Tolnay Klári a hazai színjátszás egyik legnagyobb alakja, ez vitathatatlan. Alakításai mind filmen, mind a színpadon kiemelkedőek voltak, de nem feledkezhetünk meg szinkronszerepeiről, dalairól sem. Születésének 100 éves évfordulóján egy gyönyörű kivitelű, igényes fotóalbummal tisztelegnek előtte.
A könyv kivitele valóban gyönyörű és méltó a színésznőhöz. Képanyaga is pazar, jó kézbe venni, elmerengeni a széles skálát felölelő alakítások felett. Legendás alakját tökéletes hangulatot teremtve idézi meg, követhetjük nyomon pályáját. Mégis pici hiányérzetem lett, kissé csalódottan tettem le a könyvet. Komolyan mondom, ha csak a Google keresőbe beírjuk a művésznő nevét, több információhoz juthatunk.
Magánéletéről semmi, néhány félmondattal elintéződik,
nem tartottam volna tisztességtelennek megemlíteni házasságait, persze nem bulvárra gondoltam. A kollégák, rendezők visszaemlékezései is színesíthették volna az emberekben élő Tolnay-lépet. (milyen volt mikor próbált, vele egy színpadon lenni, viszonya a fiatalabb kollégákhoz).
Én megkérdeztem volna Gyabronka Józseftől, hogyan emlékszik vissza az 1986-os, közös sikeres darabjukra a Maude és Haroldra? Vagy Huszti Péter emlékező sorait is szívesen olvastam volna. Bizony akár a Márai románcról is érdemes lett volna szót ejteni.
A mohorai szülőházból lett emlékházról még egy fél mondat sincs, hogy egyáltalán az van és létezik!
Semmi újat nem mondott nekem, szerintem amit már eddig is mindenki tudott Klárikáról. Egyszerű, eszköztelen színjátszó, barátságos, keresztrejtvény és cigaretta imádatát már ezerszer olvashattuk, szerény, aki szeretett szinkronizálni (rajzfilmekben is kiemelkedőt alakított, hogy csak a Vili a veréb Verbéna alakját említsem a számtalan Disney-mese mellett). Énekelni is nagyon tudott, bársonyosan kellemes hangját öröm volt hallgatni.
A közönség és a kollégák szerették, imádták. Én is a rajongók közé tartozom. Mai napig öröm látni egy-egy régebbi felvételen.Elismerték, hiszen egymás után kétszer kapott Kossuth-díjat: 1951 és 1952-ben. És vajon utána miért nem? Hiszen élete nagy alakítása Blanche még később jött, ahogyan filmjei közül a Pacsirta is csak 1963-ban készült el! A szerep és filmográfia hiányát már nem is említem... az bizony nagyon kellett volna.
Korabeli színházi kritikákból összeollózott, képekkel feldúsított könyv. Gyakorlatilag elég lett volna a könyv fülszövegét elolvasni és a képeket nézegetni. Kár érte és a kihagyott lehetőségért, bizony többet ki lehetett volna hozni ebből a kötetből. Olvastam már jó néhány remek színészéletrajzot, portrét, hazai színházi nagyjainkról is. Ez sajnos nem tartozik közéjük, bármennyire szép a kivitele, ez csak egy képgyűjtemény maradt. Annak izgalmas és érdekes, ez tény.
Egy fejezetét kiemelném, ami viszont egészen sajátos és jól sikerült. Ez a Tolnay Klári és Bette Davis élete és munkássága közti párhuzamot, egyezéseket vizsgálja. Ez kimondottan remek.
Ajánlom egy régi közmondással: Egy csecsemőnek minden vicc új. Vajon a fiatalok mennyire lesznek érdeklődőek, kíváncsiak a régi nagy még valóban minden porcikájában igazi SZÍNÉSZNŐRE?
Részlet a fülszövegből:
"Amikor Tolnay Klári jelenségéről beszélünk, az egyéniség, az intellektus és a törékeny, apró testbe zárt sugárzás hármasáról szólunk. Olyan kisugárzásról, mely nagymamák és unokák, férfiak és kamasz fiúk kedvencévé tette és teszi ma is azt a színésznőt, aki a háború előtti sztárkorszakot követően is sztár maradt, végig hatvannégy éves pályafutása folyamán. Sztár a szó legnemesebb értelmében: valódi emberábrázoló művész csipetnyi huncutsággal, vagánysággal meghintett ösztönös eleganciával, tekintetén átsugárzó értelemmel és varázslatos mosollyal."
Szeressük továbbra is, emlékezzünk rá és alakításaira. Keressünk elő néhány régi felvételét, nézzük meg filmjeit. Többet megtudunk a színésznőről, az emberről.
Emlékezzünk a kivételesen hosszú, 64 éves színészi pálya remek alakításaira, dalaira, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjára, a titokzatos mosolyú Tolnay Klárira az emberre.
Helikon, Budapest, 2014
nem tartottam volna tisztességtelennek megemlíteni házasságait, persze nem bulvárra gondoltam. A kollégák, rendezők visszaemlékezései is színesíthették volna az emberekben élő Tolnay-lépet. (milyen volt mikor próbált, vele egy színpadon lenni, viszonya a fiatalabb kollégákhoz).
Én megkérdeztem volna Gyabronka Józseftől, hogyan emlékszik vissza az 1986-os, közös sikeres darabjukra a Maude és Haroldra? Vagy Huszti Péter emlékező sorait is szívesen olvastam volna. Bizony akár a Márai románcról is érdemes lett volna szót ejteni.
A mohorai szülőházból lett emlékházról még egy fél mondat sincs, hogy egyáltalán az van és létezik!
Semmi újat nem mondott nekem, szerintem amit már eddig is mindenki tudott Klárikáról. Egyszerű, eszköztelen színjátszó, barátságos, keresztrejtvény és cigaretta imádatát már ezerszer olvashattuk, szerény, aki szeretett szinkronizálni (rajzfilmekben is kiemelkedőt alakított, hogy csak a Vili a veréb Verbéna alakját említsem a számtalan Disney-mese mellett). Énekelni is nagyon tudott, bársonyosan kellemes hangját öröm volt hallgatni.
A közönség és a kollégák szerették, imádták. Én is a rajongók közé tartozom. Mai napig öröm látni egy-egy régebbi felvételen.Elismerték, hiszen egymás után kétszer kapott Kossuth-díjat: 1951 és 1952-ben. És vajon utána miért nem? Hiszen élete nagy alakítása Blanche még később jött, ahogyan filmjei közül a Pacsirta is csak 1963-ban készült el! A szerep és filmográfia hiányát már nem is említem... az bizony nagyon kellett volna.
Korabeli színházi kritikákból összeollózott, képekkel feldúsított könyv. Gyakorlatilag elég lett volna a könyv fülszövegét elolvasni és a képeket nézegetni. Kár érte és a kihagyott lehetőségért, bizony többet ki lehetett volna hozni ebből a kötetből. Olvastam már jó néhány remek színészéletrajzot, portrét, hazai színházi nagyjainkról is. Ez sajnos nem tartozik közéjük, bármennyire szép a kivitele, ez csak egy képgyűjtemény maradt. Annak izgalmas és érdekes, ez tény.
Egy fejezetét kiemelném, ami viszont egészen sajátos és jól sikerült. Ez a Tolnay Klári és Bette Davis élete és munkássága közti párhuzamot, egyezéseket vizsgálja. Ez kimondottan remek.
Ajánlom egy régi közmondással: Egy csecsemőnek minden vicc új. Vajon a fiatalok mennyire lesznek érdeklődőek, kíváncsiak a régi nagy még valóban minden porcikájában igazi SZÍNÉSZNŐRE?
Részlet a fülszövegből:
"Amikor Tolnay Klári jelenségéről beszélünk, az egyéniség, az intellektus és a törékeny, apró testbe zárt sugárzás hármasáról szólunk. Olyan kisugárzásról, mely nagymamák és unokák, férfiak és kamasz fiúk kedvencévé tette és teszi ma is azt a színésznőt, aki a háború előtti sztárkorszakot követően is sztár maradt, végig hatvannégy éves pályafutása folyamán. Sztár a szó legnemesebb értelmében: valódi emberábrázoló művész csipetnyi huncutsággal, vagánysággal meghintett ösztönös eleganciával, tekintetén átsugárzó értelemmel és varázslatos mosollyal."
Szeressük továbbra is, emlékezzünk rá és alakításaira. Keressünk elő néhány régi felvételét, nézzük meg filmjeit. Többet megtudunk a színésznőről, az emberről.
Emlékezzünk a kivételesen hosszú, 64 éves színészi pálya remek alakításaira, dalaira, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjára, a titokzatos mosolyú Tolnay Klárira az emberre.
Helikon, Budapest, 2014
226 oldal · ISBN: 9789632275260
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése