2018. június 9., szombat

Újdonságok a Lazi Kiadónál

Újdonságok a Lazi Kiadónál 





A könyvhét a másik nagy könyves esemény, ami nem csak az olvasók, de a kiadók életében is kiemelten van jelen. Ezen posztban a Lazi Kiadó újdonságaiból válogattam. A széles kínálatban a történelmi regényektől a vadászleírások és a japán harcművészet mellett egy igazi érdekesség is helyet kapott.


Elsőnek Benkő László új trilógiájára irányítanék figyelmet. Káosz és Rend a sorozat címe, ami elég kifejező. Ármány hálójában az első frissen megjelent kötet címe, ami I. István uralkodásának végére viszi vissza a történelem rajongóit. Amikor minden rendben van, akkor van igazán baj! Amikor Imre herceg pedig vadászbaelesetben leli halálát. István hatalmára tör Vászoly, színre lép Orseolo Péter, és Aba Sámuel. A trónviszály izgalmai és a belső béke kerül előtérbe. Erről olvashatunk a sorozat nyitó kötetében.




Nemere István a magyar történelem egy másik izgalmas időszakához, a kuruc kor történéseiről írta meg Kuruc világ sorozatának második kötetét. A félhold alkonya címmel keressétek, itt Zrínyi Ilona és Thököly Imre szerelme és házassága adja a történet vázát, de a regényben sorra felbukkannak a kor további befolyásos szereplői. A törökök pedig Bécs ellen indulnak...
Az első részből Ilona és a fiatal Thököly megismerkedésének lehettünk tanúi. Vadrózsa és kard címel jelent meg.

                                                                                                         










A vadászat kedvelőinek, az erdők szerelmeseinek két remek vadásznapló is megjelent. Élmény olvasni ezeket, hiszen olyan sajnos ma már nem létező vadregényes tájakról olvashatunk, mint a Kárpátok vadregényes világa. A mai valós helyzettel összehasonlíthatjuk, hogy a régi vadászparadicsomból mi maradt. Iglódy Gyula: A Kárpátok vadászparadicsomában a természet, az állatok szeretetéről mesél. A méltatlanul elfeledett vadászról és emlékeiről ez a kiadás német nyelve is megjelent. A Kárpátokban lélelkben kalandozhatunk, olvasás közben, amikor még élt ott zerge, medve, farkas, hiúz.



A másik remek vadászleírás J. Lányi András tollából került az olvasókhoz, Szarvasbőgés a Kárpátokban címmel. Érintetlen vadregényes tájakról olvashatunk itt is, ami mára sajnos eltűnt. Kapitális szarvasbikákról, a vadak életéről, szokásaikról olvashatunk, ismerhetjük meg az erdők világát az elbeszélésekből.





Hodász András: római katolikus pap, káplán, egyetemi lelkész (Pázmány Péter Katolikus Egyetem), a népszerű KV videósorozat alapítója, amelynek a 777blog videócsatornája ad otthont. Számos előadást tartott és tart szerelem, párkapcsolat, hivatás témakörében fiataloknak. Az ő kötete a Praliné a léleknek címmel a fiatal keresztényi élet iránt érdeklődő olvasókat szólítja meg, öt nagy témakör kérdéseire válaszolva.







Inazo Nitobe: Busido - A szamuráj útja egy tudományos alaposságú ismeretterjesző kötet. A ​japán tradíciókon alapuló harcművészetek, a kendo, a judo, az aikido és a karate-do világszerte növekvő népszerűségnek örvendenek. Bármelyikről legyen is szó, árad belőlük egyfajta sajátos szellemiség, érződik a kulturális, filozófiai, etikai háttér.

Nitobe műve a műfaj klasszikusa. Magas szintű irodalmi stílusban, fejezetenként sorra bemutatja a szamurájok mentalitásának összetevőit. Az egyenesség, megbízhatóság, bátorság, önuralom olyan tulajdonságok, amelyeket minden kultúra nagyra értékel. Ezekre az erényekre manapság is nagy szükségünk lenne! Érdekes olvasmány egy másféle gondolkodásról, ami jelen életünk konfliktushelyzeteiben is hasznos útmutatóul szolgálhat.

A Lazi Kiadó kötetei 30% kedvezménnyel megvásárolhatóak a könyvhét programjai idején Szegeden és Budapesten, valamint rendelés útján a kiadótól!



                                     








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése