Amikor tavaly nyáron megkaptam a frissen megjelent Linda Castillo Szégyen című krimit a General Press Kiadótól, kissé megijedtem. Ugyanis ez a sorozat 11. része volt, előtte egyetlen részt sem olvastam. Ami nyugtató volt számomra hogy önállóak a történetek, no és a fordító neve is ismerősen csengett. Miután rajongója lettem Castillo nyomozónőjének, Kate Burkholdernek a kimaradt részeket is pótolni kezdtem. A krimiket többen is fordították, Beke Zsolt a 7. résztől gazdája a sorozatnak. Őt faggattam az amish életről, az első fordításról és a folyamatról, de Lee Childről is szó esik az alábbi beszélgetésben.
Középiskolában nyolc évig tanultam latint, és egy holt nyelvet leginkább a szövegek fordításán keresztül lehet megtanulni-megérteni, azt hiszem, ez mindennek a forrása. Mellette a nyelvek szeretete is hamar magával ragadott, így nem volt kérdés, hogy fordítással szeretnék foglalkozni. Az egyetemen is igyekeztem ezzel kapcsolatos kurzusokat keresni – lehetőségem volt például a legendás, Géher István vezette műfordító műhelyen is részt venni –, aztán mesterszak utolsó féléve előtt elküldözgettem az önéletrajzomat kiadóknak. A General Press Kiadótól ekkor kaptam egy próbafordítást, majd a szakdolgozattal párhuzamosan dolgoztam az első fordításomon, Linwood Barclay Sötét oldal címmel megjelent regényén. Ez 2014-ben volt.
Általában elolvasom a szöveget eredetiben, még ha nem is olyan figyelemmel, mint amikor saját szórakoztatásomra olvasok, leginkább azért, hogy a regény hangulatát, felépítését felmérjem, megismerkedjek a karakterekkel. Ez segít a címadásban is, ami általában közös munka a fordító és a kiadó között. Én személy szerint szeretem, ha a magyar fordítás címe többé-kevésbé reflektál az eredeti címre, bár természetesen számos oka lehet annak, hogy végül „saját” címet kap a kötet, marketing szempontoktól kezdve egészen a kulturális különbségekig (pl. szójátékok vagy utalások).
2: Van olyan saját fordításod, amire különösen büszke vagy? Ki lenne az, akit szívesen fordítanál magyarra?
Linda Castillo Kate Burkholder-sorozata az első általam fordított kötettel a szívemhez nőtt. Nagyon izgalmas munka volt Michelle McNamara Eltűnök a sötétben c. kötete, ami az írónő halála miatt töredékes szerkezetű maradt, de éppen ebben rejlik a könyv ereje is, mintha kézzel tapintható lenyomata lenne annak, ahogy McNamara lényegében a sorozatgyilkos utolsó áldozatává válik.
Az egyetemen részt vettem egy francia drámafordító csoportban, amelynek a munkássága három Beckett-dráma újrafordításában csúcsosodott ki , amely a Gondolat Kiadó gondozásában 2019-ben meg is jelent. Jómagam a Godot-t várva fordításában vettem részt. Ez a munka nemcsak a szakmai szempontból jelent sokat, hanem mert a csoport egy bensőséges baráti körré nőtte ki magát.
Lehet, hogy most egy kortárs szépírót kellene mondanom, akire a magyar közönség még nem figyelt fel, én mégis inkább két – legalábbis a regényírás terén – viszonylag új nevet emelnék ki. Egy felől a főként talk-show házigazdaként ismert Graham Norton regényeit fordítanám szívesen magyarra. Egyenletes tempójú, az ír vidéken játszódó, a végletekig empatikus narrációja Castillóra emlékeztet, miközben hihetetlen intelligenciával vizsgálja, mi történik, ha részben önhibánkon kívül félremegy az életünk. A másik név Barney Norris, akit fiatal kora ellenére több irodalmi díjjal is kitüntettek drámái miatt. Regényeiben sem hazudtolja meg színházi múltját, és az emberek közötti kapcsolatokat vesz górcső alá.
Egy sorozatot mindig nehéz átvenni, Castillo esetében annyival volt könnyebb a helyzet, hogy az egyes regények lényegében különállóak, így főleg a szereplők kapcsolatrendszerét kellett lekövetnem a korábbi fordítótól. Februárban jelent meg az Agavénél a Frontvonalak-sorozat 5. kötete a fordításomban, az jóval keményebb dió volt, mert ott egy teljes, hadászati kifejezésekkel, technológiával és rövidítésekkel tűzdelt sci-fi világot kellett folytatni, amit a sorozat fordítója, Farkas István remekül ültetett át magyarra.
Egyetértek, a Burkholder-sorozat egyik kulcsa az amish környezet. A sorozat fordítása előtt főleg
a popkultúrából beszivárgó információim voltak a közösségről, és a fordítással párhuzamosan ismerkedek meg a vallás különböző nézeteivel, ágazataival. Többek között egyébként Castillo ahhoz ért nagyon, hogyan tegye a szöveg szerves részévé az amish kultúráról szóló tudásmorzsákat, és ne egy TED-előadással felérő expozíció legyen belőle.
A könyv sikeressége helyett inkább azt érzem fordítás közben, hogy mennyire jól lett összerakva a könyv, mennyire vitte a lendület a szerző tollát, mennyire élvezte az adott fejezet, szakasz megírását. Fordítás közben számos olyan szerkezeti megoldás vagy éppen hiányosság, tempóvesztés is kiütközik, amin átlagos olvasás közben átsiklik az ember. Ez az egyik izgalma a műfordításnak, hogy az ember beláthat az elkészült regény mögé.
4: Te mit olvasol, van meghatározó olvasmányélményed? Szabadidődben mivel foglalkozol szívesen?
Mindenevő vagyok, szép- és szórakoztató irodalmat is olvasok, és természetesen én sem állok ellen, ha megjelenik egy-egy sikerkönyv. Imádom, ha egy könyvnek nemcsak remek története, de saját hangulata is van, különösen, ha ez a hangulat szatirikus vagy keserédes. P.G. Wodehouse és Agatha Christie pedig bármikor el tud csábítani.
Ha nem olvasok, akkor rengetek zenét hallgatok, nagykanállal falom a popkultúrát – azt gondolom, ha szórakoztató irodalmat fordít az ember, akkor muszáj tisztában lenni legalább az alapokkal, úgyis mindig jön szembe olyan hivatkozás, ami miatt muszáj beleveszni egy Google/Wikipedia keresésbe –, illetve igyekszem haladni a doktori tanulmányaimmal.
5: Szabadúszó fordító vagy. Volt már olyan, hogy nem vállaltál el egy könyvet valamiért? (téma, rövid határidő..stb)
Emlékeim szerint nem, és sajnos, mint egy szabadúszóhoz illik, néha meg is feledkezem arról, hogy a „nem” szó egyáltalán létezik.
6: Van esetleg olyan általad fordított szerző, aki visszajelzett a munkádra vagy találkoztál vele?
Sajnos ilyesmi még nem történt, sem visszajelzést nem kaptam még, sem találkozni nem találkoztam még fordított szerzővel. De remélhetőleg ami késik, az nem múlik.
7: Lee Child. Az ő esetében hogyan találtatok egymásra, esetleg olvastad, ismerted a sorozatot? Hogyan lehet jól belemerülni az adott szerző stílusába, lelkébe, a témába? Az Elvarázsolt dollárok nem csak egy jó történet, de remek lett a fordítása is.
Jack Reacher sorozat első kötete az újramegjelenés kapcsán került hozzám, és egyfelől nagy felelősség volt, hiszen mégis csak az egyik legjelentősebb kortárs krimisorozat egy kötetét fordítottam, másfelől viszont az első kötetről volt szó, tehát nem volt semminemű utalás más, korábbi eseményre. Mint Castillo esetében, itt is egy karakterközpontú sorozatról van szó, és Child az első pillanattól kezdve tudta, hogyan képzeli el a karakterét, így nem volt nehéz megragadni Reacher lényegét, illetve az is sokat segített, hogy csak úgy, mint Burkholder esetében, itt is E/1-ben olvashatjuk az egész történetet, így igazából fordítás közben nem is tudsz kiszakadni a karakterből, hiszen minden egyes mondata annak nézőpontját tükrözi.
8: Fordítottál a krimik mellett gyerekkönyvet, de részed van Ken Liu A papírsereglet és más történetek sci-fijében is. Van kedvenc műfajod?
Egy jól megírt krimit mindig élvezet fordítani, de örülök, hogy több műfajban is kipróbálhatom magam, a Ken Liu kötetbe fordított A betűmágus mágikus realizmusa a legérdekesebb szövegeim közé tartozik.
9: A műfordítás művészet, a műfordítók az adott mű szerzőjével egyenrangúak. Erről mi a véleményed?
A könyv sikeressége helyett inkább azt érzem fordítás közben, hogy mennyire jól lett összerakva a könyv, mennyire vitte a lendület a szerző tollát, mennyire élvezte az adott fejezet, szakasz megírását. Fordítás közben számos olyan szerkezeti megoldás vagy éppen hiányosság, tempóvesztés is kiütközik, amin átlagos olvasás közben átsiklik az ember. Ez az egyik izgalma a műfordításnak, hogy az ember beláthat az elkészült regény mögé.
Mindenevő vagyok, szép- és szórakoztató irodalmat is olvasok, és természetesen én sem állok ellen, ha megjelenik egy-egy sikerkönyv. Imádom, ha egy könyvnek nemcsak remek története, de saját hangulata is van, különösen, ha ez a hangulat szatirikus vagy keserédes. P.G. Wodehouse és Agatha Christie pedig bármikor el tud csábítani.
Ha nem olvasok, akkor rengetek zenét hallgatok, nagykanállal falom a popkultúrát – azt gondolom, ha szórakoztató irodalmat fordít az ember, akkor muszáj tisztában lenni legalább az alapokkal, úgyis mindig jön szembe olyan hivatkozás, ami miatt muszáj beleveszni egy Google/Wikipedia keresésbe –, illetve igyekszem haladni a doktori tanulmányaimmal.
5: Szabadúszó fordító vagy. Volt már olyan, hogy nem vállaltál el egy könyvet valamiért? (téma, rövid határidő..stb)
Emlékeim szerint nem, és sajnos, mint egy szabadúszóhoz illik, néha meg is feledkezem arról, hogy a „nem” szó egyáltalán létezik.
6: Van esetleg olyan általad fordított szerző, aki visszajelzett a munkádra vagy találkoztál vele?
Sajnos ilyesmi még nem történt, sem visszajelzést nem kaptam még, sem találkozni nem találkoztam még fordított szerzővel. De remélhetőleg ami késik, az nem múlik.
Jack Reacher sorozat első kötete az újramegjelenés kapcsán került hozzám, és egyfelől nagy felelősség volt, hiszen mégis csak az egyik legjelentősebb kortárs krimisorozat egy kötetét fordítottam, másfelől viszont az első kötetről volt szó, tehát nem volt semminemű utalás más, korábbi eseményre. Mint Castillo esetében, itt is egy karakterközpontú sorozatról van szó, és Child az első pillanattól kezdve tudta, hogyan képzeli el a karakterét, így nem volt nehéz megragadni Reacher lényegét, illetve az is sokat segített, hogy csak úgy, mint Burkholder esetében, itt is E/1-ben olvashatjuk az egész történetet, így igazából fordítás közben nem is tudsz kiszakadni a karakterből, hiszen minden egyes mondata annak nézőpontját tükrözi.
Egy jól megírt krimit mindig élvezet fordítani, de örülök, hogy több műfajban is kipróbálhatom magam, a Ken Liu kötetbe fordított A betűmágus mágikus realizmusa a legérdekesebb szövegeim közé tartozik.
9: A műfordítás művészet, a műfordítók az adott mű szerzőjével egyenrangúak. Erről mi a véleményed?
A műfordítás alapjait tekintve ugyanaz a folyamat, mint az írás: az első pillanatban csak a kurzor villog az üres dokumentumban, hónapokkal később pedig olvasható az elkészült mű – a különbség csak az, hogy a műfordító számára az eredeti szöveg egyfajta vázat ad, ami alapján újra kell alkotnia a regényt a célnyelven. Skizofrén helyzet ez, hiszen egyfelől jó lenne
fordítóként kívül maradni a szövegen, hogy a fordítás teljes mértékben a szerző stílusát, fordulatait, gondolatmenetét tükrözze; viszont egy jó fordítás attól jó, ha a magyar szövegnek is van személyisége, márpedig ehhez a fordítónak is bele kell kerülnie a szövegbe. Így azt gondolom, hogy a műfordító láthatatlansága ideának szép, de a valóságban nem életképes; a fordító inkább egyfajta társszerzővé – vagy inkább szerzőtárssá – válik. Egy műfordítás szerintem tehát akkor jó, ha a szöveg teljesen elfedi az eredeti szöveg vázát, az nem bukkan elő a szöveg mögül, de nem is telepszik rá, nem próbálja meg túlzottan megváltoztatni azt. Ennek értelmében tehát #namethetranslator – de erre ezen a blogon nem kell felhívni a figyelmet.
10: Mire készülsz, min dolgozol most?
Éppen most fejezem be Kate Burkholder legújabb nyomozását, idén sem maradunk amish kalandok nélkül. Már a borító is elkészült az őszi megjelenéshez.
Hálásan köszönöm Beke Zsolt, hogy válaszoltál a megkeresésemre, további jó munkát kívánok!
Hálásan köszönöm Beke Zsolt, hogy válaszoltál a megkeresésemre, további jó munkát kívánok!
Ken Liu - A papírsereglet és más történetek kötetet olvastam. Nagyon tetszett! A Betűmágust el is olvasom újra, mert nem emlékszem már rá. De nem lehet egyszerű egy ilyen típusú könyvet (is) fordítani. Tényleg sokszínű munka! Köszönjük!
VálaszTörlés