Gabó olvas: Hózentróger

2019. augusztus 31., szombat

Hózentróger

Novics János: Hózentróger

Kedves Anya!

Rég beszéltünk... levelem vedd akár egy elkésett vallomásnak, afféle kései Ilona-napi emlékezésnek. Én gondolok Rád, szerintem Te is...
Képzeld, még mindig olvasok, és írok az élményeimről. Sok igazán jó történet megfordult a kezemben az utóbbi években, olyan is, amivel kicsit sem tudtam azonosulni, vagy éppen a történet jó lett volna, csupán a kivitelezés nem nyert meg magának. Első kötetes szerző könyve is több landolt a polcomon. Vagy ők kerestek meg, vagy én fedeztem fel őket magamnak. Az idei év második olyan élményét kaptam most egészen váratlanul, amitől egyszerűen lehidaltam. Az első Bálint Erika regénye volt, még év elején.. Milyen apró érdekesség, hogy ma éppen Erika-nap van.

Fogalmam nincs ki Novics János, még eddig nem találkoztam az írásaival. Talán még a kiadó neve is sokaknak ismeretlen lehet. Napkút. Igazán szép, tőlük már olvastam idén a Mezítláb a tarlón kisregényt. Tudod, mindig különc voltam, azt szerettem, amit a többség figyelmen kívül hagyott. Engem bevallom itt és most a cím mellett a kötet rövidsége fogott meg. Valami olyat kerestem, ami nem 6 kötetes családregény: nos, megkaptam! Olyan sebeket tépett fel a lelkemben, amire nem számítottam.

Novics megírta az én történetem, ami pedig nagy valószínűséggel az övé. Nem egészen egy az egyben, de ilyet még nem tapasztaltam, hogy a regény mondjuk legalább 85%-ban az enyém legyen. Nem engedi bő lére, lényegre törő és szikár, mégis olvasmányos és fordulatos, izgalmas ez a kisregény. Talán nem is az a lényeg, amit választékosan leírt, a sorok közt van a valóság. Ami fájt. Úgy vágott gyomron, többször is, hogy a fal adta a másikat. Pedig a történet egészen hétköznapi. Egy kamaszfiú besokall: beleunt a kollégiumba, hogy nem vették komolyan, nem figyeltek rá, nem szerették... sem a szülei, sem a Lány. Verseket írt, kis bohém lelke szabadságra vágyott, figyelemre. OTTHONRA, szerető családra... Itt jött az, amitől enyém lett ez a történet.

A rendszerváltás idején járunk 1990 nyarán. A tizenhat éves fiú egy merész elhatározással lelép, kilép az addigi életéből. Lázad, menekül a számára megoldhatatlan problémák elől, zavart lelke megnyugvásra vágyik. Tettét nagyban segíti, hogy év vége előtt járunk és hét tárgyból bukik éppen. Amiről senki nem tud semmit. A kedves tanerők sem vesznek tudomást az okokról. Látják, de nem tesznek semmit.. megszökni is ezért tud. Az északnyugati határszéli kisváros pedig tálcán kínálja a lehetőséget.
Bátor, merész mondhatni könnyelmű tett, hogy a helyzeti adottságot kihasználva Ausztria felé veszi az irányt. Erről a kalandos, alig két hétről szól a regény, a stoppos életről, a kinti váratlan helyzetekről, ezek élményeit ismerhetjük meg. Persze minden jóra fordul, bár akadnak gondok azért. Az osztrák emberek már ott és akkor érezhetően másként gondolkodtak. Segítettek és nem firtatták, elhitték a meséjét. Szerencséje volt. Nem úgy, mint a mesében, de szinte. Szerettem volna ott lenni, megrázni ezt a fiút, ugyanakkor drukkoltam, menj csak! Hiszen a szabadság vágy, a szabad élet mikor ha nem máskor, mint kamaszkorban, egy szerelemnek vélt érzés idején a legerősebb? Erről nem egy írás született az irodalomban. Mennyire vártam én is, felnőtt legyek, önálló. Végre a magam ura... és ez mekkora csalódással is járt... de ehhez fel kellett nőnöm. Itt még van egy lány, Citrom, aki nem veszi komolyan hősünket... így még az öngyilkosság gondolata is megfordul a kis buta kamaszfejében. Szerencsére ez gyorsan elmúlt, ahogy nálam is. Maradnak a heves és meg nem élt álmok, vágyak. Képzeleg, miközben annyira vágyik egy biztos, odafigyelő szerető közegre, amit CSALÁDNAK hívunk. Ami hiányzik neki. Is.
Átélhető ez a kis történet minden különösebb képzelőerő nélkül könnyen lehet azonosulni a fiúval. A gondolatai, érzelmeinek hullámzása elég heves. Dacos. Büszke. Bizakodó. Lázad, ahogyan ilyenkor kell egy kamasznak. Lázad, hiszen még a neve sem az övé, ennyit kapott az apjától, aki elhagyta őket. A felnőtt karakterek igen jellemzőek, szemléletesek, ahogyan életszerű az egész történet. Anya, nevelőapa, a rendőrök, és a nagyszülők mellett az édesapa alakja is sokat elmond a nagybetűs életnek nevezett lehetőségről. A kamaszélet nemtörődömsége, tapasztalatlan naivitása az életről minden ott van a sorokban. Fájó és szívmelengető. Napok múlva is ott ég az olvasó lelkében, mint egy váratlan pofon nyoma.

Tudod, anya ez a kisregény azért is zaklatott fel, mert éppen most van sok-sok kerek éve ANNAK a nyárnak, amikor ugyanezt megéltem. Mennyi sok egyéb jut eszembe arról az utolsó nyárról, amikor felnőtt lettem, pedig még nem akartam. Mesélhetnék, de már minek? Eddig sem érdekelt, pedig tuti biztos, hogy erős kihatása van arra, milyen felnőtt lettem.
Jó, én nem buktam, de hirtelen hét kettes sem semmi, egy amúgy jó tanuló, csendes, rendes, szófogadó kissráctól. EZ volt az a nyár, amikor hallgattam. Tovább játszottuk, színleltük a boldog családot. Mindenki nézett értetlenkedve, "mi történt ezzel a gyerekkel?".. de főleg Te nem akartál semmit tudni, észrevenni. Én kitartóan hallgattam, mert nem tudtam elmondani, amit ma már tudom el kellett volna. Biztosan megrázó és döbbenetes lett volna, sokkoló és fájó, a dübörgő szocializmusban mindenképp, de hogy sokunk élete alakult volna másképp, az biztos. Még sem voltam elég bátor. Nem szóltam, nem mentem el. Ma már értelme sincs a múltat boncolgatni, miérteket keresni. Ott és akkor minden megváltozott. Egy életre. Viszem, cipelem, nem veszek erről tudomást, de tagadhatatlanul ott van mélyen elásva a lelkemben.

Novics János hősének sorsa jóra fordult. Ő meg merte tenni! Kissé irigylem a srácot, lett egy életre szóló, meghatározó emléke, élménye. Már meg sem lepett, hogy a hazatérés után a nagyszülei álltak mellé. Jó lenne tudni, mi lett vele 20-30 évvel később, mit csinál napjainkban? Élvezetes olvasmány, jó és erős kezdés. Igazi élmény ilyen gyöngyszemre bukkanni a könyvek tengerében. Remélem lesz folytatás, és fogok még olvasni a szerzőtől.

ITT tudod a kiadótól beszerezni a regényt. Hidd el, érdemes!