Alex Schulman: Az állomás
"Minden boldog család egyforma, s minden boldogtalan család a maga módján az."
Tolsztoj
A Túlélők emlékezetes olvasási élménye után nem volt kétséges, hogy Az állomás is felkerült az olvasmányaim közé. Kíváncsian vettem kézbe ezt az igényes kivitelű, újabb történetet. Nagyjából azonos az alapkoncepció és a történések háttere is. Schulman most is nagyrészt ugyanazt az arzenált használja, egy deviáns család került a középpontba. Mégis, közel sem ugyanaz a regény hatása.
Szerettem Alex Schulman érzékeny prózáját, amely bátran foglalkozik nehéz kérdésekkel. Milyen könyörtelen tud lenni a sors, mennyire kiszolgáltatottá válhat egy gyerek a felnőttek tévedése, hibája miatt. Egy olyan család élete bontakozik ki előttünk minden nyomasztó fájdalmával, hogy kis túlzással akár tekinthetnénk folytatásnak is Az állomást. Schulman itt is nagyrészt ugyanazt az arzenált használja, hiszen egy deviáns család kerül a középpontba. Úgy tűnik, nem tanulunk saját elkövetett hibáinkból. A mentális önvédelem, a túlélés itt is főszerepet kap. Hogyan éljük túl a szülők válását, saját gyerekkorunkat, lehetünk boldog, kiegyensúlyozott felnőttek? Szereplőink egyedül vannak, magányosak a világban, hiába élnek családban.
A történet magva, minden baj fő forrása az, hogy Harriet kihallgat egy beszélgetést a szülei között, amelyben úgy döntenek, hogy a két gyermekükön megosztozva, elválnak. Már ez a tény is elég sokkoló a lánykának, de ezt még a két felnőtt tudja fokozni: a beszélgetés során kiderül, hogy egyikük sem akarja őt... ennek logikus következménye az életre szóló komoly trauma. Ez határozza meg egész létét, kapcsolatát a család többi tagjával. Főszerephez jut a két lánytestvér közötti kapcsolat, ami sehogyan nem akar működni. Persze elszakítva, külön-külön felnőve az elidegenedés nem is meglepő. Család, ahova nagyon szeretne tartozni, de az kirekeszti magából. Magától értetődik, hogy ez az alapvető trauma sötét árnyékot vet egész életére. Apjánál marad, ő neveli fel. Ez az apa-lánya kapcsolat eléggé személytelen, szeretet nélküli közeg a kislánynak, amiért nem feltétlen az apa bűnös. Anyjával és testvérével sok kudarcba fulladt kísérlet után megszakad a kapcsolata. Schulman megfűszerezi a regényt váratlan, eléggé drasztikus és bizarr eseményekkel.
Kezdettől fogva tudjuk, hogy ez a regény nem egy boldog család történetét meséli el. A különböző generációkon átívelő traumák sorát tárgyalja tömören. Komor, drámai a történések sora. Zsigerbe vágó a nemzedékeken át öröklődő sötét családi titkok és igazságtalanságok sora a cselekmény. A regény szereplői átlagemberek, mindannyian magukba zárva, egyedül szenvednek. Számukra a végállomáson sincs feloldozás.
"Ott áll Harriet az apjával, mégis magányosan az állomáson. Az apja nem átöleli, ha szomorú, inkább lefényképezi."
Az ok és okozati összefüggések feltárására Schulman különböző idővonalak és perspektívák között ugrál, amíg összeáll a kép. Később, új felszállóként megismerkedünk Yanával, a felnőtt Harriet túlsúlyos lányával és gyötrődő férjével, Oskarral. Yana is folyamatosan küzd szülei őrjítő életszemléletével. Úgy tűnik, a sors, az élet ismétli önmagát. Miért nem tudnak ezen változtatni szereplőink, kilépni ebből az ördögi körből, az élet nagy kérdése. Regényében Schulman látszólag könnyedén szövi össze a különböző történetszálakat, fokozatosan feltárva a szereplők kavargó lelkét, és múltjuk titkait. Izgalmas irodalmi adalékok villannak fel a regényben. A főszereplők mindegyike könyvbarát, árulja el az utószóban Schulman, ami színezi az eseményeket. Elgondolkodtató, nehezen feledhető a regény.
Alex Schulman (1976. február 17. (Hemmesdynge, Svédország) – ) svéd író, újságíró, blogger és rádiós, magasan jegyzett és az egyik legnépszerűbb szerző Svédországban; Négy könyv után a nemzetközi ismertséget a magyarul is megjelent A túlélők című regénye hozta meg számára.
Athenaeum, Budapest, 2023
256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635432936 · Fordította: Papolczy Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése