A térkép szélén

Tar Sándor: A térkép szélén



                                                                  

“Valahogy úgy kellene élni, hogy az ember el is higgye azt, hogy ő egy ember.”





Realisztikus és életszagú volt ez a tizennyolc írás, ami bizony elgondolkodtató keserűséget hagyott maga után. Ám bármennyire is fájt olvasni, ez a jellemző valóság. A mi utcánk kötete azonnal kedvencem lett, már ott megmutatkozott Tar Sándor kiváló író. Ezekben a novellákban is tökéletes és pontos, korrekt társadalomábrázolást talál az olvasó.



     

A vidék, a magyar valóság fájdalma, a kisiklott életek keserűsége, elemi erővel tör az olvasóra. A gombóc szinte végig ott volt a torkomban. A sorsok és történetek történelemmé olvadnak össze a lapokon. Tar Sándor nem kímél, őszinte, meztelen valóságában tárja fel ezeket a reményt vesztett, de reményt kereső sorsokat. Fájdalmas emberi drámák bontakoznak ki a szemünk előtt, a felbukkanó karakterek könnyen ismerősek lehetnek. A kisvárosi környezetben jellemző és fontos helyszín a kocsma. Itt mindenki ismer mindenkit. Felsejlik a rendszerváltás utáni zavaros helyzet, a kannás borba fojtott vigaszkeresés, a földi pokol valósága döbbenetesen megrázó. A korrupció és a bűnözés, az alkoholizmus kézen fogva jár. Nagyon kemény, póztalan valóság ez. Tar Sándor csupán "tükröt tart", bemutatva ezt a lehetetlen helyzetet, ahol a napi szintű túlélés a kérdés.




"Tanár úr, mondta Zoli apja, ruhát nem tudunk neki venni, cipőt, lassan enni sem lesz mit, hát miből? Nem érti? Recsegi nem értette. Uram, győzködte a kissé pityókás apát, és a nemkevésbé mámoros anyát, maguk most, már ne haragudjanak, de apránként elisszák a gyerek jövőjét. Kannás bort iszunk, vágta rá egykedvűen Zoli apja, az olcsó."


Mélyen emberi, érzékeny novellák, ahol felkavaró az egész könyv érzésvilága, ami mélyen érintett. Van ebben a történetekben valami húsba vágóan megdöbbentő, jó lenne hinni, hogy ez már túlzás, de sajnos nem az írói fantázia eredménye. Tar tökéletesen ismeri szereplőit és a leírt helyzeteket. Dühítő és nyomasztó sötét magyar valóság, a nyomor peremére sodródottak balladája ez. Jellemzően felkavaró ez a komor, reménytelenség, a kilátástalanság, ami átlengi a novellákat, a szereplők életét.Tar prózájában tökéletesen működik a szociográfia, a hátrányos helyzetű, reménytelen emberi sorsok bukkannak fel. Ha esélyt kap is a szereplő, szinte pillanatok alatt illan el a remény, válik még súlyosabbá a történet. Mind a mai napig valós és érvényes a szöveg. A mondatok ütnek, sokatmondóan fogalmaz Tar Sándor. Tökéletes és aktuális korrajz, a "térkép szélére" szorult emberekről. Kíméletlenül töményen bemutatja a munkásosztály keserű rögvalóságát. 


Kétségtelenül nyomasztó, kegyetlen élethelyzetek ezek a hosszabb- rövidebb történetek, ahol azonban szerencsére megcsillan az irónia is. A címadó novella erős, a magyar irodalom egyik legmegrázóbb elbeszélése. Tar Sándor sajátos írásmódja miatt is a legnagyobb kortárs novellisták között tartják számon. Őszinte, életszagú történetei minden pátosztól mentesek. A nyomor olyan valós képei villannak fel az olvasó elől, ami napjainkra is jellemző lehet, pedig ez a prózakötet még 2003-an jelent meg eredetileg, ideje lenne kiadni újra. Öt könyvét olvastam eddig. Mellékesen a könyvtárban sincs meg egy csomó könyve, alig ismerik, mondja a könyvtárosunk…Sajnos, teszem hozzá én.




" A bokájáig nem értek fel a korszak százezer példányos, ünnepelt sztárjai – az ezredvég magyar nyelvű novellisztikája az ő keze nyomát őrzi meg védjegyként, az ő hangján szólal számunkra meg. Életműve kezdettől a legvégéig póztalan, hiteles, igaz.” Keresztury Tibor



              

Tar Sándor (Hajdúsámson, 1941. ápr.5. – Debrecen, 2005. jan. 30.) magyar író, szociográfus.
Írói munkáját több díjjal is elismerték. (József Attila és Márai Sándor-díjjal 1997 és 1998-ban).
Művei francia, finn és német kiadóknál is megjelentek.

A mi utcánk nagy sikert hozott a szerzőnek 1995-ben. Népszerű könyvei még: Lassú teher, Nóra jön, Miért jó a póknak? A 6714-es személy, Szürke galamb, A te országod, vagy a halála után megjelent Vén Ede.






Magvető, Budapest, 2003
246 oldal · ISBN: 9631423395

A mi utcánk

Tar Sándor: A mi utcánk  




                                                                               








"Az ember sokszor nem is tudja miért, csak jön a könny a szeméből"



Ez is az a könyv, amiről nem beszélni kell, hanem olvasni. Mindenkinek. 1995-ös megjelenése után végre, ismét kiadta a Magvető Kiadó.
A Jelenkor 30/30 legfontosabb kortárs irodalmi listáján a 17. Ez azonban semmit nem von le értékéből, mert ugye, mint minden lista, ez is szubjektív. Én speciel feljebb tenném, bőven az első tízbe. Tar Sándor írói nagyszerűsége okán, nem ítélkezik, csupán "tükröt tart", bemutatja ezt a kilátástalan helyzetet.


A Debrecen-közeli falu utcányi házsorában élőkről mesél. Tűpontos, szociográfiai tanulmány is lehetne simán ez a kisregény. A novellákban megjelenő alakok a világvégi Görbe utca lakói. Itt mindenki ismer mindenkit, mindent tud a másikról. Még ha nem is mondja éppen.




A férfiak a szokott módon isznak, szinte masszív alkoholisták, akik már a kakas kukorékolása előtt sorakoznak Sarkadiné Piroska házi borkimérése előtt. Ő aztán tényleg tud mindent, afféle falusi lélekbúvár. Neki mindenki ki meri önteni a lelkét. Így aztán tud, hall és lát mindent.

"Piroska néni néha olyanokat tud mondani, amivel az élettől is elveszi az ember kedvét, de legalábbis csend lesz utána."


A nőket sem kell félteni, ők is a maguk módján kiveszik ebből a részüket. Munkanélküliek, betegek, segélyből, gyesből élők kiszolgáltatottan tengetik kilátástalan napjaikat. Természetesen nem maradhatnak ki a napi házastársi veszekedések-kibékülések, huncutkodó pajzánságok, csalnak és megcsalatnak, intimitással fűszerezve. Esendőek, emberiek, szerethetőek. Ugyanakkor egy temetést sem egyszerű lebonyolítani, ám az összefogás meghatóan önzetlen. Szomorú és sokszor reménytelen történetek az élet árnyékosabb feléről. Megrázóak ezek az emberi sorsok, a'la Magyarország. Mind a mai napig élő, valós és érvényes a szöveg. A mondatok ütnek, sokatmondóan fogalmaz Tar Sándor.



Mondhatnám, Borbély Szilárd Nincstelenek-jének az utcája ez, sok irónikus humorral ábrázolva. Valóban sok esetben már csak mosolyogni tud az ember -kínjában- ezen a reménytelenül elveszett életeken. Van ilyen, láttam magam is. Itt nincs betonút, autó is a tiszteletes Trabantja. Aki önmagában egy groteszk alakja a történéseknek. Ha jól körbe nézünk kicsiny hazánkban ezek az emberek ott vannak mindenütt. Ilyen alakokat, karaktereket szinte bármerre találunk még mind a mai napig. Egyszerű, kétkezi munkások ők, akik elvesztették a talajt életük alól. Ők a A 6714-es személy” volt utasai, a szocialista ipar néhai rabszolgái. Az ő mindennapjaikat pillanatnyi örömeiket, boldogságmorzsáikat ismerhetjük meg. A mi utcánk keserű igazsága, hogy lakói a túlélésre törekszenek. Ők a Kádár-kori Magyarország alakjai. Kifejező érzékletességgel ábrázolt sorsok ezek. Becsülettel viselik, amit rájuk mért a teremtő.


"A kocsmában hetenként egyszer verekednek, de a harag vagy a gyűlölet nem tart sokáig, ahogyan a szeretet, az öröm és a boldogság sem."



Az élet a Misi presszóban zajlik, ahogy kell, a falu egyetlen "műintézményében", itt cserélődnek a hírek, itt adnak tanácsot, ötlet, vagy vigaszt, segítséget egymásnak. Bodor Ádám írja Tar Sándorról: „Ő még tudja, mitől lesz hirtelen csend a kocsmában.” A novellák nyelvezete ehhez illik, szókimondó és őszinte. Az "őslakosok" mellett feltűnik néhány fura, idevetődött jöttment is, akik színesítik a képet.


"Aludni, az lenne jó, sokáig. Aztán felébredni úgy, mintha csak álom lett volna ez az egész."

Tar Sándor (Hajdúsámson, 1941. ápr.5. – Debrecen, 2005. jan. 30.) magyar író, szociográfus.




Írói munkáját több díjjal is elismerték. (József Attila és Márai Sándor-díjjal 1997 és 1998-ban).
Művei francia, finn és német kiadóknál is megjelentek.

A mi utcánk nagy sikert hozott a szerzőnek 1995-ben. Majd 1999-ben hozta nyilvánosságra, hogy 1978-tól a III/III-as ügyosztály besúgójaként tevékenykedett. Ez kirekesztést, elmagányosodást hozott neki. Az ügynökmúltjáról szóló önéletrajzi ihletésű regénye Az áruló. Filmregény címmel jelent meg.

2005-ben napok óta nem látták már, amikor rátörték lakása ajtaját. Már halott volt.




" A bokájáig nem értek fel a korszak százezer példányos, ünnepelt sztárjai – az ezredvég magyar nyelvű novellisztikája az ő keze nyomát őrzi meg védjegyként, az ő hangján szólal számunkra meg. Életműve kezdettől a legvégéig póztalan, hiteles, igaz.” Keresztury Tibor




Eredeti megjelenés éve: 1995
Magvető, Budapest, 2017
242 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631435979

Lassú teher

Tar Sándor: Lassú teher (1998)

  




"Apu, mi csórók vagyunk?
Azok vagyunk, kisfiam. Nem nagyon, de olyan szegényebbek."










Első olvasásom az írótól, aki sajnos már nincs velünk. Gyémántkeménységű mondatok, őszinte emberi sorsokról olvashattam ebben a novelláskötetében. Drámai volt a hatása. Napok múlva is bennem élnek az olvasott történetek.
Írói stílusát  kevés eszközzel, hatásvadászat nélküli, szinte tagolatlan párbeszédek jellemzik. Csak vesszővel elválasztott, bővített mondatokkal  jelez nekünk. Ezek a mondatok ütnek, sokatmondóan fogalmaz. Realista, nagyon is.
Az "alsó tízezer" életéről mesél úgy, hogy hatása döbbenetes. Némelyik novella után valóban napokig voltam annak hatása alatt. Igazi olvasmányélményt adott, nyomot hagyott bennem.
Mert igaz, és őszinte. Sallangmentesen egyszerű.

A könyv már nem új, hiszen 1998-ban jelent meg.
Sok víz lefolyt a Dunán, kormányok jöttek és mentek is. Életünkben mégis alig váltakoztak az érzések. Amit ott és akkor leírt, most a jelen világunkban is épp így van. Kilátástalan sorsok, napi drámák erről szólnak a hírek.

"Az öcsém üvegből itta otthon a pálinkát és azt mondta, mind úgy halt meg, ahogy élt,
boldogtalanul, alig hagyva nyomot a világban, sietni kell, most már mi következünk."


Ha Tar Sándor olvassuk, rádöbbenünk, hogy semmi sem változott: reménytelenség, munkanélküliség a kisemberek szürke hétköznapi problémái ugyanazok most is (túlélni a mai napot, boldognak érezni magunkat). Ez nemcsak rólunk és országunkról állítja ki azt a bizonyos szegénységi bizonyítványt. Tar Sándor olyan író, aki tegnap megírta a mai életünket. A múltról szóló novellák átfedik a mai világunkat.

A könyv három részre oszlik. Az első hét novella a Téli havak összefoglaló címmel szerepelnek.
A remény és a túlélés novellái. Gondolatok arról, "mi késztet élni".

"De hogy mi késztet élni, így, vagy másként, azt én sem tudom. Egyszer már mintha tudtam volna. Kis életem fut, hervadásba hull, énekli anyám, tovább nem tudja. És mi késztet halni majd?"

A középső novellaciklus a Szoba kilátással kilenc története Róza mamáról, a háziúrról, aki reménytelenül várja vissza feleségét. Ebben a részben voltak a legmeghatóbb írások: Varjak a hóban, Talált bánat és
A tengert látni címűek. Tar Sándor úgy mesél emlékekről, hogy az emlékeket hoz elő bennem is.

A záró szakasz tíz kisnovellája is nagyon hiteles életeket mutat be. A címadó Lassú teher apa-fia párosa, a Kis fehér ház története vagy a Meghalni nem című írásai megérintenek mindenkit.

" Én szépnek láttam a feleségemet, Misókát, magamat, az életet, mindent, az embernek nem kell sok a békességhez, azt legtöbbször a másikban leli meg, és én ha a fiamat láttam, akkor minden csodálatos volt."

Együtt talán könnyebb. A napi boldogsághoz néha ez is elég. Van hová, kihez hazamenni. Még akad egy tál meleg leves is. Egy mosoly és egy ölelés adhat erőt, kiutat a reménytelenségből. Szomorú és sokszor reménytelen történetek az élet árnyékosabb feléről. Fontos és pontos, meghatározó könyv.

Keresni fogom a további köteteit is az írónak.

5/5

                                                     

 Tar Sándor (Hajdúsámson, 1941. ápr.5. – Debrecen, 2005. jan. 30.) magyar író, szociográfus.

Több tucatnyi elbeszélése, novellája látott napvilágot, de írt regényeket és szociográfiai munkákat is. Elbeszélései a perifériára szorult emberek sorsát örökítik meg, akiket maga alá gyűrt a kilátástalanság és a nyomor. A rendszerváltozás vesztesei ők: munkanélküliek, kiszolgáltatottak, betegek. Figurái többnyire egyszerű, tanulatlan emberek, ám gyakran ábrázol magasabb végzettséggel rendelkezőket is, akiket a valóság végül rádöbbent erőfeszítéseik haszontalanságára. Írói munkáját több díjjal is elismerték. (József Attila és Márai Sándor-díjjal 1997 és 1998-ban).
 Művei francia, finn és német kiadóknál is megjelentek.

                                                                                               
                                                                                                             2003-ban egy dedikáláson.
                         

Magvető, Budapest, 1998

224 oldal · ISBN: 9631421236