes Borck karakterét. Ha ez film lenne, Sulyok Mária játszhatná... pontosan rá emlékeztetett Jókai A kőszívű ember fiai történetéből.

A regény kezdetben rajta keresztül meséli el életét: emlékezik és fantáziál, beszélget az Úristennel, és így hallhatjuk a szegény vidéki lány történetét, akit feleségül vesz a jómódú üzletember, Jonathan Borck. Agnes lassan, de biztosan hatalmat szerez az üzlet és a családja felett is. Nagymama sose káromkodott, de mindig kimondta, amit érzett, gondolt. Szerette, ha úgy történnek a dolgok, ahogy ő jónak vélte. Hol mosolyt fakasztóan őszinte, hol pedig szívfájdító, vagy elgondolkodtató a regény. Olyan az események folyama, mint maga az élet. Éppen ezért jó olvasmány. Olvashatjuk a szereplőket jellemezve akár egy pszichológiai tanulmányként is. Ismerős karakterek, életpillanatok bukkannak fel. Számomra visszahozta azt a hangulatot, amit a nagymamám mesélt az életéről, vagy amit falun láttam-tapasztaltam. A történet remekül bemutatja a vidéket és az ott élő embereket, viszonyokat, szokásokat. Hjalmar Bergman valóban nagy mesemondó.

Itt a Nagymama elmeséli, felidézi a fiatal korát, hogyan lett egy család megkerülhetetlen feje. Mesél erről a családnak a tagjairól, a városka egyéb lakóiról, szomszédokról. Szenvedéssel, lemondással teli, kiszolgáltatottsággal kikövezett életút bontakozik ki a lapokon. Igyekszik megérteni, elfogadni a megváltoztathatatlan dolgokat, de azér "perel" folyton az Úristennel. Nagyszerű társadalomkritika is kiolvasható a meséből. Tagadhatalanul vannak benne megkapó mondatok, örök érvényű igazságok.

Később megismerjük időskori gondjait, szokásait, beavat félelmeibe. Végig ott van a hit és a bűn, megvan a véleménye más emberek életmódjáról. Amit ki is mondd bátran. Természetes humora megkapó. Egyszerre megható, felkavaró és egyben rengeteg érzést megmozgat az olvasóban.

A vidéki gazdasszony története érdekes és izgalmas fordulatokat tartogat. A második részben a Nagymama születésnapját készül ünnepelni a család. Lendületes az írói stílus, nagyon üde, friss, cseppet sem poros a történet, pedig már a szerző is sajnálatosan korán, 1931-ben elhunyt. A könyv rendkívüli módon olvastatja magát. Dió Dávid remekelt a fordítással, igazán maivá tette a történetet. Az életműsorozat megjelentetése szuper jó ötlet, egyedi színeivel megismerésre ajánlott a skandináv szépirodalom szerelmeseinek. Hjalmar Bergman életművére kíváncsi lettem, több életrajzi elem is felbukkan a regényben, örömmel várom a további könyveit. Új felfedezés a Wadköpingi történetek, amit jó lesz megismerni.


Kedvezménnyel ITT lehet rendelni! 


     

Hjalmar Bergman 1883-ban született Örebróban és 1931-ben halt meg Berlinben. Svéd regény- és színműíró, akit a skandináv regény megújítójaként tartanak számon. 1926-ban De Nios-díjat kapott. A Wadköpingi történetekkel saját írói univerzumot teremtett. Hjalmar Bergman több regényét is színpadra adaptálták.






&, Budapest, 2023
288 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156402202 · Fordította: Dió Dávid

A hallókürt

Leonora Carrington: A hallókürt




                                                 

Amikor utánaolvastam a könyvnek és szerzőjének, ahogyan az Utószót jegyző Olga Tokarczuk, úgy én sem tudtam ki is az írónő, mire is készüljek. Érdekelt, hiszen sok évtized késéssel érkezett el hozzánk a regény. Izgalmas kihívás volt, mélyreható szürreális utazás, ahogyan Carrington munkássága is műfajok sokaságát öleli fel: festmények, szobrok, színdarabok, novellák, regények, emlékiratok fűződnek nevéhez. Mindegyikben ott van valami kísérteties, rejtélyes érzés. Mindezek mellé valahogy a Stoner regény története villant be emlékeimből, hiszen az is megjelenése után ötven évvel lett siker.


A regény egy fergeteges, különös utazás, amelynek főhőse Marian Leatherby, egy nagyothalló, 92 éves nő. Már ez is szokatlan, hiszen elég kivételes alkalom, hogy egy idős, macskabarát, kissé szenilis nő élete áll a középpontban. Bár nagyot hall, jó egészségnek örvend, fiával és családjával él, igyekszik a lehető legkevesebb problémát okozni. Egyetlen vágya volna még, az életében eljutni Lappföldre. Marian a szerzőhöz hasonlóan mexikói angol emigráns. A szürrealista művész egy varázslatos világot ír le regényében, ahol az élet szeretete, élvezete áll a középpontban. Ez egy szabad univerzum, tele számtalan lehetőségekkel. Jól megírt, ötletes a két nő története.

Az eseményeket a nő legjobb barátja, Carmella indítja be, aki szintén egy idős nő. A két hölgy együtt 

is elragadó, kellően szórakoztató olvasni a kalandjaikat, őszinte megnyilvánulásaikat. Carmella egy mutatós, ezüsttel és gyöngyházzal kirakott hallókürtöt ajándékoz Mariannak. Eddig sem voltak illúziói arról, hogy szívesen látják, de most erősen meglepődik. Menye erőszakos akarnok, fia pedig túl engedelmes. Marian családja azt tervezi, hogy egy idős nők otthonába viszik el az asszonyt, ahol a lakók egészen bizarr formájú házakban élnek. A házak csizma, világítótorony vagy éppen gomba formájúak. A két nő életének fonala sok meglepő fordulatot hoz a történetbe. Természetesen összefognak, afféle lázadásnak lehetünk tanúi. Mégis, az öregasszonyt beviszik az idősek otthonába.

Carrington ugyebár a női egyenjogúság élharcosa volt. Férje magyar származású, így van még a regényben egy magyar szál. Elképesztően üde színfolt a kínálatban ez a könyv, különösen úgy, hogy Leonora Carrington szinte ismeretlen Magyarországon.

Itt lép be a történetbe az apátnő, Doña Rosalinda della Cueva gótikus háttér története. A narratíva itt a történetben álomszerű üzemmódra vált, másfelé viszi a cselekményt. Megspékeli az alkímiával, orgiákkal, vérfarkasokkal és az apokalipszis sem marad el. A kacsintó apátnő életmeséje a képről, egy rejtett, okkult 18. századi spanyol szent beszámolóját olvashatjuk. Ezt kissé furcsának találtam, bár ez 

is szórakoztató. A groteszk, szatírikus humor a második felében visszafogottabbá válik. A regény besorolhatatlan, nem lehet műfaji határok közé szorítani. Kiszámíthatatlan, különös kaland, talán ezért is az Alice Csodaországban méltó párjaként szokták emlegetni. A regény ebben a tekintetben szerintem egészen különleges élményt hagy az olvasóban.

Nagyon szórakoztató, sokszor meghökkentő volt, jól megfér egymással a valóság és a szürrealizmus. Azt éreztem, tipikusan ez az a regény, ami újraolvasva ad igazán katarzist. Érdekesség, hogy Carrington fia, Pablo Weisz-Carrington készített illusztrációkat a regényhez. Összességében a történet meglepő és humoros, elbűvölően furcsa utazás volt.



Az Ampersand Kiadótól ITT kedvezménnyel megvásárolható a regény! 



               

Leonora Carrington (1917-2011) Egy angol textilmágnás kitagadott örököse, a szürrealisták vonakodó múzsája, feminista hős, lázadó menekült, nagy hatású művész: az angol-mexikói szürrealista festőművész, szobrász és író rengeteg szerepet játszott el hosszú életében; rendkívüli életútja és munkássága a mai napig sokakat inspirál. A hallókürtöt amely ötven év késést bepótolva immár magyarul is olvasható, az Alice Csodaországban méltó párjaként szokták emlegetni, amely történetesen egy öregek otthonában játszódik. Luis Bunuel és Björk is az egyik kedvenc könyvének nevezte, a magyar kiadás utószavát a Nobel-díjas Olga Tokarczuk jegyzi.

Eredeti megjelenés éve: 1974

&, 2023
248 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786156402073 · Fordította: Fekete Rozina · Illusztrálta: Pablo Weisz-Carrington

Kívülálló

Jónás Tamás: Kívülálló



                                                    
                                         

Nagy érdeklődéssel vártam Jónás Tamás új kisregényét, ami hét év hallgatás után került a boltokba. Szeretem a verseit, kedvelem egyéni látásmódját, ami a regényre is jellemző. Bélyeggel születni nem könnyű, keserves életet jósol az embernek. Ez sajnos valóban nem választás kérdése, ez adott. Ezzel élni több mint nehéz. Legyen az akár valamilyen külső megkülönböztető jegy, társadalmi helyzet, vagy mint esetünkben szó van , egy kisebbséghez tartozás. Ez többszörösen hátrányos helyzetet idéz, kívülálló marad mindig. Mindez hosszú évtizedek alatt sem változott jelentősen. Olvasatomban kifejezetten szomorú és sajnálatos, hogy mindez Magyarországon történik. Mindezek megjelennek és a történet alapjait adják: anyagilag, szociálisan, külsőleg és identitásban, ami alapján bárhol borítékolható az előítélet, amivel szereplőink szembesülnek. Mivel ebből a körből, amit ez az eleve elrendeltetettség okoz, kitörni roppant nehéz, és embert próbáló, falakba ütköző, könnyen előkerül az a mentalitás amivel találkozunk a regényben. Ezért is tud megosztó lenni a kötet. Aki erről csak olvas, nem éli meg napi szinten, nehezen érti, nem tudja elfogadni ezt a mentalitást. Amikor ilyen emberekről ítélkezünk meg kellene próbálni a helyükbe képzelni magunkat, rögvest rájöhetünk, hogy áldozatokkal állunk szemben, könnyű pálcát törni a fejük felett, egy sokkal ideálisabb társadalmi helyzetből figyelve. A beépített, rögzült sztereotípiák sajnos itt is működnek.


Az életrajzi elemekben is bővelkedő történet számtalan feldolgozhatatlan traumát rejt. Ezek sora már a gyermekkort is megnehezítik hősünk számára. Kitörni szinte lehetetlen. Marad a sodródás, a pillanatnyi életöröm hajszolása. Amely út a szex, drog, züllés és a börtönnel van kikövezve. Ez a történetmorzsákból felvillanó élet messze nem az, amit megérdemelne az ember. Sorsunk kódolt, különösen, ha ilyen hátrányból indul. A szexuális elemekkel bőven megtűzdelt cselekmény a felületes örömöt adja, polgárpukkasztónak tűnhet. Szókimondó és tabudöntögető, de elgondolkodtató. Miért teszi azt, amit én nem tennék? A lehetőség szerint mindig, és akit csak lehet megdönteni hajszolása nem vezet a tartós boldogsághoz. Elmaradhatatlan kellék a drog is, ami szenvedélybetegséghez vezet. Természetesen a bűn alól sem mentesít, csupán némileg érthetővé teheti ennek a kisebbségnek, a viselkedését, tetteik mozgatórugóit. Nehéz a részleteket komplexen látni, még problémásabb megoldást találni. Mi is kívülállóként olvassuk, értékeljük a történéseket. Változni és változtatni akarással talán elérhető valami, bár ez picit inkább a "széllel szemben" állapota. Nincs varázsütés, csak ütés. "Milyen jó lenne nem ütni vissza..." jutott eszembe József Attila verse olvasás közben.

Ez egyéni sorsokban mérve még talán működik, bár tapasztalataim szerint nem tartósan. Reményt adhat az embereknek, segíthet a sokszor korlátolt gondolkodást legyűrni. Ha a kívülállóság feloldható az is csupán pillanatnyi lehet. A valóság kegyetlen, mert ugye ami nem hajlik, az törik. Az ember és a lelke is. A Kívülálló apró emlékei különös élményt adnak, nem csak meghökkentő, de elgondolkodtató is az összhatás. Ki is valójában a kívülálló? A társadalmilag beilleszkedett polgár, vagy az aki kimarad ebből? Jónás Tamás kívülállója nem büszke erre, talán kissé belefáradt a küzdelembe is. A kívülállóság örök bélyege letörölhetetlen, amiről őszintén vall a sorokban. A regényben megjelenített körből, amit ezt az eleve elrendeltetettséget idézi, kitörni roppant nehéz, és embert próbáló. Furcsa és fájón keserű életösszegzés a regény.

Az Ampersand Kiadónál megjelent Kívülálló kivételes és meghatározó olvasmány lehet, akár kordokumentumként is olvasható. A falak lebontása súlyos feladat, de nem reménytelen.



       

Jónás Tamás: 1973. március 14. (Ózd) –

Már pálya­kezdőként József Attila költészetének kortárs továbbgondolójaként tartotta számon a kritika. A kilencvenes-­kétezres években folyamatosan jelentek meg könyvei, amelyek jelentős szakmai figyelmet és elismerést kaptak. 2002-ben Esterházy Péter ajánlására Herder-ösztöndíjban részesült, 2009-ben Önkéntes vak című kötete Aegon-díjat kapott. Prózakötettel utoljára 2013-ban jelentkezett (Apuapuapu), verseskötettel pedig 2016-ban (Törzs). Hét év után a Kívülálló című regényével töri meg a csendet.



&, Budapest, 2023
176 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786156402110 · Illusztrálta: Bogdán János "Amigó"

Aki még romjaidban is szeret

Raphael Bob-Waksberg: Aki ​még romjaidban is szeret





                                                             

„Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is ennyire boldog leszek”, fantáziált arról, hogy egyszer majd ezt mondja valakinek.



Ritkán választok úgy olvasnivalót, hogy csak a borítóra, címre kapom fel a fejem. Ez most a 18 novellát tartalmazó kötetnél kivételesen így volt. Már a cím is megfogott, de a borító ötletessége elképesztő, kiemelkedik az átlagból. Azonnal kíváncsi lettem, amint megláttam, bár sem a kiadót, (& Ampersand) sem a szerzőt nem ismertem még. Bevallom a fülszöveg elolvasása is még kíváncsibbá tett, annak ellenére, hogy szerző nevére utalva, a borítón virít a BoJack Horseman című népszerű Netflix-sorozat, amit nem láttam.

          

Raphael Bob-Waksberg novellagyűjteménye fájdalmasan szívből jövő és harapósan vicces, néhány történet kifejezetten fura, kiszámíthatatlan és ötletes.  A  novellák közt akad egy vers is, "a vers" címmel. Mi másról, mint a szerelemről, érzelmekről szóló történet, vers formában íródott. A szerelem minden színe, öröme és fájdalma ott lapul a sorokban. Ez lett az egyik kedvencem a kötetből. Varró Dániel nagyszerű fordítása lenyűgözően hangulatos, illik a tartalomhoz. A novellák sokszínűségét az is segíti, hogy több fordító jegyzi a kötetet.

Raphael egyedi hangja rövid, fikciós történeteinek eredetiségével válik kiemelkedővé. Mint minden novellagyűjteményben, itt is vannak hiányosságok, volt amitől lefáradtam, de úgy gondolom, hogy ezekben a történetekben azért minden olvasó megtalálja a saját személyes tapasztalatai alapján a kapcsolódást. Ezeket az érzéseket legtöbbünk már átélte, találkozott ilyennel. A szerző elsősorban szórakoztatni akar érzésem szerint. Nem árt a sorok között olvasni, hogy megtalálja benne az elrejtett, mögöttes mondanivalót is az olvasó. A szövegek fanyar iróniával és együttérzéssel járják körbe az emberi kapcsolatokat.

A szürreális humor és a sötét, hullámzó érzelmek és helyzetek keveredése művészi, íróként a legnagyobb erőssége a szerzőnek. Egyes történetek pillanatnyi örömöt hoznak, de a legtöbb sokáig veled marad. A novellák kreatív és eredeti, játékos történeteket mesélnek el. A kedvenceim közé tartozik a "történetek" írás is. Minden novella címe kisbetűvel íródott, itt tíz pontban szerelmi tanácsokat olvashattam a kapcsolatok útvesztőjéhez. A tökéletes idilli esküvő esetén is jót mókázik a szerző az olvasóval, ez az" egy igazán csodálatos és áldott alkalom" címet viseli. Ironikus gúnyba fullad a sztori. Hogyan lesz a semmi felhajtást, mi egyszerű esküvőt szeretnénk gondolatból egy teljesen más változat. "lekésett csatlakozás (úr keres hölgyet)" a várakozásról mesél, mikor is van a legjobb pillanat a megismerkedésre, meddig érdemes várni? Aztán a nagy várakozásban elmegy mellettünk a lehetőség és az életünk is... a folyton elodázott döntésekről szól a novella.

"Mint kiderült, az élet ment tovább.

Az árvíz visszahúzódott. A tűz kialudt.
Tudtad, hogy eljön ez a nap, de nem akartad elhinni."

 

               

Remek emberismerő lehet a szerző, jó megfigyelő az emberi kapcsolatok szövevényébe visz el, "hazugságaink egymásnak" novellájában. Egy szakítás története – amit egyáltalán nem találtam teljesen szomorúnak. Elgondolkodtató, ahogyan kimerül, kifullad egy kapcsolat. Ezért is lett kedvencem még az "ebéd azzal, aki dobott téged" novella. Életszerű, humoros és izgalmas pillanatok villannak fel az egykori szerelmesek találkozásában. Ezt legtöbbször az elválás, szakítás háttere szabályozza. A kínzó magány meséje a "költözz minél messzebb" írás. Szívhez szólóan egyszerű, kifejezően gazdag lírája humoros és szomorú egyszerre.

 
"Költözz minél messzebb, úgy hátha nem talál rád a Szomorúság, hátha nem lohol majd utánad mindenfelé, mint egy kóbor kutya."




ITT beleolvashatsz, kedvezménnyel megvásárolhatod a kötetet! 






&, Budapest, 2022
248 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156402059 · Fordította: Cseh Réka Zsuzsanna, Dobsa Evelin, Fekete Rozina, Ferencz Mónika, Hegymegi Flóra, Henczer Viktória, Nagy Florina, Pongrácz Tímea, Szarvas Szilvia, Varró Dániel