Gabriel García Márquez: Utazás Kelet-Európában
A későbbi Nobel-díjas író 1957-ben Kelet-Európát látogathatta végig. Az utazás apropójaként a moszkvai Világifjúsági Találkozó szolgált. Lényegében tehát egy úti élménybeszámoló, riportok, tapasztalatok gyűjteménye az 50-es évek kommunista-szocialista blokkjáról Márquez lenyűgözően megkapó stílusában. Kár lett volna kihagyni ezt a történelmi adalékokkal megtűzdelt, a külső szemlélő szemével megírt összefoglalót.
Berlin, Lipcse a kiindulópont, ami még a frankfurti rendőröknek is feladja a leckét, hogyan lehet átjutni autóval Kelet-Németországba. Ekkor még diplomáciai kapcsolat sem volt a két Németország között, a berlini fal sem állt még. A vízum beszerzése sem egyszerű ekkor még. A gyermeki döbbenet, rácsodálkozás a vasfüggönyre, ami se nem függöny és főleg nem vas, elementáris. Ahogyan a szemmel jól látható, érzékelhető különbségek a Brandenburgi kapu két oldalán... A háború még látható nyomai, a szegénység, kiábrándult emberek a keletnémetek. Kétségbeesett szomorúsággal tűrik sorsukat, ahogy a parkokban vagy ócska lebujokban vidám zenére táncolnak. Kisemmizettek, kopott ruhájú emberek összejövetele, ahogy Márquez fogalmaz, ahol órákig állnak sorba kenyérért, üdítőért, géppisztolyos katonák ügyelik a pályaudvarok rendjét...
Prága egészen más, mondhatni talán a legszínesebb része a riportoknak. Itt a katonák a mindennapok részesei, az emberek jól tájékozottak, a diákok bátran kimutatják ellenérzéseiket az ország elszigeteltsége és a külföldi kiadványok cenzúrája ellen. A nejlonharisnya alig kapható, és nagyon drága, a nőknek ez jelenti a nyugatot, kincsként értékelik, vigyáznak rá. Már, ha hozzá tudnak jutni. Az emberek érdeklődve figyelik a külföldit, nem csak azért, mert farmernadrágot visel. A kor politikusai, így Gomulka is megjelenik néhány pillanatra. Talán nem véletlen, hogy a prágai tavasz itt szökkent szárba... A Nagy Testvér árnya minden országban megjelenik, ahogyan az éjszaka lányai is.
A másik kedvenc része az útinaplónak a Lengyelországi képek voltak számomra. Ezt egy kiragadott idézettel érzékeltetném, ez árulkodóan jellemző:
"Az a kevés férfi, akivel az utcán találkoztunk, tökrészeg volt, azzal az öt érzéket eltompító mély részegséggel, amely a lengyelek sajátja. Ana Kozlowski mindenáron meg akart győzni arról, hogy a lengyelországi alkoholizmusnak semmi köze a rendszerhez. Olyan régi, mint a lengyel nemzet."
Az auschwitzi koncentrációs tábor bemutatása még így is döbbenetesek. Az újságírók, kíváncsi külföldiek és a hozzátartozók részére számadatok nincsenek kiírva: csak hajjal, szemüvegekkel, művégtagokkal tele termek, és az áldozatok fényképei.
A könyv másik legérdekesebb, és egyben a legtöbb „hiteles” információt is hordozó része a Moszkvában tett látogatás. Az író itt töltötte el a legtöbb időt, itt szerezte a legmeglepőbb, legeredetibb saját tapasztalatait. A legtöbb emberrel itt tudott beszélni, a könyvnek ez a legalaposabb része. Oroszország 22 400 000 négyzetkilométere, egyetlen Coca-Cola reklám nélkül.
Izgalmas kirándulás a Lenin és Sztálin mauzóleumba, ahol mindig pontosan két kilométer hosszúságú a sor. Erre ügyelnek a rendfenntartók. Persze a bejutás sem egyszerű, hordoz magába izgalmas fordulatot. A két diktátor minden lelkiismeretfurdalás nélkül alussza örök álmát. Márquez Moszkvát a világ legnagyobb falujának látja, tapasztalatai alapján.
Lezárásnak végül Magyarország.
1957-ben még szinte alig élt Budapest, nem heverte ki az előző ősz véres fájdalmai. Tetszhalott állapotából próbál magára találni: nincs illetve alig közvilágítás, néhol még a villamossínek is úgy maradtak feltépve, a boltok üresek, órákig állnak sorban itt is az emberek. Meglepő módon inkább Lottóért, mint kenyérért...
A külföldi delegált újságírók mellé államilag kirendelt tizenegy "tolmács" közt volt több, aki csak magyarul tudott, ám pisztolyt mindegyik viselt. Nagy Imre és Kádár János útja egy darabig egy felé vezetett, megtudjuk, mikor és miért vált ketté. A végeredményt ismerjük már. Megállapíthatjuk: Nagy kivégzése egyértelműen politikai gyilkosság volt. Már ezért a hazai rész miatt bőven megéri elolvasni ezt a kötetet. Rövid, ám fontos hangulati, kor dokumentum lehet az érdeklődő olvasónak. Nagyszerű ötlet volt kiadni, köszönet a Magvető Kiadónak. Nagyon tanulságos, élmény volt olvasni.
Marquez kiválóan ír, a beszámoló nem csak érdekes, de bizonyos fokig szórakoztató is. A hétköznapok, az emberek érdekelték, kötöttségek és színjáték nélkül. Az utazás során érintett országban próbálta a helyi sajátosságokat észrevenni, felkutatni, megpróbált utánajárni a helyiek érzéseinek, motivációjának, közben pedig kritikus szemmel figyelte a rendszert. Tetszett az "órás teszt" a csehek és a moszkvaiak reakciói. Izgalmas olvasni a dél-amerikai újságíró szemével látott szocialista mennyországot, elénk tárva a működési rendellenességeket. Különösen érdekes, hogy az alapvetően egyhangú szürkének vélt Kelet-Európa a vendég szemében mennyire eltérően színesnek látja, az érintett népek mennyire máshogy élték meg azt, amit muszáj volt megélniük.
A kötet fülszövege:
A kötet García Márqueznek a keleti blokk államaiban 1957-ben tett látogatásáról írt útinaplóit, riportjait tartalmazza. A fiatal újságíró a moszkvai Világifjúsági Találkozó résztvevőjeként Budapesten, Kelet-Berlinben, Csehszlovákiában és Lengyelországban is járt. A riportok egyúttal sajátos korrajzok – a szerzőt itt is az élet izgatja: a mindennapok pulzálása, a szokások, a gesztusok, az emberi arcok. A tudósítások a fiatal baloldali értelmiségi eszmélésének dokumentumai is: ezekben az országokban, ezekben az években egészen mást jelentett kommunistának lenni, ahogyan ezt a kolumbiai vendég is megtapasztalhatta. A könyvet Székács Vera és Scholz László fordította.
Magvető, Budapest, 2017
224 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631435139 · Fordította: Székács Vera, Scholz László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése