2018. június 17., vasárnap

Ármány hálójában

Benkő László: Ármány hálójában 
(Káosz és rend I.)





                                                                                       




"Az emlékezés arra szolgál,
Hogy az unokák is megismerjék az igazat.
Ámde azt csak a valóban bölcsek értik és tudják,
Hogy az emlékek gyakorta
csalóka öltözékbe és hamisságba bújtatva
Tárják elénk a múlt valóságát."






A Vér és kereszt összefoglaló címet viselő tavaly megjelent trilógia a végéhez ért. Bár az országunk helyzete és István király trónja szilárd, koránt sincs vége a békétlenkedésnek, nem a nyugalom korszaka jött el. A régi rendhívei és a belső árulás dolgozik, a mélyben forrnak az elfojtott indulatok.




Az új sorozat címe kifejező: Káosz és rend aminek első kötete Ármány hálójában a könyvhétre került a boltokba. Köszönet érte a szerzőnek és a Lazi Könyvkiadó csapatának, érezhetően emek összhangban dolgoznak együtt. Ahogyan a könyvbemutatón elhangzott még idén, várhatóan karácsonyig az olvasókhoz fog kerülni a másik két regény is.




Benkő László történelmi regényei számomra az etalon kategória. Színes, olvasmányos és élő ez a tabló. Ez a rész történelmünk egy kevéssé ismert, ám annál izgalmasabb korszakába kalauzolja el az olvasót.Érdekes, hogy az iskolai történelemórákon ezt néhány mondattal elintézik. Most lehet mélyíteni az eddigi ismereteinket. Ármány ott van, az örök elégedetlenkedőkből lesznek az árulók.



Kissé "csalódottan" reklamáltam az előző sorozat zárásánál: 1031-ben járunk, amikor I. István él s virul, ahogyan az ország is, Imre herceg pedig jó úton halad a trón felé.... Nos, most innen indul ez
az újabb trilógia első része. A régi rend hívei nem maradnak nyugton, aljas mesterkedéseik elég messziről futnak össze a herceg vadászbalesetéig, ami a királyváltásban csúcsosodik ki. A mélyen izzó parázs izgalmas és meglepő, több váratlan fordulatot hoz Rásdi Tömörd és a többiek életébe. A már előzőekben megismert szereplők visszatérnek, de lesznek újabbak is.




A belső béke mindig ideig-óráig tarttott, mi magyarok sosem tudtunk nyugton maradni, elfogadni azt, ami ellen szívünk mélyén tiltakoztunk. Hiába a tűzzel-vassal kötelezővé lett kereszt, az előző trilógiában jól érezhető ez mekkora áldozattal járt a lakosságnak, a nyugati kereszténység elfogadása.

Az indulatok, személyes érdekek találkozásából mindig emberhalál lesz, ami békétlenkedéshez vezet. Valahogy mindig akad egy kis méreg, egy tőr, vagy egy kóbor vadkan. Imre hiába trónra termett, ügyes vadász és szerethető szereplő, az ő életének mint azt tanultuk igen csúfos és véres vége lesz. Jóval korábban, mint kellene... Talán csak az a meglepő, ki is áll a megbízó szerepében. Ez a korszak is a békétlenkedések, cselszövések, belső ármány korszaka. Sajnos a későbbi tanulmányinkból jól tudjuk, ez egyáltalán nem volt ritka a magyar történelemben.




Imre herceg "váratlan" halála után István király ahogy az várható, összeroppan, majd meghal. Az özvegy királyné előtte már félre állítja egy igen aljas merénylettel Vászoly herceget, Koppány testvérét. Kegyetlen, vérgőzős korszak volt ez is. Így megjelenik a színen a velencei Orseolo Péter, majd később színre lép Aba Sámuel. Az ő ketőjük villongásaiból kerekedik ki a regény cselekménye. Valljuk be férfiasan, egyikőjük sem uralkodásra termett, nem karizmatikus vezető. Sok egyéb esemény is színezi a regényt, amíg Aba Sámuel letaszítja trónjáról Pétert. A régi rend esélyt kap, de vajon érdemes, jó lesz az országnak? Orseolo Péter ugyan tényleg nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, nem tartja be fogadalmait, ám az értelmetlenné váló vérontást már az egyház is sokalja.



A főszereplő család életének megismerjük további viszontagságait. A történelem viharai nem kímélnek senkit. Tömörd és Rásdi, valamint az új szereplők élete izgalmas és elgondolkodtató a történelem viharaiban. Benkő történeteinek erőssége, hogy a valós történelmi személyek mellett a kisemberek gondolatai, érzései is megjelennek. Ezen keresztül Benkő László jól ábrázolja a korszellemet, a katonai és diplomáciai törekvéseket, célokat. A magyaroknak egy erős kezű királyra lenne szükségük, aki a belső rendet felügyeli, az egységességre törekszik. Most azonban első, honvédő harcát vívja a német császárral. Merre halad a királyság? Mi marad István eddigi törekvéseiből, eredményeiből? Tengri, az Öregisten felszítja a békétlenkedés tüzét, ad egy esélyt a régi rendnek. Ennek kimenetelére ad választ a trilógia első kötete. Néhány kérdésre kapunk választ, amíg a befejezés után maradnak további nyitott kérdések, amire a következőkben fogunk választ kapni.
A kötet borítója ismét Kertai Zalán festményének felhasználásával készült. 


Az új regényt és Benkő László további a Lazi Könyvkiadónál megjelent regényeit ITT tudod  kedvezménnyel megvásárolni! Kattanj rá! 





Benkő László:
(Szombathely, 1952. március 13.) író. A Magyar Írószövetség tagja.
2004-től kezdte írásait publikálni, a magyar középkorról (Honfoglalás, kalandozások kora - Viharlovasok, és a Tatárjárás) írott történelmi regényei mellett szerzője A Zrínyiek-sorozat köteteinek. Nevéhez fűződik a Honfoglalás trilógia és a Viharlovasok pentatológia. Szent László életútját bemutató trilógiája is a Lazi Könyvkiadónál jelent meg.








Lazi, Szeged, 2018
464 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632673752


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése