2021. december 28., kedd

A szívem egy bezárt bódé

Linn Skåber: A szívem egy bezárt bódé
Kamaszmonológok


                                                           



"Jó állapotú, használt kamaszkor ingyen elvihető."



Az idei évben a Ma négykézláb akarok járni - Felnőttmonológok alcímet viselő, szemkápráztatóan gyönyörű és igényes kötettel Linn Skåber teljesen elvarázsolt. Imádom azt a könyvet, rég tudtam ennyire rajongani a szókimondó őszinteségéért, a valós problémák vicces, mégis komoly tálalásáért. Olvasás után nem volt kérdéses, hogy a norvég színésznő előző könyvére is kíváncsi lettem, bár a kamaszkort rég magam mögött hagytam. Linn Skåber íróként is egyértelműen megállta a helyét, letette névjegyét. Norvégiában idén már a harmadik kötete jelent meg, remélhetőleg az is hamarosan érkezik a hazai könyvesboltokba.

                             
Linn megkeresett, és figyelmesen meghallgatta a környezetében élő kamaszokat, akik őszintén megnyíltak neki. Ezek a gyermeki bájjal elmesélt, fontos kérdéseket taglaló esetek adták a kötet alapjait. Beszéltek a testüket, lelküket érintő változások mögöttes hatásáról, az érzelmeikről, legbelsőbb gondolataikról, ahogyan látják a körülöttük lévő felnőtteket, a világot. Lázadó, de játékos gyermeki énjüket még őrző, (Pán Péter), de a felnőtt lét felé kacsintgató, helykereső beilleszkedés nehézségeit minden szülő ismeri, hiszen ők is voltak kamaszok. Ezekből a beszélgetésekből születtek a fiktív monológok, ahol több kényes téma is felmerül.

"15 éves a bőröm, a csontom, a szemem, a lábam és a karom, de a szívem nem. A szívem úgy kábé hét és fél éves. Ott egyformák vagyunk. Pán Péter és én."

Jól eltalált, érzékeny kis írások a kamasz fiúk és lányok  lelkében dúló szorongások hátteréről, (Kamaszszületés), a bimbózó szerelmekről, barátságokról (Nasi 7000 koronáért), frusztrációkról és bizonytalanságról (A komodói varánusz-lány), vagy a beilleszkedésről, testképzavar kialakulásáról (Nina feneke). A felszín alatt rengeteg érzelem, vágy és kíváncsiság, no és persze félelem is lapul a felnőtt élet felé. 

      
A kamaszkorról szóló monológokat olvasva az járt az eszembe, bárcsak több felnőtt olvasná el ezt a könyvet, ami őszinte és vicces formában tárja elénk a kortárs fiatalokat érintő és nem csupán nekik komoly problémákat. Az ezekkel való szembesülés teszi fontossá a kötetet. A kamaszok a maguk módján őszintén reagálnak az őket körülvevő, megújuló, változásokra. Nem kevésbé látják kritikusan a felnőttek világát (Matek és kakaó). A történetek végén a csattanó sem marad el, ami több esetben amennyire vicces, annyira szomorkás, elgondolkodtató is tud lenni. Az önfeledt játékok ideje lejárt. A napfényes, fagyizós, kirándulós túrák, bohókás viccek idejét a felnőttlét árnyai bekebelezik. Ez az új életforma pedig minden korszakban izgalmas és komoly kihívást jelent a kamasznak.


"Azt mondják be fogunk állni a felnőttek közé a sorba, de ha nem gond a lelkésznek, én inkább fütyülök rá, és még egy kicsit gyerek maradok."


       
Mindegyik fejezet egy-egy külön történet és kivétel nélkül mindegyik elgondolkodtató, akár alaposabb utángondolást, megbeszélést is megérne. Sok fontos, érzékeny témát érint egy-egy fejezet, mint a szülők elvesztése, halálos betegségek, családon belüli erőszak, a válás okozta konfliktus vagy önmagunk elfogadása. Nagyszerűen visszaadja azt az életérzést, a lelkükben végigsöprő vihart, milyen kamasznak lenni. Az egyik szereplő ezt tökéletesen megfogalmazta:
"A szívem egy bezárt bódé
egy tengerparti, elhagyatott kempingben.
És tél van."


A felmerülő problémákkal, lelkükben dúló kérdések válaszra várnak, amit illik komolyan venni. Ezekkel az érzésekkel való szembenézés komoly kihívás és feladat természetesen a szülőknek, barátoknak is. Oscar Wilde idézete jutott eszembe, amit a nőkről írt, de a kamaszokra is igaznak vélem. Nem kell őket megérteni, csak szeretni... és várni, hogy mihamarabb egészséges lelkületű felnőtté váljanak. A közösségi média jelenségről is van egy izgalmas és kifejező korkép (Láttalak az instán). Imádtam, ahogyan kendőzetlen őszinteséggel jeleníti meg a bevándorlók problémáit, kitér a vallásra, és igen a homoszexualitás témáját sem kerüli ki az egyik novella. (Ha tudnák, milyen klassz anyám van, Hiszekegy). Színes, eleven képekben olvashatunk az élet furcsaságairól, a változásokról, a különféle fordulópontok hatásairól.

Hasznos lehet ez a könyv az iskolai könyvtárban, vagy beszélgetős irodalomterápiás foglalkozások alapanyaga lehet. Adnám minden kamasz és kamaszt nevelő felnőtt kezébe! Lisa Aisato kifejező, érzékeny rajzai teszik a könyvet emlékezetessé. Az illusztrációk tökéletesen adják vissza a történetek hangulatát, báját.

       

"Apa.
Tartanál egy kicsit?
A karjaidban.
Így.
Ahogy szoktad,
amikor kisebb voltam, és könnyű volt felemelni,
könnyű kezelni,
könnyű szeretni,
és csak átölelni kicsit
óvatosan.
Az arcod az arcomhoz ér, és az éj mégsem veszedelmes.
Így vigyél,
és akkor mindketten elfelejtjük,
hogy lassan már túl nehéz vagyok ahhoz,
hogy a karjaidban tarts."






    
Linn Skåber: 1970. március 31. (Oslo) – színész, komikus, író.

Tanulmányait a Norvég Színművészeti Főiskolán és a Westerdals Kommunikációs Főiskolán végezte.

Az mesés illusztrációk a népszerű norvég grafikusművész, Lisa Aisato (1981) munkái tökéletesen kifejezőek, hangulatukban is jól illeszkednek a történetekhez.




Scolar, Budapest, 2020
256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635091423 · Fordította: Iván Anrea · Illusztrálta: Lisa Aisato

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése