2020. február 9., vasárnap

Fenyőgyanta

Ane Riel: Fenyőgyanta 





                                                                             












A dán írónő idehaza bemutatkozó története után annyi minden kavarog bennem, pedig azt gyorsan leszögezném nem tipikus skandináv krimit olvashattam. A szépirodalmi igényességgel, zseniálisan megírt lélektani dráma olyan műveket idézett meg számomra a közelmúlt olvasásai közül, mint a Drága kis szívem, a Csibefiú vagy Az iker. Hossza ellenére súlyos, sokrétű témákkal egyensúlyozó könyv, ott van a bűn a lapokon, erős társadalomkritikába ágyazva.



Nincs lelkileg terhelt nyomozó, sőt, valódi nyomozás sincs, pedig rögtön egy gyilkosságba csöppenünk. Az író tehetségéhez, feszültségteremtéséhez nem fér kétség. Mind a stílus, mind a narráció egyedi és tökéletes, különleges hangulatú. Az ütős, erős kezdés után végig mély nyomot hagy maga után a regény. Ezt a fojtogató feszültséget az utolsó mondatokkal még emeli is Ane Riel. Olvastatta magát, pár óra alatt befaltam. Érzékeny, plasztikus képekkel elevenedik meg a család élete. Nem könnyű falat, furcsa és megrázó, különös hangulatú „családtörténet” egy nem mindennapi családról. Jens és családja a világtól elzárva, csapdákkal védi saját zárt életüket. Az egész regényt áthatja a nyomasztó hangulat, pedig alig történt benne valami. Élik a maguk kis elszigetelt, egyszerű életét a saját szabályaik szerint. Az, hogy a helyszín egy világtól elzárt, távoli kis sziget, ahol még a társadalomból önmagukat is kirekesztve, törvényen kívüliként élnek hőseink, sokatmondó. A természet fontos és jellemző eleme a kriminek,de megjelenik Ane Riel regényében a mélyen traumatikus, gazdagon átszőtt érzelmi háttér.



Narrációja különösen tetszett, a történet egy gyermek szemszögéből elevenedik meg. Kellően részletes, mégis távolságtartó, tényszerű. Az olvasó már az első oldalon elkezd szorongani, és ez végig így is marad. A középpontban egy apa-lánya kapcsolat áll, ők a főhőseink. Anya is ott van, aki levelek útján tartja a kapcsolatot lányával. Tetszett, ahogy jellemzi a szereplőket az élethelyzetek és gondolataik megismertetésével. Magam előtt láttam a történéseket. Ragaszkodó szeretetről, az egymás iránti felelősségről, összetartozásról olvashattam, ahol a mentális betegségek is górcső alá kerülnek. Az egész regényt a nyomasztó hangulat jellemzi. Elképesztő, néhány mondatba, pár történésbe hogyan lehet belezsúfolni azt az életet, ami a szavak mögött van? A szellemi sötétség nem ereszti az olvasót. Egyszerre félelmetes és szépségesen megrázó, nyers a történet, igazi lélektani regény, ami  a gyász feldolgozásáról is szól. Titkokkal, hallgatással, várakozással teli életmese.


A történet felénél belép egy harmadik szereplő, aki némi humort is hoz. A fogadós alakja a megoldást is elhozza, a lehetőséget egy jobb, másik életre, amiről eddig fogalma sem volt a mindössze hatéves Livnek, bár a változtatás igénye előbukkan benne. Apja tébolyult szeretete, egyéni elképzelése a világról, aminek saját maga is foglya, drámai. A két sérült ember lelki összekapcsolódása, szabadságvágya megható is egyszerre. Különös olvasási élményt fog adni, az bizonyos. Elképesztő és gondolkodásra alkalmas, az emberi kapcsolatokról, egy nehezen felejthető könyv.


ITT tudod kedvezménnyel megrendelni az Aniustól! 


Ane Riel: ( 1971) Dán író, számos irodalmi díj nyertese. A Fenyőgyanta a második regénye, 2016-ban az Üvegkulcsdíjat is elnyerte. Eddig 24 országban jelent meg.








Animus, Budapest, 2020
304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633247068 · Fordította: Sulyok Viktória

1 megjegyzés:

  1. In this manner my partner Wesley Virgin's autobiography starts in this SHOCKING AND CONTROVERSIAL VIDEO.

    Wesley was in the military-and soon after leaving-he revealed hidden, "MIND CONTROL" tactics that the government and others used to get everything they want.

    THESE are the exact same tactics tons of famous people (especially those who "come out of nothing") and top business people used to become wealthy and successful.

    You've heard that you use less than 10% of your brain.

    Really, that's because most of your BRAINPOWER is UNCONSCIOUS.

    Maybe that conversation has even taken place INSIDE your very own brain... as it did in my good friend Wesley Virgin's brain around 7 years ago, while driving an unlicensed, trash bucket of a vehicle without a driver's license and with $3.20 on his banking card.

    "I'm very fed up with going through life payroll to payroll! Why can't I turn myself successful?"

    You've been a part of those those questions, am I right?

    Your very own success story is going to start. You just have to take a leap of faith in YOURSELF.

    CLICK HERE TO LEARN WESLEY'S SECRETS

    VálaszTörlés