2018. augusztus 29., szerda

Olvastam még/ 11.

Olvastam még/ 11. 



                                                                                           










Ebben a nyárzáró válogatásban most nem a nagy kiadók sztárszerzőitől, a közismert nevektől válogattam, hanem a kisebb kiadók kiadványaiból, amik szerencsémre - leginkább véletlenül - a kezembe kerültek. Ezeket nagyon jó szívvel érdemesnek tartom az olvasásra, oda kell figyelni ezen kiadványokra, hiszen mint azt a mellékelt ábra is mutatja: jó szemezgetni a kínálatból, vannak itt igazgyöngyök! Mind a három hazai szerző, ami külön a szívem csücske. Egy kis többlet reklám tőlem, csak úgy, mert miért ne? Remekül szórakoztam, kalandoztam és gondolkodhattam. Valóban örülök, hogy olvashattam ezeket a könyveket! Keressétek ti is, érdemes!


Dienes Lilla: Egyetlen év

                                                                                   
                                                                                     




"Való igaz, 1900-ban kizárólag az arisztokrata hölgyek, meg persze a kitartott, félvilági nők parádéztak lóháton a Városligetben."



Nos, ez volt az a könyv, ami nagyon meglepett! Az elsőkönyves szerző remek rutinnal szőtte a szálakat, épített fel egy mozgalmas és fordulatos történetet, ami a századforduló Budapestjére vitt vissza. Hangulatos korfestés, egy fantasztikus időutazás garantált az olvasónak. Valamivel több, mint 100 évet ugrottam vissza az időben a könyv cselekményét olvasva. A Wohl-lányok mozgalmas egy évének történetével nyomon követhetjük a korabeli Magyarország és Budapest nyüzsgő társadalmi életét, a nőmozgalom kialakulásának, közismert művészek, írók, közéleti személyiségek életébe leshetünk be, vagy éppen figyelhetjük az épülő Parlament épületét is. Egy szerelem miatt - ami a történések mozgatórugója - Párizsba a szerelem fővárosába is elkanyarodik a történet. Ahol éppen a világkiállítás zajlik, ami ismét sok információt és izgalmat kínál. Jó volt olvasni Ella és Margit sorsáról, többet adott, mint gondoltam. Olyan „fábiánjankás”, (ez kifejezetten dicséret) hangulatában jól hozza a megidézett kort, és a történelmi eseményeket, amit nagyon jól sikerült bemutatni, színesíteni vele a regény sodró történetét. Van humora is a jó stílusban megírt mesének, ami üdítően jó pont.

" Az ember nem gép, a lélek egy egészet alkot a testtel. Ezt már az ókoriak is tudták, csak mi felejtettük el."


Olvashattam a kor szokásairól, megjelentek a családi hagyományok és női sorsok, no és a divat is. Stílusa pergő, olvasmányos, nincsenek felesleges kitérők. A valós és a kitalált karakterek jól elegyednek. A belső tartalom mellé a borító szerintem nem túl sokatmondó, bár a grafika kifejező a két félprofillal. A cím sem árul el túl sokat a várható cselekményről. Úgy tudom, hamarosan új borítóval lesz elérhető lesz. Érdemes elolvasni, szórakoztató időutazás, igazán jó kikapcsolódás.

IDE kattintva  tudjátok baráti áron beszerezni a könyvet!

Magánkiadás, 2018
128 oldal · ISBN: 9786150021867




Varga Írisz Dóra: Örökség



                                                           





"A kimondott igazság sose olyan ijesztő, mint az elhallgatott."







Ez volt igen rövid idő alatt a második meglepetésem. A szerző a moly. hu tagja, bár nem ismerem, nem kérte olvassam el és írjak a kötetről, ez valóban egészen véletlenül akadt a kezembe. Ha már ott volt, győzött a kíváncsiságom és elolvastam. Nem bántam meg! Ahogyan a szerző írja a fülszövegben: "tizenéves ifjúk és a gyermeklélek iránt érdeklődő felnőttek számára. " ajánlja első könyvét.


Már az ajánlás levett a lábamról…jó lehet egy ilyen családban gyereknek lenni, felnőni. Gratulálok, élmény volt olvasni ezt a mesés, bensőséges és varázsos kalandok sorát. Elmerülni ebben a csodában. Tetszettek a szójátékok, a történetbe épített fordulatok. Finom, női érzékenységgel megírt ifjúsági regény. Valahol Magyarország nyugati zugában, Szombathely környékén játszódik a kitalált családtörténet. Főhőseink egy testvérpár: Ármin és Domonkos. A családi környezet, a természet közelsége és szeretete mellett a családi összetartás jut szerephez. Választékosan megírt, nem szájbarágósan tanít a szeretetről, egymásra való figyelésről, törődésről. A generációk közötti kapcsolatok fontosságáról olvashattam. Azt is megtudjuk mi is a különbség a lepke és a pillangó között, ami itt egy igen fontos kérdés.


A regény második felében felbukkan egy unokatestvér, aki egy misztikus, nyomozós kalandra hívja
a testvéreket. Anyai érzések, gyereknevelés-kamaszodás mellett a hazaszeretet is hangsúlyt kap, hiszen apa lepkekutató és egy kihagyhatatlan lehetőség 1 évre Pápua Új-Guineába szólítja. A Vackorfa odva miféle titkot rejt? Milyen az oladi Banyafa? Imádtam Korvinusszt a hollót a történetben.
Hogyan is álmodják tovább az unokák a nagyapák álmát? … És hogy mi végre kering a történet mindvégig a pillangók körül? Minderre választ ad ez a kalandos utazás. Élmény volt újra kamasznak lenni, elmerülni ebbe a lélesimogató történetbe. Öröm volt olvasni, szépirodalmi igényességű szép történet. Nagyon kíváncsian várom a folytatást. A kötet rajzait is érdemes alaposan szemügyre venni, igazán szemléletesek, letisztultak.

ITT beszerezhető ez a csoda is!

Szülőföld, 2017
240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155600593 · Illusztrálta: Horváth Zsófi






Salamon Eszter: Szülő-megőrző
Kalauz a nevelés, oktatás és gyerekjog világához szülőknek




                                                                       





"A gyerekek jelentős része számára a tanulás értelme, célja olyan, mint a délibáb, ahogy közelednek hozzá, mindig távolabb kerül."


Erre a könyvre olvasás közben két szó jutott eszembe: alapos és profi.

Rendkívül fontos témát boncolgat a szerző. Nem tévedek, ha azt mondom ez mindenkit érint. Az iskolaválasztás, a pedagógus és a gyerekek viszonya, kötelező olvasmányok, készségfejlesztések, különórák stb. Ki itt az érdekelt, az igazán illetékes? A minisztériumi okostojások, akiknek fogalma sincs milyen nehéz az iskolatáska? Talán főleg nekik kéne elolvasni, átgondolni, értelmes döntéseket hozni, de minden szülő és tanár is forgathatja haszonnal. A felmerülő problémákat több szempont szerint ismerteti, tényfeltáróan, segítő szándékkal.


Érezhető a szerző felkészültsége, hozzáértése. Alaposan és igen sok szemszögből körüljárja a lehetséges problémákat, márpedig azok bőven vannak. A gyerekjogi részek különösen tetszettek, ezek igen fontosak. A hazai oktatásügy gyermekbetegségei, kuszaságai minden módon terítékre kerülnek. Döbbenetes, meghökkentő és elgondolkodtató volt ezekről olvasni. Nagyon súlyos a helyzet, komolyak a kérdések, amik gyors és hathatós megoldásra várnak. Nem csak és kizárólag a pályára kényszerből odatévedt pedagógusokat emeli ki, magát az egész rendszert mutatja be átfogóan. Nagyon fontos a jó és értő módon tanító pedagógus. A gyerekekkel való kapcsolatról már nem is szólva... nem csak követelményeket kellene állítani.




A könyv fülszövege:

Mennyit ​tanuljak a gyerekkel? Mennyi legyen a zsebpénze? Milyen különórákra járjon? Mit csináljak, ha utálja a kémiát? Kivel barátkozzon? Ott alhat a hétvégén? Legyen-e okostelefonja?…

Sokan érzik úgy, hogy magukra maradnak kérdéseikkel, dilemmáikkal, problémáikkal, amikor gyerekük iskoláskorba kerül. Magyarországon az elmúlt években szülőként is nehezített pályán kell teljesíteni, egy ismét poroszosabb, megfáradt tanárokkal operáló iskolarendszerben. A könyv egy lehetséges, működőképesnek bizonyult utat mutat, de felhívja az olvasó figyelmét arra, szülőként hogyan tervezze meg saját szülői útját, tiszteletben tartva a gyerekét, miközben kitekintést ad azok jogaira is.

Miért Szülő-Megőrző a címe? Segítséget kínálunk ahhoz, hogy mindenki megőrizhesse szerepét szülőként. Mert a szülő a gyereke neveléséért felelős ember, aki nem barát, nem tanár, nem hatóság – valami egészen más: több. Szeretnénk mindenkit megerősíteni abban, hogy felelős, önálló gyerekeket nevelni a kifizetődő út akkor is, ha sokan másképp csinálják – vagy másképp várják el tőlünk.

Csodák-csodája számomra, de a LIBRI boltjaiban ez a kötet is beszerezhető. Érdemes!
 ITT rendelhető!










Könyv & Kávé, Budapest, 2017
274 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158054744






























1 megjegyzés:

  1. Köszönöm kedves Gabó (@robinson): Domonkos édesanyja (@Varga_Írisz_Dóra)

    VálaszTörlés