2021. május 1., szombat

A halálos X

Stefan Ahnhem: A halálos X
(Fabian Risk 5.)


                                                                                  




"Az igazi gonosznak soha nem volt és nem is lesz szüksége indítékra."


Stefan Ahnhem jött, látott és győzött! Szinte azonnal a skandináv krimi új, immár álló csillaga lett.
Ahogyan a Kockavető, úgy a folytatás, a Fabian Risk sorozat ötödik könyve is magasan kiemelkedik az idei szezon kínálatából. Túl sokat nem is kell erről beszélni, tessék olvasni Ahnhem sorozatát! A fordulatos és sötét, több szálon futó cselekmény ismét egy erős sztori. Engem nem zavart, hogy igazán nem ért véget és nincs kerek lezárása az előző kriminek. A kocka tovább gurult, ami nem fért már abba a történetbe, azt itt megkapjuk, azaz a szálak elvarrása, a háttér is kibontakozik, magyarázatokat kapunk Stefantól. Nem is akármilyet! Természetesen van, lesz bőven újabb áldozatokat követelő, brutális gyilkosságsorozat. Az elkövetési módok is elképesztően látványosak és fantáziadúsak. Folyik a harc az idővel és a kockával. A véletlen (ami nincs, vagy mégis?) nagy kérdése a kriminek. Félelmetes, ahogyan kibontakozik a kockavető lelkivilága, motivációja. Küldetését a kocka diktálja. Már szinte szerethetővé válik a figura, de azért mégsem, erről azért gondoskodik a szerző.

                                  
Persze, mondhatnánk akár, a kevesebb néha több, ám akkor "csak" egy szimplán jó skandit olvashatunk. Stefan agya csúcsra jár, ez nem kérdés, zseniális a fickó! Nagyjából az ötödik oldaltól görcsbe állt a gyomrom az izgalomtól, ami nem csak kitartott az utolsó lapokig, de mindezt bőven tudta fokozni is. Folyamatosan idegtépő, csak azért tettem le néha, hogy erőt gyűjtsek a következő lapokhoz.
Ahnhem két évtizeden keresztül forgatókönyveket írt, ez most is érezhetően filmszerűen látványossá teszi a krimit.

A szálak elvarrása jól ment, aki olvasott már tőle és ismeri a szerző remek stílusát, szövevényes történetfelépítését nem fog csalódni most sem. A mellé kikerekedő újabb eseménycunami az utolsó 100-150 oldalra ezer százalékon forrt, teljesen őrült fordulatokkal sodort tovább. 

A Tivoli meglátogatása amúgy szerepel a képzeletbeli bakancslistámon, de egyelőre várhat még... Ez amúgy Jussi egyik krimijében is kedvelt helyszín volt már. A svéd és dán rendőri szervek közötti rivalizálás látványosan folytatódik. Dunja úgy van jelen, hogy szinte nincs is, de a nő illata és profizmusa tetten érhető. Kim Sleizner tuti őrült, és előbb-utóbb bizonyára elnyeri a méltó büntetést, de arra még várnunk kell. Pedig ennek már nagyon drukkoltam. Szerencsére a Risk család mindennapjaiból kevesebbet kapunk, Szonja művészkedése is röviden jelenik meg, ez engem kifejezetten zavart már. Talán egy új lehetőséget kapva békésebb mederbe érkezik a kapcsolatuk.  Egyedül a fiuk sorsa kétséges. 


               
A krimi jól hozza a svéd hangulatot, olvastatja magát, fogva tart a cselekmény, a fordulatai a tapasztaltabb krimiolvasóknak sem kiszámíthatóak. A félelem és az aggodalom bennem is végig ott volt.


Fabian Risk jó karakter, remekül gondolkozik, óriási szerencsével túlél ezt-azt, ráébred az összefüggésekre, bár fejre állni látszik minden... Néha az is szerencse lehet, éppen milyen színű alsót húzott fel reggel. A nyomozás egyre izgalmasabb, az összes szál, amelyet szépen összeszőttek a karakterek magánélete érdekében, további izgalmas dimenziót nyitnak. A felvillanó portrék hatásosak: Gertrud, Theodor, Dunja vagy Mollander esetében is. Elvin élete és a bizonyítékok még nem állnak teljesen össze, további meglepetések várhatóak a jól megkomponált krimiben. A kollégák ellen nyomozni elég izgalmas és váratlan, hiszen itt megmutatkozik, hogy a bűnelkövető és a nyomozók közt elég vékonyka az a bizonyos vonal. Ördögi és alapos történet, bűnről és áldozatokról. Az is elképesztően idegesítő, mennyire zavaró egy túl okoskodó, pökhendi főnök. Tuti biztos van még legalább két kötetnyi a történetben, mire mindenki lelepleződik, helyére kerülnek a puzzle darabkák. Addig azonban még izzik a levegő Helsingborgban. Izgatottan várom, mit varázsol elő legközelebb a köpönyegéből Stefan Ahnhem.


ITT rendelhető kedvezménnyel a krimi! 


                       
Stefan Ahnhem: Stockholm, 1966. november 24.
Forgatókönyvíró, író.
Debütáló kötete A fantom 2014-ben jelent meg. Ahnhem ezzel lett a 2015-ös Chrimetime Specsavers Award nyertese. A Fabian Risk sorozat jelenleg öt kötetből áll.




A szerző fotóit Les Kaner és Thron Ullberg készítette.
Animus, Budapest, 2021
432 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633248249 · Fordította: Erdődy Andrea


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése