2019. január 20., vasárnap

Maradj meg magyarnak

Kapa Mátyás: Maradj meg magyarnak 
Balassagyarmat regénye



                                                             













Kapa Mátyás új, Balassagyarmat történetét bemutató kötetét ezzel a két szóval tudnám jellemezni:
hazafiasság, összetartás. Érzésem szerint a mának is üzen a regény. Elgondolkodtató ez a lelkes összefogás.



A magyar városok jelentős történelmi pillanatait megidéző kötetek sorában ez a harmadik regénye a szerzőnek. Cegléd és Kőszeg után most is tartalmas és izgalmas kirándulást tehetünk a korabeli Balassagyarmatra és környékére. Megismerhetjük miért is vált kiemelkedően fontossá a város lakóinak összefogása az idegen elnyomás elleni tiltakozásuk. Erről elég keveset tudunk, nem kiemelt tananyag. Azonban tagadhatatlanul jelentős pillanat volt ez akkoriban, hiszen a város ellenállása, hogy a csehek még délebbre tolják az 1918-as belgrádi szerződésben megállapított demarkációs vonalat konkrétan Budapest elfoglalását akadályozta meg. A regény ezzel emléket állít a hősöknek, áldozatoknak. Később az Országgyűlés Balassagyarmat védőinek bátorságát örök emlékezetül törvénybe iktatta, a település pedig kiérdemelte, hogy a „Civitas Fortissima”, azaz a „Legbátrabb Város” címet viselje. Ennek éppen most lesz 100 éves évfordulója, hogy a csehszlovák elnyomás alól felszabadult a város.



Az események alig három hét történetét elevenítik fel. Itt is az 1919. január 25-29 közt zajló folyamatokban csúcsosodik ki a történet. Bebarangolhatjuk és megismerjük a város jellegzetes és fontos épületeit: elsődlegesen a kaszárnyát és a vasútállomás épületét emelném ki. Megtudjuk, miért és hogyan lett a magyar történelem fontos városa Balassagyarmat. Igazi háttérdokumentum az eseményekről a kötet.




A történetről: az új, csehszlovák állam csapatai átlépik a demarkációs vonalat, megszállva a várost
és környékét. Lecserélik a magyar feliratokat, a város vezetőket, ellehetetlenítik a helyi katonaságot. A kormány (nem meglepő módon) tehetetlenül szemléli az eseményeket. A január 15-én megszállt város történetébe némi romantikus elemek is keveredtek, ezzel színesítve az eseményeket. Tetszett Etelka és Károly kibontakozó szerelme, ami sokat elárul a kor hagyományairól, udvarlási szokásairól. Anna a cselédlány és az idegen katona szereleme mellé a kamasz ábrándozó vágyakozásával, szintén egy üde színfoltja a regény komor eseményeinek. Ez a két szál fonódik egybe, ezzel is kiemelve az egyéni emberi sorsokat, drámákat.




A történet kezdetén megismert kamasz, Vadász László alakja mellett kiemelkedik Vizy Zsigmond százados, Rákóczy István kormánybiztos és a cseh megszállók vezetője, Lauka főhadnagy is. Persze akad itt még egyéb sötét titok, egy elásott láda tartalma és helye is bonyolítja az eseményeket. A két Ulcs-testvér aljas, egyéni akciója a pénz és vagyon szerzésre elég kiábrándító, önző tett. Természetesen több olyan alak is felbukkan, akik áldozattá váltak. Szemléletes leírást kapunk a korabeli vasút-hálózatról, annak fontosságáról. Nagyon tetszett a vasutasok szerepe, lelkes, és önfeláldozó tette. Az események kibontakozása után van egy pont, ahonnan megállíthatatlanul sodró lesz a történet. A cím pedig egy nagyon fontos pillanatban hangzik el.


Akit érdekel ez a korszak, szeretne mélyebben belelátni az események hátterébe, olvassa el, nem fog csalódni. Ez a történet sem csupán a balassagyarmatiak története. Nem csak a történelmet kedvelők számára izgalmas és tanulságos, hanem minden olvasó számára, aki szereti a kalandot, szerelmet, hősiességet. A szerző gondos kutatásokat végzett a témakörben, amit a kötet végi irodalomjegyzékből olvashatunk ki. Térképek teszik szemléletesebbé a regényt, és egy ki-kicsoda is helyet kapott a kötetben.

Minden mondat, esemény a helyén van, jól olvasható tényregényt kapunk a történtekről. A korhű, szépséges borító ezúttal is Csikász Katalin keze munkáját dicséri. 



Kapa Mátyás: Budapesten született 1975-ben. Ügyvéd, egyetemi oktató, emellett történelmi tárgyú regények szerzője. Nevéhez fűződik a „Félhomály” című sorozat: ennek részei: Római hajnal, Ködös Frankhon, Árnyak Bizánc felett. Izzik a parázs - Cegléd regénye (2016), Harangszótól harangszóig - Kőszeg regénye (2017).

2015 óta a Történelmiregény-írók Társaságának elnöke.






Historycum, Budapest, 2018
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155816048

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése