[18:48: ​telefon]

 

Szilasi László: [18:48: ​telefon]



                                    

"Anyám 2022. december 5-én halt meg."




A generációkon átívelő, egyedülálló szépséggel megírt gyásztörténet megható és felzaklató. Szilasi végig nyilvánvalóan önéletrajzi elemekből építkezik, róla szól, az érzéseit, gondolatait ismerjük meg az élet dolgaiban. Jó volt olvasni a letisztult mondatait, néhol zaklatott sorait. Személyes és hétköznapi, amely mindannyiunkkal megtörténhet. Egyfajta számvetés az életről, visszatekintés, de a fő téma az elengedés, a gyászfeldolgozás. 

           

Számomra már Szilasi előző könyve a Saját élet is telibe talált. Igazi kortársak vagyunk, édesanyáinkat is szinte egyszerre, alig egy év különbséggel veszítettük el. A gyász folyamata egyéni mindenkinél. Az hogy meddig tart... érzésem szerint egy életen át ott van az ember lelkében, viszi, hurcolja a hiányt, ha nem is zuhan már össze nap mint nap. A fiúknak különösen meghatározó az édesanya az életükben. A halál misztériuma pedig mindig ott lebeg az életünkön. Megismerjük a régmúlt gyerekkort, honnan is származik az édesanyja. Ezekből a felidézett emlékszilánkokból és a jelen történéseiből kerekedik ki a gyásznapló.


"nem tudom, milyen ember lettem volna, ha te nem vagy ilyen"

Sajnos az élet véges. A minden esti 18:48-as telefonhívások szokása, a beidegződések működnek a halál után is. Úgy felhívnám, elmondanám neki az adott nap eseményét, váratlan örömét, bánatát, csak már nincs kit felhívni. Marad az üresség, a kapaszkodók keresése a továbbéléshez. Az író számára adott a gyásznapló írása. Talán az segíti a végleges búcsút, ha kiírja magából ezeket az emlékeket. A stílus és a rövid fejezetek megkönnyítették az olvasást. Nekem nagyon érdekes volt Békéscsabáról, a gyerekkorról olvasni vagy később a felnőtt lét pillanataiba belesni Szegeden. A nosztalgiafaktort, a Kádár-korszak életképei hozzák el az olvasónak. A család élete, titkokkal, emlékekkel felidézett múltja remek hangulatot ad a jelen valóságához, ahol a magány, betegség, az idő múlása a főszereplő. Mindezzel szembesülni, néha egészen váratlanul, nem egyszerű.

Szilasi és az ő sajátos univerzuma ledarált, majd összerakott. Bár számítottam rá, mégsem volt ez az olvasás könnyű menet. A sok hasonló életesemény, a megidézett nosztalgikus múlt adott néhány váratlan gyomrost. Ez a mély őszinteség egyszerre váratlan és megható. A fájdalom és a hiány, a szeretett édesanya elvesztése végig ott lappang a sorokban. Szilasi egy ügyesen felépített, többrétegű könyvet alkotott. Mindezt úgy teszi, hogy közben szépirodalom tud maradni.

Ez manapság nem csak idehaza, de a világirodalomban is egyre több szerzőnél jelenik meg. Kérdés, hol a határ, meddig lehet érdekes, mennyiben tartozik a családtagok sorsa, története az olvasóra? Megjelennek betegségek, szerelmek, válások, exek, gyerekek és testvérek, kollégák a történésekben. Ez a szűk és zárt kisközösség az életet viszi tovább, segít a mindennapokban. Remek az a dramaturgiai fogás, hogy egy -egy bejegyzés egy végtelenített mondattá vált. Többnyire személyes és szomorú dolgokról van szó. A prózája tiszta, közérthető az írás. 

        

Akaratlanul is önvizsgálatra késztet, nálunk ez hogyan is történt, milyen emlékeket idézett meg bennem Szilasi története. A megfogalmazás végig gyöngéden bensőséges, szeretettel fordul a környezete felé. Ezek az egyszerű, hétköznapi életpillanatok lendületesen sorjáznak, fonódnak egybe. Minden ember élete kész regény. Hatásosan felépített, egy idő után engem teljesen magával ragadott és elgondolkodtatott. A vallásos édesanya szerepét egyszerre az olvasó veszi át, a szerző gondolatait, érzéseit mi kapjuk. Az öregséggel, elmúlással kapcsolatban hasonlóan vélekedünk. Tetszett, ahogy a végére megjelenik valamiféle belenyugvás, elfogadás. Ezt talán a remek borító is sugallja. Eltelt két év. Félelmetes és szívszorító ez a feloldás, az élet valóban megy tovább.

Már több Szilasi-könyvet olvastam, szerintem kiváló író, ez nem kétséges. Ez az elmélkedésekkel megspékelt emlékezés témájában és nyelvezetében is hatásos, érezhetően őszinte. Talán éppen ez az erőssége a regénynek. Örülök, hogy ezt is olvashattam.




A kötet kedvezménnyel  ITT  rendelhető!



                

Szilasi László (Békéscsaba, 1964. január 1. –) József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, egyetemi docens. A 90-es évektől meghatározó kritikusi és esszéírói tevékenysége, 2010-től jelennek meg a Magvető Kiadónál szépirodalmi regényei.
Szentek hárfája (2010), A harmadik híd (2014), Amíg másokkal voltunk (2016) Luther kutyái (2018) Kései házasság, Tavaszi hadjárat, Saját élet (2023).

Díjai: Rotary Irodalmi Díj (2010), Déry Tibor-díj (2013), Mészöly Miklós-díj (2015) Szépíró Díj (2018)

Fotó © Szilágyi Lenke



Magvető, Budapest, 2025
272 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631446050

Saját élet

Szilasi László: Saját élet





                                                    

"Nehéznek, elegánsnak és romantikusnak éreztem a sorsomat."


A Luther kutyái után egy mélyebb hátterű életrajzot kapunk a szerzőtől. Valós, alapos őszinte és személyes vallomás a könyv, ahogyan a cím is sejteti. A 2018-as Luther kutyái kötetet kétségtelenül Szilasi legmegrázóbb könyve. A váratlanul felbukkanó súlyos betegség és a túlélés küzdelme még olvasva is sokkoló. Az önéletrajzi ihletés már ott megvolt, meghatározó és fontos része az élet(e) regénye. Most a családi háttérrel átszőtt történetek a gyerekkortól, a felmenők életén át, a történelmi múlt hátterében meséli el a család sorsának alakulását, az íróvá válás útját.

Időrendben olvashatjuk ezeket az emlékmorzsákat, ami három részre tagolja a regényt. Visszatekintés ez a családregény, ebből kerekedik ki az egyáltalán nem klasszikus önéletrajz. Szilasi nem magyarázza túl, az olvasó gondolatait, képzeletét is megmozgatja ezekkel az ismerős, rövidke életpillanatokkal. Alig egy-másfél oldalasak ezek a történetek, mégis kiadnak egy összefüggő egészet. Ami fontos, meghatározó volt valamiért, azt eleveníti fel a szerző. Tökéletes korrajzot kapunk a korabeli Magyarországról, a Viharsarok szokásairól, hagyományairól. Téeszesítés, politika, iskolarendszer, vallások találkozása és a gyerekkor élményei váltakoznak. Kiemelkedő a merész őszintesége minden téren. A legkorábbiak a szüleit, nagyszüleit állítják középpontba, megismerhetjük, hogyan házasodtak össze a szülők, milyen volt a családi háttér. Érdekes volt olvasni ezt a kiindulási hátteret, ami megalapozta későbbi életüket.

"A XX. század elején egy szarvasi parasztfiú el akart venni egy szarvasi parasztlányt. A fiú öccsének épp kitették a szűrét, ezért ő is vérszemet kapott: elvette a lány húgát, egy csonka-bonka, kedves kis rútságot. Egy napon volt az esküvő meg a lakodalom."


A múlt század eseményeit olvasni némileg nosztalgikus élményt ad a kortárs olvasónak. A Kádár-korszak, a polgárosodás élményei, a gyermeki nézőpont mindig eredetivé teszi ezeket a történeteket. Különösen a vallási találkozások a családon belül adnak még meglepő hátteret. A szerző felmenői között sok a hívő. Tótok, szlovákok, protestánsok közösségébe látunk bele, ismerjük meg szokásaikat. Mindegyikben mélyen érezni az össztartozás fontosságát, a család szerepét. A rokonok közül a Keresztmama élete ad megrázó és megható pillanatokat. Az író gyerekkora egy háromgyerekes családban megélt felnövéstörténete izgalmas és szerethető, könnyen átélhető.

Az ismerős közeg, a helyszín, a kor szokásai, a gyermek gondolkodás, meglátásai a családtagokról afféle szemtelenül szókimondó láncolatot adnak. Ezek a meghatározó emlékképek lassan, de biztosan adják vissza a Szilasi család mindennapjait. A névváltoztatás is egy fontos elem, miért éppen a Szilasi nevet választotta az apa. Az általam eddig olvasott Szilasi-regényekből ez talált meg legjobban. Szerettem olvasni a fent említett betegségtörténetet, ami az élethez való himnusz egyszerre. Jó volt a Harmadik híd, a Szentek hárfája, de ez talán éppen a kortársi háttérrel tökéletesen ismerős pillanatokat idézett fel bennem olvasás közben. A Saját élet mozaikos történetvezetése eredeti és tökéletes, mind hangulatában, mind felépítésében. Ezekből több életpillanat a kötet második felében kiteljesedik, nyer mélyebb értelmet. Bár ez Szilasi élettörténete, valahol egy nagy közösen megélt korszak regénye is.

Gyerekkor, és elmúlás, a magány, öregedés mellé a betegség kezelése is felbukkan, ez kihagyhatalan elem, ahogyan az íróvá válást is megismerhetjük. A magánélet is megjelenik. Érezhetően végig őszinte, szókimondóan merész hangvétele megérinti az olvasót. Kifejezetten tetszett a nyolcvanas évek történései. Itt Szilasi László írói élete, gondolatai és hitvallása kap fontos szerepet. Az immár íróvá lett férfi életének főbb eseményei (házasság, gyereknevelés, válás, majd az az agytumorral folytatott harca) adják a hátteret.

"Olvass magyar barokk prózát. Különösebb bajod nem lesz belőle."

A befejező kb. száz oldalon az utolsó fejezetben az Egy nap című írás már más stílusban, három szemszögből meséli el annak a bizonyos napnak a történetét. Az édesanya küzdelmei a demens rokon ellátásának terhével, a már tinédzser fiú életének pillanataival kelnek életre. Az apa is tökéletes és meghatározó karakter a családja sorsában, ahogyan a két fiatalabb fiútestvérről is alapos képet kapunk. A tavalyi év utolsó olvasmányaként nagyon megérintett, élvezetes utazás volt számomra ez a könyv. 

A generációkon átívelő életrajz töredékes pillanatai végig hatásosak, őszinték, kerek történet adnak az olvasónak. 


ITT kedvezménnyel megvásárolható a kötet! 




            

Szilasi László (Békéscsaba, 1964. január 1. –) József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, egyetemi docens.
A Magvető Kiadónál megjelent művei: Szentek hárfája (2010), A harmadik híd (2014), Amíg másokkal voltunk (2016) Díjai: Rotary Irodalmi Díj (2010), Déry Tibor-díj (2013), Mészöly Miklós-díj (2015)

Fotó: Szilágyi Lenke


Magvető, Budapest, 2023
428 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631443363

Luther kutyái

Szilasi László: Luther kutyái  





                                                                                     





"De akár van Isten, akár nincs, érdemes úgy élni, mintha lenne."





Az idei év emlékezetes beszélgetése volt számomra a szegedi könyvhéten bemutatott Luther kutyái regény. Szilasi 2015-ben megjárta a poklot, ettől életszagúbb, valósabb történetet nem lehet írni, mint a saját betegsége. A beszélgetőtárs Darvasi László volt, aki szintén volt hasonló helyzetben. A két író rezdülései, gondolataik, nyíltan őszinte mondatai elemi erővel hatottak. Nem csupán a megélt-túlélt betegség okán voltak érezhetően egy hullámhosszon.




Kell-e, lehet-e valóbb és mozgalmasabb, mindezzel együtt fájóbb és örömtelibb történet, mint maga az élet? Szilasi László regénye egy ötvenes férfi életének jelentős állomásáról számol be. Ez a jelentős állomás egy brutálisan váratlan betegség. Már a szó önmagában letaglóz, nehéz vele mit kezdeni. Súlyos, komoly csapás a diagnózis: agydaganat.


A váratlan rosszullét oka, majd a műtét és terápia kényszerű számvetésre ösztönöz. Az élet véges, amiről azt gondoljuk, csak másokkal megtörténhet meg, bizony velünk is előfordulhat. Szilasi túlélte, amit nem szoktak, és megírta. Van ahol nagyon nehéz vele boldogulni, elvonatkoztatni a saját életünktől, a kényszerű számvetéstől. Tény, hogy felzaklatnak bizonyos részek, van, hogy le kell tenni, kell egy nagy levegő a folytatáshoz. Igen, ez is az élet része. Az olvasóban feldereng Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című történetével a párhuzam. Mégis talán a különbségek izgalmasabbak. A borítón lévő emberi koponya MR-felvétele is utalhat erre.


A cselekmény igen mozgalmasan indul: Szilasi egy egyetemi előadása közben váratlanul rosszul lett, elájult. Rohammentő, orvosok, vizsgálatok, a bizonytalanság, rémülten álló, aggódó hozzátartozók. Az eredmény döbbenetet hagy maga után, az öntudatlanul töltött idő keresése, hiszen kiesett két nap az életéből. Ez adja a különböző idősíkok váltakozását, a több szereplő szemszögéből való megközelítést, a naplószerű tényfeltárást. Ki mire emlékszik, hogyan élte meg a történéseket? A betegágynál felsorakozó volt feleség és az új kapcsolat mellett a kollégák barátok is megjelennek. A hírzárlat a szülők felé meglepő, ám az édesanya mégis megérez, hogy komoly a baj a fiával. Szívbemarkoló pillanata ez a könyvnek. Amikor tudatosul, hogy az élet véges, kevesebb lehet előttünk, mint mögöttünk. Személyes és őszinte vallomás a könyv.


"A szüleimnek senki sem mert beszámolni. Megtiltottam mindennemű híradást. Se a testvéreim, se a kedvesem, se a volt feleségem, se az orvosok nem lázadtak fel. Anyám ennek ellenére tudta."



A sikeres műtét után a lábadozás, a kezelések és gyógyszerek hatásai, majd a visszatérő tudatban gyökereket ereszt a múlt, megjelenik a jövő. Mit lehet kezdeni, hogyan tovább ezzel az élettel? A múlt gyökerei a gyerekek és a volt házasság megidézése mellett a gyerekkor képei elevenednek meg. Az emlékeket az új élet esélye, a túlélés reménye és az új kapcsolat biztonságos hátterének összefonódásából táplálkozik. A Békéscsaba és Szeged adta háttérből kikerekedő életmese jó stílusban megírt, sodró és olvasmányos.

Megtudhatjuk, hogy nem ez az első életveszélyes helyzet az életében. Már kétévesen csoda, hogy megmaradt, túlélt egy agyhártyagyulladást. Most másodszor nézett szembe a halállal. A baráti, családi kapcsolatok boncolgatása mellett elkerülhetetlenül adódik a számvetés. Ez a visszapillantás hol lírai, hol humoros, azonban érezhetően végig nagyon őszinte. A cím tökéletesen kifejezi az élethez való viszonyunkat.

"Három dühös kutyám van, Ingratitudo (Hálátlanság), Superbia (Gőg) és Invidia (Irigység). Akit ez a három kutya megharap, az igen cudarul meg van harapva." [LVM 8., 5022. sz.]

Ad az olvasónak azonosulási pontokat: nem csupán a halálfélelem, a betegség "élménye", de az elvarratlan szálak, vagy a lezártnak hitt múlt ismétlődése mellé a jelen hoz színes pillanatokat. Honnan jövünk, merre tartunk, jó irányba visz a sorsunk kérdésekre a választ maga az élet adja meg. A Luther kutyái apropóját a betegség adta, ami jó alkalom a visszatekintésre, számvetésre. A személyes történet az olvasó sajátjává válik, elkerülhetetlenül adódnak azonosságok. A válás és a halálfélelem tudatos tompítása, a gyerekivel való kapcsolata ad párhuzamot, megélt hasonlóságot. Az élet regénye ez a történet. Az elbeszélés fanyar hangulata, iróniája remekül oldja a feszült drámát. A személyes hang nem vált szentimentális, könnyes érzelgősségbe. A betegség a családi kapcsolatok és az elmúlt ötven év eseményeinek megidézése segít továbblépni, mert túl lehet, túl kell éni. Reményt ad. Még van feladata, dolga itt a jelen életben. Érdemes elolvasni.


"El nem mesélhető történetekkel vagyok tele. Ezekről az el nem mesélhető történetekről néha azt gondolom, éppen ez vagyok én."


Zárásul a könyv szerkesztője, a jó barát ajánló sorai.

"Szilasi ​László legmegrázóbb művét tartja kezében az olvasó. Viharsarki és szegedi regények, reformkori portréképek megfestése után eddigi legszemélyesebb történetét beszéli el az író. Híres irodalmi példának aktuálisan kézenfekvő volt Karinthy skandináv utazása. Egy nagy, halálos betegség fölötti drámai győzelemről szól tehát ez a regény. Témája a test, amely váratlanul és elementárisan hagyhat cserben bennünket, hogy aztán mégis kivételes ragaszkodást produkáljon. Témája az elveszett tudat, az érzékelhetetlen idő, a gyógyulás lehetetlensége és mégis-csodája. Témája egy család szorongattató széthullása, illetve egy új család fölépülése. Témája a családi múlt, a személyes történelem, szülők és nagyszülők sorsa, a huszadik század traumái, háborúk, békeidők, szegénység és túlélési praktikák; mindezekről kitárulkozva a confessio műfaját is fölhasználva beszélnek a rövidre vágott, visszafogott, feszülten pulzáló sorok. Ízlelgessük a baljósan gyönyörű címet: Luther kutyái.
Íme, egy regény, amelyben visszahódították az életet."
(Darvasi László)




Szilasi László (Békéscsaba, 1964. január 1. –) József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, egyetemi docens.
A Magvető Kiadónál megjelent művei: Szentek hárfája (2010), A harmadik híd (2014), Amíg másokkal voltunk (2016) Díjai: Rotary Irodalmi Díj (2010), Déry Tibor-díj (2013), Mészöly Miklós-díj (2015)
















Magvető, Budapest, 2018
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631436778

Amíg másokkal voltunk

Szilasi László: Amíg másokkal voltunk 





                                                               






A kötet három kisregényt tartalmaz, amelyek főszereplői, Bessenyei György, Jókai Mór és Babits Mihály. Közös bennük, hogy más-más okokból ugyan, de életükben egy ideig mindhárman magányosan, a világtól elzárva éltek és alkottak.







"Három ​​költő kisregényét tartja kezében az Olvasó. Babits Szegeden, Jókai a levert forradalom utáni bujdosás idején, Bessenyei György szülőföldjén, Tiszabercelen, a magyar vidék pusztaságában. Mindannyian számkivetettek. Mindannyian remeték, elhagyottak, elveszettek.
De mindannyian készülnek valami nagyszabásúra, valami rendkívüli teljesítményre. Magukra készülnek. A kiteljesedésre."

A könyv fülszövege szerint a magány kellett a kiteljesedéshez, így érkezik meg a nemzeti irodalom nagy alakítói közé a három szerző. A magyar irodalomtörténet alakjai néhány dokumentatíve homályban hagyott évéről szóló életrajztöredék ez a 3 kisregény, egy-egy jellegzetes írói korszak feldolgozása a regény. Három esszé vagy kisregény, csupa költészet. Irodalomtörténet, történelem
és filozófia – cselekmény szinte alig. Különösen tetszett, ahogyan Jókai mesélős stílusában írt Szilasi László. Három kisregény, három borostyánkő, amelyből három arc néz ránk. Az alkotói magány szenvedéseit ábrázolja, ki hogyan éli meg, mit hoz felszínre az alkotó emberből. Más más okokból maradnak egyedül, természetesen a folyamatok is különböznek. Érdekes irodalomtörténeti elmélkedés ez, párhuzamok keresése.

Bessenyei György a bihari remete, talán a legkevésbé közismert alakja irodalmunknak. Az egykori császári testőr, száműzöttként éli vidéki magányát. Mária Terézia meghalt, az általa juttatott kegydíjat (évi 200 forint) II. József megvonta tőle. Számomra ez a rész volt a legszínesebb a regényben.

Az 1848-49-es szabadságharc leverése után Jókai Mór a bűntudattal küzd. Bolyong, menekül, sorsát nem vállalta, nem is jelenhet meg írása sem. Bűntudata óriási, gátolja írói munkásságát.

Babits Mihály már elismert, híres költő, amikor 1930-ban elvonul magányába.

Mi kell, ahhoz, hogy a nagy mű létre jöjjön? Mennyi bánat, magány, keserű lemondás vagy csalódás áll egy egy irodalmi alkotás mögött? Az alkotó folyamat összekapcsolódik az alkotó életével, hitével, önbizalmával. A szépíróvá válás útja nehéz, rögös út. Három történet, ami gyökeret ereszt a múltban, a levelek pedig már a jövőbe nyílnak. Kissé fusztráló, hogy a hatalmas tárgyi tudást feltételezi az olvasóról is, ami néha bizony nincs, vagy hiányos már. Volt minek utána keresni.
Szilasi okos, szép mondatatit élmény olvasni, irodalomelméleti háttérnek kiváló a regény.
Azt persze nem tudom, hogy aki az iskolában hallott utoljára és kötelezően Babitsról és Jókairól – kétlem, hogy Bessenyeire emlékezne – az érti-e, vagy mit ért ebből az életrajztöredékekből, kedvet kap-e további kutakodásra, életük mélyebb megismeréséhez. Pedig érdemes és érdekes lehet egy ilyen irodalmi búvárkodás a múlt kincsestárában.

Szilasi László 1964-ben született Békéscsabán. A Magvető Kiadónál megjelent művei: Szentek hárfája (2010), A harmadik híd (2014), Amíg másokkal voltunk (2016) Díjai: Rotary Irodalmi Díj (2010), Déry Tibor-díj (2013), Mészöly Miklós-díj (2015)




















Magvető, Budapest, 2016
292 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631434354

A harmadik híd

Szilasi László: A harmadik híd






Szilasi László József Attila-díjas író könyve A harmadik híd a hajléktalan lét fontos kérdését feszegeti:   Mi tartja életben a hajléktalant? 









Szilasi előző, nagy sikerű könyve a Szentek hárfája még olvasásra vár a polcomon.  Személyes találkozás eredménye volt, hogy ezt a könyvét megvettem és előrébb hoztam az olvasását.
Első alkalommal Ő volt a moderátora a Grecsó Krisztián beszélgetésnek a Somogyi könyvtárban. Remek kérdésekkel bombázta Krisztiánt és őszinte, baráti hangulatban telt ez a délután.
Néhány nappal később, már Ő maga volt a beszélgetés főszereplője, szintén Szegeden.
A szemerkélő eső ellenére is sokan hallgattuk érdeklődve a kötet előkészületeiről és a megvalósításáról való beszámolóját. Szilasi okos mondatai, stílusa megfogott. A személyes dedikáció már csak kedves gesztus, amit örömmel vettem én is.


Több szempontból is felkeltette érdeklődésemet és kíváncsivá tett Szilasi.
A téma és az azt bemutató osztálytalálkozó nagyon ismerős, a helyszínt pedig a napfény városa, Szeged adja.
Szerintem mindenki megélte már, hogy kíváncsian méregeti az adott társaságot, kit ismer fel, ki az aki nem jött el, és kik azok, akik esetleg már sajnos igazoltan vannak távol...
A történet kerete tehát egy osztálytalálkozó. A rendszerváltást már fiatal felnőttként megélő emberek csoportja ez, akik most ötvenhez közelítenek. A harminc év bizony senkin nem múlt el nyomtalanul. Sem testileg, sem lelkileg már nem ugyanazok az emberek. Így vagy úgy, de az élet meggyötört mindenkit. A regénybeli ötvenes férfiak az osztálytalálkozón szembesülnek azzal a ténnyel, hogy a régi barátaik és osztálytársaik nagy része évekkel ezelőtt elkerült Magyarországról.

Három egykori barát beszélgetéséből bontakozik ki a történet.
Az utcazenész itthonról meséli el élményeit, életét, míg az egykor Kanadát is megjárt Nosztávszky Ferenc azt mondja el, hogyan lett hajléktalan. Eleinte minden jól ment "odakint", ám élete megfeneklett és hazatért. Pénze elfogyott, Szegedre került, ahol a szintén hajléktalanná lett egykori osztálytársa fogadja be bandájába. Különös, furcsa helyzetet teremtve ezzel.
Megtudhatjuk azt is, mivel töltötte az elmúlt éveit, az osztálytalálkozót már meg sem érő Foghorn, aki  osztálytársuk volt és ő is hajléktalanná lett.
A harmadik beszélgetőtárs a Németországból hazatért nyomozó. A történetben megjelenik természetesen a szerelem is, és egy gyilkosság is hoz izgalmakat. A sztori narrátora Sugár Dénes (Deni) lesz. Persze feltűnnek régi lányok is. A három nő, Magda, Margó és Mari, hogy, ki kicsoda, nem is igazán fontos.

Az egyáltalán nem vidám történet Szegeden játszódik. Szilasi generációs regénynek nevezte kötetét. Olyan fontos kérdéseket feszeget, mint a kivándorlás, ami nem csak a mai fiatalokat érinti. Helyünk keresése, megtalálása a világban kérdése mellett a boldogság mibenléte is fontossá válik. A szerző elmondta, hogy a könyve alapgondolatát egy hajléktalan, Lőrincz Sándor története adta: a férfi éveken keresztül élt hajléktalanként Szegeden. Az író 2002 óta követte figyelemmel mindennapjait, alaposan beleásta magát a túlélés rejtelmeibe. Sötét és elkeserítő ez a kép. Talán a könyv borítója is ezt sugallja.

Szilasi mindenféle pátosz nélkül ír a hontalanok mindennapjairól, megaláztatásikról, kiszolgáltatott helyzetükről. Naturálisan ábrázolja ezeket a hétköznapokat.
Nekem is volt "szerencsém" közelről látni hasonló helyzetű embereket, dolgoztam velük. Az ábrázolt élethelyzetek nagyon is valósak, ezek nem az írói fantázia termékei. A napi kis "örömre" nekik is szükségük van.
Arról, hogy mi mindent kell megtenniük, sokszor megalázkodniuk a napi túlélésért, sok embernek fogalma sincs. Nem látnak bele ebbe a világba. Ami sokkal rosszabb, hogy sokakat hidegen hagy, és nem is érdekel ezeknek az embereknek a sorsa. Ez a másik nagyon fontos téma, ami jó, hogy teret kapott. Talán a köztudatba is bekerül ezáltal.: életminőségről, kapcsolatokról, kapaszkodásról, elengedésről. Mindenki kerülhet hasonló helyzetbe.

Arról ír, hogy  az ember saját rossz döntéseit, vagy a rendszerváltás hiányának, a néhai szocializmus örökségét, hogyan viseli el. Magának az ellátórendszer hibáiról is ír, a benne dolgozók minden hétköznapi hősiessége ellenére sem tudják megtartani a zuhanó embereket. (Megmentik az életét, de minek, teszi fel a kérdést). Erre az életre? Visszajutni oda, ahonnan elindult minden.
A talpra állás és a társadalomba való visszailleszkedés pedig egy rózsaszín léggömb csupán.
Talán a ma emberének ez még túl szokatlan, még érthetetlen, még befogadhatatlan és feldolgozhatatlan. Ez cseppet sem kellemes téma, erről nem igazán szeretnek még olvasni sem.
Ez a mélyen a szegénységi küszöb alatt tengődők sorsát bemutató írás rokonítható Móricz, Tömörkény, Tar Sándor vagy Borbély Szilárd hasonló írásival. Itt már más körülmények uralkodnak, de a megélésük tényleg hasonlóan fájó. Elkeserítő és megrázó. Alig változott valami. Fontos és érdekesen megírt történet. Drámai és szomorú, de leginkább elgondolkodtató.

A regény felépítése és nyelvezete ellenére sem lesz igazán ütős. Úgy tűnik, más az élet, más az irodalom. Valami csavar, valami utat és reményt mutató hiányzott nekem a történetből. Nem,
nem a "boldog vég" befejezés.
Az elkövetett bűnt ugyan, követi a bűnhődés. Ám ez csak a végén derül ki, mert az utolsó fejezet némileg átértelmezi az addig olvasottakat.

Egy igazi mai történetet olvashattam, ami valós képet, tükröt tart a meleg lakás biztonságában élőknek. Olyan képet mutat, amibe nem szívesen nézünk bele. A döbbenetesen naturalisztikus részletekben bővelkedő regény olyan, hogy kisebb adagokban jobb olvasni, a befogadása időt kér.
A lényeg azonban mégis csak a hajléktalanság részvéttől sem mentes bemutatása. Az remekül sikerült. Minden hibája ellenére is fontos könyvnek tatom, olvasása feltétlenül ajánlott.
Bátor, lesújtó, nyugtalanító, katartikus könyvet tart a kezében az olvasó, ahogyan a fülszöveg is
írja.
                                   



 Magvető, Budapest, 2014

352 oldal · ISBN: 9789631431667