2021. május 4., kedd

Jane Seymour

Alison Weir: Jane Seymour
Az üldözött királynő



                                                                                  





Alison Weir a kiváló angol történész és regényíró Tudor királynők sorozata harmadik részéhez érkezett. VIII. Henrik hat feleségének történetét feldolgozó regénysorozata most Jane Seymour életét állítja elénk. A legenda szerint ő volt az, akit talán Henrik király leginkább szeretett. Az bizonyosan elvitathatatlan tény, hogy törvényes fiúörököst ő adott az angol koronának. Jane valószínűtlen útját ismerhetjük meg, ahogyan a vidéki lovag lányából Anglia királynője lett.

               
A regény első harmada éppen olyan szürke, picit körülményes, mint Jane. Mondhatni semmi különös, mégis királyné lett. Ez csak azért nem igaz, mert élmény volt ismét elmerülni a korszakban. Még úgy is, hogy elkerülhetetlenül voltak ismétlődések, ami az előző két kötetben is olvasható volt. (Katalin félreállítása, halála, Anna élete és sorsa, küzdelmei a fiú utódért).

Elég messziről indul a történet, az alig kilencéves kislány, Jane kijelentésével elképeszti szüleit. A családban már van két fiútestvére, ő vallásos nevelése, szerény, visszafogott természete miatt is apácának készül. Akkoriban a felsőbb osztályú nők mindig a családjuk érdekében házasodtak, ez egy ilyen időszak volt. Imádott apja nem tiltja ezt a lánykának, azonban ez a későbbiekben gyorsan módosul Jane elképzeléseiben is. Aragóniai Katalin udvarhölgye lesz, majd később Boleyn Annát is szolgálta. Így a felnőtt fiatal lány már az előző kötetekben is megjelent. Jane Seymour teljesen ellentétes személyiség volt elődjével, Boleyn Annával szemben. A királynék udvarhölgyei, mint valami kiváló és színes virágoskert funkcionált Henriknek. Jane-re a visszafogott szerénysége, sugárzó ártatlansága és olvasottsága okán figyelt fel. Amit Anna természetesen elég rosszul tűrt.

Jane udvarhölgynek azonban nem sok választása volt, amikor a király nyíltan a szeretőjének kéri, apró ajándékok, figyelmességek mellett. Természetesen nemet mond azért, de sorsa elkerülhetetlen, szem előtt tartva a családja érdekeit is. Földbirtokok sora, tisztségek, megbízatások, jutottak a Seymour-oknak, így ment ez már akkor is. Ugyanakkor Katalin halála után, az Annával kötött házasság nem számított törvényesnek, így, ha úgy vesszük, Henrik szabad préda volt Jane számára. Ráadásul a nő huszonnyolc éves volt és még ártatlan. Ez igen nyomasztotta, hogy eddig nem akadt udvarlója, kérője.

Mélyen tisztelte Katalint, ahogyan az angolok is, őt tartotta igazi királynénak. Anna ellen nem csak önmaga játszott, viselkedése és a sorozatos vetélései is elriasztották Henriket. Itt a pillanatok alatt kibontakozó félreállítása, majd lefejezése is olvasható. Boleyn Anna sorsa és végzete remekül megmutatkozik ismét. Ebben némi szerepe Jane-nek is volt, ami nem kevés lelkiismeretfurdalást okoz a későbbiekben neki. Erre utal az alcím. Tökéletesen tudja, ha nem fiút szül, Anna sorsára jut. Igyekszik felnőni a kapott feladatához, erős akaratúnak, bátornak és kitartónak látszani. Azonban belül hatalmas vihar, félelem dúl a lelkében, mire megszületik a herceg. 

Nagy erénye a királynőnek, hogy igyekezett a két hercegnő sorsát (Mária és Erzsébet) békésebb vizekre terelni Henriknél. Azonban Henrik igazi hatalomvágya is megmutatkozik, simán fattyúnak bélyegzi saját lányát, Máriát, és eltiltja Katalintól. A mindenképpen fiúörököst nemzeni már szinte teherként nyomasztja a királyt. A történet mozgalmas, színes, ahogyan megelevenedik a korabeli királyi udvar. Bálok, vadászatok intrikák és pestisjárvány, bírósági tárgyalások adják a hátteret. A regény mindenkinek szól, akit érdekel a történelmi szépirodalom és a Tudorok története. 

A cselekmény tele van botrányokkal, titkokkal és intrikákkal, ez mozgatja, viszi előre az eseményeket. A könyv egy romantikus regény is, ahol a király érzelmei is megmutatkoznak, mindkét irányba. A gazdagon berendezett látványos dekoráció, a vallási terrorig a történelmi hangulat újra elsőrendű. A végére egy pörgős és olvasmányos eseménysort kapunk, amiben jó volt ott lenni. Jane élete kétségtelenül nagy ívet futott be, bonyolult és nehéz alakítást nyújtott. Nem volt ő az a szürke kisegér, akinek eleinte látszott. Azonban a szülés után alig egy héttel meghalt. Innen folytatódik Henrik és a Tudorok további sorsa, amit érdeklődéssel várok. 

       
Alison Weir zseniális történész, remek író, 1951-ben született.
Elsősorban az angol királynők és családok történetéről ír, életrajzok formájában, amelyek feltárják történelmi hátterüket. Számos történelmi szépirodalmi művet is írt.

Jane Seymour meséjén keresztül ismét elvarázsolt. A szerzői utószót is tessék elolvasni, érdemes! 






Művelt Nép, Budapest, 2020
660 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156186195 · Fordította: Sillár Emőke

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése