2024. április 16., kedd

Függés

 



Tove Ditlevsen: Függés

(Koppenhága-trilógia 3.)





                                                          





"A pokol a Földön van."




A dán Tove Ditlevsen újrafelfedezése a tavalyi év legjobb irodalmi történései közé tartozik. Hatalmas köszönet és elismerés a Park Könyvkiadónak, hogy végre idehaza méltó formában kiadta a Koppenhága-trilógiát. Tavaly megjelent a Gyerekkor, majd az Ifjúkor, most a lezáró harmadik részt, a Függést vehetjük kézbe.

Kétségtelen, hogy Tove a 20. századi dán irodalom egyik legeredetibb alkotója, Dániában bekerült az iskolai tananyagba is. Elképesztő, bár volt már ilyen, (John Williams: Stoner) hogy közel ötven évvel szerzőjük halála után világhódító útjukra indultak alkotásai.

A Gyerekkor még a kamaszodó, felnőttek világát megérteni akaró, anyja szeretetét kereső fiatal lány életét mutatja be. Meglepően éles, találó meglátásai vannak a fiatal lánynak. Remek korképet kapunk a két világháború közötti Dániáról, némi iróniával fűszerezve. Az első két kötetet erősen áthatja az életigenlés, a vágy a szeretetre, boldog életre. Első verseit tizenkét évesen írta, tudatosan költő akart lenni. Erre akkoriban mint nőnek, nem volt túl nagy lehetősége. Fájdalmas őszintesége mindhárom kötet estében lehengerlő.

„A gyerekkorától nem szabadulhat az ember, beleivódik, mint a szag.”


                       
A szomorú, fájó témákat is mélyen őszintén, természetesen tárgyalja. Olyan nyers őszinteséggel ír férjeiről, gyermekeiről, az alkotási folyamatról és drogfüggőségéről, hogy szinte elviselhetetlenné válik az olvasás. Mégis "berántja" az olvasót. Végig a szorongás, a traumák és a lelki vívódások a meghatározóak életében, igazi boldog élete alig volt. Pedig ez volt a fő cél: sikeres irodalmi elismertségre vágyott. Szeretetteli házasságra, boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatra, gyerekekre. Ez természetesen azért nyomokban, ideig-óráig meg is valósult. Az egyensúly megteremtése azonban nehezen ment. A jóval idősebb, Vigo F.-fel kötött korai házassága hozzásegítette az irodalmi életbe való bekerüléshez. Ismert költő lett. Azonban ez az első házasság erősen elhibázottnak bizonyult, nem csak a nagy korkülönbség miatt.

A közvetlen, személyes hang azonnal megragadja és bevonja az olvasót a világába. Tove Ditlevsen a saját életéből meríti a témát, minden szereplőt a valódi nevén említ, őszintesége már-már zavarba hozza az olvasót. A harmadik kötet egyértelműen a legsötétebb időszakot mutatja be életéből. Tove sorsának alakulását erősen meghatározza ez a felnőttkori háttér. Gyógyszer-alkohol és drogok, amihez az orvos férj segítette hozzá. Furcsa párkapcsolatban éltek, az bizonyos. Ditlevsen négy házasságot tudhat maga mögött. Két gyerek és két abortusz mutatja be a nők akkori helyzetét, sorsát. Intim betekintést enged ezen házasságok létrejöttébe, a válások és az újabb szerelmek kialakulásába. Élmény olvasni minden sorát, különösen a ritka madár boldog pillanatokról.

Mélyen sötét az éveken át tartó pokol eseményeit olvasni. Ahogy a kezdő idézet mutatja, Tove ebben élt. A harmadik, orvos férje, Carl, legalább annyira hibás, hogy a nő életét éveken át súlyosan terhelte. Kicsit sem meglepő, hogy Ditlevsen mennyire érzékeny és sérülékeny nő mellette. Önmagával szemben könyörtelen, nem csak az őszinteségében tárja fel minden baját. Szomorú és számomra sokkoló volt olvasni a tiltott terhességmegszakításokról. Vállalva a veszélyt sodródott ebbe a helyzetbe. Mindezt leginkább az éppen soros férfi kedvéért. Tudom, van ilyen, mégis szomorú, hogy Ebbével való házasságának megromlásáért is első gyermekét okolja.

Életébe az írás hozott napfényt. Több helyen említi, csak akkor örül, ha írhat. Olvasás közben az járt még a fejemben, vajon megérte ez neki? Bár akkoriban is szerették az olvasók, és számos díjat kapott munkájáért, de ennyire alávetni minden ellentmondás nélkül magát egy férfi akaratának megdöbbentett. (Fülműtét, gyógyszerfüggőség). Vajon mit szólna a frissen támadt újkeletű népszerűséghez? Tove szenvedett és keveset volt boldog, pedig a vágy ott munkált benne. Végig erős a kétely, a bizonytalanság érzése benne. A három kisregény igazi nagy dolgokról mesél. Az élet viszontagságait, a női lélek mélyén át mutaja meg.

"Számomra az írás olyan, mint gyerekkoromban volt, titkos és tiltott, szégyellni való dolog, amivel az ember bebújik egy sarokba, amikor senki sem látja."

Amikor váratlanul felbukkan Victor Andreasen, jön egy békésebb, nyugodt szakasz a nő életében. Victor, mint egy mentőangyal segít neki új életet kezdeni. Ez az új szerelem tudta rávenni, hogy egy ideig eldobja a tablettákat és a fecskendőt. A megoldás azért nem túl megnyugtató. Érdekesség, hogy a kötet címe dánul egyszerre jelent mérget és házasságot. Ez Tove esetében erősen összekapcsolódott. Kertész Judit lírai, érzékeny, értő fordítása tökéletesen eltalálta az írói hangot, végig jól adja vissza a szerző hullámzó lelkivilágát, gondolatait.

A könyv 1971-ben íródott, öt évvel azelőtt, hogy a szerző öngyilkos lett. A Függés Tove Ditlevsen egyik legjobb munkája. Fájón komor, erőteljes lezárása a sorozatnak. A Koppenhága-trilógiát 2021-ben a The New York Times az év legjobb könyvei közé sorolta.
Ajánlom mindenkinek, érdemes megismerni Tove életét. Remélem lesz még az életműből lehetőség további olvasásra.




ITT vásárolható kedvezménnyel a regény!


                         
Tove Ditlevsen: (1917. december 14. – 1976. március 7.) a 20. századi dán irodalom legeredetibb női hangja. Koppenhága munkásnegyedében, Vesterbróban nőtt fel, első költeményeit 12 évesen írta. Hosszú alkotói pályafutása során több mint harminc verseskötetet, regényt, novellát, gyerekkönyvet és memoárt írt, amelyek középpontjában a szorongás, a traumák és a lelki vívódások állnak. Írásaiban elmosódnak a határok önéletrajz és fikció között, megelőzve ezzel az autofikció olyan kortárs klasszikusait, mint Rachel Cusk és Karl Ove Knausgård. Műveit mintegy harminc nyelvre lefordították.

Fotó: Gyldendals Billedbibliotek

Eredeti megjelenés éve: 1971
 
Park, 2024
196 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633559574 · Fordította:Kertész Judit







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése