A ​Mannok

 

Tilmann Lahme: A ​Mannok





                                      

Tilmann Lahme a Mann családról szóló életrajza tartalmas és színes, mozgalmas beszámoló egy kivételes családról. Nem kis vállalkozás lehetett ebben az összefoglaló regényes életrajzban bemutatni a kort, a szereplőket és az irodalmi - művészeti hátteret, családi kapcsolatokat, emberi sorsokat.


      

Thomas Mann 1875-ben született, de az életrajz 1922-ben kezdődik, amikor már elismert író volt, a Nobel-díj várományosa. 47 éves, hat gyermek édesapja, munkásságának egy részét már maga mögött hagyta, a család fontos és meghatározó volt életében. Kivételes és jelentős család volt a Mannok, minden tagja karizmatikus, eredeti személyiség volt, amit sikerült a szerzőnek érzékletesen bemutatnia. Árnyalt írásmódja kiváló, ahogyan megfesti előttünk Thomas Mann alakját és felvázolja a család számtalan belső konfliktusait. 

A könyv felöleli a németországi éveket, a második világháború alatti, politikai viszontagságos száműzetés éveit (Franciaország, Svájc és az USA), a békeéveket és az utolsó időket Svájcban.

Thomas Mann első nagy regénye, A Buddenbrook ház 1901-ben jelent meg, 1929-ben irodalmi Nobel-díjat kapott érte. Addig azonban hosszú út vezetett. A Mannok egy zűrös, nehéz helyzetben lévő család voltak. Az anya, Katia gondoskodott a családról és a Thomas Mann vállalkozásáról. Biztosítva a nyugodt hátteret az alkotáshoz. Hat gyermekük született: Klaus, Erika, Golo, Monika, Elisabeth és Michael. A népszerű és kivételes apa árnyékában felnőni, abból kilépni nem volt egyszerű egyik gyereknek sem. Ez mélyen rányomta bélyegét mind a hat gyerek életére. Teljesen diszfunkcionális, néha már mérgező kapcsolatban éltek. Mindegyik családtag élete regénybe illő.

Olvasás közben többször jutott eszembe Tolsztoj elhíresült mondása: „Minden boldogtalan család a maga módján boldogtalan”. Milyen igaz ez, hiszen mindenki bizonyítani akart, ám a saját démonaikkal is meg kellett küzdeniük.

    

Ez a különleges és néha furcsa család kapcsolati hálója nagyban függött magától Thomas Mann-tól. Saját családja, felesége védelme alatt nyugalmat adott neki az íráshoz. Piedesztálra állították, kivételes módon bántak vele. A gyerekek egyetlen kívánsága az apjuk elismerése volt.

Pontosan tudják, hogy az apjuk (akit "Varázslónak" is neveznek) zseni. A vágyott elismerést elég ritkán kapták meg. Talán ez is az egyik oka annak, hogy szinte mindegyiküknek lelki problémái voltak felnőttkorban. Mindenki el akar érni valamit az életében, valami sajátot, nevet akar szerezni önmaga okán, de gyakorlatilag garantált a kudarc. Néhányan közülük alkalmanként jó karriert futottak be, de ennek komoly ára volt.

Egyikük sem teljesített jól az iskolában. Golo kivételével később is minden gyermek a szülőkből élt. Nehezen boldogultak önállóan, folyamatosan a helyüket keresték az életben, párkapcsolataik zűrös-zavaros háttere sem tudott segíteni ezen. Furcsa függőség alakult ki a családtagok között. Nem tudtak együtt élni, de egymás nélkül sem. Fontosak voltak ezek a családon belüli hierarchiák, amik meghatározták a viszonyokat. A Mann család a saját szemével látta a világot, a politika és a történelem elkerülhetelenül meghatározta életüket. Az életrajz olvasása közben az ember többször is meglepődik, hogyan éltek. Bár néha kicsit megdöbbentőek a tetteik, az egymáshoz, vagy más emberekhez és a világhoz való hozzáállásuk, lenyűgöző beszámolót kapunk erről a rendkívüli családról. Egyes művek születésének háttere, folyamata mellett sok érdekes adalékot tudhatunk meg a család minden tagjáról. Klaus Mann és a Mefistó regénye is fontos része a történetnek. Élvezettel olvastam ezeket a részeket is.

               

Thomas Mann a könyvben távolságtartóan hidegnek, néhol makacsnak tűnik. Életében végig küzdött elfojtott homoszexuális hajlamaival. Ez leginkább novelláiban tükröződött, a Halál Velencében a legismertebb ilyen mű. Felesége tudja, de nem érdekli, ahogy gyermekeivel is megértő. Sajátos módon három gyermeke is homoszexuális volt, Klaus és Golo, Erika pedig biszexuális. Ez akkoriban is súlyos problémát okozott. Klaus és Erika apjuk nyomdokaiba lépve könyveket, cikkeket írtak. Michael, a legfiatalabb fiú, tehetséges hegedűművész volt. Ő azonban soha nem akarta elhagyni a tanulás biztonságos világát. Végül mégis megtette, és valamiféle karriert épített. Monika soha nem igazán boldogult, házassága is tragikus véget ért Lányi Jenővel. Az ember elgondolkodik, hogy mennyire lehet nyomasztó egy világhíres, népszerű apa mellett felnőni, folyamatosan bizonyítani?

A gyermekek közül a legsikeresebbek egyértelműen Golo és Elisabeth voltak. Utóbbi nemzetközileg elismert szakértővé vált a tengerjog és -politika, valamint a környezetvédelem területén. Golo történelmet tanult, könyveket írt, és híres történész lett. Ő volt az egyetlen, aki karriert és életet választott anélkül, hogy folyamatosan pénzt kért volna a szüleitől. Mégis megviselte, életére nyomasztóan hatott eltitkolt homoszexualitása. 

   

Izgalmas egyéniség volt az anya, Katia. Egészen más volt, mint a többiek, állandóan hűséges volt a családhoz, annak minden tagjával szemben megértő, elfogadó tudott lenni. Igazán gyakorlatias ember volt, aki mindent elintéz, elsimít, megold. A gyermekeivel felnőttként is segítő volt.

A második világháború központi szerepet játszik ebben a családtörténetben. A család élete a száműzetésben meglehetősen jól alakult, sok száműzött társaikhoz képest. Az amerikai évek története is hullámzó és izgalmas képet mutat. Az emigráció éveit nagyrészt Kaliforniában töltötték. A felnőtt gyerekek élete több ponton kisiklott, küzdöttek nem csak a híres apa személyével, de saját boldogtalanságukkal is. Néhol kifejezetten megterhelő volt olvasni, lelkileg is kemény történet ez. Mindenkiről alapos portrét kapunk, ami olvasmányos és regényesen mozgalmas. A korszak eseményei, ismert személyiségei is megjelennek a történésekben. 

A háború és hatásai kiemelt hátteret ad, megkerülhetetlenül fontos része a család életének. Szó esik benne Mann nézeteiről a németországi politikáról, a háborús évekről és az azt követő visszatérésről. Néhol a mai korral kapcsolatos áthallás elkerülhetetlen.

Lahme életrajza igen gazdag, tényeken és dokumentumokon alapuló érdekes olvasmány, számtalan eredeti fényképpel illusztrálva. Kordukomentum is lehet, olvasás közben az embert lenyűgözi, ahogyan élték az életüket. Néha kissé megdöbbentőek a tetteik, az egymáshoz, másokhoz és a világhoz való hozzáállásuk, mégis lenyűgöző beszámoló egy rendkívüli családról. Tetszett, hogy a nagy író halála után is folytatódik, a gyerekek életét is végig bemutatja. Nem volt ez tragédiáktól mentes egyikük esetében sem. Erika erős személyisége mindig meghatározó, ahogyan apja emlékét ápolta, gondozta naplóinak kiadását. Érdekes, hogy apjuk halála után Erika és Monika is életrajzot írtak apjukról. A család története érezhetően alapos, mélyreható kutatómunkán alapul. Sokrétű és izgalmas történelmi, irodalmi utazás, ami fantasztikus olvasási élményt adott.




Kedvezménnyel ITT rendelhető a kiadótól!







       

Tilmann Lahme (Erlangen, 1974) német író, irodalomtörténész. Német nyelvet és irodalmat, történelmet és filozófiát tanult Kielben és Bernben. Miután 2001-ben letette első államvizsgáját, Golo Mannról írt disszertációt, amellyel 2007-ben doktorált. Második államvizsgáját 2010-ben tette le. Különböző újságírói és rádiós (Radio Nora, NDR, Deutschlandradio Kultur) munkák után 2005-től a Frankfurter Allgemeine Zeitungnál dolgozott, 2006-tól 2008-ig a Feature rovat szerkesztőjeként. 2010 és 2014 között német és történelem szakos középiskolai tanár volt Göttingenben. A 2010/11- es tanévben a göttingeni egyetem irodalomkritikai vendégprofesszora volt. 2014 óta Lahme a lüneburgi Leuphana Egyetem médiatörténet és kritikai újságírás professzora. Lahme számos, a Mann családról szóló publikáció szerzője.






Európa, Budapest, 2026
456 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786151062227 · Fordította: Győrffy Miklós

Átkelés

 

Matt Brolly: Átkelés
(Louise Blackwell 1.)




                                                         

Egy új szerző bemutatkozása mindig kiváncsiságot ébreszt az olvasóban. Matt Brolly krimije nekem a sokat markol kategória. Nem mondanám rossznak, de nem is lett kedvenc. Pár kérdést nyitva hagy, kicsit erőltetett az egész sztori, annak ellenére, hogy érződik a szerző igyekezete. A krimi felvonultat minden klisét, amit csak lehet, de nem áll igazán össze, nem működik. Izgalom csupán a végére jut, ami azért feltétel egy kriminél. Be kell vallanom, hogy kissé csalódott vagyok. Ez a krimi nem egy Sötét víz vagy Reacher-sztori. Ügyes, nem rossz, de igazából a profizmus hiánya érződik rajta. 


A helyszín egy titkokkal teli kisváros, ahol mindenki gyanúsított. Egy idős nő holttestére bukkannak a tengerparton, hamarosan pedig egy pap lesz az áldozat. A nyomozónő versenyt fut az idővel, nem csak az elvetemült gyilkos miatt. Bizonyítania kell főnökei előtt rátermettségét. Áthelyezésének háttértörténete ad némi érdekességet.
Brolly írása döcög a viharos szélben, tántorog és szétesik. Határozottan hiányzik belőle a feszültség, ami igen nagy baj egy kriminél. A történet, szerintem, túl sok műfajt próbál egybemosni: családregény, thriller, krimi elemek keverednek, a lélektani drámával. Természetesen a múltban meghúzódó bűn miatt. Bosszantott, hogy a gyilkos kiléte már az első fejezetben lelepleződik. Tehát az olvasó már az elején tudja, ki a gyilkos, csak a miért a kérdés. Igazából egy bosszútörténetet kapunk, no, de erre kellett várni negyven évet?



A történetet főként a nem túl szimpatikus nyomozónő, Louise (38 éves, hajadon és magányos) szemszögéből ismerjük meg, de a gyilkos is szót kap. Az ő belső monológjaiból lassan áll össze a krimi háttere. Valójában eléggé sztereotip a női detektív alakja, sajnos nem egy Kim Stone, nem lett szimpatikus. A munkahelyi bánásmód, a régi ügy hatása afféle nyafogós belső monológok sorát adja, ami gyorsan fárasztóvá válik. Néhol kifejezetten szájbarágós, ismétel bizonyos dolgokat. A rendőrség ahogy kell, tesze-tosza, az áldozatok száma emelkedik. A vallási háttér, a rituális gyilkosságok miatt van benne eredetiség. Mégis az egész bosszúhadjárat nekem erőltetett volt. Miért is kellett erre várni negyven évet? Ráadásul, természetesen értelmetlen. A gyerekkori trauma miatt mentálisan sérült lelkivilágú elkövető bosszúja inkább volt elkeseredett. A cselekmény érdekesnek mondható a szokatlan vallási felhangokkal, a jellemrajzok néhol egészen kiválóak. A gyilkos esetében egy olyan karaktert formált meg, amely egyszerre pszichopata és szomorú.

A leleplezés eléggé kiábrándító volt. Egy szál gumibottal és paprika sprével indulnak elfogni a tettest... hát nem tudtam most nevessek kínomban? Komolytalan. Nehezen hittem el a gyilkosságok indoklását, nagyon gyengének tűnt. A könyv, egy körülményes rendőrségi nyomozás, egy meglehetősen kiszámítható utat követ, kevés feszültséggel. Nem volt rossz, de nem is tud kiemelkedni az átlagból. A cím azonban kifejezetten találó. Érdeklődve várom, mit hoz ki a szerző ebből a sorozatból a folytatásban.




Kedvezménnyel ITT rendelhető!









General Press, Budapest, 2026
296 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786151041024 · Fordította: Szieberth Ádám

A lista

 

Steve Berry: A lista




                                           

A Lista egy nyers és izgalmas, önálló regény Steve Berrytől. Egyik különlegessége, hogy ez a krimi az író második regénye, amit még 1992-ben írt... ám a fiókban maradt. Kifejezetten tetszett, hogy egészen más a felépítése, mint a megszokott Berry-stílus, bár ez érthető is. Szeretem, ha egy szerző ki mer lépni a szokásos komfortzónájából, tud újat mutatni. 

A történet tökéletesen hozza a kilencvenes évek hangulatát, valóban és bevallottan hasonlít John Grisham A cég krimijére. Aki azt szerette vagy egyéb Grisham köteteket már olvasott, ezzel sem fog mellé nyúlni. Az utószóban ezúttal is több érdekesség akad még a könyv születéséről, hátteréről. A Covid alatt Berry újraolvasta, átírta, frissítette némileg mielőtt most az olvasókhoz került. Nekem jobban tetszett, mint mondjuk Az Omega-faktor vagy a legutóbb olvasott, eléggé politikusra sikerült Vörös hullócsillag.  

                      

Berrynek tehát ez volt a második regénye, amely saját személyes tapasztalatain is alapult, hiszen sokáig georgiai ügyvédként dolgozott éppen egy papírgyárnál, ami a történetben is főszerepet kap. Kifejezetten tetszett az eredeti témaválasztása, bármennyire is morbid vagy sokkoló... amikor kiderül, mi is tiokzatos és sötét számsor, azaz a lista tartalma.Valóban elég meglepő belegondolni a történetbe, de simán hihető. Egyedi hangulata lett a történetnek, Berry mesterien adagolja a feszültséget. Jól felépített, átgondolt könyv, mondanivalója is van. Az izgalmas cselekmény egy fontos erkölcsi problémával párosul.

Egy lendületes kezdéssel azonnal az események közepében találjuk magunkat. Brent Walker visszatér szülővárosába, Concordba, Georgiába, miután tíz évet töltött Atlantában kerületi ügyészként. Apja két évvel ezelőtt meghalt, édesanyja pedig egészségügyi problémákkal küzd. Az élete traumája miatt ment el, ami meglepő hátteret ad. Szerencsére ez nem lesz tolakodó, a történet veleje erős társadalomkritika is egyben. Berry a magánéleti szálakat ügyesen keverte, jók az arányok. Szerintem ez egy eredeti és lenyűgöző thriller, amely már a legelejétől magával ragadja az olvasót. Másképp adja vissza a jó és a rossz harcát, jól megrajzolt karakterekkel és fantasztikus hangulattal. A párbeszédek rendkívűl szórakoztatóak, a karakterek emberiek. Mindennek oka van a regényben, nem hagy maga után kérdőjeleket, mindenre kapunk választ.


A szerző nagyszerű munkát végez a feszültség megteremtésében. Tele van szívszorító pillanatokkal, egyéni emberi drámákkal, amit lebilincselő cselekménnyel és akciódús befejezéssel kapunk meg. Az utolsó 100-120 oldal egy lendületes és izgalmas adrenalinbomba, egy különös macska-egér játék, amibe akaratán kívül sodródik bele hősünk. Ez egy lenyűgöző és sötét történet. Néhány valós problémát is beépít a történetbe, több meglepő csavarral találkozunk a klasszikus jogi thrillerben. Az emberi élet értéke áll a középpontban, amíg néhány kapzsi vezető Istent játszik. Meglepő és elgondolkodtató egyszerre a krimi, számtalan morális kérdést vet fel. A gyilkosságok módja is elég változatos, kifejezetten találó, mondhatni személyre szabott. Nem véletlen... Berry egy nagyszerű, önálló thrillert alkotott, ami az utolsó oldalig fogva tartott.


Kedvezménnyel ITT rendelhető! 




      

Steve Berry a New York Times 1. számú nemzetközi bestsellerszerzője, tizenkilenc Cotton Malone-regény, hat önálló thriller, két Luké Daniels-kaland és számos kisebb terjedelmű mű írója. Könyveit több mint huszonhat millió példányban nyomtatták ki, és negyvenegy nyelvre fordították le. Feleségével, Elizabethtel együtt alapította a történelmi értékek megőrzésének szentelt, History Matters nevű szervezetet. A Smithsonian Könyvtárak Tanácsadó Testületének nyugalmazott tagja, a Thrillerírók Nemzetközi Szervezetének alapítótagja, korábban társelnöke. További információkért látogasson el az alábbi helyekre: SteveBerry.org Facebook.com/SteveBerryWriter


GABO, Budapest, 2026
464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635669752 · Fordította: Komló Zoltán

A ​másik mozaik

 

Krusovszky Dénes: A ​másik mozaik




                                                      

Krusovszky prózájának szépsége és stílusa azonnal megfogott. Érdeklődve vártam ezt a tíz új novellát a regényei után. Nem kell nekünk északra rohanni, akad a mi (középkorú férfiak) életében is válság, családi probléma, depresszió, magány... 

Lírai módon, elgondolkodtatóan tálalt a történetekben felvetett problémák sora. Összetett, mély, a miénk minden történet. Kiforrott, alapos, afféle jelen állapotokat tükröző, mentális problémákat felvonultató történetek, jellemzően mai, férfiközpontú novellák. Lehetne az alcíme: (Megfáradt) Férfiak országa. Jellemzően sajátos atmoszférateremtés jellemzi a szövegeket. Témáit a mindennapokból meríti. Megúszni vagy túlélni az életet nem mindegy. 

          

Nehéz kedvencet választanom, hiszen legalább a fele lesöpört lábról. A kötet novellái között bőven akad egészen kiemelkedő. Volt kettő, amit többször újraolvastam, nagyon magaménak éreztem. (Fent a hegyen, Hikikomori). Nézzük sorban, néhány gondolat mindegyik novelláról.

Drónok: A felnőttkor közepének bizonytalanságai fogtak meg. Amikor már nem vagyunk fiatalok, de még öregek sem. Azonban az egészségi és családi problémák, az egzisztenciateremtés körüli fárdalmak kiütköznek. Az élet már megrágta, kissé bedarálta főhősünket. Osztálytársa temetéséről hazafelé egy stoppos lányt vesz fel, ám a közös utazás váratlan fordulattal zárul.

Bronzszínű foltok: Apa-fiú kapcsolat mélyére leshetünk bele. A problémák csak elodázódnak, a kibeszélés, feloldozás még várat magára. Apa igyekszik, segítséget kér a fiától, aki kissé közömbös, érzésem szerint nem tud mit kezdeni a lehetőséggel.

A halott fiú anyja: Gyászfeldolgozásnak olvastam, ami nehéz minden esetben. Anya és a fia történetét a kisebb fiú meséli el, hogyan változott meg az életük a tragédia után. Milyen lelki nyomokat hagyott, hogyan lehet ezeken túl lépni, ha egyáltalán lehetséges. Van, hogy nem. Érzékeny írás ez is. 

Fent a hegyen: Itt is egy középkorú férfi menekül el a saját élete elől. Fel a hegyre, egy eldugott vityillóba, számvetésre. A néhány napban akad kaland, lehetőség, és egy kutya, "aki" akár a férfi hullámzó lelkének alteregója is lehetne. A szabadság vagy a póráz? Hősünk próbál rendet tenni a lelkében, kiutat, megoldást találni, merre tovább a házassági válságból. Mai és közelről érintett. Néha félünk, nem merjük meglépni azt sem, ami egyértelmű. Marad a biztos, nyugodt langyos víz.

A másik mozaik: Egy társasutazás a cimadó történet, ahol furcsa kalandok esnek meg. A cím kimondottan figyelemfelkeltő, meglepő utazás részesei lehetünk.

Autófikció: Talán a legvidámabb, legszórakoztatóbb ez a novella. Egy író-olvasó találkozó története, valahol vidéken. Az olvasó számonkéri az írói fantázia és a valóság találkozását. A hasonlóság biztosan nem a véletlen műve. Élmény volt olvasni.

Halászok: A másik kedvencem. Itt egy kamaszfiú ismerkedik az élettel, kezdi megérteni a felnőttek világát, annak mozgatórugóit. A magány, menekülés és a halál itt is főszerepet kap. A hétköznapok csendes hőseiről mesél. Lehet néha a nyugalom is elég a boldogsághoz. 

Hikikomori: Ez annyira betalált, meglepett. A téma japán, ott már van ilyen... azt éreztem feltaláltam, szinte gyakorlom a magyar változatát. Kivonulni a társadalomból, magányra ítélve, lelki békét keresve egy fura hangulatú és szomorú látlelet ez a kispróza.

Rage Room: Izgalmas szövegvilágú próza, az egyetlen női főhőssel. Az anyaság élménye egy életre szól.

Mnémoszüné klinika: Izgalmas, már-már sci-fibe hajló novella az emlékekről. Kissé szürreális világa elkepsző és izgalmas szöveget eredményezett. A szegedi bemutatón több háttér információ mellett elárulta a szerző, majdnem ez lett a címadó. Visszük, cipeljük az emlékeinket, néha jó lenne cserélni, letenni kicsit. Az emlékezés, felejtés talán itt jön elő leginkább. 

Alig 200 oldal a tíz novella, mégis erős, az év fontos megjelenése. Zavarbaejtően mai, valóságos minden történet. Az emberi kapcsolatok összetettsége, ezen viszonyok boncolgatása megkapó. Jó volt megismerni, visszatérni ezekhez. Krusovszky egyedi látásmóddal jeleníti meg ezeket az ismerős pillanatokat. Kevés irodalmi alkotás adja meg azt az érzést, ezek tényleg rólam szólnak, az enyémek. Itt előjött több esetben is. Élmény volt olvasni.Tetszett, hogy Krusovszky kellően színes, sokszínű és érzékeny világot tárt elénk. Várom a beígért új regényt. Amíg megérkezik újra olvasom az Akik már nem leszünk sosem című első könyvét.

 

Kedvezménnyel ITT rendelhető a könyv!





     

Krusovszky Dénes 1982-ben született Debrecenben. Költő, író, műfordító, a Magyar Narancs munkatársa, a Versum világirodalmi portál szerkesztője. Egy éve Oszakában él.

Díjai: 
Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj (2008), Junior Prima díj (magyar irodalom, 2008), Artisjus irodalmi díj (2010), József Attila-díj (2012), Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj (2013), Zelk Zoltán-díj (2017), Libri irodalmi közönségdíj (2019)

Fotók: Valuska Gábor és Szántó Bence





Magvető, Budapest, 2026
216 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631446722

Poirot ​első esetei

 

Agatha Christie: Poirot ​első esetei





                                         

Az először 1974-ben megjelent, 18 novellát tartalmazó gyűjtemény az 1923 és 1935 között először különféle folyóiratokban megjelent rövid történeteket foglalja egybe. Poirot eseteiben visszatérő téma a bezárt szoba rejtélye, és egy másik ismerős trükk, hogy Poirot segítségkérést kap röviddel azelőtt, hogy az illető meghalna vagy eltűnne. A lehetőségek végtelenek, mint Hastings képzelete.

Váratlan bónuszként olyan dolgokat is megtudhatunk Poirot-ról, amelyek világlátását, nézeteit is tükrözik, kiemelve zsenialitását. Ami még tetszett, az egyetlen sikertelen ügye is szerepel a válogatásban. Ez mi más is lenne, mint egy belga csokit tartalmazó A csokoládés doboz címen olvashatjuk.

      

A Poirot első esetei című novelláskötet történeteit hűséges barátja, Hastings örökíti meg nekünk. Ezek az első években megoldott esetek megalapozták Poirot szilárd hírnevét, mint rettenthetetlen detektív alakját, akinek az eszén nem tud túljárni senki. Megismerjük az egyik esetben, hogyan jutott Poirot élete egyetlen részvényéhez, de a gyűjtemény tartalmazza azt a két eset egyikét is, amikor a brit kormány számára segített megoldani egy titokzatos rejtélyt a kis belga nyomozó.


A Helikon gyűjteményes köteteinek köszönhetően több novellát ismertem már ebből a könyvből, de ez semmit nem vont le számomra az élményből. Meglepően jó volt újraolvasni A győzelmi bál esete vagy a claphami szakácsnő kalandja történeteket. Meglepően egyszerűnek tűnő ám roppant csavaros és sötét titok bújik meg az esetek mélyén. Csodálatosan demonstrálták Poirot kétségtelen zsenialitását, vagy éppen Hastings hűségét.
Igazán jó volt még a Darázsfészek, amire a borító is utal. Meglepő volt amikor Poirot meglátogatja egy régi barátját, hogy figyelmeztesse egy közelgő gyilkosságra. Ez egy nyugodt, de hátborzongatóan drámai történet, és könnyen az egyik lehet a legemlékezetesebb az egész gyűjteményben. Tetszett még A fátylas hölgy, A harmadik emeleti lakás vagy a lezáró Hát a kerted hogy van? sztorija is. Rövid fejtörő novellák vannak a kötetben, nagy részükből film is készült.


Mindegyik egyformán szórakoztató, informatív és nosztalgikus hangulatú nyomozást kínál. Hercule Poirot valóban kiváló detektív, akinek következtetései a bűnügyek megoldásához vezetnek. A kis kalandok számos esetben betekintést nyújtanak az olvasónak, hogyan rakja össze a bűntények darabjait, vezetik el a nyomok a megoldáshoz. Néha úgy tűnik, Poirot képes a semmiből eredményt elővarázsolni.









Helikon, Budapest, 2026
360 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636208158 · Fordította: Gy. Horváth László

"A Valhalla vár!"

 

"A Valhalla vár!"

Bloginterjú - Reggő Dániel íróval



                                              

Amikor megjelent a Vazul fiai (Viking vér) kötet, azonnal felkeltette a figyelmem. A gyönyörű kivitele és az izgalmas, egyedi történet mellett a fiatal szerző első, bemutatkozó regénye, amely a Libri Talent program nyerteseként lép a közönség elé. Mindemellett a kortárs magyar történelmi regények nagyágyúja, Bán Mór író a mentora. A Vazul fiai jóval több, mint egy szimpla történelmi kalandregény. A vikingek, mint témaválasztás és a tehetséges szerző új hangja nagyon kellett a kínálatba. Aki már olvasta az tudja, az egész regény egyszerűen egy mestermű, nagyon rendben van tartalom és próza, az igényes kivitel. Bán Mór a következőt írta róla: “A Viking vér − Vazul fiai nemcsak egy új regénysorozat nyitánya, hanem hazánk legígéretesebb történelmiregény-írójának bemutatkozása is.

Kérdéseimmel Reggő Dánielt kerestem meg, aki örömmel válaszolt. Fogadjátok szeretettel az interjút!

Miért éppen ezt a korszakot választottad?

  

                              

„Vikingek Magyarországon!” Szerintem ez önmagában egy nagyon izgalmas állítás, hiszen tíz emberből kilenc felkapja rá a fejét, és megkérdezi magától: „Na jó, de mit kerestek itt
Magyarországon vikingek?” Ráadásul pont 1046-ban, amikor a Magyar Királyságnak még saját tengerpartja sem volt? Csakhogy a vikingek, vagy ahogyan Közép-Európában ekkoriban inkább hívták őket, varégok nemcsak a tengeren, hanem a folyókon is sokat
hajóztak, és még az sem volt számukra akadály, ha a folyó véget ért. Egyszerűen fogták a hajóikat, kiemelték a vízből, és zsírozott gerendákon átgörgették azt egy másik folyóhoz.
Kevesen tudják, hogy vikingek alapították az első orosz városokat is. Kijev és Novgorod ilyen kereskedelmi telepek voltak legelőször. De a Prágában őrzött Szent István kard is egy viking kard valójában, ugyanis a kora Árpád-kori királyainknak viking/varég testőrsége volt. Ezért hívták Szent Imre hercegünket „Dux Ruizorum”-nak, vagyis a „Ruszok hercegének”, mert feltehetőleg Imre volt a királyi testőrség parancsnoka.


Mennyire fontos a hitelesség a történet írásakor?


Szerintem egy írónak annyira kell hitelesnek lennie, hogy az ne menjen a szórakoztatás rovására, és annyira kell szórakoztatónak lennie, hogy az ne menjen a hitelesség rovására. A történelmi regény műfaja miatt megvan azért jócskán kötve a kezünk. Amiről tudunk, hogy megtörtént, azt nem másíthatjuk meg. De ahogyan megtörtént, az már egy egészen másik kérdés! A regénykarakterek fiktív szereplők, tehát vagy teljes mértékben kitalált karakterek, vagy olyan személyek, akikről ugyan rendelkezünk történelmi feljegyzéssel, hogy valamikor éltek és valamit csináltak, de fogalmunk sincs, hogy valójában milyen személyiséggel rendelkeztek, mit gondoltak, mi motiválta őket, kiket szerettek és gyűlöltek, tehát a fehér vásznat minden egyes esetben az írónak kell megfesteni.


Milyen forrásokra tudtál támaszkodni a regény írásakor?


Nagyon-nagyon sok szakirodalmat olvastam olyan középkorászoktól és kutatóktól, akik az életüket tették fel ennek a korszaknak a megismerésére, és sokat jegyzeteltem magamnak. Természetesen szükséges egy alaptudás, hogy az ember el tudja dönteni, melyik szakirodalmat használja fel és melyiket ne, hiszen a tudósember is tévedhet, és nem kell messzire mennünk, mikor a történelmünket még az osztályharc elve alapján tanították.
Azonban a középkorban sem osztályharc, sem nacionalizmus nem létezett még. Ebben a korban az egyént a vallása és a társadalmi hovatartozása határozta meg legfőképpen, ami a mai embernek talán már egy kissé idegenül hathat. Ha meg kellene nevezni néhány forrást: Kristó Gyula, Makk Ferenc, Font Márta, őket talán hívhatjuk „tévedhetetleneknek”, kis költői túlzással persze, hiszen a történelemről alkotott képünk a tudomány fejlődésével napról- napra változik-fejlődik, és ami tegnap még helytálló megállapítás volt, az holnapra talán már idejétmúlt lehet. Az alaptézisek azonban hosszú ideje változatlanok a magyar történelemkutatásban, mert szilárd alapra épülnek, tehát elmondható: inkább a kis részletek változnak, a nagy egész már nem.

Hogyan idézed fel a hétköznapi emberek életét szokásait, ruházatát egy adott korban?
Mi a legnehezebb a korszak hangulatának visszaadásában? Fontosak számodra az
apró részletek hitelessége, pl. a ruházatok, ételek, hagyományok, a mindennapi
élet eseményei? 

             

                              

A régészeti feltárások alapján írt történészi munkák nagyon sok támpontot adnak egy író kezébe, hogy akkoriban a hétköznapi ember hogyan ruházkodott, mit evett, milyen szokások alakították az életét. Egyébként ezek a tanulmányok is folyton változnak, mert a történészek sem értenek egymással sok mindenben egyet, de van, hogy egy újkeletű régészeti feltárás

cáfolja meg azt, amit korábban valamilyen viseletről gondoltak. 

Például régen úgy hitték, hogy a honfoglaló síroknál aszerint lehet beazonosítani az eltemetett személy társadalmi hovatartozását, hogy milyen gazdag leletanyag maradt a sírban utána: fegyverek, ékszerek

vagy pénzérme. Aztán amikor megtalálták az első holttestet, aki mellett ugyan semmit nem találtak (tehát szegénynek kellett volna lennie), ellenben a selyemmaradványokból arra lehetett következtetni, hogy gyolcs helyett drága selyemlepelbe tekerve temették el, akkor ez meg is cáfolt mindent.

Visszatérve az írásra, a valóság és a fantázia folyton keveredik ebben a műfajban. Vegyünk egy egyszerű példát: az ételeket. Én találom ki, hogy az adott jelenetben mit esznek a szereplőim, de azt már nem írhatom le, hogy paprikás krumpli fölött tanácskoztak egymással, hiszen a paprikát és krumplit is Amerika felfedezése után hozták csak be Európába. Utána kellett olvasnom annak is például, hogy ekkoriban volt-e már bab. Meglepő, de lóbab a középkori Európában is volt, a ma babként használatos növényt ellenben Amerika felfedezése előtt biztos nem találhattuk meg az ebédlőasztalnál. A másik kedvelt példám egy ma is használt kifejezésünk: a „hétágra süt a nap”. Kevesen tudják, de ez a

mondás még a régi pogány világból, az „ősmagyar” korszakból ragadt velünk, amikor eleink úgy hitték, hogy a nap olyan fényesen süt, hogy beragyogja nemcsak a négy égtájat (észak, kelet, dél, nyugat), de még a fenti, lenti és evilágot is (mennyet, poklot, földet), vagyis „a hét égtájat”, a „hét ágat”.


A szereplők gondolatait nehéz a mai olvasó kedvéért aktualizálni? Hogy lehet egy több
száz éve élt ember gondolkodását visszaadni, leképezni?

Én azt gondolom, hogy egy jó történet mindig a mai embernek kell szóljon. Ha íróként nem tudom közel hozni az olvasómhoz a könyv témáját és világát, ha a szereplőim kétségeit, problémáit nem érzi át, nem izgul értük, akkor elidegenítem őt a történettől. Ez pedig a lehető legrosszabb, amit egy szerző elkövethet.
Természetesen többféle írói stílus létezik a történelmi regények műfaján belül is. Van olyan szerző, aki jobban szeret archaizálni, és nála nemcsak a beszélgetések, hanem a karakterek gondolkodása is „középkoribb”. Már amennyiben elhisszük neki, hogy valóban ilyen volt az akkori emberek beszéde és gondolkodásmódja, hiszen ezt igazándiból senki se tudja megmondani. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a krónikaírók egyházi személyek voltak, cölibátusban éltek, nem káromkodhattak és nem paráználkodhattak, véres csatákat, falvak felégetését a saját szemükkel nem láthattak, legfeljebb olvashattak róla. Emiatt nehezen hiszem, hogy a köznép tagjai egytől-egyig hozzájuk hasonlóan gondolkodtak. Márpedig a középkori írásos forrásokat a tanult krónikaírók tollából ismerjük, nem a közemberekéből.  

Milyen segítséget adott a Libri Talent program, amit megnyertél? Mentorod a népszerű

író Bán Mór volt. Milyen volt vele együtt dolgozni? A borító és a grafikák adnak egy
hangulatot a regényedhez. Kinek az ötlete volt, hogyan jött ez?

A Libri Talent Kezdősor program során 351 jelentkezőből tízünket választottak ki 2024
novemberében, és abban a kiváltságos helyzetben lehetek, hogy tízünk közül elsőként végül
az én könyvem jelent meg 2025 novemberében, de néhány hónapon belül olvashatjuk Cserháti Lenke, Földváry Gergely és Horváth Adél könyvét is, amit már alig várok, mert mindhárman nagyon tehetséges írók.

A Libri Talent program tulajdonképpen két fő részből állt: egyrészt kaptunk képzést minden hónapban kortárs magyar íróktól (Lackfi János, Karády Anna), egyetemi oktatóktól (dr. Aczél Petra) és egyéb könyvkiadással foglalkozó szakemberektől (Gorácz Anikó), illetve minden mentorált kapott egy saját mentort. A korosztályi besorolás miatt volt köztünk négygyermekes családapa és egyetemi hallgató is, de az írás szeretete összekötött minket, így hamar kialakult az összhang köztünk. Bele-beleolvastunk egymás munkáiba is, én például Boross Boldizsárral dolgoztam a legszorosabban együtt, hiszen mindketten Bán Mór mentoráltjai voltunk, és Boldi éleslátása sokat segített a mű tökéletesítésében. Csepely- Sulyok Gigi és Cserháti Lenke szintén sokat segítettek, amiért mindig hálás leszek nekik. 

                

Mivel kész kézirattal érkeztem a programba, így Bán Mórral inkább finomhangolás zajlott. A prológust formáltuk a legtöbbet, hogy már az első oldal „rárúgja az ajtót az olvasóra”. Ebben elég sokat segített a mentorom. A közös munka során fontosnak tartottuk Bán Mórral, hogy a saját stílusom maradjon érvényben, annak ellenére, hogy a Hunyadi könyvek nemcsak inspirációs forrásként szolgáltak számomra, hanem a történetem egyfajta tisztelgés is Bán Mór munkássága előtt. És hogy milyen érzés volt vele a közös munka? Felfoghatatlan élmény, mintha egy álomban ébredtem volna. A Hunyadi-könyvek ugyanúgy meghatározták a fiatalkoromat, mint a Harry Potter könyvsorozat. Amikor bekerültem a Libri Talent programba, és kiderült, hogy Bán Mór lesz a mentorom, és hogy a kedvenc kortárs magyar írom nemcsak elolvassa a kéziratomat, de segít jobbá tenni, az életem egyik legboldogabb pillanata volt.

Rengeteg szép, ősi magyar név szerepel a Vazul fiaiban. Hogyan választod ezeket a
neveket?

A magyar neveket főként fennmaradt oklevelekből, településneveinkből, illetve régi magyar nemesi családfa gyűjteményekből próbáltam rekonstruálni, de néhányról a történelmi forrásaink is megemlékeznek, mint például a pogánylázadást szító Vata nagyúrról. A regényemben egyébként értekezek erről a problémáról a Függelékben, ugyanis ekkoriban még nem igazán léteznek azok a típusú nevek, amiket a késő középkorban majd használni fognak a nemesi családok. Vagyis Aba Petre, Borsa Kolozs neveket nem igazán használtak ekkoriban, legföljebb olyanokat, hogy Sámuel fia Petre az Aba nemzetségből vagy Borsa nembeli Kolozs. A történet könnyebb befogadhatósága végett itt tehát anakronizmussal éltem, és igyekeztem a nemzetségneveket családnevekként alkalmazni.
Kis érdekesség, hogy a történetemben egyébként már most felbukkannak a későbbi kiskirályok ősei: az Abák, Csákok, Gutkeledek, Ákosok, ezzel is azt segítve, hogy az olvasó ne vesszen el a rengeteg nemzetségnév között.



Illeszkedjen a szereplő személyiségéhez a külseje? Magad elé képzeled őket, és
ez a kép él a fejedben írás közben? Van kedvenc karaktered?

Számomra nincsenek archeotípusok, a szereplőim a történettel együtt élnek (és néha halnak). A fontosabb karaktereknek természetesen leírom a kinézetét, de az már az olvasón múlik, hogyan képzeli el őket. Vegyük Zotmundot: ő egy harmincas éveiben járó kékszemű, medvetermetű harcos szőkésvörös hajjal és szakállal, de mikor az egyik hölgy olvasóm megkérdezte tőlem, hogy „de azért jóképű?”, akkor hirtelen nem tudtam rá a választ, mert az én fejemben ez nem volt lényeges. Mondhatjuk tehát, hogy mindenkinek a fejében a saját kis filmje pereg, mikor a Viking vér – Vazul fiait olvassa.

Természetesen van kedvenc karakterem! A neve Varjúlábú Vilöngard, és egy olyan viking harcosról van szó, aki folyton viccelődik, kommentálja az eseményeket, és még a karddal is félelmetesen jól bánik. Emiatt nem igazán merik csöndre inteni a bajtársai, akkor sem, ha éppen az agyukra megy. Talán egy kicsit magamra emlékeztet a karakter (félelmetes kardtudás nélkül), ezért kedveltem meg írás közben annyira. A legkíváncsibb talán arra vagyok, hogy az olvasóim hogyan fognak majd viszonyulni hozzá. Én mindenesetre nagyon jól szórakoztam a megírásánál.


Tervezel esetleg másik korszakról is írni?


Vannak terveim, de most talán még túl korai ezekről beszélni. Annyit azért elárulhatok, hogy az Árpád-kor 300 évig tartott, tehát elég nagy a merítés.

A könyvedet a szüleidnek ajánlod. Édesanyádnak a rengeteg szeretetéért, és Édesapádnak, mert megmutatta az olvasás csodáját. Mesélnél erről? Hogy képzeljük ezt el? Hogyan tereltek az olvasás felé? Vannak meghatározó olvasásélményeid?

Szerintem egy gyerek mindig szereti azt csinálni, amit a szüleitől elles. Én még szerencsés időben születtem, nem voltak okostelefonok, tehát azt láttam, hogy apu meccset néz vagy olvas, amikor éppen nem velem játszik. Mivel a foci untatott, nekem maradt az olvasás. Egyébként nemcsak neki, de anyukámnak is köszönhetem ezt a dolgot, mert kisgyerekként minden este mesét olvasott nekem. Amint megtanultam magamtól olvasni, elkezdtem magazinokat és ismeretterjesztő könyveket kérni a szüleimtől: Vili Világa, enciklopédiák, stb. Hamar kiderült, hogy mit szeretek a legjobban: a történelmet! Általános iskolás koromban már egy II. világháborús heti magazint, a Hadi Krónikát olvastam emiatt. A regények világa a Harry Potterrel szippantott be, aztán tizennyolc éves fejjel találkoztam a Hunyadi könyvsorozattal, és onnantól fogva a történelmi regény műfaj szerelmese lettem.

Végül, de nem utolsósorban. Hogyan tovább? Mik a további terveid, mikor érkezik a
folytatás?

2026 év végén jön a folytatás: a Viking vér – Istenek bajnoka. Ezenkívül készül még egy ifjúsági regény a Báthoryak felmenőjéről, akitől a sárkányfogas címert kapták, és aki a legendárium szerint végzett az ecsedi-lápi sárkánnyal! Ez egy nyomozós, humorosabb hangvételű történet lesz, ami bátran odaadható gyerekeknek és nagymamáknak is. Akik pedig figyelmesen olvassák a Viking vér – Vazul fiait, azok rejtett utalást is találhatnak rá a végén, hogy az ötrészes könyvsorozatom után merre kalandozunk tovább majd.


Sok sikert a továbbiakhoz. Köszönöm a beszélgetést!

Beleolvashattok a regénybe IDE kattintva! 

                             

Reggő Dániel (született: Varga Gergő Dániel, Siófok, 1992. március 4. –) balatoni író a Libri Talent Kezdősor tehetséggondozó programjának legelső felfedezettjeként 2025-ben robbant be könyvével a kortárs magyar irodalmi közegbe. 

A Balatonon nőtt fel, Siófokon töltve gyermek- és ifjúkorát, majd a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott, a következő esztendőkben pedig elvégezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar közbeszerzési szakjogász képzését.
Munkája mellett kezdett el írni: 2018-ban Andrzej Sapkowski 70. születésnapjához kapcsolódó Vaják-novellaíró pályázaton Vaspiramis című műve különdíjban részesült.

Ezt követően az írás több évre teljesen háttérbe szorult az életében, mígnem 2023-ban a Gold Book kiadó történelmi fikció témában meghirdetett novellaíró pályázatán Tetemfa című írásával bekerült azon tíz szerző közé, akiknek a kézirata nyomtatásban is megjelenhetett a Sebzett Lelkek című novellás gyűjteményben.

Saját YouTube csatornáján, a Reggő Könyvek Produkción rendszeresen oszt meg felolvasásokat, részleteket a könyvével és könyvbemutatóival kapcsolatosan.

A ​sikoly, amit senki sem hallott

 

Jørn Lier Horst - Jan-Erik Fjell: A ​sikoly, amit senki sem hallott






                                                    

Új, szövevényes krimi érkezett Északról, ezúttal egy kicsit modernebb csavarral. Jørn Lier Horst nevét már ismerik és kedvelik a skandináv krimi rajngói, főhőse, William Wisting felügyelő vezette nyomozásból már ötöt olvashattunk. Jan-Erik Fiel új belépő idehaza. Összefogásuk eredménye egy meglepő és mai krimit eredményezett. Főhősük, Markus Heger kezdetben kissé különc figura. Fokozatosan, a visszaemlékezéseken keresztül az olvasó egyre többet tud meg róla és a múltjáról, amitől a személye átértékelődik.


Markus Heger podcaster magának való, démonaival küzdő, fura figura. Nem rendőrnyomozó, bár van rendőri múltja. Már a családi háttere is szokatlan. Afganisztánt megjárt veterán katona, kilépett rendőr, aki lakókocsijával Norvégiában barangol, érdekes, megoldatlan bűncselekményeket mutat be műsorában. Ennek a műsornak a címe A sikoly, amit senki sem hallott. Az első adás témája a hétéves Lea eltűnése, ami tizenöt évvel ezelőtt Fagernes városának minden lakóját feldühítette. A gyermeket, vagy legalábbis a holttestét soha nem találták meg, apját közvetett bizonyítékok alapján vádolták meg és ítélték el a bűncselekményben. Azonban több kérdőjel is akad az ügyben. Mi van, ha az igazság tizenöt éve még mindig rejtve maradt? Túl sok a megválaszolatlan kérdés. Túl kevés a bizonyíték. Különösen annak fényében izgalmas az ügy, hogy az édesapa már gyerekként is vitathatatlanul gonosz, rossz ember volt, de a lányát imádta. Az ügy tehát nem hagyományos rendőrségi nyomozásra épül. Ez üdvözlendő változatosságot kínál a műfajban. Markus egyre inkább meggyőződik arról, hogy korábban rossz elkövetőt tartóztattak le, és szeretné megtalálni Leah-t.


A regény eseményei lassan indulnak be, ám Mathilde Vaughnnal, egy fiatal újságíró színrelépésével felpörög a krimi. A lány meghallgatja Heger podcastját, és felkelti az érdeklődését az eset. Felveszi a kapcsolatot vele, hogy megtudja, miért nem sugározta soha a Lea eltűnéséről szóló második epizódot, miután az első végén egy szenzációs leleplezést ígért. A múlt és a jelen lassan egyre közelebb kerül egymáshoz, nyugtalanító események kerülnek felszínre. Amikor Mathilde eltűnik, a történet egyre nyomasztóbb, a hangulat sötét és többnyire hidegre vált. Már az első oldaltól kezdve magával ragad a krimi, egy olyan világ tárul elénk, ahol a csend néha hangosabban beszél a szavaknál. 

         

Jørn Lier Horst és Jan-Erik Fjell olvasmányosan írnak, mondanám, tipikusan skandináv stílusban: szigorú, éles és realisztikus a krimi, a történet fokozatosan épül fel. A két szerző homályos utalásokat tesz, ügyesen vezetik félre a nyomozó kedvű olvasót.

A figyelem ezután teljes mértékben Hegerre helyeződik át, akinek a múltja meglehetősen érdekesnek bizonyul, és több érdekességet tár fel. A cselekmény szövetének része a traumából való felépülés, ami cselekvésre ösztönző tényező. Heger családi háttere fontos része a kriminek. Kiderül, ő egy börtönbüntetését töltő bűnöző fia, és pontosan az apjával való kapcsolata lesz az, hogy válaszokat találjon az évek óta sötétben lapuló gyilkos kilétére. Apja segíti, hogy megtalálja a szükséges nyomokat, amelyekkel megoldódik a kis Lea szomorú és tragikus története. A két szerző a kisvárosi hangulatot tökéletesen illeszti be az eseményekbe, a párbeszédek természetesek, a nyomozás leírása pedig hihetővé és életszerűvé teszi a történetet. A tempó lassan indul, majd fokozatosan gyorsul, válik egyre izgalmasabbá és titokzatossá. Nyugtalanító és feszült, lélektani történet van a lapokon.


A főszereplő, Markus Heger, egy érdekes és jól kidolgozott karakter. Folyamatosan egyensúlyozik a távolságtartás és a személyes érintettségek gyakorlása között. Kétségei, a múlt emlékei és erős igazságérzete mélységet adnak a karakterének, ezzel emberivé teszik. A mellékszereplők is meggyőzőek egyszerre keltenek együttérzést és gyanakvást. A történet szerkezete jól összerakott. Lassan egyre több darabja áll össze a kirakósnak, aminek következtében a feszültség egyre fokozódik. A megoldás meglepő, a valódi gyilkos motivációja és személye váratlan. A jelen és a múlt összefonódása izgalmas történetet eredményez. Remélem a két szerző együtműködésének lesz még folytatása, szívesen olvasnám Markus további történeteit.


Kedvezménnyel ITT rendelhető a krimi!





                    

Jørn Lier Horst:
1970. február 27. Norvégia, Bamble

A Vestfoldi rendőrség nyomozó tisztje volt. 2004-ben jelent meg első krimije. A Wisting nyomozó történeteiből TV-sorozat is készült. Vadászkutyák krimije 2013-ban elnyerte az Üvegkulcs díjat.
Több gyerekkönyvet is írt.

Jan-Erik Fjell (született 1982. október 20-án Fredrikstadban) norvég író és rádiós műsorvezető.
2010-ben jelent meg első krimi regénye, a Tysteren a Juritzen Forlag kiadásában. A krimi debütálása 2010-ben elnyerte a Könyvesboltok Díját. Fjell akkoriban a legfiatalabb szerző volt, aki valaha is megkapta ezt a díjat. Jan-Erik Fjell Jan Edgar Fjell színész fia.





Animus, Budapest, 2026
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636148379 · Fordította: Rózsás Dániel