2019. augusztus 31., szombat

Hózentróger

Novics János: Hózentróger 


                                                                         














Kedves Anya!



Rég beszéltünk... levelem vedd akár egy elkésett vallomásnak, afféle kései Ilona-napi emlékezésnek. Én gondolok Rád, szerintem Te is...
Képzeld, még mindig olvasok, és írok az élményeimről. Sok igazán jó történet megfordult a kezemben az utóbbi években, olyan is, amivel kicsit sem tudtam azonosulni, vagy éppen a történet jó lett volna, csupán a kivitelezés nem nyert meg magának. Első kötetes szerző könyve is több landolt a polcomon. Vagy ők kerestek meg, vagy én fedeztem fel őket magamnak. Az idei év második olyan élményét kaptam most egészen váratlanul, amitől egyszerűen lehidaltam. Az első Bálint Erika regénye volt, még év elején.. Milyen apró érdekesség, hogy ma éppen Erika-nap van.

Fogalmam nincs ki Novics János, még eddig nem találkoztam az írásaival. Talán még a kiadó neve is sokaknak ismeretlen lehet. Napkút. Igazán szép, tőlük már olvastam idén a Mezítláb a tarlón kisregényt. Tudod, mindig különc voltam, azt szerettem, amit a többség figyelmen kívül hagyott. Engem bevallom itt és most a cím mellett a kötet rövidsége fogott meg. Valami olyat kerestem, ami nem 6 kötetes családregény: nos, megkaptam! Olyan sebeket tépett fel a lelkemben, amire nem számítottam.


Novics megírta az én történetem, ami pedig nagy valószínűséggel az övé. Nem egészen egy az egyben, de ilyet még nem tapasztaltam, hogy a regény mondjuk legalább 85%-ban az enyém legyen. Nem engedi bő lére, lényegre törő és szikár, mégis olvasmányos és fordulatos, izgalmas ez a kisregény. Talán nem is az a lényeg, amit választékosan leírt, a sorok közt van a valóság. Ami fájt. Úgy vágott gyomron, többször is, hogy a fal adta a másikat. Pedig a történet egészen hétköznapi. Egy kamaszfiú besokall: beleunt a kollégiumba, hogy nem vették komolyan, nem figyeltek rá, nem szerették... sem a szülei, sem a Lány. Verseket írt, kis bohém lelke szabadságra vágyott, figyelemre. OTTHONRA, szerető családra... Itt jött az, amitől enyém lett ez a történet.




A rendszerváltás idején járunk 1990 nyarán. A tizenhat éves fiú egy merész elhatározással lelép, kilép az addigi életéből. Lázad, menekül a számára megoldhatatlan problémák elől, zavart lelke megnyugvásra vágyik. Tettét nagyban segíti, hogy év vége előtt járunk és hét tárgyból bukik éppen. Amiről senki nem tud semmit. A kedves tanerők sem vesznek tudomást az okokról. Látják, de nem tesznek semmit.. megszökni is ezért tud. Az északnyugati határszéli kisváros pedig tálcán kínálja a lehetőséget.
Bátor, merész mondhatni könnyelmű tett, hogy a helyzeti adottságot kihasználva Ausztria felé veszi az irányt. Erről a kalandos, alig két hétről szól a regény, a stoppos életről, a kinti váratlan helyzetekről, ezek élményeit ismerhetjük meg. Persze minden jóra fordul, bár akadnak gondok azért. Az osztrák emberek már ott és akkor érezhetően másként gondolkodtak. Segítettek és nem firtatták, elhitték a meséjét. Szerencséje volt. Nem úgy, mint a mesében, de szinte. Szerettem volna ott lenni, megrázni ezt a fiút, ugyanakkor drukkoltam, menj csak! Hiszen a szabadság vágy, a szabad élet mikor ha nem máskor, mint kamaszkorban, egy szerelemnek vélt érzés idején a legerősebb? Erről nem egy írás született az irodalomban. Mennyire vártam én is, felnőtt legyek, önálló. Végre a magam ura... és ez mekkora csalódással is járt... de ehhez fel kellett nőnöm. Itt még van egy lány, Citrom, aki nem veszi komolyan hősünket... így még az öngyilkosság gondolata is megfordul a kis buta kamaszfejében. Szerencsére ez gyorsan elmúlt, ahogy nálam is. Maradnak a heves és meg nem élt álmok, vágyak. Képzeleg, miközben annyira vágyik egy biztos, odafigyelő szerető közegre, amit CSALÁDNAK hívunk. Ami hiányzik neki. Is.
Átélhető ez a kis történet minden különösebb képzelőerő nélkül könnyen lehet azonosulni a fiúval. A gondolatai, érzelmeinek hullámzása elég heves. Dacos. Büszke. Bizakodó. Lázad, ahogyan ilyenkor kell egy kamasznak. Lázad, hiszen még a neve sem az övé, ennyit kapott az apjától, aki elhagyta őket. A felnőtt karakterek igen jellemzőek, szemléletesek, ahogyan életszerű az egész történet. Anya, nevelőapa, a rendőrök, és a nagyszülők mellett az édesapa alakja is sokat elmond a nagybetűs életnek nevezett lehetőségről. A kamaszélet nemtörődömsége, tapasztalatlan naivitása az életről minden ott van a sorokban. Fájó és szívmelengető. Napok múlva is ott ég az olvasó lelkében, mint egy váratlan pofon nyoma.

Tudod, anya ez a kisregény azért is zaklatott fel, mert éppen most van sok-sok kerek éve ANNAK a nyárnak, amikor ugyanezt megéltem. Mennyi sok egyéb jut eszembe arról az utolsó nyárról, amikor felnőtt lettem, pedig még nem akartam. Mesélhetnék, de már minek? Eddig sem érdekelt, pedig tuti biztos, hogy erős kihatása van arra, milyen felnőtt lettem.
Jó, én nem buktam, de hirtelen hét kettes sem semmi, egy amúgy jó tanuló, csendes, rendes, szófogadó kissráctól. EZ volt az a nyár, amikor hallgattam. Tovább játszottuk, színleltük a boldog családot.  Mindenki nézett értetlenkedve, "mi történt ezzel a gyerekkel?".. de főleg Te nem akartál semmit tudni, észrevenni. Én kitartóan hallgattam, mert nem tudtam elmondani, amit ma már tudom el kellett volna. Biztosan megrázó és döbbenetes lett volna, sokkoló és fájó, a dübörgő szocializmusban mindenképp, de hogy sokunk élete alakult volna másképp, az biztos. Még sem voltam elég bátor. Nem szóltam, nem mentem el. Ma már értelme sincs a múltat boncolgatni, miérteket keresni. Ott és akkor minden megváltozott. Egy életre. Viszem, cipelem, nem veszek erről tudomást, de tagadhatatlanul ott van mélyen elásva a lelkemben.


Novics János hősének sorsa jóra fordult. Ő meg merte tenni! Kissé irigylem a srácot, lett egy életre szóló, meghatározó emléke, élménye. Már meg sem lepett, hogy a hazatérés után a nagyszülei álltak mellé. Jó lenne tudni, mi lett vele 20-30 évvel később, mit csinál napjainkban? Élvezetes olvasmány, jó és erős kezdés. Igazi élmény ilyen gyöngyszemre bukkanni a könyvek tengerében. Remélem lesz folytatás, és fogok még olvasni a szerzőtől.





ITT tudod a kiadótól beszerezni a regényt. Hidd el, érdemes! 



Az író honlapja, további érdekességekért IDE katt!







Napkút, Budapest, 2019
136 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632638355

2019. augusztus 28., szerda

Volt egyszer egy ... Hollywood

Volt egyszer egy... Hollywood







                                                                         











A Leonardo DiCaprio és Brad Pitt főszereplésével fémjelzett mű, az 56 éves rendező kilencedik és eddigi legszemélyesebb filmje. Már a címe is tisztelgés Sergio Leone előtt.
Olyan érzésem volt, hogy QT bizony szentimentális nosztalgiával tekint vissza arra, ami sajnos végleg elmúlt. Méghozzá micsoda brutális borzalom zárta le ezt az aranykornak titulált időszakot! Ezzel a filmjével valóban egy vallomásfélét készített az Álomgyárnak. A nagy várakozás érthető, nem csak a sztárparádé miatt. Tarantino már korábban bejelentette, hogy tíz nagyjátékfilmet tervez, utána befejezettnek tekinti rendezői tevékenységét. Talán ezt még átgondolja azért!




Az már most látszik, hogy megosztó film, amelyről szélsőséges véleményeket lehet olvasni: vontatott, unalmas, kevéssé véres, nincs története, avagy a Mester legjobb filmje stb.

Nem is mennék bele, hiszen az azért vitathatatlan, Tarantino újabb mestermunkát tett le az asztalra, még ha valóban egészen más is, mint amit várhattak sokan. Minden jelenetnek súlya, helye van, kidolgozott párbeszédek, és valójában az utolsó 8-10 percre van kihegyezve a film. Oké, lehet mondani kissé túl hosszúra, néhol lassúra sikerült az előjáték... de nézhető, élvezhető, hozza azt az érzést, visszaadja minden kockájában 1969 nyarát. Tetszett a mozaikos kibontása a történetnek. Tarantino egy valódi ódát készített Hollywood elveszett ártatlanságáról, miközben finoman azt sugallja felénk, hogy az soha nem is létezett. Én a végső meglepetéssel nem voltam elégedett. Kétségtelenül eredeti a befejezés, mégis csalódás volt számomra ez a Manson-mentes film. Egyetlen epizódban tűnik fel a hírhedt szektavezér gyilkos. Nézhető, szórakoztató, a megelevenedő hangulat tökéletes, Margot Robbie gyönyörű, mégis hiányérzetem van a film után. Kíváncsi lennék még rá, hogy vajon Roman Polanski mit szólt a filmhez?

Néhány érdekességet gyűjtöttem a filmről:

Tarantino öt évig dolgozott a Volt egyszer egy Hollywood forgatókönyvén.

A 40 millió dolláros jegyeladás Amerikában a legjobb nyitó hétvégi eredmény Tarantino-film esetében, amíg idehaza százezren nézték meg a premier hétvégéjén a filmet.

A Volt egyszer egy Hollywood egy időutazás. 1969 nyarán játszódik Los Angelesben, amikor Charles Manson követői meggyilkolták Sharon Tate színésznőt, Roman Polanski állapotos feleségét. Némi előismeret nem árt a filmhez erről a korszakról, talán a 40+ korosztályt jobban megérinti. Az is hasznos lehet, ha láttál néhány "spagettiwesternt", netán ezen nőttél fel és ismered a műfajt és sztárjait, filmjeit. Bruce Lee jelenete pedig az egyik legerősebb "humorforrása" a filmnek

1969-ben járunk, a történet főhősei pedig a szebb napokat megélt színész, Rick Dalton (Leonardo DiCaprio), és kaszkadőre, Cliff Booth (Brad Pitt). Leo a hátán elviszi a filmet, ám Brad Pitt és Margot Robbie is nagyot alakítanak. No, meg Brad kutyája is a végén...


A közönség először a 72. Cannes Filmfesztiválon, május 21-én láthatta a filmet, ekkor volt a premier. Amit 7 perces tapssal jutalmazott a jelenlévő 3000 ember. Azért ez sokat mondó.


A filmben 3 Oscar-díjas színész (Al Pacino, Brad Pitt, Leonardo DiCaprio) és 4 Oscar-jelölt színész is szerepel (Tim Roth, Margot Robbie, Bruce Dern és Brenda Vaccaro). Leo és Pitt fejenként 10-10 millió dollárt kapott a filmért.


A Volt egyszer egy Hollywood Tarantino és Leonardo második közös filmje, a Django elszabadul után. Brad Pitt is második alkalommal dolgozott Tarantino keze alatt. Első közös filmjük a Becstelen brigantyk volt. Leo és Brad számára ez volt első közös filmjük, míg Margot és Leo a Wall Street farkasában dolgoztak már együtt. Tarantino szerint Leonardo és Brad Pitt párosa „a legizgalmasabb dinamikus sztárduó Robert Redford és Paul Newman óta". Ebben bizony igaza lehet, a film után ez vitán felül áll. A két sztár remekül játszott együtt, és az idő is jót tett mindkettőjüknek.


Margot Robbie a filmben Tate eredeti nyakláncát és fülbevalóját viselte, amit a családtól kapott kölcsönbe. Állítása szerint ez sokat segített neki a karakter megformálásában, ezért nagyon hálás Tate testvérének, aki a forgatás idejére kölcsönadta neki az ékszereket.



A Volt egyszer egy Hollywood Luke Perry utolsó filmje. Perry 2019. februárjában kapott agyvérzést, és március 4-én a kórházban életét vesztette. A másik szomorúság, hogy ugyan szerepet kapott a filmben az egykor legendás Burt Reynolds, ám jeleneteit nem tudták felvenni a színész szívrohamban váratlanul hunyt el 2018. szeptember 6-án. Szerepét barátja Bruce Dern vette át, Ő alakítja a filmben George Spahn karakterét.




Harvey Weinstein szexuális zaklatási botrányának kirobbanása után QT minden kapcsolatot megszakított a Weinstein Company-vel, akik az összes korábbi filmjét forgalmazták. Az ezt követő licitháborút a Sony nyerte meg olyan kihívókat legyőzve, mint a Warner Bros, a Universal Pictures vagy a Paramount. Az egyezség gerincét képezte a 95 milliós költségvetés, ám Trantino azt is kikötötte, hogy teljes felügyeletet akar a végső vágás és a kreatív folyamatok felett, valamint 25 százalékos részesedést a film premiernapjának bevételeiből.



A Volt egyszer egy...Hollywood egyértelműen az idei nyár kihagyhatatlan moziélményei közé tartozik.





Ki is volt Sharon Tate?

A hatvanas évek ünnepelt fiatal színésznője, Roman Polański Oscar-díjas lengyel filmrendező felesége volt, akit 26 éves korában, nyolc és fél hónapos terhesen brutális kegyetlenséggel öltek meg a saját otthonában. A Sharon Tate-ügy egy korszak végét jelezte. Megöltek egy angyalt. A színésznő meggyilkolása után egy héttel megrendezett Woodstock Fesztivál már más fényben tüntette fel a hippiket.
A színésznő meggyilkolásának ötvenedik évfordulójára mutatták be Quentin Tarantino legújabb filmjét.





Forrás: Port.hu, Mafab. hu wikipédia

2019. augusztus 27., kedd

Éjjel a parton

Nicholas Sparks: Éjjel a parton 






                                                               


"Minél nagyobb a szerelem, annál nagyobb tragédia, ha vége szakad. Ez a kettő mindig együtt jár."








Sparks a szerelmes regények királya, a romantika nagymestere. Ebben a történetben is egy bájos életmesét olvashattam az érzelmek kavalkádjáról, a szerelem erejéről. Jó ilyet olvasni, léleksimogató és erőt adó varázsa van minden Sparks regénynek. Ez különösen jól sikerült, nem véletlen, hogy a 2002-ben megjelent regény most harmadik kiadásban, új borítóval került a boltokba. Nem mellékesen mozifilm is készült a regényből Richard Gere és Diane Lane főszereplésével. Szívmelengető történet.


Nicholas Sparks regénye a szerelem mindent elsöprő erejéről mesél: az érzésről, amely váratlanul úgy tör rád, hogy egyből lesöpör a lábadról. Ott és akkor, amikor nem is várod, még a reményt is feladtad rég. Az összetartozás, a szeretve lenni érzése mindig csodás, ám amikor egy olyan életkorban, néhány csalódással, válással vagy tragédiával a hátad mögött tör rád, az különösen maga a csoda. Mennyire más az elő szerelem tinikorban, majd érett fejjel átélni ezt a csodát. Ami már valóban szerelem. Ez az érzés ad értelmet a reménynek, az életnek.


Tudom miről ír Sparks, volt szerencsém megtapasztalni ezt a szép érzést. A válás után nem sokkal, amikor nem is kerestem kapcsolatot és a legkevésbé vártam jött egy találkozás. Azt gondolom, ott és akkor voltam igazán először szerelmes egy másik emberi lénybe. Negyvenéves fejjel...
Itt pontosan ez történik a regénybéli hőseinkkel is.

Adrienne gyermekeit egyedül nevelte fel, férje egy fiatalabb évjáratú nőre cserélte le. Neki maradt a gyermeknevelés, a társtalanság 45 évesen. Az emlékekből előbukkanó múltbéli forró érzelmeket most felnőtt lányával, Amandával osztja meg. Miért is? Amanda éppen egy tragédiát próbál túlélni, elvesztette a férjét... Sebeket tépkedni, mindig fájdalmas, ám ez most más. Adrienne története magával ragadó, és szívfájdító. Érdekes az anya-lány kapcsolatba bepillantani, ahogyan a két nő érzései feltárulnak az olvasó előtt. Mennyire másként látjuk gyermekként szüleinket, és mennyire keveset is tudunk róluk. Sok esetben az érzelmek mozgatórugói rejtve maradnak. Most az őszinteség és a régi levelekből elénk rajzolódó néhány nap története egy másik anyaképet mutat Amandának. A történet két idősíkon bontakozik ki. Élettel teli, valós és fájó történet, nem rózsaszín habkönnyű, ahogyan az élet is öröm és fájdalom, tragédiák és boldogság elegye. Két középkorú ember története, akik véletlenül találkoznak az észak-karolinai kis tengerparti városkában.


Adrienne menekül a múltja elöl a fájdalmas csalódás után, és egy tengerparti kisvárosban köt ki.
A barátnője panziójának vezetését veszi át néhány napra. Ám szerencsére nem ő az egyedüli látogató… Megjelenik a férfi, Paul. Ő is magára maradt, munkamániás és csalódott. Bár sikeres sebész, ezek a munkahelyi sikerek hideg társak esténként.

Két megtört, magányos ember, akit az Isten is egymásnak teremtett. Felizzik a levegő, azonnal rezonálnak egymásra. Azonban mindketten óvatosak, alig akarják a csodát elhinni, megélni. Sparks nem húzza az időt, nincsenek felesleges körök, leírások a szenvedélynek nem lehet parancsolni. Izgalmas látni, ahogyan a két felnőtt megéli ezt az érzelmi lavinát. Van ilyen és ez kivételes pillanata az életnek, bár minden szerelem más. Két idegen mekkora hatással tud lenni a másikra! Úgy, hogy azonnal megváltoztatják egymás életét. Mindezt egy hétvége alatt. Van esti beszélgetés, borozgatás és séta a tengerparton, csillagok és holdfény, meg szerelem, felkorbácsolt vad szenvedély.

Úgy gondolom, mindenki szívesen lenne szereplőink helyében. A történetük gyorsan kiteljesedik, mégis szomorú véget ér. Sajnos nincs igazi happy end. Nem árulom el miért, érdemes elolvasni. szerintem jobb is, hogy nem a megszokott, elvárt vége van a regénynek. A múlt és a jelen itt összemosódik. Paul megtalálja az elveszett utat a fiához, míg Adrienne, aki egy okos nő egy életre erőt és bátorságot kap, amiből tovább élhet boldogan. A fájdalom és veszteség feldolgozásában a szeretet tud segíteni igazán. A történet magával ragadó szerelmi történet, esetenként akár sírást is okozhat.


"Amíg nem ismertelek, annyira elveszett voltam, amennyire egy ember csak lehet, és te megláttál bennem valamit, ami valahogy megint irányt mutatott nekem."



Nicholas Sparks hozza a tőle megszokott színvonalat a sokadik "lávsztori" megírásában is. Kerülve minden lila romantikát, nyálas giccset itt a nagybetűs ÉRZELMEK, a szenvedély a főszereplők. A mindent elsöprő szerelem csodaszép története felnőtteknek. Rövid, tömör, alig 200 oldal a történet, nincs túlírva, semmi tündérmese. Az élet sűrűje van benne. Előbb a könyvet, utána a filmet!

ITT tudod megrendelni a könvvet kedvezménnyel! 




General Press, Budapest, 2019
200 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634523031 Fordította: Dobrás Zsófia

2019. augusztus 25., vasárnap

Váróterem - Jön! Jön! Jön!

Váróterem - Jön! Jön! Jön! 



                                                             














Bizony, bizony ez a nyár is gyorsan véget ért, már búcsúzik. Kis előretekintés, mit olvasunk idén ősszel, mi várható a kedvenc kiadóimtól! Körülnéztem mi készül a szerkesztői szobák mélyén, a kiadók háza táján. Akiknek köszönöm, hogy beengedtek leskelődni: 21. Század Kiadó, Agave Könyvek, Athenaeum és Partvonal Kiadó.  Folytatás hamarosan!

A 21. Század Kiadó szerintem két elképesztően nagy dobással érkezik őszre! Bár ez talán már nem lep meg senkit, nagyon jó érzékkel válogatnak, igényes és tartalmas, szépséges kiadványokat olvashatunk tőlük. Ez lesz az első, már világpremiernek sem semmi. Várom a szeptember 17-ét!

Edward Snowden: Rendszerhiba


A 21. Század Kiadó 2019 szeptemberében, a világ többi országával egyidőben megjelenteti Edward Snowden Rendszerhiba című memoárját.
A könyv kiadója az USA-ban a Metropolitan Books, Nagy-Britanniában a Pan Macmillan, Németországban a Fischer Verlag – a világjogokat a Macmillan csoport birtokolja.
Edward Snowden 2013-ban, 29 évesen sokkolta a világot azzal, hogy szakított az amerikai hírszerzéssel, és nyilvánosságra hozta, hogy az USA kormánya titokban azon dolgozik, hogy minden egyes telefonhívást, sms-t és e-mailt rögzítsen. Ez a példa nélküli lehallgatási rendszer képes arra, hogy a Föld minden lakójának magánéletébe behatoljon. Most, hat évvel később Snowden először tárja fel, hogyan működött közre a rendszer kiépítésében és miért jutott el arra a pontra, hogy szerepét nyilvánosan is vállalja.

A Rendszerhiba rendkívüli elbeszélés egy éles eszű fiatalemberről, aki online nőtt fel, gyermekkorát az Egyesült Államok fővárosának bukolikus elővárosaiban töltötte, majd felnőttként titkos funkciókat látott el a Központi Hírszerző Ügynökségnél és a Nemzetbiztonsági Ügynökségnél. Könyve egy kivételes íráskészséggel megalkotott, szenvedélyes és elegáns, kulcsfontosságú memoár, digitális korunk valóságos foglalata, amely menthetetlenül bevonul a klasszikusok sorába. További információ és előjegyzés:  http://bit.ly/Edward_Snowden_Rendszerhiba




Októberben érkezik a KULT-könyvek legújabb kötete!
Ez mindig kiemelkedő esemény számomra, ez a kötet idén fokozott figyelmet érdemel.

Colson Whitehead: A Nickel-fiúk
                                                                                       
Amerikában 1-2 hónapja jelent meg a Pulitzer-díjas Colson Whitehead új regénye, A Nickel-fiúk, de máris New York Times bestseller. Az Amazon szerkesztősége a hónap könyvének választotta júliusban, a The Wall Street Journal pedig Amerika egyik legjobb regényírójának nevezte a szerzőt. A föld alatti vasút című történet Magyarországon is nagy sikert aratott az olvasók körében 2017-ben, reméljük, A Nickel-fiúkat is hasonlóképpen kedvelni fogják a szerző rajongói. KULT Könyvek sorozatunkban az idén ősszel jelenik meg a kötet, amely egy floridai javítóintézet fájdalmas történetét dolgozza fel, fiktív elemekkel. Ez a floridai javítóintézet száztíz éven át működött és nyomorította meg gyerekek ezreinek életét. További információ és kedvezményes előjegyzés:  http://bit.ly/A_Nickel-fiuk_Libri



Athenaeum Kiadó:
Igen széles és színes lesz a könyves kínálatuk. Jön októberben újrakiadásban, Finy Petra Madárasszony című első regénye, ami igen ritka manapság, főleg magyar regény esetében. A gyönyörű új borító igen jól sikerült, ITT tudod előrendelni! Várjuk Petra vadonatúj regényét a Marlenkát is, ami szintén októberben érkezik. Földi Andrea csodaszép borítót tervezett ehhez is. IDE katt a kedvezményes Marlenka előrendelésérhez!

Szeptember elején már olvashatjuk Batka Zoltán: Vata fia - a történelem szerelmeseinek

Aki mindent elveszített, hogy győzhessen - Magyar Királyság, 1061
A 11. század derekára a fiatal magyar királyság területén elterjedt az új hit, a kereszténység. Már csak egyetlen, tiszántúli törzs őrzi a régi rendet. Innen robban ki 1061-ben az utolsó pogánylázadás.
I. Béla király "uruszágában" színlelt béke honol. Bélának már csak egyetlen pogány törzset kell megtörnie, hogy végre teljesen a keresztény Európa része legyen a fiatal magyar királyság. Ám Bélának, a kegyetlen reálpolitikusnak legnagyobb harcát saját múltjával kell megvívnia: minél buzgóbban építi nagy művét, titokban annál kétségbeesettebben keresi a visszautat gyermekkora valaha volt pogány világába.

A Vata fia a kisszámú történelmi forrás és az Árpád-házi mondakör elemei alapján íródott drámai események izgalmas láncolata: az utolsó pogánylázadás kitörésének, majd leverésének és a magyarság ősi pusztai kultúrájának végleges eltűnésének krónikája. Mintha egy film peregne előttünk: régi magyarokról szól, ám a mai magyaroknak: a 11. századi történet közben felsejlenek a messziről jött, Európában azóta is a helyét kereső magyar nép mai dilemmái, sorskérdései. Előrendelés:  https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/vata-fia



Még most is szeretlek!
Az Utóirat: Szeretlek! világsikerű könyv várva-várt folytatása Cecelia Ahern-től.

Holly Kennedy biztonságos élete a feje tetejére áll, amikor "megtalálja" az Utóirat: Szeretlek Klub. A klub tagjait megihlette, amit Holly néhai férje, Gerry leveleiről hallottak, és ők is búcsúüzenetet akarnak hátrahagyni szeretteiknek. Megkérik az özvegyet, segítsen nekik.
Holly egyvalamiben biztos: semmiképp nem hagyja magát visszarángatni mélységes gyászába, amelyen nagy nehezen túllépett. Hét évbe telt, mire újra összerakta és kitalálta magát, és szeretné tovább élni az életét. Ám rá kell döbbennie, hogy ha szeretünk valakit, mindig van még valami mondandónk...





Partvonal:


Biztos vagyok benne sokak örömére: FOLYTATÓDIK A PARTVONAL SKANDINÁV THRILLEREK SOROZATA!!
Sulyok Viktória fordításában érkezik szeptember 30-án A gesztenyeember!
Krimi lévén nem árulok el semmit, én izgatottan várom! Már a borítója megfogott.
Hátborzongató pszichothriller a GYILKOSSÁG – THE KILLING filmsorozat szerzőjétől.
Előrendelhető itt>>> /https://tinyurl.hu/wkIF/










Igen érdekesnek ígérkezik Sarah Rose Legendás lányok (Kémnők titkos története a II. világháborúból), ami október végére lesz a boltokban.

                                                                                             
Izgalmas kémtörténetek tele romantikával, küzdelemmel, kódnevekkel, felrobbantott vonatokkal, bátorsággal és sok-sok árulással - a Legendás lányok igaz történeteiből kiderül, mire képesek a nők, ha nemes ügyért kell harcba szállni.
A kötet szerzője, Sarah Rose a brit titkosszolgálat különleges egységének hosszú időre titkosított dokumentumait dolgozta fel. Az egyedülálló iratok, naplók, személyes beszámolók olyan hadműveletekről szólnak, amelyek során fiatal nőket képeztek ki arra, hogy a frontvonal mögé átdobva a megszállt Franciaország területén segítsék az ellenállás tevékenységét.

Előrendelhető itt: >https://tinyurl.hu/r8H4/






Agave:      
                                   

A sok egyéb újdonságból ezt a könyvet emelném ki. Szeptember 10-én jelenik meg, és biztos vagyok benne, hogy sokak számára nagyon várt regény: Graham Moore: Az éjszaka fénye Edison vs. Tesla... amerikai feltalálók nagyszerű portréja az utóbbi évek egyik legnépszerűbb történelmi bestsellerében!
Graham Moore, a Kódjátszma Oscar-díjas forgatókönyvírójának történelmi regénye megtörtént eseményeken alapul, és sokszor a leghajmeresztőbb jeleneteiben sincs egy szemernyi fikció sem. Az éjszaka fénye nem véletlenül lett hatalmas bestseller: nemcsak a nagy áramháború legfontosabb momentumait mutatja be letehetetlen stílusban, de döbbenetes képet fest annak az Amerikának a létrejöttéről, ami mindmáig ereje teljében létezik.
Már előrendelhető 35% kedvezménnyel  http://bit.ly/2NnICFO






Felkészül a folytatásra: Európa, Magvető, General Press, Jaffa, Animus Kiadó! 

2019. augusztus 22., csütörtök

Kereszt

Ingar Johnsrud: Kereszt 
(Fredrik Beier 3.)



                                                                                     













Ingar Johnsrud fantasztikus lezárást kerekített a Beier-trilógiának a Kereszttel! Meg merem kockáztatni, a sorozat legjobb része lett. A Követők sötét és véres alapokat adott, vázolta a vallási fanatizmussal átitatott történet hátterét, míg a Kalüpszó kissé misztikusra sikeredett, egy olyan merénylettel, ami elég meghökkentő véget adott a regénynek. Most mesterien elvarrjuk a szálakat, lehull a lepel a titkokról, minden magyarázatot kap.



Nem meglepő tehát, ha Johnsrud gyorsan a skandináv krimi új csillagává nőtte ki magát a nemzetközi irodalom égboltján. Idehaza talán még nem túl ismert, pedig már 20 különböző nyelven olvasható a sorozata. Hálás köszönet a General Press Kiadónak, hogy lecsapott rá és elhozta a magyar olvasóknak. Mindenképpen az igényesebb, tartalmasabb krimit kedvelőknek ajánlom. Lényeges, hogy itt fontos és hangsúlyos az előző két rész ismerete, összetartozó, egymásra épülő a trilógia. Szigorúan csak sorrendben érdemes olvasni!




Igazi összeesküvés-bűncselekmény áll a középpontban. Itt nem mutatós szóvirág a váratlan fordulat, cselekményes és mozgalmas, mégis logikus történet felépítés. Valóban nehéz tudni, ki a barát és ki az ellenség. Váratlan és izgalmas pillanatok szövevénye váltja egymást, végig figyelmet igényel az olvasótól. Ez nem egy könnyed strandkönyv, vagy "háziasszonykrimi". Aki a lányos krimiket "zseniálisnak" tartja, ezt inkább kerülje el.. ez valóban igényes és tartalmas, jó krimi! Nem is beszélve a megdöbbentő befejezésről. Legutóbb talán a Nevem: Pilgrim volt ekkora hatással rám.

Izgalmas, veretes és becsapós a regény, tele találós kérdésekkel és rejtélyekkel. Trilógiaként ez a három kötet magasan kiemelkedik az átlag krimik sorából. 


Nem is próbálok összefoglalót írni a történésekről, spoiler nélkül nem is lehet. Hidd el kedves olvasó, valóban egy feszült, csavaros és összetett krimit olvastam. Johnsrud szilárdan fogva tartott, több helyen okozott meglepetést. Olyan semminek tűnő apró részek váltak fontossá, amire elsőre nem is gondoltam olvasás közben. Régen lepett meg ennyire egy szerző! Számomra az idei év legjobb krimijei közt van a helye.
Nem szokványos krimivel van dolgunk. Egy intelligens és szövevényes összeesküvés tanúja lehettem, ami a legmagasabb politikai szintig nyúlik. Itt már alig lehet tudni, ki gonosz és ki a jó, ki a barát és ki ellenség, erről végig gondoskodik Johnsrud. Mindezt gördülékeny stílusban teszi.

Nehéz tudni, hogy bízhatunk a rendőrségben, mert kiderül, tégla van a testületben... Ügyesen megtervezett intrika és a váratlan meglepetések időnként drámai fordulatokat adnak. A Követők háttere is megelevenedik, képet ad a Bécsi Testvériség történetéről, ahogyan a Klüpszó fő eseménye is fontos elem. Itt kiderül, nem minden úgy van, ahogyan ott lezárult a regény. Egy olyan szereplő tér vissza, akit már leírtunk. Ingar több olyan váratlan csavart épített be, ami jól működik és egyedivé tudja varázsolni a történetet. Az emberi gyarlóság ezúttal sem hiányzik.



Nem beszélve arról, hogy Kafának és Fredriknek is vannak titkai. Beier lelki terhe, vagy az apja titokzatos múltjáról sok meglepő információt kapunk. Amivel a nyomozó most szembesül, az apja keresztjét ő viszi tovább. A 15 évnyi bűntudatát felváltja az elkeseredett és tehetetlen düh. Ami igen nagy erőt ad neki. A múlt és jelen keveredik a történetben. A múlt most ér össze a jelennel. A választ megkapja mindenki a múlt titkaira, ami nem feltétlen lesz megnyugtató. Talán kevésbé brutális vagy véres az a rész, mégis jeges rémület markolászta a gyomrom, fojtogatta a torkom. Feszült, nem enged, vonzz a sötét titkok világa.

Természetesen Kafa Ikbál nyomozó magánéletéről is lehull a lepel. A nő is súlyos titkot őriz, ami jelentős szerephez jut. A hatalmukat védő-féltő politikusok mocskos játékai, a hírszerzők és a nemzetközi politika titkos összefonódásai, egy őrült vallási fanatikus, az elfelejtett gyilkos vírus,
és a hidegháború kerete, a béke védelme sokba kerül. A fegyverkezés pedig őrületes állami pénzeket mozgat. A mosolyogva történő lejáratásban egy gyermek jövője sem számít a hatalomnak. A célpont pedig végig titokban marad.

Összességében ez a sorozat kedvenc része lett. A Kereszt végig feszült, izgalmas volt az első lapoktól az utolsóig tartogat meglepetést. Ingar Johnsrud krimije szikrázik, igazán kidolgozott története van. Friss és sodró olvasmány, férfias humorral megszórva. A sorozatot inkább csak felnőtteknek ajánlanám.





ITT tudod kedvezménnyel megvásárolni a regényt!



Az 1974. március 4-én, Oslóban született szerző újságíróként dolgozott, filmtudományt tanult.

Az első regénye a 2015-ben megjelent Követők volt. Erős, kerüli a kliséket, jól olvasható, feszült cselekményű krimi, ahogyan a folytatás is. Ingar Johnsrud a feleségével és három gyermekével él Oslóban.

General Press, Budapest, 2019
520 oldal · ISBN: 9789634522751 · Fordította: Vaskó Ildikó



2019. augusztus 20., kedd

Rövid megálló az úton Auschwitzból

Göran Rosenberg: Rövid megálló az úton Auschwitzból 




                                                                                               











A II. világháború éveit, annak minden borzalmát bemutatva, már számtalan formában megismerhettük. Maga a város neve Auschwitz egyet jelent a holokauszt rémségeivel. Gyászos, fekete mementója történelmünknek. Göran Rosenberg másféle megközelítésből ismerteti meg olvasóival azt, aminek nem lett volna szabad megtörténnie.



Olvashatjuk akár egy családregénynek is, hiszen saját édesapja menekülését és szerencsés túlélését ismerhetjük meg. A korabeli levelek, emlékek felhasználásával megírt történet a túlélésről mesél. Nyomokban emlékeztetett Gárdos Péter Hajnali láz történetére. Itt is a kibontakozó szerelem, a remény és az élet újraépítése a fő hangsúly. Természetesen a gyökerekig visszanyúlik a múltidézés.
A könyv első fele a háború végnapjait mutatja be. Elkerülhetetlen a megtörtént kegyetlenségekről írni. Fájdalmasan realista. Nem csak a lágerek, gettók képei, de a számadatok is sokkolóak. Elképesztő akarat és kitartás, rengeteg szerencse kellett a túléléshez.

Az édesapja útjáról Auschwitzból a svéd kisvárosig sok eseményben és megpróbáltatásban volt része a fiatal David Rosenbergnek. Nem is kell talán említeni, az édesanya is lengyel származású, zsidó menekült. A két fiatal túlélése, kibontakozó szerelme ad erőt a bizonytalan leküzdésére. Az átélt borzalmak nem múlnak el nyom nélkül a lelkekből. Csodálni tudom, hogy egy ember, aki ennyi rémséget látott, tapasztalt meg közelről, így fel tudott állni, tovább tudott ebből lépni.

Rosenberg hosszú és fáradságos, gondos munkával rajzolja meg az apja portréját. Ezzel állítva emléket neki és más menekülteknek. David Rosenberg Auschwitz-i útja szó szerint élet- és halál kérdése, no, meg a szerencsén múlt. Többször megálltam olvasás közben, a haláltáborok, gettók életének leírásánál, a gázkamrákba vezető szörnyűségekről olvasni elég nyomasztó érzés. A kiszolgáltatott, ártatlan emberek milliói váltak egy beteg eszme áldozataivá. Az emberek megalázására és kiszolgáltatottságára itt már szavak sincsenek. Kapunk betekintést a zsidó törvényekbe is. Rövid, sűrű és erős próza. Lényegre törő, nem szépít, pontos képet ad a történelem sötét viharáról.



1947. augusztus 2-án este egy 24 éves fiatalember szállt le a vonatból Södertälje Södra-ban. David és Halina Rozenberg nem menekültek, ők az új kategóriába tartozó „túlélők”. Nem szándékoznak Palesztinába távozni, maradnak és beilleszkednek. További közös életüket Svédországban alapozzák meg. A túlélőknek csak három százaléka válik svéd állampolgárrá. A szerelem tovább lendíti őket,
a gyökértelen jövő mégis reményteli és biztató számukra. Az életösztön regénye ez a történet. A könyv utolsó része már erről mesél. A könyv maga a remény. Az ismert és kikerülhetetlen rémálom véget ért. Döbbenetes arról is olvasni, hogy a háborúból is volt, aki hasznot húzott. A továbblépés nem könnyű. Fiatalok és előttük az új lehetőség, a jövő. A szülők megteremtik a lehetőséget az új generációnak a boldogabb életre. Az Auschwitzi út nehéz és küzdelmes, de reményteli. Tartalmas, és a maga nemében szép ez a történet, nem csak a valósága miatt. A szülők szereleme és a  fiú kapcsolata apjával, emlékek mozaikjából bontakozik ki előttünk. A cselekmény egyszerre volt szívszorító és egyben felemelő. Elképesztő és elgondolkodtató történet ez. A szenvedés közepette is megtalálni az élet értelmét. A reményt, a kitartást az élet folytonosságát hirdeti a történet.



Göran Rosenberg 1948-ban született Södertäljében. Író, újságíró, több napilap, rádióadó és tévécsatorna munkatársa, 2000 óta a göteborgi egyetem díszdoktora. Łódźi származású szülei túlélték a második világháborút és az auschwitzi koncentrációs tábort. Az életútjukat feldolgozó dokumentumregény, a Kis kitérő az úton Auschwitzból 2012-ben elnyerte a rangos August-díjat.





Park, Budapest, 2018
324 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633554364 · Fordította: Földeáki Andrea



2019. augusztus 19., hétfő

Ahol a folyami rákok énekelnek

Delia ​Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek



                                                                     



"Amikor az embert sarokba szorítják, kétségbeesik vagy elszigetelődik, a közvetlen túlélést célzó ösztöneire támaszkodik"









 Delia Owens bemutatkozó regénye már az első lapokon megnyert magának. Bevallom, kissé tartottam a könyvtől, az azt övező lelkes értékelések, reklám miatt, hiszen volt már nem egy ilyen agyonhájpolt könyvem, aminél kudarcba fulladt az olvasás élménye. Itt és most az idei olvasmányaim egyik legjobbja lett ez a regény. Valami hasonló érzést ért el, mint Jón Kalman Stefánsson Menny és pokol trilógiája.



Itt egy izgalmas, legfőképpen eredeti, szívhez szóló történetet olvashattam. Olyat, amire az olvasó hosszú ideig emlékezni fog. Lírai, fájdalmasan szép a Lápi Lány története, soha rosszabb debütálást. Van itt minden, műfajok keverednek, megfelelő arányban: akad rejtély, egy titokzatos gyilkosság, de nem nevezném kriminek egyáltalán a regényt. A drámai romantikát lenyűgöző karakterek népesítik be. A fő érdekessége talán a helyszín, a történet Észak-Karolina mocsárvidékére repíti az olvasót az 1950-es és 60-as évekre.



"Az idő gondoskodik arról, hogy a gyerekek ne ismerjék a szüleiket fiatalon."


Szórakoztatott a történet, és nagyon könnyű követni, olvasmányos végig. Owens egy lenyűgöző mesét írt, ami Észak-Karolina parti mocsaraiban játszódik. A mocsár élővilága, a leírások természet ábrázolása egyedi hangulatot ad a regénynek. Több helyen volt olyan érzésem, hogy Kya alakjában maga az írónő jelenik meg. A biológus végzettsége, hozzáértő szeretete érezhető a táj, a megjelenő állatvilág alapos és részletes ábrázolásában. Nyilvánvaló, hogy Owens biológus mivolta nagy szerepet játszik a regényben. Jól ismeri ezt a lápvidéket, a mocsár életét, érezhető a tenger sós vizének illata, akár a sirályok kiáltozását is hallhatjuk olvasás közben. Egyáltalán nem lep meg, hogy a filmesek is lecsaptak a regényre, remek filmalapanyag a könyv. Bár csak 2018 őszén jelent meg, néhány hónap alatt 2 millió példány kelt el belőle, 39 nyelvre fordították le. Szerencsére példás gyorsasággal került a hazai olvasókhoz is. Reese Witherspoon is beválogatta könyvklubjának ajánlott olvasmányai közé, sőt: a színésznő produkciós cége filmet forgat a regényből. Érdeklődve várom.


Ez egy szerelmi történeten alapuló, gyilkossági rejtélyt is beleszövő életmese. Az elszigeteltség és a természet új felfedezése női szemszögből, egy lenyűgöző szerelmi történet mellett.
Owens gyönyörű, lírai prózába csomagolva tálalja a gyilkosságot. A két szál összeér, érdekes háttér bontakozik ki. Ha valamit kifogásként említenék, az éppen ez: a nagyon béna nyomozás, a lapos tárgyalótermi dráma és a végső megoldás. Egyszerűen nem tudtam összeilleszteni a Lápi Lány alakjával a gondosan, előre kitervelt gyilkosságot. Ez zavaró volt számomra, nem ilyen megoldásra számítottam. A regény néhol kissé túlzottan belemerül a természet bemutatásában, ám ezt olyan életszerűen, hangulatos képekkel teszi, hogy élmény olvasni. A történet néhány kérdést elkent, megválaszolatlanul hagyott.



A családi háttér ábrázolása adja a drámát. Kya magányos, mindenki fokozatosan magára hagyja. Az nem meglepő, hogy a nagyobb testvérei elhagyják a családi pokolt, de hogy az édesanyja is szó nélkül ott tudja hagyni az alig pár éves kislányt a részeges, durva apjára... meglepett. Ahogyan az amerikai iskolarendszer is elég laza. Így Kya önmagát kénytelen ellátni, tanulni az életet, szinte minden segítség nélkül. Az élet rögös útján egyedül és küszködve tartja el magát, számtalan nehézség árán. Kegyetlen, mégis szép élete van, ami egyedülállóan megedzi a lelkét is. A természet gyermeke, társai, barátai a sirályok, ludak és a tenger. Kagylógyűjtögetésből és némi könyöradományokból tartja fenn magát. A történet tematikusan nagy hangsúlyt fektet a kirekesztett státusra és az elhagyatottság érzésére, a túlélésre.

Lírai fejlődésregény megkapóan szép nyelvezettel, egyedi hangulattal. A történet eseménydús és gyorsan halad előre. A regény magában hordozza a régi idők balladájának ritmusát. Mint általában, itt is az első szerelem az, ami jelentős változást hoz a lány életében. A közeli kisvárosban élő Tate, aki épp olyan magányos fiú megtanítja olvasni, és ő az, akivel a lány osztozni tud a természet és a költészet szeretetében is. Fontos adalék a történetbe illesztett versek. Nem csak érzelmi, hangulatfokozó, de a végén egy csavarral még a költőről is lehull a lepel. Ez is elég meglepő fordulat volt. Tate mellett más is érdeklődik a magányos, furcsa lány iránt. Ez áll a gyilkosság hátterében, ezzel nem árulok el túl nagy titkot. Nekem a regény drámaisága és lírája, a csodás hangulata talán a Drága kis szívem light, romantikusabb verziójára emlékeztetett, amit jó volt olvasni. Mindenkinek bátran ajánlom, nagyszerű kikapcsolódás, igazi élményolvasás volt ez a regény.



"Én nem tudtam, hogy a szavak ennyi mindent jelentenek. Nem tudtam, hogy egy mondatba ennyi minden belefér.”






Delia Owens: 1949-ben született az egyesült államokbeli Georgiában.
Három nemzetközileg ismert irodalmi könyv társszerzője az afrikai vadvilág-tudós életéről - a Kalahari kiáltása, az Elefánt szeme és a Savanna titkai. Megnyerte a John Burroughs díjat a természetírásért, és többek között a Nature, az African Journal of Ecology és a International Wildlife publikálta. Jelenleg Idaho-ban él férjével.



Libri, Budapest, 2019

426 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634335665 · Fordította: Csonka Ágnes

2019. augusztus 17., szombat

A pontlövész

Izolde Johannsen: A pontlövész
(La Fayette 2.)





                                                                                                 












A Megölni a királyt! frappáns lezárása magában hordozta a folytatást, ami íme, megérkezett a Könyvhétre.
A La Fayette-sorozat második kötetében is egy korrekt, hiteles korrajzot kapunk az adott időszakról, bár talán most inkább csak keret a történelem. Franciaország egyik legzavarosabb időszakát ismerhetjük meg közelebbről a számtalan váratlan, sok esetben meglepő fordulatot hozó kaland során.

Üdítő olvasmány lehet a könyvtengerben az ilyen történelmi kalandregény, különösen az ifjabb olvasóknak. 1792-ben indul a regény, azaz ott folytatódik, ahol az előző véget ért. Legfőbb erénye, hogy a fiatalabb korosztályt veszi célba, kedved adva az olvasáshoz. A csipetnyi romantikával átszőtt cselekmény olvastatja magát, leköti a figyelmet. A történelmi tények és események háttere, az emberi motivációk jól nyomon követhetőek a regényben. Rendkívül sok akció és kaland követi egymást, mégis az első rész néhol nekem kissé darabos volt.
A elveszett gyerek rejtélye sok titkot hordoz. Ő áll a regény cselekményének középpontjában, az ő sorsát követhetjük nyomon. A gyermekkora és a fiatal felnőtt évek, a katonai szolgálat és az életének megalapozása a család keresésével rejtélyek sort is adja.
Az izgalom és hangulat fokozásnak Napóleon színre lépése is egy jó mozzanat vagy Nelson admirális alakja is kiemelkedő. XVI. Lajos király és Marie Antoinette sorsa, a velük történtek hatásai szépen kirajzolódnak, a cselekmény sodró lendületét adják.


Kifejezetten tetszettek a hajós részek leírásai, a kötélverő mesterség bemutatása. Azoknak ajánlom, akik olvasták az előző részt és szeretik az olyan történelmi regényeket, amelyek pontos képet adnak az egykori eseményekről. Mellé kitekintünk a politikai és társadalmi következményekre, és még mindezt szórakoztató formában kapjuk. A La Fayette sorozat első kötetében megismert hősök mellé újabbak is feltűnnek. Fontos szerepet kap Adrienne, a feleség. A történet két barát, La Fayette márki (Marie-Joseph Paul Yves Roch Gilbert du Motier de La Fayette) és Szalma Jason a mesterlövész (Jason Faulkner Paille) életének kalandjait követi tovább. Érdekes, hogy Amerika már ott és akkor is a lehetőségek a szabadság országa volt. A történelmi tények a bajtársiasság, hősiesség, önfeláldozás, szerelem és bosszú, árulás elegyével keverednek. Egyik főhősünk viszonylag háttérbe is került, hiszen Gilbert Lafayette hazájától és családjától elszakítva börtönben él. Az apa-fiú egymásra találása szép ívet fut be a regényben, az érzelmeket átmozgatja az olvasóban, nem kevés fordulatot és izgalmat adva. Igazi kosztümös kalandregényt olvashattam. Szalma Jason alakja pedig már az első részben is kedvencemmé avanzsált. Erős, különleges karakter, kivételes egyéniség, aki ezúttal is a kalandokat mozgatja. Nem véletlen, hiszen a fiát keresi minden lehetséges módon és helyen. A kötet második felére az ifjú Guillaume bosszúja is kiteljesedik. Itt már a történelem is nagyobb hangsúllyal jelenik meg a regényben. A királyi család kontra Napóleon igazi és valós eseményekkel került bemutatásra.


Lelki szemeim előtt megelevenedett a regény minden egyes pillanata, itt és most amit soknak éreztem a brutális képek túlzóan részletes, szemléletes ábrázolása. Ez nem volt az első könyvben. Tudjuk, sajnos kegyetlen vérengzések folytak, amik sem gyereket, sem asszonyokat nem kíméltek. A fajtalankodás is megesett már akkoriban is..de ezek részletekbe menő leírása sok volt, ezek hatásvadász elemek itt. Az emberi tragédiák amikkel szembesít bennünket az írónő bizony sokkolóan hatnak. Az olvasó legmélyebb érzéseit is megmozgatja a történet. Néhány poénos szófordulat is túl mai, nem odaillő abba a korszakba, ugrált is a szemöldököm néha..

Összességében ajánlani tudom a Megölni a királyt! című regényt és a folytatását is. Igaz, ez a romantikus befejezés talán túlzó picit, de a rajongók ezt biztosan nem bánják. A két kötet fő erénye, a számtalan történelmi információ és háttér a nagy francia forradalomról, ami mind a mai Európa képét is befolyásolta. La Fayette márki életútját pedig mindenkinek meg kell ismernie. Keménytáblás, védőborítós megjelenés, Kertai Zalán remek grafikájával.

ITT tudod megszerezni A pontlövész könyvet! 



Dénesi Ildikó (Izolde Johannsen) (Budapest, 1977. augusztus 4.)
magyar történelmiregény-író, biográfus. Tizennégy éves kora óta ír, iskolai rendezvényeken, vetélkedőkben, történelmi versenyeken vett részt. 2003-ban indult a Konkrét Könyvek Kiadó Országos Regényíró pályázatán, ahol ifjúsági regény kategóriában II. helyezést ért el
2015-től a Történelmiregény-írók Társasága (TRT) rendes tagja.




Szenzár, Budapest, 2019
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634792383

2019. augusztus 15., csütörtök

Hajó a ködben

Závada Pál: Hajó a ködben


                                                                                                         














Závada Pál új könyvének hősei ezúttal nem a vidéki zsidóság tragédiáját jelenítik meg, ahogyan az Egy piaci nap regényében olvashattuk. Most az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek sorsa kerül fókuszba. 1944 tavaszán járunk, a kiterjedt rokonság többségükben zsidó származású. A huszadik század történelmének sorsfordító pillanata eléri a vagyonos családot, elsodorja a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplőit. A barátokból vetélytársak, ellenfelek lesznek, a fennálló viszonyok nem csak a család tagjai között színesek és mozgalmasak.




A Hajó a ködben regényével ismét egy súlyos történelmi korszakot állít középpontba Závada Pál.
Érezhető, hogy a szerző sokat kutatott ebben a témában. A regényben egyébként a fikció és valóság tökéletes keveredést mutat. Talán nem is igazán fontos, mi a képzelet játéka, hiszen a valóság súlyos képekkel ad bizonyosságot. Nem titok, hogy a néhai családtagok emlékiratainak felhasználásával írta meg Závada Pál ezt a regényt. A Weiss, a Kornfeld, a Chorin és a Mauthner családok élete és a történelem vihara elég szorosan fonódik össze. Az emlékek is megszépülnek, illetve megkopnak idővel. Jelentősek mind a férfi mind a női karakterek. Kiemelkedik számomra Weiss Judit és persze Chorin Ferenc karaktere.


Valós, érdekes és mozgalmas a sokszereplős regény története. Megismerhetjük a második világháború előtti Magyarország leggazdagabb családjainak körét. A korabeli Magyarország iparának és kereskedelmének egyik legjelentősebb vállalata volt a Weisz Manfréd által irányított birodalom. Ők közösen birtokolták a magyar nehézipar jelentős részét, egyéb más vállalkozásokkal. A hazai nehézipar egyik atyja, Weisz Manfréd volt, aki mindezt jó üzleti érzékkel, okos döntésekkel és pénzével megalapozta. A gazdagság és a siker azonban nem csak elismerést hoz, de az irigykedők számát is növeli. Ahogyan az életbe lépő zsidótörvények mindenkire vonatkoztak, a pénz és a gyárak nem adtak felmentést a családoknak sem.


A rokoni kapcsolatok szövevényes hálója elevenedik meg az olvasó előtt. Ami ezt a könyvet feszültséggel tölti fel, az a hihetetlen pontos, korhű valóság fájdalmas tragédiája. A történelmi események objektív bemutatása teszi erőssé a regényt. Ez pedig jelentősen alakítja a szereplők életét is. Ez a letűnt történelmi kor, mai szemmel is rémséges volt. Átélni, megélni, az életet újraépíteni, de leginkább túlélni szerencse kellett hozzá. Valahol napjaink politikáját nézve úgy érzem, ez még mindig aktuális, és ez adja ennek a műnek a szomorú jelentőségét. Olvasás közben többször jutott eszembe a napjaink szolnoki műtrágya-gyár botránya.


Ne felejtsük el, a német megszállás idején, második világháború utolsó szakaszában járunk.
Természetesen a németek érdeklődését felkeltette a cég: a csepeli gyárüzemben már korábban is gyártottak fegyvert és repülőgép-alkatrészeket a Harmadik Birodalom és Magyarország számára. Érthetően stratégiailag kiemelt jelentőséggel bírt az üzem. Závada regényének fő szála ez az esemény, illetve a cserébe felkínált szabadság a családtagoknak. Závada izgalmas, eleven képet fest az akkori viszonyokról, ami ráadásul megtörtént. Azt tartják, a politika a férfiak dolga, ám a nők valóban döntő, fontos szerepet kapnak ebben a rendhagyó családregényben. A történet szépen kerekedik, remek jellemrajzokat kapunk.

A könnyedebb részek oldják a drámai valóságot. Akad némi szerelmi kaland, az apró titkok, kicsapongó szenvedély ad néha mosolyra okot. Kevés párbeszéd, letisztult, szikár szöveg jellemzi, kikerülhetetlenül sok politikai tartalommal. Ezt a szereplők személyiségé és tettei még erősítik, melyik oldalt képviselik. Embernek maradni, megőrizni a gondolatok tettek tisztaságát, a méltóságunkat nehéz kihívás elé állítja hőseinket. Korhű stílusban a nyelvezete változatosságával hangulatilag is tökéletesen adja vissza a korszak jellegzetességeit, szokásait. Remek történetnek éreztem, a sok szereplő, nevek miatt nem árt nagyon figyelni. A szereplő családtagok élete a bizonytalanságok közé kerül, minden felborul, megváltozik néhány pillanat alatt. A világ is meginog, kifordulni készül sarkaiból. Az eszme árnyékában az emberi butaság és elvakultság még megrázóbb. Félelemben nem lehet élni, olyan történelemfeltárás, ami napjainkra is illik. Nehéz, elgondolkodtató és aktuális olvasmány.


Závada Pál:
Tótkomlós, 1954. december 14-én született.
József Attila-díjas (1998) és Kossuth-díjas (2005) magyar író, szerkesztő,szociológus.
1990-1994 között a Hiány szerkesztője volt. A Holmi című folyóirat szerkesztője 1990-től megszűnéséig, 2014-ig. 2009-től a Digitális Irodalmi Akadémi tagja.
Első, feltűnést keltő munkája 1986-ban a Kulákprés című szociográfia volt. Első regénye 1996-ban a Mielőtt elsötétül. Nagy sikere 1997-ben a Jadviga párnája regénye, amiből film is készült 2002-ben jelent meg Milota című regénye, majd 2004-ben A fényképész utókora követte. A Természetes fény nagyregénye 2014-ben került az olvasókhoz.
Ezt követte az Egy piaci nap 2016-ban.




Magvető, Budapest, 2019


416 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631438550

2019. augusztus 13., kedd

A pletyka

Lesley Kara: A pletyka 




                                                                                           













Az angol írónő bemutatkozó regénye témájául választott történet elgondolkodtató, lélektani utazás. Mai világunk sem mentes, ettől az undorító dologtól, amit pletykának nevezünk. Ellene tenni szinte semmit nem is lehet. Ennél talán nincs rosszabb, mint a más életébe való ilyenformában történő beavatkozás. Az már mellékes, hogy véletlen kibeszéljük azt, ami nem tartozik másra, vagy csupán jólértesültségünket fitogtatva, egy tudomásunkra jutott információt osztunk meg bizalmasan másokkal, akikre nem tartozna. Amit talán semmi nem is támaszt alá. Azonban sajnálatos igazság az is, hogy legtöbb pletykának akad alapja.



Soha nem tudjuk, kik a szomszédaink és ismerőseink. A könyv története tűpontosan rávilágít, mindenki életében van, lehet valami, amit takargat, amihez többnyire semmi köze nincs másoknak.
A magánélet szentsége súlyosan tud sérülni egy rosszindulatú megjegyzéstől. Te mit tennél, ha a kedves szomszédodról kiderülne a saját neméhez vonzódik, esetleg titokban lottó-milliomos? Vagy akad a múltjában egy olyan sötét titok, amit még önmaga előtt is tagadni kénytelen? A könnyelmű kijelentések súlya sok ember életét képesek egyetlen rossz pillanat alatt megváltoztatni. Ebben a sárdobálásban azonban mindenki besározódik.. Utólag lemosni lehetetlen, magyarázkodni még rosszabb.



Lesley Kara nem váltja meg a krimi műfaját, nem is újítja meg. Csupán egy kerek történet mesél el, némi sablonoktól sem mentesen, ami a végső megoldást tekintve egy elég meglepő fordulattal zárul. Eléri, hogy végig leköti az olvasó figyelmét, kíváncsivá tesz és egy friss, mai történet kanyarított a lapokra. Megismerhetjük, hogy egy zárt kisközösség életét hogyan zavarja és borítja fel egyetlen pletyka!

Főhősnők a fiát egyedül nevelő édesanya Joanna, aki London nyüzsgő forgatagából visszaköltözik gyermekkora színhelyére, visszatér Flintstead-on-Sea-be. Az álmos, tengerparti kisvárosban hamarosan egy könnyelmű elszólásból eredően óriási izgalom, már-már lincshangulat lesz úrrá: egy egykori gyermekgyilkos él a városban! A pletyka futótűz módjára elterjedt egész Flintstead-ban, és saját életét éli... innen nincs megállás, nem lehet az eseményeket sem megállítani, sem visszafordítani. A találgatások megindulnak, a tömeg-pszichozis elképesztő! A pletyka lélektana mérgező, ártatlan embereket bánt, miközben megmérgezi a közösséget is.




Az előzmény ismerete már sokkoló, hiszen gyerekekről van szó. Valamikor a hatvanas években az ötéves Robbie Harrist halálra szúrták. A kis Robbie számára nem volt jövő, nem volt lehetősége arra, hogy kiteljesedjen az életben. Mindezt még izgalmasabbá teszi, hogy a kés a tízéves Sally McGowan kezében volt... Azt nem kell részletezni, ez a tragédia mindenki életét nagyban megváltoztatta. A gyerek családjának élete is kisiklott, ahogyan Sallyé is alaposan átértékelődött. Itt lép be a tanúvédelem a történetbe. Szabadon bocsátása óta Sally McGowan tanúvédelemben él. Az új személyiség és egy foltoktól mentes új élet felépítése nem egyszerű. Egy ekkora titok súlya alatt képtelenség lelkiismeret furdalás nélkül élni. Arról nem is szólva, az elindított lavina, a pletyka olyanokat is magával sodor, olyan sebeket tép fel, amire senki nem gondolt. Jo számára sincs mentség, hogy meggondolatlanul elindította a pletykát. A szereplők elsősorban nők, túl mély karakterábrázolást ne keressünk, igazán itt nincs is erre szükség. A közösségi média is jelentős szerephez jut, a közhangulat elképesztő méreteket ölt. A titkok súlya és szerepe, az identitás és a rosszindulat hatásai érzelmi alapon lépnek működésbe.



A visszaköltözés így nem várt, nagy változásokat is hoz. Londonban Jo fia, Alfie zaklatás áldozata lett, így a békés és csendes tengerparti városka, ahol a nagymama is él, ideális megoldásnak tűnt. Azonban a kedélyek olyan mértékben csapnak hullámokat, hogy ez elsodorja Alfit is... Egy érzékeny, lélektani krimit írt a szerző. Tetszett, ahogyan Kara néhány fejezetenként rövid bepillantást enged az igazi Sally McGowan elméjébe. Valóban egy szörny a kislány? Vagy ő is egy áldozat... Az valóban tragédia, ami Robbie-val történt, ám mi lett, hogyan változott meg az élete Sallay-nak? Az utolsó 60 oldal pörgős, váratlan megoldást ad. Lezárásnak eléggé meghökkentő. A történet nagy kérdése még, hogy a gyermekek, gyakran maguk az áldozatok, mennyire felelnek egy tudatlanul elkövetett bűnért és vajon lehetséges-e a későbbiekben valódi megváltás.  Ezzel erkölcsi és morális kérdéseket is érint a szerző. Végül elég meghökkentő lesz az eredmény, lehull a lepel az egykori elkövetőről.



Lesley Kara egy kreatív íráskurzus elvégzése után írta meg első regényét. A pletyka felkerült a The Sunday Times tízes bestsellerlistájára is. Az írónő jelenleg a második regényén dolgozik.

ITT tudod megszerezni A pletykát!


General Press, Budapest, 2019
328 oldal · ISBN: 9789634523048 · Fordította: Harci Andor


2019. augusztus 10., szombat

Olvastam még / 15.

Olvastam még / 15.
Petri és Roth



                                                                           



"Apám ezzel szemben megbízhatóan magát adta, s ebben az önmagábanvalóságban semmiféle tradicionális apaszerep nem volt."








Apák az irodalomban is lehetne ezen bejegyzés alcíme. Íme, két fontos kötetről néhány kedvcsináló gondolat. Egy hazai és egy amerikai szerző kötete került be a mai válogatásomba, két karakteres apa képét megrajzolva. Alig egy hét alatt három fontos aparegény került a kezembe. A tunéziai apa és svéd anya gyermekeként 1978-ban született Jonas Hassen Khemiri a mai svéd irodalom fiatal sztárja, aki mára már drámaíróként is világhírre tett szert. Az ő legfrissebb Apazáradék regényéről ITT olvashatsz bővebben.
Az Apazáradék mai életmese, addiktív családregény a szülők jelenkori helyzetéről. Humorral átszőtt, keserédes valóság. Fontos regény nem csak az idei olvasásokból emelkedik ki számomra.
Ez a regény az első ajánlatom, nézzük a másik két könyvet!



Petri Lukács Ádám: Petri 75
Közelítés



Az exkluzív kivitelű, sok ritkán látott fotóval, minőségi papírra nyomtatott, keménytáblás kivitelben megjelent könyv a költő, Petri György 75. születésnapjára került a boltokba tavaly decemberben. Mint látható, a szerző a költő fia. Aki picit is ismeri Petri életét, tudja, mennyire sajnálatosan korán távozott az égi pantheonba 2000-ben. Alig 56 éves volt. A Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító élete elég zaklatottra sikerült. Már a gyermekkora is nehézségekkel indult, szülei a Vajdaságból kerültek Magyarországra. A nagymamák egyébként is fontos szerepet játszottak a történetben. A Közelítés alcím mindent tökéletesen lefed a kötettel kapcsolatban. Családi emlékek, anekdoták idéződnek fel a fiú emlékeiből a ritka és mára ikonikussá lett fotók segítségével. Tetszett, hogy nem glóriát akar apja emléke fölé vonni Ádám, a költő érzelmeit, szavait nyers és valós egyszerűségében adja közre. Ezzel eléri, hogy Petri György még emberközelibb lesz az olvasónak.
„Amíg lehet” – addig kell kibírni a mindennapokat valahogy.

Megismerhetjük a családi hátteret, Petri György érzéseit, szerelmeit, életfelfogását. A képekről mesél Ádám, azok keletkezéséről, az adott életszakaszról, amit a költő megélt. Így követhetjük nyomon pályafutását és magánéletét, gyermekével való kapcsolatát. Igazán meglepő volt édesanyjával való viszonyáról olvasni. A kedves Mama bőven túlélte fiát.

Nem igazán mély, nem elemező, mégis sokat tesz a már ismert portréhoz a könyv. Varázslata van az irodalmat és a költőt kedvelőknek. Csemege, érdekesség, háttér. A képek már önmagukban érdekességek. A fiatal, energikus költő és a fokozatosan romló egészségi állapota mellett a közös képek adnak még színes tartalmakat. Apa és fia élete jól nyomon követhető, személyes vallomásként olvasva apró titokra is rávilágít. Olvassátok, keressétek!


Kertész Imre Intézet, Budapest, 2018
92 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155118753







Philip Roth: Apai örökség









"Apám nem egyszerűen apa volt, ő volt az apa, akiben megvan mindaz, amit egy apában gyűlölni és szeretni lehet."









Az amerikai szerző 1991-es műve most először olvasható magyarul. Az Apai örökség nem a vagyon, a pénz, az ingóságokról szól... sokkal több annál! A fájdalmas próbatétel, a halállal való elkerülhetetlen szembenézésről, tiszteletről olvashatunk. Az élet írja a legjobb, legfájóbb, igaz történeteket.

Az író agytumorban elhunyt idős édesapja utolsó éveit elmesélve nyújt megrázó látleletet arról, miképp alakulhatnak az apa-fiú kapcsolatok egy végzetes betegség árnyékában. Az egykor fiatal, életerős férfi leépülése, az idős kor egyéb tüneteivel a halálos betegség roncsoló nyomai, lelki fájdalmai mellett az emberi önbecsülés is sok esetben csorbát szenved. Hogyan lehet ezt megélni, túlélni, méltón távozni? Mind a két fél nehéz kihívások elé kerül. Philip Roth őszintén, minden pátosz nélkül írja meg azt a nehéz kihívást, ami elé az élet állította apját és a családot. Sajnálatosan fájó ezeket a drámákat olvasni, még ha 86 éves is az apa, aki búcsúzik az élettől. Az élet megőrzése, annak minőségi fenntartása nem is kérdéses. Ám a betegség kegyetlenül roncsoló, megalázó, az emberi méltóságot végleg a sárba tiporja. Az öregség valóban nem leányálom, ahogy Roth írja. 

Apjának hanyatlását és küzdelmeit, a halálával kapcsolatos érzések, gondolatok változásai bizony egyszerűségükben is drámaiak, nagyon átélhetőek. Az élet egyéb eseményeit felidézve, az élethez ragaszkodva búcsúzó apa képe szívszorító. Ahogyan a fiú türelmes alázattal és szeretettel igyekszik megkönnyíteni apja útját, méltó búcsúra készülve próbálja szenvedéseit enyhíteni. Érdekes volt a zsidó családi múltba bepillantani, a szokásokról olvasni. A regény a művészi szellem és az életerő csodája számomra.


"Egyetlen képpé gyúrni a fotón látható férfi egészséges masszivitását és a kanapén levő emberi roncsot kész lehetetlenség, és mégsem."



Az érzelmek és személyiség jól kirajzolódik, követhetjük a család életét, a múlt képeiből a szülők házassága, gyermekkor villan elő. Megtudjuk a hagyományokat, régi emlékeket megidézve rajzolódik ki a család története. Roth ezt mesterien, finoman, de erőteljes módon ábrázolja. Őszinte életmese a méltóságos búcsúról, az apa-fiú kapcsolat változásáról. Az emberi élet törékeny, egyszeri és megismételhetetlen. Az elengedés, a gyász feldolgozása, a szeretett társ elvesztése sosem könnyű. Azóta már Roth is az égiek csarnokából néz reánk, ahová 2018 májusában távozott. Philip Roth vitathatatlanul korunk egyik legünnepeltebb amerikai írója volt.



Helikon, Budapest, 2018
246 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634790815 · Fordította: Nemes Anna