2023. február 10., péntek

Boldog új év


Malin Stehn: Boldog új év



                                                 






"Az ember nyilván arra emlékszik, amire emlékezni akar."




Ismét egy új szerző első bemutatkozásának lehetünk tanúi. Malin Stehn számtalan ifjúsági könyv után most a felnőtt olvasókat vette célba. Krimije olvasmányos, fordulatokban gazdag családi dráma. Nem akciókrimi, nem folyik vég nélkül a vér, a dráma fokozatosan bontakozik ki és a lélektanra épít. Karakterei élő, valós emberek, szuper jellemrajzokat kapunk. Skandináv krimi, ahol a drámai háttér miatt mindvégig érdekes marad a történet. Olyan hétköznapi embereket ábrázol, akik hibáznak. Apró hibák ezek, de valami nagyobbhoz és félelmetesebbhez vezetnek. Barátságok értékelődnek át, miközben a félelem fokozatosan megváltoztatja életüket. 

A történet vidám felütéssel indul, így a várható izgalom, kialakuló dráma nagyot szól. Szilveszter éjszakáján három, régi baráti család készül együtt köszönteni az új évet, míg gyermekeik bulit szervezhetnek. A történet a lelki vívódásokra, egykori rossz döntésekre, elhallgatásokra épül. A szülői felelősséget is kiemelném. Ugyanis egy szülő legrosszabb rémálma akkor következik be, amikor a 17 éves Jennifer idő előtt távozik a buliból, majd eltűnik. A nagyon várt Boldog új év ígérete egy pillanat alatt veszik el a szereplők számára. 

     
Malin Stehn olyan magával ragadó módon építi fel a történetét, hogy elülteti a kételyt is közben az olvasóban. Ügyesen elkalauzol minket a különböző karakterek nézőpontjai között, hiszen a történetet három nézőpontból ismerjük meg. Jennifer anyja Lollo, Jennifer barátnőjének anyja Nina és apja Fredrik gondolatait, érzelmeiből áll össze a krimi. Ezek elég hullámzóak, titkokról hull le 
a lepel, amik a családok életét alaposan felforgatják. Maga az egész krimi nagyon emlékeztetett Mattias Edvardsson Látszólag normális című néhány éve megjelent sikerére. A szülői szerep, a kamaszok felnőtté válásának útkeresése adja a feszültséget. Mennyire ismerjük valójában a saját gyerekünket? Jennifer édesanyja is ezzel szembesül, amikor belenéz eltűnt lánya laptopjába. Döbbenetes amit ott talál, maga sem érti a kialakult váratlan rémséget. Megteremtett az író egy bizonyos atmoszférát, a cselekmény fokozatosan pörög fel. Minél tovább halad előre a történet, annál több eltitkolt igazság derül ki. Malin Stehn ügyesen mutatja be a felszínes barátságokat, a külsőleg tökéletes életeket és házasságokat és a felszín alatti titkokat. Jól hozza a skandináv életérzést, hangulatot. Egy elgondolkodtató családi dráma, ahol a szülők is keresik a válaszokat.

A különböző szereplők szemszögéből, gondolataikon, kételyeiken és bűntudatukon keresztül a történet a durva végkifejlethez közelít. Ami kissé zavart, bár felbukkan a rendőrség, igazi nyomozás nincs. A szereplők érzelmi hullámzásaiból kibontakozó, elsősorban lélektani drámát olvashatunk. Szétesőben lévő házasságok, ahol a szülők küzdenek önmagukkal, a környezetükkel, és a saját gyerekeikkel. A karakterek személyisége összetett és érdekes valóság kerül napfényre: semmi sem az aminek látszik. Hatásos lélektani dráma, meglepő végkifejlettel, ahol morális kérdéseket is feszeget a regény. Jó stílusban megírt, olvastatja magát, gondolkodni is kell olvasás közben. Engem lekötött mindvégig.


Kedvezménnyel ITT lehet tiéd a krimi, akár E-könyvben is!



     
Malin Stehn (1969) több mint negyven, kamaszoknak szóló könyv szerzője. Összehasonlító irodalomtudomány szakon végzett az egyetemen, majd évekig szabadúszó szerkesztőként dolgozott. Énekléssel és dalszerzéssel is foglalkozott, Crayfish nevű popzenekara komoly sikereket ért el a 90-es években. A Boldog új év az első felnőtteknek szóló regénye.



Partvonal, Budapest, 2023
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156058997 · Fordította: Petrikovics Edit

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése