2015. május 4., hétfő

Perújrafelvétel

Michael Connelly: Perújrafelvétel 
 Mickey Haller 3.

                              


Mickey Haller és Harry Bosch visszatérnek és újra együtt szerepelnek, ebben a zseniálisan felépített krimiben. A Hazugság csapdája története után ráadásul egyazon célért, ugyanazon az oldalon is állnak. Mickey Haller, aki eddig mindig a bűnösöket védte, álmában sem gondolta, hogy valaha is a másik oldalra kerüljön. Az államügyész felkérésére a vádat képviseli ezúttal.
Ezt a különös kihívást úgy vállalja, ha segítői közt Harry Bosch nyomozó mellett a volt felesége, a félelmetes hírű  Maggie McPherson is ott lehet. Ő az  Államügyészi Hivatal legjobb ügyésze.

A kiinduló pontot az adja, hogy az egykori gyerekgyilkost, Jason Jessupot, huszonnégy év után szabadlábra helyezik... Az egykori DNS-minták újraértékelésének köszönhetően ügyét a teljes felmentés és a nem kevés kártérítés reményében újratárgyalják. Haller nem kételkedik Jessup bűnösségében, azonban ezt bizonyítani is kell. Sorra vesszük a  vád és a védelem felelősségét, a bizonyítási eljárás mibenlétét, valamint az ártatlanság vélelméről alkothatunk magunknak képet. Bosch nyomozó ezúttal itt igencsak kiemelt szerepet kap, hiszen a bizonyítékok újraértelmezése, és újabbak beszerzése vár rá az új nyomozati profil felállítása mellett. Ezzel egészen más megvilágításba helyezi a régi történéseket. A technikai eszközök és a kriminológia fejlődése szintén fontos tényező lesz a nyomozásban.

Hallernek és társainak egy minden hájjal megkent sztárvédőügyvéddel kell szemben állniuk.
Az ügyvéd a médiát is felhasználja, hogy védencét az igazságszolgáltatás áldozataként tüntesse fel.
A szabadlábon védekező Jessup nappal a média reflektorfényében, igazi celebként viselkedik.
Ám éjszakánként különös átváltozáson megy keresztül.

Connelly ezúttal is biztos kézzel adagolja a feszültségforrásokat az olvasónak.  A jól ismert klisék mellett, a történet vezetésben is hozta a tőle elvárhatót. Megídézi régebbi nyomozások emlékeit, feltűnik színhelynek az Echo Park, és Kína is. A krimi egyik részében Grisham-et idéző tárgyalótermi drámát olvashattam, a másik pedig a szokásos Bosch-nyomozás. Nagy volt bennem
a kíváncsiság, hogy mi lesz a történet vége. A negyedik fejezet egészen meglepő volt, ennek címe sokat sejtető: A néma tanú.

A vádlottról viszonylag keveset tudhatunk meg, sőt képbe kerül a kislány nevelő apja is...
Nos, hogy ki az igazi tettes? Izgalmas nyomozás során a fordulatok meglepő eredményt adnak.
Az igazi nagy, drámai fordulat nekem mégis elmaradt, sőt inkább további kérdéseket hagyott a történet lezárása. Igen szokatlanul, meglepően ér véget, nem igazán megnyugtatóan... egy sor kérdés nyitva marad.  
Gördülékeny, olvasmányos a történések sora, érthető a jogi nyelvezet is. A szórakozás garantált, akad izgalmas pillanat is a nyomozásban és a bizonyítási eljárásban. A végén pedig lehet gondolkodni.

Connelly valóban a krimi nagymestere. 

Huszonhét regényét eddig harminckilenc nyelvre fordították le, s több mint 42 millió példányt adtak el belőlük. Köteteiben két kiemelkedően népszerű figurát teremtett meg: Harry Bosch nyomozót, illetve Mickey Haller védőügyvédet. A Perújrafelvétel című krimiben e két karizmatikus férfi útjai keresztezik egymást.






4,5/5.





Alexandra, Pécs, 2015
400 oldal · ISBN: 9789633575161 ·  
Fordította: Babits Péter


2015. május 3., vasárnap

Vadon

Cheryl Strayed: Vadon 
Ezermérföldes utam önmagamhoz


                         





Mostanában nem olvastam olyan könyvet, ami ennyire hatott volna rám. Jól felkavart, pedig csak egy túráról szól... és annyi hasonló könyv íródott már e témában, de mégis. Ez egészen más. Ott voltam és megéltem én magam is, amit Cheryl átélt útja során. Most azonnal indulnék, nekivágnék valami hasonlónak. Jó neki, hogy megtehette és kiszakadt, hátrahagyott mindent a napi mókuskerékből, a monotóniából. Szükségét érezte, ahogy a könyv végére én magam is. Vissza a természetbe, vissza önmagamhoz, lenne mit helyretenni, tisztázni.

Mi lehet érdekes egy valós zarándoklaton, ami  1100 mérföldön és három hónapon át tartott?
Cheryl élete összeomlott, amikor rajongva szeretett édesanyja hirtelen súlyos beteg lesz és néhány hónap alatt távozik az élők sorából. A gyász feldolgozása, egy szeretett rokon elvesztése már önmagában sem könnyű. Chery sem tud megbirkózni vele, három év alatt. Igazi ámokfutásban telik el ez a három év: drogok, pasik, akik a meglévő kapcsolatát is tönkre teszik. Kudarcok minden szinten és hiába "menekül". Ő maga is tesz róla, hogy élete szétesik, házassága romokba hever. Egy sportboltban megpillantja a legjelentősebb amerikai túraútvonalról szóló útikönyvet. A szöveget olvasva a túra teljesítése először csak homályos ötlet, majd egyre inkább alakot öltött, végül világosan kirajzolódó cél.

Előtte nem járt túrázni, igazán felkészületlen volt erre a megpróbáltatásra, olyannyira, hogy önmaga sem tudta mire is vállalkozik. Mégis végigjárta, nem adta fel. Kitartásból is jelesre vizsgázott, megedződött lelkileg is. Önmagának bizonyított ezzel. Igazi nő, aki bátran felvállalta önmagát élete minden gondjával, elkövetett hibáival együtt. Mindezt tette alig huszonévesen. Útitársa a múltja és annak felbukkanó alakjai voltak.
Nem elmenekülni akart, csak önmagával akart tisztába kerülni. Mit rontott el, ha elrontotta, és miért? Hogyan tud úgy tovább lépni, hogy élete értelmes és jó fordulatot vegyen. Önfelfedező útja igazi önvizsgálat.


Amerika nyugati hegylánca adja a remek hátteret a túrához. A Pacifikus Túraösvény természetesen létezik a valóságban is, útvonala híres. Bárki végig mehet ezen a kaliforniai sivatagból a Sziklás hegységen át vezet az útvonal. A részletes tájleírások láthatóvá teszik a táj szépségét.
Az út nehézségei, túrázáshoz nem szokott teste megedződik. Nagyon tetszett, ahogy a túrahátizsákját megszemélyesíti: ő a "Szörnyeteg", akit cipelnie kell, utalva élete egyéb gondjaira is. Az időjárás viszontagságai, és a néha felbukkanó többi túrázó sem mindig könnyítik meg útját. Egyedül halad, nő létére kitartóan, lelkesen küzd, kevés segítséggel. Túllépve saját korlátain is a düh, és a bizonyítási vágy erőt ad neki. Persze, azért akadnak jó szándékúak arra is.

 


Esendően őszintén ír a megélt tapasztalatairól. Megbocsájt, túl tud lépni a múltján.Megértem, hogy a filmesek is lecsaptak a történetre. Ez annál sokkal több, mint "Dr. Szöszi kirándul"...
Önmaga megtalálása, a fájdalom és a halál elfogadása, az elengedés mind ott vannak Cheryl történetében.
Több, mint egy útinapló, vagy eljutni egyik pontból a másikba. Lenyűgöző és elismerést érdemlő, micsoda utat tett meg, jutott el és talált rá a lelki békéjére Cheryl. Erős történet a választott magány jótékony hatásairól. Bennem is átértékelődött néhány dolog. A könyv után a filmet is ajánlom a képek és a látvány miatt.

5/5.




Eredeti mű: Cheryl Strayed: Wild
Cartaphilus, Budapest, 2015
400 oldal · ISBN: 9789632663975
Fordította: Gázsity Mila 


2015. május 1., péntek

Vér a havon

Jo Nesbo: Vér a havon

                         

             










Alig néhány hete érkezett a hazai könyves boltokba a legújabb, immár tizenharmadik Jo Nesbo krimi. Azt gondolom nem csak a rajongóit fogja meglepni az író. Leginkább ami elsőre meglepett, a könyv alig 200 oldalnyi, szemben a szokásos 380-400-500 oldallal. Azonban semmi gond, röviden is tud jól és jót írni ez kétségtelen. A stílus volt a második meglepetés az író részéről. Nem ezt szoktuk meg, eddig nem ezért szerettük Nesbo-t. Talán még sötétebb, tömörebb és gonoszul ütős lett ez az új történet. Nagyon noir, a rövid mondataival a történetvezetése sem a megszokottak szerinti.

Olvasmányos és a nagy csavar a végén ugyancsak ott van. Nagyon ott van! Szinte visszafelé nyernek értelmet a dolgok, amolyan szilánkok villannak fel Olav életéből, gyerekkora és családi hátteréről. Személyiségének zavarai, gondolkodása az olvasót bizony elképeszti. Alvilági kapcsolataiba, gondolataiba látunk bele.
A főhősünk ezúttal egy bérgyilkos, akit már már a szívébe zárja az olvasó, amikor megismeri életének buktatóit. Olav furcsa figura, nemigen mer közeledni másokhoz. Gyermekkora óta diszlexiás, és sokat olvas. Ő maga is tudja, sok mindenre teljesen alkalmatlan. Nincs mobilja,
vezetési stílusa is feltűnő. Csupán egy dolog van, amihez ért és profi benne: a gyilkolás. Éli a bérgyilkosok magányos életét, amikor végre jön az életébe egy nő, aki azonban a főnöke felesége...


Lehet, a történet nem túl erős, a jól megszokott csavarok és fordulatok hiányoznak, illetve csak
a végére jut belőle. Kétségtelen, hogy a Harry Hole esetek stílusának csak itt-ott tudtam nyomára akadni. Mégis megfogott. Nagyon figyelős a történet, nem lehet felületesen, gyorsan olvasni, mert rövid. Becsapós. Ajánlom, érdemes megismerni.

Persze a heroin és az egyéb alvilági figurák is megjelennek. Már az elején sejtettem, hogy ki is lesz
a hunyó, ezért bevallom, végig reméltem, hogy Nesbo mégis valaki mást tesz meg fő gonosznak.
Ez is ritka, szinte mindig orrunknál fogva vezetett eddig. Ugyanakkor: sok apró leíró részben elképesztően lírai, nagyon szép hasonlatokkal már már szépirodalmi magasságokban jár.
Már a Fejvadászok is elég vegyes fogadtatást kapott, lehet ez a történet is megosztja a rajongókat.
Az is biztos, hogy lesz, akinek éppen ez a stílus fog igazán tetszeni! Nem kérdéses, hogy remek a karakterábrázolása és nagyon jól tud írni. Minden elfogult rajongásom ellenére is jó volt ezt a történetet is olvasni.


A harmadik és cseppet sem lényegtelen meglepetés:
Jo Nesbo a könyv teljes bevételét az általa alapított Harry Hole Alapítványnak adományozza. 
Az alapítvány a harmadik világbeli gyerekek írástudatlanságának felszámolásáért küzd.

Jó nyomozást, az izgalmak garantáltak! Ismerjük meg Nesbo még sötétebb oldalát!

4/5.




                           A képen: Jo Nesbo - éppen zenészként.







 Animus, Budapest, 2015
192 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633243107
Fordította: Petrikovics Edit

2015. április 30., csütörtök

Olvastam még/1.

Olvastam még...
"mai magyar szépirodalom"

















Három mai, fiatal magyar író könyvét ajánlom, a szépirodalmi novellák, történetek kedvelőinek. Rövidek és gyorsan olvashatóak. Mély és üt, elgondolkodtató mindhárom, persze mindegyik másként. Csak bátran!

Elsőnek a már költőként elismerést szerzett Babiczky Tibor kötetéről, ami  Magas tenger címmel került a boltokba. Egy nyomozó küzdelme a bűnnel és a bűntudattal.

Ez az alcím szinte mindent elárul. Ha most rágyújtanék és innék közben az a könyv mellékhatása
is lehetne,de nem teszem.
Az egyetlen bajom, ha szabad ezt írnom, nincs igazán történet. Van egy kiéget nyomozó, aki nyomozgat, és éli fájdalmasan szürke, nyomorult életét. Még a neve sem derül ki, nem fontos. Nem
is számít. A lelki vívódásai, szorongásaira, bajaira próbál rávilágítani Babiczky. Az idő sem számít, csak teljen. Remek és erős szöveg, megfog. Gondolkodtat. Tudtam, hogy nem krimi. Az csak háttér. Jó pillanatok is akadtak, okos gondolatok. Túl sok füst és kávé, pia egy vékonyka történetben. A nyomozó gondolatait, életének szilánkos pillanatait olvashattam, de valahogy nem jött túl közel. Darabos, bűnügyekből, amik igazából lényegtelenek, magánéletből, ami titkot tartogat, sok-rengeteg cigiből, sörből, kávéból, whiskyből, zenéből kell kimazsolázni az esemény fonalát. A végére egy nem várt fordulattal visszafelé is mindent a helyére tesz, de talán az már késő. Első regényesként jól teljesített, még ha a végső poén is darabos maradt. Oda kell figyelni rá.

" – Ha nem szeretne beszélni, akkor együtt hallgatunk – mondta a pszichológus.
A nyomozó tekintete elkalandozott a szőnyegről. A küszöböt kezdte vizsgálni.
Eszébe jutott, hogy nincs otthon sör.
Eszébe jutott, hogy nincs otthon."

3,5/5.
Magvető,  Budapest, 2014
180 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631430059


A Jóisten megvakul 
         
A Semmi kis életek című nagy sikerű regény szerzőjének negyedik novelláskötete A Jóisten megvakul. Papp Sándor Zsigmond, akit a kritika néhány évvel ezelőtt ígéretesen tehetséges prózaíróként emlegetett, mára ezt az ígéretet beváltotta.  Ezt tudom igazolni, ez nekem már jobban tetszett. Mesélősebb és a szomorú, tragédiákat magában horgozó történések ellenére is olvasmányosabb.
A kötetben olvasható tizenhat novella nyelvezete és stílusa valóban remek. Nekem tetszett, még ha elszomorított és megdöbbentett is a képzeletbeli telep életének eseményei. Tényleg ez lenne a mai magyar valóság? Mélyszegénység, testi-lelki nyomorúság, sivár és kilátástalan életek? Jól megspékelve kegyetlenséggel és gyilkolászás, ami alkohol, testnedvek nélkül nem is megy. A végére sokk volt...
Brutál tömény, így egyben, ehhez képest a Pillanatragasztó vidámabb és szórakoztatóbban adja ugyanezt. Pedig az sem vidám.
Három kedvencem a kötetből: Az isteni jel, Számtan, A katarzis nehézségei. Jó volt olvasni, nem bánom a rá szánt időm.

"Aki pedig érti a bolygók járását, az is azt jövendöli, hogy egyszer a Nap is ránk zuhan majd, és lesz olyan embertelen fényesség, hogy még a Jóisten is megvakul."

4/5.
Libri, Budapest, 2014
284 oldal · ISBN: 9789633104569 


Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene 

      
Úgy a 60. oldal tájékán elgondolkodtam: talán elég már a kilátástalan szegénységből, nyomorult életekből. A beszürkült és reményvesztett élethelyzetekből, a „mai magyar szépirodalom” cimkéből, ha állandóan csak és kizárólag erről tud szólni. Aztán mégis kezdett érdekessé válni a történet, jó, hogy folytattam. Jó, de tömény, nehezebben indult el a történet. Kemény férfivilágról olvashattam. A hét fejezetben hét férfisorsról olvashattam, amik valahol összekapcsolódnak. Nem is lehetne másként egy zárt, egykorvolt majorsági telepen.
A nők persze ott vannak, nélkülük nincs élet, semmi.  A karakterek közt vannak testi fogyatékosok, üvegszem, féllábú, pszichopata idegbeteg, kommunikálni képtelen öregasszony, no és a jellembeli, 
mindenféle ferde hajlamokkal megáldott alkoholista, homokos és szexmániás is. Érdekessé tette a könyvet, hogy minden fejezet végén eltűnik valaki, „előkerül” egy hulla. Néha mindenkinek van egy csontváza, abban a bizonyos szekrényben.  A címadó tetszett legjobban. Pék Laci jó karakter, összefogja az eseményeket.

"Este hét lehetett. Vagy nyolc, nem számított. A telepen senki sem hordott órát, nem mérte az időt. Cigarettától cigarettáig, etetéstől etetésig, napkeltétől napnyugtáig teltek a percek."

Mindhárom történetfűzér nyomasztó atmoszférájú szociográfia, Tar Sándor után szabadon. 
Egy ideig talán nem akarok ilyesmit olvasni, látni és tapasztalni. Ennek ellenére is merem ajánlani! Mind a hármat, érdemes megismerni, de csak egyenként és nem rövid távon.
4,5/5. 

  Magvető,Budapest, 2014
144 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631431735


2015. április 27., hétfő

NEM BOCI!

Hartay Csaba: Nem Boci!
 Tejbe aprított irodalom

                                    




Ha röviden kell ezt a novelláskötetet jellemeznem, akkor azt mondanám: pillanatképek egy tehenészeti telep életéből.
Sok humorral, és mögötte a valóság, ami elgondolkodtató. Ám
ettől még igaz. Volt szerencsém többször közelről látni tehenet és bocit, tehenészeti telepen is jártam. Helyén van minden, amiről írt. Jól megfogta és megrajzolta ezt a világot. Karakterei jók és hitelesek, nyelvezete is remek.


Már csak azért is valós helyzeteket és eseteket olvashatunk, mert a tehenészeti telep a valóságban is létezik Szarvason. Hartay tudja miről ír, látta, tapasztalta ezeket a pillanatokat. A 400 tejelő tehén ellátása napjainkban sem kis feladat. Eleinte állami gazdaságként, már a hatvanas években, majd a privatizáció után a szerző édesapja tulajdonába került egy állatorvos baráttal közösen. Erről is olvashatunk az egyik történetben.
Hartay Csaba tényleg tehenész, immár ő is irányítja a telep életét. A tej termék, tizenegyezer liter tej "előállítása", kezelése mindennap ad feladatot.



Ugyanakkor: Hartay Csaba már több kötettel rendelkező költő, a  Könyvfesztiválra megjelent második prózakötete, a Nem boci!, ami egy tehenészet mindennapjairól és a tehenek körül felbukkanó sorsokról mesél. Nagyon szerethető írások, emberi sorsok bukkannak fel a történetekben. Sokszor ironikus humorral jeleniti meg ezeket a figurákat, jó emberismerettel megrajzolva.
Az egyszerűségükben nagyszerű alakok és a volt dolgozó buta felesége jellegzetesen magyar valós alakok. Sajnos.

A munkafolyamatok ábrázolása, a napi problémákról, élethelyzetekről olvashatunk ezekben a novellákban. Takarmányügynökökkel való tárgyalás, szabadságolások megoldása, avagy új ember felvétele mind mind hoz érdekes és humoros helyzeteket, 50 történetet foglal magába a kötet.

Olvashatunk a hajnali kelésről, megtudhatjuk milyen is az ideális tehenész. A felbukkanó alakokat látjuk magunk előtt. A műhelyest
az olajos ruhájában, vagy a traktorosok, takarítónők nélkül elképzelhetetlen ez a közeg. A kötet zseniális grafikáin ezek az alakok megjelennek. A rajzok és a borító Földi Andrea remek munkája.

A Körös- parti tájban a tehén szeretete nem kérdéses. Az állatokról ugyanolyan szeretettel ír, mint
az azokat ellátó, gondozó emberekről. A munkások persze nem mindig látják át a lehetőségeket, a felelősség nem az ő vállukat nyomja. Erről szól a Lefejném a főnököt írás.
A főnök, különös "állat", nem csinál semmit..., de azért rendes ember és semmi pénzért nem lennének főnökök. Itt napi szintű, állandó és kemény munka van. Ünnepnapokon is, hétvégén is el kell látni a jószágot. Erről is van egy remek novella. Az írások bárhol, bármelyik tehenészetben megtörténhetnek hazánkban.

Amolyan retro-érzés járja át az írásokat. A történetek zöme nem mai eseteket mutat be, mégis, akár tegnap is történhettek volna. Úgy látom az emberek hozzáállásában, gondolkodásában alig van változás. Amolyan "sírva-vigadós" novellák ezek. Jót mosolygunk, de tudjuk ott belül, hogy ez a valós helyzet. Azért elsődleges céljának a szórakoztatásnak remekül megfelelt.

Líraibb írás az apa-fiú kapcsolatról mesél az olvasóknak, annak minden konfliktusával. Ebből kettő került a kötetbe. Szép és megkapó írások. A lezáró, Bedarál az agrárium pedig sokat sejtető, megbocsátó.

Megértővé vált a fiú az apja élete és viselkedése iránt. Sajnos már tisztázni nem lehet a félreértéseket.
Ez is az élet része, a szomorúbb oldala. A fiúból érett és tapasztalt tehenész lett. Főnök.
A megfestett kép a mai Magyarország agrárszektoráról, a magyar vidékről elgondolkodtató. A "vidékrombolási minisztérium" íróasztalnál meghozott döntései és a gazdák helyzete nem túl rózsás képet mutat. Élni kell, túlélni. A mindennapi küszködés, az időjárás tényezői, belvíz vagy aszály, komoly kihívást adnak. Mindezt pedig belengi a silókukorica jellegzetesen savanykás szaga, ami keveredik az istállótrágyával. A humor és a nyelvezete olvasható és szórakoztatóvá teszi azt, ami amúgy a valóság. A "tejbe aprított irodalom" kiváló szórakozást is nyújt minden olvasójának. 
A boci és a tehén, mint egzotikus állat jelenik meg, kerül közelebb a városi olvasóhoz. Nagyszerűen szórakoztam olvasás közben, néhol bevallom, fulladozva röhögtem. Ha szeretnél otthonra te is egy bocit, válaszd ezt! Nem fogod megbánni!

Köszönöm az élményt, az idei év egyik legkedvesebb könyve lett ez a kötet számomra.

"Ezeknek minden boci. A borjú is, a bika is, az üsző is, a tehén is. Lebociznak ezek az úri városiak minden marhát."   


                                          Bach Máté fotója.


A kötet fülszövege:
Traktorosok, takarítónők, takarmányügynökök téblábolnak, és beszélnek rettentően sokat a Körös- parti tájban. Roncsolt gondolatok, roncsolt nyelv és annyi elbeszélői irónia, humor, amennyi épp a legfogyaszthatóbbá teszi ezt a mai agrárlegendáriumot.
Hartay Csaba tényleg tehenész, de nem úgy, hogy ül egy sámlin a boci (NEM BOCI!) mellett, és húzogatja a tőgyét. Ő az egyik cégvezető. Egy akkora cég vezetője, ahol négyszáz tehenet fejnek naponta kétszer. Ez a termék. Tizenegyezer liter tej mindennap. És az elbeszélő napi problémái, élethelyzetei, amelyekről a történetek szólnak, valójában egy menedzser problémái (hogyan osszuk el a szabadságolásokat, hogyan vegyünk fel új munkaerőt, hogyan ellenőrizzük a termelést).
A Nem boci! a népi írók legnemesebb hagyományaira épít, a mai magyar próza legüdébb nyelvét használja, és az üzletemberek legaktuálisabb problémáira reflektál, plusz még vicces is.

5/5.



Athenaeum, Budapest, 2015
240 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632934181  ·  
Illusztrálta: Földi Andrea





 

2015. április 26., vasárnap

Szörényi 70!

Szörényi 70!







"Hej Barátom neked szólokKi megszoktad már a nevem
Azt is tudom honnan jöttél
S te is így vagy már velem
Csak annyit mondok messze van még
Az utolsó ítélet
S ha elszárad majd minden rózsa
együtt indulok veled"

(Hej Barátom)


                                                                                             








Április 26-án 70 éves SZÖRÉNYI LEVENTE beatzenész, énekes, gitáros, zeneszerző, az Illés együttes, majd a Fonográf frontembere. Több tucat sikeralbum és színpadi darab szerzője, előadója. A Kossuth-díjjal kitüntetett Levi szombaton a Millenárison dedikálta a frissen megjelent életrajzi könyvét. Nekem is.


Szörényi Levente (teljes nevén: Szörényi Levente Bálint,   Szörényi Gyula festőművész, grafikus, főiskolai tanár és Paul Veronika gyermekeként született Gmunden, Ausztria, 1945. április 26-án. Kossuth és Erkel-díjas zeneszerző, gitáros, énekes, szövegíró. Jelentős részt vállalt a magyar beatzene megteremtésében. Illés Lajossal és a Tolcsvay fivérek zenekarával együtt, nevéhez fűződik a Kárpát-medence népzenéjének és a modern beat-/rockzenének a házasítása. Ezáltal sokat köszönhet a munkásságának a népzene népszerűsítésének ügye.

1964-ben ismerkedett meg Illés Lajossal, aki később többször is hívta vendégszerepelni a bercsényis Illés bulikra. A koncertek sikere nyomán aztán Illés Lajos  felkérte, hogy csatlakozzon a frissen átalakult zenekarához. Levente aztán végül azzal a feltétellel, hogy bátyját, Szabolcsot is hozhatja, elvállalta a felkérést.

Így született meg a legendássá váló ILLÉS együttes. 
Az 1966-os Táncdalfesztiválon szerepeltek a Még fáj minden csók című dalukkal, amellyel második díjat nyertek. 1968-ban az Amikor én még kissrác voltam című dalukkal első helyen végeztek, a fődíjon kívül még 5 díjat kaptak.

A sikersorozat 1973-ban az együttes felbomlásával ért véget. Utolsó közös lemezük stílszerűen a Ne sírjatok lányok! címet kapta. Néhány legendás Illés-dal: Ne gondold, Eljöttél, Az utcán, Good-bye London, Little Richard, Légy jó kicsit hozzám, Keresem a szót, Miért hagytuk, hogy így legyen, Sárga rózsa.
Néhány népszerű Illés-sláger: Ne gondold, Még fáj minden csók, A utcán, Keresem a szót, Eljöttél, A szó veszélyes fegyver, Amikor én még kissrác voltam, Miért hagytuk, hogy így legyen, Good bye London, Légy jó kicsit hozzá, Little Richard.

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.
Néhány népszerű Illés-sláger: Ne gondold, Még fáj minden csók, A utcán, Keresem a szót, Eljöttél, A szó veszélyes fegyver, Amikor én még kissrác voltam, Miért hagytuk, hogy így legyen, Good bye London, Légy jó kicsit hozzá, Little Richard.

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.







 Ekkor jelent meg Levente első szóló albuma az Az Utazás című lemez is. A  felvételeket a már alakulóban lévő FONOGRÁF együttes, és az Illés együttes tagjai, -Illés Lajos kivételével- készítették. A lemez stílusa eltér az Illés együttes stílusától, a country zene beépítési kísérlete a beatzenébe. A lemez sikerdalai a címadó dal mellett: Dal az ártatlanságról, A lány, akit szerettem, Az angolna, Életrajz. Ezen a lemezen jelent meg a Fonográf későbbi sikerdalának számító Vidéki kislány fal is. A lemez szerepel a Minden idők legjobb magyar lemezei listán. Ezzel a borítóval ismert:

A Fonográf alapító tagja, zeneszerzője és énekese volt, Bródy Jánossal és Tolcsvay Lászlóval.
1974-1984. között létezett az együttes. Zenéjük kapcsán egy hetvenes évek végi reklámkampány miatt a country-rock-ot szokták emlegetni, ám valójában a kor szinte minden zenei irányzata hatott rájuk. A Fonográf-stílus jellemzői: countryrock, hard rock és progresszív elemek, bonyolultabb dalok, nagyívű gitárszólók, tökéletes vokál és hangszeres játék. A zenekar hivatalosan soha nem oszlott fel, noha 1984-ben megtartották a búcsúkoncertjeiket. Ez  három telt házas sportcsarnok-beli koncertet takar. 5 sorlemezük jelent meg, 1978-ban az Útközben volt az utolsó Fonográf album, ami a már említett listán a 10. helyen áll. A Jelenkor című 1984-es albumot előbb betiltották, majd agyonhallgatták és eldugták az üzletekben....


Készítettek lemezeket Koncz Zsuzsának (hetet), dolgozott Kovács Kati, Halász Judit és Sebestyén Márta lemezein is. Több filmzenét is írt, többek közt: Eltávozott nap, Ezek a fiatalok, A Kenguru, A Trombitás zenéit is Ő jegyzi. 




1980–ban jelent meg a „Szörényi–Bródy Az első 15 év” című 360 oldalas könyv a Zeneműkiadó gondozásában Koltay Gábortól, amely a zenekar történetét foglalja össze.  A sok egyéb más munkák miatt a zenészek külön utat jártak, ami a Fonográf végét is jelentette. Ekkor került a boltokba második szólólemeze a Hazatérés is, ahogyan szerzőtársa Bródy János szóló lemeze is ekkor jelent meg.

Az Illés együttes újraéledésére 1981-ben került sor. A KONCERT címmel erről mozifilm is készült. Számtalan sikeres rockopera és színpadi mű szerzője:  1982-ben nagy sikerrel bemutatták a Kőműves Kelemen című rockballadát, amelyet több évig játszottak. A legsikeresebb, az István, a király amit 1983-ban mutattak be a városligeti Királydombon. A daraboz azóta is sikerrel játsszák mindenfelé, elkészültek a további részei is. Színpadi műveit élvonalbeli művészek adják elő. Sokak számára a Szörényi-művekben való szerep adta a kiugrási lehetőséget, az országos ismertséget, a későbbi karrier lehetőségét.(Varga Miklós, Vikidál Gyula).

A műveivel a klasszikus és a könnyűzenét elválasztó határvonalat rendre átlépő alkotó a magyar rockzene emblamatikus alakja., zenéi meghatározóak. 2003-as darabja: a Jankovics Marcell által készített animációs filmhez írott zenéből készült zenekari szvitet, valamint a Wass Albert szövegére komponált Elég volt, című kóruskantátát is kiemelném.

Munkássága elismeréseként 1983-ban Erkel Ferenc-díjat kapott, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 1996-ban a Huszka Jenő Életműdíjat vehette át, 2000-ben megosztott Kossuth-díjat kapott az Illés együttes tagjaival. 2003-ban Prima díjat, 2012-ben Jubileumi Prima Primissima díjat kapott, 2010-ben Budapest díszpolgára lett.

Az életét összefoglaló, munkásságáról teljes képet adó frissen megjelent könyv sok érdekességet, háttérinformációkat is tartalmaz. Stumpf András jegyzi a Trubadúr Kiadónál jelent meg néhány napja.  Alcíme, mi más is lehetne? Rohan az idő. A könyvről itt bővebben! Katt. 

Isten éltesse jó egészségben Leventét!  








2015. április 22., szerda

Winston 1. Kandúr titkos küldetésben

Frauke Scheunemann: Winston 1.
Kandúr titkos küldetésben

                            


A 10 év feletti olvasóknak íme egy friss Manó Könyvújdonság! Van itt a pörgős és kalandos történetben minden, ami a kis olvasókat elvarázsolhatja. A friss és mai történet egy macskáról, Winston kandúrról és új barátjáról Kiráról szól.
A Winston Churchill névre hallgató, nemes és pedigrés fajtatiszta fekete kandúr az Árnyas fasor  lakója. Gazdája egy kissé szórakozott professzor. Az ő békésen megszokott életüket forgatja fel Anna, aki új házvezetőnő lesz a professzornál. Az ő tizenkét éves kislánya Kira. Már a megismerkedésük is rendhagyóan indul egy éjszaka során. A mai történetben kiderül: Anna és Kira bevándorlók. Kira új környezetbe kerülése sokaknak ismerős lehet. Az új osztálytársak természetesen nem fogadják túl lelkesen a kislányt, nehezítve a beilleszkedését. Leonie a fő hangadó, bandavezér ott köt bele, ahol csak tud. Érthetőbb a háttér, hogy ezek a gyerekek igen gazdagok és elkényeztetettek. A szülők orvosok és médiaemberek. Kira anyukája pedig csak házvezetőnő.... és még idegenek is.

Aztán hirtelen egy viharos délután minden megváltozik. A villámcsapás okozta váratlan testcsere sok újabb kaland forrása lesz. A 12 éves lányka a kandúr bundájában egészen jól érzi magát, de Winston élete fenekestül felfordul... Iskolába kell járnia! Emberek közé, ki a világba, amit eddig csak az ablakból ismert. Egymás gondolataiban is tudnak olvasni, Winston tudja, hogy mit forgat a fejében Kira, és ő is tudja, hogy Winston mit gondol. Elképesztő, hogy mi minden jár egy ilyen lány fejében! A kandúr elhatározza, rendbe teszi a kislány sorsát, segít barátokat szerezni neki.
Anna és Kira életét nehezíti még Vadim is, aki valamivel zsarolja Annát. Kira macskabőrben a titok nyomába ered... Később feltűnik a rendőrség is.



A fordulatos, kalandokban bővelkedő történet sok humor forrása is. Kimondottan szórakoztató olvasmány, akár fiúknak, akár kislányok részére. Megtudjuk, hogy sajttal ugyan lehet egeret fogni, de az emberek elfogására másra van szükség, de azt is, hogy az emberek miért is nem nyalogatják egymás fülét?
Winston és a libaszerű emberek , azaz a kislány osztálytársai is sok új kalandot okoznak egymásnak.
Mire a végén elhangzik az "igaz barátok örökre" fogadalom, kalandos utat járnak be együtt.
Winston ismerkedése a kinti világgal, a ház egyéb macskáival jól párhuzamba állítható a kislány új környezetével. Mindketten új helyzetek előtt állnak, új élményeket gyűjtenek. 
A végére pedig a testcsere problémája is megoldódik. Elvégre egy professzor macskájának is illik tudni
némi matematikát. Amíg azonban Winston kandúr jól megérdemelten elnyújtózkodhat a kosarában, sok izgalomban lesz része. Kalandos, élményekkel teli olvasmány. Ahogyan a címből sejthető: Winston a titkos-ügynök kandúr még visszatér!




Frauke Scheunemann: 1969-ben született Németországban. Jogot tanult, majd újságíróként dolgozott.
2002. óta főfoglalkozásban ír. Jelenleg férjével és négy gyermekével Hamburgban élnek.

4,5/5.



Manó Könyvek, Bubapest, 2015
232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634030515 ·  
Fordította: Totth Gitta

2015. április 20., hétfő

Az ABBA lemezei II.

Az ABBA lemezei II.



Az Arrival 1976-ban világszerte nagy siker volt. Talán innen számolhatjuk az "Abba-mánia" kezdetét. Mindenütt őket akarták látni, hallani. Sűrű, mozgalmas évek következtek: koncertek, TV-s interjúk, riportok, fotózások, díjátadók. 1977. januárjában a Knowing Me, Knowing You videó forgatása után megkezdődött a turné Norvégiában. A show körülbelül 100 perces volt.
Az oslo-i koncert után az ABBA találkozott a norvég királyi családdal és egy szánkóútra is elvitték őket. A következő négy napon Svédországban, majd Dániában adtak koncerteket. Február 2-án megérkeztek Németországba, ahol 5 koncertet adtak, mivel itt már kezdettől fogva nagy volt irántuk az érdeklődés. Két németországi koncert között felléptek még Belgiumban és Hollandiában is. Az utolsó európai helyszín Nagy-Britannia volt, a szerencsés városok pedig Birmingham, Glasgow, Manchester és természetesen London, ahol az utolsó két koncertet tartották a Royal Albert Hall-ban. A jegyek az angliai koncertekre már hónapokkal az együttes érkezése előtt mind elfogytak és Európa többi részén is teltházak előtt játszottak. Ez azonban még semmi nem volt ahhoz képest, ami Ausztráliában várt rájuk.

Február 27-én érkeztek meg Sydney-be és ettől kezdve filmezték őket az ABBA - The Movie számára. Lasse Hallström azt a feladatot kapta, hogy készítsen egy filmet az ABBA ausztráliai tartózkodásáról. Így sikerült megörökíteni azt a rendkívüli rajongást és hisztériát, amit ott tapasztaltak az ABBA tagjai. Érkezésük másnapján tartották a sajtókonferenciát, ahonnan a film első jelentei származnak. Március első két napján további interjúk és fotózások következtek, miközben egy hatalmas színpadot állítottak fel a harmadikai és negyedikei előadásokra. Az első koncertet zuhogó esőben tartották. Egy ideig tanácstalanok voltak, hogy vajon folytassák-e a show-t, de mivel az esõ ellenére több mint 20000 néző gyűlt össze, hogy láthassák őket, nem akartak csalódást okozni a közönségnek, így a folytatás mellet döntöttek. Az ausztrál lapok az ABBA-val voltak tele, mindenhol szenzáció volt az ottlétük. Március 5- én repültek Melbourne-be, ahol megérkezésüket szintén filmezték, és a jelenetet használták a Movie-ban. Már a repülőtéren több ezren gyűltek össze, hogy köszöntsék az együttest, majd amikor a Melbourne-i városháza épületéhez érkeztek 14000 rajongó várta őket. Agnetha, Björn, Benny és Frida alig jutottak szóhoz a fogadtatás, az óriási tömeg láttán és a hatalmas ováció hallatán, ami az erkélyen való megjelenésüket követte.


Ausztrália ABBA-lázban égett. Melbourne-ben 3 koncertet adtak, majd kis pihenést követően továbbutaztak Adelaide-be, ahol egy napig maradtak. Az ottani show-ra körülbelül 30000-en voltak kíváncsiak! 9-én Perth következett, a '77-es turné utolsó állomása. Három nap és négy koncert után azonban eljött a búcsú ideje: a hihetetlenül sikeres turnét befejezve az ABBA 13-án visszautazott Londonba, majd 15-én Stockholmba. Március második felét és az áprilist visszavonultan, jól megérdemelt pihenéssel töltötték, de Björn és Benny ezalatt már a soron következő ABBA album megjelenésén dolgoztak, ami 1977. december 12-én jelent meg.

Erről  a Take A Chance On Me című dal, a Thank you for the Music és az Eagle jelentős sikereket ért el.
   Agnetha és Björn időközben második
gyermeküket Christiant várták, aki a film bemutatója előtt két héttel, 1977. december 4-én megszületett.  December 15-én pedig bemutatták a Movie-t Ausztráliában. Az ezekhez kapcsolodó promócióban eleinte csak Benny, Björn és Frida vettek részt, mivel Agnetha otthon volt a kisbabával. Kivétel volt a Movie stockholmi premierje 26-án, ahol mind a négy tag megjelent. Mozgalmas évet zártak, a pihenés következett: 1978-ban nem jelent meg Abba sorlemez csak ősszel jelentkeztek új dallal: a Summer Night City című dal csupán kislemezen jelent meg a későbbi nagylemezről sajnos lemaradt.  A rengeteg munka közepette Frida és Benny 8 évnyi jegyesség után, 1978. októberében összeházasodtak.
 

Újabb sorlemezre 1979. áprilisig kellett várni, akkor jött a hatodik lemezük a Voulez-vous. Ennek címadó dalát és két másikat Miamiban vették fel. Előbb azonban még januárban a Chiquitita című dalukat mutatták be a New York-i UNICEF gálán. A dal 10 országban első helyezést ért el a toplistákon.
Ez az album készült leghosszabb ideig, eredetileg még 1978 karácsonyára szerették volna boltokban tudni a Voulez-Vous. A késésnek több oka is volt. Az 1979. év elején Agnetha és Björn elváltak, ez rányomja a bélyegét a készülő lemez hangulatára.  A sok utazás és koncertek megtépázták a kapcsolatukat. Agnetha otthon akart maradni a gyerekekkel. A repüléstől is tartott, egy járműben sem utaztak Björn-nel, annyira félt. A lemez egészét nézve rendkívül sokrétű, folkos hatású daltól a slágeresen át a diszkó/funkyig minden megtalálható.
A lemez négy hétig vezette a brit slágerlistát, de összesen 43 hétig tanyázott rajta, míg az USA-ban is bekerült a legjobb 20-ba. Érdekesség, hogy csak a Voulez-Vous-hoz készült videó, pedig az Angeleyes volt népszerűbb a rádiósok körében.






Az 1979-es év volt amikor látszólag még egyben volt a zenekar, de a feszültségek nőttek a válás ellenére is. A júliust pihenéssel töltötték, Björn új barátnőjével, Lena-val nyaralt, Agnetha a gyerekeivel, Frida és Benny pedig hajókáztak. Augusztusban tovább folytatódtak a próbák az őszi turnéra.  1979 őszén jelent meg a Gimme! Gimme! Gimme!, egy nagyszabású kanadai, amerikai és európai turnéval egybekötve. Greatest Hits Vol.2  is ekkor látott napvilágot. Szeptember 10-én Agnetha, Björn és a stáb elindult Vancouver-be Londonon keresztül.  Az első koncertet Edmonton-ban tartották. A következő állomások: Vancouver, Seattle, Portland, San Francisco, Los Angeles, San Diego, Tempe, Las Vegas, Omaha, Minneapolis/St. Paul, Milwaukee, Chicago, New York, Boston. Bostonba menet történt, hogy a kisgép, amivel Agnetha repült, komoly viharba került. Angetha, aki amúgy is fél a repüléstől, nagyon rosszul lett, de a koncertet a rossz időjárási viszonyok miatt két órás késéssel még tartotta magát. A következő nap azonban szervezete felmondta a szolgálatot. A washingtoni koncertet le kellett mondani, de Montreal-ban, bár még gyenge volt, Agnetha ismét fel akart lépni, Toronto-ban pedig már minden zökkenőmentesen ment. Azonban Agnethának végképp elege lett, ami érthető. Az 1980-as Japán turnéra csupán azért utazott el, mert már le voltak kötve a koncertfellépések ideje és helyszínei. Ez lett az ABBA utolsó koncertturnéja, de erről majd később.


Az amerikai turné után az ősz is mozgalmas volt.
Miután az együttes visszarepült Svédországba, kis pihenőt tartottak, és elkezdték a felkészülést turnéjuk európai szakaszára. Két svédországi koncert után Koppenhágába, majd Párizsba mentek. Rotterdam után két németországi koncert következett, Dortmundban és Münchenben, majd Zürich és Bécs volt a következő két állomás. Stuttgart, Bréma, Frankfurt és Brüsszel után az együttes Londonba utazott. Itt is filmezte őket az Abba  Concert című tévéműsor stábja. Megkapták a platinalemezeket az október végén kiadott Greatest Hits Vol. 2. albumért. Londonban hat koncertet adtak, utána repültek Stafford-ba (két koncert), majd Glasgow-ba. A turné november 15.-én zárult a dublini fellépéssel.

A Super Trouper az ABBA együttes hetedik albuma. A lemez 1980. november 3-án jelent meg. A Super Trouper 1980-ban a legkelendőbb lemez lett az Egyesült Királyságban, és bőbb európai országban is az eladási listák élére került. Rendkívül vegyes stílusvilágú album, talán nem véletlenül tartják az egyik legjobb ABBA-lemeznek: a diszkóvonalat a Lay All Your Love On Me, a rockot az On And On And On, a balladát a The Winner Takes It All, a népzenei motívumot a The Way Old Friends Do, az egzotikumot latin-amerikai hangzásvilágával a The Piper képviseli. 

                                                    
Az album címe tulajdonképpen egy spot fényforrást jelent, amit színpadok megvilágítására használják a mai napig. Az LP borítóján szereplő fotó az Europa Film Studios egyik helyiségében készült Stockholmban. Két helyi cirkusz artistáit hívták meg rá, ők veszik körbe az ABBA-tagokat. Az új nagylemez alapvetően követi az akkori diszkóstílus trendjeit, akár a címadó dal, akár az On And On And On, akár a Lay All Your Love On Me. Ami a dalok szövegét illeti, az összes ABBA-szerzemény közül kilóg a The Piper, hiszen korábban nem foglalkoztak politikai-hatalmi kérdésekkel. A Happy New Year című dal egy tervezett musicalt foglalt volna keretbe, amely végül nem készült el.

  A klip, amelyet pár nappal a nagylemez megjelenése után forgattak le a rendező, Lasse Hallström lakásában az idők folyamán olyan örökzöld ABBA-slágerré vált. amely megkerülhetetlen az újévi partikon. Az együttest alkotó egyik házaspár, Björn és Agnetha 1979-es válása inspirálta a The Winner Takes It All című számot.Ez a dal az egyik, ha nem a legszebb örökzöld ABBA dal.  1981-ben Benny és Frida is elváltak. A nézeteltérések miatt nehezen tudtak együtt dolgozni, plusz a '80-as évek elején kezdődő új hatások és hullámok sem érintették jól az éppen diszkóban és popban mozgó zenekart. Ez a dolog az ABBA végét is jelenthette volna, de megegyezek, hogy a magánéleti szétválás ellenére tovább folytatják a munkát. Gőzerővel dolgoztak, aminek eredménye a Gimme! Gimme! Gimme! (A Man After Midnight), a Super Trouper, a The Winner Takes It All című sikerszámok. A lemezt Magyarországon a Pepita adta ki 1981-ben.

   


Az 1981-es The Visitors az ABBA nyolcadik, egyben utolsó nagylemeze. Szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben.
Az ABBA zenekar pályaképe a nyolcvanas évek elejétől váratlan fordulatot vett; az ekkor született dalok sokkal személyesebbé váltak, mint a 70-es években megjelentek, az új hullám zenei megoldásai, a szintetizátor, mint hangszer előretörései, az elektronikus hangszeri megoldások termékenyítették meg az új szerzeményeket. A Super Trouper 1980-as megjelenése és sikere után a csapat két férfitagja, Benny és Björn már az év elejétől kezdve dolgozik az új lemezen, mely majd az együttes legizgalmasabb anyaga lesz; Két és fél évvel az esküvő után Benny és Frida is elválik, a tagok másfelé is kacsintgatnak; Frida a szólólemezét tervezi, Agnetha a lányával, Lindával karácsonyi lemezt vesz fel, illetve a két szerző musicalírást tervezget.  

Az első három dal, amelyet rögzítenek, a When all is said and done, melyet Frida és Benny válása ihletett meg, az akusztikus gitárok mellett, mely a ,,klasszikus ABBA" sajátosságait hordozza magában , jól kimunkált basszusgitár-játék és szintetizátorfutamok is hallhatóak csipetnyi elektronikával fűszerezve; Frida talán legjobb felvétele ez a dal a Fernando mellett. A Slipping through my fingers a zenekar talán legszebb balladája, Agnetha énekli, az elvesztegetett időről, a szülő-gyermek kapcsolatáról szól.


A zenekar új hatásai főleg a címadó The Visitors-ban jelennek meg, amely szinte teljesen a szintetizátorra és a torzított vokálra épül, a dal témája az akkori Szovjetunió disszidensei, a szocializmustól való félelem.
A Soldiers hasonló hangszerelése, markáns gitárfutamokkal és Agnetha vokáljával talán a lemez legjobb dala, a hidegháborútól való félelemről szól. Csupa melankolikus, elgondolkodtató, komoly dalok. Nem a megszokott ABBA-hangzás. Az eredeti albumot a hangulatos Like an angel passing through my room zárja, melyben Frida hangján, metronómon és szintetizátoron kívül más nem szól, evvel a dallal kísérleteztek hónapokat, mígnem eljutottak ehhez a csupasz, hideg hangszereléshez, mely az album borítóját is megihlette.
A lemez egy érett csapatot mutat be, komoly, elgondolkodtató szövegekkel, emberi és társadalmi kérdésekre keresi a megoldást. A zenekar legjobb lemezeként tartják számon.

1982 volt az ABBA utolsó éve. Kiadták az addigi 10 évet átfogó dupla albumukat: The Singles - The First Ten Years címmel. Az ABBA tíz évvel a megalakulás után abbahagyta a zenélést, így vége lett a '70-es évek legsikeresebb popcsapatának. Bár még készült néhány dal, de komoly sikert nem értek el. Egyedül a Day be for you Came remek sláger közelíti meg az előző évek sikereit. Csupán kislemezen jelent meg.
Az eltelt években mind a négyen szólópályán igyekeztek érvényesülni. Agnetha és Frida szólóalbummal próbálkoztak, Björn és Benny pedig egy rég dédelgetett álmukat válthatták valóra, a musical írást. Björn jelenleg a Mamma Mia! musical dolgaival foglalkozik.

































Forrás: wikipédia, Magyar Abba- oldal és a Mamma Mia! könyv.

2015. április 18., szombat

Füves könyv

Márai Sándor: Füves könyv
Gyógyító gondolatok

                                                      














Márai Sándor mindössze negyvenhárom éves volt a könyv megjelenésekor. Ez önmagában növeli értékét, érdekessé teszi, ugyanis az idős emberekre inkább jellemző nagy és végtelen bölcsesség árad a lapokból.
Kétségtelen igazság, hogy a bölcsesség nem pusztán korfüggő.
Az először 1943-ban megjelent Füves könyv az ajánlás tanúsága szerint olyan jelentős gondolkodók mint Seneca, Epiktétosz, Marcus Aurelius és Montaigne hatására született meg. A kötet igazi bölcsességfüzér, összesen 202 gondolatot nyújt át az olvasónak az életről; a reszelt almától, a sportról és a barátságon át egészen Jézusig, majd az író személyéig. Márai gondolkodó emberként szól emberekről, jellemekről, tulajdonságokról, életről-halálról. Életbölcsessége, tapasztalatai elvitathatatlanok.

Lehet, hogy némelyiket túl haladta az idő, vesztett értékéből. Lehet szeretni és nem lehet csak úgy hirtelen elolvasni. Bármennyire vékonyka is a könyv.
Ez tipikusan olyan könyv, amit többször kell újraforgatni, olvasni. Élethelyzete válogatja, mikor melyik gondolat ad erőt, segít nekünk. Az is lehet, nem mindegyik szócikk fog illeni az olvasó adott életéhez, de hogy sok igen, és idővel egyre több, az biztos...
Mindenkinek ajánlom hogy olvassa el és gondolkozzon el az olvasottakon, vetítse ki saját életér. Érdekes kirándulás lesz. Kihagyhatatlanul ajánlott mindenkinek.
Legismertebb műve az Egy polgár vallomásai, a Féltékenyek, a Vendégjáték Bolzanóban, A gyertyák csonkig égnek, a Válás Budán és az Eszter hagyatéka című regénye, valamint a Kaland és A kassai polgárok című drámája. Értékesek Naplói, az egyik az 1945-1957, a másik az 1958-1967, a kései pedig az 1976 és 1983 közötti időszakról szólnak.



Márai Sándor (1900-1989) a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja.  Költő, író, újságíró, aki szintén április 11-én született, mint József Attila, akire emlékezve ekkor tartják a magyar költészet napját.
Márai életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között. Már az 1930-as években korának egyik legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott. Amikor azonban 1948-ban elhagyta hazáját, tudatosan és következetesen kiiktatták műveit a hazai irodalmi életből, és haláláig a nevét is alig ejtették ki.
Művei nem jelenhettek meg, de ő maga is ellenezte. Azt mondta:  "amíg Magyarországon megszálló csapatok tartózkodnak, s nem lesz demokratikus választás, addig semminek a kiadásához és előadásához nem járul hozzá."
Emigrációban hunyt el 1989-ben, San Diegóban (USA). (Öngyilkos lett). Elhíresült, idevonatkozó gondolata:

"Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje." 

 Ezeket a sorokat 1989. január 15-én írta, mint utolsó naplóbejegyzését, kivételesen nem írógéppel, hanem kézzel. Február 21-én a koradélutáni órákban (valószínűleg délután egy órakor) egy pisztollyal főbe lövi magát. Hamvait, végakaratának megfelelően, feleségéhez és nevelt fiához hasonlóan, az óceánba szórják.

Életműsorozatának újra kiadása csak halála után, 1990-ben indult el. Ugyanebben az évben posztumusz megkapta a Kossuth-díjat. 

 



Ha valaki szeretné megismerni az író gondolatait, személyiségéről, életéről képet alkotni, akkor Márairól olvassa el ezt a kötetet. Tőle, róla. Természetesen ez nem helyettesíti a művek olvasását, de aki kíváncsi arra, ki volt Márai Sándor, élete hogyan alakult, milyen fordulópontok voltak életéven meghatározóak, ebből a kötetből jó áttekintést kaphat. Az olvasási kedvet meghozza a sok-sok különböző Márai mű elolvasásához. Tartalmas és színes életművet hagyott az utókorra.Gazdag képanyaggal jelent meg a kötet.
A fülszöveg is sokat elárul:
 A kötet, melyet kezében tart, kedves olvasó, sem teljességre, sem szenzációra nem törekszik, csak emlékezés kíván lenni: szeretné bemutatni a 20. század egyik nagy magyar írójának életét – adatokkal, fotókkal, életrajzzal, egy emlékezéssel és egy tanulmánnyal. Mindezt összetartja az a szándék, hogy ezúttal ne csak a művészt mutassuk be, de az embert is, akit kevéssé ismerünk, főleg a hétköznapi életben.
Ahogy Márai maga írta:
Este nyolckor születtem, fújt a szél,
Kassát szerettem és a verseket,
A nőket, a bort, a becsületet
S az értelmet, mely a szívhez beszél,
Mást nem szerettem, minden más titok,
Nem könyörgök s ne irgalmazzatok.










 5/5. Nem kérdéses.


Helikon / Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2000
136 oldal · ISBN: 9632086392

A Füves könyv:
Helikon, Budapest, 2010
168 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632272184