Aro Sáinz de la Maza: Gaudí hóhéra
Eddigi olvasmányaim alapján a spanyol krimik mindegyike különleges, egyedi hangulatú, sötét atmoszférával bír. Most sincs másképp. Ez a könyv már az első oldalakon beszippantja az olvasót. Csupa akció és feszültség, adrenalinbomba. A könyv eredetileg 2012-ben jelent meg, és nagy sikert aratott, Árnyak városa címmel készült belőle minisorozat a Netflixen.
Erős kezdés után jön a sajnálatos visszaesés: a történet számtalan sablont vonultat fel, körülményes lesz a nyomozás, szétesik több szálra a történet. Családregény és várostörténet keveredik a krimiben. Maga a nyomozó, Milo alakja is rettenetesen sablonos: éleseszű, de magánakvaló, öntörvényű, a szabályokat akadálynak veszi, morgós, éppen fegyelmi felfüggesztését tölti. Ennek ellenére „szokatlan” módszerei miatt Susana Cabot bírónő – akivel „bonyolult múlt” köti össze – eléri, hogy visszavegyék a szolgálatba, mivel a rendőrség teljesen tanácstalan. A bírónő szilárdan hiszi, hogy egyedül Malart képes megoldani a bűnügyet. Milo magánélete zaklatott, feszült háttér bontakozik ki. Rémálmok gyötrik. Versenyfutás kezdődik az idővel, a nyomozás nem igazán tud felmutatni eredményt. Azt éreztem, a szerző kicsit sokat markolt. Elveszünk a részletekben, a nyomozó magánéleti szála sokszor inkább zavaró, pedig érdekes. A második áldozatra rengeteget kell várni, talán ez a leginkább bosszantó. A számtalan esemény, történés ellenére leül a krimi.
Ami viszont nagy pozitívum, Barcelona ebben a könyvben önálló, teljes értékű szereplőként jelenik meg. Gaudí ikonikus épületei fontos szerepet kapnak. Ez kifejezetten remek hátteret ad a történetnek.
Ráadásul a sötét oldalát ismerhetjük meg a városnak, amit turistaként nem láthatunk. A szerző zseniálisan írja le a város szépségeit éppúgy, mint a különféle visszásságait. A háttérben hatalom, korrupció húzódik. Olvasás közben többször jutott eszembe Carlos Ruiz Zafón, aki szintén szeretettel és alapos ismerettel, hasonló módon jelenítette meg regényeiben a várost. Az egész történet látványos képi világgal, helyszínekkel rendelkezik, adja magát, hogy filmre kerüljön.
A cím árulkodó, kifejező. A város és Antoni Gaudí ikonikus alkotásai állnak a rituális sorozatgyilkos célkeresztjében. A motivációja igen érdekes lesz, ami csak a végén fog kiderülni. Bosszúvágy hajtja, talán ez nem kérdéses. A gyilkos Barcelona látványosságait támadja. A város legnagyobb büszkesége pedig nem más, mint Gaudí számtalan alkotása. Mindez a pápa várható látogatása előtti időszakban. Sötét, komor, baljós hangulatú regény. Építészet, szabadkőművesség áll a középpontban Gaudíval és egy bestiálisan kegyetlen gyilkossal. Ráadásul számos érdekes tény is kiderül Gaudíról és alkotásairól, ami mindenképpen informatív. Lehetetlen közömbösnek maradni Barcelona festői, élénk leírásai iránt, bár a város hangulata csupán hátterül szolgál a hátborzongató eseményekhez. A sorozatgyilkos áldozatait megkínozzák, majd nyilvánosan elégetik Gaudí által tervezett helyszíneken. A bűnügyi szál aprólékosan kidolgozott: részletesen követhetjük a rendőrségi nyomozást, a következtetések folyamatát és a nyomok összeillesztését. A nyomozást a már említett Milo Malart vezeti, a korábban felfüggesztett gyilkossági nyomozó. Ami néha furcsa, szokni kell, a szöveg nem csupán párbeszédeket, hanem a szereplők belső monológjait is tartalmazza.
A végére ismét felpörögnek az események, a krimi magára talál, lesz izgalom bőven! Nem mondanám kiszámíthatónak a megoldást! Hihetően gyarló szereplők, és érdekek fonódnak egybe. Több korábbi tragédia kapcsolódik az újabb esetekhez, a krimi összetett. A kibontakozó múltba nyúló szál döbbenetes, aktuális és nyomasztó. Valahogy eléri a szerző, hogy kicsit a gyilkosnak is tudunk drukkolni, még ha a módszerei valóban kegyetlenek is.

A történet egyedi, működik, a hangulata remek, mégis kissé vegyes érzésekkel csuktam be a krimit, bár a jobbak közé tartozik. A megoldás okoz még meglepetést, a háttér kifejezetten ötletes lezárást ad. Mivel ez egy sorozat része, várom lesz vajon folytatás?
Kedvezménnyel ITT rendelhető, Ekönyvben is!
General Press, Budapest, 2026
544 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786151041963 · Fordította: Miklós Laura

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése