Schmöltz Margit - Cs. Szabó Sándor: Nekünk Mohács
A királyi pár regénye, 1521–1526
A két szerző igazán nagyszabású és eredeti vállalkozása elismerést érdemlő, már a regény koncepciója kiemelkedik a szokásos történelmi regények sorából. Schmöltz Margit mint Habsburg Mária, Cs. Szabó Sándor pedig II. Lajos magyar király bőrébe (páncéljába) bújt. Remekül működik a váltott szemszög, a női lélek mélységei és a fiatal férfi gondolatai jól keverednek. Különösen ötletes, jó ízt ad a történetnek a fejezeteket záró mondat a következő fejezet nyitó mondata a regényben.
A regény tehát Habsburg Mária és II. Lajos magyar király fiatalságát és házasságát mutatja be, melynek korán véget vetett a katasztrófával végződött mohácsi ütközet 1526-ban. Lajos és Mária házassága őszinte, romantikus szerelmi házasságként jelenik meg előttünk, amely mély érzelmeken alapult a két fiatal részéről. Jól eltalált a romantika és a történelem aránya, mindenből annyit kapunk amennyi kell. Egy nagyszerű regény történelmünk talán legnagyobb veszteségéről, ahol a szerelem is fontos hátteret ad. Méltó megemlékezés az 500 éves évfordulóra.
Az érzelmek hullámzása, a vágyakozás főleg Mária lelki vívódásai kapnak nagyobb hangsúlyt.
A fiatal nő odaadóan szereti az ő Ludovicusát, gyermekkorától készül a feladatra, hogy méltó felesége legyen. 1521-ben érkezik meg Magyarországra, hogy nőül menjen Lajoshoz. Közös életük elég rövidre szabott volt, a boldogságuk nem igazán tudott kiteljesedni. Ezek a rövid pillanatok a közeledő török veszély árnyékában adtak erőt nekik a királyság és az életük irányításához. A testiség hangsúlyos szerepe és ábrázolása érzékletes marad. Végig ott munkál Mária lelkében a gyermekáldás, a trónöröklés kérdése. Lajos igyekszik felelős gondolkodású uralkodó, magabiztos államférfi lenni.
A Mohácshoz vezető úton a szerelem és összetartozás adott nekik erőt. A regény alapos bepillantást, hátteret nyújt a középkori Magyarország életébe, a vesztes csatához vezető útról is alapos képet kapunk. Különösen érdekesnek találtam ezeket a belső viszonyok bemutatását. A korszak jellemzői a diplomáciai játszmák, rivalizálások, hatalmi érdekek mérgezik a légkört. Természetesen megjelennek a főurak, papok és egyéb befolyással bíró személyek ármánykodásai, ami ezernyi más kérdést vet fel a későbbieket tekintve.
Mohács kapcsán akad még kérdőjel, a végkifejlet mindenkinek hatással lesz sorsára. A valós történelmi szereplők ábrázolása árnyalt, segít visszaadni a tragédia hátterét. Bőven akadnak politikai, diplomáciai összecsapások, a mindennapi élet jellegzetes pillanatai mellett. Az esküvő részletei, vadászatok oldják a feszültséget, ezek élvezetes leírásokban kerül elénk a nagyívű történetben. Egy mély és ragaszkodó szerelem drámai véget ér a vesztes ütközettel. Talán az egyik legszuggesztívabb rész, (mi más is lehetne?) éppen a király halála.
A magyar királyi udvar folyamatos pénzhiánnyal küzd, a magyar főurak is inkább a saját hatalmuk, birtokuk gyarapításával vannak elfoglalva, számos bonyodalom, intrika színezi a cselekményt, amelyek elvezetnek és megmutatják milyen közvetlen okok vezetettek a mohácsi csatavesztéshez. Ezzel szemben a monumentális török sereg megállíthatalanul közelít. Ez az egyre növekvő török veszély természetesen rányomta bélyegét Lajos és Mária életére, uralkodására és sorsára. Tetszett, hogy az elvesztesztett harc utáni valóság is megjelenik. Mária életét is követhetjük az özvegységében. Informatív és szórakoztatóan érdekes, pátosztól mentes módon állít emléket a korszaknak, annak szereplőinek. Az egész regény végig rendkívül életszerű, elgondolkodtató, izgalmas. Ritkán olvasható ilyen szép és magas irodalmi igénnyel, nyelvezettel megírt regényt. Érezhetően alapos, nagy tudásanyagot felölelő kötet, amit élmény volt olvasni. Mindenképp ez év egyik legfigyelemreméltóbb kötete lett.
Mindenkinek ajánlom ezt a különleges regényt, akit a magyar történelem egy kicsit is érdekel. Köszönet a Gold Book Kiadónak, hogy felkarolta az ötletet és igényes kivitelben adta ki a regényt.
Kedvezménnyel, ajándék könyvjelzővel ITT rendelhető a kiadótól!
Gold Book, Debrecen, 2026
464 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634267669


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése