A világítótorony

Virginia Woolf: A világítótorony



                                               

A klasszikusokkal mindig bajban vagyok. Bár hajt a kiváncsiság, mégis tartok tőlük. Kétségtelen, hogy több tényező adja az olvasás élményét, értékét. Tisztelettel adózok előttük, mégis több kimaradt az olvasmánylistámról. Az Európa Kiadó Kapszula Könyvtár sorozatában most megjelent kötet új felfedezés volt számomra.

Bár az írónő tragikus életét és munkásságát nagy vonalakban ismertem, a róla készült filmet Az órákat láttam, de még nem olvastam semmit az írásaiból. 1988- ban a Modern Library rangsorában, a 20. század 100 legjobb angol nyelvű regénye között a 15. helyre sorolta ezt a regényt. A világítótorony a Mrs. Dalloway és az Orlando mellett a szerző legismertebb művei közé tartozik. Mégis valahogy azt éreztem, Viriginia nem nekem ír. Ez most az első olvasás után megerősödni látszik. 


       

Az "érett modernizmus" irányadó művének aposztrofált regény 1927-ben keletkezett. Igazán cselekménye nincs. Középpontjában a Ramsay család életképeit ismerjük meg 1910 és 1920 között. A regény a gyerekkori érzelmek meghatározó erejét emeli ki. A Ramsay család (anya, apa és nyolc gyerek) a Skócia északnyugati partja közelében található Skyre szigeten tölti rendszeresen a nyaralásaikat. Ezt három részre bontva ismerjük meg. A polgárcsalád belső hullámzó élete, szemléletes képekkel kel életre az olvasó előtt. Hagyományok és szokások ütközése ez. 

Az ablak nyitja a regényt, amiben megismerjük a családot. 

A nyaralójuk közelében, az öblön túl áll egy nagy világítótorony. A hat éves James Ramsay leghőbb vágya meglátogatni és felfedezni a világítótornyot. Ez a gyermeki kíváncsiság és vágy tökéletesen érthető, azonban hol az idő, hol más tényező ezt meghiúsítja. A történet 1927-ben jelent meg, elég tömör, tele van érzelmekkel. Szépek a leírások, a gondolatok hullámzásai adnak egy lüktetést a történetnek. Számomra emlékek felidézése, emlékek csokorba gyűjtése volt a történet. Mint egy pár régi tengerparton gyűjtött kagyló, néhány régi képeslap egy elfeledett doboz mélyén. A gyönyörű leírásokat olvasva ez a regény egészen másképp meséli, mondja el az emlékek fűzérét, kevés párbeszéddel, amiből kikerekedik a regény.

Az apa, Mr. Ramsay a filozófus kifejezetten ellenszenves figura volt végig. Környezetét terrorizáló zsarnok. Természetesen ő áll a középpontban, ő irányítja a család életét. Anya a mindent megoldó, elsimitó, mindenkinek igyekszik kedvére tenni. Kibontakozik a házaspár izgalmas viszonya, a vendégül látott barátok, ismerősök végtelen sora adja az eseményeket. A felszínes, udvariaskodó társalgások elég semmitmondóak. Ebben a részben többször is felbukkan egy incidens, ami később hangsúlyt kap.

Múlik az idő a második rész címe. 10 év telt el, az első világháború nem kíméli Európát. Mrs. Ramsay egyik éjjel váratlanul elhalálozik, míg a legnagyobb fiuk, Andrew Ramsay a fronton veszti életét. Andrew egyik húga, Prue pedig szülési komplikációba hal bele. Családi kirándulások törölve, a nyaralót elkerülik, magányosan áll, felveri a gyom. 

      

A világítótorony a harmadik epizód címe. 

A család maradéka tíz év után visszatér a kiindulási pontra. Mr. Ramsay végre kirándulást szervez a világítótoronyhoz, fiával Jamessel és lányával Cammel. A régi, gyerekkori vágy, némileg megkésve, de valóra válik. Nem kell mondani az élmény rég nem ugyanaz a gyerekeknek, mintha hat évesen teljesült volna. Mialatt ők a világítótorony felé vitorláznak, Lily megkísérli befejezni rég félbehagyott festményét.
A hajóban feszült csend és feszült párbeszédek, James és Cam -érthetően- tehetetlen haragot éreznek apjuk iránt, elegük van önsajnálkozó viselkedéséből, zsarnokoskodásából, megközelíthetetlenségéből, mégis, amikor a hajó kiköt, valamiféle elfogult szeretettel figyelik őt. Még James is, akit apja megdicsér, amiért ügyesen kormányoz, és ezzel egy pillanatra megszűnik köztük a távolság. A parton Lily befejezi végre a festményét. Úgy gondolom, nem könnyű Woolfot olvasni, de megéri. Woolf lírai alkat, de türelem és hangulat kell a regényhez.





ITT tudod a kiadótól megrendelni 25% kedvezménnyel! 


Eredeti megjelenés éve: 1927

                   

Virginia Woolf (1882–1941) angol regényíró, esszéista, novellista, kritikus, könyvkiadó, feminista, és a 20. századi  modern irodalom egyik vezető alakjaként tartják számon.

A modern angol próza, a lélektani regény, a tudatfolyam-technika egyik megteremtője és legnagyobb hatású művelője, a Bloomsbury-kör nevű irodalmi csoport alapítója, amelyben a XX. század első felének legjelesebb angol művészei és tudósai (T. S. Eliot, E. M. Forster, Lytton Strachey, J. M. Keynes) tevékenykedtek. Fontosabb regényei: Mrs. Dalloway (1925), A világítótorony (1927), Orlando (1928), Hullámok (1931), Felvonások között (1941).

Európa, Budapest, 2021
288 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635044498 · Fordította: Tandori Dezső

Az ajánló részben a wikipédia felhasználásával készült.

Örvényben

Kondor Vilmos: Örvényben


                                                              

Kondor Vilmos a minőségi magyar krimik egyik kiemelkedő alkotója. Nem sokan vannak, akik idehaza jó krimit tudnak letenni az asztalra, ez bizonyos. Kondor most is a tőle megszokott  professzionalizmussal szőtte a szálakat. Az Örvényben című krimi egészen más, mint amiket eddig olvashattunk tőle, mégis szerencsére vannak hasonlóságok.

A két szálon futó történetből nekem az 1989-es események elevenebbek voltak, jobban tetszettek. Talán a retro hangulata miatt azonnal megvett kilóra. Kondor Vilmos krimijeiben mindig meghatározó volt a korszak hangulata, a történelmi háttér és helyszínek. Ez remekül működik ezúttal is. Budapest mellett a Balaton és környéke a fő helyszínek, feltűnnek ismert színészek, politikusok, a rádióból szólnak a korabeli slágerek. "Száguldozhatunk" Ladán vagy Trabanton, Skodán vagy Warthburgon is. Finoman beillesztett társadalomkritika is kiolvasható a történetből. Ezek voltak a legjobb pillanatai a történetnek.

A Budapest Noir sorozat után lehet, közel sem a legjobb krimije, de biztos vagyok abban, hogy az izgalmas és érdekes történet nem hagyja lankadni az olvasó figyelmét. A műfaj kedvelői számára biztos kézzel indítja el a krimit: egy kegyetlen gyilkosság szemtanúi lehetünk, ami igen látványos erős kezdést ad a történetnek. Ez azonnal beránt az eseményekbe. Majd a tőle megszokott módon alakítja a cselekmény szálait, miközben egyre több információval látja el az olvasót. Egyáltalán nem volt zavaró az időben való ugrálás, a nyolcvanas évek végi történet és a napjaink eseményei remekül érnek össze. Az olvasási élményt emeli a szereplők személyisége és viselkedése, humora, illetve a történet helyszínei is fokozzák. A történet mindvégig szórakoztató és olvasmányos marad.



Röviden kellene összefoglalnom a krimit: Kísért a múlt, pedig ugye a harag és a bosszú rossz tanácsadó. A régi sebek váratlanul felszakadnak, és lépésről lépésre hatalmába kerítik nyomozónkat. A rettegés és a fájdalom Ferenczy Tibor nyomozó életét fenekestül felfordítja. A szenvedélybetegségeiből gyógyuló nyomozó Balatonfüreden lábadozik, amikor a múlt árnyai újra betoppannak életébe. Az összetett személyiségrajzát, belső vívódásait szemléletes képekben jeleníti meg az író. Elfeledett titkok, eltemetett múltbéli események nyomában kezd el kutatni. A jelen drámája valahol a múltban gyökerezik. Egy szerelem és egy barátság képeiből kel életre a múlt, ami a jelent beárnyékolja. A barát, Tamás karaktere ellenszenves, a hazai börtönök mélyére is elvisz. A nyomozás során egyre világosabbá válik, hogy nem egyszerű gyilkosságról van szó, sem a múltban, sem a jelenben. Élvezhetően szövi össze a látszólag szétágazó szálakat, hogy aztán egy meglepő végkifejlettel, mindenre kapjunk magyarázatot. Ez számomra inkább a hihetetlen kategória volt már.

Egy idő után zavartak a sorozatos káromkodások, az állandó és céltalan, sokszor hatásvadász, olcsó poénok, bár ezek kétségtelenül a szereplők karakteréhez tartoztak. Talán egy picit feszesebb lehetett volna, sok volt erre a történetre 400 oldal, pedig az író mindvégig nagyszerűen játszik az olvasóval. Végig valóságos és lebilincselő a múltbéli szál, ahogyan a jelen is mozgalmas, érzelmeket megmozgató. 

Összetett krimi, tele meglepő fordulatokkal Az olvasó egy különleges, múltba vivő utazáson vehet részt. A rendszerváltás Magyarországáról olvasva a kulisszák mögé pillantva a jelenkor Magyarországát is megérthetjük. Amikor megpróbálunk elmerülni a régmúlt és a ma történései között, erős társadalomkritikával, már-már történelmi számonkéréssel találkozunk. Eltelt harminc év... és azt érezhetjük, semmi nem változott lényegében. Nekem ezek voltak az erősségei ennek a kriminek.


"– És a lengyelek? Azok?
– A Wałęsa addig sztrájkolt, amíg a Jaruzelski kénytelen volt levenni a szemüvegét.
– Az is valami – ismerte el Ferenczy.
– És mi?
– Na?
– Eltemettünk öt embert. Még egyszer. Harminc év után még egyszer. Slussz. Aztán hülyére mutyiztuk magunkat."


Az alaptörténet tetszett, könnyű volt olvasni, hamar bele tudtam képzelni magam a szereplők életébe, a Kádár-rendszer hangulatába. A jobb élet vágya azóta is ott lebeg az átlag magyar előtt. Elég romantikus beállítottságú vagyok, így a krimibe simuló szerelmi szál is éppen jó arányban jelent meg, Lengyel Réka visszatérése üde szín volt a történetben. A szereplők mellett a magánéletükben történő változásokat is nyomon követhetjük, hangsúlyt kapnak az érzelmek. Úgy szórakoztat, ahogy az igazán nagy klasszikusok, hatásos, humorosan laza, de elgondolkodtató társadalmi háttérrel megírt regény. Sajnos a valódi ok, a miért nekem nem volt túl meggyőző. Kondortól a minőségibb történeteket szoktuk meg. 
Nagy reményeket fűztem hozzá, izgatottan vártam a futárt, mégis elég vegyes érzelmeket hagyott maga után a könyv. Voltak jó pillanatai, a szerző rajongóinak biztos tetszeni fog az összességében egy könnyed kikapcsolódást nyújtó krimi. 








Kondor Vilmos (1954 (?) –) magyar író, első regénye, A Budapest noir 2008-ban jelent meg.

Kondor Szegeden járt egyetemre, majd Párizsban folytatta tanulmányait. A Sorbonne-on vegyészmérnöki diplomát szerzett, majd visszatért Magyarországra. Jelenleg egy nyugat-magyarországi gimnáziumban tanít matematikát és fizikát. Feleségével, lányaival és kutyájával egy Sopron melletti kis faluban él. Kerüli a nyilvánosságot, interjút ritkán ad, azt is csak e-mailben, emiatt több fórumon is megkérdőjelezték, hogy egyáltalán létező személyről van-e szó. Könyvei világszerte tizenkét nyelven olvashatók.









Libri, Budapest, 2021
396 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634336822

Megérte meghalni

Lee Child: Megérte meghalni
(Jack Reacher 15.)


                                                

Amikor 2015-ben felfedeztem magamnak a Jack Reacher sorozatot, a 61 óra című történet volt az első olvasásom. Ebben a krimiben indul útnak hősünk egy telefonos beszélgetés után, hogy megnézze magának ki is az a Susan Turner? Aki nem mellesleg Reacher utódja lett, így tökéletesen érthető, hogy kíváncsi lett a kellemes hangú nőre. Nos erről az útról szól a 15-16-17-18. rész, bár simán olvashatóak önállóan is. A 61 óra izgalmai után indul útnak stoppal Virginiába, Susan felé, és a Nincs visszaút történetben érkezik meg. Menet közben itt ebben a részben "útközben" megoldja egy huszonöt éve nyomtalanul eltűnt kislány ügyét, leszámol a helyi kiskirályokkal, akik az álmos, eldugott amerikai kisváros lakóit évtizedek óta uralmuk alatt, rettegésben tartják.



     

Jack Reachert a magányos igazságosztót most is az igazságérzete, a magányosok, védtelen kiszolgáltatottak védelme rántja bele ebbe a nem mindennapi krimibe. Amikor először olvastam mélyen megmaradt az alapszituáció.

Reacher ellenállhatatlan figura, az egyik kedvenc karakterem, igazi márkanév lett az évek során. Ez a történet az egyik legjobb a sorozatban, ezt bátran kijelenthetem, hiszen az összes történetet olvastam. Egy hosszú, huszon sok rész esetében elkerülhetetlenül akadnak ismétlődések, gyengébb darabok, amit még így is élvezet olvasni, hiszen Reacher karaktere és a mögöttes tartalom mindig jó. Nekem két krimi volt, ami kevéssé tetszett, ami nem kis teljesítmény.

Ez a krimi erős alapokon áll, itt minden tökéletesen működik, a feszültség és a rettegés érezhető, ahogyan a végső leszámolás is fergeteges lett. Elsőnek 2010-ben került a boltokba ez a kötet, így izgatottan vártam a sorozat új borítóval történő megjelenését. Ezzel most az egész Lee Child regényfolyam új borítót kapott a rajongók örömére. A General Press Kiadó a korai részek újra kiadásával nagy űrt töltött be, hiszen ezek már antikváriumban sem fellelhető példányok.

                                     

Lee Child minden regénye az egykori amerikai katonai rendőr, Jack Reacher kalandjait követi nyomon az Egyesült Államok útjain. Az eldugott nebraskai kisváros, ahová most megérkezik Reacher valóban mindentől távol a semmi közepén van. A legközelebbi rendőrség vagy a mentők úgy 100 km távolságra vannak. El lehet képzelni, a városkát évtizedek óta markában tartó család hatalma mennyire erős. A bárban iszogatva egy véletlen telefonhívás után Reacher úgy dönt, hogy segít. Ezzel nem is tudja mekkora bonyodalom veszi kezdetét, amit egy nő vérző orra indít be. A könyv egészében több galád és sötét titokra derül fény. Lee Child profi író, jól mesél, valóban a legjobbak közt van. Ütős és alapos, jól kidolgozott a krimi. A klasszikus jó és a rossz párharca a krimi.  

"– Mit termesztenek errefelé? – kérdezte, csak hogy ébren tartsa az orvost.
– Természetesen kukoricát. Kukoricát, és még kukoricát. Annyi kukoricát, hogy az ember ép ésszel ki sem bírja a látványát."

Nebraska végtelen kukoricaültetvényei és a helyszín filmszerűen látványos képekkel elevenedik meg. Lee Child megcsillogtatja szépírói képességét is a humora és a remek karakterek mellett. Felvillantja a noir elemeit, amit a Néma város epizódban emelt tökélyre. Lee Child nem aprózza el, rögtön a közepébe csap. Reacher alaposan felkavarta az állóvizet, azonnal közellensége lett a négy Duncan-nak, akik a városkát uralják. A nebraskai kisváros sötét titkai, avagy mi lapul a sok kukorica mögött, között? A helyi kiskirályok és Reacher találkozása mellé egy titokzatos szállítmányról is olvashatunk. Ami napok óta késik, borzolva Duncanék idegeit, hiszen a megrendelők egyre türelmetlenebbek. Felbukkan még néhány bérgyilkos is, ami tovább bonyolítja a helyzetet. Ez az a történet, ahol eddigi élete során most először betörik Reacher orra...persze jó pár gazfickóval leszámol ő is. 

"Reacher ötéves kora óta verekedett, de még soha életében nem tört el az orra, egyetlen egyszer sem. Részben mert szerencséje volt, részben mert ügyesen intézte a dolgokat."


Szomorú háttérre derül fény, mit rejt a magányos csűr a semmi közepén. Ami eleinte egyszerűnek tűnt, egy szövevényes akciódrámába torkollik. Remek karaktereket kapunk ezúttal is. A focisták jellemzése nem túl hízelgő, ahogyan a bérgyilkosok is okoznak meglepetést. A végső leszámolást pedig az eltűnt kislány anyja veszi kézbe, így a történet megfelelő feloldással ér véget. Új időszámítás veszi kezdetét a városkában. Aprólékos háttér, emberi sorsok, drámák adják a krimi erejét. Reacher egyetlen célja ezúttal is: kideríteni az igazságot. Sok apró részlet válik a végére hangsúlyossá. Ez a történet is eredeti, összetéveszthetetlen, Lee Child stílusjegyei jól felismerhetőek.
Igazi akciókrimi, ami a maga nemében nem csak szórakoztató, de elgondolkodtató is. Most is kapunk egy fantasztikus Lee Child történetet, ami kellően sötét, fordulatos és feszült.


ITT kedvezménnyel tiéd lehet a krimi! 

              

Lee Child: eredeti nevén Jim Grant Coventryben született 1954. október 29-én. Angol író, de 1998 óta New York államban él feleségével.
Az egyik legnépszerűbb krimiíró a világon. Az Elvarázsolt dollárok című történet volt a sorozat nyitó epizódja, amivel megnyerte az Anthony Award Legjobb első regény díját 1997-ben. Regényeit azóta több, mint negyven nyelvre lefordították, két könyvét megfilmesítették. Díjai: Anthony Award, Barry Award, Dilys Award, Macavity Award, WH Smith Thumping Good Read Award Legutóbb a Krimiírók Szövetségének életműdíját kapta meg.



General Press, Budapest, 2021
352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634525417 · Fordította: Gieler Gyöngyi

Dal a sötétben

Johanna Mo: Dal a sötétben



                                                                     

"Mindennek, amit mondunk vagy teszünk, következménye van."




Johanna Mo első krimije figyelmet érdemlően alapos felkészültséget mutat. Nem egy igazi, hagyományos skandináv krimi, de a műfaj sok jellemzőjét felvonultatja. Végig olvasmányos, szépirodalmi stílusban megírt történet. Olyan alappal, amivel eddig még nem találkoztam skandináv krimiben. A kamaszok lelki gondjaira, a felnőtté válás rögös útját és a társadalomba való beilleszkedés helykeresésének ezen története mögött nagyon mai problémák állnak. Remek jellemábrázolásokkal megírt, a családi életünket meghatározó, mélyreható traumák okait feltáró, az emberi kapcsolatok szövevényes viszonyait ábrázolja. Mindehhez a különleges, festői hátteret lírai leírásokban Öland szigete adja.

Hanna Duncker nyomozó 15 év után tér vissza, aminek többen nem örülnek. Londonban élő testvérbátyja sem tartja jó ötletnek a visszatérést, a múlttal való szembenézést.

„Fogalmad sincs, mit kotorsz elő, de ezáltal mindent elrontasz.”

Ezekkel a szavakkal reagál Hanna ötletére. Jelen és múlt kapcsolata bontakozik ki az olvasó előtt. Az író tökéletesen játszik a két idősíkkal, fokozatosan válik egyre nyomasztóbbá a krimi. Érezni, hogy valami sötét tragédia lappang a nő múltjában. A beilleszkedést az sem segíti, hogy rendőr lett, a kisváros lakóinak Hanna nem más, mint a gyilkos Duncker lánya. További meglepő tény, hogy Hanna új főnöke az a rendőr, aki egykor az apját letartóztatta. Kibontakozik a gyermekkor és a bűneset. Ezt a terhet cipeli, ezzel küzd Hanna, amikor már másnap, Kőpusztán, a sziget déli részén egy tizenéves fiú holttestére bukkannak. A fiúról kiderül, Hanna egykori barátnőjének a gyermeke. Az események két szálon bontakoznak ki, a jelent a múlt nyomasztó és sötét titkai határozzák meg. A nyomozás képeit a beilleszkedés és a tapintható gyűlölet nehezíti. Üde szín volt a társul kapott, Erik Lindgren vegetáriánus nyomozó, aki némi humort vitt a történetbe.

     

A múlt, az események háttere az áldozat visszaemlékezéseiből derül ki, így áll össze lassan a kép. Elsősorban a szereplők magánéletére volt kihegyezve a krimi. Minden karakter egy külön világ, nagyszerű jellemábrázolásokat kapunk. Velük együtt éljük át az érzelmektől sem mentes krimi történéseit. Szomorú titkok, választ váró kérdések, elvarratlan szálak, anyai félelmek és az emberi kapcsolatok találkozása a bűnnel. Bár nyomoznak, de jellemzően fajsúlyosabb a jellemábrázolás, a kapcsolatok háttere.

A gyászoló anya, Rebecca, és a háttérből feltűnő szerelmi háromszög, a kamasz gyerekek lelki tusái hihető traumákat mutat. Sajnos itt kicsit úgy éreztem mintha egy mézesmadzagot húzna előttünk a szerző, Hanna apjának történetével. Vártam a váratlan, nagy  fordulatot, talán kiderül valami, ami utólag menti az öreget, de sajnos semmi. 

Sokkal érdekesebb volt a házasságok mélyére és a kamaszok lelkébe tekinteni. Az áldozat Joel lelki vívódásai, gondolatai egy jellemzően mai problémát tárt fel. Ezt jó ötlet volt a középpontba emelni. A felnőtté válás, identitás keresés komoly gondokkal jár mindig, főleg, ha tetézi egyéb probléma. Hanna egyre több ellentmondásra bukkan a tragikusan elhunyt fiú és a szülei viszonyában is. Bárhogy agyaltam a gyilkos kilétén, egyszerűen nem tudtam rájönni. Két tippem is volt pedig, de egy harmadik megoldás lett a befutó. A végén minden szépen összeállt, a múlt és a jelen történései összekapcsolódnak.

"A fenébe. Az élet most enyhén szólva nem az ő oldalán áll."
  

        

A Dal a sötétben olyan komor hangulatú emberi történet, ami erre a műfajra jellemző. Az izgalmak és a véres akciók nélküli krimi olyan mély emberi problémákat tárgyal, ami meglepő befejezést ad. Igazi nagy fordulat nincs, mégis megrázó a lezárás, ami egyetlen pillanatra sem hagy nyugodni.

Tetszett az írónő stílusa, a történet felépítése, ami kikerekedett a krimiből. A mögöttes tartalom teszi igazán fajsúlyossá. Öland valóban festői, békés sziget, aminek nyugalmát ismét felborzolja ez a gyilkosság. Talán a helyszín és a hangulat miatt is emlékeztetett Johan Theorin A falon túl című remek krimijére. Az ügyes kezdés után érdeklődve várom Johanna Mo következő könyvét.

Johanna Mo: 1976. március 27. –
A dal a sötétben volt az első megjelenése, ami azonnal bestseller lett. A kiadási jogokat 17 országban adták el eddig.

ITT tudod kedvezménnyel az Animus Kiadótól beszerezni a krimit! 





Animus, Budapest, 2021
400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633248850 · Fordította: Annus Ildikó

A gyümölcskertész

Cormac McCarthy: A gyümölcskertész



                                                       

Cormac McCarthy munkásságát értékelem, több kedvencem is van a regényei között. Minden szerző valahol elkezdi, és általában nem rögtön a csúcson. Itt is ez a helyzet. A gyümölcskertész McCarthy első regénye eredetileg 1965-ben jelent meg. Ez egyfajta bemutató, ízelítő az író későbbi kiteljesedett munkásságából. Nyilvánvalóan ez nem hasonlítható néhány későbbi remekéhez, de a hangulatot, egyéb stílusjegyeit tökéletesen hozzák a későbbi sikerek alapját. Ez egy társadalom elleni lázadás, az őrületes bűn regénye. Az alap történet ígéretes, a harmincas évek Amerikája szeszcsempészéssel, cserkészekkel, törvényen kívüliekkel elevenedik meg. A regény egy Red Branch nevű városkában játszódik, valahol Tennessee államában, Knoxville közelében.

Minden McCarthy rajongó érzékelni fogja, honnan indult, hogyan fejlődött napjaink egyik legnagyobb amerikai írójává. Ebben az első regényében is már érezhetően erős atmoszférateremtéssel bír. McCarthy gyönyörű nyelvezete, kifejező szövege szemléletesen és elevenen ábrázolt tájleírásokban kel életre. A társadalom peremén élő különcök, lecsúszott és felkapaszkodott alakok jellemzik a regényt:. Kellően groteszk alakok, színesítik a cselekményt. A fiú és az öreg a két véglet, a férfivá válás és az élettől búcsúzó gyümölcskertész alakjában jelenik meg. A fiú életébe is eljön egy új kaland, aminek hatása a későbbi sorsára lesz meghatározóan döntő. Nem igazán tudom hová tenni ezt a könyvet, erős kezdés után a középső rész zavaros volt nekem, míg a végére ismét kikerekedett a cselekmény. McCarthy később megismert megszokott stílusa megcsillan, olvasmányos, és izgalmas, mégis néhol kicsit úgy éreztem, elmentünk egymás mellett. 

Remek karaktereket hoz létre, amelyeket utál vagy szeret, számára nincs középút. Nem tesz kísérletet arra, hogy szépítse a csúfságot, enyhítse a gonoszt, vagy lealacsonyítsa az erényt. Kevés szenvedélyes érzelemmel találkoztam itt, a bűn csontig hatoló. Az is bizonyos, még ha nem is egyből remekmű, de más szerzők talán csak álmodozhatnak arról, hogy az első könyvük ilyen lesz. Mindig úgy vagyok ezzel, ha megkedveltem egy szerző történeteit, stílusát, mindent olvasni akarok tőle. Most sem bánom a ráfordított időm. Ám ha meg akarom kedveltetni valakivel McCarthyt, valami másik regényével kezdeném. Talán a Sutree-vel vagy a Határvidék-trilógiát ajánlom. Ez legyen későbbi választás annak, aki nem ismeri McCarthy -t. A Jelenkor Kiadó ezúttal is kifejezően látványos borítót alkotott a regényhez.

            

Cormac McCarthy a Rhode Island-i Providence-ben született, 1933. július 20-án.

Tíz regényt írt (emellett számos forgatókönyvön dolgozott), melyek közül Az út (The Road) 2007-ben jelent meg. Ebből a művéből John Hillcoat rendezett filmet, melyet 2009 végén mutattak be az Egyesült Államokban. 2008-ban láthatták a magyar nézők a Nem vénnek való vidék (No Country for Old Men) című regényből a Coen testvérek által készített filmadaptációt, amely négy Oscar-díjat nyert. Ugyancsak mozgókép készül a Véres délkörökből (Blood Meridian).

A Faulkner-díjat, a Nemzeti Könyv-díjat és a Pulitzer-díjat egyaránt magáénak tudó Cormac McCarthy rémálomszerű, mégis gyönyörűséges nyelvezetű, kalandos remekművét, a Véres délköröket a kritikusok a 20. századi irodalom, azon túl pedig a teljes angol nyelvű irodalom legfontosabb regényei közt tartják számon.








Eredeti megjelenés éve: 1965
Jelenkor, Budapest, 2020
282 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636767839 · Fordította: Greskovits Endre

Szerelmem, Coney Island

Billy O'Callaghan: Szerelmem, Coney Island



                                                                

"Mi a szerelem? Ki tudja igazán azokon kívül, akiket érint?"





Egy ​fájdalmasan őszinte és szívszorító, finoman érzelmes történet, amelyet az élet ihletett.
Egyetlen téli napba sűrítve ismerjük meg Michael és Caitlin huszonöt éves titkos kapcsolatát, aminek Coney Island ad színteret. A búcsú napja ez, valami véget ért. A háttér eleven képekkel jelenik meg, foglalja keretbe ennek a szépséges szerelemnek a történetét. 

Megismerjük a két ember életét, sorsát, hogyan is sodródtak egymáshoz. Honnan jöttek, mit hoztak magukkal gyerekkorukból, mi az, amiért titkos a viszony. Szerelem, élet és halál elevenedik meg a történetbe ágyazott történetekből. A gyermekkor mindig meghatározó, most is. A szerző mindkét szerelmes hátterét felrajzolja, eleven, szemléletes képekkel kel életre a múlt, a mára már homályba vesző családi emlékekből. Michael ír múltja talán hangsúlyosabb, ahol egy apa-fiú viszony is meghatározóvá lesz. Caitlin gyerekkora is elég mozgalmasra sikerült. Írói ambíciókat, vágyakat dédelgetve nőtt fel egy megkeseredett anya mellett. Egy bonyolult, érzékeny témát bemutató regényt olvastam a kapcsolatok mélységéről, érzelmekről az életről.

A jelen idejű események felelevenítése közben megismerjük egyéni életüket, sorsuk összefonódását. Michael és felesége, Barbara élete egy korai tragédiától forrt egybe. Ezt a fájdalmat cipelik egy életen át, ami bizony félelmetes súlyt tett mindkettőjükre. Ráadásul, ha a lélek megbetegszik, előbb vagy utóbb a test is. Barbara a halálos kórral küzd, Michael kitartó támasza ebben. Caitlin házassága csak van, létezik, de nem virul. Van ilyen, elhalt a vágy, kifakult a szerelem, maradt a megszokás. Most azonban itt is egy olyan helyzet adódik, ami a szakítást vetíti előre.

A mély érzelmekkel erősen átitatott merengés a vágyról, kapcsolatok hátteréről, a lopott boldogság éltető erejéről olvasmányos, élvezetes, intim hangulatú történet. A két lélek összetartozása egyértelmű, lépni,szakítani azonban egyiküknek sem volt ereje. Most két olyan dolog is történik, amikor már nem együtt ugranak az új életbe reményekkel telve, hanem a sors löki őket egy új helyzetbe. Már nem lebegnek, zuhannak. Ami a kényszerű szakítást, elválást hozza. Nehéz, szinte lehetetlen ezt a váratlan helyzetet higgadtan kezelni, felmérni, nincs tovább. Az elmúlt évek emlékeiből hogyan tudnak megélni, létezni ezután, ez egy nyitva maradt nagy kérdés. A búcsú mindig fájdalmas, hiába igyekszenek kissé elmaszatolni a jelentőségét, pontosan érzik, tudják mindketten, ebbe most kicsit belehalnak. A szerző mindenféle szentimentalizmus nélkül tárja elénk ezt a fájdalmasan emberi történetet. Az érzelmek, a szenvedély változásait ábrázolja. Olyan alapkérdést vet fel, hogyan élhetünk egyszerre két életet, meddig és hogyan, miért tud működni egy ilyen kapcsolat. Célt és értelmet adva ezzel mindkettejük életének.

Egy különleges szerelem története kelt életre előttem, aminek olvasása közben már a hangulata fogva tartott. Gyönyörű érzelmek, gondolatok villannak fel a férfi-nő kapcsolat szakaszairól. Lírai szépséggel megírt mondatait jó volt olvasni, elmerülni az érzelmek hullámzó tengerében. 

Az életbe és a szerelembe, az összetartozásba vetett hitt megindító meséje. Maximális elismerés jár a fordítónak, Pék Zoltánnak. Magától érthető természetes bájjal, finoman árnyaltan kelti életre a vágyat, a szerelem színeit, adja vissza a regény sajátos hangulatát. Szívesen olvasnék még az írótól, hiszen élmény volt olvasni. Igazi SZÉP irodalom. Köszönet a Jelenkor Kiadónak. 




„A vég nem ilyen lesz… Nem is látjuk majd, ha elérkezik. Itt leszünk, aztán a másodperc egymilliomod része múlva nem leszünk. Por se marad utánunk.”



ITT megrendelheted kedvezménnyel a regényt! 

       

Billy O’Callaghan 1974-ben született az írországi Corkban, és Douglasban nőtt fel, ahol ma is él. Négy novelláskötete jelent meg, a Szerelmem, Coney Island a második regénye, melyet nyolc nyelvre fordítottak le.


Jelenkor, Budapest, 2021
268 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636767815 · Fordította: Pék Zoltán

Nyúlszív

John Updike: Nyúlszív



                                                            

"Azonkívül mire való az élet, ha nem arra, hogy játsszunk vele?"


Jó volt végig követni Nyúl életét, visszatérni az Angstrom család kissé diszfunkcionális világába. Tíz évet ugrik ismét a történet, 1989 -ben járunk - a Reagan -korszak végén, Updike Harry C. Angstrom -ciklusának negyedik könyve a Nyúlszív, stílusosan a lezárás mellett a '80 -as évek végének kiábrándultságát is hozza.

Némileg féltem olvasni ezt a könyvet, hiszen az egész történet a halálról szól. Már a kezdő mondat előrevetíti ezt az árnyékot, ami a valóságban is végig ott lebeg életünk felett. Updike úgy mesél a halálról, hogy mégis az élet áll a középpontban. Amihez valóban egyre jobban ragaszkodunk, ahogyan egyre sebesebben múlik el szép csöndben velünk együtt. Ez a történet mögöttes tartalma gazdagította az ember gondolatait az életről, mégis akaratlanul is párhuzamot vontam. Döbbenetesen sok volt az egyezés. Nyúl életének mindennapi tragédiáján keresztül láttam a sajátomat, elkerülhetetlen az összehasonlítás. Némi megélt élettapasztalat bizony nem árt az olvasónak. 

Tipikusan amerikai történet, mégis sok a hasonlóság, a Nyúlszív most túlságosan betalált. A regény az idő múlásával és a generációváltással foglalkozik. Nyúl és fia között a konfliktus továbbra is fennáll, bár mindketten igyekeznek kerülni a lehetséges ütközéseket. Nem megy simám, Nelson élete, házassága és a családi Toyota kereskedés a szakadék szélén táncol. Nelson kálváriája adja a történet gerincét. Az előző három regény több fontos eleme megjelenik. A múlt történései, döntései határozzák meg a szereplők jelenét. Megkapó és szomorkás családregény Updike egyedi stílusában.

         

Az öregedő, immáron kétszeres nagyapa Nyúl kényelmes, de legfeljebb közepesen boldog életet él Floridában feleségével, a nyugdíjasok paradicsomában. Kissé depressziós, a hirtelen elmúlt-eltűnt fiatalsága felett merengve, jellemzően küzd a kilókkal és a koleszterinnel, veszélyesen vastagszik a "nyúlháj". Az egészségtelen életmód nyomasztja, bár szerencsésen túlélte az első infarktust, mindent megtesz hogy tovább éljen. Updike négy regényével tiszteleg az élet hétköznapisága előtt. Megjelennek a régi szerelmek, kalandok-szexélmények, hiszen a vágy elevenen él még benne, legalább beszéljünk róla. Furcsa számvetés ez. Sajnos a barátokat sem kíméli az idő. Thelma sorsát drámai képekkel ábrázolja a szerző. Az egész történetben fájdalmasan tisztában vagyunk, érezzük minden fojtogató szűkületet, akadozó lélegzetet, ami a véghez visz közelebb. Ezt nem csak az eltömődött ereknek köszönhetjük... Updike az amerikai kisember életét ábrázolja, követi nyomon Nyúl sorsában. A szikrázó párbeszédek, fanyar humorral elevenednek meg, miközben a párkapcsolati problémák, szülő-gyerek-unoka viszony és az elmúlás kérdéseit boncolgatja Updike.

Fantasztikus korrajzot kapunk ismét, egy sodró lendületű regényben Nyúl életéről, aki nem találja a helyét (szokás szerint) ebben az új világban. Reaganról nem túl jó véleményt közvetít Updike, a hidegháború véget ért, Melanie Griffiths a Dolgozó lány sztárja, megjelenik az AIDS és a kokain. Ezzel Nyúl nem igazán tud mit kezdeni, a kokain pedig felborítja a család életét. Nelson kálváriája adja a történet gerincét. Tetszett, ahogy véleményt formált az egészséges életmód és a fittness-őrület célcsoportjáról. 

"Megannyi Jane Fondán edzett Goldie Hawn. Egytől egyig széles vállúak, ez a legújabb divat, csípőjüket lehámozta és megkeményítette a kondibicikli meg azok a seggösszepréselő nadrágok, amelyek minden izom vonalát követik a neonszínükkel. Látogatók ezek a nők egy lefogyasztott jövőből, ahol a szex is csak tornagyakorlat, mindnyájan lepecsételt kalickákban élünk, és komputerek segítségével érintkezünk."

                      

Nyúl most sem tudja igazán mit is akar, csak sodródik, majd amikor rájön már lehet, hogy késő. Hová futna ötvenhat évesen, elzsírosodva, beteg szívével? Mégis, stílszerűen megteszi, minden várakozást felrúgva, utoljára még nyúlcipőt húz.

Feltámad benne az ifjonti lelkesedés, ami sajnálatosan a második infarktust eredményezi. Ennek az utolsó futásának előzménye a családi kapcsolatok kuszaságát fokozzák. Van itt némi bűntudat, dacolás az idő múlásával. Mondjuk ebben a családban minden megtörtént már, igazán senkinek nincs oka-joga a másikon számon kérni semmit. Menye, Pru kiüresedett házasságát igyekszik menteni, kevés sikerrel. Az unokák sorsa ugyan aggasztja Nyulat, de szeretne egy utolsó dobással újra fiatal lenni. Vagy legalábbis érezni azt, hogy még él. 

"De hát ki él örökké? Pofonokat meg mindnyájan kapunk."

Belső monológjaiban még mindig büszkélkedhet hozzáértő kommentárjaival és megfigyeléseivel, ami kissé olyan hatást mutat, utólag már könnyen okos az ember. Családjától és fiától, Nelsontól a halál küszöbén megbocsátással búcsúzik el, ám egy új szereplő megjelenését előrevetítve. 

Egy kiváló könyv, amely az öregedés és a halál, valamint az apaság témáit tárja fel mélységeiben egy bensőséges prózában, amit csak Updike tudott írni. Szuggesztív alkotás, ami 1990-ben Pulitzer-díjat hozott a szerzőnek.


ITT tudod megvásárolni a kiadótól kedvezménnyel! 

            

John Updike: 1932. március 18. (Amerikai Egyesült Államok, Shillington, Pennsylvania) 2009. január 27. (Amerikai Egyesült Államok, Beverly Farms, Massachusetts)
író, forgatókönyvíró. a New Yorker folyóiratnak írt cikkeket és kritikákat, és itt jelentek meg első novellái és versei is. 1957-ben azonban úgy döntött, hogy minden idejét a szépirodalomnak szenteli.
Regényeinek magyar fordításai Göncz Árpád, Réz Ádám, Ungvári Tamás tolmácsolásában olvashatók. A sorozat sorrendben: Nyúlcipő, Nyúlketrec, Nyúlháj, Nyúlszív, Nyúlfark.

Pulitzer-díjjal tüntették ki a Nyúl-sorozat két regényéért A Nyúlháj (1981) és a Nyúlszív (1990) Kétszer kapta meg az egyik legrangosabb amerikai irodalmi elismerést, a National Book Awards-ot. John Updike 76 éves korában tüdőrákban halt meg 2009 január 27-én.




XXI. Század, Budapest, 2021
496 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155915505 · Fordította: Gy. Horváth László

Távol Afrikától

Karen Blixen: Távol Afrikától


                                                         

„Volt egy farmom Afrikában, a Ngong-hegység lábánál.”



Az év egyik legjobb döntése volt részemről, hogy mégis elolvastam a könyvet. Ugyanis egyáltalán nem terveztem, nem akartam. Az indok elég egyszerű: a filmet az 1985-ös bemutató óta láttam vagy ötször, nagy kedvenc. A Kapszula Könyvtár sorozatban az Európa Kiadónál megjelent kötet azonban egészen más élményt adott, mint a film. Elég ritka, meglepő felfedezés volt, de szerintem teljesen mást nyújt a könyv, mint a film. Talán most értelmetlen is hasonlítgatni őket. Viszont a maga műfajában mindkettő zseniálisan működik.

                      

Kevéssé romantikus a kötet, szerencsére egyáltalán nem a szerelemi történet áll a középpontban. Karen ​Dinesen, a huszonhét éves dán úrilány 1912 telén eljegyezte magát svéd unokatestvérével, Bror Blixen báróval. A házasságkötésre Mombaszában került sor. Hatalmas birtokot vásároltak Kenyában, Nairobi közelében. Az európai grófnő azonnal és mélyen beleszeretett Afrikába. Óda Afrikához is lehetne a regény címe.

Különös és egyedi életet élt Karen ebben a férfiak uralta társadalomban. A kétféle világkép, értékrend találkozása és közeledése, vagy éppen ütközése remekül megmutatkozik.

Elgondolkodtató korrajz Afrikáról, az ott élő emberekről, érzelmeikről,  gondolkodásukról, hagyományokról és szokásokról. Olvasás közben ott jártam a Nairobiban, „a Ngong-hegyek alatt”. Éreztem a frissen pörkölt kávé illatát, elképzeltem a hatezer holdas kávécserje ültetvény szépséges csodáját, láttam a zsiráfok, oroszlánok és más egzotikus madarak seregét. Sorolhatnám még a szentjánosbogarak illetve a kutyái szeretetteli ábrázolását, a milliónyi madár leírását, a zsiráfok Európába szállításának szomorúságát. Sosem értettem a vadászat „szépségét”, de érdekes módon itt egy pillanatra sem kételkedtem a létjogosultságában. Már az első mondatnál hallottam Ráckevei Anna hangját a filmből, ami végig kísért. 

Érzékletes és magával ragadó bemutatását olvashattam az afrikai életnek, a kultúrának, az őslakosok és a föld szeretetének. Blixen afrikai élményei, beilleszkedése egy idegen kultúrába átélhető és szemléletes képekkel elevenedik meg. Roppant érzékletes és magával ragadó ahogyan a bennszülöttekkel alakítja kapcsolatait: gyógyítja, segíti őket, emberileg is hat rájuk.

                              

A báró érdekes módon a könyvben csupán egyszer tűnik fel... érthetően. Tehetséges szafarivezetőként nem túl sok vizet zavart Karen életében. A grófnő a kelet-afrikai kikuju, szomáli, maszáj emberekkel és kultúrájukkal ismerkedett, élte az életét, igazgatta a farm életét. Tizenhét évig élt a fekete kontinensen, amikor 1937-ben visszatért Dániába. Ekkor írta meg ezt a csodás történetet. Hosszú és súlyos betegségekkel terhes életének (1962-ben halt meg) fő műve kétségtelenül a Volt egy farmom Afrikában. Mindeközben számtalan esemény határozza meg életüket a távoli kontinensen. A háború szele ide is elért. Számtalan gyönyörű leírásokat olvashatunk Afrikáról, a tájról, az időjárás jellemzőiről, az őslakosokról. Itt jegyezném meg Gy. Horváth László szépséges fordítását élmény olvasni. A magyar nyelv szókincse igen gazdag, de soha, sehol nem olvastam még ennyi odaillő, fenséges de ugyanakkor a legkifejezőbb természetes hasonlatokat, jelzőket, a színek ezernyi árnyalatát leíró szavakat.


         

Magával ragadó, érdekes történet, ami életrajz és egy távoli kultúra keveredése, némi romantikával. Életszagú, valós mese. Az egész kontinens csupa élet és halál, illatok és szagok, színek és korom feketeség.. Az egész a világ egy esszenciája. Bár meglenne bennünk is a természet ilyen szintű megfigyelésének és megértésének ösztöne..
A könyv lazán felfűzött emlékek, ízek, illatok töredéke, ebből bontakoznak ki a tizenhét év fontosabb eseményei. Finoman érzékelteti, inkább csak sejteti, hogy férjétől külön-, majd elváltan élt. Közben egy meglehetősen viharos szerelmi viszony is kibontakozik a háttérben, Denys Finch-Hattonnal, aki őrizte és élte a szabad életét. A tragédia szomorú lezárást ad kapcsolatuknak, besegít a távozásba. A sáskák megjelenése mint valami bibliai jel kerül képbe. A lezárásban Karen a veszteségeit veszi számba, ami a farm felszámolásához, eladásához vezet. Torokszorító búcsú az ott maradó és elhalt barátoktól, Afrikától. 

                   

Távol Afrikától, ezzel a címmel írta meg dán birtokára visszatérve lírai visszaemlékezését, (ez alapján készült Sydney Pollack hét Oscar-díjas filmje Meryl Streep, Klaus Maria Brandauer és Robert Redford főszereplésével). A filmet 1985-ben, Karen Blixen születésének 100 éves évfordulóján mutatták be. A történet szépen fényképezett, látványos képekkel kel életre. Talán a filmből a hajmosós jelent a legközismertebb. Az a rész, ahol felszálltak kisrepülőn Afrika fölé eszembe juttatta azt a sort a magyar versből, miszerint „ ki gépen száll fölébe, annak térkép-e táj..” (Radnóti Miklós) 

Megunhatatlan, igazi klasszikus film, zseniális színészi alakításokkal. A film jelentőségét kiemeli, hogy az 1001 film, amit látnod kell mielőtt meghalsz című kötetben is szerepel. Ajánlom mind a könyvet, mind a filmet felfedezésre, igazán léleksimogató élményt kaptam. 

A kötet ITT, mindössze 1 499 Ft-ért kapható az Európa Könyvkiadó honlapján! 

 

"Délnyugat felé nézve láthattam onnan a Ngong-hegyeket. Nemes vonulatuk levegőég-kéken emelkedett a környező lapos táj fölé. De olyan messze volt már, hogy a négy csúcs aprónak tűnt, alig kivehetőnek, egészen másnak, mint ahogy a farmon festett. A hegység körvonalát lassan kisimította, elegyengette a távolság keze."

 

képek a filmből.


Európa, Budapest, 2021
446 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635044511 · Fordította: Gy. Horváth László

Csendes halál

Peter May: Csendes halál




                                                             

"Az ártatlanság nagyon gyakran a balszerencse előfutára."


Az előző idehaza megjelent Peter May kötet a Vesztegzár tetszett. Így most kissé csalódott vagyok. Többet vártam, izgalmasabb sztorit, nagyobb csavart, sodróbb felépítést. Kriminek rettentően sablonos, de korrekt, még sem tudott igazán magával ragadni. A kezdeti jóvátehetetlen esemény valahogy kevés alap volt az igazán jó krimihez.

A történet egy kicsit nehezen indult be, utána azonban egy viszonylag izgalmas krimit kaptam. A baj csupán az, hogy erősen kiszámítható, a krimi műfajának összes lehetséges sablonját felhasználja a szerző. Jellegtelenül papírmasé figurák, minden mélység nélkül, a maradékból összedobott, kényszer szülte történet ez. Pedig egy sablon történetnek látszó krimiből is lehet(ne) jó élmény. Most ez nem sikerült, semmi extra élményt nem nyújtott, bár nem is unatkoztam, de több ellentmondás is zavart olvasás közben. A sodró lendületet, a "földindulás-szerű sztorit",amit a beharangozó ígér én nem találtam. Spanyolország, a Costa Del Sol jó háttérnek, leírásaiban remekel igazán a szerző. A vakítóan kék tenger, perzselő napsugarak és a hangulat tökéletes. Az egész egy félresikerült önbetörésből eredő értelmetlen bosszútörténet, az angol és spanyol nyomozók közös munkája. A szövevényesnek szánt nemzetközi játszma háttere valóban érdekes. 

                       

A krimi azonban egyre abszurdabb lett, nevetséges jelenetekkel egy alacsony költségvetésű akciófilmre emlékeztetett. Van itt minden: a háttérben kábítószer, bosszúszomjas, elmebeteg gyilkos, korrupció, arab menekültek, szembenézés a múlt árnyaival, magánéleti problémák... 

A beerőltetett romantikus szál (Ana élete) szolgáltatta volna a különlegességet, de elég hihetetlenre és feleslegesen részletesre sikerült. 

A végén a gyilkos miért egy vak és siket nőt visz magával, aki csak teher a nyakában? Nem szólva a végre, húsz év után felbukkanó régi szerelmesről... A megoldás elég meredekre sikerült, a korrupciós szál pedig nem volt egy kicsit sem meglepő. A karakterek idegesítően jellegtelenek, talán egyedül a skót nyomozó, John Mackenzie hoz némi eredetiséget és humort a krimibe. A múlt és a jelen szelleme kellően nyomasztja, ami egy meglepő, krimiben szokatlan döntésre készteti a végén. Sajnos Peter May ezen könyve nem éri el a Vesztegzár színvonalát, pedig minden adott volt. Hiányzik belőle az a bizonyos eredetiség, a „valami plusz". Én sokkal többet vártam. Az idén eddig 44 krimit olvastam, ez a gyengébbek közé tartozik.

Az események nem túl bonyolultak, könnyen kiszámíthatóak, bár igyekszik pörgős krimi lenni, mégis inkább körülményes, néhol erőltetett. Nincsenek nagy magasságai, sem mélységei, olyan mint egy megélhetési iparosmunka. Akciókrimi, Rambo-stílusában. Ez a hamburger most nem igazán lett fogyasztható nekem: a zsömle kissé száraz, a hús már állott, a saláta fonnyadt...kecsap, majonéz nincs. Mondanám, szódával elmegy, de ezt a szódát már két napja kitöltötték legalább...

ITT kedvezménnyel megvásárolhatod! 

     

Peter May: 1951. december 20. Glasgow
Első kötete 26 éves korában jelent meg, és a BBC azonnal tévére alkalmazta. Utána nézettségi rekordokat döntő tévésorozatok következtek, amelyekben forgatókönyvíróként, producerként, illetve ötletgazdaként is közreműködött. Egy sor bestseller thriller fűződik a nevéhez: ezek közül a The Blackhouse és az Entry Island díjat is nyert. Világszerte 4,5 millió könyvet adott el. May Dél-Franciaországban él a feleségével.



XXI. Század, Budapest, 2021
334 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635680672 · Fordította: Novák Gábor

Bloginterjú Könyvutca

Bloginterjú Beával, a Könyvutca bloggerével



                                                   

Néhány éve azonnal felfigyeltem és kedvencem lett az "anya-lánya páros" azaz a Könyvutca blog. Eredeti ötlettel, közvetlen, barátságos stílusban írt színes posztjaikat figyelemmel követem a kezdetektől. Virtuális kapcsolatunkat most egy viszont-interjúban köszönném meg, hiszen márciusban ő kérdezett tőlem. Olvassátok szeretettel Bea válaszait a blogról, recenziókról, kötelezőkről, kedvencekről, a blogger életéről.  

1: Ti hogy kezdtétek, mi volt az a pillanat, amikor belevágtatok a blogolásba? Hogyan indult, változott az évek során a blog?

Mindig is nagyon sokat olvastam, amikor pedig gyerekeim lettek, nekik is sokat olvastam. Elég gyakran láttak könyvvel a kezemben, ezért ők is szerettek könyvvel a kezükben jönni-menni, olvasgatni. Gondolom, ennek is köszönhető, hogy a későbbiekben ők is sokat olvasó emberek lettek.

 

Zsófival nagyon sok közös olvasmányunk volt. Amikor pl. a Twillight megjelent, ő olvasta el először, de az ajánlására én is elolvastam. Az Elfújta a szél viszont az én kedvencem volt, de az övé is lett később. A lényeg, hogy a közös olvasmányok voltak. Így mindig megbeszéltük, megosztottuk a véleményünket, tapasztalatainkat. Ekkor javasolta Zsófi, hogy miért nem indítunk egy könyvesblogot, ahol a véleményeinket megírnánk, megoszthatnánk másokkal is. A Könyvutca blog előtt már volt egy fotós, mindenféle blogom, ahol néha leírtam az olvasmányaimról a véleményemet, de az igazi könyvesblogunk a Könyvutca lett. Már 7. éve írjuk a blogot, Zsófi közben férjhez ment és elköltözött itthonról, így jelenleg leginkább én blogolok. Volt idő, amikor a fiúk is írtak könyvértékeléseket, de mostanában inkább csak Bence vesz részt a blog életében az illusztrációival és a társasjátékokról szóló nagyon összeszedett írásaival. Illetve a fesztiválokról szóló élménybeszámolókat a férjemmel közösen írjuk. 

                                                                                                                  

2: Témák: Miről írsz szívesen, mi az, amivel színesíted, teszed változatossá a blogot? Szuper volt olvasni a karácsonyi nosztalgia írásod. Ez hogyan született?

Sokféle témába belekapok, de nem mindegyikben vagyok kitartó. Nagyon szeretem a családi történeteinket, amelyikben az anyukám és nagybátyám megírták a saját gyermek- és fiatalkori élményeiket, mi pedig Bencével feldolgozzuk őket, azaz én leírom, megszerkesztem és Bence rajzolja az illusztrációkat hozzá. Mindig mondtam Anyukámnak, hogy írja le a történeteket, amiket nekünk elmesélt, de sokáig ennyiben maradt a dolog. Mígnem egyszer egy nagy régi füzettel fogadott és mutatta, hogy mennyi mindent leírt. 

    

Ekkor megkérdeztük a nagybátyámat, anyukám öccsét, hogy neki nem volna-e kedve leírni az ő emlékeit, és szerencsére volt, így lettek ezek a régi családi történetek. Bence pedig autodidakta módon kitanulta a vektorgrafikát, így ő készíti a rajzokat hozzá.  Igen, a karácsonyi nosztalgia bejegyzéssel kezdődött, amihez szintén Bence készített illusztrációkat. Ennek az a különlegessége, hogy a családi kép fotók alapján készült, tehát tényleg így nézett ki nagymamám és nagyapám, valamint az anyukám is, ahogyan a képen. Mivel népszerű bejegyzések lettek, ezért lesz még folytatás.

Kedvencem még A csodÁLLATos tanya és egyéb kalandok című sorozat, amelyben egy csodálatos lányról, Hajnal Viviről és az állatairól írok, ezt nagyon szeretik is a blog olvasói. Ezen kívül írok néha a túrázásainkról, egy-két személyes bejegyzésem is van, és interjúkat is készítek, amiket szintén nagyon szeretek.  

3: Recik: mi van, ha nem tetszik: emlékszel még mi volt az első ilyen megkeresés? Van még megfelelési vágy, tartasz egy-egy reci fogadtatásától? Hogyan változtatta meg az életed a blog?

Az Athenaeum Kiadótól kaptunk legelőször recenziót, majd a Pagony Kiadó is megkeresett bennünket.
Így konkrétan nem emlékszem kiemelkedő első sikerre, de szépen lassan egyre több kiadótól kaptunk
recenziós olvasásra könyvet, vagy mi kerestük meg őket. Ha nagyon nem tetszik egy könyv, akkor én nem is tudom végigolvasni, ebből következik, hogy sem értékelést, sem ajánlást nem tudok róla írni. Ez így van a könyvtárból kikölcsönzött könyveknél és a recenziós könyvek esetében is. Ilyenkor megírom a kiadónak, sosem volt ebből még probléma. Illetve egyszer, amikor egy szerző keresett meg. Ezután a szerzői megkeresésekkel sokkal óvatosabbá váltam.

Nem tartok egy-egy reci fogadtatásától és leginkább magammal szemben van megfelelési vágy. Talán ez a kornak köszönhető, nem tudom. A blognak sok jó olvasmányt és új, szeretettel teli ismeretségeket,
barátságokat köszönhetek.
      

       

4: Van kedvenc műfajod, sorozatot, karaktered?

Mindenevő vagyok. Kedvenc sorozatom nincsen, kedvenc szerzőim vannak, akiktől minden könyvet
elolvasok. Ilyen Fredrik Backman, Guillaume Musso, Jodi Picoult, akik most így hirtelen eszembe jutottak. Szeretem az életrajzi regényeket és a pszichológiai témájú könyveket is. 

5: Zene nálatok kiemelten fontos a család életében. Erről mesélnél?

Bence kezdte a zenélést, sok éve már, hogy kapott egy gitárt. Majd később Zsófi is kedvet kapott hozzá, a férjem pedig dobolni tanult gyerekkorában, így egyszer csak jött az ötlet, hogy alakítsanak egy zenekart. Kezdetben feldolgozásokat játszottak, majd saját számokat is írt Bence. Később Zsófit felváltotta a basszusgitárnál Titusz, és egy újabb formáció alakult, ők lettek a Semmi. Sajnos, mire jöhettek volna a fellépések, jött a vírus is. Így csak a Youtube-ra készítettek, készítettünk videóklipeket. Az egyik kedvencem tőlük éppen könyves témájú, nem nagyon hallottam még más ilyen jellegű magyar zenét.  

     

https://www.youtube.com/watch?v=MAx1ZbRhJyk  

Bence írja a zenéket, szövegeket és ő a zenekar mozgatórugója. Most is több formációban zenélnek, a Semmi-n kívül van egy utcazenélős program is, amelyben handpannel és két gitárral zenélnek. És van egy újabb is, amely még alakulófélben van. Nagyon büszke vagyok rájuk, és szuper dolog együtt élni egy zenekarral. 

6: Mi a jó még mindig a bloggerkedésben, mi az, ami téged tovább lendít, ha belefáradsz?

Hú, ez jó kérdés. Nagyon jó érzés, amikor egy-egy szerző, kiadó megkeres, hogy elolvasnál-e egy
könyvet, vagy egy blogbejegyzéshez érkező komment is fel tud dobni, amikor a hatásomra olvasnak el
egy könyvet. Amikor belefáradok, tartok egy kis pihenőt, kevesebb bejegyzés kerül fel, de tulajdonképpen nem csak a hobbim a blogolás, hanem azt is mondhatom, hogy a Könyvutca blog a
negyedik gyermekem, így nem hanyagolhatom el, így mindig folytatom. Olvasni mindig van kedvem, az írással van több munka, ahhoz kell némi fegyelmezettség és összeszedettség.

7: Mondd az első könyvet, ami most eszedbe jut:

Egy jó krimi/thriller: J.D.Barker: Szíve helyén sötétség című krimi jutott hirtelen eszembe, nem olvasok elég krimit.

Egy emlékezetes romantikus: Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek, Adrey Niffenegger: Az időutazó

felesége

Egy önéletrajz: A legutóbb olvasott: Kvittek vagyunk. Molnár Piroskával készített beszélgetőkönyv az

életéről. Nagyon tetszett.

Egy nagyon megrendítő könyv: Fahidi Éva: A Dolgok Lelke

Amit sosem olvasnál újra: Nagyon ritkán olvasok újra, mert annyi új könyv van, hogy azokra sincs időm. És arra sem tudnék válaszolni, hogy mit olvasnék újra. De hogy mégis válaszoljak: matematika és fizika könyvet sosem vennék többet a kezembe.

Egy jó történelmi könyv: Ken Follett A katedrális - nagy kedvencem.  

      

8: Kapolcs, Művészetek-völgye és fesztiválok ez hogyan jött a kínálatba?

A Művészetek Völgyét férjemmel mindketten imádjuk. 16 éve voltunk közösen először, azóta minden évben visszatérünk. A szabadságot, a kikapcsolódást, a feltöltődést, a szuper programokat, az ismerkedést, barátkozást jelenti nekünk. Fantasztikus program és éppen az idén határoztuk el, hogy jövőre az egész fesztivál idejére elmegyünk, mind a 10 napot kihasználjuk, mert ez a két hétvége kevésnek bizonyult. Mindenkinek felírnám receptre a Művészetek Völgyét, én Völgyfüggő vagyok.

9: Magánélet, család hogyan tudod összeegyeztetni? Mennyi időt vesz el egy poszt megírása, képek, rajzok... stb?

Amikor nagyon könnyen megy az írás, akkor 1-2 óra alatt kész vagyok, de amikor nem vagyok jó passzban, akkor 3-4 órát is elszórakozom egy bejegyzéssel és a bejegyzéshez készített montázs elkészítésével. Olyan könyv is volt már, amelyikhez három napon át vissza-visszatértem, hogy megszülessen belőle végre az értékelés. A családom nagyon megértő, a fiúk már nagyok, így össze tudom egyeztetni, csak egyszer-kétszer szólítanak fel, hogy most már foglalkozzak velük is többet. Nemrég ismét bevezettük a heti egy közös filmnézést, azaz a fiúkkal minden héten megnézünk egy filmet, jelenleg animéket nézünk, ami nagyon kellemes meglepetés nekem, és ezáltal egy régi rovatot is újjáélesztek a blogon.

10: Villámkérdések: Mi az a dolog, ami miatt büszke vagy az elmúlt évekre? Barátságok alakultak más bloggerekkel? Eljutsz könyvbemutatókra, gyűjtesz, van valami különleges dedikálásod?

Arra büszke vagyok, hogy kitartottam és nem adtam fel a blogolást, mert egyébként elég sok mindenbe belevágok és abbahagyom, amire viszont nem vagyok büszke. Alakultak jó kapcsolatok más blogerekkel, nem tudom, nevezhetők-e barátságnak, hiszen azt rendszeresen ápolni kellene, de én ezeknek a kapcsolatoknak is nagyon örülök. És nem csak blogerekkel, hanem szerzőkkel is alakultak jó kapcsolataim, ami nagy örömet okoz.
Sajnos könyvbemutatókra nem járok, Budapesttől távol élünk. Örülök, ha egy dedikált könyvet kapok, de kifejezetten nem gyűjtöm a dedikálásokat. (A könyvjelzőket és a pöttyös könyveket viszont igen.)
     

                                      

Mit gondolsz van olyan, hogy "kinőjük" egy-egy alkotót? Milyen újakat fedeztél fel mostanában?
Komfortzónából könnyen kimozdulsz?

Igen, szerintem van olyan, hogy kinőjük. Vavyan Fable, Leslie L. Lawrence, Danielle Steel. Őket pl. már kinőttem, úgy érzem. Igen, könnyen és szívesen kimozdulok bármelyik stílusba. Kőrösi Zoltántól olvastam nemrég a Milyen egy női mell? című könyvét, és minden könyvét szeretném ezután elolvasni.
De nagyon tetszett Emma Straub Nem vagyunk már gyerekek és Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub című könyvek, tőlük mindenképpen szeretnék még olvasni.

Van-e valamilyen félelmed?
Félek a betegségektől, ezért másfél éve életmódot váltottam és megpróbálok egészséges életmódot folytatni, ami étkezést, mozgást egyaránt magába foglal. És természetesen a szeretteim, családtagjaim miatt is mindig izgulok. Ja, és nagyon félek a viharoktól is.

Melyik korban élnél szívesen és mivel foglalkoznál ott? A 60-as évekbe szívesen visszautaznék, de nem tudom, hogy szeretnék-e ott élni. Ha igen, akkor fotós lennék legszívesebben és fotóznám azokat a
ruhákat, embereket, koncerteket, hétköznapokat, amelyeket most nagy rajongással nézegetek.
   

  

Mi a legrosszabb és mi a legjobb tulajdonságod? A legrosszabb, hogy kevés az önbizalmam, a legjobb, hogy nagyon kitartó tudok lenni bizonyos dolgokban.

Mondj három szót, ami jellemző rád! könyvek, zene, szabadság

Mi a kedvenc ételed? Tejfölös lecsó, humuszos pirítós, pizza... elég sok van.

Milyen szupererőt kérnél egy jó tündértől? Hogy minden nap tudjak teljesíteni három kívánságot. Ebből egy az én kívánságom lenne, kettőt pedig másnak teljesítenék.

Kívánságlistáról 3 könyv amit idén mindenképp el szeretnél olvasni?
Michael Greger: Egyél úgy, hogy ne halj meg, Kőrösi Zoltán: Szívlekvár, Edith Eva Eger: A döntés

Idei legemlékezetesebb könyv: Egyet nem tudok kiemelni, legyen három: Finy Petra: Kerti szonáta, Scott Kelly: Egy év az űrben, Kőrösi Zoltán: Milyen egy női mell?


11: Sok téma mellett a gyerekkönyvek is kiemeltek nálad. Ragadós a példa, olvasnak ők is otthon? Neked van gyerekkori kedvenc olvasmányod? Kötelezőket elolvastad, volt kedvenced köztük?

Igen, mindhárman szeretnek olvasni, Titusznak még egy saját rovata is volt régebben, de most kamaszként a könyvolvasás kicsit háttérbe szorult, viszont nagyon sok írása van elkezdve, félbehagyva,
sőt wattpadon is jelen van, többféle stílusban vannak fent írásai, sőt ott azért olvasgat is rendesen, tehát
tulajdonképpen ő is olvas, csak kicsit más formában. Az első könyv, amit önállóan elolvastam és örök kedvenc: Erich Kastner: A két Lotti. Amikor könyvtárba kezdtem járni, 10-12 éves korom környékén, a csíkos és pöttyös könyvek voltak a kedvenceim, olyannyira, hogy felnőtt fejjel elkezdtem gyűjteni őket. Akkoriban Kertész Erzsébet könyvei voltak nagy kedvenceim, a Bettina három élete, a Vilma doktorasszony, Szonya professzor.

A kötelezőket mindig elolvastam, talán a Légy jó mindhalálig volt, amivel szenvedtem kicsit, de az Egri csillagokat és a Kőszívű ember fiait kimondottan élveztem. Felnőtt fejjel még nem olvastam el őket, érdekes lenne. Egyedül talán Az ember tragédiáját olvastam el felnőttebb fejjel, úgy már teljesen más, elgondolkodtatóbb élmény volt, de amúgy a középiskolai kötelezők nagy része kiesett. Remélem, azért elolvastam őket.

                    

12: Borító: számít, fontos, van kedvenc borítód?

Igen, nagyon szeretem a szép borítókat, de azért csak azzal nem tud megvenni egy könyv. Csak egy
kedvencem nincsen, de legutóbbi nagyon tetszetős borító Finy Petra Kerti szonátája és a 21. Század
Kiadó Kult sorozatának borítói is nagyon szépek.

13: Életmódról is írsz, ez hogy jött?

Az életmód bejegyzések (amiből végül nem lett túl sok) úgy jöttek, hogy egyre több könyvet olvastam az egészséges életmódról, írtam is róluk, majd sok mindent megfogadtam belőlük. Majd jött egy 2-es típusú cukorbetegség, amikor kőkeményen dolgoztam magamért, elővettem ezeket a könyveket, és éreztem a pozitív változásokat. Úgy gondoltam, hogy erről írnom kellene, akár másoknak is segíthetnék vele. Amikor nemrég, a kezdetekhez képest másfél év múlva visszamentem az orvoshoz, gratulált és ezt a mondatot írta a papíromra. Eredmény: tökéletes, sőt túl jó. :D Erre nagyon büszke vagyok, és arra is, hogy abbahagyhattam a betegségeimre szedett gyógyszereket.

14: Könyv és film: van olyan, ahol a film lett jobb szerinted?

Elég kevés filmet nézek, ezért nem is sok jut eszembe. Cheryl Strayed Vadon című filmje nem volt rossz, de nekem mégis sokkal jobban tetszett a könyv. Ilyenkor amúgy megőrjítem a családot, mert mondogatom, hogy a könyvben ez is volt, meg az is volt, és miért hagyták ki, és nem is nézem tovább, stb. De dolgozom rajta, hogy fegyelmezetten nézzem ilyen esetekben is a filmeket.
Ami viszont abszolút sokkal kedvencebb filmben az a Forrest Gump. A könyv is érdekes és vicces volt,
de szerintem a film klasszisokkal jobb.

„A ​jó mostoha történetét még nem írták meg”

Székely László: „A ​jó mostoha történetét még nem írták meg”
Babits Mihályné Török Sophie és Babits Ildikó peres aktái

                                                                       

"A ​családjog ott kezdődik, ahol a család véget ér…"




A költő halálával ez a boldog családi kép fokozatosan szétesett. Babits és Tanner Ilona házasságkötése sem volt mindennapi, ahogyan az előzményekből megismerhetjük a hátteret. Tanner Ilona és Babits Mihály kapcsolatában is sok érdekes apró részlet lapul, amiről most lehull a lepel. Az esküvő után a család kiteljesedéséhez nélkülözhetetlen lett volna egy gyermek, ami nem akart megérkezni természetes úton.


      

Tanner Ilona érzelmei az anyaság tekintetében a véletlennek köszönhetően teljesülhettek. Öccse teherbe ejtette az egyik cselédlányt, akit Ilona rábeszélt, tartsa meg a gyereket. Babits is hajlott a gyors örökbefogadásra, amit csak a közvetlen környezetükben élők ismertek részleteiben. Babits Mihály és Török Sophie 1928-ban, alig pár hónapos korában fogadták örökbe Ildikót. A kislány valóban hasonlított "édesanyjára", így a kétkedők is elhallgattak a későbbiekben. Tanner Ilona mesterien szervezte meg az örökbefogadás körülményeit. Mégis a boldogság csak időszakos lett életükben. Ilonát az anyaság nem szabadította fel, ellenkezőleg, már-már bűntudata volt, hogy nem valódi édesanya.

Az irodalomtörténészek és kutatók után most a nagyközönség is mélységeiben bepillanthat ebbe a házasságba, igazi kordokumentum és családtörténet van a lapokon. Ilona odaadó, alázatos szerelme a költőt élete végéig elkísérte. Támogatták egymás irodalmi munkásságát, majd ápolta és végig hitte a csodát, hogy Babits felgyógyul. A szembesülés tragédiája az elkerülhetetlen halállal megrázóan elevenedik meg a történésekből. Babits elhúzódó különböző betegségei, gyógykezelései olyan hátteret adnak, ami kivételesen ritka az irodalomban. Babits végrendelet nélkül hunyt el 1941. augusztus 4-én. Tanner Ilona és lánya, Ildikó örökölt minden jogot, személyes tárgyait. Anya és lánya között elég hullámzó volt a viszony, szélsőséges formában nyilvánult meg a szeretet, míg Babits és Ildikó imádták egymást. Török Sophie nevét Babitstól kapta, ám irodalmi munkáival sosem tudott kilépni férje árnyékából. A periratok között a versei adnak ízelítőt munkásságából. Lányával kapcsolatos fájdalmát, csalódását már korábban megírta Nem vagy igazi! című elgondolkodtató írásában. Ildikó talán a legrosszabb pillanatban, kamaszként tudta meg, hogy őt örökbe fogadták. Ezt ugyan haláláig nem fogadta el, Babits Mihályt tekintette vér szerinti édesapjának.

        

Babits halála után, Török Sophie néhány év alatt összeomlott testileg-lelkileg. Számtalan betegsége mellett érthetően a depresszió is megjelent. Ehhez Ildikó is nagyban hozzájárult, nem csak "a nagy költő özvegye" nyomasztó pozíciója. A hagyaték gondozása, rendszerezése töltötte ki Ilona napjait, ez adott életcélt neki fokozatosan romló állapotán. 1921-es házasságkötésüktől tisztelte, becsülte a Nyugat költőfejedelmét, tudatosan gyűjtött mindent, ami férje életét, irodalmi munkásságát dokumentálta. Rengeteg fotót készített, megőrzött buszjegyet, kavicsot, orvosságos fiolát, valóban mindent, ami Babitshoz köthető.

Anya és lánya között a szakadék folyamatosan mélyült, érzelmileg is eltávolodtak egymástól. A szeretet átalakult gyűlölködő viszonnyá. Szomorú drámája ez a két nő életének. Részleteiben ismerjük meg az okokat, a hátteret, ami az elhúzódó perhez vezetett. Egy használt írógép volt a kiindulási pont, ami mögött természetesen a jogdíjak lapultak. Ebben Babits egykori barátja, az irodalomrajongó ügyvéd, Basch Lóránt volt a segítsége. Ildikó életéről is kapunk képet, aki valóban elég megalázóan bánt anyjával. Ilona a későbbiekben ki is tagadja a lányt az örökségből, aki 1956-ban disszidált. Ildikónak gyermeke nem született, Angliában, magányosan hunyt el 1982-ben.


A hosszasan elhúzódó pert sem Ilona időközben bekövetkezett halála, sem az 1956-os forradalom nem tudta lezárni. Erre csupán 1967-ben került sor, amit már az ügyvéd sem ért meg. Igazi nyertese nem lett az ügynek. A per már-már krimiszerű fordulatai néhol kétségtelenül komikumba is hajlanak. A két nő gyűlölködő harca valóban szomorú végjáték. Kis magyar valóság bontakozik ki a periratokból, tanúvallomásokból, remek korképet adva. Elgondolkodtató dokumentum, lenyomat az érdeklődő olvasónak. Olyan különleges kötet, amely a korszak izgalmas és érdekes irodalomtörténeti fejezetét meséli el. Közérthetően megírt, lendületes olvasmány kerekedett ki Székely László tollából. Babits Mihály műveinek jogdíjai 2011-ben jártak le, mivel az irodalmi művek szerzői jogai az alkotó halála után hetven évig élveznek védettséget, majd közkinccsé válnak.

A kötet ITT rendelhető kedvezménnyel! 













                                    

SZÉKELY LÁSZLÓ 1958. március 15-én született Budapesten. 1982-ben szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1982 óta tanít az ELTE ÁJK polgári jogi tanszékén. 1992-ben beválasztották a Szerzői Jogi Szakértői Testület tagjai közé. 1996 óta oktat a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán, 2008 óta pedig az ELTE Jogi Továbbképző Intézet igazgatója. A Deák Ferenc- és a Lippay-díj kitüntetettje, címzetes egyetemi tanár.

Fotó: IVÁNDI-SZABÓ BALÁZS / 24.HU






Jaffa, Budapest, 2021
332 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634754756