Bíró Szabolcs: Sub Rosa
Bíró Szabolcs első regénye a Sub Rosa 2010-ben látott először napvilágot. A most megjelent, alaposan átdolgozott történet négy novellával kiegészítve már egy egészen más Sub Rosa, mint az a köztudatban eddig volt.
A jó alapötlet kidolgozottabb lett, olvasmányos kaland az informatív megvalósítás. Egy igazán fordulatos történet, izgalmakkal, rejtvénnyel, némi szerelemmel és a történelmi Prága szépségeivel. Szabolcs elhívatott alapossága már 20 évesen is egy szerethető könyvet eredményezett.
A könyv fülszövege alapján biztosan tudtam szeretni fogom: a Templomos lovagok is szerepelnek benne, ez adja a történet velejét. Akad bőven kaland, izgalom, romantika és gyilkosságok, nyomozás és persze sok történelem. Már az első oldalaktól megfogott a helyszín, a szereplők és a történet.
Háttérben Prága a helyszín látványos, tökéletes. A kissé botcsinálta főhősünk egy antikvárius. Jó kis kalandos mese, misztikum, valós elemekkel és az elmaradhatatlan sörrel. Ami a könyvről eszembe jut: szimpatikus az egész, az első betűjétől az utolsóig. Érezhető az alapos háttérmunka, a gondos előkészület, a jó történetvezetés. Sokszor filmszerű képeivel magával ragadóan pörögnek az események. Ferenczy László kissé esetlen, antihős figura. Éppen olyan, mint aki akarata ellenére csöppent az események sodrába. Egy különc milliomos felkérésére kerül az események fő sodrába. Nem egy nyomozózseni, bár jó segítőket talál. Kifejezetten jó karakter a zongorista nyomozó. A „nyomozás” során mintha egyetlen dologra sem jött volna rá, mindig valaki elmondja, rávezeti a helyes megoldásra. A mellékszereplők pedig miután már nincs rájuk szükség, egyszerűen meghalnak....Tamara révén, aki okos, rátermett lány felbukkan némi romantika is. Kifejezetten tetszettek az irodalmi utalások, a történetbe szőtt művészettörténeti elemek. Tele van meglepő rejtélyekkel, fejtörőkkel, miközben számtalan érdekes kultúrtörténeti hátteret is kapunk. Ahogy haladunk előre, egyre több rejtélyre derül fény. A karakterek egyszerűek, nincs túlbonyolítva a játékos történet.
Jó volt Prága fantasztikus helyszíneit bebarangolni. A könyv fő erőssége éppen ez, a valós helyszínek. Prága mellett számtalan Európában lévő történelmi esemény is felbukkan, olvashatunk a magyar Templomosokról is. Micsoda remek titkok, háttér bukkan fel a nyomozó olvasó előtt. Nem csak az Arany Város ódon hangulata illik tökéletesen a meseszerű és érdekes történésekhez, de a négy novella is jó kiegészítés Prága nevezetességeihez. Kiderül, miért éppen Prága, amolyan kedvcsináló egy utazásra, a város felfedezésére.
A Templomos Lovagok élete, kora rengeteg izgalmas titkot tartogat a ma emberének. Az elveszett egykori könyvtár megtalálása nehéz, szinte lehetetlen feladatnak ígérkezik. Könnyed, de frappáns szöveg, olvastatja magát a regény. Tisztelgés a nagy elődök előtt: Umberto Eco, Dan Brown előtt. Olyan volt, mint egy ifjúsági Da Vinci-kód. Felnőtt létemre is igazán élvezettel merültem el ebben a misztikus világban, amihez a borító is remekül illeszkedik. A történetet valamennyi korosztálynak ajánlom, de jó alap az írói életművel való ismerkedéshez is. A kezdet mindig megkapó, honnan indult, és hová jutott el a tehetséges szerző az Anjouk-regényfolyamához.
Kedvezménnyel ITT rendelhető a regény!
Bíró Szabolcs 1988-ban született a felvidéki Dunaszerdahelyen. Tizenhat évesen kezdett aktív kulturális tevékenységbe: íróként, újságíróként és még rockénekesként is tevékenykedett.
2007. óta publikál, jelennek meg írásai. Először még Francis W. Scott néven, majd 2010. óta saját nevén jegyzi könyveit. Első komolyabb sikerét Sub Rosa c. regényének köszönheti. A szakmai hírnevet és a közönség figyelmét a kétkötetes minisorozata a Non nobis, Domine hozta meg számára. 2016-ban a Szent György Lovagrend alapításának 690. évfordulóján, Bíró Szabolcsot Visegrádon lovaggá avatták.
Grafika: Bodnár Balázs
Athenaeum, Budapest, 2025
352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635435791 · Illusztrálta: Oláh Tünde
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése