2020. augusztus 8., szombat

3 fontos lemez 1980-ból

3 fontos lemez 1980-ból






                                                                           





Lemezbörze helyett: zenés poszt következik, némi könyvajánlóval. Ez a három lemez kiállta az idő próbáját, idén 40 éve jelentek meg. A dalok örökzöldek, ma is szívesen hallgatjuk őket. A válogatásomban igyekeztem helytállóan szubjektív maradni. Terveim szerint lesz folytatás, hiszen nem csak ez a három lemez volt maradandó az 1980-as termésből.

Több jelentős változást is hozott 1980 a hazai popzenei életben. Az MHV megkerülhetetlen, fura ura dr. Erdős Péter kissé lazított, engedékenyebb lett. A monopolhelyzetben lévő Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál Erdős Péter hajtotta végre a párt politikai irányelveit és gyakorolta a cenzúrát. Nem árt tudni, 1980-ban idehaza lényegében még mindig csak egy TV csatorna van és két rádióadó... lanyhul a "három T" elve is, (tilt, tűr, támogat), kezd hódítani a new wave is, egyre több új zenekar alakul.


Ennek az engedékenységnek a hátterében kétségtelenül a Neoton Família egyre nagyobb, viharos sikerei is álltak. Ekkor hangzik el Erdős szájából a legendássá lett mondat: "Három éven belül világsztárunk lesz". Nyílt titok, hogy a Neotonra gondolt. Ezért is kínosan ügyelve kerülték a kivételezés tényét, a konfrontálódást, ezért több olyan együttesnek is lehetőséget adott, akiknek addig nem volt nagylemeze. Márpedig akinek nem volt lemeze akkoriban, az nem is létezett. Ekkor kapott az első lemez elkészítésére végre lehetőséget a Korál, HBB mellett a miskolci EDDA művek is. Ez azért is volt hatalmas fegyvertény, mert mint első vidéki rockzenét játszó együttes törtek be a hazai könnyűzenei életbe és arattak váratlanul kimagasló, zajos sikert.



EDDA művek I.

Sajnos az EDDA neve mára egészen mást jelent, mint az első debütáló lemezük idején. 1980. április 29-én került a lemez a boltokba, ez lett az együttes hivatalos születésnapja, bár az ős-Edda 1974-ben alakult. A lemez egy életérzést közvetített, a nyolcvanas évek fiatalságának lelkivilágát, élethelyzetét ábrázolta. A változás szele már kezdett fújni, ha óvatosan is. A kamaszok lázadása nem újkeletű, ám ez ott felerősödött. A kilátástalannak vélt jövő és a felnőtté válás helykereső nehézségei vannak a dalokban. Az évek alatt beérett anyag mindegyike gyöngyszem, a 9 dal mindegyike sláger lett. A 10. az Engedjetek saját utamon lett volna. Ez népszerű koncertszám volt, de szövege miatt az utolsó pillanatban Erdős doki megvétózta. Ez a következő lemezre sem kerülhetett fel, elsőnek a Pataky-Salmovits közös albumon jelent meg 1988-ban.

A felvételekre csupán 10 napot kapott az együttes... az albumot készítő felállás a "bakancsos EDDA" 1978-tól játszott együtt, a dalok nagy része az 1970-es évek végi koncerteken már hallható volt. Előzenekarként 1979-ben a Piramis előtt léptek fel, amiről kislemez jelent meg (ár: 30 ft). A csövesek himnuszává lett Minden sarkon álltam már és az Álom lett a két húzószám.
                                                                                             
Ennek sikere nyomán jelenhetett meg, némi nyomásra az első album 1980-ban, amely országos elismertséget hozott. A melós-zenekar-imázs, a vad, keményrock vonal mellé lírai érzelmek párosultak.

Olyan kultikussá vált, örök érvényű dalokkal, mint a Minden sarkon álltam már, A fémszívű fiú, az Álom, az Elhagyom a várost (azaz 'Edda blues') vagy az Álmodtam egy világot mellett az Ahogy élsz és a Semmim sincs kifejező címei mindent elmondtak. A két karizmatikus frontember Pataky erőteljes, tiszta éneke és Slamovits lírája, gitárjátéka mellett Barta Alfonz billentyűs, Csapó György dob, Zselenc László basszusgitározott.

A Piramis-őrsök után ez a keményrock-hullám emelte magasba az EDDA művek csapatát, igazi Edda-láz söpört végig az ország fiataljain. Erre a sikerre nagy valószínűséggel Erdős doki sem számított. A lemez alig 1 hónap alatt bearanyozódott, azaz több mint 100 000 példányban fogyott, év végére platina státuszt ért el. A mai napig ez a legsikeresebb EDDA-lemez. A Popmeccs szavazáson Pataky az év énekese lett, míg az album az év lemeze díjat kapta.


1983-ban a Pataky és Slamovits közötti ellentétek, Barta Alfonz bevonulása katonának, majd disszidálása, Zselencz László egészségi állapota vezetett a szakításhoz. A „bakancsos” Edda 1983. december 17-én a miskolci Sportcsarnokban búcsúzott. A koncertről 10 dal került fel a Viszlát című albumra.

Az EDDA művek Miskolc könyv Riskó Gézától hosszú huzavona után 1984-ben jelent meg. Mára beszerezhetetlen, egy korszak szociográfiájának is beillő darab.
A mai napig mind szövegvilágában, mind zeneileg maradandó első album, hazánk egyik legnagyobb példányban eladott lemeze. A sikert tovább fokozta, hogy Almási Tamás Ballagás című filmjében is feltűnt az együttes 1980-ban. Másik ellenpólusként az Edda dalai mellett még a Neoton Família Don Quijote száma hangzik el a filmben.


                                                                                                     
Neoton Família: Marathon 

Ezzel elérkeztünk a második fontos lemezhez, ami a Neoton nevéhez fűződik. Marathon címmel jelent meg 1980 júniusában. Bizony, bizony Don Quijote, bár az idő nem fog rajta, de 40 éves! A történethez picit lépjünk vissza 1979 nyarára. A Neoton Família sikerét beindító album a Napraforgó ekkor jelent meg, ami fordulópont volt az együttes életében (Santa Maria, Hegyirabló, Ha szombat este táncol).

A diszkózene hazai képviselői, a magyar-ABBA ként is emlegetett együttes innen lett a lemezgyár favoritja, addig inkább csak másodvonalbeliek voltak a szakmában. Íme egy másik "ikonikus" Erdős mondat: „Lehet, hogy van a Neotonnál tehetségesebb zenekar, de szorgalmasabb biztosan nincs”

Tény, hogy hatalmas sikert értek el, sokat tanultak, változtak mind zeneileg, mind pedig színpadi megjelenésben. Ennek a fazonírozásnak esett áldozatul a Kati és a Kerek Perec együttes is. Ellenfél nélkül maradt a Neoton...


A Neoton sikerének érdekében "beáldozta őket" Erdős doktor. Egy huszárvágással átvitte a Neotonba a kiváló dobos Bardóczy Gyulát és a remek gitáros Végvári Ádámot. Ez a fazonírozás a Kócbabák beolvadását is érintette. A három Éva itt már kettő lett, ezzel is abbásítva a megjelenést. A kis szende, barna Fábián Évát kiutálták, ahogy a dobost, Ambrus Zoltánt is simán lecserélték. Elismerem a Neoton munkássáságát és sikereit. Ha azonban mindent összevetve nézem az 1990-ig tartó működésüket, akkor az ebben a felállásban elkészült három bakelit (A família és a Szerencsejáték a másik két album) a legegységesebb zeneileg és szövegben is. Ez a három legjobb Neoton-lemez. A Marathon lemez 262 ezer példányban fogyott.
                                                                             

A siker azonban itt is számtalan belső viszályt és rivalizálást szült, elsősorban a két énekesnő között. Ez odáig vezetett, hogy a '82-es Szerencsejáték lemezen már nem kapott szóló dalt Pál Éva, csupán a háttérben vokálozhatott. Így 1983 januárjában mégis "kiszállt a hajóból" utalva a Szerencsejáték lemez egyik dalára. A hivatalos indoklás ez volt: A japánoknak Csepregi Éva tetszett, magas szőke nő, számukra ő volt az európai... Ezért egyre több szólófeladatot vett át Pál Évától." Megjegyzem, Pál Éva sokkal nagyobb tehetség, eredetibb hang, de nem volt olyan formálható, mint a szexi Csepi. Együtt voltak igazán jók. Csepregi itt már együtt élt Erdőssel.. De ez már egy újabb fejezet a família életében.


A Marathon első borítóján Csepregi Éva combjait látjuk..., míg a hátsó oldalon a másik kiváló énekesnő, Pál Éva jellegzetes szemüvege van. A Don Quijote mellett itt énekel először Ádám, (Apám szólt) aki a rockosabb vonalat képviseli. Jakab Gyuri lírája két dalban is felcsendül. A Nehéz úgy és a Te quiéro balladája zárja a lemezt. A siker elképesztő volt Spanyolországtól Japánig. Külföldön Newton Family néven léptek fel. 1981-ben 42 állomásos japán koncertturnéra hívták őket. Az együttesről több könyv is megjelent. Borzák Tibor Családregény-e 1989-ben, míg Csepregi Éva Napraforgó című könyve 2009-ben került a rajongókhoz.





Locomotív GT - Loksi 

A Locomotív GT egy korszakos zenekar, a magyar rockzene történetének egyik meghatározó, legfontosabb együttese. Az 1971-es megalakulás kisebb vihart kavart a honi zenei életben. Így kezdődött: Az Omegából lépett le Presser meg a Laux, a Metrótól eljött Freinreisz Károly, a Hungáriából nyergelt át Barta Tamás és megalakult az első magyar „szupergroup”, az LGT.

A Loksi az LGT nyolcadik stúdióalbuma, 1980 augusztusában jelent meg. Nehéz választani, ám sokak szerint ez az együttes legjobb lemeze. Az album 76 perces, konceptalbum, a négy oldal szerint felosztva: Álom, Élet, Játék, IV. oldal.

A zenekar második dupla albumán olyan dalok szerepelnek, amik megkerülhetetlenül beíródtak a hazai poptörténelembe. Itt hangzik el a Gondolj rám, a Boksz, az Embertelen dal , Primadonna vagy a Szentimentális "rakenroll". Az Áldd meg a dalt Karácsony János líraian tiszta, szívhez szóló énekével az LGT életmű valóban kiemelkedő, fontos sarkkövei. Számtalan hazai előadóval dolgoztak együtt: Kovács Kati, Katona Klári és Zorán lemezei emelkednek ki elsőre. Külföldön is zajos sikereket értek el. A Presser-Somló-Karácsony-Solti felállás 1977-től zenélt együtt, itt már egy emblamatikus lenyomatot alkotott, maradandó lemezt készített.



Akkoriban egy nagylemez 90-120 ft volt a dupla album 190 ft-ba került. A Loksi volt az első lemez, amiért a zenekar előadóművészi jogdíjat kapott: 25 000 eladott példány felett fejenként 70 fillért. No komment.
                                                 
                                                                           
Érdekesség még, az 1980-as magyar űrrepülés tiszteletére Presser Gábor és Sztevanovity Dusán írt egy dalt, melyet az LGT a Neoton Famíliával közösen adott elő Asztronauta együttes néven. A dal kislemezen, Magyar a világűrben címmel jelent meg. Nem aratott osztatlan elismerést, az tény. 1980-ban az LGT közös turnén vett részt az Omegával és a Beatricével. A következő hazai lemezük 1982-ben a Locomotív GT X. (Zenevonat) volt. Róluk négy könyv jelent meg eddig. Kiemelném az És ilyen a boksz? Az LGT sztori Szántó Pétertől.




Az idei ősz borítékolhatóan egyik legsikeresebb kötete az októberben megjelenő Presser könyve lesz. Itt bizonyára számtalan érdekesség, titok fog még kiderülni. A személyes hangú életrajzi könyvből most új megvilágításba kerülnek egy legendás korszak ismert (és ismeretlen) történetei, beleshetünk a stúdiók, a Vígszínház kulisszái mögé, és olvashatunk a „barátok és ellenségek” közt, munkával eltöltött több, mint 50 évről.  ITT megrendelhető!                       
                                                       

2020. augusztus 7., péntek

Hitler lovai

Arthur Brand: Hitler lovai





                                                                                               



"A második világháború alatt nem csupán a történelem legnagyobb tömeggyilkosságára került sor: a nácik követték el minden idők legnagyobb műkincsrablásait is."






Ez a könyv jött, látott és győzött, nálam mindent vitt! A második világháború története nem igazán a kedvenc történelmi korszakom, így nem is terveztem elolvasni a könyvet. Nagy hiba lett volna kihagynom, hiszen a háború egy keret, igazában nem arról szól. Minden krimit felülmúlóan izgalmas és fordulatos, már-már a fantasztikum határát súrolja a történet. Hitler kedvenc lovai, amiről mindenki úgy tudta megsemmisültek Berlin bombázásakor. Azonban nem kis meglepetést okozva 70 év távlatából váratlanul épségben felbukkantak a műkincspiac titkos és sötét mélyéről.


A Hitler lovai egy hihetetlenül izgalmas, igaz történet a titkosszolgálatokról, a korábbi és jelenlegi nácikról, az eszméről, ami ma is él. Valamint ami mindent összefog a rengeteg sok pénz.
A regény jó stílusban egy oknyomozó történet, legfőbb erőssége a valóság. Lebilincselő olvasmány volt, nagyon élveztem. Remek betekintést biztosított a műkincspiac titkaiba.
Hihetetlen már önmagában, hogy HOL voltak 1989-ig az elveszettnek hitt szobrok. A valóság, az élet minden képzeletet felülmúlt.
A náci fővezér menteni próbálta a kedvenc szobrait, de senki nem tudta hová. Természetesen ez olyan titokban történt 1944 végén, hogy mindenki számára egyértelmű volt a szomorú tény: elpusztultak a szobrok. A két ló és még néhány másik, összesen hat mestermű felfedezése egy véletlennek volt köszönhető.



Arthur Brand a holland műkincsnyomozó 2015-ben világhírűvé vált, amikor leleplezte és a világ elé tárta a szobrok létezését. Ennek a történetét írta meg könyvében, ami vetekszik egy krimi izgalmaival. A valós forrásokra támaszkodó történet több szálon fut, jól felépített. Abszolút hiánypótló mű. A téma mindenképpen érdekes és fordulatos.

                                                                         
A Német Birodalom megalomániáját is szimbolizálják ezek a szobrok, méretüket és súlyukat tekintve sem kicsik. Amikor egy ismert, jó nevű műkincskereskedőnek felajánlják a szobrokat eladásra, természetesen csalást sejt a dologban. Ám egy tökéletes másolat is izgalmas lehet, de hamarosan egyértelművé válik a szobrok tényleg valódiak. Valóban végig feszült és lendületes a regény. A nagy kérdés az, hol van a szoborcsoport? Ki és miért próbálja most a legnagyobb titkokban eladni Hitler kedvenc szobrát nyolc millió euróért? Arról nem is szólva, hogyha valóban az eredeti szobrokról van szó, az eladás illegális, hiszen az a német állam tulajdonát képezi. A kábítószer és pénzmosás mellett bizony a műkincspiac is veszélyes, sok szövevényes és halálos csapdát rejt. Számtalan izgalmas téma merül fel olvasás közben. A Stasi és a KGB kapcsolata mellett a menekülő nácik elrejtett műkincseiről is olvashatunk vagy a szentpétervári borostyánszoba története is előkerül.




Letehetetlen a dokumentumregény, egy nap alatt kiolvastam. Brand számos (művészeti) történelmi kérdéssel foglalkozik. Mindenekelőtt felveti a kérdést, hogy mi köze az ellentmondásos rendszert ábrázoló művekhez: el kell pusztítani őket, vagy ki kell őket állítani? Maga Brand válaszol a dilemmára. Kollégájával együtt kijelenti, hogy meg kell őriznünk a műalkotásokat. A történelem kitörölhetetlen, az emberek még ezer év múlva is tudni fogják, ki volt Adolf Hitler.


A másik érdekes kérdés, hogyan használják a művészetet a rendszerek a propaganda eszközeként. A birodalom két kedvenc szobrászának életébe is bepillanthatunk. Olvasás közben számtalan dologra, személyekre kerestem rá, olvastam még a könyv mellé. Érdekes volt Hitler elképzelését olvasni a művészet feladatáról, vagy a fennmaradt festményeit látni. Informatív a könyv, számtalan elgondolkodtató ténnyel. Az eszméket a pénz köti össze, ám az is döbbenetes, hogy a náci eszmék a mai napig élnek. Brand kapcsolatba lépett különféle náci szervezetekkel, például a Stille Hilfe-szel. Ők továbbra is pénzt gyűjtenek a bujkáló náci üldözötteknek. Brand röviden beszélt Gundrun Burwitz elnökkel, aki nem más, mint Heinrich Himmler lánya. Ő kiállt rajongva imádott apja mellett, és haláláig tagadta a holokauszt tényét. Megdöbbentő. Fokozatosan vált világossá, hogy ezek a csoportok még mindig bálványozzák és őrzik a nácizmus emlékeit. Ezeknek a ritka és különleges  tárgyaknak óriási értékük van a gyűjtők körében.


Josef Thorak és Arno Breker életét és munkáit érdemes bővebben megismerni. Bámulatosan gyönyörűek ezek a szobrok. Valóban felbecsülhetetlen az értékük, jó, hogy megkerültek. A háborús háttér ebből a megközelítésből egy újabb színes adalék a történelemhez. Meglepő, hogy néhány tény évtizedekig elkerülte a történészek figyelmét. Ez egy olvasmányos kötet sok érdekességgel, más szemszögből. A könyv végén számtalan eredeti fotó is található.
A könyv kihagyhatatlan, ajánlom minden történelem és művészetek iránt rajongóknak.


ITT tudod megrendelni az Európa Kiadótól kedvezménnyel a regényt! 
Ha e-könyvben kéred IDE katt! 





Arthur Brand: (1969) holland művészettörténész, a világ egyik legjelentősebb műkincsnyomozója.

Nevéhez fűződik a Hitler lovai mellett, Dali és Picasso festményeink visszaszerzése. Legutóbbi híres „lelete” Oscar Wilde aranygyűrűje, melyet majd húsz évvel ezelőtt loptak el az Oxfordi Egyetemről. A Brand által megoldott ügyek összértéke meghaladja a 220 millió eurót.


Európa, Budapest, 2020
272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635041688 · Fordította: Varga Orsolya

Fotó a szállításról: Fredrik Von Erichsen/ dpa

2020. augusztus 5., szerda

A birkózó

Marcellus Mihály: A birkózó 
Istenek zuhanása






                                                                                     










A Commodus-trilógia befejező része pazar, lendületes és színes történelmi regény. Önálló regényként is megállja a helyét. A II. század végi Róma eleven, lüktető forgatagába merülhet el a kalandvágyó olvasó.


Kétségtelen nagy kihívás vár arra az íróra, aki élettel, valósággal szeretné megjeleníteni az általa választott történelmi korszakot. A régmúlt titkai, egy hajdanvolt nagy birodalom mindennapi életének ábrázolása, sorsfordító uralkodóinak döntései és azok következményeinek életrekeltése küldetés is egyben. Az ókor vezető birodalmának minden izgalmában, szenvedélyében és mocskában elmerülhetünk olvasás közben. Marcellus Mihály karakterei élnek, a történet sallangmentes, lüktet. Zseniális a karakterek felépítése, jellemfejlődésük, lelki vívódásuk, érzelmeinek hullámzása látványos.


Egy mesés, de végtelenül korrupt, emberileg züllött birodalom végnapjairól olvashattam. A fiatal Commodus császár drámáját ismerhetjük meg alaposan. Isteni származásának tudatában, "kissé elszállt" önmagától, talán már a véreskezű Néró császárt is lekörözte. A bukása borítékolható és sors-szerű. Persze nem ennyire egyszerű a folyamat, amit lépésről-lépésre követhetünk a regényben. A cselekmény izgalmas, fordulatos, nem mentes az erőszaktól és a drámáktól. Az ókori Róma mindennapjai elevenednek meg egy megalomán és önmagától eltelt uralkodó sorsán keresztül. Élvezettel merültem el az ókori Róma mindennapjaiban és eseményeiben, mintha egy filmet néztem volna. Szemléletes képei, kiváló karakterei kiemelik az átlagból a könyvet. Commodus mellett hőseink egyszerű és esendő emberek, akik mindent megtesznek azért, hogy valahogy túléljék ezt a vérzivataros helyzetet.

A birkózó cselekménye egy halálosan vészjósló jóslattal veszi kezdetét. A fiatal és öntelt Commodus a jóslattól nem tud igazán menekülni, az beég a lelkébe. Nem kell nagy jóstehetség az olvasónak, hogy ennek a jövendölésnek a kiteljesedését, megvalósulását ismerhetjük meg a regényből.

A történet itt ugrik egyet az időben a másik főhős életútját ismerhetjük meg. A leendő birkózó egy névtelen, de jó adottságú fiatal fiúcska, akit anyja, a jobb élet reményében elad a rokonainak. Az ő során, életének alakulásán látjuk a birodalom mindennapjait, ismerjük meg jellemfejlődését, amíg a birkózóiskoláig jut. Kivételes adottságát a kőfaragóként eltöltött idő edzette. Onnan már, számtalan kaland és történés után egyenes az út a császár udvarába. Narcissus, mert ezt a nevet kapja, útja sorszerűen fonódik egybe a birodaloméval. Kivételesen érzékeny lelkét számtalan esemény edzi, ahogyan erőt nem kímélve tesz meg mindent ő maga is, hogy a legjobb legyen.


A két vezető főhős mellett remekül kidolgozott szereplők színesítik a történetet. Közülük is kiemelkedik Pertinax, az öreg katona, aki felemelkedését is lelkes és odaadó hazaszeretetének köszönheti. A nők sorában egyértelműen a császár ágyasa Marcia alakja sejtelmes és szexi. Az erőszak szerves részét adja a regénynek a finom erotikával jól vegyülnek, nem zavaróak, ízlésesen simulnak a cselekménybe. Ahogyan a humor sem hiányzik a regényből.


Commodus uralkodása az őrület felé rohan. Gigantikus gladiátorviadalok, lakomák, építkezések után a város nevének megváltoztatása és a naptár átnevezés volt kiemelkedő. A császár őrültségeinek nincs határa. Tetszett, hogy Marcus Aurelius alakja is megidéződik, a fia elhibázott döntései mellé, mint ellenpélda. Számtalan kegyelt, udvaronc ármánya és halála vezet a végső megoldáshoz. Drámai és érzelmi pillanatokban is bővelkedik a regény. Rómában az árulás és a cselszövés a mindennapok része volt. A lázadás a levegőben van, amikor eljön a pillanat a történet még feszültebb, izgalmasabb lesz. Korhű mese, mégis számtalan helyen éreztem olvasás közben, bizony a regény mintha napjainkról is mesélne. A tanulságot vonja le magának az olvasó.

Marcellus Mihály regényéből érezhető az ókori történelem igazi szenvedélye, szeretete. Élvezetes olvasmány, ahol ügyesen keverte a történelmi tények és a fikció arányait, ami által egy kimondottan jó történelmi regény kerekedett ki. Élmény volt olvasni, ajánlom mindenkinek ezt a felejthetetlen időutazást.


ITT tudod megvásárolni kedvezménnyel a könyvet!


Marcellus Mihály (Mészáros Mihály) 1962-ben született Budapesten.

A hazai római kultúra elbeszélője és elkötelezett támogatója, hagyományőrző. Misztikus kalandregényeket és történelmi regényeket ír. Törekvése, hogy a Pannonia Romanum regénysorozatában bemutassa és ábrázolja, milyen színes volt az élet a római kori Pannóniában.
A sorozat részei: A veterán / Aquincum farkasa, Északi vihar, A Pannon, Az utolsó háború.


Commodus-trilógia előző két része: Isten lehettél volna, A bosszú szolgái.


Historycum, Budapest, 2019
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155816154

2020. augusztus 2., vasárnap

Tintagomba

Sissel-Jo Gazan: Tintagomba





                                                                     












Amikor a tavaly őszi, Margó Irodalmi Fesztiválon itt járt a dán írónő, azóta várom a regény megjelenését.
Sissel-Jo Gazan kivételes személyisége, kisugárzása a regényeiben is tetten érhető. Az idehaza második regénye egyedi történettel gazdagítja az olvasóit.


Szeretem az ilyen különleges irodalmi csemegéket, Sissel-Jo már az előző, A dinoszaurusz tolla könyvével lenyűgözött, az sem egy szokványos krimi volt. Az emberi kapcsolatok szövevényes viszonyrendszerén keresztül egy fordulatos és meglepő krimit írt. Élvezettel olvastam a számtalan tudományfilozófiai fejtegetéseit, a biológiával kapcsolatos tényeket, ami eredeti hátteret adott.

A Tintagomba 2017-ben jelent meg külföldön, Sissel-Jo Gazan regénye egy csodálatos, jól felépített mese a dán hétköznapokról, nosztalgikus időutazás az 1980-as évekbe. Olyan mozgalmas háttér ez, amit akkoriban itt a vasfüggöny másik oldaláról nem ismerhettünk. A kommunában élő hippik világa, a graffitisek, drogosok, melegek a fogyasztói társadalom ellen lázadók furcsán színes elegye ez. Egyedi ötletek, remek narratíva és erős karakterek jellemzik a regényt. Olvasmányos és szórakoztató látlelet, amit ismét Sulyok Viktória pazar fordításában olvashatunk.

Számtalan meglepő valóságával meséli el a történetmozaikokból kikerekedő regény egy fiatal lány, Rosa útkeresését, felnőtté válását Aarhausban. Különleges hátteret az utcaművészet és a lány anyjának életvitele ad. Helle biológia tanár és szenvedélyes amatőr gombakutató, akit aprólékosan érdekel a gombák tudományos világa és a kapitalizmus elleni küzdelem. Tüntetések aktív résztvevője, szabadelvű nő, lányát is így neveli. Anya-lánya kapcsolata erős szövetség, szeretetre épül. Rosa természetesen maga is graffitis lesz, aminek súlyos következményei lesznek későbbi életére. A lázadása érthető, ám tud váltani, egyetemre megy, művészettörténetet tanul.
A kezdeti nagy titok, hogy ki lehet Rosa apja életre szóló, belengi a regényt. Ez a folyamatos, a lány egész életét meghatározó apakeresés a regény végére meglepő és furcsa eredményt hoz. Helle nem titkolja lánya előtt, három férfi is esélyes apának lenni. Rosa azonban biztosat szeretne tudni. Néha jobb nem tudni azonban az eltitkolt valóságot, még ha az egész életre is kihat. Rosa egy életen át tartó gyerekkori barátságot ápol a török származású barátnőjével, ami szintén fontos élmények forrása.


A súlyos családi titkok és emberi kapcsolatok, a barátság erejének hatalmas meséje a Tintagomba története. Ami nem krimi, bár úgy indul a történet. Egy rejtélyes halállal kezdődik, amelyet csak a könyv végén tisztáznak.
A kicsit hosszúra nyúlt és összetett történet számtalan témát vet fel, nem ül le egy percre sem, izgalom más forrásból mindig lesz. Sissel-Jo Gazan kiválóan jeleníti meg az élet drámáit, változásait. Megismerhetjük a dán történelem mérföldköveit, miközben Rosa és anyja életét bontja ki az írónő. Most is fontosak a tudományos és a politikai hatalmi harcok. A kapcsolatok és a barátságok hagyományos elképzelését itt felülírja a valóság, amihez az ártatlanság elvesztése járul. Ezek a gyerekkori szerelmek mélyen beépülnek a lelkekbe, amit az írónő finom női érzékenységgel ábrázol. Okos és céltudatos a regény felépítése. Tom kissé ellentmondásos alakja emelkedik ki, a nevelőapa mellett. Sissel-Jo Gazan maga is az 1980-as években Aarhusban nevelkedett, ismeri, tudja miről ír. Jelenleg több éve már Berlinben él. Ez ugyan nem egy életrajzi regény, de saját gyermekkori emlékei bizonyára inspirálóak lehettek rá.

Felnőttként Rosa az utcai művészetet kutatja, különösen a Tintagomba nevű utcai művészre szakosodik, aki humoros, politikai alkotásaival provokálja és lenyűgözi az egész világot. Egy sikertelen szerelmi kapcsolat után Rosa Berlinbe kerül, ahol hirtelen váratlansággal közel kerül élete rejtvényéhez, ki is ő valójában, mi volt anyja életének nagy titka. Fontos és jelentős szereplő egy kissé bohém, igen fiatalos nagymama, aki Pablo Neruda verseinek rajongója. Minden történésnek jelentősége van, a regény végül választ ad mindenre. A szerelem lehet gyógyír a léleknek, a politikai szélsőségek pedig vagy elválasztanak minket vagy összetartanak. A történet Rosa életének első felét fedi le, gyermekkortól kezdve 40 éves koráig, és bár végig független ember marad, a barátságoknak hangsúlyos szerepe van az életében. Szakmai és emberi szempontból egyaránt. A nyár legegyénibb hangú regénye ez a történet. Színes és sokrétű, mint egy nagy graffiti, kivételes élmény.

ITT tudod kedvezménnyel megrendelni  könyvet! 



Sissel-Jo Gazan: (1973)  napjaink egyik legsikeresebb és legelismertebb dán regényírója. Gyerekkorában édesanyjával három éven át utazgatott a Földközi-tengeren, élményeiket levelekben osztották meg ismerőseikkel – innen ered a történetmesélés iránti szenvedélye. Végzettségét tekintve biológus, sokáig tudományos kutatóként is dolgozott. Műveinek témáját elsősorban a természettudomány izgalmas, versengéssel és hatalmi harcokkal teli világából meríti, könyveit ma már közel húsz országban adják ki. A The Guardian a „skandináv noir” műfaj egyik legjelentősebb képviselőjének nevezte. A dinoszaurusz tolla című, itthon is nagy sikert aratott regénye után ez a második könyve magyarul.


Jaffa, Budapest, 2020
532 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634752363 · Fordította: Sulyok Viktória

2020. augusztus 1., szombat

Nyári újdonságok - augusztus 2020

Nyári újdonságok - augusztus 2020



                                                 
           









Mit tartogat még az idei nyár? Kitekintés, mit ajánlanak a kiadók, öt izgalmas újdonság, amit várok.
Aki még most indul nyaralni könyvet is csomagoljon!



A 21. Század Kiadónál jelenik meg Vadászparti címmel ez az ígéretes krimi, ami már a sárga alapszínével felhívja az olvasók figyelmét. Az isten háta mögötti vadászlakban, Skócia erdőségeinek mélyén összegyűlnek a régi barátok egy fergeteges szilveszteri partira - ahol gyilkosság történik.

Lucy Foley írt már három regényt, amelyeket tizenhat nyelvre fordítottak le, de ez az első thrillere, és A vadászparti sikere minden képzeletet felülmúlt - világszerte több mint negyven kiadásban kapható, és hosszú időre kibérelte magának az eladási listák csúcsát.

ITT tudod előrendelni az augusztus 13-án érkező újdonságot.





Még egy újdonság a 21. Századtól: Földvári András Elmentem világgá kötete az utazási élményeit foglalja össze. A nyár főleg az utazások időszaka, igazi aktualitás most ez a könyv. A világ összes országában járt már a szerző, számtalan élményét, kalandját osztja meg olvasóival. A fülszöveg szerint 795 reptéren utazott át, 2650 járaton ült, a megtett távolságok alapján eddig 113-szor kerülte meg a Földet, és több mint 11-szer juthatott volna el a Holdra.
ITT rendelhető már a könyv!

                                                 
                                        

Végre érkezik a Magvető Kiadónál augusztus utolsó napján Einar Kárason Viharmadarak kisregénye. A vírushelyzet miatt került át áprilisról a megjelenés nyár végére, azóta várom. Izgalmas és üdítő olvasmány lesz, az borítékolható.

Egy izlandi halászhajó Új-Fundland partjainál hatalmas, jeges viharba keveredik 1959 telén. A Máfurön egyre több a jég, hiába törik és zúzzák rendületlenül, a víz megfagy, és gyorsan körbevesz mindent: kötelet, sodronyt, korlátokat, ablakokat és hajóhidat. A fedélzeten tartózkodó harminckét férfi számára hamar világos lesz, hogy már nemcsak a hajó megmentése, hanem az életük a tét. A Viharmadarak csodálatos gazdagsággal mutatja be ember és természet soha véget nem érő harcát, a világ egyik legveszélyesebb munkáját végző halászok életét és a tenger mindent elsöprő erejét. A csupajég regény Patat Bence fordításában olvasható. ITT előrendelheted!





A végére az Animus Kiadó két hűsítő újdonsága. A két krimi igényes borítója beszédes.
A skandináv krimik rajongói egészen biztos, hogy nagyon várják az új favorit, Stefan Ahnhem újabb könyvét, A kockavető-t. A Fabian Risk-sorozat új kötete A fantom, A kilencedik, és a Mínusz 18 után Ahnhem eddigi legsötétebb thrillerének ígérkezik. Erdődy Andrea fordításában várhatóan augusztus 10-től kerül az olvasókhoz. ITT előrendelhető!






Egy új szerző is debütál a kiadónál. A finn Max Seeck krimije a psziché legmélyére hatol, és szembesíti az olvasót korunk emberének félelmeivel, és azzal, milyen manipulálhatók is vagyunk.A Boszorkányvadász a fiatal finn szerző kiugró sikere, a nemzetközi könyvpiac idei nagy felfedezettje! Ez esetben a fordító Huotari Olga.
Tervezett megjelenés: 2020. augusztus 17. ITT előrendelheted kedvezménnyel!

                                                                                                               

2020. július 30., csütörtök

Vesztegzár

Peter May: Vesztegzár 



                                                                                         







"ha nem éljük az életünket, amíg tehetjük, akkor úgy halunk majd meg, hogy egyáltalán nem is éltünk.”






A 21. Század Kiadó újdonsága az amerikai megjelenéssel egy időben került a hazai olvasókhoz. Kétségtelen, hogy az élet írja a legeredetibb történeteket, ez most ismét bizonyítást nyert. Sikerült ezt megelőlegeznie a szerzőnek, ugyanis a regény még 2005-ben íródott. 15 év kellett, hogy valósággá váljon az, amit akkor sorra visszadobtak a kiadók. „Nem realisztikus.” - ez volt a fő indok a skót sztárszerzőnek. Nos, az ötlet valószerűtlennek tűnt 2005-ben, de mint tapasztaltuk egyáltalán nem lehetetlen.

Az elmúlt hónapok eseményei megkerülhetetlenül a vírusról szóltak világszerte. Az életünk váratlanul fejre állt, mindent felül írt a vírus megjelenése. Mindenkinek akad saját élménye, teóriája, ebben biztos vagyok. Peter May regénye a vírus terjedését és hátterét, a védekezés lehetőségét tárja fel egy krimibe ágyazva.


A Vesztegzár egyetlen nap történéseit meséli el, amitől feszes, gyors tempójú a történet. Peter May erős hatásokkal tudta megrajzolni a cselekményt, igazi noir hangulatot teremtve. A tehetetlenség érzete erősen dominál, a félelem és a tömeghisztéria keveredett és hatott bennem is olvasás közben. London világváros, a globális járvány epicentruma, ideális helyszín háttérnek. A csendes ellenség ostromolta város képe félelmetes, borzongató ahogy térdre kényszerített mindenkit a láthatatlan vírus. Az egészségügy és a sürgősségi szolgáltatások túlterheltek. Kijárási tilalom van, az emberek bezárkóztak, a városban tombol a káosz.

"Azt mondták, hogy a lakosság huszonöt százaléka fogja elkapni az influenzát. Hetven és nyolc százalék között halnak meg."




Bár tartottam tőle, hogy túl elrugaszkodott lesz, inkább a sci-fi felé hajlik, de szerencsére nem ez történt. 2020-ban egy új világjárvány söpört végig rajtunk, amivel valóban nehéz volt mit kezdeni. A lapokról a rideg valóságot olvashattam: karantén, maszkviselés, kijárási tilalom és bizonytalanság. Az ellenanyag kincset ér, ha hatásos. Ezt azonban senki nem garantálja igazán. Háttérnek ez több mint félelmetes, megspékelve a katonasággal, rengeteg halottal, sötét jövőképpel. Valóban vénasszonyos kérdés, hogy merre tart a világ, ám néha mégis érdemes feltenni. Ha mindehhez hozzá veszem, hogy ezt a megvalósult rémképet alig 15 éve vetette papírra a szerző, ettől tényleg ijesztővé válik. Ez a valós jövő bemutatása, amely sajnos valósággá vált.


A krimi letehetetlen, mozgalmas és olvasmányos. Nagyszerű karakterrajzokat kapunk, rövid és tömör háttér bontakozik ki a szereplőknél. A kezdés is sokkoló: Egy ideiglenes kórház építési területén a munkások egy sporttáskát találnak, amelyben egy meggyilkolt gyermek csontjait találják. Egy gyermek áldozat mindig sokkoló, itt még egyéb sötét titokra is fény derül majd.

Jack MacNeil nyomozó, aki nyugdíjazása előtt az utolsó napját tölti a rendőrségen, kapja a feladatot.
Kideríteni ki volt a gyermek, mi történt vele, elkapni a gonosz gyilkost. Akkor még senki nem sejti, hogy a járvánnyal összefügg a gyerek halála. A háttér elképesztő, a valóság fájdalmasan szomorú. Nincs az a kár, amiből valakinek ne lenne haszna... sajnos. Egy nagyszerű regény, aminek hátterét a titokzatos vírus adja, mára valósággá vált.

MacNeil karrierje és házassága romokban van. A komoly érzelmi válságban lévő morcos férfit kollégája és munkatársa, Amy vigasztalja. A zord külső mögött érző és gondoskodó szív rejlik. Ez hoz pici romantikát a sötét valóságba. Amy életét és tragédiáját is megismerhetjük. Ő lett a kedvenc szereplőm, zseniális alakja a történetnek. Ő egy kerekes székhez kötött kriminalisztikai szakértő, izgalmas szakmája fontos a történethez.

A lendületes krimiben a baljós erők azonban minden lépésüket nyomon követik, készen állnak arra, hogy akár megöljék őket az igazság elrejtése érdekében. A megjelenő bérgyilkos, Pinki alakja is egészen kiemelkedő lett. A vadászat folytatódik, a tét nagy. A háttérben húzódó megbízó képe is jól megrajzolt, az érdekek ütközése több áldozatot követel. A regény igazi összeesküvést sejtet, de a legtöbb összeesküvéselmélethez hasonlóan ez is igaz lehet, és természetesen nem is lehetetlen. Az igazság megrázó és bosszantó.

Sajnos éppen ezzel lőtt túl kissé a szerző a befejezéssel. Egy rossz és hatásvadász, elképzelhetetlen lezárást kreált, amivel kissé agyonvágja az egész addig gondosan felépített krimit. A Rambo-Terminátorrá változó gyilkos a realitásoktól túlzottan elrugaszkodva, erőn felül teljesít, ami szerintem sajnos a befejezést elrontotta.

A vírusteória mindenkit megérintett, elképzelésekben, összeesküvés-elméletekben nincs hiány. A krimi valósága egészen meglepő és elgondolkoztató. Érdemes elolvasni, még a felturbózott lezárás ellenére is. Pörgős, olvasmányos, szuper karakterekkel benépesített, ritka, amikor egy krimiben ilyen remek jellemzéseket kap az olvasó. Sajnos túlságosan valósághű történet lett ez napjainkra. Sok párhuzam van a jelenlegi életünkkel. Ettől is izgalmas olvasmány, hogy összekapcsolja a fikciót a jelenlegi valósággal.


ITT tudod megvásárolni a krimit kedvezménnyel! 


Peter May: 1951. december 20. Glasgow
Első kötete 26 éves korában jelent meg, és a BBC azonnal tévére alkalmazta. Utána nézettségi rekordokat döntő tévésorozatok következtek, amelyekben forgatókönyvíróként, producerként, illetve ötletgazdaként is közreműködött. Egy sor bestseller thriller fűződik a nevéhez: ezek közül a The Blackhouse és az Entry Island díjat is nyert. May Dél-Franciaországban él a feleségével.






XXI. Század, Budapest, 2020
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156122728 · Fordította: Tomori Gábor, Novák Gábor, Gömöri Péter

2020. július 28., kedd

Szilváspite-összeesküvés

Rita Falk: Szilváspite-összeesküvés 






                                                                                           











Rita Falk bajor krimisorozata egyedülálló a szórakoztatás és izgalmak terén. Már az előző, Savanyúkáposzta-kóma esetében is egy kerek és jól felépített történetet olvashattam. Akkor azt gondoltam, talán a sorozat eddigi legjobb része volt. Nos az újabb, immár hatodik ezt felülírta, még egy lapáttal rátett mindenből. A szilváspite-összeesküvés éppen olyan tökéletesen humoros és szórakoztató, mint elődje.

A krimi már az elejétől kezdve ismét vicces, számtalan helyen megnevetteti az olvasót. Szeretem ezt a sorozatot, amely főszereplőin keresztül kel életre, bemutatja a bajor életmódot, szokásokat. Mellé azért mindig egy borzalmas bűntény is párosul, amit a végére valahogyan kiderítenek hőseink. Aki ismeri a sorozatot tudja, igazán nem a krimiszálon van a fő hangsúly, az csak keretbe foglalja a történetet. Franz és Rudi a két rendőr most is teljes lendülettel nyomoznak, ám újra és újra valami mindig elvonja a figyelmüket, ami lassítja a felderítést. Lelkesedésük és kitartásuk azonban hatalmas.



Eberhofer hatodik esete barátjával, Rudival kezdődik. A történetben most ő kerül előtérbe, kicsit "ellopta a showt Franz elől, ezt a részt ő uralja. Már az alaphelyzet is tőle indul. Miközben a müncheni Vágóhíd-negyedbe költözve élvezi a kilátást és a csendet, álmodozva figyeli kávézás közben a varjakat, amikor az egyik madár nem kis meglepetést okoz neki. Csőrében egy női ujjat tart, amit ott is hagy Rudi erkélyén. A két rendőr azonnal rájön, ehhez az ujjhoz valahol valószínűleg egy holtest is tartozik...


Rudi nem rest éjjel, szakadó esőben a tettek mezejére lépni, ő szolgáltatja a nyomozás lendületét. Kitartását eredmény kíséri, azaz megtalálja az ujjhoz a holtestet, majd hogy még mozgalmasabb legyen a krimi, hamarosan még két áldozat kerül elő egy építkezésről. A fiatal nők ázsiai származásúak és dirndlit viselnek. Ez az Oktoberfest ünnep felé tereli a nyomozást.




Mindeközben miután Franzot ex-barátnője, Susi elhagyta éppen az esküvőn, kiderül itt valami nagy titok lappang. Ez igen elgondolkodtatja és nehezíti Franz életét. Így számára ez élet még bonyolultabbá válik, amikor kideríti a titok mibenlétét. Az Eberhofer család nemcsak felhőtlen boldogságban, hanem vitában is él. Ez valami olyan helyzetet teremt, ahol már mindenki tudja mi is történik, csak éppen az érintett nem veszi a lapot...

Ha ez nem lenne elég, Niederkaltenkirchenben "elszabadul a pokol". A zárt kisközösség élete felbolydul, a hentes a polgármester támogatásával szállodát építtetne a faluba.... nos, ez nem kis felháborodást vált ki a lakókban. A német falusi hangulat ismét jól átjött és szórakoztatott. Maga a történet is tetszett, mert egyre több kérdés merül fel, ami összetettebb hátteret ad a kriminek.

Franz Eberhofer és családja is kiáll a falu háborítatlan békéjéért, ami a hentes és családja közti összetűzésekhez vezet. Itt az ellenfél mindent bevet, még Nagyit is sikerül megvesztegetni. Ez számtalan pikáns és vicces helyzetkomikummal jelenik meg. Őrülten képtelen, groteszk helyzetek váltják egymást a lendületes cselekményben.
Szereplőink számtalan finomságot esznek ezúttal is, ami a végén természetesen recept formájában olvasható. A címbéli szilváspite is komoly szerephez jut egy kihallgatás során. Nagyi imádni való, mint mindig, ahogyan Franz élete is komoly fordulathoz érkezik. Franz és Rudi mellett Steffi is sok szerephez jut, bepillanthatunk egy magányos, gyermekes anya napjaiba. Tökéletes kikapcsolódás, fergeteges humorral bőven megszórt a történet. Nagy élvezettel olvastam ezt a gasztrokrimit, a sorozat egyre jobb lesz. Rita Falka zseniális karakterei élnek, valósak, az ironikus humora egyedülálló. Rudi és Franz barátsága is egészen új színt kap. Ők a sajátos, maguk módján igazi jóbarátok, kollégák, akik valahogy sikeresen nyomoznak, tudnak együttműködni.

Természetesen a véres sorozatgyilkosság háttere is kiderül, ami több váratlan fordulatot hoz még a krimibe. Így a vége minden szempontból meglepő volt, és nem csak Franz számára. A kis bajor falu lakóinak mindennapjai remélem hamarosan újabb humoros és izgalmas részhez érkezik. Vajon miképp alakul Franz és családja további élete? Kíváncsi vagyok, hogyan folytatódik a hetedik rész. Számtalan nyitott kérdés van még itt, ami érdekes megoldást kínál.


ITT tudjátok kedvezménnyel megvásárolni a bajor krimit! 


Rita Falk: német író, 1964. március 30-án Oberammergau-ban született.

Nyolc éves koráig a szülővárosában élt, majd szüleivel előbb München-be költöztek, onnan pedig Landshut-ba, ahol humanista gimnáziumba járt. Jelenleg ismét Münchenben él második férjével, aki rendőr. Három felnőtt gyermeke van.

Magistra, Budapest, 2020
280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156147073 · Fordította: Balla Judit

2020. július 25., szombat

Airport, Hungary

Kordos Szabolcs: Airport, Hungary 
Szárnyak, vágyak, magyarok



                                                                                   




„A légiközlekedésben egyvalami garantálható: hogy semmit sem lehet biztosra venni.”







Kordos Szabolcs nagysikerű Hungary-könyvsorozatának ezen része is a koronavírus hatására, átdolgozott, kibővített formában, új borítóval jelent meg. A tényfeltáró, a magyar valóságot bemutató könyvsorozat ezúttal a repülést, a ahhoz kapcsolódó utazási szokásokat vette górcső alá.



Nagy lelkesedéssel vettem kézbe a kibővített könyvet, hiszen mindig is érdekelt a repülés világa
A repülés, bár egyre elterjedtebb, de elég misztikus, rejtélyes az átlag utazónak. Mire számíthat egy hazai utazó, ha repülőre ül? Megtudhatjuk, milyenek az indiai, japán vagy arab utasok szokásai. Meglepő és elképesztő, vidám és szomorú, de valós történetgyűjteményt kap az olvasó.

"Szakmailag nincs különbség a fapadosok és a többi légitársaság pilótái között, hacsak az nem, hogy mivel az előbbiek látástól Mikulásig dolgoznak, óriási gyakorlatuk van."



A régi és neves szállítóktól a fapados repülőkig képet kaphatunk erről szórakoztató formában, miközben körbe repüljük a világot. Most a légikisasszonyok és pilóták, repülőjegy-értékesítők szemszögéből kapunk egy mókás, elgondolkodtató történetgyűjteményt. Jellemzően milyenek vagyunk mi, magyarok, ha a fellegekbe emelkedünk? Beleshetünk diszkréten a magángépek utasainak titkaiba, de a teherszállítók is meglepő történeteket meséltek. A lejárt útlevél, a túlsúly, elveszett vagy éppen különleges poggyászok mellé a Malév árváiról is esik szó.

Ezek az egyedi és érdekes, meglepő és mulatságos esetek mellé itt is szóba kerül a sztárvilág utazóinak vagy a politikusok különc igényei, viselkedésük. Kiderül, milyen utas Madonna (nem lepett meg), ahogyan Liza Minelli is fura figura lehetett, vagy megtudjuk mit keres David Beckhem a repülőgép konyhájában? Sok színes történet kapott helyet a kötetben, ők zárják a könyvet.

Egy régi gépeltérítésről is tudósít a könyv, ami Malév géppel történt, még az ötvenes években. A disszidálás egyik formája lehetett volna, ha okosan szervezik. Olvashatunk a 2004-ben Szalonikiben "hasra szállt" Malév gép sorsáról is, a baleset körülményeiről. Megszólalnak a betegszállítók, orvosok, milyen az, ha kitör a pánik, vagy éppen valaki a felhők felett ad életet gyermekének.

2020 márciusában hirtelen és gyorsan történt minden. Megismerjük, hogyan vészelték át a váratlanul jött válságot a stewardessek, pilóták vagy a repülőjegy-értékesítők. Az utazási irodákat is erőteljesen sújtotta ez a vírusmizéria. Mit is jelentett a fantomjáratok indítása? A repülőterek nem zártak be teljesen, ám a bevezetett szigorítások és szabályok megtizedelték az utazni vágyók kedvét.




Számtalan váratlan helyzetet kell megoldani az utaskísérőknek. Könnyed, olvasmányos stílusban a légiközlekedés világát ismerhetjük meg. A repülés szerelmeseként szívesen olvastam ezekről a dolgokról. A ferihegyi életképek így most akár múltidézésnek is tekinthetőek. Sajnálatos, hogy már nincs Malév. 
A földi, kiszolgáló személyzet is megszólal. Kutya-macska és birka kalandok is akadnak a kötetben. Ezek valóban "állatiak", ám koránt sem ritka esetek. Olykor megdöbbentőek is ezek a beszélgetések, nem ártana utazás előtt gondolkodni, felkészülni a lehetséges elvárásokra. Aki jó ötletnek véli, hogy pisztoly alakú öngyújtót csomagol a bőröndjébe, ne csodálkozzon, ha megjelenik a rendőrség. Nem biztos, hogy ez vicces ám átvilágításkor. Legalább annyira idegborzoló, ha kitör az utasok között a pánik, vagy ha koporsó is van a poggyásztérben.




Kordos Szabolcs könyve olvasmányos formában kalauzol el ebbe a különleges és zárt világba. Akit egy kicsit is érdekel a pilóták és légi utaskísérők élete, vagy a terminálok mindennapjai és egy könnyed, színes, humoros olvasmányra vágyik, akkor szívesen ajánlom ezt a könyvet.


ITT tudod megvásárolni a szerző könyveit kedvezménnyel! 


Kordos Szabolcs író, szerkesztő-újságíró mindössze 15 éves volt, amikor először besétált egy napilap szerkesztőségébe; azóta dolgozott a Mai Napnál, a Színes Mai Lapnál és a Magyar Hírlapnál, valamint az Egyesült Államokban, ahol elnyerte Arizona állam sajtódíját. Jelenleg a Vasárnapi Blikk vezető szerkesztője. Élt Dél-Amerikában, volt kommunikációs munkatárs a repülőtéren, és utas sok-sok taxiban. Szórakoztatóan tényfeltáró sorozatának első kötete, a Luxushotel, Hungary a hazai ötcsillagos szállodák titkokkal övezett világába kalauzolta el az olvasókat.





XXI. Század, Budapest, 2020
270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156122926

2020. július 24., péntek

Megölni Telekit

Réti László: Megölni Telekit  




                                                                                   













Réti László ismét lenyűgözött. Mielőtt elfogultsággal vádolnátok, volt olyan regénye, ami kevésbé tetszett, viszont kétségtelen, hogy mindegyik magasan az átlag fölötti élményt adott. Olvasmányos, kellően izgalmas és fordulatos, hihető történeteihez a háttér ismerete mellett az írói képessége is nagyban hozzájárul. Ezek a könyvek nem csupán szórakoztatóak, de lendületesek és jól felépítettek, humortól sem mentesek. Bár ez itt most lényegesen kevesebb van a téma komolyságát tekintve.



Nagy várakozással vettem kézbe az új, történelmi jelzővel ellátott Réti-krimit. Elsőre különösen a féltégla mérete lepett meg, talán ez a legvaskosabb könyve a szerzőnek. Nem csalódtam. Teleki és Réti László mindent lesöpört, felülírta a napomat. Ahogyan a mára tervezett másik könyves posztot, itt is előnyt élvezett ez az újdonság.

Réti László bátran és jól választott témát. A sorsfordító események kezdete, a politikai háttér, az országban uralkodó hangulat és a Teleki halálát övező már-már misztikus rejtély kellően izgalmas alap.

Érdekes volt úgy olvasni, hogy a végkifejlet köztudott, ennek következményeit a mai napig érezzük. Ehhez még egy különös sorozatgyilkost is kreált, amitől a cselekmény izgalmi faktora jócskán megnőtt. Az egész történet végig mozgalmas, filmszerűen pörög. Tudását és tapasztalatait egy történelmi kalandregénybe csomagolta most olvasóinak.


A prológus elég furcsa, zaklatott és véres, döbbenetes történésről mesél. 1919-ben járunk, néztem is na, ez vajon hogy kapcsolódik Telekihez? Nem kellett tartanom a három külön szál remekül fonódik össze, Réti kiváló mesélő. Nagy ugrással 1941-ben, folytatódik a krimi Magyarországon. Ez azért fontos, mert a politikai háttér ismeretében bepillantást kapunk a birodalom életébe, a titkos ítéletvégrehajtó "munkájába" is. Egy profi bérgyilkos portréja bontakozik ki a lapokon. Azon már nem is csodálkoztam, hogy e kiváló képességű ember magyar származású. Teleki mellett az egyik főszereplő Max Ringe lesz, aki izgalmas macska-egér játékot űz a nyomozóval. Autósüldözések, gyilkosságok és a történelem keveredik, elevenedik meg a lapokon.

A grófi származású Debrődy Károly budapesti rendőrfelügyelő egy szerelemféltésből elkövetett, brutális gyilkos után nyomoz, amikor rábízzák Teleki védelmét. Réti karakterei elevenek, élnek a gesztusok, a történet egyik erőssége a hangulat. A másik, hogy nem történelemkönyvet akart írni, csupán remekül építkezik a valós tényekből szőtt fikciója. Akár így is történhetett volna, vagy történt is.

Magyarország második világháborús szerepét és az oda vezető utat is árnyalja, felvázolja a regény. A történelmi háttér adott, ahogy a szereplők egy része is valóságos. A kitalált figurák nagyszerűen illeszkednek ebbe az őrületbe. A mozgalmas kavalkád él, a múlt és a jelen eseményei nagyszerűen fonódnak egybe. Nagyjából a felénél kezdtem sejteni, mi áll a háttérben, de mégis meglepő lett a valóság. A sorozatgyilkosságok háttere is tökéletesen működik, ahogyan maga Teleki emberi portréja, lelki vívódása jól megrajzolt. A vállára nehezedő döntés súlya mellett, az adott szó és a becsület is még jellemző erre a korszakra. Teleki a kormányon belüli nézeteltérések és a magánéleti problémáiba fokozatosan belerokkant. Lelkileg is meg lehet ölni egy embert. A felsőbb vezetés tagjai ugyan próbálnak a nagyhatalmak játszmájában megoldást találni, mégis egyedül övé a döntés és a felelősség.

"A miniszterelnök hidegen bámulta a külügyminiszterét.– Mondja csak, kedves Bárdossy, tulajdonképpen melyik kormánynak a tagja ön? Mert oly vehemenciával védi a német igényeket…"


Telekit megölték vagy öngyilkos lett? Ez nagy kérdés a mai napig, biztos válasz nincs. Teleki halálának kutatása, a dokumentumok elemzése még folyik. Réti válasza eredeti, hihető és tetszetős mese kerekedik a lapokon. Az összeesküvéselmélet nincs messze a valóságtól, úgy érzem. A szerző az olvasóra bízza, alakítsa ki a saját legjobban tetsző válaszát. Igazán ami a bűneset után történt arra voltam kíváncsi. Hogyan reagált a kormány, milyen tálalásban jelentették be a nem mindennapi hírt.

Debrődy Károly felügyelő és a lelkileg összeomlott Teleki mellé a német bérgyilkos alakja is jól felépített. A szerelmi szál mellett számtalan színes apró adalék mozgatja a történetet. Bárdossy és Teleki ellentéte kiemelkedő, ahogy néhány kiszólás bizony akár napjaink politikájára is érvényes lehet. Úgy tűnik, lényegében csak a szereplők cserélődnek, a mentalitás sajnos nem változott. A magyar valóság bizony kiábrándító. Ezt hol ironikus, hol pedig cinikus mondataival erősíti a szerző. Volt olyan érzésem, mintha napjainkban játszódna némely jelenet, és nem csak az eredeti helyszínek miatt. A hatalom, a politika és a pénz mindent átsző. Ez elég elgondolkodtató és szomorú konklúzió. 




"– Magyarország az Magyarország – csóválta a fejét a detektív. – Olyan nincs, hogy mindenkire vonatkoznék a törvény."



Jó, hogy nem lett idillien rózsaszín a befejezés, jutott még oda egy aprócska csavar. Tökéletes lezárás, jó szórakozás volt, ahol Réti írói tehetségét ismét bizonyította. Réti László üde színfolt a hazai krimiírók palettáján. A cselekmény hihető, akciódús, minden görcs, erőlködés, hatásvadászati elemek nélkül tud kiválót alkotni. Említhetném a letisztult, egyszerű borítót vércseppek, pisztoly nélkül is kifejezően jellegzetes.  Olvassátok, érdemes!


ITT tudod megvásárolni kedvezménnyel a krimit!


Réti László: 1972. december 26-án született.
Rendőrtiszti főiskolát végzett, 20 évig volt rendőrtiszt, vezető beosztásban dolgozott Budapesten. Eleinte álnéven publikálta regényeit. Sikeres könyvei: Célpont Párizsban, Kaméleon trilógia, A parfümőr, A kandahári fogoly, Falak mögött, Budapest boulevard. Európa halála.



Művelt Nép, Budapest, 2020
590 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156022639

2020. július 22., szerda

Az árnyak mestere

Donato Carrisi: Az árnyak mestere 
(Marcus 3.)



                                                                                                       



"A Lelkek Ítélőszékén a bűnös mindig megőrzi az anonimitását. Csak a bűn volt a bírálat tárgya, sohasem a bűnös."







Az olasz szerző Marcus sorozata üde színfolt a skandináv, angol-amerikai krimik áradatában. A szereplők személyisége szimpatikus, összetett karakterek népesítik be a misztikummal meghintett, kellően noir történetet. A cselekmény izgalmas, összetett, háttere ezúttal is Róma és a Vatikán, hangulatteremtésben is kimagasló Carrisi.




Marcus és Sandra története folytatódik. A fordulatokban gazdag krimi alapját X. Leó pápa bullája adja, amit kilenc nappal halála előtt adott ki, még 1521-ben. Ez a rendelet szöges ellentétben áll napjaink történésével, amikor az elemek harca miatt Róma sötétségbe borul. Az ősi prófécia úgy tűnik valóra vált: a sötétség uralta Rómában az árnyékok szabadon garázdálkodhatnak. Marcus és Sandra Vega feladata megállítani ezeket a fenyegető árnyékokat.

A napok óta tartó viharos esőzések, majd a Tevere áradása kaotikus állapotokat teremt. Ahogy az várható, a kényszer szülte áramszünet idejére elszabadulnak az indulatok, kitör az anarchia. Elég könnyű elképzelni, micsoda technikai ko ez, amikor semmi nem működik, az élet leáll, valósággal összeomlik. Sem rádió, sem telefon, sem az internet nem használható. Az események izgalmasak, a feszültség adott. A jó és a rossz örök párharcának lehetünk tanúi. Eljött a végelszámolás pillanata.


Megismerjük Matildét, aki a kilenc éve nyom nélkül eltűnt gyermekétől kap telefonhívást....ezzel alaposan felzaklatva az életunt nőt, beindítva a krimit. A rejtélyen alapszik minden, lassan kiderül, kicsoda is a nő, mi áll a háttérben, hogyan és miért tűnt el a kis Tobia. Egy titokzatos szekta és a kilenc évvel korábban elrabolt gyermek a krimi főszereplői.

Carrisi tudja, hogyan kell felépíteni egy szövevényes, kissé nyomasztó, minden mindennel összefügg történetet. Marcus, a penitenciárus, mint „egyházi nyomozó " komoly feladatot kap Gorda püspök váratlan és különös halála okán. Igazi versenyfutás kezdődik az idővel, ahol az áldozatok száma gyorsan növekszik. Marcus vadászik az Árnyak Mesterére. Ő az, aki elrejtőzik Róma kihalt utcáinak sötétjében, az áramszünet megkezdése után. A pokol a földre költözik, megjelenik Sandra Vega rendőrnő is. A nő lelke az előzmények miatt még elég zaklatott, de tudja a megnyugváshoz, a végső leszámolásra most jött el az idő. Marcus segítőjeként együtt erednek a gonosz nyomába. Az áradó folyó, a rombolás, a vallási háttér ismét egy olyan elegyet alkot, ami a nem mindennapi bűn hátterét adja. Marcus saját elveszett emlékeivel is küzd, miközben igyekszik összerakni a mozaikokból a drámát. A könyv cselekménye lassan kibomlik és összefonódik, amíg bebarangoljuk Rómát, az Örök Várost. Elmerülhetünk egy titkos társaság aljas és sötét titkaiba. Hőseinkkel megmártózhatunk Róma csatornarendszerében és a gonosz lelkek démoni erejéből is jut elég. Az ördög egy új sorozatgyilkos képében szedi áldozatait. Nem egy szokványos történet, az biztos. A keret remek ötlet, kellően morbid is, ami biztosítja a sajátos atmoszférát. Carrisi nem könnyíti meg az olvasó dolgát, néhol bizony nehéz követni a szálakat. Carrisi jól ír, bár kissé bonyolult és sajátos ötletei vannak. Talán ettől egyedi a stílusa és a regényei.




Carrisi legjobb hagyománya szerint végül semmi sem olyan, mint amilyennek látszik. Nincs egyértelmű határ a jó és a rossz között, de mindkettő az ember meghatározó része. A megdöbbentő narratíva berántja az olvasót most is, látványos képeivel sodró és gyorsan folyik, mint az áradó Tiberis.
Ebben a katasztrofális légkörben a játékkészítő házába történő behatolás volt az egyik legizgalmasabb pont számomra, pedig innen még messze a megoldás. Hannibal Lecter reinkarnációja az elkövetőnk, aki egy ősi kínzási módszerrel végez áldozatával. Nagyon hatásos, eredeti az tuti. A történet számtalan csavar és feszültségek folyamatos láncolata. Sajnáltam, hogy Vega rendőrnő itt most picit kevesebb szerephez jutott.

                                                                                                 
Egy jóval kiforrottabb lezárással zárul a misztikus mese, amit azért Carrisi mesterien a végletekig fokoz. A történet egyik kulcs-szava az anomália illik erre a befejezésre is. Carrisi több kérdésre csak lebegteti a megoldást, nem ad egyértelmű választ. Érdemes elolvasni a műfaj és a sorozat szerelmeseinek. Carrisi a műfajának mestere, kellően intenzív, noir krimije korábbi könyveihez viszonyítva is jól működik. Remélem olvashatok még tőle valami mást is hamarosan.


ITT tudod megvásárolni a krimit!



Donato Carrisi: olasz író, forgatókönyvíró és dramaturg.
1973. március 25. (Martina Franca, Olaszország). Jelenleg Rómában él.
Jogi egyetemet végzett, majd kriminológiai és magatartástudományokra szakosodott, később egy televíziós sorozat és mozifilm forgatókönyvírója lett.
Eddig nyolc könyve jelent meg. Az író honlapján további érdekességek és információk az eddigi könyveiről.

http://www.donatocarrisi.it/


General Press, Budapest, 2020
304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634524250 · Fordította: Kajsza Krisztina


2020. július 20., hétfő

Turista from Hungary

Kordos Szabolcs: Turista from Hungary 




                                                                               




"a legnagyobb utazásokat az ember egyedül teszi."








A Turista from Hungary 2013-as megjelenése óta több utánnyomásban fogyott el. A vírus idején az újságíró szerző átdolgozta, némileg kibővítette a legfrissebb megjelenést. A kötet igen kifejező, találó új borítót is kapott. Számtalan színes és érdekes, meglepő és elgondolkodtató vagy éppen szomorú történet is helyet kapott az átdolgozott kötetben. Nagy előnye, hogy a szórakoztatásra teszi a hangsúlyt, igazi kikapcsolódást nyújt. Milyen is a magyar turista? Erre talán valóban mindenkinek vannak saját élményei, utazáson szerzett tapasztalati.





Kordos Szabolcs az olvasót azonnal megfogó, a könyvet letehetetlenné tevő stílusban viszi erre az útra, amihez útlevél sem kell. Utazhatunk Görögországon át Zanzibárig, Dubaj és Egyiptom is felbukkan. Olyan kissé görbe tükröt tart, ami valós képet ad, még ha ez nem is mindig tetszetős. Jó volt a különböző emberek különböző sztorijait olvasni, bepillantani eltérő élethelyzetekbe, hogyan is viselkedünk, vagy éppen nem idegenben. Örültem, hogy különböző szálláshelyeket és turistákat mutatott be, kis pénzű, lastminut utazóktól a milliárdos afrikai mélytengeri búvárkodó-szafarizó turistáig. A magyar ha megindul hirdeti a kötet alcíme, ami minden tekintetben igaz és döbbenetes pillanatokat szült olvasás közben. Természetesen a barokkos körmondatok helyett ez egy riportkönyv, ahol a kissé talán eltúlzott, szélsőséges helyzetek adják a könyv sava-borsát.


„Számomra a buszos társasutazás az önkínzás szinonimája.”

Van valóban sok meglepő pillanat, amiből néhányat kiemelnék: a külföldön minden drágább, ami igaz is, ám aki a tíznapos úton visszafelé is a tescós üdítőjét kortyolja, vajon mennyi kartont csomagolt oda? Ahogy a sajátosan jellemző, nekünk minden kell... szuvenírgyűjtő magyarok nem csak a svédasztalos reggelihez képesek 20 kg narancsot elfogyasztani (a héja sehol), de akár az apartmant díszítő festményt sem restek becsomagolni emlékbe... Olyan is akadt aki a lapos tévét is eltette a csomagtartóba, ns ezekre nehéz szavakat találni. Szinte láttam magam előtt az utazókat és bevallom több helyen is felröhögtem, de volt, amikor szégyenkeztem is. Menthetetlenül az osztrák sógorok jutottak eszembe, a rendszerváltozás utáni idők magyar áradatából, ahol bizony szégyen, de kitették a táblát: Magyar NE lopj! Visszük a hírünket a világban, nyomot hagyunk magunk után a nyaralóhelyeken. Bizony, nem mindig szépet, elég árnyalt a megjelenített kép. Az éremnek két oldala van. Mégis olyan dolgok derülnek ki benne a magyar turistákról, amiket álmunkban sem gondoltunk volna. A sötét, buta, vagy az okoskodó és a kevésből is legtöbbet akaró turistáktól elég széles a kép.


"Az egyik görög szigeten egy hajdúsági hölgy összecsapta a kezét a McDonald's láttán: hát itt is van, nem csak Debrecenben? Először együtt nevettem vele, mert azt hittem, ironizál…”


Érdeklődéssel olvastam, főleg azokat a részeket, ahol távoli tájak, programok, azok háttere is felvillant, hiszen ide eljutni is kiváltság. A Kádár-korszak számlagyáros fantomhoteljéről is meglepő volt olvasni vagy az Ázsiában vásárolt rizsről. Az árverésekből, trükkökből persze az idegenvezetők sem maradnak ki. Szép színes és mozgalmas, változatos a programszervezők, idegenvezetők élete, ami a kalandok során remek hátteret is ad. Nem csak móka és vidámság a része sem az utazóknak, sem az idegenvezetőknek. Akár az iroda váratlan csődje, fizetésképtelenné válása is ilyen helyzet lehet. Van, amikor az élet felülírja a dolgokat, módosítja a tervezett programot. Amikor a nyolcadik utas a halál, az valóban tud drámát produkálni. A nyaralás komoly emberi mulasztások miatt lett rémálom, ami a résztvevőknek olyan emléket adott, amire nem vágytak, nem szerepelt a tervekben.



Döbbenetes volt a cunamiról olvasni vagy az érzékek, vágyak számtalan megnyilvánulásáról, azaz a szexturizmus és a turistaszex kapcsolatáról. Nem csak a fogadó ország kulturális kincsei érdeklik a magyart. A VIP nyaralók, sztárok is tudnak olyan viselkedést mutatni, ami nehezen kezelhető, vagy durván felülemelkedik az emberi tűréshatáron. Olyan történeteket olvashatunk, ami azt mutatja meg mennyire kivetkőznek emberek magukból, ha kikerülnek a komfortzónából. Természetesen nem csak a sztárok...

Kordos Szabolcs könyvében megszólalók ezernyi élménye, hosszú évek tapasztalata tabuk nélkül olvasható. Kedvet kaptam a további kötetekhez is, számomra egy új vonalat képvisel ez a sorozat. Mókás, izgalmas és érdekes a különböző beszámolok sokaságát olvasni. Könnyen olvasható, megfelelő terjedelmű, hiánypótló is lehet akár. Bepillanthatunk az utazás titkaiba, az idegenvezetők életébe. Ami azért elég fárasztó, cigányélet, a családalapítás itt nem könnyű.


"és őszintén elgondolkodtam rajta, hogy vége, kiszállok. Engem így többet nem aláznak meg. Aztán arra gondoltam, annyi új hülye vár még rám, kár lenne egy miatt feladni mindent."


Tanulságos történetek gyűjteménye a könyv. Ha valaki egy könnyed, színes és valós olvasmányra vágyik, akkor szívesen ajánlom ezt a könyvet. Nem csak utazóknak.

ITT megvásárolható a bővített kiadás! 



Kordos Szabolcs író, szerkesztő-újságíró mindössze 15 éves volt, amikor először besétált egy napilap szerkesztőségébe; azóta dolgozott a Mai Napnál, a Színes Mai Lapnál és a Magyar Hírlapnál, valamint az Egyesült Államokban, ahol elnyerte Arizona állam sajtódíját. Jelenleg a Vasárnapi Blikk vezető szerkesztője. Élt Dél-Amerikában, volt kommunikációs munkatárs a repülőtéren, és utas sok-sok taxiban. Szórakoztatóan tényfeltáró sorozatának első kötete, a Luxushotel, Hungary a hazai ötcsillagos szállodák titkokkal övezett világába kalauzolta el az olvasókat. Most itt a folytatás, a Taxisvilág, Hungary - egyenesen Budapest utcáiról.


XXI. Század, Budapest, 2020
286 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156122902

2020. július 18., szombat

Ne engedd el

Michel Bussi: Ne engedd el





                                                                       



"Az erőszak sohasem a véletlen műve, mindig van valami, amiből kihajt."









A tavalyi év egyik meglepetése, legeredetibb krimije volt Michel Bussi Fekete vízililiomok regénye. Most ismételt, egy újabb izgalmas és fordulatos, jól felépített krimi került ki a kezei közül. A hagyományos vonalat megragadva, most művészettörténeti háttér nélkül, egy egzotikus helyre viszi el az olvasót.


Egy idilli nyaralással indul a történet Réunion szigetén. Napfény, pálmafák, színes koktélok, csend és pihenés. A boldog, kiegyensúlyozottnak tűnő házaspár nyaralása egy egészen apró momentummal válik rémálommá. Martial és Liane Bellion hatéves kislányukkal élvezi a napfényt, a tengert és az exkluzív szálloda szolgáltatásait. Liane felszalad a szobájukba fürdőruhát cserélni.... ahonnan egy óra múlva sem tér vissza. Férje aggódik, a keresésére indul, ám a nő nyom nélkül eltűnt, a szobát feldúlták, vérnyomok vannak a padlón. Ahogyan az lenni szokott a férjre irányul a figyelem, hiszen csak neki állhatott útjába nő. Elkezdődik egy macska-egér játék a férfi és kislánya menekülni kénytelen, míg a rendőrség lázasan kutat. Valaki azonban mindig egy lépéssel előttük jár. Az egész sziget izgalmas és eredeti helyszínt ad. A helyiek gondolkodása, szokásaik elevenednek meg. A nyomozást vezető rendőrnő és segítője Christos jó párost adnak. Számtalan humoros pillanatot is kölcsönözve az izgalmak mellé. A történet több szálon fut, a fő szál a nő eltűnése, ami több régi sebet tép fel. Meddig lehet egy régi bűn árnyékában élni?



Megelevenedik a múlt, ami mindenki életére kihat. Ahogy nő a feszültség lapról lapra, úgy emelkedik a hullák száma is. Kész összeesküvés áll a háttérben, ami váratlan pillanatokat eredményez. Semmi nem az, ahogyan elsőre látszik. Aja a nyomozást vezető rendőrnő múltja, Christos keményen férfias gondolatai és a menekülő apa számtalan színes és váratlan pillanatot produkál. A rendőrség lassan rádöbben arra, hogy egy régi baleset állhat a háttérben, ami Martial múltját terheli. Egy gyermek elvesztése mindig hatalmas tragédia. Olyan fájdalmas terhet hagy maga után mindenkire, változtatja meg örökre az életét, gondolkodását, hogy azzal a tudattal tovább élni nehéz. Főleg, ha az egykori házastársak fegyverként használták egymás ellen a gyereket.

A múlt titkairól lassan hullik le a háló, a mozaikok azonban remekül összeállnak. Kérdés, hogy ez a nyomasztó múlt mekkora hatással lesz a jelenre? Összetörik, vagy kibírja titkok súlyát. Mélyen megrázó, tele fájdalommal. Lélektani dráma ez a javából az embertelen bosszúvágy okozta tébolyról.


A feszültség állandóan tapintható a sok fordulatnak köszönhetően, végig lendületes a történet. Még a végső lezárásra is jut egy csavar, ami az utolsó pillanatban is meghökkent. Adrenalint termel olvasás közben, csak kapkodtam a fejem. Már a liliomokkal is nagyra értékeltem Bussi tudását, ez a krimi talán még jobb is lett. Michel Bussi továbbra is jó író számomra, mert érdekes a helyszín, a lendületes történet háttere, lekötött olvasás közben. Remélem olvashatok még tőle. A legnagyobb erőssége azt, hogy nem akarja megváltani a világot, egyszerűen csak „elmesél” egy történetet, amibe elég egészen egyszerűen belemerülni. 

Az intrika lenyűgöző, és egy pillanatra sem fog unatkozni az olvasó. A karakterek jól megírtak és elbűvölőek. Aja, a mindenáron és gyorsan bizonyítani akaró nyomozónő, a laza amorózó Christos és a titokzatos apa, de imádtam Christos barátnőjét Imeldát, ahogy általa a helyi zárt kisközösség életét ábrázolta a szerző. A sziget minden sajátosságát felhasználta a krimihez Bussi. Néha bizony úgy éreztem, hogy ott vagyok én is. Reunion mint helyszín kiváló háttér, szinte kedvet kap az olvasó, hogy azonnal odautazzon. Bíró Péter tökéletesen adta vissza a feszültséget, a hangulatot, jó volt olvasni.







ITT megrendelheted a krimit!



Michel Bussi 1965-ben született. Jelenleg a legolvasottabb francia krimiszerző, civilben politológus és a roueni egyetem földrajztanszékének oktatója. A Fekete vízililiomok megjelenését követően öt elismerést kapott, többek között a Normandiai Írók Társaságának Gustave Flaubert Nagydíját. Egy csapásra az olvasók és a kritikusok kedvence lett.



XXI. Század, Budapest, 2020
puhatáblás · ISBN: 9786155915444 · Fordította: Bíró Péter