2019. május 10., péntek

A pozsonyi csata

Benkő László: A pozsonyi csata 
Az első honvédő háború





                                                                                       



"Végül mind elmegyünk,
csak a tetteink emléke marad."






Embert próbáló idők jártak akkoriban. Történelmünk első fontos sikere volt a mára kissé elfeledett pozsonyi csata. Jelentőségét az emberek tudatában most felfrissítheti Benkő László új regénye, ami ennek a diadalnak állít emléket. Igazi nagyívű történelmi regény egy korszakról, amikor végre megszilárdultak a határok, megalapoztuk a biztonságot és a belső békét is némileg. A történelmi korszak és az események adottak, a köré szőtt történet eleven valósággá válik a szereplők által. A történelmi hitelesség, az események háttere, kellően részletes, jól működik az átélhetőség.






Egy tökéletesen megkomponált, kalandokban bővelkedő regényt olvashattam. Már az indítás drámája megfogott, szinte egyhuzamban olvastam végig a könyvet.

Vallások, világnézetek, ideológiák keverednek a nemzetségeken belül. Lebilincselően izgalmas a történések sora. Nem csupán az adott politikai helyzet, az ország és népünk sorsa, helyzete bontakozik ki a lapokon, de egyéb dolgokról is képet kap az olvasó (életmód, viselkedés, hagyományok, szertartások, emberi kapcsolatok) ismerhetők meg alaposabban. Érezhető az írói gondos háttérmunka. A történelmi háttér, a vándorlás és a letelepedés története, a harci szokások és az életstílus bemutatása szemléletes. Romantika, szerelem és boszorkányság is színesíti a regényt. A hős férfiak mellett vannak izgalmas hősnők is. 


Őseink harca 907-ben kiemelkedő jelentőséggel bírt. A Kárpát-medencében való végleges letelepedésünk alapjait, létünket szilárdította meg a győzelem. Nem csupán a gyermek Lajos király hatalmas hadserege és udvaroncai felett arattunk győzelmet, de ezzel elértük azt is, hogy a nyugati határaink az Enns folyóig húzódtak. Ezt a pozíciónkat több mint száz éven át sikerrel őriztük meg. Az előzmények ismeretében, amit fokozatosan ismerhetünk meg a kötetben, sok háttéreseményt világítanak meg. Amíg eljutunk a véres végkimenetelig sok izgalmas és fordulatos esemény részesei lehetünk. A széthúzások, majd az összefogás ereje alapjaiban változtatta meg a magyarság és a gyepűelve hagyományait. A tagozódás és a határ védelme a szomszédos népekkel való kapcsolatok számtalan jelentős mozzanata vezetett a három napon át tartó csatához. Érdekes és látványos képekben bontakozik ki ez az út.

A frank udvar céljai, a magyarok végső eltiprása csúfos kudarcba fulladt. A gyermek Lajos frank uralkodó célja nem csak Pannónia visszaszerzését tűzte ki, hanem a magyar törzsszövetség teljes megsemmisítése volt a fő célja. A diplomáciai tárgyalások nem vezettek eredményre. Jelentős katonai erőt képviseltek a magyarok, ami a németeknek bizony veszélyt jelentett. Árpád népe 902-906 között véglegesen felszámolta a Morva Fejedelemséget is. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy Lajos és a tanácsadói háborút indítottak ellenünk. Kár volt... surrantak a nyílvesszők, villantak a pengék, dübörögtek a harci mének patái. A magyar könnyűlovasság csele, a folyón állomásozó hadiflotta megsemmisítése és az összefogás eredményt hozott. Elképesztő haderőt vonultatott fel pedig mind a két harcoló fél. A bajorok teljes seregét megsemmisítve győztük le őket. Tények és nagyszerű kalandok sora alkotja a regényt. Megismerhetjük a nomád magyar hadsereg szervezetét, harcművészetét, az egyes fegyvereket, azok hatásait. Végig sodró, esemény dús a történet. A karakterek és az érvek ábrázolása hol líra szépségű, hol drámai.


Azért nem adták olcsón azt a győzelmet. A harc alapjaihoz a vallást használták fel és keresztes háborút hirdettek a kereszténységet fenyegető pogányok, azaz a magyarok ellen. A magyar sereg sorsdöntő győzelmet aratott a 907. júliusában. Tisztelet és hála a pozsonyi hősök előtt.

Természetesen a magyarok oldalán is esett veszteség. Apránként állnak össze a tények, világosodik meg, ki is az áruló. Sajnos már ott és akkor is megesett, hogy a lelkiismeret elhallgatott valakiben. Ármány és belső cselszövés, villongások éppen úgy jellemzőek voltak, mint napjainkban. Csak az eszközök változtak. Nem mellékesen érdemes tudni és erre büszkék is lehetünk: Az USA katonai tanintézeteiben történelmük első nagy diadala a 907-es pozsonyi csata konzultációs tananyag. Az igényes és elgondolkodtató olvasmányok kedvelőinek ez egy újabb csemege Benkő László műhelyéből.



Benkő László:
(Szombathely, 1952. március 13.) író. A Magyar Írószövetség tagja.
2004-től kezdte írásait publikálni, a magyar középkorról (Honfoglalás, kalandozások kora - Viharlovasok, és a Tatárjárás) írott történelmi regényei mellett szerzője A Zrínyiek-sorozat három kötetének. Nevéhez fűződik a Honfoglalás trilógia és a Viharlovasok pentatológia, vagya Szent László életét bemutató trilógia. Legutóbb Kinizsi életét írta meg a történelmet kedvelő olvasóknak.



Családi Könyvklub, Budapest 2019

ISBN: 9789638961983



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése