"A Valhalla vár!"
Bloginterjú - Reggő Dániel íróval
Amikor megjelent a Vazul fiai (Viking vér) kötet, azonnal felkeltette a figyelmem. A gyönyörű kivitele és az izgalmas, egyedi történet mellett a fiatal szerző első, bemutatkozó regénye, amely a Libri Talent program nyerteseként lép a közönség elé. Mindemellett a kortárs magyar történelmi regények nagyágyúja, Bán Mór író a mentora. A Vazul fiai jóval több, mint egy szimpla történelmi kalandregény. A vikingek, mint témaválasztás és a tehetséges szerző új hangja nagyon kellett a kínálatba. Aki már olvasta az tudja, az egész regény egyszerűen egy mestermű, nagyon rendben van tartalom és próza, az igényes kivitel. Bán Mór a következőt írta róla: “A Viking vér − Vazul fiai nemcsak egy új regénysorozat nyitánya, hanem hazánk legígéretesebb történelmiregény-írójának bemutatkozása is.
Kérdéseimmel Reggő Dánielt kerestem meg, aki örömmel válaszolt. Fogadjátok szeretettel az interjút!
Miért éppen ezt a korszakot választottad?
Miért éppen ezt a korszakot választottad?
„Vikingek Magyarországon!” Szerintem ez önmagában egy nagyon izgalmas állítás, hiszen tíz emberből kilenc felkapja rá a fejét, és megkérdezi magától: „Na jó, de mit kerestek itt
Magyarországon vikingek?” Ráadásul pont 1046-ban, amikor a Magyar Királyságnak még saját tengerpartja sem volt? Csakhogy a vikingek, vagy ahogyan Közép-Európában ekkoriban inkább hívták őket, varégok nemcsak a tengeren, hanem a folyókon is sokat
hajóztak, és még az sem volt számukra akadály, ha a folyó véget ért. Egyszerűen fogták a hajóikat, kiemelték a vízből, és zsírozott gerendákon átgörgették azt egy másik folyóhoz.
Kevesen tudják, hogy vikingek alapították az első orosz városokat is. Kijev és Novgorod ilyen kereskedelmi telepek voltak legelőször. De a Prágában őrzött Szent István kard is egy viking kard valójában, ugyanis a kora Árpád-kori királyainknak viking/varég testőrsége volt. Ezért hívták Szent Imre hercegünket „Dux Ruizorum”-nak, vagyis a „Ruszok hercegének”, mert feltehetőleg Imre volt a királyi testőrség parancsnoka.
Mennyire fontos a hitelesség a történet írásakor?
Szerintem egy írónak annyira kell hitelesnek lennie, hogy az ne menjen a szórakoztatás rovására, és annyira kell szórakoztatónak lennie, hogy az ne menjen a hitelesség rovására. A történelmi regény műfaja miatt megvan azért jócskán kötve a kezünk. Amiről tudunk, hogy megtörtént, azt nem másíthatjuk meg. De ahogyan megtörtént, az már egy egészen másik kérdés! A regénykarakterek fiktív szereplők, tehát vagy teljes mértékben kitalált karakterek, vagy olyan személyek, akikről ugyan rendelkezünk történelmi feljegyzéssel, hogy valamikor éltek és valamit csináltak, de fogalmunk sincs, hogy valójában milyen személyiséggel rendelkeztek, mit gondoltak, mi motiválta őket, kiket szerettek és gyűlöltek, tehát a fehér vásznat minden egyes esetben az írónak kell megfesteni.
Milyen forrásokra tudtál támaszkodni a regény írásakor?
Nagyon-nagyon sok szakirodalmat olvastam olyan középkorászoktól és kutatóktól, akik az életüket tették fel ennek a korszaknak a megismerésére, és sokat jegyzeteltem magamnak. Természetesen szükséges egy alaptudás, hogy az ember el tudja dönteni, melyik szakirodalmat használja fel és melyiket ne, hiszen a tudósember is tévedhet, és nem kell messzire mennünk, mikor a történelmünket még az osztályharc elve alapján tanították.
Azonban a középkorban sem osztályharc, sem nacionalizmus nem létezett még. Ebben a korban az egyént a vallása és a társadalmi hovatartozása határozta meg legfőképpen, ami a mai embernek talán már egy kissé idegenül hathat. Ha meg kellene nevezni néhány forrást: Kristó Gyula, Makk Ferenc, Font Márta, őket talán hívhatjuk „tévedhetetleneknek”, kis költői túlzással persze, hiszen a történelemről alkotott képünk a tudomány fejlődésével napról- napra változik-fejlődik, és ami tegnap még helytálló megállapítás volt, az holnapra talán már idejétmúlt lehet. Az alaptézisek azonban hosszú ideje változatlanok a magyar történelemkutatásban, mert szilárd alapra épülnek, tehát elmondható: inkább a kis részletek változnak, a nagy egész már nem.
Hogyan idézed fel a hétköznapi emberek életét szokásait, ruházatát egy adott korban?
Mi a legnehezebb a korszak hangulatának visszaadásában? Fontosak számodra az
apró részletek hitelessége, pl. a ruházatok, ételek, hagyományok, a mindennapi
élet eseményei?
Én azt gondolom, hogy egy jó történet mindig a mai embernek kell szóljon. Ha íróként nem tudom közel hozni az olvasómhoz a könyv témáját és világát, ha a szereplőim kétségeit, problémáit nem érzi át, nem izgul értük, akkor elidegenítem őt a történettől. Ez pedig a lehető legrosszabb, amit egy szerző elkövethet.
Természetesen többféle írói stílus létezik a történelmi regények műfaján belül is. Van olyan szerző, aki jobban szeret archaizálni, és nála nemcsak a beszélgetések, hanem a karakterek gondolkodása is „középkoribb”. Már amennyiben elhisszük neki, hogy valóban ilyen volt az akkori emberek beszéde és gondolkodásmódja, hiszen ezt igazándiból senki se tudja megmondani. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a krónikaírók egyházi személyek voltak, cölibátusban éltek, nem káromkodhattak és nem paráználkodhattak, véres csatákat, falvak felégetését a saját szemükkel nem láthattak, legfeljebb olvashattak róla. Emiatt nehezen hiszem, hogy a köznép tagjai egytől-egyig hozzájuk hasonlóan gondolkodtak. Márpedig a középkori írásos forrásokat a tanult krónikaírók tollából ismerjük, nem a közemberekéből.
A Libri Talent Kezdősor program során 351 jelentkezőből tízünket választottak ki 2024
novemberében, és abban a kiváltságos helyzetben lehetek, hogy tízünk közül elsőként végül
az én könyvem jelent meg 2025 novemberében, de néhány hónapon belül olvashatjuk Cserháti Lenke, Földváry Gergely és Horváth Adél könyvét is, amit már alig várok, mert mindhárman nagyon tehetséges írók.
A Libri Talent program tulajdonképpen két fő részből állt: egyrészt kaptunk képzést minden hónapban kortárs magyar íróktól (Lackfi János, Karády Anna), egyetemi oktatóktól (dr. Aczél Petra) és egyéb könyvkiadással foglalkozó szakemberektől (Gorácz Anikó), illetve minden mentorált kapott egy saját mentort. A korosztályi besorolás miatt volt köztünk négygyermekes családapa és egyetemi hallgató is, de az írás szeretete összekötött minket, így hamar kialakult az összhang köztünk. Bele-beleolvastunk egymás munkáiba is, én például Boross Boldizsárral dolgoztam a legszorosabban együtt, hiszen mindketten Bán Mór mentoráltjai voltunk, és Boldi éleslátása sokat segített a mű tökéletesítésében. Csepely- Sulyok Gigi és Cserháti Lenke szintén sokat segítettek, amiért mindig hálás leszek nekik.
Mivel kész kézirattal érkeztem a programba, így Bán Mórral inkább finomhangolás zajlott. A prológust formáltuk a legtöbbet, hogy már az első oldal „rárúgja az ajtót az olvasóra”. Ebben elég sokat segített a mentorom. A közös munka során fontosnak tartottuk Bán Mórral, hogy a saját stílusom maradjon érvényben, annak ellenére, hogy a Hunyadi könyvek nemcsak inspirációs forrásként szolgáltak számomra, hanem a történetem egyfajta tisztelgés is Bán Mór munkássága előtt. És hogy milyen érzés volt vele a közös munka? Felfoghatatlan élmény, mintha egy álomban ébredtem volna. A Hunyadi-könyvek ugyanúgy meghatározták a fiatalkoromat, mint a Harry Potter könyvsorozat. Amikor bekerültem a Libri Talent programba, és kiderült, hogy Bán Mór lesz a mentorom, és hogy a kedvenc kortárs magyar írom nemcsak elolvassa a kéziratomat, de segít jobbá tenni, az életem egyik legboldogabb pillanata volt.
Reggő Dániel (született: Varga Gergő Dániel, Siófok, 1992. március 4. –) balatoni író a Libri Talent Kezdősor tehetséggondozó programjának legelső felfedezettjeként 2025-ben robbant be könyvével a kortárs magyar irodalmi közegbe.
A Balatonon nőtt fel, Siófokon töltve gyermek- és ifjúkorát, majd a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott, a következő esztendőkben pedig elvégezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar közbeszerzési szakjogász képzését.
Munkája mellett kezdett el írni: 2018-ban Andrzej Sapkowski 70. születésnapjához kapcsolódó Vaják-novellaíró pályázaton Vaspiramis című műve különdíjban részesült.
Ezt követően az írás több évre teljesen háttérbe szorult az életében, mígnem 2023-ban a Gold Book kiadó történelmi fikció témában meghirdetett novellaíró pályázatán Tetemfa című írásával bekerült azon tíz szerző közé, akiknek a kézirata nyomtatásban is megjelenhetett a Sebzett Lelkek című novellás gyűjteményben.
Saját YouTube csatornáján, a Reggő Könyvek Produkción rendszeresen oszt meg felolvasásokat, részleteket a könyvével és könyvbemutatóival kapcsolatosan.
Magyarországon vikingek?” Ráadásul pont 1046-ban, amikor a Magyar Királyságnak még saját tengerpartja sem volt? Csakhogy a vikingek, vagy ahogyan Közép-Európában ekkoriban inkább hívták őket, varégok nemcsak a tengeren, hanem a folyókon is sokat
hajóztak, és még az sem volt számukra akadály, ha a folyó véget ért. Egyszerűen fogták a hajóikat, kiemelték a vízből, és zsírozott gerendákon átgörgették azt egy másik folyóhoz.
Kevesen tudják, hogy vikingek alapították az első orosz városokat is. Kijev és Novgorod ilyen kereskedelmi telepek voltak legelőször. De a Prágában őrzött Szent István kard is egy viking kard valójában, ugyanis a kora Árpád-kori királyainknak viking/varég testőrsége volt. Ezért hívták Szent Imre hercegünket „Dux Ruizorum”-nak, vagyis a „Ruszok hercegének”, mert feltehetőleg Imre volt a királyi testőrség parancsnoka.
Mennyire fontos a hitelesség a történet írásakor?
Szerintem egy írónak annyira kell hitelesnek lennie, hogy az ne menjen a szórakoztatás rovására, és annyira kell szórakoztatónak lennie, hogy az ne menjen a hitelesség rovására. A történelmi regény műfaja miatt megvan azért jócskán kötve a kezünk. Amiről tudunk, hogy megtörtént, azt nem másíthatjuk meg. De ahogyan megtörtént, az már egy egészen másik kérdés! A regénykarakterek fiktív szereplők, tehát vagy teljes mértékben kitalált karakterek, vagy olyan személyek, akikről ugyan rendelkezünk történelmi feljegyzéssel, hogy valamikor éltek és valamit csináltak, de fogalmunk sincs, hogy valójában milyen személyiséggel rendelkeztek, mit gondoltak, mi motiválta őket, kiket szerettek és gyűlöltek, tehát a fehér vásznat minden egyes esetben az írónak kell megfesteni.
Milyen forrásokra tudtál támaszkodni a regény írásakor?
Nagyon-nagyon sok szakirodalmat olvastam olyan középkorászoktól és kutatóktól, akik az életüket tették fel ennek a korszaknak a megismerésére, és sokat jegyzeteltem magamnak. Természetesen szükséges egy alaptudás, hogy az ember el tudja dönteni, melyik szakirodalmat használja fel és melyiket ne, hiszen a tudósember is tévedhet, és nem kell messzire mennünk, mikor a történelmünket még az osztályharc elve alapján tanították.
Azonban a középkorban sem osztályharc, sem nacionalizmus nem létezett még. Ebben a korban az egyént a vallása és a társadalmi hovatartozása határozta meg legfőképpen, ami a mai embernek talán már egy kissé idegenül hathat. Ha meg kellene nevezni néhány forrást: Kristó Gyula, Makk Ferenc, Font Márta, őket talán hívhatjuk „tévedhetetleneknek”, kis költői túlzással persze, hiszen a történelemről alkotott képünk a tudomány fejlődésével napról- napra változik-fejlődik, és ami tegnap még helytálló megállapítás volt, az holnapra talán már idejétmúlt lehet. Az alaptézisek azonban hosszú ideje változatlanok a magyar történelemkutatásban, mert szilárd alapra épülnek, tehát elmondható: inkább a kis részletek változnak, a nagy egész már nem.
Hogyan idézed fel a hétköznapi emberek életét szokásait, ruházatát egy adott korban?
Mi a legnehezebb a korszak hangulatának visszaadásában? Fontosak számodra az
apró részletek hitelessége, pl. a ruházatok, ételek, hagyományok, a mindennapi
élet eseményei?
A régészeti feltárások alapján írt történészi munkák nagyon sok támpontot adnak egy író kezébe, hogy akkoriban a hétköznapi ember hogyan ruházkodott, mit evett, milyen szokások alakították az életét. Egyébként ezek a tanulmányok is folyton változnak, mert a történészek sem értenek egymással sok mindenben egyet, de van, hogy egy újkeletű régészeti feltárás
cáfolja meg azt, amit korábban valamilyen viseletről gondoltak.
Például régen úgy hitték, hogy a honfoglaló síroknál aszerint lehet beazonosítani az eltemetett személy társadalmi hovatartozását, hogy milyen gazdag leletanyag maradt a sírban utána: fegyverek, ékszerek
vagy pénzérme. Aztán amikor megtalálták az első holttestet, aki mellett ugyan semmit nem találtak (tehát szegénynek kellett volna lennie), ellenben a selyemmaradványokból arra lehetett következtetni, hogy gyolcs helyett drága selyemlepelbe tekerve temették el, akkor ez meg is cáfolt mindent.
Visszatérve az írásra, a valóság és a fantázia folyton keveredik ebben a műfajban. Vegyünk egy egyszerű példát: az ételeket. Én találom ki, hogy az adott jelenetben mit esznek a szereplőim, de azt már nem írhatom le, hogy paprikás krumpli fölött tanácskoztak egymással, hiszen a paprikát és krumplit is Amerika felfedezése után hozták csak be Európába. Utána kellett olvasnom annak is például, hogy ekkoriban volt-e már bab. Meglepő, de lóbab a középkori Európában is volt, a ma babként használatos növényt ellenben Amerika felfedezése előtt biztos nem találhattuk meg az ebédlőasztalnál. A másik kedvelt példám egy ma is használt kifejezésünk: a „hétágra süt a nap”. Kevesen tudják, de ez a
mondás még a régi pogány világból, az „ősmagyar” korszakból ragadt velünk, amikor eleink úgy hitték, hogy a nap olyan fényesen süt, hogy beragyogja nemcsak a négy égtájat (észak, kelet, dél, nyugat), de még a fenti, lenti és evilágot is (mennyet, poklot, földet), vagyis „a hét égtájat”, a „hét ágat”.
A szereplők gondolatait nehéz a mai olvasó kedvéért aktualizálni? Hogy lehet egy több
száz éve élt ember gondolkodását visszaadni, leképezni?
A szereplők gondolatait nehéz a mai olvasó kedvéért aktualizálni? Hogy lehet egy több
száz éve élt ember gondolkodását visszaadni, leképezni?
Én azt gondolom, hogy egy jó történet mindig a mai embernek kell szóljon. Ha íróként nem tudom közel hozni az olvasómhoz a könyv témáját és világát, ha a szereplőim kétségeit, problémáit nem érzi át, nem izgul értük, akkor elidegenítem őt a történettől. Ez pedig a lehető legrosszabb, amit egy szerző elkövethet.
Természetesen többféle írói stílus létezik a történelmi regények műfaján belül is. Van olyan szerző, aki jobban szeret archaizálni, és nála nemcsak a beszélgetések, hanem a karakterek gondolkodása is „középkoribb”. Már amennyiben elhisszük neki, hogy valóban ilyen volt az akkori emberek beszéde és gondolkodásmódja, hiszen ezt igazándiból senki se tudja megmondani. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a krónikaírók egyházi személyek voltak, cölibátusban éltek, nem káromkodhattak és nem paráználkodhattak, véres csatákat, falvak felégetését a saját szemükkel nem láthattak, legfeljebb olvashattak róla. Emiatt nehezen hiszem, hogy a köznép tagjai egytől-egyig hozzájuk hasonlóan gondolkodtak. Márpedig a középkori írásos forrásokat a tanult krónikaírók tollából ismerjük, nem a közemberekéből.
Milyen segítséget adott a Libri Talent program, amit megnyertél? Mentorod a népszerű
író Bán Mór volt. Milyen volt vele együtt dolgozni? A borító és a grafikák adnak egy
hangulatot a regényedhez. Kinek az ötlete volt, hogyan jött ez?
hangulatot a regényedhez. Kinek az ötlete volt, hogyan jött ez?
A Libri Talent Kezdősor program során 351 jelentkezőből tízünket választottak ki 2024
novemberében, és abban a kiváltságos helyzetben lehetek, hogy tízünk közül elsőként végül
az én könyvem jelent meg 2025 novemberében, de néhány hónapon belül olvashatjuk Cserháti Lenke, Földváry Gergely és Horváth Adél könyvét is, amit már alig várok, mert mindhárman nagyon tehetséges írók.
A Libri Talent program tulajdonképpen két fő részből állt: egyrészt kaptunk képzést minden hónapban kortárs magyar íróktól (Lackfi János, Karády Anna), egyetemi oktatóktól (dr. Aczél Petra) és egyéb könyvkiadással foglalkozó szakemberektől (Gorácz Anikó), illetve minden mentorált kapott egy saját mentort. A korosztályi besorolás miatt volt köztünk négygyermekes családapa és egyetemi hallgató is, de az írás szeretete összekötött minket, így hamar kialakult az összhang köztünk. Bele-beleolvastunk egymás munkáiba is, én például Boross Boldizsárral dolgoztam a legszorosabban együtt, hiszen mindketten Bán Mór mentoráltjai voltunk, és Boldi éleslátása sokat segített a mű tökéletesítésében. Csepely- Sulyok Gigi és Cserháti Lenke szintén sokat segítettek, amiért mindig hálás leszek nekik.
Rengeteg szép, ősi magyar név szerepel a Vazul fiaiban. Hogyan választod ezeket a
neveket?
A magyar neveket főként fennmaradt oklevelekből, településneveinkből, illetve régi magyar nemesi családfa gyűjteményekből próbáltam rekonstruálni, de néhányról a történelmi forrásaink is megemlékeznek, mint például a pogánylázadást szító Vata nagyúrról. A regényemben egyébként értekezek erről a problémáról a Függelékben, ugyanis ekkoriban még nem igazán léteznek azok a típusú nevek, amiket a késő középkorban majd használni fognak a nemesi családok. Vagyis Aba Petre, Borsa Kolozs neveket nem igazán használtak ekkoriban, legföljebb olyanokat, hogy Sámuel fia Petre az Aba nemzetségből vagy Borsa nembeli Kolozs. A történet könnyebb befogadhatósága végett itt tehát anakronizmussal éltem, és igyekeztem a nemzetségneveket családnevekként alkalmazni.
Kis érdekesség, hogy a történetemben egyébként már most felbukkannak a későbbi kiskirályok ősei: az Abák, Csákok, Gutkeledek, Ákosok, ezzel is azt segítve, hogy az olvasó ne vesszen el a rengeteg nemzetségnév között.
Illeszkedjen a szereplő személyiségéhez a külseje? Magad elé képzeled őket, és
ez a kép él a fejedben írás közben? Van kedvenc karaktered?
Számomra nincsenek archeotípusok, a szereplőim a történettel együtt élnek (és néha halnak). A fontosabb karaktereknek természetesen leírom a kinézetét, de az már az olvasón múlik, hogyan képzeli el őket. Vegyük Zotmundot: ő egy harmincas éveiben járó kékszemű, medvetermetű harcos szőkésvörös hajjal és szakállal, de mikor az egyik hölgy olvasóm megkérdezte tőlem, hogy „de azért jóképű?”, akkor hirtelen nem tudtam rá a választ, mert az én fejemben ez nem volt lényeges. Mondhatjuk tehát, hogy mindenkinek a fejében a saját kis filmje pereg, mikor a Viking vér – Vazul fiait olvassa.
Természetesen van kedvenc karakterem! A neve Varjúlábú Vilöngard, és egy olyan viking harcosról van szó, aki folyton viccelődik, kommentálja az eseményeket, és még a karddal is félelmetesen jól bánik. Emiatt nem igazán merik csöndre inteni a bajtársai, akkor sem, ha éppen az agyukra megy. Talán egy kicsit magamra emlékeztet a karakter (félelmetes kardtudás nélkül), ezért kedveltem meg írás közben annyira. A legkíváncsibb talán arra vagyok, hogy az olvasóim hogyan fognak majd viszonyulni hozzá. Én mindenesetre nagyon jól szórakoztam a megírásánál.
Tervezel esetleg másik korszakról is írni?
Vannak terveim, de most talán még túl korai ezekről beszélni. Annyit azért elárulhatok, hogy az Árpád-kor 300 évig tartott, tehát elég nagy a merítés.
A könyvedet a szüleidnek ajánlod. Édesanyádnak a rengeteg szeretetéért, és Édesapádnak, mert megmutatta az olvasás csodáját. Mesélnél erről? Hogy képzeljük ezt el? Hogyan tereltek az olvasás felé? Vannak meghatározó olvasásélményeid?
Szerintem egy gyerek mindig szereti azt csinálni, amit a szüleitől elles. Én még szerencsés időben születtem, nem voltak okostelefonok, tehát azt láttam, hogy apu meccset néz vagy olvas, amikor éppen nem velem játszik. Mivel a foci untatott, nekem maradt az olvasás. Egyébként nemcsak neki, de anyukámnak is köszönhetem ezt a dolgot, mert kisgyerekként minden este mesét olvasott nekem. Amint megtanultam magamtól olvasni, elkezdtem magazinokat és ismeretterjesztő könyveket kérni a szüleimtől: Vili Világa, enciklopédiák, stb. Hamar kiderült, hogy mit szeretek a legjobban: a történelmet! Általános iskolás koromban már egy II. világháborús heti magazint, a Hadi Krónikát olvastam emiatt. A regények világa a Harry Potterrel szippantott be, aztán tizennyolc éves fejjel találkoztam a Hunyadi könyvsorozattal, és onnantól fogva a történelmi regény műfaj szerelmese lettem.
Végül, de nem utolsósorban. Hogyan tovább? Mik a további terveid, mikor érkezik a
folytatás?
2026 év végén jön a folytatás: a Viking vér – Istenek bajnoka. Ezenkívül készül még egy ifjúsági regény a Báthoryak felmenőjéről, akitől a sárkányfogas címert kapták, és aki a legendárium szerint végzett az ecsedi-lápi sárkánnyal! Ez egy nyomozós, humorosabb hangvételű történet lesz, ami bátran odaadható gyerekeknek és nagymamáknak is. Akik pedig figyelmesen olvassák a Viking vér – Vazul fiait, azok rejtett utalást is találhatnak rá a végén, hogy az ötrészes könyvsorozatom után merre kalandozunk tovább majd.
Sok sikert a továbbiakhoz. Köszönöm a beszélgetést!
neveket?
A magyar neveket főként fennmaradt oklevelekből, településneveinkből, illetve régi magyar nemesi családfa gyűjteményekből próbáltam rekonstruálni, de néhányról a történelmi forrásaink is megemlékeznek, mint például a pogánylázadást szító Vata nagyúrról. A regényemben egyébként értekezek erről a problémáról a Függelékben, ugyanis ekkoriban még nem igazán léteznek azok a típusú nevek, amiket a késő középkorban majd használni fognak a nemesi családok. Vagyis Aba Petre, Borsa Kolozs neveket nem igazán használtak ekkoriban, legföljebb olyanokat, hogy Sámuel fia Petre az Aba nemzetségből vagy Borsa nembeli Kolozs. A történet könnyebb befogadhatósága végett itt tehát anakronizmussal éltem, és igyekeztem a nemzetségneveket családnevekként alkalmazni.
Kis érdekesség, hogy a történetemben egyébként már most felbukkannak a későbbi kiskirályok ősei: az Abák, Csákok, Gutkeledek, Ákosok, ezzel is azt segítve, hogy az olvasó ne vesszen el a rengeteg nemzetségnév között.
Illeszkedjen a szereplő személyiségéhez a külseje? Magad elé képzeled őket, és
ez a kép él a fejedben írás közben? Van kedvenc karaktered?
Számomra nincsenek archeotípusok, a szereplőim a történettel együtt élnek (és néha halnak). A fontosabb karaktereknek természetesen leírom a kinézetét, de az már az olvasón múlik, hogyan képzeli el őket. Vegyük Zotmundot: ő egy harmincas éveiben járó kékszemű, medvetermetű harcos szőkésvörös hajjal és szakállal, de mikor az egyik hölgy olvasóm megkérdezte tőlem, hogy „de azért jóképű?”, akkor hirtelen nem tudtam rá a választ, mert az én fejemben ez nem volt lényeges. Mondhatjuk tehát, hogy mindenkinek a fejében a saját kis filmje pereg, mikor a Viking vér – Vazul fiait olvassa.
Természetesen van kedvenc karakterem! A neve Varjúlábú Vilöngard, és egy olyan viking harcosról van szó, aki folyton viccelődik, kommentálja az eseményeket, és még a karddal is félelmetesen jól bánik. Emiatt nem igazán merik csöndre inteni a bajtársai, akkor sem, ha éppen az agyukra megy. Talán egy kicsit magamra emlékeztet a karakter (félelmetes kardtudás nélkül), ezért kedveltem meg írás közben annyira. A legkíváncsibb talán arra vagyok, hogy az olvasóim hogyan fognak majd viszonyulni hozzá. Én mindenesetre nagyon jól szórakoztam a megírásánál.
Tervezel esetleg másik korszakról is írni?
Vannak terveim, de most talán még túl korai ezekről beszélni. Annyit azért elárulhatok, hogy az Árpád-kor 300 évig tartott, tehát elég nagy a merítés.
A könyvedet a szüleidnek ajánlod. Édesanyádnak a rengeteg szeretetéért, és Édesapádnak, mert megmutatta az olvasás csodáját. Mesélnél erről? Hogy képzeljük ezt el? Hogyan tereltek az olvasás felé? Vannak meghatározó olvasásélményeid?
Szerintem egy gyerek mindig szereti azt csinálni, amit a szüleitől elles. Én még szerencsés időben születtem, nem voltak okostelefonok, tehát azt láttam, hogy apu meccset néz vagy olvas, amikor éppen nem velem játszik. Mivel a foci untatott, nekem maradt az olvasás. Egyébként nemcsak neki, de anyukámnak is köszönhetem ezt a dolgot, mert kisgyerekként minden este mesét olvasott nekem. Amint megtanultam magamtól olvasni, elkezdtem magazinokat és ismeretterjesztő könyveket kérni a szüleimtől: Vili Világa, enciklopédiák, stb. Hamar kiderült, hogy mit szeretek a legjobban: a történelmet! Általános iskolás koromban már egy II. világháborús heti magazint, a Hadi Krónikát olvastam emiatt. A regények világa a Harry Potterrel szippantott be, aztán tizennyolc éves fejjel találkoztam a Hunyadi könyvsorozattal, és onnantól fogva a történelmi regény műfaj szerelmese lettem.
Végül, de nem utolsósorban. Hogyan tovább? Mik a további terveid, mikor érkezik a
folytatás?
2026 év végén jön a folytatás: a Viking vér – Istenek bajnoka. Ezenkívül készül még egy ifjúsági regény a Báthoryak felmenőjéről, akitől a sárkányfogas címert kapták, és aki a legendárium szerint végzett az ecsedi-lápi sárkánnyal! Ez egy nyomozós, humorosabb hangvételű történet lesz, ami bátran odaadható gyerekeknek és nagymamáknak is. Akik pedig figyelmesen olvassák a Viking vér – Vazul fiait, azok rejtett utalást is találhatnak rá a végén, hogy az ötrészes könyvsorozatom után merre kalandozunk tovább majd.
Sok sikert a továbbiakhoz. Köszönöm a beszélgetést!
A Balatonon nőtt fel, Siófokon töltve gyermek- és ifjúkorát, majd a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott, a következő esztendőkben pedig elvégezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar közbeszerzési szakjogász képzését.
Munkája mellett kezdett el írni: 2018-ban Andrzej Sapkowski 70. születésnapjához kapcsolódó Vaják-novellaíró pályázaton Vaspiramis című műve különdíjban részesült.
Ezt követően az írás több évre teljesen háttérbe szorult az életében, mígnem 2023-ban a Gold Book kiadó történelmi fikció témában meghirdetett novellaíró pályázatán Tetemfa című írásával bekerült azon tíz szerző közé, akiknek a kézirata nyomtatásban is megjelenhetett a Sebzett Lelkek című novellás gyűjteményben.
Saját YouTube csatornáján, a Reggő Könyvek Produkción rendszeresen oszt meg felolvasásokat, részleteket a könyvével és könyvbemutatóival kapcsolatosan.
