Vera

Grecsó Krisztián: Vera 






                                                                                               





"Pedig mosolyogni tudni kell. Mindig mosolyogni kell, akkor is, ha az emberre rátör a szomorú-izgulás, sőt akkor még jobban"





Minden várakozásom ellenére kissé felemás érzésekkel tettem le a könyvet: ugyan tetszett a kislány szemszögéből kibontakozó történet, jól működött, mégis egészen más volt, mint amit eddig megszokhattunk Grecsó Krisztiántól. Az írói stílus nagyot változott és bevallom kevésbé tetszett, mint 

a korábbi könyvei, regényei esetében. Még nem tudom hová tenni ezt az új színt az írói életműben.
Az Isten hozott vagy a Mellettem elférsz még mindig a személyes kedvencem, de említhetném a Tánciskolát vagy a Megyek utánad regényeit is. Vera ide most nem tudott igazán felzárkózni.




Tény, hogy Grecsó Krisztián tökéletesen felvette ezt az új nézőpontot, működik és érdekes a naiv, kamaszlány szemével láttatni a történéseket. Vera egyébként már a Jelmezbál regényében is feltűnt. Most egyre többet próbál megérteni a körülötte kavargó felnőttélet eseményeiből. A titkok misztériuma lengi be a regényt. Szívszorító volt a kibontakozó családi drámát olvasni, jó volt átélni az első szerelmet, érezni Vera hullámzó érzelmeit. Az alig 10 éves kislány rácsodálkozását a felnőttek világára, amiben igyekszik eligazodni, érteni őket. Ehhez a gyönyörű borító, ami Baranyai (b) András grafikus munkáját dicséri, és a 80-as évek szegedi képei, hangulata tökéletes korrajzot, hátteret ad. Az író szegedi kötődése közismert, örömmel vettem, hogy ide helyezte a regény cselekményét. Lényeges, hogy most azért kevesebb az önéletrajzi elem, viszont az egész regény hangulata a kavargó érzelmek tökéletesen átjönnek, megfogják az olvasót. 


A jó tanuló, jó sportoló, negyedik osztályos Vera fokozatos felnőtté válása rögös úton jár, ahogy kamaszodó lelkét is erős hatások érik. Megérinti a szerelem, ami éppen úgy meglepi, mint az a titok, amit barátnője Sári, egy vita hevében az arcába vág.
A titok, amit ugyan mindenki tud, csak Vera nem, hiszen nem beszélnek róla. Nem tudnak, erre valahogy nincs soha alkalmas pillanat, a felnőttek is kerülgetik és félnek tőle. Ez valahol érthető is, hiszen kínos és fájó a múltat bolygatni. Az elhallgatás mégis nagyobb traumát okoz Verának.

Most egy szakadozó barátság, ad erre alkalmat, ami természetesen egy fiú miatt van, hiszen Józef 

Verát választja és nem Sárit. Ezzel kirobbantja és erősen felkavarja a lelkeket. Igazi dominó-elv módjára törik darabjaira az élete. Valójában a regény lelkileg mélyebbre hatol, mint elsőre érezné az olvasó. Vera félve várja, hogy szeressék és igazán tartozzon valakihez. Egy hazugság árnyékában az igazi szeretet hiánya, az elfojtott titkok fájdalma lélekölő. Ahogyan az is, ha hirtelen ránk zuhan a biztonságosnak hitt, védett kis világunk. Vera érzelmi kavalkádja megható, gondolataiból bontakozik 

ki a történet.


A hazugságok szülte félelem, a barátság próbája és az őszinteség fájdalmas elegye ez a történet. Ami tökéletesen igaz a Verát körülvevő felnőttekre is. Béla bácsi és Gábor, a két testvér alakja mellett hangsúlyos Sári néni és a nagyszülők közti feszültség is a háttérben. Valahol ők is az útkeresés nehézségeit élik, mint Vera. A boldogságukat remélik megtalálni a szocializmus végnapjaiban. Vártam 

a végére egy magyarázatot, de több dolog válasz nélkül maradt. Olvasás után valami hiányérzet maradt bennem. Elismerést érdemlő ez az új írói stílusfordulat, bátor és bravúros megoldásokat ad. Férfiírónak egy kislány bőrébe bújni igazi kihívás lehetett. Talán itt a baj, hogy ez nekem nem ment. Nem tudtam 

a lánykával, annak nyavalygásaival azonosulni. Nem én lennék az igazi célközönség sem, vagy a szerkesztői koncepció nem működik olyan jól, mint a Jelmezbál esetében. Vagy csupán szokni kell még ezt a váltást, és kicsit később újraolvasás lesz ebből érzésem szerint.



"Most a tétován álló papára néz, még mindig nincs válla, és mintha egy fejjel alacsonyabb lenne, vékony kisfiú, olyan, mint azon a régi fotográfián, amikor még boldog volt és naiv."

A váratlanul felbukkanó szerelem érzése átélhető: a gyomorgörcs, a rebbenő pillantások, a félve, sután megfogott kéz a pillanat illékony varázsa ismerős. Ahogyan a környezet is az, hiszen éppen akkor és ott a Hősök kapuja mellett laktak édesapámék, ott töltöttem gyermekkorom jó részét. A borító sok szép emléket idézett meg bennem, jó választás volt, igazi jellegzetes szegedi kép. Ahogyan a történetbe fűzött zenék is hozták a hangulatot. 

A kavargó hóesés képei lírai érzésekkel Vera lelkét és az első szerelem idilli varázsát hozta el. Grecsó az érzelmek nagy varázslója. Az édes-bús, szomorú mese keserédes befejezése során én végig a felnőtt karakterekről olvastam volna még többet. Az ő történetükről csak apró képeket, morzsákat kapunk. Béla és Gábor sorsa érdekelt volna mélyebben, ahogyan az évtizedes konfliktus oka a nagyszülőkkel a halál árnyékában sem nyert megbocsájtást.... de miért? Valamint a titok Vera körül, kérdés maradt: ki is ő, hogyan és miért került ebbe a családba. Vera hirtelen válik felnőtté, egy olyan úton, ahol nem lehet visszafordulni. Drukkolok Krisziánnak, ahogyan Verának is, jó irányba induljon, találja meg a maga útját.


Vidd haza Verát! Katt IDE a könyvért! 



Grecsó Krisztián (Szegvár, 1976. május 18–) József Attila-díjas költő, író.

Első sikerét a Pletykaanyu című novelláskötetével aratta, 2001-ben. Több utánnyomás után 2006-ban jelent meg a könyv második, átdolgozott kiadása (Magvető). 2005-ben látott napvilágot Isten hozott című regénye (Magvető), amely 2007-ben németül, 2008-ban csehül, 2009-ben szlovénul is megjelent. Következő regénye, a Tánciskola 2008 tavaszán, a Mellettem elférsz 2011-ben jelent meg, majd a regény AEGON-díjat nyert 2012-ben.

A Megyek utánad 2014-ben, a Jelmezbál regénye 2016-ban, a Harminc év napsütés 2017-ben került az olvasókhoz.

Valuska Gábor fotója












Magvető, Budapest, 2019
336 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631438291