Sorsfordítók

Jodi Picoult: Sorsfordítók 






  "Megpróbált visszaemlékezni, hogy mit mondott neki Emily utoljára.
Nagyon fájt a feje, de közel sem annyira, mint a szíve."
                                                                                            








Jodi Picoult mindig lenyűgöz! Igazi profi, valóban minden könyvében találok valamit, amitől több, másabb, jobb lesz az olvasás élménye.  Nagyon jól bánik a szavakkal, történetei az élet olyan pillanatait tárják elénk, ami akár velünk olvasóval is megeshet, vagy épp meg is történt...

Az Athenaeum Kiadó éves megjelenései között bizonyára kiemelt helyen szerepelnek regényei, hiszen rajongók sokasága várja köteteit. A legutóbbi új, idehaza már tizedik Picoult kötet valójában az írónő egy korai munkája 1998-ból. Ha sorrendben vesszük az írói életművét ez a kötet az ötödik a sorban. Ez azonban semmit nem von le értékéből, a könyv tartalmából, annak hatásából.
Ismét egy olvasmányos és elgondolkodtató, fordulatokban gazdag történettel találkozhatunk, ami -Picoult-ra jellemzően- ismét nem könnyű témához nyúl. A Sorsfordítók tulajdonképpen a fiatalkori öngyilkosság témakörét boncolgatja, cseppet sem szokványosan.
A kötetből 2002-ben film is készült.

Minden szülő rémálma, hogy elveszítheti gyermekét. Ennél nagyobb tragédia biztosan nincs is.
Különösen akkor, HA látszólag minden rendben van, rendezett az élet a család körül. Talán éppen akkor kellene nagyon figyelni, vigyázni, mikor annyira jónak tűnik minden...

A regénybeli Hart és a Gold család élete elválaszthatatlanul összefonódott. Igazi jó szomszédok, barátok, mindent tudtak egymás viselt dolgairól. Már tizennyolc éve egymás mellett laknak, jó a viszonyuk egymással, a gyermekeik is együtt nőttek fel, nem csoda, ha Chris és Emily barátsága a középiskola évei alatt szerelemmé érett. Őket mindenki irigykedve nézi, mert ők ketten tényleg olyanok, mintha egymásnak lettek volna teremtve. Igazi lélektársak, egy érme két oldala, ahogy ezt az egyik szülő megfogalmazza.

"Michael elmosolyodott.
– Olyanok voltak, mint ugyanannak az érmének a két oldala. Néha el is felejtettem, hogy Chris nem az én fiam."

Ezt a nagy családi harmóniát  robbantja szét egy pisztolylövés, ami Em fiatal életére pontot tesz.
Ki lőtt? Mi történt? Gyilkosság vagy valami más húzódik meg a háttérben?  És persze a legnagyobb kérdés: MIÉRT?


Picoult igazi nő és anya. Érzelmek felől közelíti meg a történéseket. Gondolkodásra kényszeríti az olvasót, sőt mindent bevetve eléri, hogy ne tudjuk letenni a könyvet. Olvasás után pedig még ott marad, velünk él a történet. Tovább gondolkodunk, hordozzuk. Ez tipikusan az a könyv, amikor nem tudtam mit is olvassak utána, de nem is igazán akartam semmit sem olvasni. Ritka az ilyen hatású regény! Remekül adagolja a feszültséget is, ami a figyelmet folyamatosan fenntartja,néhány félmondattal többet elárul alakjairól, mint mások olykor egy egész könyv alatt.

Pedig a sztori viszonylag egyszerű, Emily és Chris története megdöbbentő, és nagyon szomorú.
A végtelenül felkavaró és elgondolkodtató, a bőrünk alá bekúszó döbbenet.
A regény cselekménye két szálon fut: az egyik a jelen, vagyis az 1997 novemberétől 1998 májusáig tartó időszak (Em halálától a tárgyaláson meghozott ítéletig), a másik az elmúlt tizennyolc évet történéseinek krónikája. Ebben lehetünk szemtanúi a két család megismerkedésének, Chris és Emily születésének, barátságuknak, ami és később szerelemmé alakult. Ekkora lelki összetatozást, egymásra találást talán a Love story-ban olvashattunk utoljára.
Spoiler nélkül, Emily halálának titkára is fény derül a legvégén. Egyszerűen nem értettem a lányt!
Szerető család, igazi mély kapcsolata volt és mégis, még Chris-hez sem volt egészen őszinte. Aki ekkora lelki terhet cipel, és ezt a környezete nem veszi észre, bizony ott hordozza a drámát magában.
Persze, látszólag minden rendben volt.

Az egyik legmegrázóbb részek egy szülőnek éppen ezek. Mikor igyekszünk mindent, még attól is többet megtenni a gyerekeinkért. Próbálunk ott lenni, segíteni neki a felnőtté válás a kamaszkor problémáiban. Igyekszünk a fejükkel gondolkodni, eligazodni az érzelmeikben, hiszen a szülő is volt kamasz. Talán az egyik legmegrázóbb részei ezek a könyvnek.

"…a tinédzser erre pedig így reagál: „Igen? Na, akkor nézzétek meg, mire vagyok képes!”
És végez magával. Arra nem gondol, hogy utána halott lesz. Számára az öngyilkosság egyfajta problémamegoldás: véget vet a kínjainak, ráadásul, ha élne, az mondhatná: „ Na ugye!”

Az okosok, persze fújják: figyelni kell, ott vannak a jelek!  Nincsenek.
A tragédia széttépi a két család közti szoros köteléket, ellenségek lesznek. Még a férjek és feleségek egymáshoz való viszonya is alaposan megváltozik. A lány anyja, Melanie képes lesz a vád tanújaként szerepelni, csak hogy hosszú évtizedekre börtönbe küldhesse Christ, ezzel álljon bosszút.
A végső igazságot viszont éppen Em apja mondja ki a regényben: bár Chris áll ott a vádlottak padján, de ő tudja, nem csak neki kellene ott állnia. Ő biztosan nem akart volna Emily nélkül élni.
 A szülők, ügyvédek, ügyészek most is ugyan olyan jól felépített karakterek mint a szerző korábbi könyveiben, szerencsére a bírósági rész viszonylag rövid. Eltekintve, hogy az ügyészNŐ, sokszor bicskanyitógatóan viselkedik.
Megrendítő és elgondolkodtató regény a családi kötelékekről,összetartozásról, megértésről és a szerelemről. Két fiatal gyönyörű szép érzéseiről, szerelméről.

 Emily kálváriájának mi volt az oka, mi volt életének nagy titka, hogy kinél volt a pisztoly, ki húzta meg a ravaszt, ami mindenki életét alaposan megváltoztatta? Kiderül az is.
Jodi Picoult akkora intenzitással tud érzelmeket kelteni az olvasóban, hogy bátran kijelenthetem: egyik legjobb kötete  a Sorsfordítók.

Kíváncsian várom az idén szeptemberben megjelenő JP újdonságot a  Találj rám regényét.


 5/5.


Köszönöm a kiadónak az élményt!


Eredeti mű: Jodi Picoult: The Pact
Eredeti megjelenés éve: 1998

Athenaeum, Budapest, 2014

560 oldal · ISBN: 9789632933191 · Fordította: Szieberth Ádám