2016. július 25., hétfő

Egy bűnös siralmai

C. J. Sansom: Egy bűnös siralmai





                                                   










C. J. Sansom világszerte népszerű Matthew Shardlake-sorozatának hatodik része végre magyarul is olvasható. A sorozat előző kötete 2012-ben jelent meg, Shardlake most visszatért!




A történelmi krimik mestere C. J. Sansom kedvelői már nagyon várták ezt az újabb részt. Nem is okoz csalódást. A borító ajánlata szerint : "Az eddigi legjobb Shardlake-regény". Ezt magam is így érzem olvasás után. A Tudor-kor kedvelői nagyszerű krimit kapnak az alapos és színes történelmi háttér mellé. Nem is csoda, hiszen a szerző történész, ügyvéd. A történelmi események mellett a jogi oldal is pontos és fontos része a sorozatnak. A Tudorok története népszerű, hiszen igen sok regény, film foglalkozik velük és az adott korral.




Aki olvasott már a szerzőtől, tudja, mire számíthat. C. J. Sansom aprólékosan kidolgozott, sötét atmoszférájú regényt ad olvasói kezébe. A rafinált cselekményvezetés több szálon fut ezúttal is.
1546 nyarán járunk, VIII. Henrik utolsó hónapjai adják a történet hátterét. A királyt komoly fájdalmak gyötrik, beteg, érzi, közel a vég. Udvartartása feszülten, ugrásra készen áll, ki lesz az utódja, kié lesz a hatalom? Eközben Londonban máglyákon égetik az eretnekeket, folyik a vallási gyűlölet. A katolikusok és a reformerek összecsapása látványos, részleteiben jelenik meg. Szemléletes képet kapunk arról, senkiben nem lehetett bízni. A politika és a vallás, harc a hatalomért remekül megjelenik a történetben mind a két oldalról.


A katolikus udvaroncok ugyanis éppen a királynét, Henrik utolsó feleségét, Parr Katalint igyekeznek megbuktatni. Ez a történet alappillére, erre épül a regény. Parr Katalin valóban megírta nagyhatású könyvét, ám az a titkos ládájából eltűnt. A radikális eszméket valló kézirat felkutatására kéri a királynő Shardlake-mestert. Mellette fontos a másik szál is, ami sok esetben szinte feleslegesnek tűnik. Azonban végig érezhető, hogy a viszálykodó testvérek múltja súlyos, sötét titkot rejt. A végére persze ez is megoldódik, értelmet kap a történetben. Lebilincselő a regény.




Nagyszerű jellemrajzok teszik érthetőbbé a regényt. Nem csak a haldokló király vagy a királyné alakja kidolgozott, de a mellékszereplőké is. Élnek, éreznek, gondolkodnak. Hiteles figurákról olvashatunk. Szeretem a krimiket, szeretem a történelmet. A Tudor kor talán az egyik legszínesebb, legérdekesebb része Anglia történelmének. A történelmi háttér alapos képet ad a bizonytalanná váló, ingadozó hatalomról. London forrong, a légkör feszült. Maga Henrik gondolatai is megjelennek, ő maga is számvetést készít. Pontosan tudatában van, hogy mekkora harc várható a trónért, hiszen fia Eduard herceg még javában gyermekkorú. Kiben bízzon, kire ruházza a jogot, aki tovább viszi életének eddigi munkáját. A vallási kérdések pedig nagy hangsúlyt kapnak. A kegyetlen kínzások, üldözések, égetések részei a kor történelmének. A politikai áthallások, a középen álló szélkakasokról, a hataloméhes talpnyalókról nagyon szemléletes végig. A történet életszerű, érzékletesen adják vissza VIII. Henrik udvarát. Nem csak a paloták, fogadások és ruhák leírásai, de a végén a király temetése is igen szemléletesen jelenik meg.


A vallási ellentétek keltette feszültségnek és a nyomozásnak sokan esnek áldozatul. Shardlake segítője, Jack Barrak is feltűnik. Az ő életének alakulását is követhetjük a regényben, jól színezi a történetet. Némi humort ad hozzá. Ahogyan a serdülő, kamaszodó Erzsébet alakja is szemléletes. Későbbi soráról az utószóban olvashatunk.

Katalin alakja kidolgozott: olvasott, intelligens, szerető felesége a királynak, méltó partnere. Megismerjük élete addigi történetét, kibontakozó szerelmét Henrikkel, akitől mégis tart. Titokban szimpatizált Anne Askew-val, a protestáns mártírral, akit a könyv kezdetekor máglyán égettek meg. Az ő Tower-beli vallatásáról írt kézirat is fontos szerephez jut a történetben. A Henrik halála után már szilárdan protestáns nézeteket valló királyné, 1547 végén valóban kiadja a Lamentations of a Synner-t, amit a regényben keresnek. A kéziratot azonban a valóságban sosem lopták el.



A leíró részek jól adják vissza a kor hangulatát. Térben és időben tehetünk egy élvezetes utazást a korabeli Angliába. A szerző bemutatja nem csak a királyi palota termeit, de a rettegett Tower épületét is közelről megismerhetjük Shardlake szemével. A testi hibás jogászunk megfáradt, elkeseredett, csalódott alakja és érzései is olvashatóak. A miértekre is kapunk válaszokat. Életszerű a történet.
A végső meglepetés, nagyot szól. Kinél van a királyné könyve, ki áll az események mögött? Nem jöttem rá én sem, ki mozgatja a szálakat.
Remélem Matthew Shardlake története folytatódik hamarosan.

Az eddigi megjelent kötetek: Kard által, Sötét tűz, Az uralkodó, Apokalipszis, A bosszú nyilai.

















Eredeti mű: C. J. Sansom: Lamentation 2014.


Agave Könyvek, Budapest, 2016
608 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634190929 · Fordította: H. Kovács Mária

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése