Rényi Ádám a 21. Század Kiadó társtulajdonosa, Kommunikációs és médiaszakember, újságíró tollat ragadott. 30 rövid életképben írta meg jelen világunk fanyar és mégis megmosolyogtató jellemzőjét. Humoros és groteszk fricska ez az életigenlő, elgondolkodtatóan jellemző lenyomat. A frissen megjelent kötet, az Osztálytalálkozó és más mesék inkább felnőtteknek már is siker, jól fogadták az olvasók. Kétségtelenül a tavaszi kínálat egyik legjobb könyve. A szerzőjével, Rényi Ádámmal beszélgettem.
1: A könyvszakma és az olvasók főként a kiadói munkád ismerhették eddig. Mióta írsz? Gondolom több év munkájának gyümölcse érett be. Milyen érzés kézbe fogni a saját köteted,
első könyves szerzőnek lenni?
Talán még azt sem, én vagyok a csendesebb társ a kiadóban, de újságírással, szerkesztéssel, kommunikációval már több, mint húsz éve foglalkozom. Az elmúlt években a munkám mellett elsősorban színházi és médiakritikákat írtam, közben 2010-ben megírtam néhány novellát, majd néhány évente egyet-kettőt, az elmúlt két évben megint egy kicsit többet, így összegyűlt egy kötetre való. Eleinte nem gondoltam rá, hogy ebből könyv is lehet, de tavaly ez megváltozott, így a nagyszerű Laik Eszter szerkesztői segítségével fejeztem be a kéziratot. Nagyon jó érzés kézbe fogni ezt a kötetet, különösen azért, mert egyetlen pillanatig sem éreztem, hogy az írás során dolgoztam, küzdöttem volna. Ahogy megvolt az ötletem, a történetek szinte kiszaladtak a fejemből, örömmel írtam, és az, hogy ebből egy kézzel fogható tárgy lett, amiben esetleg mások is örömüket lelik, az nagy boldogság nekem.
Bizonyos értelemben már „másodkönyves” vagyok egyébként. Bárdos Andrással közösen írtunk egy könyvet a Madách Színház zenés korszakáról, de az kétségtelenül egy másik műfaj.
2: A 21. Század Kiadó rendkívül igényes kivitelű, széles kínálatot hozott a palettára. Kérlek, mondj három olyan könyvet, amire büszke vagy, hogy a kiadónál jelent meg.
Nagyon nehéz hármat kiválasztani, túl sok jó van. Amire talán személy szerint büszke lehetek, azok Kordos Szabolcs és Dezső András könyvei, mert ők nálunk lettek sikeres könyvszerzők, de nagyon örülök annak is, hogy Mautner Zsófi és Pokorny Lia szakácskönyve is nálunk jelent meg. Tudnám folytatni a sort…
3: Milyen műfaj áll hozzád közel, mindenevő vagy? Van kedvenc íród, mit olvasol szabadidődben?
Szeretem az abszurdot, a tényirodalmat és a krimit, mostanság főleg skandinávot, de szívesen olvasok szakácskönyvet is. Sajnos a munkám és a gyerekek mellett sokkal kevesebb időm jut olvasásra, mint szeretném, talán ezért is írtam rövid történeteket, hogy a sorstársaimon segítsek.
4: A történeteid rövidek, velősek, hatásos és humort sem nélkülöző életképek. Széles spektrumon mozognak, mindegyik önálló, mégis egy kerek egészet ad a kötet, tökéletes lenyomat, korhangulat. Ezt tervezted, vagy menet közben alakult így? Engem megfogott a sokszínűsége tartalomra, szereplőkre. Ezek a mesékben a szereplők is ismerősek. Hogyan épültek-születtek meg, mennyire ismerős ez az ábrázolt közeg? Tetszett, hogy nem kifejezetten Budapest központúak, olyan bárhol megtörténhettek volna idehaza.
Valójában nincs túl sok tudatosság a kötet darabjaiban. Ötleteim támadtak, a csavarra, a szereplőkre, a hangvételre, ezek köré építettem a történeteket. A jelenben élek, filmben sem nézek sem kosztümöset, sem sci-fit. Az engem körülvevő világ érdekel: azok sorsa, akik bármikor szembe jöhetnek az utcán. A látszólag jelentéktelennek tűnő átlagembereké, akiknek talán van egy nagy sztorijuk. Én legalábbis igyekeztem írni nekik egyet-egyet. A hatás különösen érdekelt, írás közben azt tervezgettem, hogy mikor mit gondol, mit érez az olvasó, amikor találkozik a szövegemmel. Ha sokszínűnek érzed, annak nagyon örülök, mert az célom volt, hogy hangulat és közeg szempontjából se legyenek sablonosak, bár kétségtelen, hogy időről időre visszatérek egy-egy technikához, formátumhoz. Meséim többsége azért Budapesten játszódik, de játszódhatnának máshol is. A lényeg a valóságos környezet, mert az jól megtámasztja az abszurd, esetenként szürreális történeteket.
5:Volt egy jó poén, tanulság, ahhoz írtál keretet, vagy a történetet vetted csavarosan meglepőre? Honnan a rókamotívum?
Az ötlethez, jobbára a csattanóhoz írtam a keretet, az adta a vázát, amit felöltöztettem a történet többi elemével, a karakterekkel, a helyszínekkel. A róka, bár csak apró epizódszerepben, megjelenik az egyik novellában. Laik Eszter szerkesztő adott ötleteket Somogyi Péter borítótervezőnek, hogy milyen motívumokat lehetne felhasználni a borítótervhez, a róka volt az egyik. Amikor megláttuk a tervet, azonnal beleszerettünk, nem is volt kérdés, hogy ez lesz a borító.
6: Milyen a jó mese szerinted? Te olvasol mesét a lányaidnak? Kell, hogy legyen tanulság?
Mivel a meséket általában sokszor olvassuk el, számomra az a jó mese, amely tud újat adni, más hangsúlyokat bemutatni, a második, a harmadik, a sokadik olvasásra is. Amelynek vannak olyan rétegei, amelyek első olvasásra nem tárulnak fel, és amelyek a gyerekek fejlődésével is egyre többet adnak nekik. Szoktam nekik mesét olvasni, bár gyakran le vagyok szavazva és a feleségem előadását választják. Ha én vagyok a szerencsés, legtöbbször a Pitypang, a hiú oroszlánt (Don Freeman meséjét Göncz Árpád fordította magyarra és a szeretet nyelvére) vagy a Mókuspapa gyere haza! címűt olvasom (Alex Scheffler meséjét Papp Gábor Zsigmond nagyszerű magyarításában). A gyerekmesék esetében fontos a tanulság, hiszen a mese a szocializáció, a társadalom működésének megismertetésének eszköze. Az én felnőttmeséim esetében nem törekedtem rá tudatosan, hogy tanítsam az olvasót bármire is, de lehet, hogy egy-egy helyzetben, karakterben magára ismerhet valaki, és elgondolkodik rajta. Senkit nem szeretnék megváltoztatni, csak legfeljebb elszórakoztatni, és elvinni egy intellektuális és érzelmi utazásra. Afféle csillagtúrára.
7: Készül, várható folytatás? Esetleg regényben gondolkozol?
Vannak ötleteim újabb novellákra, de közel sem annyi, amely elég lenne a folytatáshoz. Persze ez idővel változhat. Regényben nem gondolkodom, egyelőre az instant műfajok vonzanak jobban, de még bármi megtörténhet. Mivel én egy főállás, egy vállalkozás és két kisgyerek mellett írok, nem merek ígérni, de kétségtelenül élvezem az írást, és amit élvezek, azt aligha fogom abbahagyni.
8: Némi irónikus társadalomkritika is fellelhető egyik másik írásodban.Te milyennek látod az emberi kapcsolatokat ebben a zűrzavaros, zárt vírusidőszakban? Több novelládban felbukkan az elmúlás. Tart még az életösztön bennünk, képesek vagyunk örülni egymásnak?
Őszintén megmondom, engem végtelenül megvisel ez a járvány, nagy erővel csapja arcunkba a halandóságunkat, amellyel korábban nem foglalkoztunk napi szinten. Az én generációm – 44 éves vagyok – mostanáig nem érezte a bőrén, hogy a dolgok hirtelen gyökeresen megváltozhatnak, és ami biztosnak tűnt, az pillanatok alatt válik bizonytalanná. Bizarr benne az is, hogy ez egy olyan baj, amelyet nem a nekünk fontos emberek közelségével, hanem a távoliságukkal kell leküzdenünk. De közben ez az egész tele van abszurditással, tragikomikus elemekkel és tulajdonképpen magában hordozza a reményt is. Az emberi kapcsolatokat talán nem változtatja meg gyökeresen, de - mint minden emberpróbáló kihívás - tükröt tart elénk, és nem lehetünk mindig büszkék arra, amit látunk benne.
9: A címadó írás volt az első, ami megszületett. Te jársz osztálytalálkozóra, hasonló a tapasztalatod?
Sajnos meglehetősen ritkák nálunk az osztálytalálkozók, nem vagyunk elég jó szervezők az egykori osztálytársaimmal; de az a kevés, amin részt vettem, jó élmény volt, az Osztálytalálkozó keserű hangulatához tehát nem innen kaptam inspirációt.
10: Végezetül vissza a rókához, mennyire fontos ma a mosoly, hogy akár önmagunkon is tudjunk mosolyogni?
Már-már harcosa vagyok annak, hogy ne vegyük túl komolyan magunkat, mindig tudjunk mosolyogni, nevetni saját életünkön. Nem tagadom, néha fontos megbeszéléseket is megtrollkodok, hogy oldott legyen a hangulat, ne feszüljünk bele a dolgunkba. Jellemző rám afféle fanyar kívülállás, talán ez visszaköszön az írásokon is.
Köszönöm a lehetőséget, sok sikert kívánok, várva a folytatást!
Az Osztálytalálkozó kötet ITT megrendelhető a 21. Század Kiadótól.
Ha e-könyvben kéred, IDE katt!
Talán még azt sem, én vagyok a csendesebb társ a kiadóban, de újságírással, szerkesztéssel, kommunikációval már több, mint húsz éve foglalkozom. Az elmúlt években a munkám mellett elsősorban színházi és médiakritikákat írtam, közben 2010-ben megírtam néhány novellát, majd néhány évente egyet-kettőt, az elmúlt két évben megint egy kicsit többet, így összegyűlt egy kötetre való. Eleinte nem gondoltam rá, hogy ebből könyv is lehet, de tavaly ez megváltozott, így a nagyszerű Laik Eszter szerkesztői segítségével fejeztem be a kéziratot. Nagyon jó érzés kézbe fogni ezt a kötetet, különösen azért, mert egyetlen pillanatig sem éreztem, hogy az írás során dolgoztam, küzdöttem volna. Ahogy megvolt az ötletem, a történetek szinte kiszaladtak a fejemből, örömmel írtam, és az, hogy ebből egy kézzel fogható tárgy lett, amiben esetleg mások is örömüket lelik, az nagy boldogság nekem.
Bizonyos értelemben már „másodkönyves” vagyok egyébként. Bárdos Andrással közösen írtunk egy könyvet a Madách Színház zenés korszakáról, de az kétségtelenül egy másik műfaj.
2: A 21. Század Kiadó rendkívül igényes kivitelű, széles kínálatot hozott a palettára. Kérlek, mondj három olyan könyvet, amire büszke vagy, hogy a kiadónál jelent meg.
Nagyon nehéz hármat kiválasztani, túl sok jó van. Amire talán személy szerint büszke lehetek, azok Kordos Szabolcs és Dezső András könyvei, mert ők nálunk lettek sikeres könyvszerzők, de nagyon örülök annak is, hogy Mautner Zsófi és Pokorny Lia szakácskönyve is nálunk jelent meg. Tudnám folytatni a sort…
3: Milyen műfaj áll hozzád közel, mindenevő vagy? Van kedvenc íród, mit olvasol szabadidődben?
Szeretem az abszurdot, a tényirodalmat és a krimit, mostanság főleg skandinávot, de szívesen olvasok szakácskönyvet is. Sajnos a munkám és a gyerekek mellett sokkal kevesebb időm jut olvasásra, mint szeretném, talán ezért is írtam rövid történeteket, hogy a sorstársaimon segítsek.
Valójában nincs túl sok tudatosság a kötet darabjaiban. Ötleteim támadtak, a csavarra, a szereplőkre, a hangvételre, ezek köré építettem a történeteket. A jelenben élek, filmben sem nézek sem kosztümöset, sem sci-fit. Az engem körülvevő világ érdekel: azok sorsa, akik bármikor szembe jöhetnek az utcán. A látszólag jelentéktelennek tűnő átlagembereké, akiknek talán van egy nagy sztorijuk. Én legalábbis igyekeztem írni nekik egyet-egyet. A hatás különösen érdekelt, írás közben azt tervezgettem, hogy mikor mit gondol, mit érez az olvasó, amikor találkozik a szövegemmel. Ha sokszínűnek érzed, annak nagyon örülök, mert az célom volt, hogy hangulat és közeg szempontjából se legyenek sablonosak, bár kétségtelen, hogy időről időre visszatérek egy-egy technikához, formátumhoz. Meséim többsége azért Budapesten játszódik, de játszódhatnának máshol is. A lényeg a valóságos környezet, mert az jól megtámasztja az abszurd, esetenként szürreális történeteket.
5:Volt egy jó poén, tanulság, ahhoz írtál keretet, vagy a történetet vetted csavarosan meglepőre? Honnan a rókamotívum?
Az ötlethez, jobbára a csattanóhoz írtam a keretet, az adta a vázát, amit felöltöztettem a történet többi elemével, a karakterekkel, a helyszínekkel. A róka, bár csak apró epizódszerepben, megjelenik az egyik novellában. Laik Eszter szerkesztő adott ötleteket Somogyi Péter borítótervezőnek, hogy milyen motívumokat lehetne felhasználni a borítótervhez, a róka volt az egyik. Amikor megláttuk a tervet, azonnal beleszerettünk, nem is volt kérdés, hogy ez lesz a borító.
6: Milyen a jó mese szerinted? Te olvasol mesét a lányaidnak? Kell, hogy legyen tanulság?
Mivel a meséket általában sokszor olvassuk el, számomra az a jó mese, amely tud újat adni, más hangsúlyokat bemutatni, a második, a harmadik, a sokadik olvasásra is. Amelynek vannak olyan rétegei, amelyek első olvasásra nem tárulnak fel, és amelyek a gyerekek fejlődésével is egyre többet adnak nekik. Szoktam nekik mesét olvasni, bár gyakran le vagyok szavazva és a feleségem előadását választják. Ha én vagyok a szerencsés, legtöbbször a Pitypang, a hiú oroszlánt (Don Freeman meséjét Göncz Árpád fordította magyarra és a szeretet nyelvére) vagy a Mókuspapa gyere haza! címűt olvasom (Alex Scheffler meséjét Papp Gábor Zsigmond nagyszerű magyarításában). A gyerekmesék esetében fontos a tanulság, hiszen a mese a szocializáció, a társadalom működésének megismertetésének eszköze. Az én felnőttmeséim esetében nem törekedtem rá tudatosan, hogy tanítsam az olvasót bármire is, de lehet, hogy egy-egy helyzetben, karakterben magára ismerhet valaki, és elgondolkodik rajta. Senkit nem szeretnék megváltoztatni, csak legfeljebb elszórakoztatni, és elvinni egy intellektuális és érzelmi utazásra. Afféle csillagtúrára.
7: Készül, várható folytatás? Esetleg regényben gondolkozol?
Vannak ötleteim újabb novellákra, de közel sem annyi, amely elég lenne a folytatáshoz. Persze ez idővel változhat. Regényben nem gondolkodom, egyelőre az instant műfajok vonzanak jobban, de még bármi megtörténhet. Mivel én egy főállás, egy vállalkozás és két kisgyerek mellett írok, nem merek ígérni, de kétségtelenül élvezem az írást, és amit élvezek, azt aligha fogom abbahagyni.
8: Némi irónikus társadalomkritika is fellelhető egyik másik írásodban.Te milyennek látod az emberi kapcsolatokat ebben a zűrzavaros, zárt vírusidőszakban? Több novelládban felbukkan az elmúlás. Tart még az életösztön bennünk, képesek vagyunk örülni egymásnak?
Őszintén megmondom, engem végtelenül megvisel ez a járvány, nagy erővel csapja arcunkba a halandóságunkat, amellyel korábban nem foglalkoztunk napi szinten. Az én generációm – 44 éves vagyok – mostanáig nem érezte a bőrén, hogy a dolgok hirtelen gyökeresen megváltozhatnak, és ami biztosnak tűnt, az pillanatok alatt válik bizonytalanná. Bizarr benne az is, hogy ez egy olyan baj, amelyet nem a nekünk fontos emberek közelségével, hanem a távoliságukkal kell leküzdenünk. De közben ez az egész tele van abszurditással, tragikomikus elemekkel és tulajdonképpen magában hordozza a reményt is. Az emberi kapcsolatokat talán nem változtatja meg gyökeresen, de - mint minden emberpróbáló kihívás - tükröt tart elénk, és nem lehetünk mindig büszkék arra, amit látunk benne.
9: A címadó írás volt az első, ami megszületett. Te jársz osztálytalálkozóra, hasonló a tapasztalatod?
Sajnos meglehetősen ritkák nálunk az osztálytalálkozók, nem vagyunk elég jó szervezők az egykori osztálytársaimmal; de az a kevés, amin részt vettem, jó élmény volt, az Osztálytalálkozó keserű hangulatához tehát nem innen kaptam inspirációt.
10: Végezetül vissza a rókához, mennyire fontos ma a mosoly, hogy akár önmagunkon is tudjunk mosolyogni?
Már-már harcosa vagyok annak, hogy ne vegyük túl komolyan magunkat, mindig tudjunk mosolyogni, nevetni saját életünkön. Nem tagadom, néha fontos megbeszéléseket is megtrollkodok, hogy oldott legyen a hangulat, ne feszüljünk bele a dolgunkba. Jellemző rám afféle fanyar kívülállás, talán ez visszaköszön az írásokon is.
Köszönöm a lehetőséget, sok sikert kívánok, várva a folytatást!
Az Osztálytalálkozó kötet ITT megrendelhető a 21. Század Kiadótól.
Ha e-könyvben kéred, IDE katt!
Itt olvashatod a blog könyvajánlóját.
A szerző portréját Somogyi Zsuzsanna készítette.
Jó kis interjú volt, az utolsó válasszal nagyon egyetértek! :D
VálaszTörlés