2022. május 28., szombat

Hej, Tinódi!

Cselenyák Imre: Hej, Tinódi!




                                                                          







Ez egy remekül megírt, kellően izgalmas, és olvasmányos regény Tinódi Lantos Sebestyén életéről.

Tinódi a magyar énekmondók utolsó kiemelkedő alakja. Rövidke életének utolsó néhány hónapját kísérhetjük végig 1555 novemberétől. A fáradt, öregedő lantos, már betegen érkezik Sárvárra, Nádasdy Tamás nádorhoz. Elkészült utolsó nagy munkáját, a Cronica című művét szeretné támogatójának, barátjának felajánlani. Nádasdy azonban "váron kívül" tartózkodik, így az egyhangú várakozást a gyógyulás reményében töltve, Márinak, a szolgálóleánynak meséli élete kalandjait. 

           
Regényes narratívával kapjuk a cselekményt, miközben a magyar történelem számtalan fontos és meghatározó eseménye tárul fel. Arányaiban és leírásaiban megismerjük a három részre szakadt ország helyzetét. A magyarság elszánt, egy vajúdó korszakot él, ennek a forrongó kor harcait énekli meg Tinódi. Kaland, rejtély, szerelem, árulás van a lapokon. Mindenből kaptunk picit, amolyan jellemző pillanatképeket, hátteret. Természetesen a korszak fontos személyiségei is életre kelnek előttünk, az intrikák és hatalmi harcok, politikai ármánykodások közepette. Tinódi bebarangolta az országot, Erdélyből érkezett vissza Egerbe, onnan ment Sárvárra. Tinódi a főszereplő, az ő alakja, személyes története áll az egész regény középpontjában. Jó volt olvasni Tinódi családi életéről, megismerni, ahogy zajlik a házassága. 
Tinódi tanult, tájékozott ember volt. Megismerjük gondolatait, személyiségét, kalandos sorsát. Tinódi hazája felszabadítását tartotta a legfontosabbnak. Tetszettek a versek, dalok részletei, ezek minél közvetlenebbül láttatták hősünket, jól illeszkedtek a cselekménybe. Egy olvasmányos, történelmi keretbe foglalt emberi történet ez a regény.

Informatív és jól szórakoztatott, Cselenyák Imre igazi mesélő. A magyar nyelv ízes, hagyományos formában még kifinomultabbá teszi a regényt. Jó ötlet volt a kötetben előforduló személyek és régi magyar szavak magyarázata, gyűjteménye. Remek arányérzékkel állította a kor történelmi és politikai eseményeit a középpontba úgy, hogy Tinódi sorsán át ismerhettük meg ezeket. Buda bevétele, a trónviszály, a három részre szakadt ország állapota, a végvárak helyzete és a török támadás sok izgalmas pillanatot, sorsfordító helyzetet okozott.

Tinódi és Mári kapcsolata adja a regény hátterét. A kor hagyományai, szokásai is teret kapnak a történésekben. A szerelem és a pajzán kalandok sem maradhattak ki a sármos férfiú életéből. Mári odaadó ápolása és lelkes hallgatósága sokat segít a dalnoknak, ám utolsó erejét is felemésztve Tinódi közeledni érzi halálát. Sajnos Nádasdy Tamással már nem tudtak találkozni. Sebestyén deák ura távollétében halt meg Sárváron, 1556. január utolsó napjaiban. Az élmény hiteles, a régi kor eleven képekkel kel életre az olvasó előtt. A történelmi regények kedvelőinek szórakoztató kikapcsolódást, ezen felül jó múltidézést is nyújt.


ITT megvásárolható kedvezménnyel, de E-könyvben is kapható!


        
Cselenyák Imre (Nyírkáta, 1957. január 1. – ) magyar író, zenész, dalszövegíró, a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület, a Magyar Írószövetség , a Szépírók Társaságának, valamint tagja a Történelmiregény-írók Társaságának. Több mint harminc mű szerzője. Legutóbb Arany János életrajzi regényével aratott nagy sikert. 



Szenzár, 2022
332 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634798835

1 megjegyzés:

  1. Szia Gábor! Nagyon szeretem, amikor a magyar történelemből kapunk általad is ízelítőt! Ismét jó kezekbe került egy korabeli magyar hősünk szerepe, és megismertetése velünk, Cselenyák Imre Arany János életrajzával is remekelt, Tinódink is méltó regényt kapott! Élveztem ahogy írsz a könyvről, remekül éreztetve az elbeszélés stílusát, és hogy mire számíthatunk ha kézbe vesszük. Megint olyan szép kifejezéseket használsz..” regényes narratíva”, „vajúdó korszak..”, bár nem értem miért vagyok meglepve, le sem tagadhatnád, hogy a történelmi regényekben szinte lubickolsz, igazán neked való terep! Köszönöm és mindkettőtöktől várom a következőt remekművet!

    VálaszTörlés