A szanatórium

Sarah Pearse: A szanatórium





                                                              

Aki jobban szereti a hagyományos krimiket, vagy még most ismerkedik a műfajjal, annak talán jobban bejön ez a könyv. Reese Witherspoon Könyvklubja már csábítóan biztató, azonban szerintem éppen a túlzott reklám az, ami leginkább árt a regénynek. Hiszen ez felfokozza az olvasói elvárásokat, de cserébe nem igazán azt adja, amit ígér. Csodás lehetőségek vannak pedig a történetben. Az igényes, szemet gyönyörködtető borító, a jó alapötlet és stílus, az eredeti helyszín adott, de jó krimit írni nem könnyű! Maga a történet rövid fejezeteivel igazán jó, olvasmányos a sztori, igyekszik is kellően izgalmas lenni. Tulajdonképpen még így is lekötött ez a lélektani dráma. Senkit nem is beszélnék le, hiszen nem olyan rossz ez, csak éppen nem lett kiugróan jó. Az is bizonyos, van a piacon ettől jóval gyengébb krimi is. 

         

A regény remek helyszínre, a svájci Alpokba repíti az olvasót. A süvítő jeges szél és hófödte hegycsúcsok között, vadregényes tájban, magasan áll az egykori tüdőszanatórium. A sokáig elhagyottan álló épületet, hosszas előzmények után Zenit néven luxus-szállóként nyitották újra. Ide az impozáns, modernizált épületbe érkezik főhősnőnk, Elin nyomozó, akit az öccse, Isaac hívott meg az eljegyzésére. Isaac és menyasszonya Laure a szálló vezetői. A zűrös, drámai családi háttérből kapunk bőven, miközben hóvihar is készülődik. Nem csupán az időjárás viszontagságai, vagy a lavinaveszély okoz feszültséget a szereplőknek. Hamarosan felbukkan az első áldozat, majd reggelre eltűnik Laurel is... és a sor még folytatódik, egy sorozatgyilkossal akad dolgunk. Elin vadászösztöne azonnal beindul, azonban egyre kuszább lesz a helyzet. Egyedül az ő karaktere kap némi mélységet, rá fókuszál a szerző. Nem baj, ha nem túl kedvesek, szerethetőek a karakterek ez sosem zavart. Itt is ez van.

Egy idő után beszippantottak az események. Néhol valóban borzongató is a különleges helyszín és a múlt kegyetlen titkai miatt. A szanatórium sötét történetéről jó lett volna többet olvasni, mint Elin nyavalygásait követni. Ígéretes, de sokkal feszültebb lehetett volna, korántsem olyan "idegborzoló", mint azt a a borító ígéri. Első könyvnek sem rossz ez a szerzőtől, érezhető az igyekezet. Mégis megmaradt egyszer olvasós, közepesnél talán jobb kriminek. A szereplők összezártsága is hatásos elem Agatha Christie óta, itt is jól működik. Egyre több meglepő titok derül ki a szereplők múltjából, ami lendületben tartja az eseményeket. 

       

A krimi szálai apránként, lassan bontakoznak ki, a felétől kap igazán lendületet. Az kezdettől egyértelmű, hogy maga az épület, az egykori szanatóriumban történtek állnak a háttérben. Mindezt megspékelve egy személyes családi dráma szomorú hátterével, történetével. Elin Warner nyomozó menekül a saját jelene (pánikbeteg), de a múlt nyomasztó árnyai elől is. A krimi igyekszik szövevényes lenni, több szálon fut a cselekmény. A szanatórium múltja borzongatóbb, gótikus képei hatásosak, valahogy jobbak, érdekesebbek, mint a jelen váratlan eseményei. A mostani gyilkosságok háttere visszanyúlik a múltba. Nem nagy titok, hogy bizony valahol, egyszer csak összeérnek ezek a szálak.

Igazán megdöbbentő volt a végkifejlet, a múltbéli drámai titok. Nekem ettől lett jó a történet, a könyvet az utolsó 80 -100 oldal atmoszférája lendítette fel. Az emberi természet elképesztő sötétségébe merülhetünk, láthatunk bele. Ez számomra emlékeztetett két kiváló könyvre, ahonnan talán Sarah merített. Jussi Adler-Olsen 64-es betegnaplójának alapjait keveri Colson ​Whitehead A Nickel-fiúk regényének végső drámájával. Hatásos, sokkoló befejezést adva ezzel a kriminek.


     

Sarah Pearse Angliában nőtt fel, irodalmat és kreatív írást tanult az egyetemen, aztán televíziós újságírásból doktorált. Évekig Svájcban élt, mielőtt visszaköltözött Angliába. Ez az első regénye. 

ITT megvásárolható kedvezménnyel!


XXI. Század, Budapest, 2021
400 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635680979 · Fordította: Borbély Judit Bernadett