2019. június 6., csütörtök

Köszönöm a befogadást!

Hartay Csaba: Köszönöm a befogadást! 
Viharsarki kattintós






                                                                                   

"Akit homlokon csókolt a Facebook!"
(Lackfi János)








Hartay Csaba író, költő és blogger. Szépirodalmi regényei, (Nem Boci!, Holtág, Rajongók voltunk) és nyolc megjelent verseskötete mellett most egy csokorba kötötte nekünk a Viharsarki kattintós blog legjobb színes és humoros pillanatait.



Valós, és mindenki számára ismerős életpillanatok, alakok tűnnek fel ezekben a szórakoztató kis humoreszkekben. Ilyen figurák minden emberlakta közegben fellelhetőek. Az örök tini, lázadó, aki bár már 40 (30), de úgy él és viselkedik mint aki még húsz éves. A márkamániás őrült, csak abban bízó, vagy az örök ígérgető és a csupán becenévről ismert városi vagány alakja közös ismerőseink. Ugyan mindenki ismeri, még sem tudják az igazi nevét. Ezeknek a karaktereknek igazi jellemzői egyszerre vidámak, majd szomorúak is egyszerre. A kisvárosi jellegzetességek, hangulatok szórakoztató és ismerős helyzetek bevallom igen mókásak. Vidéki látlelet, mert ugye vidéken is van élet, ott is élnek emberek.





Egyik kedvenc részem volt rögtön a könyv elején a borokról írt ajánlók olvasása. A borszakértő megmondja.. meg bizony! Ő aztán tudja, amit mi, egyszerű emberek nem. Hatalmas ötlet, a sznobság jellegzetessége ez, amit kiváló megjelenítések, szemléletes és elgondolkodtatóan jellemző. Hartay felcsapott borásznak is, a bocik mellé. Jól elkapta, ráérzett, hogy mi van egy-egy palack borban. Elemzései mellé ajánlott egy üveg jóféle bort kellő hőmérsékleten fogyasztani. Mindenkinek azt, ami éppen a keze ügyébe akad. Csak figyeljünk, elég szőlő legyen benne!



"Íze indiszkréten lopakodó, de nem üzletszerűen fondorlatos. Utóíze öblösen hangos, de nem recés. Jércemellfilével töltött dobostorta, valamint szotyola mellé ajánljuk, de szintúgy baráti összeveszések, tettlegességig fajuló gyűlölködések megfelelő kísérője is lehet e nagyszerű nedű."
(A borszakértő megmondja)

A személyes ismerősök köre további élethelyzetekkel bővül. Nyaralásra, wellnesre és hajókirándulásra is elvisz bennünket a szerző. A kíváncsi ismerős, az állandóan bulizó, vagy a szomszéd figuráját mellé társadalmi jellemzőnek is olvashatjuk. Mi, magyarok külföldön. Tessék, lehet okulni.

Hahotázva fetrengős olvasásra tessék készülni: a"hálivudi" bosszúállós és horror filmek kliséit is összegyűjtötte Hartay Csaba. Elképesztően pontos és látványos képei miatt valóban ismerősek ezek a jelenetek. Szórakoztató voltát nem akarja titkolni, kifejezetten a derűs mosolyra játszik. Sikerrel. Volt, hogy a könnyeim törölgettem a nevetéstől, meg kellett állnom az olvasással. Főleg, mikor olyan jellemző emberi alakról írt, aki a személyes ismerőseim körében is fellelhető. (a dicsérő néni, vagy az állandóan fogyókúrázót emelném ki). Lelki gyógyír a szürke mindennapokhoz ez a könyv.


"Gondolom, kitűnő. Nem? Nem baj. Aki kitűnő, az olyan is. Stréber. Egy fiú legyen inkább vagány. Ki kellett venni a suliból? Annyi mostanában a rossz iskola." (A dicsérő néni)


A másik kedvenc részem az ünnepek köré szőtt történetek. A magyaros vendéglátás jellemzői, rokoni kapcsolatok adják a sava-borsát ennek a résznek. Húsvéti locsolás a viharsarokban (vagy bárhol), karácsony és majális elképesztő pillanatairól olvashatunk. Ez is a könnyesre nevetős részhez tartozott. Örkény groteszk egyperceseit idézi számomra az Ügyintézés Magyarországon, 2019, vagy a Két meteorológus találkozik. Ezek az egyik legemberibb történetek, édes-bús, beletörődően keserű, jellegzetesek. Ezeket szerintem (sajnos) szintén mindenki átélte már a különféle hivatalok útvesztőiben bolyongva, az ügyintézőknek kiszolgáltatva. A klímaváltozás veszélyeire is ráirányítja a figyelmet a könyv. Természetesen humoros formában, mégis véresen komolyan vehetjük a leírtakat. Bár tudományos tényekkel még nem igazoltak a leírtak. A frappáns cím pedig közérthető minden Facebook-lakónak.


"Majális, kirakodás, tömeg, tumultus, lökdösődés, drágaság, rablás, de csak vegyünk valamit, ha már kijöttünk. Ismerősök, ismeretlenek, de régen láttalak, de jó itt, sokan vannak, menjünk haza." (Klasszikus vidéki majális)



A kötet záró része igazi humorbonbon gyűjtemény, hab a tortán! Aki nincs a Facebook-on, az nincs is, ugye ismerős ez? Nos, a leírtak is azok lesznek. Megjelenik az arc nélküli, okoskodó, beszóló, direkt gonoszkodó kommentelő, vagy az Öt álomismerősre is ráakadhatunk. Itt is az életből ellesett valóságos, idillien szép emberek jelennek meg. A Facebbok-Murphy vagy a függőség húsz jellemzőjét leíró rész zseniális. Lehet gondolkodni... Sírva vigadós, magyarosan vicces, groteszk kis görbetükör ez, amibe beleshettem. Ha mersz, nézz bele, Te is! Eszement, fergeteges őrület, hatásos, valósághű. Ezek vagyunk mi, Facebook-lakók. A lezáró írás is tipikus magyaros szösszenet az irodalomról, a kéretlen jó tanácsokról. Köszönöm a befogadást! Az olvasás varázsát, ami kisimítja a ráncokat, számtalan gondtalan percet okozott.


A szövegek rövidek, tömörek, képi világa látványos. A történetek íve lendületes, stílusuk laza, humoros, szókimondóan őszinte. A bennük lévő humor erős és nem túlzó. Jól működött, nem is olvastam csak négy-öt kis történetet egyszerre, kis szünetekkel. A kicsi a bors, de erős erre a kötetere jól illik. A látványosan szép borító, ami egy mobiltelefont idéz, az igaz telitalálat! Földi Andrea már az előző Hartay-kötetet a Rajongók voltuk címűt (Turbo) is emlékezetessé tette, de ez most mindent visz, ez kell mindenkinek. Nem csupán a külcsín miatt. Lehet villantani, villogni vele, recept nélkül kapható a könyvesboltokban!


A könyv bemutatójáról ITT tudhatsz meg többet!  A szerzővel Ceglédi Zoltán beszélget. Utána dedikálás.
A kötet kedvezménnyel ITT lehet a tiéd!



Hartay Csaba:
1977. június 16-án született Gyulán. Gyerekkorát Szarvason töltötte.
1996-ban érettségizett a szeghalmi Péter András Gimnáziumban. 1997-ben jelent meg első verse a Sárkányfűben, azóta publikál rendszeresen irodalmi folyóiratokban. Verseit azóta többek közt a Kalligram, az Élet és Irodalom, a Népszabadság, az Alföld, a Bárka, a Prae, a Tiszatáj, a Műút, a Forrás, az Új Forrás, a Kortárs, a Palócföld, a Magyar Napló és az Irodalmi Jelen közölte. Tagja a Szépírók Társaságának és a József Attila Körnek. Eddig nyolc verseskötete jelent meg. Családi vállalkozásban egy szarvasmarha telepen dolgozik.

Díjai:

Körösök Gyöngye díj - 2006, Bárka-díj - 2010, Szarvas város kulturális életéért díj - 2015
Megyei Príma Díj - 2015







Athenaeum, Budapest, 2019
224 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632939278 · Megjelenés időpontja: 2019. június 12.

1 megjegyzés:

  1. De vannak megjegyzések. Köszönöm a bemutatást! A lelkesedést, a nevetést, örülök, hogy ennyi humor könyvbe gyúrva nem lett "sok".

    VálaszTörlés