2022. február 12., szombat

Timur, a hódító

Benkő László: Timur, a hódító
"A harc az élet sója"



                                            





Benkő László új történelmi regényéből Timur Lenk életének eseményekben bővelkedő, fordulatos történetét ismerheti meg a kíváncsi olvasó. Timur volt a XIV. század legnagyobb és egyben legfélelmetesebb hódítója.

Már gyermekként kiemelkedett a társai közül. Innen indul a történet, a kis Timur kalandos, nem mindennapi gyerekkora kel életre előttünk. A fiú egy eltörökösödött mongol törzs gyermeke, Dzsingisz kán fiának leszármazottja. Ennek bizonyítása véres harcok árán még apja életében kezdetét vette. Timur önálló elképzelése, éles esze és bátorsága révén komoly és erőteljes kis csapatot gyűjtött maga köré már tizenkét évesen. Apjának komoly fejtörést okozva ezzel. Ahogyan a regény alcímét képező mondat valósága adja vissza ezt legjobban: "A harc az élet sója." Valóban ez éltette, vitte előre a kitartás, ügyessége mellett. Igazi jellemfejlődésének lehetünk tanúi. Timur hódító hadjáratainak drámai eseményei, azok hatásai által egy ismeretlen, idegen világ kel életre a lapokon.  


     
Timur a helyi kiskirályokat legyőzve, lassan és biztosan épített fel egy birodalmat, ahol egységes törvények szerint éltek. A kegyetlen és véres harcok végig jelen vannak a regényben. Ez és a vallás mellett a mindennapi élet, a keleti erkölcsök és szokások, keverednek a jól felépített történelmi szálakkal. Megismerhetünk néhány korabeli haditechnikai ötletet, a harcok hátterét, vagy bebarangolhatjuk a híres selyemutat. Színes tabló és izgalmas korrajz, remek hangulatteremtés, olvasmányosság jellemzi végig a regényt. 

A keménykezű, vérszomjas hadvezér egyéni életfilozófiája meglepő lehet a mai olvasónak. Amikor éppen nem harcolt a tudomány és a kultúra oltárán áldozott. Iskolákat, mecseteket vagy kórházat alapított, az iszlám kultúrát, irodalmat népszerűsítette. Szamarkand egy igazi kereskedelmi központ lett. Végig lekötött, nagy élvezettel olvastam, magával ragadott ez a szerintem informatív, így kihagyhatatlan történelmi eposz. Tetszett ez a világ, amit én egyáltalán nem ismertem. Sok olyan részletet is tartalmaz, ami történelem könyvekben nem szerepel.


Egyszersmind egy darabka kultúrtörténet is keveredik, megfűszerezve lakomákkal, nőkkel, kegyetlen orgyilkos merénylőkkel, ármánnyal és hatalmi intrikákkal, az elmaradhatatlan bosszúval valamint a barátságok szövetségét említeném még. Timur élete áll a középpontban, megismerjük legbelsőbb gondolatait, érzéseit, és cselekedetei mozgatórugóját, világhódító birodalmi törekvéseit. Mégis nem csak róla szól a történetfolyam. Egy izgalmas történelmi korszakról mesél élvezetes, remekül megírt stílusban, pazar hangulattal. Ezért is hat a realizmusa erősen az olvasóra.

Benkő László a történelmi regény egyik hazai mestere számomra, ismét nagyot alkotott. Korábbi munkái közül a Zrínyiek trilógiát juttatta eszembe. Mozgalmas életképek, jó karakterek, karizmatikus főhős és a történelem sodró eseményei adják a regény alapját. Szellemességet sem mellőző cselekménydús, összetett és szórakoztató mű, lehetetlen is elmesélni, kiemelni bármit, minden mindennel összefügg. A sodró dráma közepette jutunk el a várható végkifejlethez. Timur szép kort ért meg, magabiztos és kitartó, bátor harcosként távozik a földi létből. Élete és halála emlékeztetett Attilára, a hunok fejedelmére. Ez a kötet egy lelki balzsam azoknak, akik szeretik a jól megírt, mélységében is tartalmas történelmi regényeket. Csak ajánlani tudom mindenkinek ezt a monumentális és lenyűgöző alkotást.


            
Benkő László:
(Szombathely, 1952. március 13.) író. A Magyar Írószövetség tagja.

2004-től kezdte írásait publikálni, a magyar középkorról (Honfoglalás, kalandozások kora - Viharlovasok, és a Tatárjárás) írott történelmi regényei mellett szerzője A Zrínyiek-sorozat három kötetének. Nevéhez fűződik a Honfoglalás trilógia és a Szent László életét bemutató trilógia. Feldolgozta többek között Kinizsi és Balassi Bálint életét, vagy A pozsonyi csata eseményeit is megírta a történelmet kedvelő olvasóknak.




Családi Könyvklub, Budapest, 2021
566 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158192705

2 megjegyzés:

  1. Szia Gábor! Már nagyon vártam egy újabb történelmi regényt a blogodra, szuper, hogy egy Benkő Lászlót kapunk! Volt szerencsém olvasni, valóban különleges és hiánypótló történet. Mindenki ismerni véli és tud Timur Lenk-ről, mégis keveset tudnánk róla mesélni..Igen, a Selyemút is megér egy misét, hatalmas szerepe volt a kereskedelemben, micsoda birodalmakat kötött össze, sokkal többet kellene tudnunk róla! Szép gondolat Attilával párhuzamot vonni, születésüktől fogva hasonló természetű kisfiúk lehettek, életük és haláluk is összecsengett némileg. Jó arra gondolni, hogy nekünk is volt ilyen igazi, harcos és uralkodói identitással bíró fejedelmünk.. Mondják, hogy „királyt nem választanak”.. Mennyivel méltóbb egy ilyen életúttal kiharcolni egy koronát, mint beleszületni, testvérgyilkossággal, vagy házassággal elnyerni azt. Visszatérve Timurra, remélem sokak kedvét meghozod ehhez a könyvhöz, akiket érdekel ez a korszak, izgalmas dolgokat ismerhetnek meg belőle. A hétköznapokat, a tudomány fejlődését, szó szerint egy ismeretlen világról olvashatunk. Bárcsak ilyen „széljegyzetek” lennének a történelemkönyvekben! Tökéletesen összefoglaltad és kedvet hoztál hozzá, hiányzott a történelem az oldalaidról! Köszönöm Benkő Lászlónak is, és Neked is!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen kedves szavaid!

    VálaszTörlés