2017. szeptember 10., vasárnap

Egy élet ára

Angela Marsons: Egy élet ára 




                                                                 







Nos, Angela megtette! Harmadszor is egy kidolgozott, jó történetet ad olvasóinak. Igazi lélektani dráma a javából, ez a remekül megírt krimi a tragikus múltú felügyelőnővel.



Amikor két éve a krimibarátok táborán először végigsöpört az Elfojtott sikoly sikere, Angela Marsons neve azonnal rögzült. Új kedvencet avattam, igazi "gyilkos könyv" lett az a krimi. A tavalyi Ördögi játszma valódi macska-egér játékról szólt, a két okos és elszánt nő párharca tette igazán feszülté, drámaivá a cselekményt. A frissen megjelent Egy élet ára bemászott a bőröm alá, a lelkemig ért. Bevallom, elsőre "csak" egy jó kriminek éreztem, ám napok múlva sem engedett a lányok története. A cselekmény működik, tökéletes a kivitelezés. Nem kell feltétlen minden oldalról a vérnek folynia, nem kell rakás hulla, brutális elkövetési mód, lehet az sokkoló és sajnálatosan valós ezek nélkül is.


A történet egy lendületes és sokrétű olvasmány volt. Másképp és másért üt, mint az első krimije. Sokkoló, mély lelki metamorfózis. Ettől erős, hatásos. Lehet kevesebb a vér, mégis tartalmas és sűrű, fájó a krimi része. Két kilenc éves kislányt, két barátnőt elrabolnak. Számukra ott ér véget a boldog gyermekkor. Ők már soha többé nem lesznek önfeledt gyerekek. A gonosz mély nyomokat hagy lelkükben, amit talán semmiféle terápiával nem tudnak feledtetni, esetleg enyhíteni. Természetesen akad akció is, kellően brutális, amit az egyik elkövető biztosít, sőt a végső cliffhanger sem hiányzik.


Kim karaktere egyre kidolgozottabb, a múltjából ismét további adalékokkal ismerkedhet meg az olvasó. Ironikusan szarkasztikus humora, sokszor antiszociális viselkedése ellenére is szerethető figura, aki továbbra is folyamatosan küzd a démonaival. Ebben jó társa és segítője a menhelyről elhozott Barney kutya. Lelkes és hű társa Bryant felügyelő, akivel jó párost alkotnak. Kim ismét ugyanolyan keményen és megszállottan küzd a bűnnel és a bűnösökkel, mint az előzőekben. Elhívatottsága lenyűgöző, ő mind a két kislányt élve akarja megmenteni, bár a rosszfiú egyértelművé teszi: Pénz akar, de csak az egyik lány kerülhet ki élve a karmaiból. Kim és csapata versenyt fut az idővel.


A két jómódú család viszonya egymással, majd a házastársak belső kapcsolatának alakulása teszi eredetivé a regényt. Maga a tény, hogy elrabolták a két kislányt, licitálniuk kell az életükre, már olyan helyzetet idéz elő, amit nem lehet, egy idő után nem tudnak kezelni. A közös probléma előbb összehozza őket, majd eltávolítja, ellenségekké teszi őket. Mindezek mellé sötét családi titkokra is fény derül, mind a két családban. Elgondolkodtató, semmi felesleges csavar, a történet kidolgozott, minden a helyén van. Egyenletes színvonalú, végig lendületes, nincs túlbonyolítva, ez nem egy unatkozó háziasszony írása. Magasan jobb, mint sok agyon hájpolt tucat krimi. Olyan feszült logikai atmoszférát teremt Angela, ami ritka. Megrázó és megható momentumokból nincs hiány, jó arányban adagolja. A történet nagy részében reménytelenség érzése van. Erős karakterek jellemzik, egy szörnyű ultimátummal kitalált krimi ez. Nem mesélek semmit, a végső csavar sikeresen meglepett. Bár volt egy pontja a kriminek, amikor bizsergett a gyomromban az érzés: itt valahová magasabbra vezetnek a szálak... ez a két barom kevés ide, kell egy agy, egy főnök. Erre Kim is ráérez, az elkövető személye pedig nagyon ledöbbentett. Az emberi gyarlóság határtalanul önző tud lenni.




A nyomozók kapnak külső segítséget is, bár a túsztárgyaló elég feleslegesnek tűnt szerintem, nem sok szerepe akadt, míg a médium feltűnése is inkább csak érdekes lett, de nem jelentős. Ahogyan egy másik régi ügy felemlegetése és az izgága újságírónő volt sok, zavaró a történet szempontjából. Tracyt nem tudtam megkedvelni sem, bár neki ezt a szerepet szánta Angela, ilyen is kell. A többi mellékkarakter is kidolgozott, emberi fájdalmuk jól megjelenik a sorokban. A magányos, gyermekét elvesztő anya sorsa drámai, borzongatóan hatásos.



Az előzményekben van a megoldás, hiszen nem ez az első ilyen gyermekrablás. Egy érzelmi hullámvasút a krimi, szívszorító elemekkel, ami nagyon valóság közelivé teszi a történéseket. Tetszett, ahogy a régi gyermekkor előkerül, hangsúlyt kap. Ezt ismét kiválóan oldotta meg Angela, hiszen az egyik anyuka és Kim együtt "gyerekeskedtek" az intézetben. Ennek a felelevenítése is hoz meglepetést.

Összegezve: Kim dühös elszántsággal küzd, nem okozott csalódást. Angela Marsons nagyon egyedi stílusban, egyenletesen jó színvonalon írt ismét. A klisséktől mentes történet jól működik, profi szerző, profi krimije. Kérem, várom a folytatást!


ITT tudod kedvezménnyel megvásárolni Kim Stone új kalandját! Ne hagyd ki, érdemes! A General Press Kiadónál eddig ez a harmadik megjelent Angela Marsons krimi.





Részlet a fülszövegből:


Angela Marsons regényei és Kim Stone karcos, igazságérzettől fűtött alakja nemcsak a hazájában örvend hihetetlen népszerűségnek, hanem megindult a világhírnév felé is: idén már húsz országban jelenik meg a sorozat.

Eredeti mű: Angela Marsons: Lost Girls

Eredeti megjelenés éve: 2015




General Press, Budapest, 2017
400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634520511 · Fordította: Őri Péter ·

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése