2015. szeptember 11., péntek

Lady Chatterley szeretője

D. H. Lawrence: Lady Chatterley szeretője 







A regény zaklatott előéletét nem csodálom:  merész, jó néhány pikáns elemet tartalmaz a történet. Az akkori prűd erkölcsű Angliában nem kis felháborodást keltettek David Herbert Lawrence sorai. Az 1928-as első megjelenésekor mind az angol, mind az amerikai hatóságok pornográfia vádjával elkobozták. Afféle kalózpéldányok keringtek belőle külföldön. Természetesen ettől még izgalmasabb lett... Szókimondóan nyílt szövegeit megcsonkították, több, mint harminc évig nem is adták ki a teljes szöveget. Erre a hatvanas évekig kellett várnia az olvasó közönségnek Angliában. 



Akkorra mondhatnám elmúlt a varázsa, hiszen akkoriban jócskán tért hódított a szex, drog és rock and roll. 
Változtak az erkölcsök, az emberek is nyitottabbak, elfogadóbbak lettek.  

A történetről:  
Sir Clifford a háborúban súlyos sebesülést szenved és tolószékbe kényszerül. Felesége, Constance jó feleséghez illő odaadással ápolja férjét, de idővel világossá válik, hogy a fiatal és életerős nőt nem elégíti ki a betegápolói szerep... A teste vágyakozik, látja és érzékeli ezt  Sir Clifford is. Ezért úgy dönt, megengedi feleségének, hogy szexuális kapcsolata legyen más férfiakkal. A modern regényirodalomban elsőként ábrázolja kendőzetlenül, szókimondóan a testi szerelmet. Lady Chatterley küzd a konvenciók, a megszokás ellen, és a mindennapok közönye ellen…őrlődik az elvárások és a vágyakozások között. 

Azért több ez egy egyszerű erotikus regénynél. Még ha az alaptörténet pikantériája épp a szerzővel esett meg: ő maga is felajánlotta, már nagybetegen, nejének, hogy válasszon szeretőt magának - sőt, ő maga javasolt is mindjárt egyet. Csak hogy jó kezekben legyen az asszony... ennyi előzmény után a nemi szervek megszemélyesítő nevei, már nem is okoznak akkora meglepetést. Humorral közelítve a dolgokhoz, ez is egy játék. 


Mi lenne, ha Sir Clifford nem sérül meg a háborúban? Lawrence komoly kérdéseket boncolgat, amihez a szexet használja eszközként. Connie lelki vívódásai néha zavartak, mégis, annyira tökéletesen emberi, ám a kedvenc karakterem egyértelműen Mellors. A női olvasok az ilyen karakterekbe szoktak beleszerelmesedni... A két különböző osztályból való ember találkozása, szenvedélye mellett az iparosodó Anglia adja a hátteret. Gyönyörű leírások, remek stílus jellemzi a regényt. Olvasmányos, nem csak az erotika miatt.

Bevallom persze kamaszként, amikor először lett elérhető hazánkban rögtön lecsaptam rá. Igen, az erotikus részek voltak érdekesek, (szeretkezés után, tánc az esőben az erdőn... igazi nagy jelenet!). Felszabadultan, szabadon, boldogan. Szép!


A korabeli angol társadalom hanyatló arisztokrata világába bepillantani, "kukkolni", milyen gondolatok kötődtek a szexualitáshoz az érzékiséghez, milyen tabuk épültek a társadalom egyes rétegeibe elgondolkoztató.

Magyar nyelven először 1933-ban látott napvilágot – csonkított formában –, aztán egy fél évszázadon keresztül csak irodalmi legenda volt. Teljes szövegét 1984-ben kapta kezébe a magyar olvasó. Azóta több kiadásban elérhető. Természetesen a filmes feldolgozások is elkészültek. Azért először a regényt ajánlom, aztán a filmes változat valamelyikét. Lehetőség szerint Sylvia Kristel (Emmanuelle) félét 1981-ből, vagy Sean Bean féle TV-sorozatot 1993-ból.

5/5

 Ma 130 éve született D. H. Lawrence (1885. szeptember 11 – 1930. március 2.) angol író.
 Arthur John Lawrence – éppenhogy írástudó bányász – és Lydia Beardsall – iskolai tanárnő – negyedik gyermekeként Lawrence egy nottinghamshire-i bányavárosban töltötte gyermekkorát. Szülőhelye ma múzeum. A munkásosztálybeli élet nehézségei és a szülők civakodásai rányomták bélyegüket Lawrence művészetére. 1908-ban Londonba költözött, és szabadidejében írt. Végül újságokban is megjelentek írásai, és innen már felfelé ívelt pályafutása. Az anyjával való szoros kapcsolata fedezhető fel a  Szülők és szeretők híres szereplőjének, Mrs. Morelnek a regénybeli fiával, Paullal való kapcsolatában.

Lawrence 1919-ben elhagyta szülőhazáját. Bejárta Sziciliát, Máltát, Szardíniát, Ausztriát és Németországot. Sok művében megjelennek ezek a tájak, országok. 1922-ben azzal a szándékkal indult hajóútra Amerika felé, hogy ott letelepedjen. Lawrence művei közül leginkább regényei híresek, a Szülők és szeretők (Sons and Lovers), a Szivárvány (The Rainbow), a Szerelmes asszonyok (Women in Love) és a Lady Chatterley szeretője (Lady Chatterley's Lover). Ezekben az író arra a kérdésre keresi a választ, hogyan élhet az ember boldog életet az egyre iparosodó környezetben. Annak ellenére, hogy gyakran realista írónak mondják, Lawrence regényeinek szereplőit jobban megérthetjük, ha tanulmányozzuk a szerző életfilozófiáját.

Mindössze 44 évet élt.






Eredeti mű: David Herbert Lawrence: Lady Chatterley's Lover
Eredeti megjelenés éve: 1928.


Magvető, Budapest, 1984
468 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631401847 ·  
Fordította: Falvay Mihály






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése