2021. március 14., vasárnap

A kapitány küldetése

Paulette Jiles: A kapitány küldetése

Könyv és filmajánló



                                                                             





Olvasási válság szerencsére ritkán ért el eddig, most azonban nagyon letarolt. A könyvet filmekre cseréltem a héten, így láttam a Netflixen február óta sikerrel futó Tom Hanks filmet. Nem mondom, hogy életem filmje, de mindenképpen az érdemes megnézni kategória. A most is kiváló alakítást nyújtó, westernben először szerepet vállaló legendás színész mellett a kislány szerepében feltűnő Helena Zengel is nagyot alakít. Remek párosuk simán elviszi a hátukon a filmet. A fényképezést, az operatőri munkát is érdemes figyelni. Bár egy western, senki ne számítson Clint Eastwood-féle akciókra, bunyóra. Inkább egy érzelmes, lassú dráma, néha komoly mondanivalóval.   


      
A polgárháború fontos meghatározója az amerikai történelemnek. Ez a polgárháború utáni Amerika még elég primitív, nem volt egyszerű az élet akkoriban. A háború után járunk öt évvel, még nem rendeződtek igazán a viszonyok, minden zaklatott, alakulóban van az új rend. Egykoron a déliek oldalán harcoló százados most "hírolvasóként" keresi a napi betevőjét: településről településre járva, újságokból olvassa fel az izgalmas híreket, melyeket 10 centért bárki meghallgathat. A könyv eredeti címe: A világ hírei erre utal, bár a magyar változat kifejezőbb. 

Útja során rátalál egy német kislányra, Johannára, akit több éve - szüleit lemészárolva - elraboltak a kiowa indiánok. A lány azóta velük nevelkedett, angolul nem beszél, elvadult teremtés lett. Kettőjük lassan alakuló érzelmeiről és kapcsolatukról mesél a film.

Magával ragadó hangulatú road-movie, tökéletes hangulatot adó zenével, (James Newton Howard munkája), csodaszép képekkel. Fantasztikus színészi játék párosul mindehhez. Lassú tempójú kaland 
és mértéktartó dráma ábrázolása az ember benső lényegét megérintő mondanivalóval. Jefferson Kidd kapitány küldetése a lányt visszajuttatni a családjához, nem a várt eredményt hozza.

   
Bár a történet lassan építkezik, elég kiszámítható, de ettől eltekintve vannak izgalmas jelenetek (homokvihar, vita az egyik felolvasáson, lemészárolt bölények) és teljes mértékben élvezhető.
Tartalmas kikapcsolódás azoknak, akik nem a semmitérő, mondanivaló nélküli akciófilmekre vágynak. Tom Hanks neve garanciát jelent a minőségi szórakoztatásra, passzol hozzá a kapitány karaktere, a kisujjából kirázta a megfontolt, sokat látott kisember alakját. Karizmatikus személyisége nagy döntésekre hívatott. Helena Zengel nem csak alkatilag, de színészileg is rendkívül hiteles az elrabolt-elvadult árva, de indiánként nevelkedett Johanna szerepében.

A film jól jeleníti meg a polgárháború utáni világot, érzelmes dráma, izgalmas, kellően szórakoztató, bár nem lett egy remekmű. A kapitány küldetése megvillantja a vadnyugat sötét oldalát, de nem mélyed bele. A küldetés teljesítve, Jefferson Kyle Kidd és Johanna élete sorsa összeér, jó irányt vesz a végére. Én csak ajánlani tudom ezt a két órát, érdemes rászánni, amíg Hanks és Johanna ellovagolnak a prérin a lenyugvó nap sugaraiban.

News of the World, rendező: Paul Greengrass, szereplők: Tom Hanks, Helena Zengel, Neil Sandilands, Elizabeth Marvel, Mare Winningham, Roy McKinnon, Thomas Francis Murphy, amerikai western dráma, 118 perc, 2020.




A könyv fülszövege:

Észak-Texas, ​1870, eső és hideg. Jefferson Kyle Kidd kapitány az amerikai polgárháborúból hazatérve azzal keresi kenyerét, hogy településről településre vándorolva a nagyvilág híreit olvassa fel a helyieknek. Wichita Fallsban elvállal egy különleges megbízást: el kell kísérnie San Antonióba a rokonaihoz a tízéves Johannát, aki négy évet töltött a kajova indiánok fogságában. Az indiánok megölték a családját, őt pedig elhurcolták, és saját törzsükből valóként nevelték.
Kidd kapitányra és Johannára négyszáz mérföldes, veszélyekkel teli út vár. Johanna ráadásul nem beszél angolul, és minden alkalmat megragad a szökésre – sokkal inkább tűnik a kötöttségeket nem tűrő indiánnak, mint német bevándorlók gyermekének.
A két magányos lélek között a viszontagságokkal teli utazás során különös kötelék szövődik, hiszen a kegyetlen vidéken az életük múlhat azon, hogy minden különbözőségük ellenére képesek-e megbízni egymásban. Megindító történet bátorságról, becsületről és arról, hogy a szeretet bármilyen áldozatra képes.


 
Paulette Jiles regényíró és költő. A Missouri Egyetemen szerzett diplomát újlatin nyelvek szakon. Költőként elnyerte a legrangosabb kanadai kitüntetést, a Governor General's Awardot. Enemy Woman című regénye felkerült a New York Times sikerlistájára, A kapitány küldetése pedig bekerült a rangos National Book Award döntősei közé. A regényből a Fox 2000 stúdió forgatott filmet Tom Hanks főszereplésével.






Libri, Budapest, 2019
212 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634333685 · Fordította: Getto Katalin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése