Rényi Ádám: Várólista
és további felnőttmesék
Rényi Ádám azonnal berobbant az irodalom színpadára, amikor 2021-ben megjelent az Osztálytalálkozó kötete. A sorban hamarosan érkezett A bezzeggyerek 2022-ben, majd Erika néni csatlakozott a csapathoz 2024-ben. Azóta lelkes rajongótábora van a szerzőnek, a kötetek többszöri utánnyomást értek el, sőt, színházban is nézhető némelyik történet. Most 2026 elején itt a Várólista című újabb felnőttmese gyűjtemény.
Valamire jól ráérzett, hangulatban és tartalomban eltalált Rényi Ádám. Nagy szükség van ezekre a szórakoztató, rövid és hatásos történetekre, amik elgondolkodtatva meglepnek. Az új kötet címe sokatmondó. Tetszett, ahogyan nem direktben reagál napjaink politikájára, mégis az irónia mögött ott van a valóság. Különösen a Kávéházi beszélgetésnél éreztem ezt. Szinte láttam magam előtt a két néhai, igazán nagyszerű színésznőt, akik remekül brillíroznának ebben a jelenetben. (Tábori Nóra, Máthé Erzsi). Alcíme lehetne a kötetnek "Életképek napjaink Magyarországáról" .
Talán éppen ez a varázsa ezeknek a novelláknak a sokszínűség mellett. A szereplők hétköznapi emberek, akik itt élnek körülöttünk. Szinte biztos vagyok benne, mindenki talál ismerős figurát, történést a leírtakban. Mindemellett jól szórakoztatja és elgondolkodtatja az olvasót a hangulat és tartalom színes elegye. Rényi kevés szóval, röviden és tömören mond el sokat.
A Várólista nem árul zsákbamacskát. Pontosan azt olvashatjuk, amit sejtet. A letisztult, egyszerű és kifejező borító remek történetek gyűjteménye, jól illeszkedik az előzőekhez. Ezúttal főleg férfiak állnak a történetek középpontjában. Nem mindig kerülnek piedesztálra... A repülőgép több novellában is feltűnik, kedvencem a 17B és 17C című páros novella. Laik Eszter szerkesztő nagyszerű ajánlása után ezúttal is harminc remek novella vár az olvasóra. A címadó novellában sajnos semmi túlzást nem éreztem. A levélváltásból kikerekedő novella igazi látlelet napjaink szomorú valóságáról.
A párkapcsolati válság, a gyerekvállalás nehézségei, vagy a magány, elmúlás témái mindenkit megragadnak. Friss, mai történetekben elevenedik meg a körülöttünk lévő világ. Az üvegvisszaváltó automata mellé a nyaralási élmények és a szokásaink adnak keretet. Milyen egy nap, ha otthon marad a mobil? Kinyílik körülöttünk a világ, észrevesszük a mindennapok szépségét. A kifejezetten szórakoztató történetekből kiemelkedett az Eljövetel, a Hotel Kikelet, az Anita eltűnik vagy a Jenő költözik.
A váratlan befejezések, furcsa megoldások az Együtt a család, Emil zserbója, A fiú, Anyák napja történeteknél szóltak nagyot. Az egész kötet érezhetően egyben van, rendben van. Jellemzően sajátos, keserédes és groteszk, rövidségével hatásos, sok esetben Hofi poénjait juttatta eszembe. Sírva dőltünk a nevetéstől, miközben pontosan éreztük, önmagunkon nevetünk. Szerethető és szórakoztató novellák kerültek a kötetbe, amiket élvezettel olvastam. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, akár ismerkedésnek vagy "fáradt embereknek" tökéletes kikapcsolódásnak.

Köszönöm az élményt, az előolvasási lehetőséget!
Rényi Ádám negyedik kötete, a Várólista február 19-től a boltokban!
Kedvezménnyel ITT előrendelhető a kiadótól, akár dedikált formában is IDE kattintva!
Rényi Ádám (Budapest, 1977. ápr. 23.-) a 21. Század Kiadó társtulajdonosa. Kommunikációs és médiaszakember, újságíró, szerkesztő, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett bölcsészdiplomát francia nyelv és irodalom, valamint média szakon. Rényi Ádám pályáját újságíróként kezdte.
Első novelláskötete Osztálytalálkozó és más mesék inkább felnőtteknek címmel 2021-ben jelent meg. Ezt követte A bezzeggyerek 2022-ben, majd Erika néni érkezett 2024-ben.
XXI. Század, Budapest, 2026
208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635686988 · Megjelenés időpontja: 2026. február 19.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése