Björn Borg: Szívdobbanások
Borg példátlan sztárságot és sikereket ért el, amely örökre megváltoztatta magát a tenisz világát is. Már a hetvenes évek közepétől követtem karrierjét, hiszen svéd származása és alakulóban lévő skandináv mániám miatt is figyelmet érdemelt. Talán ez is közre játszott, hogy igazából csalódottan tettem le a könyvet.
Björn Borg vitathatatlanul minden idők egyik legnagyobb sportolója, akinek karrierjét öt egymást követő wimbledoni cím koronázta meg. 1982-ben, alig 26 évesen Borg úgy döntött, hogy visszavonul a tenisztől.
Született már róla könyv, sőt egy egészen jó film is 2017-ben, ismerhetjük, megírták életét, sikereit. Azonban Björn Borg most először mesél saját karrierjéről, döntéseiről és azokról a tapasztalatokról, amelyek személyiségét formálták. Itt-ott apró bepillantást enged, de nem megy mélyre, nem nyílik meg igazán. Gyermekkorától kezdve a páratlan teniszkarrieren át napjainkig, egy sportlegendáról olvashatunk, aki úgy élte az életét, ahogy akarta.
Életrajza inkább általános, mint konkrét. Mondanám, a szokásos sztársportoló életrajza, de nem. Mindenről szó van, ami meghatározó volt életében, de a "Jégember" titulushoz méltón, szerényen, felületesen, csak érintőlegesen beszél életéről. Bár többször elhangzik, utált az újságíróknak nyilatkozni, nem szeretett magáról beszélni, nos, ez érezhető.
Tanúi lehetünk a sportlegenda születésének, és a teniszről semmit sem tudó olvasók számára ritka betekintést nyújt egy rendkívüli, mozgalmas, színes, lebilincselő életbe. Kivonatosan, röviden beszéli el életét. Szívesen olvastam volna egy színesebb és dinamikusabban megírt életrajzot az eseménydús és jól ismert életéről, mert így ez a könyv „lapos".
Azt mondom, kár, hogy a Borg házaspár írta... hiszen a harmadik feleségének, Patriciának mondta tollba életét. Nagy irodalmi élményre nem számítottam, de nem is ad ilyet a könyv. Mellesleg, szerintem érdemes lett volna egy "szellemírót" felkérni, rá bízni a dolgot. Közömbös, unalmas stílusban megirt könyv kerekedett ki.
Talán egy „szellemíró” jobban elmélyítette volna és árnyalta volna a könyv tartalmát. Magyarul kevés a méz a madzagon, elbírt volna nagyobb őszinteséget, nyiltságot. Magánéletéről sem igazán tudunk meg többet, mint amit a világsajtó már ezerszer megírt. Házasságairól, kapcsolatairól ugyan kikerülhetetlenül vall, de csak amit muszáj. A könyv igyekszik bemutatni nekünk a teniszlegenda, híresség és apa életét, több-kevesebb sikerrel.
Sokat olvashatunk kevéssé érdekes dolgokról: a gyerekkor, családi háttér általános. Az olyan dolgok, mint Björn személyes edzési szokásai vagy ambíciói, mániái próbálnak érdekességet hozni a sztoriba. Amikor lezárult a karriere, buli bulit követett, ami hozta a drogokat is magával. Szinte velejárója ez annak a felszínes, csillogó, de üres életnek, amit jó tíz évig élt. Befektetései, bukásai, a nevével fémjelzett ruházatról, parfümök is alig kerülnek szóba. Amiről igazán többet beszél, az a családja, a szülőkkel való kapcsolata mindig meghatározó volt életében.
Borg még mindig egy üstökösként ragyog a tenisz egén, nevével jól eladható bármi. Ez a könyv is, ami némi (kevés) betekintést enged egy rejtélyes játékos kulisszái mögé, aki generációkat nyűgözött le. Előttem egy elég felelőtlen, következményeket fel nem mérő, férfi képe bontakozott ki. Alaposan megdolgoztatta az őrangyalát, hiszen többször került komoly életveszélybe, nem csak a drogok miatt. Szerencséje volt. Számtalan életrajzot olvastam már, de ez egy kihagyott lehetőség, egy gyengén megírt könyv, amiben elég sok ismétlés is akad. Persze a csecsemőnek minden vicc új lehet. Amit még nagyon hiányoltam és jót tett volna a könyvnek az a képek hiánya.
Összességében egy nem túl megfontolt, éretlen ember képét festi le, aki szerencsés, hogy még él. A végére marad az őszinte vallomás. Sajnos a rák nem kímél senkit, Borg is küzd vele. Ez egy kemény és új kihívás életében. Drukkoljunk neki.
Kedvezménnyel ITT rendelhető!
XXI. Század, Budapest, 2026
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635687497 · Fordította: Herczegh Gabriella

.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése