A magányos farkas boldogsága

Paolo Cognetti: A magányos farkas boldogsága



                                                       

Az olasz szerző előző, Nyolc hegy regénye elvarázsolt, az új kisregénye címébe azonnal beleszerettem. A hegyek és a táj ismét eleven képekkel adja vissza a természet szépségét. A történet ezúttal Fontana Freddában játszódik, a főszerepben pedig Fausto, egy negyvenéves fiatalember, aki éppen egy váláson van túl. Elhagyja Milánót, hogy menedéket keressen a hegyekben, hogy megtalálja önmagát és újratervezze életét. Babette menedékházában lesz szakács.




Cognetti tökéletesen tudja, hogyan kell az olvasókat egy másik dimenzióba, a hegyeibe elkalauzolni, miközben a természet és a szerelem megújulásáról elmélkedik. Megfogja meséjével még azokat is, akik számára idegen, vagy új az alpesi környezet, akik még talán soha nem másztak hegyet, vagy mondjuk nem töltöttek néhány éjszakát menedékházban. Az alig 170 oldalnyi kisregény olyan, mintha teljesen elmerülnénk ebben a gleccserekből, hegyekből álló titokzatos és lenyűgöző világban. Miközben életünk hegyeit másszuk, igyekszünk hódítani. A történet egy naptári év hosszát öleli fel, ősztől a következő őszig. Egy mélyen őszinte szerelemnyilatkozat az olasz Alpok iránt, lebilincselő természetleírásokkal, ahol a hegyi élet zord és költői oldala egyaránt bemutatásra került. A második irány a szereplők múltja, amely a történet eseményein keresztül apránként felbukkan.

A történet főhőse Fausto, ismét egy középkorú krízisben lévő negyvenéves férfi, akinek belső gondolataival, érzelmeivel nagyon tudtam azonosulni. Hősnőnk Silvia, huszonhét éves, ő is úgy döntött, hogy a nyarat a hegyekben tölti, és életében először pincérnő lesz. Faustóval kezdik felfedezni a gleccsereket és a hegyeket, erdőket, élvezik a hideget, a hegymászás fáradtságát. Természetesen napról napra finoman elmélyül közöttük az intimitás. Fausto és Silvia életük különböző szakaszában találkoznak, és saját ritmusuknak és koruknak megfelelően engedik magukat át egymásnak, mindenféle  kötöttségek nélkül. Csak élvezik a pillanatnyi boldogságot, amit az élet számukra adott. Lassú, merengő történet, sok érzelemmel. Paolo Cognetti egy apró pillanatokból álló életörömöt vázol fel ezzel a kapcsolattal. A magány és a hegy a két ember találkozásáról szóló szűkszavú történet, akik a boldogságot keresik.

              

           

A történetben ismét van kapcsolat Nepállal, a narráció újra különböző évszakokat fed le a hozzájuk tartozó pompával és nyomorúsággal. Talán ez a történet egyszerűbb, kevesebb réteggel épül fel, főleg a párbeszédek szikárabbak. Láthatóan semmi lényeges nem történik, ez biztosan nem egy sodró kalandtörténet. Nem bánom, hogy elolvastam, hiszen gyönyörű leírásai, metaforái velem maradnak, még úgy is, hogy azt az élményt, mint a Nyolc hegy története, nekem nem adta vissza. Hangulat kell a látszólag könnyed történetmeséléshez, ami alatt nem kevesebb, mint az emberi lét tragédiája lapul. Ezt Cognetti a természet egyszerű szépségével állítja szembe, mint a farkas, aki ösztöntől vezérelve visszatér arra a területre, ahonnan több mint egy évszázaddal ezelőtt elűzték. Tetszett a fenyők és vörösfenyők által kiváltott metafora, vagy ahogyan életre kel előttünk Fausto és Santorso semmihez nem hasonlítható férfibarátsága. Santorso egy igazi hegyi ember, aki kissé durva, mint a hegyi férfiak általában, és egy baleset miatt még jobban rájön, mennyire szereti ezeket a hegyeket.


Mint minden jó író, Cognetti is világot teremt. A szereplők, akik ezt átélik, eleinte hétköznapi emberek. Sebeikkel és nyugtalanságukkal, amikor próbálnak elszökni az élet elől, majd amikor visszatérnek, az a benyomásunk, hogy nem egy év, hanem egy élet évszakain megyünk keresztül. Akár van, akár nincs ideje a boldogságuknak, úgy érzik, pontosan ott vannak, ahová tartoznak. Az emberi kapcsolatokról olvashatunk a természettel való szakadatlan párbeszédben. Ez a lenyűgöző szépségű alpesi táj bámulatosan látványos végig. Legyen szó kétezer méteres vörösfenyőről vagy háromezer sziklából és jégből álló gleccserekről. Cognetti a magányt, az élet súlyát, a küzdelmeket, a reményt, a szerelem, a barátság, a fájdalom a legelemibb emberi érzések segítségével adja át. A remek fordítás ezúttal is Nádor Zsófiát dicséri, míg a letisztult, egyszerű és kifejező borító is csodaszép. Szívesen olvasnék még Cognettitől. 





       

Paolo Cognetti (1978. január 27. (Milánó) –)
Elsőkönyves szerzőként 2017-ben elnyerte a legrangosabb olasz irodalmi díjat, a Premio Stregát, valamint a Prix Médicis étranger-t, és a Nyolc hegy harminchét országban jelenik meg.

Eredeti megjelenés éve: 2021


Jelenkor, Budapest, 2023
174 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635182183 · Fordította: Nádor Zsófia