[18:48: ​telefon]

 

Szilasi László: [18:48: ​telefon]



                                    

"Anyám 2022. december 5-én halt meg."




A generációkon átívelő, egyedülálló szépséggel megírt gyásztörténet megható és felzaklató. Szilasi végig nyilvánvalóan önéletrajzi elemekből építkezik, róla szól, az érzéseit, gondolatait ismerjük meg az élet dolgaiban. Jó volt olvasni a letisztult mondatait, néhol zaklatott sorait. Személyes és hétköznapi, amely mindannyiunkkal megtörténhet. Egyfajta számvetés az életről, visszatekintés, de a fő téma az elengedés, a gyászfeldolgozás. 

           

Számomra már Szilasi előző könyve a Saját élet is telibe talált. Igazi kortársak vagyunk, édesanyáinkat is szinte egyszerre, alig egy év különbséggel veszítettük el. A gyász folyamata egyéni mindenkinél. Az hogy meddig tart... érzésem szerint egy életen át ott van az ember lelkében, viszi, hurcolja a hiányt, ha nem is zuhan már össze nap mint nap. A fiúknak különösen meghatározó az édesanya az életükben. A halál misztériuma pedig mindig ott lebeg az életünkön. Megismerjük a régmúlt gyerekkort, honnan is származik az édesanyja. Ezekből a felidézett emlékszilánkokból és a jelen történéseiből kerekedik ki a gyásznapló.


"nem tudom, milyen ember lettem volna, ha te nem vagy ilyen"

Sajnos az élet véges. A minden esti 18:48-as telefonhívások szokása, a beidegződések működnek a halál után is. Úgy felhívnám, elmondanám neki az adott nap eseményét, váratlan örömét, bánatát, csak már nincs kit felhívni. Marad az üresség, a kapaszkodók keresése a továbbéléshez. Az író számára adott a gyásznapló írása. Talán az segíti a végleges búcsút, ha kiírja magából ezeket az emlékeket. A stílus és a rövid fejezetek megkönnyítették az olvasást. Nekem nagyon érdekes volt Békéscsabáról, a gyerekkorról olvasni vagy később a felnőtt lét pillanataiba belesni Szegeden. A nosztalgiafaktort, a Kádár-korszak életképei hozzák el az olvasónak. A család élete, titkokkal, emlékekkel felidézett múltja remek hangulatot ad a jelen valóságához, ahol a magány, betegség, az idő múlása a főszereplő. Mindezzel szembesülni, néha egészen váratlanul, nem egyszerű.

Szilasi és az ő sajátos univerzuma ledarált, majd összerakott. Bár számítottam rá, mégsem volt ez az olvasás könnyű menet. A sok hasonló életesemény, a megidézett nosztalgikus múlt adott néhány váratlan gyomrost. Ez a mély őszinteség egyszerre váratlan és megható. A fájdalom és a hiány, a szeretett édesanya elvesztése végig ott lappang a sorokban. Szilasi egy ügyesen felépített, többrétegű könyvet alkotott. Mindezt úgy teszi, hogy közben szépirodalom tud maradni.

Ez manapság nem csak idehaza, de a világirodalomban is egyre több szerzőnél jelenik meg. Kérdés, hol a határ, meddig lehet érdekes, mennyiben tartozik a családtagok sorsa, története az olvasóra? Megjelennek betegségek, szerelmek, válások, exek, gyerekek és testvérek, kollégák a történésekben. Ez a szűk és zárt kisközösség az életet viszi tovább, segít a mindennapokban. Remek az a dramaturgiai fogás, hogy egy -egy bejegyzés egy végtelenített mondattá vált. Többnyire személyes és szomorú dolgokról van szó. A prózája tiszta, közérthető az írás. 

        

Akaratlanul is önvizsgálatra késztet, nálunk ez hogyan is történt, milyen emlékeket idézett meg bennem Szilasi története. A megfogalmazás végig gyöngéden bensőséges, szeretettel fordul a környezete felé. Ezek az egyszerű, hétköznapi életpillanatok lendületesen sorjáznak, fonódnak egybe. Minden ember élete kész regény. Hatásosan felépített, egy idő után engem teljesen magával ragadott és elgondolkodtatott. A vallásos édesanya szerepét egyszerre az olvasó veszi át, a szerző gondolatait, érzéseit mi kapjuk. Az öregséggel, elmúlással kapcsolatban hasonlóan vélekedünk. Tetszett, ahogy a végére megjelenik valamiféle belenyugvás, elfogadás. Ezt talán a remek borító is sugallja. Eltelt két év. Félelmetes és szívszorító ez a feloldás, az élet valóban megy tovább.

Már több Szilasi-könyvet olvastam, szerintem kiváló író, ez nem kétséges. Ez az elmélkedésekkel megspékelt emlékezés témájában és nyelvezetében is hatásos, érezhetően őszinte. Talán éppen ez az erőssége a regénynek. Örülök, hogy ezt is olvashattam.




A kötet kedvezménnyel  ITT  rendelhető!



                

Szilasi László (Békéscsaba, 1964. január 1. –) József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, egyetemi docens. A 90-es évektől meghatározó kritikusi és esszéírói tevékenysége, 2010-től jelennek meg a Magvető Kiadónál szépirodalmi regényei.
Szentek hárfája (2010), A harmadik híd (2014), Amíg másokkal voltunk (2016) Luther kutyái (2018) Kései házasság, Tavaszi hadjárat, Saját élet (2023).

Díjai: Rotary Irodalmi Díj (2010), Déry Tibor-díj (2013), Mészöly Miklós-díj (2015) Szépíró Díj (2018)

Fotó © Szilágyi Lenke



Magvető, Budapest, 2025
272 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631446050